Ünnepeljünk

 

Képmutatóbb, hazugabb, kártékonyabb intézményt nem tudok, mint amilyen a katolikus egyház. Ostobább ürügyet az "ünneplésre, mint amilyen a holnapi lesz, akkor sem tudnék kitalálni, ha az volna a feladatom, hogy valami nagyon vad, földtől elrugaszkodott zagyvaságot hordjak össze, ami babonás rémülettel vegyes tiszteletet vált ki a primitív természeti lényekből - szellemi szint valahol a neandervölgyi környékén, az is éjszaka, az erdő mélyén.

És ezt a napot, a "megdicsőült egyház" diadalmas öntömjénezését, a világ legbornírtabb hejehujáját az állam nyilvánítja munkaszüneti nappá, azaz hivatalos állami ünneppé.

Az egyetemeken és más, tudományt szolgáló épületekben hamarosan térdepelve és hasra fekve imádkoznak majd, néhány évvel később pedig felgyújtják a könyvtárakat mint az eretnekség bűnös jelképeit. Aztán az emberiség visszatér a makogáshoz.

Barbárok

Szoktam nézni a a Magyar Rádió bontásáról készült képeket. Minap láttam egy olyat, amin éppen az én hajdani titkárságomat kezdték rombolni. A titkárnőm irodájának már a padlójából is kiharaptak egy jó darabot, az én szobámnak még csak az ablaka hiányzott, mögötte látszott a túlsó fal, mintha a beépített szekrények ajtói is meglettek volna.

Nem természetem a nosztalgiázás, harmincvalahány helyen laktam eddig, soha nem mentem vissza egyik lakhelyemre sem. A Rádióból 2004-ben távolítottak el, oda sem mentem vissza soha, kivéve a nagykuratóriumi meghallgatást, onnan sem látogattam át a másik épületszárnyba, nem érdekelt, ki tenyészik a hajdani helyemen (az elnökségi máshol volt). A Magyar Rádió épületeivel viszont nem az én hajdani munkahelyemet bontják, hanem az egyetemes kultúrtörténet egyik páratlan emlékét - semmi túlzást ne tessék észlelni, ha azt állítom, olyan ez, mintha a Magyar Tudományos Akadémiának esnének neki vagy a Műcsarnoknak - nem az épületeket hasonlítom össze, hanem az intézmények szellemi értékét.

Ideteszem egy tavaly decemberi jegyzetemet, aztán majd még mondok valamit.

2023. december 11., hétfő

Cui prodest…

 

Elkezdik bontani a hajdani Magyar Rádió épületeit vagy még nem, ezen megy a huzakodás – amennyire én meg tudom ítélni, nem sokáig, bontani fognak, pusztítani, ahogy eddig is azt tette a magyar történelem eddigi legkártékonyabb, legvisszataszítóbb képződménye, a csúti gyűlöletgóc.

Semmit sem tudok bizonyítani, csak elmesélek egy történetet. Nem hosszú, viszont legalább utálatos.

2004-ben végleg eltávolítottak a Rádióból. Egy évvel azután, hogy megkaptam a Pulitzer-díjat, és ötvenöt évvel azután, hogy a Mária Terézia téri Gyakorló Általános Iskola gyerekkórusának tagjaként először beléptem a Bródy Sándor utca 5-7 kapuján (a Mária Terézia térből később Horváth Mihály tér lett, az általános iskolából még később Fazekas Mihály Gimnázium).

Hosszú volna és nem is fontos, kik győztek meg arról, hogy indulnom kell az elnöki pályázaton. Leírtam, amit kellett, beadtam. A nagyfene demokrácia nevében addigra már volt egy Magyar Rádió (MR) Közalapítvány, annak egy kuratóriuma, annak is egy elnöke. Az illető korábban riporterként vált ismertté a Politikai Adások Főszerkesztőségén (PAF) – nem nagyon ismertté, de a futottak még kategóriában létezett Ipper Pál, Mester Ákos, Bolgár György, Győrffy Miklós, Bölcs István és a többiek mellett. Ideírom a nevét, ne kelljen keresgélni: Gellért Kis Gábornak hívták, már rég nem riporterként dolgozott, az MSZP nevű párt mint e konglomerátum képviselőjét jelölte őt a kuratórium elnökének. Telefonált, hogy menjek be hozzá, jóindulatúan figyelmeztetett, nincs értelme az indulásomnak, megvan már a leendő rádióelnök. Mármint az ő személyes jelöltje, akit vélhetően elfogadtatott a pártjának korifeusaival is.

Nem vontam vissza a pályázatomat, egyszerűen kíváncsi voltam a várható kutyakomédiára. Pedig ami következett, azt elképzelni sem tudtam.

Ugyanennek a nagyfene demokráciának a nevében felállítottak egy úgynevezett társadalmi kuratóriumot is. A demokrácia (mint tudjuk) az a rendszer, amit a szakértelem totális hiányára bazíroznak, azaz minden lényeges, az emberi életet alapvetően befolyásoló közügyben olyanok döntenek, akiknek halvány fogalmuk sincs arról, amiben döntenek. Na ezeknek az ügyeknek a számát duzzasztották tovább ezzel a „kuratóriummal”. Volt abban mindenféle ember, bizonyára olyan is, aki a saját területén jó szakembernek számított, rádiózás ügyben legjobb esetben annyi ismerettel bírtak ezek a tagok, hogy tudták, melyik gombbal lehet bekapcsolni a rádiókészüléket, valamint – lévén valamennyien valamilyen értelmiségi foglalkozásúak – lehetett valami elképzelésük a „szakismeretként” definiált, halványan értelmezhető fogalomról. Egy közös tulajdonság kötötte össze őket: valamennyien a nemrég bukott párt, a fidesz nevű gyülekezet küldötteiként ültek ebben a testületben. Amely fidesz nevű gyülekezet a többi „párt” elnevezésű, minden egyéb társulásnál kártékonyabb alakulat egyikeként, a többinél is jobban gyűlölt engem, tudván, hogy finoman szólva nem kedvelem őket. Ez a kuratórium akkor már három vagy négy „elnökválasztást” nyilvánított eredménytelennek, minthogy nem találtak alkalmas személyt. A pályázatokon indulók névsorát tekintve ezen olyan nagyon nem csodálkoztam.

Beültem a nagykuratóriumi meghallgatásra. Kérdeztek. Válaszoltam. Ennek az lett a meghökkentő következménye, hogy a kuratóriumi elnökségnek beküldött ítélet szerint én sokszor többet tudok a rádiózásról, mint az összes többi jelölt együttvéve. Ezt az a titkárnő mondta meg nekem, aki az ügyeket intézte a kuratóriumi elnökségen, és korábban az én egyik munkatársam volt. Az volt a szabály, hogy pozitív nagykuratóriumi ítélet esetén a kuratóriumi elnökségnek is meg kell hallgatnia azt, akit a népiek alkalmasnak találtak.

Nem akarom hosszúra nyújtani, mikor abszolút nyilvánvaló lett, hogy a pályázatomat el sem olvasták, és nem is igazán érdekli őket, mit tennék a Rádióval, felálltam, és közöltem a nagyérdemű konklávéval, miért nem látom értelmét, hogy tovább játsszuk ezt a szánalmas komédiát. Azt is mondtam, hogy igazuk van, én a Magyar Rádió kivégzésében és az épületek kiárusításában nem volnék partner.

Nem érkezett feljelentés rágalmazásért, úgy tudom, a jegyzőkönyvbe sem került be ez a mondatom. Pedig szívesen a szemébe néztem volna annak, aki engem megvádol alaptalan feltételezés hangoztatásáért.

Most majd bontják a Magyar Rádió épületeit.

Gellért Kist már nem lehet felelősségre vonni, de azokat a politikusokat, akik részt vettek ebben a disznóságban, nemcsak lehet, kötelező is. Azzal a gerincbajnokkal együtt, aki akkor a Rádió elnöke lett. Meg azokkal a tagokkal együtt, akik "kuratóriumi elnökség" címen "megválasztották". És legfőképpen ezt a barbár pusztítót, a magyar történelem eddigi legócskább szégyenét, a miniszterelnöki tisztséget bitorló butasághalmazt, aki most vigyorogva nézi eddigi dúlásainak felülmúlását.

Gyermekvédelem? Magyarországon?

 Ez itt egy mai cikk. Jó hosszú, de a lényeg ez.

A magyarok többsége elfogadja az „enyhébb” gyermekbántalmazási eszközöket

Az olyan szülői fegyelmezések, mint egy suhintás, egy pofon, egy ütés vagy az ordibálás és a kiabálás a magyar családok többségében elfogadható nevelési eszköznek számítanak – derül ki az IDEA Intézet kutatásából.

Ez meg itt egy tavaszi bejegyzésem egy szánalmas párt szánalmas erőlködéséről.

2024. március 18., hétfő

Szóljon már valaki

...a magyarok a gyerekek oldalán állnak, míg Orbán Viktor a pedofilokén. Ki fogjuk söpörni az orbáni pedofilhálózatot és az Orbán-rendszert!

Szóljon már valaki ennek a DK jelű, egyre ostobábban viselkedő konglomerátumnak, hogy hagyják abba ezt a pedofilozást. Tudom én, hogy próbálják alkalmazni a göbbelszinek nevezett egymondatos sulykolást, de ez így nem lesz jó. Nemcsak azért, mert a "pedofil" jelentéséről az ország 90 százalékának fogalma sincs, hanem mert ha értené is, a magyarok NEM a gyerekek oldalán állnak. Valószínűleg nincs még egy ország a világon, ahol ilyen mértékű volna a szülői tudatlanság, ahol a népnyelv hagyománya "szógám" megnevezéssel tartja számon a gyereket, és ez még a szeretetteljes változat. Az a néhány tízezer tüntető nyilván a gyerekek pártján van. Valószínűleg nincsenek sokkal többen.

És legfőképpen nincs "orbáni pedofilhálózat"! Tényleg ennyire bornírtnak tetszik lenni? Hogy ha volna is ilyen hálózat, ez volna a legnagyobb baj?! 

Tényleg ebben az országban akarnak "korszerű" gyermekvédelmi törvényt?

A korszerű gyermekvédelmi törvény egy korszerű országban az, hogy nincs ilyen törvény. Nem szükséges. Emberszerű ember nem is érti, miért kellene a gyereket védeni. Kitől?

Ezt a kérdést majd úgy 50 évvel azután tessék feltenni, hogy valaki készít végre egy tisztességes, használható iskolarendszert. Ezt ne tessék olyantól várni, akit az apja nemcsak vert, rugdosott is. Büdös bunkó a "gyermekvédelem" szót sem érti, a fogalom terjedelmét végképp nem. Büdös bunkónak nevezem azt, aki képtelen bármi jót tenni, aki kéjjel hazudik, lop, rabol, pusztít, embert és tárgyat, bármit - mint Magyarország miniszterelnöke.

A demokráciáról 2.

 

Még mindig csak címszavakban, vegyünk egy-két példát. Az újkori demokrácia legalját, a felmérhetetlen károkat okozó II. világháborút sokféleképpen taglalja a történelem "tudomány", de én még nem olvastam olyan tanulmányt, ami leírta volna az alapvetően meghatározó okot úgy, ahogyan az korrekt, a tényeknek megfelelő volna: azt az eseménysorozatot, ami 1930-31-ben a náci pártnak az általános választásokon elért növekedésével kezdődött, és 1933. január 30-ára érte el a csúcspontját, demokratikus választásoknak nevezzük. Hitler és a nácipárt uralmát a nép legitimálta, a hatalmas, értelmes gondolkodásra és ennek megfelelő cselekvésre képtelen tömegek. Szokás mondani, hogy "a német nép felelőssége minden kétséget kizáró". Egy frászt (bocs), a demokratikus berendezkedés felelőssége minden kétséget kizáró, ami a minél nagyobb tömegeket tekinti legitimációs tényezőnek, azaz a mindent elsöprő mennyiséget a minőség helyett. Ugye nem tetszik gondolni, hogy csak Thomas Mann és Einstein menekült el Németországból, csak ők nem bírták elviselni a demokrácia, azaz a silányság következményeit? Thomas Mann Amerikában elmondott szép mondatait (Ahol én vagyok, ott van Németország. Magamban hordom a német kultúrámat.) németek tíz- és százezrei gondolták és mondták, akik ugyancsak elmenekültek vagy belső emigrációban bujdokolva töltötték a borzalmas éveket, csak hát - győzött a demokrácia.

Ahogyan a legújabbkori, 21. századi demokrácia nagyszerűségét nyögjük napjainkban. A jelenlegi magyar miniszterelnököt a nem túl magas minőségű tömeg választotta ki magából, és az most mindegy, ez a sokaság mennyire tehet arról, hogy olyan civilizációs állapotban van, ami a biológiai funkcionálást, az ösztönlétet engedi a jórészt homo erectus-i állapotban vegetáló millióknak, hogy ez a nép milyen mértékig felelős a saját, széthazudott, förtelmes történelméért, a jelenlegi helyzeten ez semmit nem módosít. Ahogyan azon sem, hogy a felszabadító "rendszerváltással" együtt járó fenenagy demokrácia az első pillanattól fogva csak a legócskább minőséget hozhatta a nyakunkra, kezdve a magát nagyon nagyra tartó, de iszonyatosan ostobán viselkedő, dzsentroid, a harmincas éveket ránk zúdító szabadonválasztottal. A kisgazdákat magához emelő rémületes nagy demokrata hagyta ránk mindazt a nyomorúságos, szánalmas életet, amiről mindig azt hittük, ennél mélyebbre már nem süllyedhet, pedig naponta teszi azt, mélyebbre és még mélyebbre.

Soroljam a szabad, demokratikus választások káprázatos eredményeit? Putyint, Trumpot meg a többieket? Vagy említsem a mellüket verő demokraták között is a legméltóságosabbakat, a liberálisokat? Akik éppen csak azt nem tudják, hogy a köztörvényes bűnözők "jogainak” a méltánylásával ők nem szabadelvűek, hanem bűnpártolók, ergo bűnrészesek. Hogy a köztörvényes bűnözőknek joguk van ugyan  a tisztességes jogszolgáltatáshoz, a pártatlan bírósági eljáráshoz, de semmi máshoz.

A liberálisok a gyalázkodás szabadságát követelik. Szólásszabadságnak nevezik. Rémületesen félreértik ezt a nagyon kényes fogalmat.

Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de halálomig harcolni fogok azért, hogy mondhasd – ugye ismerik ezt a mondatot, amit a félműveltek Voltaire-nek tulajdonítanak, a valamivel tájékozottabbak tudják, hogy nem tőle származik, de azt még sehol senki nem írta le (vagy csak én nem olvastam), hogy ekkora marhaságot egy jóllehet ingatag erkölcsű, de nagyon okos ember bizonyosan nem mondana, amilyen Voltaire volt. Tudniillik ő épp eleget foglalkozott a nyelvvel ahhoz, hogy tudja, annál súlyosabb, pusztítóbb fegyvert még nem találtak ki és nem is fognak soha.

Tessék végig nézni az élővilágon. Minden faj képes megküzdeni azért, hogy érvényesítse a maga dominanciáját, láthatunk impozáns felvételeket az egymásnak feszülő szarvasbikákról: egy ilyen csatának mindig vége van akkor, amikor a gyengébbik elmenekül, sosem lesz belőle leszámolás, az egész erdőre kiterjedő háború. Most tessék elképzelni, mi történne, ha a szarvas tudna beszélni, ha képes volna a fogalomalkotásra, azok szavakba foglalására és a szavak értelmezésére. Ha az a szarvasbika, amelyik az imént felidézett harcban alulmaradt, csak a közeli dombig futna, és annak a tetejéről szólna a szarvastehenek népes csoportjához, és az erdő távolabbi részein ellenfelet kereső többi bikához. Elmondaná, hogy az iménti verekedésnek alapjában véve ő lett a győztese, csak nem akarta megalázni azt a szerencsétlen ostobát, aki képtelen volt felmérni az erőviszonyokat… és különben is. Épp itt az ideje, hogy ebben a gyönyörű erdőben élő szarvastársadalom kilépjen végre a homályból, és a fenyőerdő sötétjében botorkáló idegenek számára világossá tegyék, ez az élettér itt kevés… és így tovább.

A szólásszabadságot hirdetőknek meg kellene végre érteniük, hogy az ő elképzelésük erről a baromi fogalomról elég beszűkült, mert itt nem arról van szó, hogy beszéljen csak, hadd lássa a világ, mi milyen türelmesek és széleslátókörűek vagyunk, és a mi demokratikus érzelmeink olyan nagyok, hogy ülve nyaljuk a Holdat.

A világtörténelem összes háborúját, amióta az ember fölegyenesedett és beszélni kezdett, a szó, a mondat indította el. Nem a hadüzenet, hanem a korábbi uszítások, a gyűlölet, a bírvágy, a bosszú mondatai. Ezeket a szólásszabadság felkent papjai nyilván boldog mosollyal hallgatták.  A neten bárki megnézheti Hitler valamelyik szózatát. Egy liberális szerint az valószínűleg rendben van, jogában állt elmondani, amit akart. Nem?

A szólásszabadságot alapvető alkotmányos jognak tartják a civilizált országok. Nem sikerült rájönnöm, mi indokolja ennek a jognak a megszövegezését. Az sehol nincs leírva, hogy az ember szabadon vehet levegőt, amikor csak akar, ehet, ihat, üríthet, alhat – ezek majdnem azonos funkciói az embernek azzal, hogy ha mondanivalója van, megszólal. Azt mondja például, hogy szereti a töltött káposztát. Vagy a homárt. Ezt rögzíteni kell az alkotmányban mint alapjogot? Ja hogy esetleg olyat mond, ami másokat sérthet? Méghozzá nyilvánosan? A véleményével? Tessék szíves lenni megmondani nekem, ahhoz miért van joga bárkinek? Mert ha félretesszük a fenti, álnaiv szöveget, mindannyian tudjuk, hogy erről van szó. A szólás- és vélemény nyilvánítás szabadsága a piszkoskodást engedi szabadjára, hogy bárki bármikor elmondhassa azt a „véleményét”, amivel valaki más nem fog egyetérteni. És amíg az „csak” vélemény, addig azt szabad elmondani. És az úgynevezett közszereplőnek ezt akkor is el kell tűrnie, ha ez nemcsak piszkoskodás, hanem mondjuk aljas is. Nekem még arra sem sikerült rájönnöm, hogy egy közszereplőnek miért kellene többet eltűrnie, mint bárki másnak… na jó, elég ebből. A szólásszabadság természetesen ugyanolyan jog, mint a lélegzés szabadsága, a véleményalkotás szabadsága hasonlóképpen nem kérdés. Pontosan addig terjed mindkettő, ameddig az ember szabadsága, azaz addig, amíg a másik ember szabadságát nem korlátozza. De erről külön "törvényt" hozni... mondom, hagyjuk.

Van három különböző országban, három különböző időben leírt szöveg, sorrendben az angol Bill of Rights, az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat és a francia Emberi Jogok Deklarációja, amik így együtt – néhány huszadik századi háborús kiegészítéssel és a szólásszabadság kihúzásával – adnak egy olyan szabályrendszert, ami az alapja minden földlakó viselkedésének. (Tőlem nevezhetik ezt törvénynek is, bár én nem nagyképűsködnék, törvény a gravitáció és az anyagmegmaradás, azaz a természeti törvény, ami nem áthágható és nem változtatható, mint az ember „törvényei” – utóbbiak csak egyszerű szabályok, amiknek érvényt kell szerezni, méghozzá következetes szankciókkal, ha azt akarjuk, hogy valamennyire működőképesek legyenek.) A szólásszabadságnak azért nincs keresnivalója ebben a szabályrendszerben, mert nemhogy ezt az alapot nem írja fölül, hanem úgyszólván semmit, mert a szólásszabadság az emberi faj legveszélyesebb fegyverét dobja oda a tanulatlan, gerinctelen, ostoba beszélőnek, a gyáva, gyenge bikának ott fenn a dombtetőn. A „Patrióták” elnevezésű fasiszta bagázst például semmiképpen sem volna szabad az emberek közelébe engedni, kiváltképpen beteges dolog hagyni, hogy mások füle hallatára beszéljenek. Odáig már eljutott az emberiség, hogy a járványok terjedését a lehető leghamarabb meg kell akadályozni, odáig még nem, hogy a demokrácia és szólásszabadság elnevezésű, szerencsétlen, rengeteg kárt okozó ideológiák haszonélvezőit, a fent nevezetteket akkor állítsa meg, amikor először próbálják végig mondani szennyes, fertőző mondataikat.

Értelmes, emberhez méltó társadalmi berendezkedés esetén - ami a felvilágosodással elkezdődött, amit a nagy francia forradalom beletaposott a sáros, véres talajba - említettekről senki nem tudná, hogy a világon vannak, nézeteik esetleges hirdetése kezdő negyedét a bíróság életfogytiglaniról szóló ítélete vágná szét.

Elképzelhető, megvalósítható az általam emberhez méltónak nevezett társadalmi berendezkedés? Persze. Elég egyszerűen. Kell hozzá néhány értelmes, jószándékú ember, aki képes feladni a mai értelemben vett "hatalmát" és létrehozni a működőképes társadalmi rendet. A minta megvan, kis híján ezer éve úgyszólván kifogástalanul funkcionál, a világ összes egyetemén. Ezeket az intézményeket a tárgyhoz a legmagasabb szinten értő emberek irányítják, akiket a hozzájuk hasonlóan magas intellektusú kollégák közül választanak meg az intézményen belül. És érdekes módon nem a kerületi viceházmesterekre, szénlehordókra és kukásokra bízzák a rektor, a dékán, a tanszékvezetők, docensek és kari tisztségviselők kinevezését. Teszik ezt abban a reményben, hogy az általuk vezetett intézményből kikerülő emberek ahhoz elegendő erudícióval bírnak, amennyi szükséges a viceházmesterek, szénlehordók és kukások emberhez méltó életének a megteremtéséhez. Ahogyan ez egy egész ország esetében is működőképes módszer volna, ha sikerülne végre eltörölni a demokráciát és a szólásszabadságot, ezáltal automatikusan kihordani a szemétdombra és ott jó alaposan eltemetni jelzett vallások legförtelmesebb szülötteit, a politikusokat és azok gyűjtő akoljait, a pártokat.

Tudom, ijesztő eretnekség, amit itt leírtam. De nem árt, ha elgondolkodnak rajta, ha néhányan tudják, hol keressék az eredőjét az emberi élet kisebb nagyobb nyomorúságainak, kik és milyen módszerekkel teszik lehetetlenné (azt már a minap mondtam, mióta), hogy ez a bolygó élhető hely legyen. Nemcsak a minta, a remény is megvan arra, hogy egyszer majd történik valami. Nézzenek föl északra, Finnországra, Dániára, Svédországra, Norvégiára. 1500-1600 évvel ezelőtt, amikor már véglegesnek látszott, hogy a kereszténység egyszer s mindenkorra elpusztítja mindazt, amit a görög és valamelyest a római kultúra létrehozott, egy Gotland nevű szigetről meg Skandinávia környező tájairól elindultak dél felé azok az emberek, akiknek a kultúrája évszázadokkal előzte meg a kontinens többi részét. Az osztro- és vizigótok, alemannok meg a többiek, akiket a világtörténelem „tudomány” barbárokként, a római birodalom lerombolójaként tart számon, akiknek ezzel szemben az európai civilizáció a létét köszönheti, akiknek a leszármazottai még itt vannak a fent említett országokban, mely országok most is a legmagasabb emberi színvonalat képviselik a Földön, esetleg újra megmenthetik az emberi fajt a vallás, a demokrácia és a szólásszabadság fenyegetésétől. Azokban az országokban szerintem vannak többen, akik tudják mindezt, akik hamarosan cselekedni fognak.

P.S.: Ez itt alant mai hír, erről beszélek. Tudják, hány paragrafusba ütközik? Hogy ezeket az alakokat régen el kellett volna tiltani minden nyilvános megszólalástól? Hogy a legnagyobb részüket nem "választásokon" kellett volna "leváltani", hanem bírósági tárgyalás után évtizedekre börtönbe csukni? Ez a mentális szennyezés egyelőre helyben pusztít. Aztán majd szétterjed. És hagyják. A demokrácia és szólásszabadság jegyében. Miközben ezt a két fertőzést hirdető, különben értelmes, felvilágosult emberek is tudják, hogy ezzel magukra engednek egy beteg, ártalmas tömeget, akiket pedig távol kellene tartani a közélettől.

"Ezenkívül kötelezettséget vállaltak egy új alkotmány kidolgozására, amely visszaállítaná az alkotmányos rendet Lengyelországban, továbbá arra, hogy öntudatos politikát fognak folytatni az Európai Unióval szemben és a lengyel szuverenitás védelmében. Elkötelezték magukat arra is, hogy amennyiben az EU módosítaná az uniós szerződéseket, arról országos népszavazást kezdeményeznek, és bevezetése ellen aktív kampányt folytatnak. Szó van még a deklarációban többek között a zöld átállás elutasításáról, a lengyelországi szólásszabadság és egyéb szabadságjogok helyreállításáról."

A demokráciáról

Elolvastam egy hajdan véleményformáló értelmiségi cikkét az Élet és irodalomban Magyar Péterről. Nem tetszett. De nem amiatt, amit nevezettről ítéletként sokadszor elősorol, hanem mert megszámlálhatatlan mennyiségben használja a "demokrata" szót mint az emberi tulajdonságok legmagasabb értékű jellemzőjét, miszerint ő "demokrataként" utasítja el Magyar Pétert. Meg "liberális" világnézetűként.

Körülbelül 60 éves korig elnézem, ha valaki a demokráciát tartja a társadalmi berendezkedés csúcsának. Hogy valaki évtizedeken át hall valamit, és nem tesz fel legalább magának egyetlen kérdést sem, mitől olyan nagyszerű dolog a demokrácia. Mondják, mondják, sok okos ember is, biztos úgy van.

Ha húsz évvel ezelőtt annyit tudtam volna erről, mint most, írok egy vastag könyvet. Aminek nyilván akkor sem lett volna semmi értelme, minthogy az emberiség ragaszkodni szokott a maga által létrehozott hülye hazugságokhoz, leírhatom én a lehető legvilágosabb mondatokban a cáfolhatatlan adatokat, az egzakt valóságot, amivel bizonyítom értelmesen vitathatatlan tézisemet, semmi változás nem történik, úgyhogy most csak címszavakban teszem ide a lényeget, hátha egyszer valakiben feltámad a vágy, és nekilát, hogy felszámolja az ember önsorsrontó eszmerendszerét - legyen egy fundamentum, ahonnan elindulhat.

Fajunk sokezer éves történelme során a legtöbb életet kioltó, tömeggyilkos ideológia a kereszténység, valószínűleg soha utol nem érhetően. Ezt eddig egyetlen vallás tudta megközelíteni, méghozzá rövid idő alatt, az újkorban "demokráciának" fetisizált népuralom, minden idők legostobább, legkártékonyabb ideológiája, amit ráadásul a "politikai rendszer" vagy "társadalmi forma" megnevezéssel illetnek, hogy véletlenül se jusson eszébe valakinek, ez voltaképpen egy vallási elmélet, aminek az istenét egy, a többiéhez hasonlóan megfoghatatlan, babonás rémülettel tisztelt fogalom jelenti, "népnek" hívják. Úgy vélem, az összes vallás összes istensége közül a leghomályosabb, legmegfoghatatlanabb.

Születési dátuma ismerhető: 1789. július 14. Jelszava a hendriatis-ok legalja: szabadság, egyenlőség, testvériség, a maga kocsmai bombasztikus óbégatásával felülmúl minden részeg tódítást. Szabadság nem létezik, az ember korlátok között él, mindenki, a császár is, csak neki másfélék a korlátai. Ha ezek a korlátok eltűnnének, a nagy francia "szabadságba" belepusztulna az emberi faj. Az egyenlőség a természet egyik legerősebb törvényét tagadja, a dominancia működését, anélkül kihalna az egész élővilág. Vegyünk csak két embert, a találkozásuk után egy percen belül úgy is eldöntik a fölérendeltség viszonyát kettejük között, hogy ez szinte soha nem tudatos. A testvériség meg egyszerűen nyálas, én mindenemet neked adom, és te is mindenedet nekem adod, mert mi nagyon szeretjük egymást, mondja egymásnak két idegen, akik találkoznak az utcán. Ha valaki ezt a marhaságot értelmezni akarja, "pontosítani", tegye nyugodtan, ha azt hiszi, akkor ez védhetőbb lesz - nem lesz, a forradalmi utcán és a kocsmában nem lehet magyarázkodni. Amióta ez a dicső társadalmi esemény, a "nagy francia forradalom" felszabadította a népet, azaz rászabadította a társadalomra a tanulatlan, bonyolultabb fogalomalkotásra képtelen tömeget, és a választójoggal felhatalmazta arra, hogy eldöntsön olyan dolgokat, amikről fogalma sincs, de jó balhénak tartja, és most már követeli magának ezt az ismétlődő cirkuszt úgy is mint népünnepélyt, végképp megszűnt az esély arra, hogy értelmes, fajunk számára élhető rend szülessen, ami kizárja például a napóleonok, kossuthok, hitlerek felszínre kerülését, lehetetlenné teszi, hogy az olyan civilizációs szinten ragadt alakok, amilyen Magyarország jelenlegi miniszterelnöke, a konyhaajtón kívül is érvényesíthessék nézeteiket. Ha nem tetszett volna észre venni, fentiek mind a demokrácia jegyében legitimált gazemberek, a nép kívánságára lettek tömeggyilkosok... A demokrácia választási rendszere nem is lehet képes arra, hogy a megfelelő embereket jelölje a megfelelő helyre, az ugyanis a totális képtelenség, fogalma sem lévén a népnek arról, kiket választ, nem ismeri őket, nem is tart rá igényt, hogy ismerje. Az abszolút félreértelmezett demokrácia a hatalom megszerzéséről és megtartásáról szól, a hatalmat pedig csak a rosszminőségű ember akarja, méghozzá mindenáron. Neki ugyanis nincs más választása. Okos, tisztességes, egy társadalom irányítására és szolgálatára alkalmas ember ezt a feladatot nem kívánja magának, különösen nem mindenáron. Az élővilág önvédelmi rendszerének működése időnként hivatalba juttat rátermett, rendes polgárokat, fajunk ennek köszönheti a fennmaradást, ami a demokrácia további funkcionálása esetén egyre nehezebb, egy bizonyos ponton túl pedig lehetetlen lesz. A nép a maga uralmával a saját kipusztítása felé halad.

Értékteremtés, teljesítmény, alkalmasság. Ezt a hendriatis-t még senki nem hirdette meg. Pedig ez volna az egyetlen esély. Fent nevezettek mindig ennek a hármasságnak a tagadásába buktak bele. Szóljanak a köpcösnek, rá is ez a sors vár, ez ugyanis törvényszerű akkor is, ha ez a faragatlan fráter nem ismeri a törvényt. De ezek a bukások csak a romlás részei. Tartósan jobb utána sem jön.

Úgyhogy - visszaidézve az elején említett "demokratát" - nem kellene hangoskodni ezzel a vallással. Nem jobb ez a többinél. Sőt.

Izgatottan várjuk, meg tud-e állapodni Magyarország és Kongó a vízgazdálkodásról

A magyar-kongói együttműködés gazdasági zászlóshajójaként emelte ki azt a 600 millió dolláros, magyar vezetésű és részben magyar finanszírozású út- és hídépítési beruházást, amely Kongót köti majd össze Zambiával.

Közel vagyunk egy megállapodáshoz a mezőgazdaság modernizációjáról, amelyben Magyarország a vetőmagtermelésben, a tej-, valamint az élelmiszerfeldolgozásban tud szerepet vállalni

– mondta Orbán Viktor, hozzátéve: a két ország várhatóan meg tud állapodni a vízgazdálkodás területén is. 

Tényleg csak vázlatosan tudok hozzáfűzni néhány mondatot ehhez a fenti "tudósításhoz", mert nem értek az offshore-technikákhoz, nem tudom, hol vannak a leggyakrabban használt adócsalásra, pénzmosásra alkalmas területek, melyiknek milyen nemzetközi megállapodásai vannak. De azt gyanítom, ezek valami módon bizonytalanná váltak. A Kajmán-szigetek simán hagyja lefoglalni a külföldi bűnözők vagyonát, a svájci és liechtensteini banktitok sem bombabiztos már jóideje. Afrika ebből a szempontból egyelőre fehér folt a bűnüldözés számára. Ha a magyar kormányfői tisztséget bitorló alak vagyoni helyzete körül elkezdődnek az alaposabb vizsgálatok, és menekülni kell, ma még elég biztonságosnak látszik Afrika közepe. Ha a magyar falusi földművelő és a fővárosi cég alkalmazottja nem értené, miért kellene neki megépítenie a Kongót Zambiával összekötő utat és hidakat, gondoljon arra, hogy az általa évtizedek óta dédelgetett és folyamatosan újra választott hordóhasú szotyolahéjköpködő jövőjét és személyes biztonságát szavatolja ezzel a már régóta esedékes, fényes megtérüléssel biztató beruházással.

Végre elővehetjük a legszebb Rákosi-korszak évek óta aktuálissá vált jelszavait, például: arccal a közös magyar-kongói öntözőprogram felé.