Keresés ebben a blogban

2017. március 31., péntek

A légy zümmögése

Ha választanom kell egy tanulatlan tuskó és egy félművelt között, az előbbit választom. Az nem terjeszt olyan kórt, ami magabiztos ostobát csinál a magához hasonlókból.

Csak azért szólok, mert népszerű portálról fertőz a jobb sorsra érdemes tömegkommunikátor, ráadásul Tudomány címszó alatt Ma is tanultam valamit alcímmel. Az nem olyan nagy baj, hogy szegény ember hülyeségeket tanult, az sokkal nagyobb, hogy ezt még közre is adja.

"A rovardöngicsélés éppúgy lehet halálosan idegesítő, mint romantikus elem. Ahogy Radnóti írja az Erőltetett menetben: „s mint egykor / a régi hűs verandán / a béke méhe zöngne / míg hűl a szilvalekvár”. Milyen barátságos kép! Ezzel szemben a Volt egyszer egy vadnyugat elején a legyek zümmögése határozottan őrjítő. Lett is utána lövöldözés! (Mondjuk ezen a téren sajnos Radnóti sem járt jobban.)"


Ez így még csak egy buta ember végtelenül ízléstelen viccelődése, a szokásos effektus, a humortalan vágya, hogy humorosnak tartsák. De ami ezután következik, az már fájdalmas.

"A nyári napsütésben röpdöső legyek mindig, de mindig ugyanabban a hangnemben zümmögnek: F-dúrban. A dúr skála kezdőhangja bármi lehet; ez az alaphang, ami az F-dúr esetében természetesen az f. A hangnemről a legyek szárnymérete tehet. Az átlagos méretű vándormadarak szárnycsapási frekvenciája 3 és 10 hertz közé esik; a jóval apróbb testű rovaroknál ez a frekvencia az 1000 hertz körüli tartományban van.

A közönséges házilégy (Mustica domestica) óránként 7 kilométeres sebességgel röpül. Gyakran hátrafelé száll fel, így ha le akarjuk csapni, inkább mögé célozzunk. A házilégy percenként 190-200-szor rebbenti meg a szárnyát: az ilyenkor leadott pontos hang a távolság, az állat mérete és a szárnycsapások intenzitásának a függvényében változik. De a hangnem mindig F-dúr."


Egy hang az egy hang, lehet akár ef is, de egy hang sem nem dúr, sem nem moll (a dúr hét hangból áll, összhangzattan, harmónia, akkord címszavak alatt lehet róla többet megtudni), egy légy tudomásom szerint egyetlen hangon zümmög. Súlyos kétségeim vannak afelől, hogyan lehetne ezt a zümmögést zenei hangnak minősíteni, engem - úgy tudom - abszolút hallással vert meg a sors, még sosem hallottam efnek a légy zümmögését. Az meg végképp képtelenség volna, hogy minden légy ugyanazon a hangon zümmög, dehát mondom, nagyon tágan kell értelmeznünk a zenei hang fogalmát, ha a legyet muzsikusnak akarjuk hallani.
A vándormadarak szárnycsapásainak a frekvenciájáról nincs mondanivalóm, nem értek az ornitológiához, és a fizikához is keveset. Azt mindenesetre rögzíthetjük, hogy 1 hertz másodpercenként egy rezdülést jelent. 1000 hertz pontosan ezret. Azaz egy légy szárnyának eszerint másodpercenként ezret kellene rezegnie. Mondom, nem értek hozzá, de ilyen frekvencia valószínűleg megölne egy legyet. Ha pedig a másik adat volna igaz, miszerint percenként 190-200-szor rebbenti meg a szárnyát a házilégy, akkor az valószínűleg a felhevült légytest hűtésére sem volna elég, a felszálláshoz biztosan kevés.
A Beethovennel kapcsolatos marhaságokat hagyjuk. Én azt is üdítőnek tartom, hogy a cikk írója egyáltalán képes azonosítani ezt a nevet.
Évezredek óta írunk és beszélünk az írástudók felelősségéről. Amikor ilyesmiket olvasok, súlyos kétségeim támadnak. Felelősség? Jajistenem. Az írástudás, az itt a kérdés.

P.S.: Öt napig nem tartózkodtam itthon. Olyan lehangoló egy működő országból ide visszajönni, hogy még sok időbe telik, amíg megszokom ezt itt újra.

2017. március 23., csütörtök

Csak vitézül

Botka keményen odaszólt Mészáros Lőrincnek és a Fidesznek

Megmutassam, milyen keményen? Ideteszem az idézetet a jónevű lap jónevű portáljáról, ami a fenti cím alatt olvasható:

 „botrányos, hogy a Fidesz-kormány a felcsúti polgármester Mészáros Lőrinc cégeibe önt sokmilliárdnyi közpénzt, a túlárazott kivitelezés silány minőségű, aki pedig ezt szóvá teszi, azt megfenyegetik és eltávolítják a posztjáról. Ez a Fidesz maffiamódszere: Mészáros Lőrinc cégei nem azért nyernek az állami pályázatokon, mert jó munkát végeznek, hanem mert rajtuk keresztül lesz a közpénzből magánvagyon.”

Ojvé! Jól megadta nekik, mi? Keményen. Csak úgy dörrent.
Tessen már mondani, miért nem lehet megmondani, kinek a magánvagyona lesz a közpénz? Mitől tetszik ilyen módon beszarva lenni? Hogy csak úgy szétkenni méltóztatik.  A keményen odaszóló elveszítené az állását? Megfenyegetnék a családját? Vagy mi történne?
Attól tetszik tartani, hogy a hízott csúti futballista perelne? Tényleg nem világos még mindig, hogy ezt akkor sem tenné, ha valóban törvénysértő módon állítaná valaki azt, amire ebben a pillanatban nincs bizonyítéka? Mert pontosan tisztában van vele, hogy esetleg nyerne egy rágalmazási pert, de annak kapcsán elkezdenék megkaparni, honnan van ez az. Annak pedig csak egyféle eredménye lehetne: a teljes vagyonelkobzással járó hosszú-hosszú börtönbüntetés a világtörténelem legaljasabb, legarcátlanabb, legtehetségtelenebb és legbetegebb rablássorozatáért.
Keményen odaszólt. Persze. Ehhez a keménységhez képest a vaj akár a gránit.

Erzsi

Ma este megy Jancsó filmje, a Még kér a nép. A neten a tv-műsorban egy nagy kép, rajta Cserhalmi Erzsi. Gondoltam, megnézem, hátha van valami hír, évek óta nem hallok róla. Jó régen találkoztunk, talán a salföldi tavaknál.
Hát volt hír. Tavaly áprilisban meghalt. Nem tudtam.
Találtam egy cikket, nem néztem, melyik újság, beleolvastam. "Debrecenben hatalmas tisztelet övezi a város híres szülöttét, a Kossuth- és Balázs Béla-díjas Cserhalmi Györgyöt, de legalább ennyire furcsállják, miért titkolja fájdalmát, hiszen így néhai feleségének tisztelői sem kaptak lehetőséget a végső búcsúra." Innen már tudtam, mi ez, felfordult a gyomrom. Még az is ott van, hogy keresték Cserhalmi Györgyöt, de nem találták.
Ismerik a véleményemet a bulvárról. Nem tudom, elég világosan írtam-e: az emberiség legpusztítóbb, legundorítóbb tömeggyilkosának tartom, kártékonyabbnak a fegyvergyártásnál és a kábítószernél, elsőszámú okozója annak a barbárságnak, ami akadályozza az emberré válást, dúlása relatíve (mert nem olyan régi) nagyobb, mint az egyházaké és a politikáé.
Ez a gennyfakadék számon kéri, mondhatnám, felelősségre vonja Cserhalmi Györgyöt, amiért merészelte eltemetni a feleségét a nyilvánosság kizárásával. A "sajtó" kizárásával.
Sok évtizede ismerem Cserhalmiékat. Nem "jártunk össze", de elég sokat foglalkoztattam őt is, Erzsit is, Cserhalmi valamelyik filmben játszotta a nagyobbik fiam papáját, ez szoros kapocs tud lenni, szerették egymást. Ha volna Cserhalmi Györgynek protokoll listája, bizonyosan rajta volnék - értesülhettem volna, hogy Erzsi meghalt.
Nem járok temetésre, az enyémen úgyis kénytelen leszek jelen lenni, az éppen elég. Nem érdekel, ki mit gondol arról, ott voltam-e valakinek a temetésén és ha nem, akkor miért nem. Nem akarok virítani, manifesztálni, milyen jóban voltam az elhunyttal. Gusztustalannak tartom az életben maradottak halálon élősködő demonstrációját.
Jó, hogy Cserhalmi is hasonlóképpen vélekedik. Mindig kedveltem, nemcsak azért, mert nagy színésznek tartom.
Beszélek itt, átkozódom, locsogok összevissza. Próbálok mellébeszélni, nem elengedni a tudatomig, hogy már megint elment valaki, aki "velünk volt" (© Rejtő Jenő). Bizonyos kor után nehéz tudomásul venni valaki halálát. Napról napra nehezebb.
Erzsi gyönyörű lány. Most már örökké.

2017. március 19., vasárnap

Pusztítók

Olvasom ezt a gyalázatot a szombathelyi színházról.
Az ember azt hinné, vannak bizonyos teljesítményből fakadó értékek, amik csodálatot és tiszteletet váltanak ki az emberi fajhoz tartozó egyedekből, amikkel kapcsolatban fel sem merülhet más reakció. És akkor egy önkormányzati képviselő, az avatatlan lelkiismeret múló és színehagyott látszata, a féreglétet alulról vágyakozva szemlélő lény beavatkozik. Csak azért nem mondom, hogy bemegy az elefánt a porcelánboltba, mert az elefánt az illetőhöz képest egy magas intellektust mutató állat, a törés meg, amit az üzletben véghez visz, össze sem hasonlítható az önkormányzati kártevéssel.
Régóta gyanítom, hogy a homo erectus szellemi és erkölcsi színvonalát elérő kétlábú undorodva elfordul, midőn megkérdezik, belépne-e a jelenlegi kormánypártok valamelyikébe, de most már tényleg súlyos kétségeim vannak - nem tévedünk, amikor azt hisszük, egy faj inkább csak kipusztulhat, de nem fejlődhet visszafelé?
Ezek itt csak pusztítani bírnak. Ezek semmiben nem különböznek azoktól a barbároktól, akik a közelmúltban évezredes műemlékeket vertek szét.
Felelősségem teljes tudatában állítom, hogy ebben az országban, ahol évszázadokon át meghatározó volt a selejt, ahol a legrosszabb minőségű alakok szabták meg a lét irányát, mindig a szakadékba lefelé, ebben az országban ilyen mértékig ócska, visszataszító, szégyenletes, primitív, nyavalyás banda még nem dúlt soha.
Dehát ezt érdemeljük.

2017. március 18., szombat

Hűha

Így parkol egy vérbeli fideszes polgármester





Akik ezt a blogot olvassák, elég pontosan tudják, mi a véleményem pártunkról és kormányunkról. Azaz nem pontosan tudják, mert a véleményem napról napra lesújtóbb, ahogy ennek a rablógyilkos bandának az újabb és újabb gazemberségeiről értesülök. Az itt látható képről például az jut eszembe, hogy egy 17 000-es lélekszámú alföldi kisváros polgármestere miért jár 13-14 millió forintos autóval. Miért nem biciklizik mondjuk? Sík terület, egy váltó nélküli Csepel-kerékpár is megerőltetés nélkül hajtható ennek a "városnak" az utcáin.
De hogy így parkol. Ezzel mi a baj? Hogy nem elvágólagos? Nem követi a szamárvezetőt? Tényleg érdemes ezért kárhoztatni egy alakot, akinek a legkisebb bűne is nagyobb ennél a - minek is nevezzem - lazaságnál? Én is szoktam így parkolni, ha sok hely van egy ilyen bevásárlóközpont előtt. Miért kellett ezt a sunyi képet közzé tenni? Miért nincs egy tágabb kép, amin látni lehetne, hány autó van abban a parkolóban?
Ennek a fideszesnek aztán jól megadták!
Jajistenem, ennyire telik egy jelentősnek hitt internetes orgánumtól?

2017. március 15., szerda

Iszlám

Ahogy szoktam, kerestem valamit, találtam valami mást. Egy kis híján egy évvel ezelőtti bejegyzésemet, tavaly március 30-án írtam, Két ember beszél a címe.
Ideteszem, mert aztán volna egy kérdésem:

Valamikor (a miniszterelnök egyik megnyilvánulása kapcsán) írtam a faluról, hogy ott asszony nem ember, lány nem gyerek.
Tegnap este ketten elemezték a miniszterelnök március 15-i beszédét, gondoltam, írok erről egy-két mondatot, azzal akartam kezdeni, hogy mind a két ember eléggé fiatal ahhoz... És akkor eszembe jutott, hogy majd rám szólnak, egyikőjük nő volt. Azt akartam mondani, hogy ne már megint, jó?
Aztán rájöttem, a múltkor a magyar faluról beszélvén annyira ennek a miniszterelnöknek a végtelenül egyszerű gondolkodásmódjára koncentráltam, hogy nem vittem tovább a gondolatot: nemcsak a magyar nyelvben él ez a megalázó és ostoba nemi diszkrimináció, sőt. A magyar még jobban is áll az úgynevezett kultúrnyelveknél, mert nekünk legalább van egy köznyelvileg használatos, első szótári alakként megjeleníthető szavunk, ami az ember fogalmát képes megkülönböztetni a hímnemű embertől: a férfi.
Az úgynevezett kultúrnyelvek egyértelműen és világosan hímsoviniszták. Az ember és a férfi első szótári alakja ugyanaz az angolban (man), a franciában (homme), az olaszban (uomo), a spanyolban (hombre), és bár a németnek két különböző szava van első szótári alakként (der Mensch - ember, der Mann - férfi), azért ők is hajlamosak a köznapi érintkezésben egy szót használni, a nők lenézésében a német nyelv is az élvonalban van, (lásd ein Mann, ein Wort - azaz egy nő hiába ígér bármit, azt nem kell komolyan venni, mert csak a férfi szava tekinthető értékesnek).
Szóval két ember elemezte ennek a vidéki futballistának a beszédét, és nekem megint Abody mondata jutott eszembe: ha egy levéltetűt mikroszkóp alá teszel, elefántnak fog látszani, pedig akkor is csak egy levéltetű.
De az egyik kérdés jó volt: fasiszta beszédet mondott-e a miniszterelnök. Kerülgették mindenfelől, még azt is majdnem kielemezték, mi a különbség a fasizmus és a nácizmus között (szerencsére alig foglalkoztak a témával, a lényeget tekintve ugyanis teljesen mindegy, mik a történelmi meghatározói az egyiknek és mik a másiknak, mintha az egyiket enyhébbnek tartották volna, mint a másikat, mentsük föl talán a fasizmust, mert a nácizmus rosszabb, jézusmária, gondoltam), de a válaszok nem hangzottak valami tisztán.
Talán azért, mert még mindig nem tetszik érteni: a fasizmus és a nácizmus egy-egy iszonyatos súly, meghatározó förtelem a világtörténelemben. A miniszterelnök meg súlytalan. Nem tényező, semmilyen szempontból, fasisztának és nácinak is súlytalan. A szándékait nem ismerem, az indulatait sem, megnyilvánulásaiból lehet következtetni a benne folyamatosan forró gyűlöletre és bosszúvágyra, de ezekre sincs semmilyen bizonyíték, az illető egyszerűen iszonyatosan buta, valamint reménytelenül és gyógyíthatatlanul beteg. Úgy vélem, szeretne valami fasiszta szerű rendszert maga körül, valószínűleg egy náci szerűt még inkább, ennélfogva a megnyilvánulásai is olyanok, mint amilyenek annak idején a fasisztákéi meg a nácikéi voltak. Úgy tizedesi szinten. Vagy ahogyan a járási pártvezető beszélt.
A beszéd arrogáns volt, gyűlölködő és rémületesen buta. Amilyen egy járási pártvezető lehetett valahol Szicíliában, aki szeretett volna tizedes lenni a hadseregben.
Ne tessék elemezni. Mindig olyan. Buta embernek nincs okos beszédírója. Nem tudná elmondani.

A lényeget majdnem elfelejtettem. Az illető nemcsak borzasztóan buta, hanem ebből eredően hihetetlenül gyáva is. "A magyar kormány komolyan veszi az iszlám állam fenyegetését" - mondotta ez a szánalmas alak, mert képtelen felfogni, hogy neki most a pedagógusok fenyegetését kellene komolyan venni. Persze egy gyáva embertől ez a magától értetődő, hátha nem veszik észre, hogy az iszlám állam nemhogy nem fenyegeti a magyar kormányt, az iszlám állam valószínűleg azt sem tudja, hogy a magyar kormány a világon van.

Legalább azt mondaná a pedagógusoknak, hogy a bátyám átdob a kerítésen. De még ennyire sem telik. Futás közben hátranézni sem mer.


Egy év után talán már állíthatom: országunk első számú elöljárója tényleg egy gyáva hazudozó, az iszlám államnak valószínűleg nincs fogalma Magyarország létéről, ha van is, az elmúlt évben nem adták jelét, hogy fenyegetnének minket.
A pedagógusokkal meg az a helyzet, amire ezzel a nyomorult néppel kapcsolatban már megszokottan mindig lehet számítani: kussolnak. Zörögtek kicsit, aztán elhallgattak. A csúti futballista meg minek foglalkozna velük? Az iszlám állam fenyegetéséről szóló aljas mellébeszélés is nekik szólt, nem Mari néninek, az szegény még sosem hallott róla. Tanítók, tanárok, fogjátok be a pofátokat, nekünk most az iszlám állam fenyegetésével kell foglalkoznunk, nem a ti felfújt nyomorotokkal!
És befogták.
Az iszlám állam meg azóta is fenyeget, ha itt valaki meg mer szólalni. Már rég eltörlik őket a föld színéről, már az emlékük sem marad, a hordóhasú szotyolaköpködő akkor is azt fogja mondani, hogy fenyegetnek minket.
A tanárok meg kussolnak. Valószínűleg azért, mert elhiszik. Valószínűleg azért, mert körülbelül a 95 százalékuk alkalmatlan a pályára. Nemcsak méltóságérzetük nincs, ugyanolyan szerényen bútorozott az agyuk, mint azé, aki az iszlám állammal fenyegeti őket.


2017. március 14., kedd

Egy alkotó

Ideteszek egy jó hosszú idézetet, tanulságos, olvassák el.

"Howard Gardner, a többszörös intelligencia elmélet megalkotója szerinte az intelligencia nem egységes értelmi képesség, hanem több fajtája van. Nyolcféle, egymástól független intelligenciát különböztet meg:
  • nyelvi, vagyis hogy mennyire bánunk jól a nyelvvel, a szavakkal, és ezzel főként a költők, írók és újságírók, a sokat szónoklók vannak megáldva
  • logikai-matematikai, ami - mily meglepő - főként a matematikusokra és más tudományterületekkel foglalkozókra jellemző
  • zenei, vagyis, hogy mennyire értjük a zenét, képesek vagyunk-e zenét szerezni vagy előadni, és persze lehetne tehetségként tekinteni, de ha van nyelvi intelligencia, akkor a zenét sem szabad diszkriminálni
  • térbeli, amivel bizonyos értelemben rendelkezhet egy sakkozó vagy egy sebész, de a nagyobb térben való tájékozódás is idetartozik, vagyis nem árt, ha egy pilóta vagy egy hajós kapitány is 
  • testi-kinesztéziás, aminek két fajtája van: egyrészt, hogy mennyire jól tudjunk használni az egész testünket, lásd táncosok sportolok, illetve, hogy mennyire tudjuk jól használni egyes testrészeinket, lásd azok, akik saját kezűleg alkotnak tárgyakat
  • személyközi, vagyis hogyan viszonyulunk másokhoz, és bárkinek, aki emberekkel dolgozik, erre bizony szüksége van, főként a vezetőknek lehet ez nagy erénye
  • belső személyes, ami nagyjából egyenlő az önismerettel, ez régen nem volt annyira fontos vagy hangsúlyos, de a modern időkben az egyén, egyéniség egyre nagyobb szerepet kap
  • természeti, vagyis hogy mennyire tudunk eligazodni a minket körülvevő élőkörnyezetben, Gardner példának Charles Darwint hozza fel, és persze lehet azt mondani, hogy manapság a természet teljesen háttérbe szorult az ember alkotta világgal szemben, de agyunk alkalmazkodott a helyzethez, és ha kicsit másként, 
És lehet, hogy ez a lista tovább bővül majd, Howard Gardner két új intelligencia típust is megemlít a videóban, az egyik a pedagógiai intelligencia, ami meghatározza, hogy ki a jó tanár, és már hároméves korban megmutatkozik, a másik pedig az egzisztencialista intelligencia, amit az élet nagy kérdéseivel lehet összekötni, legyen szó akár filozófiai, művészi vagy más jellegűek, és ezzel is viszonylag korán találkozni, csak egy ötéves gyerek talán nem szentel annyi figyelmet a válaszoknak."

Na szóval, megalkotta. A neves amerikai pszichológus. Hervasztó. Ezenkívül szánalmas, valamint dühítő. Azt volna jó tudni, hogy ez a neves amerikai pszichológus ennyire nagyképű vagy ennyire tudatlan. Ha jobban belegondolok, mindkettő.
Az intellego (rendhagyó ige, a többi alakot most mellőzném) azt jelenti: megismer, megragad, megért. Minden nyelvben, amelyikben ezt a latin eredetű szót használják, ugyanazt jelenti. Angolul is. Sőt még amerikaiul is. A CIA nevű szervezetükben a középső szót rövidítő I betű is erről szól: az intelligence ugyanúgy a megismerésen alapul, mint minden, ami ebből a szóból származik - a hírszerzésnek is a megragadás, megértés a nélkülözhetetlen alapja.
Köszönjük Gardner úr az alkotást, hiába tetszett fáradni, nincs nyolc-tízféle intelligencia. Csak fogalomzavar van, amit a pszichológiai tanulmányok nyilván még fokoztak is, szörnyű lehet akár csak tudat alatt is együtt élni azzal a gondolattal, hogy fölöslegesen töltött el éveket az egyetemen.
Széchenyi Zsigmond mondta egyszer az úriemberséget taglalva, hogy a család birtokain jónéhány intelligens paraszttal találkozott már, a saját társadalmi osztályában pedig számosan vannak az intelligenciától totálisan mentes, ócskalelkű bugrisok.
Az intelligencia nem készség, nem tehetség, nem olvasottság, nem műveltség - az intelligencia a világ megértésének és a környezethez való alkalmazkodásnak az egyes emberben meglévő lehetősége és gyakorlati felhasználása.
Hiába erőlködik mindenféle neves pszichológus, az intelligencia vagy van vagy nincs. Aki nem született intelligensnek, az megtanulhat szabályokat és megpróbálhatja azokat az adódó helyzetekhez illeszteni, de ettől nem lesz intelligens. (Mint ahogyan a rendkívül magas IQ tesztet - úristen, mekkora baromság - produkáló emberek között is kevés az intelligens.)
Amit a pszichológus úr összezagyvál, az a tehetség és a tanulhatóság közötti összefüggéseknek a különben tényleg nagyon bonyolult rendszere, mely rendszerek kiterjedt halmazai pillanatnyilag a teljes sötétségben való tapogatódzást jelentik, azaz a pszichiátriának (ami azért a pszichológiához képest mégis inkább közelíti a tudományos diszciplína fogalmát) még jelentős adósságai vannak annak feltárásában, mi okozza a különbséget például Vang Judzsa és például egy kozmetikus zenei képzettségében. Azaz mi a tehetség, és ha ez egyszer meglesz, akkor már csak az van hátra, hogy megállapítsuk, vannak-e tehetségtelen emberek, vagy esetleg minden egyedben van valamilyen feltárható tehetség. És akkor már csak az lesz hátra, hogy rájöjjünk, ez a tehetség miképpen tárható fel. Ha ez már ismert módszer volna a tudományban, akkor a kis Howard Gardner már esetleg tízéves korában tudta volna, hogy remek aranyműves válhat belőle, és akkor most nem terhelné az amúgy sem túlságosan tájékozott közvéleményt a kártékony marhaságaival.



2017. március 12., vasárnap

Egy barbárról

"Harminc évvel halála után Andy Warhol még mindig a legbefolyásosabb és legkarizmatikusabb 20. századi művészek egyike. Kiállításai tömegeket vonzanak, ugyanakkor a mai napig folyik a vita arról, hogy valóban nagy művész volt-e, vagy csupán egy zseniális blöffölő, aki ráérzett a fogyasztói társadalom és a sznobok lelkivilágára."

karizma - természetfeletti adomány v. képesség
zseni, zseniális - lángész, kivételes tehetség
blöff - elhitetése annak, aminek semmi alapja nincs

"Warhol (1928 – 1987) mindenképpen újító volt abban a tekintetben, hogy demisztifikálta a művészetet, mint nehéz hivatást, amely sok képzési és tökéletesítési évet igényel."

misztifikál - szándékosan megtéveszt, a dolgokat elködösíti (azaz aki demisztifikál, az lerántja a leplet azokról, akik évezredek óta hirdetik, hogy a művészet "nehéz hivatás, amely sok képzést és tökéletesítési évet igényel".

Az Andy Warhol nevű sarlatán kártevőről megemlékező nemtudomki dicsőítő éneket akart közölni.
Ehelyett leírt néhány mondatot, amivel - gondolom szándéka ellenére - tökéletes jellemzést adott erről a pusztító hólyagról. 
A legelvakultabb hódolók sem gondolják, hogy A.W. természetfeletti képességeket mutatott volna valaha valamiben.
Egy blöffölő (azaz egy csaló) éppúgy nem lehet zseniális, ahogyan egy tömeggyilkos sem.
Az elismerő mondatban benne van a rosszindulat, a tehetségtelenség szülte irigységből fakadó ostobaság leírása: kevés bűnöző ártott annyit az emberi kultúrának, mint ez a szélhámos, a huszadik századi újbarbárságnak az egyik legádázabb terjesztője.
Persze, hogy tömegeket vonz.

2017. március 10., péntek

800 000

Azt mondja a jónevű magyar író, hogy ő hisz a tényekben. Ha ugyanannak a lapnak az internetes oldalán egy sportújságíró cikkében az áll, hogy nehéz tenni egy sok évtizede kialakult ösztön ellen, akkor már végképp nincs min csodálkozni. A tényeket ugyanis lehet ismerni vagy tudni róluk, de ha valaki hinni akar bennük, akkor azzal a mozdulattal már kétségbe is vonta a tények tényjellegét. Mint sokszor elmondtam (a jelek szerint teljesen hiába, ha egy magyar írónak sem világos a különbség), hinni a nem tudható dolgokban lehet - a hit a nemtudás beismerése és kinyilvánítása. Ezek után mit várjunk egy sportújságírótól? Hogy képes legyen felfogni az ösztön és a reflex között mutatkozó differenciát?
A magyar író azt is mondja, hogy ő nem akarta bántani a miniszterelnököt, midőn kritizálta az etnikai homogenitás miatt. Aztán jön egy zavaros mellébeszélés, amiből az derül ki, hogy a magyar írónak nincs fogalma a kifejezés jelentéséről (vagy még egyet benyal csontig a magyar miniszterelnöknek, nekem majdnem mindegy). Közben arról van szó, milyen rossz dolog az öncenzúra. Kérdésem: miért nem tetszik akarni bántani a miniszterelnököt?
Előre kellett volna bocsátanom, a magyar íróval nincs semmi bajom, nem is ismerem, a képek alapján inkább kedvelhető, dehát ha ő így nyilvánul meg, akkor mire számítsunk ebben a nyavalyás országban? Hogy majd jön a Momentum? Akik 800 000 forintig állják egy per költségeit? Ami különben nagyon tisztességes, hogy odaállnak egy nő mellé, akit kirúgtak az Antall József Tudásközpontból. Két bajom van ezzel. Az egyik: mit keres valaki egy ostoba, kártékony "munkahelyen", amihez képest a luftballon hámozás hasznos tevékenység? Ahonnan kirúgták, és ahová valószínűleg vissza akar menni, azért perel. A másik: honnan van a Momentumnak 800 000 forintja? Ilyesmire. Amiből arra következtetek, hogy van több is. Adták a pénzt? Kik? Akiknek már most le vannak kötelezve, ami akkor is baj, ha az adományozók felvilágosultak, aktív humanisták, az emberi jogok harcos védelmezői?
Megint tisztázzunk valamit. Ha még mindig fővárosi lakos volnék, aláírtam volna a népszavazási ívüket. Méghozzá nem azért, hogy beszéljük meg, hanem azért, mert evidensen pusztító, romboló, elmebeteg dolognak tartom, hogy egy gazdaságilag és társadalmilag a béka segge alatt tartózkodó ország további érvekkel segítse egy gyalázatos és ostoba ember beteges hajlamainak a világ által való megismerését, és ezáltal Magyarországnak a teljes reménytelenségbe való taszítását.
Azaz nem kedveltem a Momentum rokonszenves fiataljainak a szárnyaló liberalizmusát, más néven a politikusokéhoz hasonló szövegét, mely szerint ők csak azt akarták a népszavazással, hogy beszéljük meg, de mondom, az ívet aláírtam volna.
Azt viszont szánalmasnak tartom, hogy ez a huszonévesekből álló mozgalom az új messiás, hogy egy csomó hülye felnőtt adja alájuk a lovat: csináljátok csak, győzni fogtok. Tudják mit? Tételezzük fel, hogy tényleg. És utána? 
Gyönyörű dolog a fiatalság (kár, hogy ezt éppen akkor nem tudja az ember, amikor fiatal). És az élet sok területén csak a fiatalság lendülete, teremtőképessége, újítóhajlama volna alkalmas arra, hogy az emberiség a megfelelő módon fejlődjön - mindazokon a területeken, ahol a féltékeny, az ifjúság lényegét gyűlölő vén hülyék uralkodnak, akik különben fiatalnak is hülyék voltak.
Attól tartok, hogy ahová most tartanak, az nem tartozik a nekik való területek közé. Attól tartok, hogy villámgyorsan beszennyeződnek. Nagyon tetszik az alapállásuk: eltakarítani kivétel nélkül mindenkit, akinek bármi köze volt az elmúlt 27 év politikai berendezkedéséhez. Egyetértek. Talán még sikerülhet is annak a néhányszáz politikusnak a kisöprése, akik a rendszerváltás óta arcukat és nevüket ismerhetően tették tönkre ezt a szerencsétlen országot. De a tisztviselői kart, az adminisztrátorokat, az államigazgatás névtelenjeit nem lehet eltávolítani. Pedig kellene. Ezt a mocskot ugyanis ők működtették. A "konzervatív" jobboldaliság, aminek az áporodott, büdös és fertőző "eszmevilága" szétrohasztotta Magyarországot nemcsak a most elmúlt 27 évben, hanem évszázadok óta, ami két világháborúba sodorta bele ezt a fiatalságot mindig következetesen gyűlölő "nemzetet", azt az urambátyám, gyáva, zsidózó réteget, ami szabotál minden ifjúi lelkesedést, de soha nem szabotál, sőt segít lehetővé tenni, hogy egy gazember gyerekek százezreit éheztethesse, azt nem lehet pusztán az ifjonti hév erejével eltüntetni. Ahhoz az öregkor tapasztalathalmaza szükséges, mint ahogy annak szétválogatásához is, mit szűr le az öregember ebből a tapasztalathalmazból.
Ez a nehéz feladat. Tudni, hogy meg kell találni, aztán megtalálni a referenciaszemélyeket. A hiteles öregembereket, akikre szabad, akikre kell hallgatni.
Nagyon félek, hogy ez az esély már elveszett akkor, amikor előkerült az a 800 000 forint. Nem állítom, hogy ilyesmire nincs tisztességesen megkeresett pénz. Azért nem állítom, mert nem tudom bizonyítani.
Csak tartok tőle, hogy így nem fog menni.

2017. március 9., csütörtök

A tevő tevékenysége

Mi a szentségtörés? Ennek megválaszolásához tudnunk kellene, mi a szentség.
Ha nem bánják, én most inkább lemondanék arról, hogy részletes tanulmányt írjak egy förtelmes fogalomról, bár úgy volna rendes - illik ismerni azt, amit förtelmesnek tartunk.
Fogadjanak el egy kurta definíciót, aztán ha nem elégedettek vele, nézzenek utána alaposabban (ne az interneten): a szentség az a holmi, aminek felmutatásával a szertartást végző az isteni kegyelmet közvetíti. A szentség a szent képzett alakja. Ezt a fogalmat sem szeretem jobban, sőt. Ez rosszabb, mert a szentség első pillantásra is felismerhetően komolytalan hókuszpókuszok halmaza, de a szentről az emberiségnek (nemcsak a kereszténységnek) az érinthetetlenség jut eszébe, és komolyan is gondolja. A szent a sacer-sanctus magyar megfelelője, azaz elkülönülést jelent, elhatárolódást, különbözőséget a közönségestől. Ezzel önmagában nem lehet bajunk, ilyennek kell lennie, ez jó is lehetne. Persze nem szentnek nyilvánított emberek formájában, de ezt most megint hagyjuk. A baj az, hogy a szent elkülönültsége nem minőség, nem esztétikai fogalom, hanem kriminológiai - ne nyúlj hozzá, mert meghalsz.
A könyv szentség, mondtam a minap Lillának, a hamarosan négyéves unokámnak, és megmutattam neki, hogyan kell bánni a könyvvel. Nem lehet túl korán kezdeni, a fiaim már kétéves korukban is lapoztak és nem gyűrtek. A könyv szentség - nekem ilyenformán. Másnak meg úgy, hogy a páratlan oldalra teszi a kávéscsészéjét, nehogy becsukódjon a könyv, amíg ő harap a lekváros kenyeréből, mert egy pillanatra sem bírja abbahagyni az olvasást. Aztán mikor harapott, aláhúzza a neki fontos mondatot. Ha vérmes személyiség, esetleg piros ácsceruzával (vagy sárga szövegkiemelővel). Neki nem szentség a könyv? Dehogynem. Legalább annyira, mint nekem.
Akkor? Mi a szentségtörés? Az ex opere operato elve (a cselekedetből következően) alapján mindegy, ki közvetít, a szentség szent marad, mert az mindig változatlan, azaz érinthetetlen. (A protestánsok észvesztően nagy találmánya, az ex opere operantis tipikus esete a cumtrucc protestálásnak - mondunk valami mást, csak hogy mást mondjunk, a lényeg persze nem változik: ők azt mondják, igenis számít a közvetítő személye /a tevő tevékenységéből következően/, na persze maga a szentség változatlan, mert az változtathatatlan. Azaz katolikus vagy protestáns, ugyanazt mutatja be ugyanúgy.)
Szoktam javasolni színházrendezőknek, hogy ha saját mondanivalójuk van, írjanak színdarabot, de ne a mások művének meggyalázásával dödögjék ki a maguk szánalmas és erőszakos közhelyeit.
Azt (értelemszerűen) nem szoktam ilyenkor taglalni, szentség-e egy Shakespeare-darab.
Természetesen nem az. Semmi sem az. Semmi sem érinthetetlen. És senki sem.
Én a butaságot tűröm rosszul. A műveletlenséget, a faragatlanságot, a karót nyelt, ádáz elvhűséget, az ízléstelenséget, a modortalanságot.
Fentiek gyenge pontja, hogy nehezen számon kérhetők, mert nehezen definiálhatók. Van persze a tanult embereknek egy többé-kevésbé működőképes közmegegyezése, ami akkor lesz többé, amikor a tanult emberek aránya növekedni kezd. Ez holnapra nem várható.
A lényeg még egyszer hangsúlyozandó: semmi és senki sem szent, semmi és senki nem érinthetetlen. Mert megette a fene azt a világot, ahol nem szabad kérdéseket föltenni.
Itt van például egy ember, aki föl mert tenni egy kérdést: lehet-e Beethoven VII. szimfóniájának 2. tételét zongorán (úgy is mint ütőhangszeren) dél-amerikai ritmusban eljátszani?
Az én válaszom: de még mennyire! Valamint leveszem a kalapom Joachim Horsley előtt.




2017. március 7., kedd

Learn to

Tényleg sokat gondolkoztam, szóljak-e. Első pillantásra a dolog nem is látszik fontosnak. Ráadásul ennek a blognak az olvasói már nyilván észrevették, enyhén szólva nem vagyok nagy hazafi, hiába tudom, (vagy legalább sejtem) az okokat, nem vagyok képes fölmenteni ezt a birka népet - ekkora tömeges ostobaságra nincs mentség, amit a csúti futballista 7 éve csinál, azt már a legsötétebb butaságban élő fekete-afrikai országokban sem tehetné meg. Ott tartok, ha meghallom azt a szót: magyar, émelyegni kezdek.
De. Ha Hosszú Katinka (akit mellesleg szívesen nézek, mikor úszik) meghirdet egy programot, ami arról szól, hogy gyerekeket tanít úszni, és ennek a programnak az a neve, hogy Learn to swim, akkor nem émelyegni kezdek, hanem baromi dühös leszek. Ez itt egyelőre még Vörösmarty, Arany, Petőfi országa, itt írt verset József Attila és Radnóti, prózát Karinthy Frigyes és Ottlik. Ez itt még Bartók és Kodály országa, amit egy végtelenül gusztustalanra hízott, álságosan ájtatos tömeggyilkos gazember sem tudott még teljesen tönkretenni. A Tanulj úszni program (az angolból való szó szerinti fordítás) szótagra majdnem ugyanaz, és az isten háta mögötti utolsó faluban is érthető. Ami egyelőre akkor is szempont, ha a jelenlegi programnév azt sugallja, az uszodában nem a nyírségi parasztgyerekeket várják.
Demagógia, mi? Legyen. Ha csak így tudom megértetni: ezt az országot gyorsabban és könnyebben lehet tönkretenni az efféle félreértelmezett "multikulturalizmussal", mint amilyen dúlásra a dagadt vidéki jobbszélső és seggnyaló tábora képes.

2017. március 6., hétfő

Hédi

Többször mondtam már, ha nincs sok időm, kockázatos dolog egy könyvben valamit keresni, akkor egyiket a másik után kell levenni a polcról, mert valamiről mindig eszembe jut valami más, és akkor azt is meg kell keresni.
A Tíz kicsi néger bemutatójának napját néztem meg, elolvastam Temessy Hédi emlékezését a Művész Színházról, aztán még sok mást is.
Azt mondta, szeret hozzám bejönni a Rádióba, jókat tudunk beszélgetni. A témáink még bővültek is, amióta Marcibányi téri a feleségem, és ott szomszédja évtizedek óta Anni néninek, Hédi húgának és barátja Ancsinak, Anni néni lányának (érdekes ez a "néni" - hogy a Hédinél fiatalabb Anni a feleségemnek néni, nekem meg eszembe sem jut a nénizés, igaz, Temessy Hédi csak 18 évvel volt idősebb nálam).
Amikor bejött, odaadtam neki a szöveget (voltak színészek - na jó, inkább csak színésznők -, akiknek sosem az asszisztensem adta oda a hangjátékot), ha csak néhány mondatos kis szerepet játszott, a nagyobbat mindig kiküldettem a színészegyeztetővel. Leült, elolvasta, amikor rákerült a sor, bement a stúdióba, eljátszotta. Soha egyetlen instrukciót nem adtam neki, nem kellett. Jobban tudta nálam, mit gondolok a szerepről, nemcsak kiváló színész volt, nagyon okos ember is.
Várkonyi rögtön leszerződtette a Művész Színházhoz, ahogy Hédi végzett. De amikor '62-ben átvette a Vígszínház főrendezőségét, nem hívta. Jóval Várkonyi halála után beszélgettünk erről, hogy miért nem. Ott volt már a színháznál Ruttkai Éva, Békés Rita és Lászlóffy Kata, mind egyidősek Hédivel, a szerepkörük is azonos, mit tett volna Zoli - ő védte meg Várkonyit, nem is számított rá, hogy hívni fogja. (Akkor még nem lehetett tudni, hogy Lászlóffy Kata nem jön többé haza Párizsból, 1962-ben, 36 éves korában öngyilkos lett. Ölni tudtam volna, mikor értesültem róla, Kata volt a világ másik csodája, ő sajnos soha nem játszhatott olyan darabban, amit én rendeztem, de az bizonyos, neki sem kellett volna megmondani, mit hogyan. Temessy Hédin és Lászlóffy Katán kívül három ilyen színészt ismertem: Kálmán Györgyöt, Mensáros Lászlót és Darvas Ivánt. Nagy élmény ám ilyen emberekkel dolgozni. Csak ülök a vezérlőben és tátott szájjal figyelem, mit csinálnak és hogyan. Mi lesz, ha észreveszi, hogy így el vagy ájulva tőle, kérdezte a hangmérnököm, amikor Hédi egy Karinthy-verset mondott odabent a stúdióban. Semmi. Tudja.
1949-ben a politika bezárta a Művész Színházat. Temessy Hédi soha többé sehol nem kapta meg azt a megbecsülést, ami megkülönböztetetten járt volna neki. Okos volt és arisztokratikus, mint Mensáros és Darvas. Dehát nő volt. Szép és bizonyos alakok számára megközelíthetetlen. Az ilyen félelmetes, mert az ócskalelkű bugrisok még jobban félnek tőle, mint általában a nőktől, pedig különben is ez a nőktől való félelem határozza meg az életüket.
Ennek az országnak az a legnagyobb tragédiája, hogy évszázadok óta mi alkalmazkodunk a politikusokhoz. Mert ennek az országnak a birka népe képtelen felfogni, hogy ennek pontosan fordítva kellene lennie.

Rendezte

Itt alant tetszik látni két plakátot. Illusztrációk egy kóros mentalitáshoz.
A Művész Színház a magyar színháztörténet legnagyobb műve mindenki szerint. A színház tagjai és a közönség évtizedekkel később is azt mondták, olyan soha korábban nem volt és nem is lesz soha többé.
Várkonyi Zoltán alapította, 1945. április 1-én volt az első előadás, Steinbeck darabját mutatták be, a Lement a holdat. A Tíz kicsi néger premierje: 1946. november 29. Fűtött nézőtér!
Várkonyi Zoltán 33 évesen vágott bele a színházalapításba. Már akkor mindenki tisztában volt vele, hogy hozzá fogható színházi ember nincs, mindent tud, amit a színházról tudni lehet, színésznek, rendezőnek, igazgatónak kiváló, nála jobb nem elképzelhető. Én 1962-ben ismertem meg közelebbről, attól kezdve mindenütt jelen voltam, ahol valamit tett, színházi rendezéseit végigültem (már legálisan, az ő hívására, a Bartók Terembe még csak belógtam a 12 dühös ember próbáira, amikor ki akartak dobni, azt mondta, hadd maradjon). Filmforgatásaira ritkábban mentem el, de ha csak volt egy délutánom, kimentem a filmgyárba, ha tudtam, ott dolgozik.
Voltak jó tanárok a főiskolán. De tessék végig nézni a növendékek nyilatkozatait - olyan, mint Várkonyi nem volt, nem van, nem lesz.
1979-ben halt meg, 67 évesen. Készítettem róla egy műsort a Rádióban, Szemere Vera, a felesége elkérte a hangfelvételt és leíratta a szövegeket. Ugye nem kell mondanom, készíthettem volna ilyet bárkiről, soha nem válik legendává, mert nem a műsor volt fontos, hanem akiről szólt.
Ha meg tetszik nézni ezt a plakátot itt. látható rajta (alig kivehetően) a FELVONÁSBAN alatt, kis betűkkel, hogy rendezte Várkonyi Zoltán.
Még egyszer: a magyar színháztörténet legnagyobbjáról van szó. Aki egyebek között azt is tudta, a színházban a színész számít, az ő nevére mennek be a nézők. Akik közül tízből kilencet egyáltalán nem érdekel, ki rendezte az előadást.

Képtalálat a következőre: „Mednyánszky Ági”

És most tessék megnézni ezt itt lent. Még a darab címét (Az olaszliszkai) sem lehet leolvasni a plakátról, mert ott terpeszkedik előtte a rendező, az egyetlen, akinek a neve ki van írva. Pontosan akkora betűkkel, mint az íróé. Voltaképpen csoda, hogy nem nagyobbakkal. Pedig az előadásban itt is részt vesznek színészek: Fekete Ernő, Pálmai Anna, Szacsvay László, Bán János, Szirtes Ági.
Nem számít. A rendezőuralom tombol, a publikum makacs érdektelensége ellenére. Máté Gábor például egész jó színész. De úgy látszik, annyira nem, hogy tudja, ő színészként számít a színházban, rendezőként (néhány feinsmekkert leszámítva) a kutyát sem érdekli.

Képtalálat a következőre: „katona józsef színház nők iskolája plakát”

Ha megnézik a színház honlapját, ott még cifrább torzulatot találnak. Legkisebb betűvel, amúgy mellesleg oda van írva, hogy ezt a darabot írta valaki (különben Borbély Szilárd, évtizedek múlva ki fog derülni, hogy a magyar irodalomnak csak Ottlikkal, Kosztolányival mérhető legnagyobbjai közül az egyik), aztán már sokkal nagyobb betűkkel a SZEREPLŐK. Majd alatta jön egy címszó, amitől a szó szoros értelmében elszédültem: ALKOTÓK.
Na mit tetszik gondolni, kik az alkotók? Hát például elsősorban természetesen a rendező, aztán az ő asszisztense, aztán a dramaturg...
Az isten szerelmére, alkotó az író. Aztán meg még a színészek, akik estéről estére a testükkel, a hangjukkal újra meg újraalkotják a színpadon azokat az embereket, akiket az író megjelenített. A többi a személyzet. Akiknek a kellő alázattal illenék segíteni abban, hogy a színielőadás nevű varázslat megszülethessen. De csak annyi.
Rendezte Várkonyi Zoltán.
Ő tudta.
Ami mostanában dívik, az beteges. Egyszer vége lesz. Mint minden hatalmi mániás tombolásnak, akármilyen kicsi, nevetséges és szánalmas is.

2017. március 3., péntek

Homogenitás

"Abból tudott főzni, ami a neten megjelent – ezzel magyarázta facebookos bejegyzésében Ungváry Krisztián, miért kelt eleinte Orbán Viktor védelmére a miniszterelnök nagy botrányt kavart beszéde ügyében, és miért látja most ő is azt vállalhatatlannak."
Kedvelem ezt a fiút, okos és az esetek többségében karakán.
De ezt ne. Ne keljen a védelmére egy aljas, folyamatosan hazudozó és mind vadabb gyűlöletet szító alaknak. Hitler is megsimogatta egy kisfiú fejét, értékeljük a gesztust és keljünk a védelmére? Ugyan már.
A legnagyobb baj mégsem ez. Hanem amiért a védelmére kelt. Hogy ugyanis a "miniszterelnök" a kulturális homogenitásról beszélt, nem etnikairól.
Homogén: egynemű, azonos elemekből álló, minden pontján, részében azonos értékű, egyenletesen elhelyezkedő.
Az sem jó, ha egy iszonyatosan buta, primitív fráter használ értelmetlen kifejezéseket, mert az átszivárog a köztudatba, és további, nem túlságosan okos emberek fogják használni ezt a baromságot, ami nemcsak ostoba, még kártékony is. Épp elég mellet verő hőzöngés tapasztalható ebben a szerencsétlen országban, kell hozzá az is, hogy elterjedjen, nekünk homogén a kultúránk? Azaz nincs kultúránk? Fennen és diadalmasan hangoztatjuk, hogy a magyar kultúra nem létezik? A homogenitás ugyanis lényegében ezt jelenti.
Ungváry Krisztián ezt akarta védelmébe venni?...
Nem is tudom. Kissé feljebb azt írtam, nem az a legnagyobb baj, hogy a védelmére kelt.
Visszavonom. Nem belegondolni egy fogalom jelentésébe bocsánatos bűn.
Védelmezni bármi módon egy tömeggyilkost - legalábbis érthetetlen.

2017. március 2., csütörtök

Térdre, imához

Azon tűnődöm, hogy ez a rémületesen primitív tuskó, a csúti dagadt futballista tényleg olyan iszonyatosan buta, hogy el is hiszi, amit mond, vagy tudja, milyen kártékony ostobaságokat beszél.
Az EU három legfontosabb pillérének a vallást, a nemzetet és a piacot tartja.
Ebből kettő - mint tudjuk - életveszélyes és mint ilyen az ember fejlődésének felrobbanthatatlan gátja. Az persze kétségtelen, kevesen tudják, milyen förtelmes méreg a vallás és a nemzet, azok között is nagyon kevesen vannak, akik ezt ki is merik mondani.
Mondom, fogalmam sincs, egy olyan sötét agyban, amilyen a szájnyalogató szotyolaköpködőé lehet-e tudatos, hogy éppen ezért kell hivatkozni erre a két baromi fogalomra. Mert uniformizál és mert tabu. Tömegeket (Magyarországon számszerűsíthető, nagyjából 9 és félmilliós tömeget) lehet a vallással és a nemzettel gyűlöletben és félelemben tartani, és bármikor bármilyen vallási vagy nemzeti jelszóval egymásnak ugrasztani. A vallásos és a nemzeti ugyanis garantáltan a másik vallásost és nemzetit gyűlöli, soha nem azt, aki ezt a két pusztító fogalmat hirdeti. A nem vallásos és nem nemzeti olyan ritka, hogy nem is látható.
Azt mondja a hordóformájúra hízott néptribun, hogy ezek a legfontosabbak az EU-ban.
Egyelőre ott még nem tudják. Csak abban reménykedem, hogy ettől már annyira messze vannak, ahonnan nem lehet visszafordulni.