Láttam egy képet. Bahreinben készült a magyar miniszterelnök lányáról és vejéről. Szigorúan magánutazásról van szó a lány közleménye szerint, minden egyéb hazugság.
Én el is hiszem. Tessék csak alaposan megnézni a képet, nem rögtön hőbörögni, beszélni bele a levegőbe, bennfentességről meg illetéktelenségről. Nem szabad ilyen rosszindulatúnak lenni. A bahreini energetikai miniszter nyilván a család rokona, a magyar konzul meg nyilván a család barátja, meghívták a gyerekeket, leraktak egy gumimatracot a nappaliban, hogy legyen hol aludniuk szegényeknek, a kép meg azért készült ilyen protokolláris kompozícióban, mert a fotós egy magyar faluban tanulta a fényképezést, Felcsúton az esküvőkről is ilyen beállítású felvételeket szokott meg.
Az egész bensőséges falusi miliőre a legtisztább bizonyíték a két fiatal öltözéke. A fiú mindjárt lepattanó gombja a kihízott, gyűrött zakón, a szép fehér kabátka a jajrózsaszín, eldöntetlen hosszúságú ruhácskán mind bizonyíték a látogatás rokoni magánjellegére.
Hivatalos tárgyalásra ugyanis illik rendesen felöltözni.
Tetszik kérdezni, hogyan lehetséges megjelennie egy hírnek a legkomolyabbnak tartott hírportálon ilyen címmel: Összeszarta magát a gyalogló. Miért tudósít a máig legjelesebb hetilap internetes kiadása a német intézkedésről úgy, hogy a németeknek 10 napi kaját kell otthon tartaniuk?
Mert ha valaki az interneten akar utánanézni, melyik évben született Ambrus Zoltán, akkor a róla szóló szócikket "lapozás" után a 19. helyen találja meg. Addig egy bizonyára rendkívül jelentős zenészről lehet olvasni, akit Ambrus Zoltánnak hívnak, hogy részeg volt meg hogy miért hagyta ott az elfelejtettem milyen együttest. (Ambrus Zoltán 1862-ben született Debrecenben, a magyar irodalomtörténet egyik legkiválóbb esszéistája, a Nemzeti Színház igazgatója volt.)
2014. június 9-én föltettem egy jegyzetet, ha valakinek kedve van, elolvashatja az egészet, itt most csak egy részt idézek belőle:
De van másféle is, elmondok egy történetet. 1981-ben érthetetlen módon „beiskoláztak” egy úgynevezett politikai tanfolyamra, ami azért volt furcsa, mert azt a Magyar Rádió vezető beosztásban lévő munkatársainak rendezték, én meg csak egy egyszerű főmunkatárs voltam, akinek nincs beosztottja. Igaz, elvileg főnöke sincs, az volt akkor a függetlenség elérhető maximuma. A tanfolyamon előadást tartott egy történész, aki egyebek között a Szovjetunió helyzetét elemezte, és a mondataiból az derült ki, semmi kivetnivalót nem talál abban, hogy ebben a szép nagy országban a zsidók személyi igazolványába be van írva: ők zsidók. Rákérdeztem, nem volt hozzáfűznivalója.
Akkor begurultam. Talán nem veszítek sok olvasót, ha beismerem, volt idő, amikor kifejezetten filoszemitának (cionistának) tartottam magam, a Rádióból végleg azért távolítottak el, mert a műsoromban kinyilvánítottam az akkori vezetés iránti ellenszenvemet, mondván, bár egyik sem vagyok, kéretik engem zsidónak és cigánynak tekinteni, amíg itt ilyen kirekesztő, fajgyűlölő szemlélet legális lehet. Nem szoktam embereket megütni, csak ha rákényszerítenek, de még ma is mozdul a kezem, ha antiszemita vagy cigánygyalázó megnyilvánulást tapasztalok.
Egyszóval dühömben kirúgtam magam alól a széket, és fennhangon kértem számon a gyalázatos mentalitást, kinyilvánítva amúgy a Rádióban közismert ellenszenvemet mindenféle bolsevista eszmével kapcsolatban, külön kiemelve az ottani nyílt, és az itthoni sunyin elhallgatott antiszemitizmust. Jó kis ordítozás lett a dologból, jóval később kiderült, hogy az illető történész minden szavammal egyetértett, ő csak engem akart megóvni a besúgóktól. Nem tudta, hogy azt nem lehet. A szünetben odajött hozzám két hallgatótársam. Onnan tudtam meg, hogy ők zsidók, mert szorongatták a kezemet, és onnan tudtam meg, hogy a zsidóságukat titkolni igyekeznek, mert ezt idegesen körülnézve tették. Féltek mindentől és mindenkitől. Egyikük a Politikai Adások Főszerkesztőségének rovatvezető helyettese volt, a Levelezés és Szolgáltatások elnevezésűé, ő belesápadt abba, amit én tettem.
Az illető ma főszerkesztő, a talán legádázabb nyilas újság első embere, de volt korábban a Magyar Televíziónál is hírhedetten zsidóellenes szerkesztőség helyettes vezetője.
Akkor nem írtam nevet, a jellemtelenségnek van ugyanis egy olyan mély szintje, amit én már betegségnek tekintek, és sajnálom a szerencsétlent. Na nem nagyon, csak annyira, hogy nem írom le a nevét.
De most itt van egy kép, meg a hozzá való szöveg. Azt is ideteszem. Mert több, mint két évvel ezelőtt ennek az alaknak a nevét nem írtam le. Akkor tényleg sajnáltam, mert legalább félt. Most már büszke is a gerinctelenségére.
Miután az uszításból karriert építő Bayer Zsolt kitüntetése után sorra kezdték el visszaadni lovagkeresztjeiket korábbi díjazottak, beindult egy ellenhullám is, és jobboldali szerzők kezdték meg megírni, hogy ők viszont nem adják vissza a sajátjukat.
Köztük volt a 2011-ben kitüntetett Stefka István, aki az utóbbi években előbb a Magyar Hírlapnál dolgozott, majd a PestiSrácok nevű Fidesz-közeli honlap lapigazgatója lett. Miután Stefka bejelentette, hogy nem adja vissza a díját, Lakatos András egy nyilvános Facebook-posztban üzent neki.
Ebben többek között azt írta:
"Nos, kedves Pistám, te nem csak ezeket a kitüntetéseid nem adod vissza, hanem azokat sem, amiket még annak idején, jóval a rendszerváltás előtt kaptál sok éven keresztül, a Belügyminisztérium céljait szolgáló riportjaidért, tudósításaidért. Ugyan olyan alázattal vetted át a kitüntetéseket és a pénzjutalmakat annak idején Horváth István belügyminisztertől, Lakatos Ernő, (APO) jelenlétében, mint ma, az új uraidtól. "
A poszthoz pedig fényképeket is mellékelt a fiatalabb Stefkáról, ahogy 1982-ben a korszak legsötétebb figurái mellett pózol:
Fotó: Facebook
Lakatos bejegyzésében azt is állítja, hogy Stefka egyike volt annak a kevés kiválasztott újságírónak, akik Belügyi Tudósítói igazolvánnyal rendelkezett, és munkájukat a belügyminisztérium sajtó,- és propaganda munkáját volt hivatva, önkéntesen segíteni.
Stefka csütörtökön válaszolt, az idős belügyes újságíró abszurd módon épp aPesti Srácoknak elnevezett pártlapban közölte reakcióját. Előbb lekommunistázta Lakatos apját, majd arról szól a bejegyzés, hogy "öngyilkosság lett volna visszautasítani" a kitüntetést.
"Az MSZMP KB. Agitációs és Propaganda osztálya vezetőjének fia biztosan tisztában van azzal, hogy a rendszerváltoztatás előtti időben nem lehetett visszautasítani díjakat, mert azzal az ember kihívta volna maga ellene a sorsot: biztosan nem kaphatott volna semmilyen állást a rádiónál, televíziónál, vagy bármely újságnál sem.
Szakmai díjakat valóban kaptam a nyolcvanas években a vidéki és tényfeltáró riportjaimért, amelyek persze a lazuló rezsimben sem nagypolitikai tabutémákról, hanem társadalmi vitákról és helyi gondokról szólhattak. Alapítója voltam a Balaton Rádiónak és a még mai napig is műsoron lévő Napközben című rádióműsornak. És igen, valóban kaptam egy sajtódíjat a Belügyminisztériumtól is, a köztörvényes bűnözőkkel a Magyar Televízió számára készített interjúsorozatomért.
Van egy elméletem, azt hiszem, elég nehéz cáfolni.
A föld emberlakosainak bármilyen számosságát vesszük, az akadémikusoktól az utcaseprőkig, az amerikai republikánus párttól a magyarországi adóhivatalig, a rózsatermesztők egyesületétől az MI6-ig és így tovább, az adott csoportban nagyjából 95 százalék a rossz minőségű tag, 3 és fél, 4 százalék a közepes, a maradék a jó a jelölt sokaságban, a jóknak pedig körülbelül az 1 százaléka kiváló (a számokon esetleg lehet vitatkozni, a nagyságrendeken bizonyosan nem érdemes).
Namármost. Ezt a bizonyos lovagkeresztet vagy mi a fenének hívják, állítólag eddig 1500-an kapták meg (ne firtassuk, miféle sokaság az, amelyik érdemesnek találtatik állami kitüntetés kapására, szörnyű lehet, de fogadjuk el, hogy a fenti arány a lovagkeresztesekre is igaz).
Ennek a sokaságnak a 95 százalékával nem érdemes foglalkozni, ez különben 1425 ember. A közepesek legföljebb hatvanan lehetnek, őket bizonyos mértékig érdemes számításba venni, a jók és a kiválók ugyanis jórészt az ő munkájukra támaszkodhatnak. A maradék 15 a jó, 1-2 ember kiváló.
Tegnapig 80 fölé nőtt azoknak a száma, akik visszaküldték a kitüntetésüket.
Azaz már nemcsak a közepesek küldték vissza teljes létszámban, belelógunk a rossz minőségű számosságba is.
Ezenkívül ajánlok figyelmükbe még egy törvényszerűséget.
Ha egy hordó szennyvízhez egy kanál bort adunk, szennyvizet kapunk.
Ha egy hordó borhoz egy kanál szennyvizet adunk, szennyvizet kapunk.
A NAV azt írta, hogy majd beleszámít a lakás alapterületébe az erkély és a terasz, ha be van fedve.
Az erkély és a terasz egy tulajdonságban egész bizonyosan megegyezik: nincsenek befedve. Abban a pillanatban ugyanis, amikor fedél kerül föléjük, már nem erkélynek és nem terasznak hívják őket.
A kérdés az, okos ember-e egy egyetemi tanár. Aki például politikatörténettel foglalkozik. A válasz: miért ne lehetne? A politikatörténettel való foglalkozás már majdnem kizáró tényező, de végülis - ha jóindulatú vagyok, ez elsősorban gyomorkérdés. Sok ész nem kell hozzá, de ettől még lehet valaki okos ember. Nem valószínű, de nem is lehetetlen.
A következő kérdés, lehet-e okos ember, aki Angliából ideköltözik Magyarországra, és belép a fideszbe. Ez már nehéz kérdés, szinte lehetetlen azt válaszolni rá, hogy lehet, de mint tudjuk, én végtelenül jóindulatú vagyok, előállhatnak olyan körülmények, amiket nem ismerek, például az illető Londonban menedéket nyújtott egy pakisztáni menekültnek, ezért megfenyegették, azzal a feltétellel hagyják életben, ha Magyarországra költözik, és belelép a fideszbe. Lehet olyan ember, aki az életét fontosabbnak tartja, mint a fidesztől való távolmaradást, ha nehezen is, de elfogadható választás.
Az utolsó kérdés, lehet-e ember, aki azt javasolja, hogy tegyenek malacfejeket a déli határon lévő drótkerítésre, mert az távol tartja a muszlimokat.
Azt tetszik hinni, kifelejtettem az "okos" szót. Nem felejtettem ki. Ez a Schöpflin nevű (szegény nagyapja) kétlábú az elmúlt évek során sokszor bizonyította, hogy iszonyatosan buta, jellemtelen, rossz anyagból készült, rosszul összerakott hibás szerkezet, de ezzel a legutóbbi megnyilvánulásával végképp kizárta magát a főemlősök közül is.
Nincsenek illúzióim az Európa Parlament tagjairól, nem hiszem, hogy van olyan közöttük, akivel én el tudnék tölteni egy percnél hosszabb időt. Arra azért kíváncsi vagyok, ezután is megtűrik-e maguk között ezt a Schöpflin címszóval jelölt lényt.
Érdekes ezekkel az osztrák rendőrökkel. Akik szúrópróbaszerűen akadályozzák a forgalmat, okoznak többkilométeres dugókat, korlátozzák európai polgárok személyes szabadságát.
Én azt sem értem, ezt miért kell tűrni, nem tudom, melyik paragrafus írja felül a másikat, mondom, bizonyos vagyok benne, hogy ez sem törvényileg, sem technikailag nincs rendjén.
A dologban mégis az a leggusztustalanabb, hogy megmagyarázhatatlan. Hiszen amikor nagy volt a pofájuk, hogy mit tesz a magyar kormány a drótkerítéssel a migránsok ellen, akkor közben elismerték hogy ide többé egyetlen ember sem juthat be menekültként. Akkor viszont ki a francot keresnek Hegyeshalomnál szúrópróbaszerűen? Illegális bevándorlókat, akik ide nem vándorolhatnak be, mert van kerítés meg idegengyűlölet meg mindenféle egyéb náci viselkedésforma? Akkor lehet, hogy az osztrák rendőrök még nácibbak?
Talán mondtam már, van egy Google-Hírek című összeállítás, nem valami jó, de a célnak megfelel, általában meg lehet tudni belőle, mi történt. Meg aztán olyan orgánumok főcímeit is elolvasom, amiket különben nem vennék a kezembe. Ebben a Google-Hírekben olvastam egy cikket, van benne egy mondat, ezt meg kell mutatnom, hátha nem látták.
"A Magyar Nemzet által megkérdezett szocialista politikusok egyébként egyöntetűen állították, hogy nem lehet szó semmifajta „eggyé válásról”, hiszen az az MSZP végét jelentené."
Nem akartam hinni a szememnek. Az MSZP végét jelentené? Mármint hogy majd, a jövőben bekövetkezne az MSZP vége?
Ebből én arra következtetek, még nem vették észre, hogy ez a vég már régen bekövetkezett. Körülbelül 10 évvel ezelőtt.
Az elmúlt napokban nem ment a munka, olvastam. Régmúltról és napi hírekről.
Összegzem, mire jutottam.
Minden körülményt figyelembe véve, a lehetőségekhez mérve a magyar történelem ismert évszázadaiban nem találunk olyan undorító, jellemtelen, kártékony, bárdolatlan, primitív, buta alakot, mint amilyen a hordó alakúra hízott csúti futballista.
Ezt a népet így még nem alázta meg senki, ilyen arcátlanul sem tatár, sem török ki nem rabolta, ennyi rosszarcú, ostoba seggnyaló nem ült még főhivatalokban.
Úgy tudom, szelíd vagyok szinte a végtelenségig, soha senkit nem bántottam úgy, hogy előtte ne viseltem volna el igazi vagy képletes pofonokat.
Ezt a nyavalyás, dagadtra zabált jobbszélsőt éppen ezért sokkal kevesebbre ítélném, mint amit megérdemel.
Életfogytig napi tizennégy óra kukorica kapálásra. Minden évszakban, minden időjárásban. Akkor is, ha nincs kukorica, csak hó és jég. Kapálni akkor is. Két kapálás között sötétzárka. Egyes.
Kegyelem nincs.
Csak mert szelíd vagyok a végtelenségig.
P.S.: Majd' elfelejtettem: teljes vagyonelkobzás. Az összes rokontól, fel, oldalt és le, valamint az összes "baráttól". Gatyáig.
Nem mondtam még (nem is fontos), lassan másfél évtizede igazságügyi szakértőként dolgozom, elsősorban bírósági "kirendelésre" (így írják, minket nem felkérnek, kirendelnek), de van rendőrségi és ügyészségi "kirendelés" is.
A riói olimpia úszó előfutamának ügyében nyilvánvalóan nem fognak kirendelni, ezért most ideírom a szakvéleményemet.
Úszott egy szíriai menekült lány, meg is nyerte a 100 pillangó előfutamát. Egy ifj. Knézy Jenő nevű közvetítő ember ennek a lánynak a nevét nem mondta ki. A kérdés az, miért nem. A közvetítő ember azt válaszolta, hogy nem volt ebben semmi szándékosság. (Az újságírói kérdést azért tették fel, mert alapos gyanú férhet a szándékossághoz - országunk miniszterelnöke mindent megtesz azért, hogy a menekültekről csak mint bűnözőkről essék szó, a közszereplők szervilizmusa meg úgyszólván határtalan, megfelelési kényszerük görcsös és feloldhatatlan.) Az ifj. Knézy nevű sokmindent mondott még, mi akadályozta abban, hogy a szír menekült lány nevét kimondja. Nem látott semmit a monitoron, szétesett a vonal, ilyesmik.
Az előfutam többi résztvevőjének kimondta a nevét. Ahol azok olvashatók voltak, ott látni lehetett Juszra Mardini nevét is. A lány megnyerte a futamot. A menekültstátusz és a futamgyőzelem együtt elsődleges, kiemelendő hír, minden tömegtájékoztató eszköz számára szakmailag kötelező, a bulvár ebből él, a politikai újságírás pedig példaértékűnek tartja, alig várnak egy efféle kettős szenzációt.
Bírósági kirendelés esetén az ember nem mond magánvéleményt valakinek a képességeiről, ezért én itt sem említem meg, miképpen súlyozom a szóban forgó beszélő ember affinitását a sportriporteri szakmához. Mindössze annyit jegyzek meg, hogy egy ilyen eseményt még egy nagyon tehetségtelen kommentátor sem hagy ki, aki látott már hírszobát, és írt kétsorost, az tudja, mi a teendő.
A beszélő ember természetesen hamisít és hazudik.
Juszra Mardini nevét nem említeni nem szakmai elégtelenség, hanem ennél sokkal rosszabb: emberi ócskalelkűség.
Összefoglalás.
A tanúsított viselkedés nyilvánvalóan szándékos volt, az illető alkalmatlan arra, hogy nyilvánosan bárhol megszólaljon.
Előfordul, hogy szünetet tartván a napi munkában átlapozok néhány adót a televízión, meg-megállok, belenézek némely programba. Így tettem azzal az adóval is, amelyiken a fiatalok azt mondják, amit tegnap írtam le. Ez az adó úgynevezett ellenzéki volna. Voltak eddig is súlyos kétségeim, de a következetlenségeket inkább a tehetségtelenség számlájára írtam, pedig seggnyalások voltak azok mind, hiába fordítottam el a tekintetemet. Tegnap este olyat láttam, hogy még most sem akarom elhinni.
Miután visszanyeltem a feljövő savanyú undort, megnyomtam a távirányítót, kitöröltem az adót a nézhetők listájáról. Leadtak ugyanis egy hirdetést, ami arról szólt, hogy Magyarország kormánya felszólít az idegenek elleni szavazásra vagy hogy mondjam.
Ezért nyilván fizettek. Lehet, hogy sokat. Az adó reklámpénzekből tartja fenn magát.
De ez nem reklám! Ez egy náci bagázs ostoba manipulációja!
Van az a pénz, amiért valaki egy ilyet lead? Persze, hogy van. Például egy olyan összeg, amiből ez a társaság öt évig akár hirdetések nélkül is megél.
"Köszönjük, hogy rendelkezésünkre állt, és mindezt elmondta."
Ezt a mondatot az egyik kereskedelmi adón hallom, ahányszor a (különben nem tehetségtelen) beszélő lányok és fiúk befejeznek egy interjút.
Nem állt rendelkezésükre senki.
Ez a mondat egy ostoba káundká (kaiserlich und königlich), militáris udvariaskodási formula átragozott változata. Állok rendelkezésedre kérlek alássan - mondták szervilis középosztálybeli polgárok abban a hitben, hogy ezáltal arisztokratikusan elegánsnak látszanak. Így, egyes szám első személyben, mert az ember saját szolgálatkészségét kinyilváníthatja eképpen, de semmilyen más módon nem ragozható ez a baromság, még akkor sem, ha a beszélő tényleg rendelkezett az interjú alanyával. Dehát a nyilatkozókat megkérni szokták, és nem rendelkeznek velük.
Ezen kívül nem mondta el mindezt. Válaszolt a jól-rosszul föltett kérdésekre.
Szóljon valaki a (különben nem tehetségtelen) beszélő lányoknak és fiúknak, hogy ne szajkózzák már ezt a förtelmes, idegesítő mondatot.
