Sikerült

Megnéztem a neten ennek a kormányszóvivőnek nevezett kopasz borostásnak (divatfi a szentem, farmerban és zakóban jár, ami ízléstelenség elképzelhető, az rajta van, Londonban még egy külvárosi kocsmába sem engednék be), szóval ennek a gátlástalanul hazudozó alaknak az anyagát, amit a mind jobb formát mutató Kálmán Olga készített, mert meg voltam róla győződve, hogy félremagyarázzák, sok rosszindulatú firkász meg politikus nem érti a finom, szarkasztikus humort, midőn cinizmusnak nevezi a kérdést: "de sikerült?" Merthogy ez a kérdés volt a válasza a szőrösnek Kálmán Olga mondatára: "önök ezt megpróbálták eltitkolni" (mármint a Nemzeti Bank alapítványainak a pénzköltéseit).

Szerintem ez zseniális, én ezt az alakot félreismertem, hát nem kiváló debattőr, aki ilyet ki tud találni? Nyilván úgy tette föl a kérdést, álnaivan és ironikus mosollyal, amiben benne volt: drága Olga, gyermekien ártatlan szerkesztő asszony, csak nem képzeli, hogy ha mi valamit el akarunk titkolni, akkor az nyilvánosságra kerülhet?

Hát nem. Ez az alak tényleg olyan ostoba, amilyennek látszik. Legalább amikor kimondta ezt a baromságot, legalább akkor észrevette volna, mit tett, és akkor váltott volna. De nem.

És még mindig itt vannak.

Filmtörténet

Ma délután lesz a Duna tévén a Mese a tizenkét találatról című, 1956-ban készült film. A magyar filmtörténet egyik legjelentősebb darabja, évekkel, sőt évtizedekkel az amerikai film előtt járva a maga sok szálról induló, egyfelé tartó, tökéletesen megcsinált szerkezetével.

A televízió műsorban a főszereplők között olvasható Zenthe Ferenc neve, a műsor szerint Titit játssza, aki is futballedző. Titi mellékszereplő és nem futballedző, hanem a korra jellemző "sztár"futballista, aki rendszeresen utazik, ennek megfelelő a lakása és a felesége, "nyugati cuccokat" ad még a sógornőjének is.

Megnéztem az IMDb-t (International Movie Database, azaz Nemzetközi Mozi Adatbázis), ott az áll, hogy "Titi, coach", azaz "edző".

Nemzetközi Mozi Adatbázis. Ez ugye elvileg egy komoly dokumentum gyűjtemény, a jövő filmtörténészeinek készül, akik ezt etalonnak fogadják el, ebből dolgoznak, esetleg nem lesz idejük megnézni a filmet, így annyit tudhatnak, hogy edző.

Nem írom ide, miért baj, ha egy kiváló filmnek a korra egyik legjellemzőbb epizódját meghamisítják azzal, hogy megváltoztatják a szereplő foglalkozását.

Nem írom ide, miért baj az, hogy lassan kivétel nélkül mindenki úgy végzi a munkáját, ahogyan az ország miniszterelnöke, hogy hozzá hasonló gazemberek uralkodnak tízmillió magyar állampolgáron, és felelős állásokba oda nem való, legjobb esetben súlytalan embereket ültetnek, amilyen például egy újság főszerkesztői vagy egy tévé hírigazgatói funkciója.

Ja, és Hlatky Lászlót a filmben nem Brobicseknek hívják, hanem Robicseknek.

Nem volt kedvem tovább olvasni.

Főszerkesztői levél

Ezt itt a NOL-ból másoltam ki. Itt van illusztrációnak, amiről néhány napja beszéltem:

Tisztelt Sajtófőnök Úr! Kedves Szilágyi Zoltán!

Tájékoztatását megkaptam. A döntést tudomásul veszem.

Biztosíthatom arról, hogy a Népszabadság célja nem a szabályok megszegése. A Népszabadság célja az, hogy munkatársai – pláne közügyekben – kérdéseket tegyenek fel a nép által választott és fizetett képviselőknek, a válaszokat pedig a közvélemény elé tárja.

Kérdésünk van elég. Válasz – mint ezúttal is kiderült – mind kevesebb érkezik, ami annak is betudható, hogy a Parlamentben egyre korlátozottabbak a lehetőségek a sajtószabadság gyakorlására. Azt is mondhatnám: az utóbbi időben munkánk gyakorlását a végletekig szűkített térre korlátozzák, ami ellehetetleníti az alapvető szabadságjogok egyikét, a sajtószabadság érvényesülését.

HIRDETÉS

Ez különösen akkor érhető tetten, amikor munkatársaink hasonló fajsúlyú ügyekben igyekeznek informálódni, mint amilyen az MNB-alapítványok ügye.

Noha ráhatásom nincs az „országházi sajtótudósítás rendjére vonatkozó 9/2013-as számú házelnöki rendelkezés” finomhangolására, a köz mind szélesebb körű tájékoztatása érdekében tisztelettel javaslom a vonatkozó rendelkezés felülvizsgálatát. A legkézenfekvőbb az lenne, ha rendelkezést alkotnának arról is: a képviselők minden esetben álljanak rendelkezésre, amennyiben a sajtónak – a tömegtájékoztatás érdekében – kérdései vannak hozzájuk.

A Népszabadság továbbra is igyekszik megfelelni a vonatkozó normáknak. Ugyanakkor a jövőben is mindent megtesz a közérdekű információk megszerzéséért.

Bízom abban, hogy az ügy megnyugtatóan rendeződik.

Üdvözlettel:

Murányi András

főszerkesztő

HIRDETÉS

2016. április 26.

Ez itt egy főszerkesztőnek a levele. Egy diplomatikus (értsd meghunyászkodott) közhelygyűjtemény. Egyvalamit végképp nem értek: ezt minek kellett megírni?

A Népszabadság még mindig a legnagyobb példányszámban megjelenő politikai napilap (én nem növelem az eladott példányok számát). Kineveztek főszerkesztőnek egy sportújságírót. Az angol gyakorlat szerint aki jó bobbynak (közrendőrnek), abból nem kell főtisztet csinálni, mert az már meghaladná a képességeit. Nem tudom, mi a helyzet Nagy-Britanniában, ha valaki bobbynak sem jó...

Erre a levélre éppúgy vonatkozik Abody metonímiája a levéltetűről, mint pártunk és kormányunk megnyilvánulásaira - elemzése azt a tévképzetet keltené, hogy elefántot nézünk.

Néhány mondatot azért ideírok, hogy világos legyen, nézetem szerint mely esetben van értelme a levélírásnak.

A megszólítás egyszerű formula. De vannak változatai! Bizonyosan nem nevezek valakit "tisztelt"nek, akin nincs semmi tiszteletreméltó. "Kedves"nek meg aztán végképp nem. Sajtófőnök úr! Ez is egy megszólítás. De a levél stílusát és mondanivalóját az is meghatározza, ha egyáltalán nincs megszólítás. Mint ahogy a jelzett esetben (egy mindenféle alapon vállalhatatlan rezsim mamelukjának szól a levél, ki tudja, miért éppen annak, és miért nem az intézkedést kiadónak, ó persze, tudom, a szolgálati út, szentisten) nincs kit megszólítani. Tetszik érteni? A megszólítás feltételez egy személyt, akinek a megszólítást címezzük, a szolipszista térfogat múló és színehagyott látszatán nincs mit megszólítani.

A döntést nem veszem tudomásul! Éppen ez a lényeg. Egy viceházmesternek is alkalmatlan méregkupacnak nem döntése van, hanem fröcsögése, ami a Radbruch-formula (2016. március 19. A törvényekről) ismeretében már régen nem tartozik a tudomásul vehető intézkedések körébe, sok évvel ezelőtt kellett volna a megfelelő fórumokon intézkedni a kiiktatásukról. A baj az, hogy ebben az országban majdnem mindenki összetéveszti a törvénytiszteletet a sunnyogással, a megalázkodással.

A "pláne" nem tartozik egy nyelvvel hivatásszerűen foglalkozó ember szókészletébe. "Tisztelettel javaslom" meg "a Népszabadság továbbra is igyekszik megfelelni" - ne tessék! Ez még iróniának is rossz volna.

"Bízom abban, hogy az ügy megnyugtatóan rendeződik."

Hát ez az! Kádár elvtárs bölcs intézkedése a mi menedékünk. Alázatosan köszönjük a fenyítést, súlyt helyezünk arra, hogy belerúgjunk a seggünkbe, harcos kommunista üdvözlettel, esetleg a Kormányzó Úr Őfőméltóságának szárnysegédjének alázatos szolgájaként...

Egy frászt fogom én felhúzni magam már megint!

Egy ablakról

Horthyné emlékirataiban olvasható: "Miklós, ne költözzünk be a Várba, az ablakon fognak kihajítani".

Szóljon valaki a gönci hordónak, hogy őt is. És az ablak alatt a rendőrség fogja várni a megfelelő méretű bilinccsel. A megfelelő méret azt jelenti, jó szoros.

A bivalycsordáról

Ha már belekezdtem ebbe a kitiltás ügybe, úgy illik, hogy fejezzem is be. Ide teszek egy idézetet, aminek a tartalmán sok fórum felháborodott.

"A Magyar Újságírók Országos Szövetségének Etikai Bizottsága állásfoglalása szerint a TV2 a televízió által sugárzott hírműsorban, a Juhász Péterrel készített interjú közreadásával nem követett el etikai vétséget."

Sajnálattal közlöm a háborgó médiumokkal, a fenti megfogalmazás a valóságot tükrözi, a TV2 az interjú közreadásával tényleg nem követett el etikai vétséget. Minden hírközlő eszköznek joga van bármilyen interjú vagy riport közreadására, ha a szóban forgó interjút valamelyik televízió leközli mint elrettentő példát, azt a közlést sem fogja etikai vétségnek tekinteni a MÚOSZ Etikai Bizottsága, és igaza lesz.

A TV2 ugyanis nem a közreadással követte el az etikai vétséget, hanem az interjú megrendelésével. Valamint azzal, hogy leadott egy gyalázatos szakmai színvonalon elkészített anyagot, mintha az egy valódi, a követelményeknek megfelelő munka lett volna. Pedig az csak egy etikailag szinte kifogástalan, ám a hírközlés alapismereteit is nélkülöző förtelem, aminek a szűk családi körben való terjesztése is kimeríti a bűncselekmény fogalmát.

Egy embert sokféleképpen lehet lejáratni. Az úgynevezett karaktergyilkosság ismert eljárás a bulvárjellegű szórakoztatóiparban, egyesek ezt hajlamosak újságírásnak nevezni, miközben egy ember tönkretétele valamely hírközlő eszköz útján még akkor is nehezen menthető jellemhiba, ha a kivitelező profi módon csinálja (Watergate-ügy kevés van, az olyan vagy ahhoz hasonló történetek nem a karaktergyilkosság tárgykörébe tartoznak - ezt csak a rend kedvéért tartom fontosnak megjegyezni).

Ez az elektronikai úton előállított piszok, amit az Etikai Bizottság tárgyalt semmiképpen sem etikai ügy, az ostobaság és a tehetségtelenség nem rájuk tartozik. Más kérdés, hogy mit kezd például az orvosetikai bizottság azzal a kézsebésszel, aki a beteg kezét rendben találta, és a pácienst hazaküldte, ha az a beteg néhány óra múlva meghal egy perforálódott vakbél miatt. Nem a kézsebészre tartozik egy vakbél, igaz.

Egyetlen ember sem ült az Etikai Bizottságban, aki tudta volna, hogy egy etikailag hibátlan anyagot vizsgál, ami minden más szempontból olyan kártékony, hogy még a gaz is kipusztul tőle?

Juhász Péter annyi fogást kínált fel ennek a helyes, Kunfalvi nevű kislánynak, amikből ez a kislány egyet megragadva is a földbe döngölhette volna a nem túlságosan okos (bár nyilván rendkívül tisztességes) "ellenzéki politikust". Ez a helyes, Kunfalvi nevű kislány viszont csak arra volt képes, hogy ismételgesse azokat a szánalmasan butácska kérdéseket, amiket vagy ő vagy valaki más ki bírt találni, ezáltal éppen az ellenkezőjére fordítva a hatást, amit az ugyancsak szánalmasan butácska hírközlési nagyfőnök asszony el akart volna érni.

Gyenge szarvú bikára akkor lő a vadász, ha "selejtezni" megy ki az erdőbe, azaz állományjavító célzattal lövi ki a satnya, esetleg nyársas agancsú szarvast.

Politikust kilőni akkor szokás, amikor selejtre indul az újságíró - nem túl jó szórakozás, primitív munka, egy satnya agyvelejű embert kikészíteni nem nagy szellemi torna, egy gyerek is meg tudja csinálni.

Szakmai szempontból mindegy, a politikus úgynevezett házelnök vagy egy láthatatlan "párt" tagja, utálatos dolog még megszólítani is. Nade hagyni, hogy kitiltson vagy leiskolázzon. Miközben az érdekérvényesítő képességnek az elképzelt rangsor listáján az újságíró helye az első három között kell, hogy legyen.

Ha már az állatvilágnál tartunk, én mindig elhűlve nézem az afrikai kafferbivaly csordát, amelyik dübörögve menekül néhány oroszlán elől, hogy aztán messziről nézze, elejtett társukat miképp tépik szét a nagymacskák (itt kell bocsánatot kérnem az oroszlántársadalomtól, amiért a magyar politikus nevű alfajjal egy lapon említeni merészeltem őket, tényleg csak a példa kedvéért, tudom, hogy az oroszlánok a hasonlítottnál lényegesen okosabbak és értékesebbek). Egy bivaly simán el tudna bánni három-négy oroszlánnal is (itt most a bivalyokat kell megkövetnem a magyar újságíróval való összehasonlítás miatt), mégis elmenekül.

Egy lényeges különbséget azért meg kell említenem: a jelzett viselkedésforma a bivalyoknál nem jellemkérdés.

Kitiltás

Azon gondolkodom, mit tehet egy újságíró, amiért bárhonnan (mégegyszer: bárhonnan) kitilthatják. Mert van ám ilyen. Például sáros cipőben, náthásan, égő szivarral a kezében bemegy a műtőbe, ahol éppen egy súlyos (vagy nem annyira súlyos) operációt végeznek. Ez azért fontos, mert ez egy olyan eset, amikor semmi törvénybe ütközőt nem tesz, mégis fel kell szólítani, menjen onnan. Igaz, ez sem kitiltás, mert ha legközelebb a sterilitás szabályainak megfelelően jár el, akkor vélhetőleg beengedik. Különben az újságíró akkor tiltható ki, ha köztörvényeket sért (ezek közé sorolható az államérdek, a katonai és titkosszolgálati titoksértés, bár ezekkel én az esetek többségében nem értek egyet, de az most mindegy), viszont akkor már nem újságíró - azaz a válaszom a saját kérdésemre: az újságíró sehonnan sem tiltható ki. Legkevésbé az Országházból, ahol a legsilányabb és leggusztustalanabb emberfajta, az úgynevezett politikus saját maga által is elismerten az ország ügyeinek intézésével van megbízva.

Namármost. Az újságíró - ha megfelelően végzi a munkáját - a közt, ha tetszik, az országlakost képviseli. Azt az embersokaságot, amelynek a választópolgárnak nevezett halmaza megbízta az úgynevezett politikust az ügyek intézésével. Azaz a politikus - hivatalának lényegéből kiindulva - mélységes alázattal tartozik viselkedni az ő megbízójának a képviselője előtt, ez a képviselő az újságíró.

Azzal itt most nem szeretnék foglalkozni, hogy a házelnöknek nevezett figurának mi volna a dolga, hogy a nyolcadik kerületi bérházba (ahol felnőttem) ilyen külsejű és ilyen modorú viceházmestert soha nem alkalmaztak volna, csak azt akarom rögzíteni, hogy feladatai között az egyik legfontosabb az újságíró munkakörülményeinek a körültekintő kialakítása (kellene hogy legyen). Ez a pöffeszkedő gyűlöletkazal az ötvenes években viselkedhetett volna a hajlamainak megfelelően mint a recski tábor őre vagy az Andrássy út 60. verőlegénye, bár valószínűleg ezekről a helyekről is eltanácsolták volna, mert a kegyetlenkedés perverziója még ott is visszatetsző volt.

A baj csak az, hogy ez az alagsori smasszer kitilthat újságírót az Országházból, és az újságíró társadalom ezt szó nélkül, meghunyászkodva tűri. Tessék elképzelni ezt a helyzetet egy országban, ahol valódi újságírók dolgoznak valódi szervezetekkel a hátuk mögött. Az intézkedést követő délutánon az ország összes újságírója a Parlament épületében lenne... Miket beszélek? Egy országban, ahol valódi újságírók dolgoznak és nem beszari inasok, elképzelhetetlen olyan házelnök, akinek megfordulna a fejében, hogy kitiltson egy újságírót.

Attól tartok, ezek megérdemlik egymást.

Mögöttük állt

Megnéztem egy 25 perces dokumentumfilmet, Játsszunk nyugodtan a címe. A film úgy, ahogy van, szörnyű. Ostoba, tendenciózus, nacionalista és mint ilyen, természetesen hazug, de ez nem fontos, vannak benne jó képek Magyarország II. világháború utáni történetéből. A rémületesen poétikus és bombasztikus szöveg tartalmaz egy mondatot, az nagyon tetszett nekem. Nem pontosan értem, hogyan kerülhetett bele egy ilyen igazi, 50-es évekből kísértő propagandafilmbe, dehát benne van: "a szabadságharcosok együttes létszáma nem haladta meg a néhány ezret, de... mögöttük állt az egész magyar társadalom."

Nem kellett volna. Ilyeneket nem lehet mondani. A propagandafilm szabályait meg kellett volna tanulni. Mi az, hogy nem haladta meg a néhány ezret? A szabadságharcosok együttes létszáma az egész magyar társadalom volt, nem? Mindenki szabadságharcos volt! Tízmillió magyar szabadságharcos küzdött, csak a rohadt ruszkik túlerőben voltak. Igen, 60 000 (hatvanezer) katonát küldtek ránk. A film szövege szerint ezzel egész Európát letarolhatták volna. Komolyan. Ezt mondja a narrátor.

Namármost. Ha a mártírrá vált politikusok nem a könnyeiket nyelik a meghatottságtól, látván, miként harcolnak a "pesti srácok" (a hideg kiráz ettől az elnevezéstől, érdekes, akkor ezt nem hallottam, pedig lett volna hol, október 23-án délután fél 6-tól november 13-áig az utcán voltam), hanem közülük csak egy utánanéz a Magyar Néphadsereg létszámának, akkor azt látja, hogy a kor követelményeinek megfelelően felszerelt seregben nagyjából 200 000 (kétszázezer) katona szolgál.

Nem értek a hadtudományokhoz, és főképp nem tudom, milyen következményei lettek volna egy úgynevezett erődemonstrációnak. Ami mondjuk csak megállítja azt a 60 000 szovjet katonát, aztán félreáll, és egy udvarias kézmozdulat kíséretében azt mondja, parancsoljatok, kérlekalássan, az ország repesve várja, hogy lerohanjátok. De legalább meg kellett volna próbálni. Egy Maléter nevű honvédelmi miniszternek történetesen én voltam a futára. Majdnem mindig megmondta, mit viszek, kinek kell adnom (már úgy értem, kizárólag a megnevezett személynek). Az üzenetei között szerepelt egy olyan javaslat, amiben a Magyar Néphadsereg létszáma is meg volt jelölve.

A többire nem emlékszem.

"a szabadságharcosok együttes létszáma nem haladta meg a néhány ezret, de... mögöttük állt az egész magyar társadalom."

Persze. Bár az én emlékeim szerint nem annyira álltak, mint inkább ültek és feküdtek a légópincékben. Amikor bementünk segítségért, hogy mondjuk barikádot kellene építeni, kizavartak, mondván, nem akarják, hogy miattunk lőjék szét a házukat. Aha. Ott álltak mögöttünk. Az egész magyar társadalom. Most éppen egy hordóhasú vidéki futballista mögött állnak. 1956 szabadságharcosai.

A csúti luxus

Ez a "luxusstadion" nem hagy nyugodni, pedig évekkel ezelőtt elhatároztam, hogy nem foglalkozom ezzel a gönci hordóval, ezzel az alapjában véve tényleg elviselhetetlen figurával, mert ezt nem lehet ép ésszel feldolgozni.

Most is csak megpróbálom kimondani, amit kell, aminek a kimondása nélkül valószínűleg megfulladnék.

Hagyjuk az összes többit, vegyük csak ezt a stadiont. Gondoljanak bele, adva van egy falu. Nem minősítem, nem hasonlítom, olyan, mint amilyen van ebben az országban legalább háromezer. Laknak benne ezeregynéhányszázan, ugyanabban a gazdasági és szellemi nyomorban, amilyenben az ország legalább kilenc és félmillió lakosa él.

És akkor egy vidéki futballista, egy hatalmi tébolyban súlyosan megbetegedett falusi ember felkönyökli magát ennek a Magyarország nevű szemétdombnak a tetejére, kijelöli a csúti libalegelőt valahol a felázott vályogházak tyúkszaros udvarai között, és a mi pénzünkért felépíttet egy borzalmas pörgekalapon árvalányhajat, és odajár nézni azt a mozgásformát, amit az ő szintjén futballnak neveznek. Az ő magánstadionjában. Példaképe, az alföldi juhász már csinált valami hasonlót, igaz, ő másképp lopott, és messze nem annyit - mindegy, volt rá példa, az egész világon egyedül Magyarországon, de volt, a gönci hordó "szellemi" szintjén ez appercipiálható.

Tetszik érteni? Áll egy stadion a nagy semmi közepén, mert egy bizonyos élőlény úgy határozott, hogy ő ezt megengedheti magának.

De nem is ez az elviselhetetlen ebben az egész históriában. Hanem az, hogy ezt egy egész országnyi nép hagyta.

Egy csodaszép lányról

A napokban láttam egy filmet, ez a lány volt a főszereplője. Elmondom, miért hozom szóba.

Sosem voltam reménytelenül epekedő. Vagy a természetem szerencsés, vagy úgy általában is szerencsés vagyok, a vágyott és megvalósult ismeretségeim nagyjából azonos mennyiséget képviselnek. Filmvásznon látható külföldi színésznőket az esztétikum alapján szemléltem (egy kivételével, ő ilyesféle volt, mint a fent látható, azaz nem bombázó és nem vamp - azokat nem bírom - hanem finom, kedves jelenés, de soká rá sem kellett vágynom, a film bemutatója utáni héten eljött Magyarországra, készült vele riport a Televízióban, a riportnak én voltam az operatőre, a stábban egyedül én beszéltem franciául, ő 21 éves volt, én 22, mondom mindig is szerencse kísért a lányokkal járt utamon).

Egyetlen reménytelen esetem van, és ez nem múlt idő, ez valószínűleg velem száll a sírba.

Mint már többször említettem, a balatonföldvári villánkat a szovjet hadsereg elkobozta, az lett a dunántúli főhadiszállásuk, anyám kijárt náluk (sok más nyelv mellett oroszul is tudott) kárpótlásul egy szárszói házat, így én 1946 nyarától indulva sok évtizeden át ősszárszóinak számítottam.

Na ott, Balatonszárszón tűnt fel az általam éterinek látott alak, egy ilyen Britt Robertson szerű világcsoda. Fentről jött mindig a Fő utcán, úgy gondoltam, a Szóládi úton lakhatott, a katolikus templomon túl. Egy sötétszőke ficsúr kísérte, amolyan vőlegényféle kitüremkedésnek látszott... jójó, ha tárgyilagos akarok lenni, tisztességes külsejű fiúra emlékszem, tipikus esete a budai úrigyereknek, vékony volt és magas, majdnem akkora, mint én.

A lány mindig utcai ruhában jött (nem tudom, jártak-e strandra, és ha igen, hová, vagy víziszonyuk volt), soha nem hallottam megszólalni, talán még mosolyogni sem láttam. Honnan jött, hová ment, sosem derült ki, méltóságomon alulinak tartottam, hogy nyomozzak utána.

Ötvenes évek vége, hatvanasok eleje, ilyesmi. Balatonszárszó. És olyasmi, mint a fenti kép.

Az internet korában minden lehetséges, ami korábban nem volt az.

Ha valaki ilyen minimális információ alapján tudná, ki ő, kérem, az oldalt látható elérhetőségemen értesítsen.

Hogy miért? Hát azt nem tudom. Ő valószínűleg annyira már nem szép, mint akkor volt (70 körül lehet, ha él), és ha azóta még szebb lett volna, akkor sem tudnék neki mit mondani. Legföljebb azt, hogy ő életem egyetlen reménytelen szerelme.

Sokra menne vele.

Luxusstadion

"A felcsúti Pancho Aréna lett a legszebb luxusstadion a Footballstopten tízes listáján. A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia székhelye olyan stadionokat utasított maga mögé, mint a müncheni Allianz Arena, a riói Maracana, a monacói II. Lajos stadion, vagy a tajvani nemzeti stadion Kaohsziungban."

Eddig sem voltak kétségeim ennek a förtelmes építménynek a színvonalát illetően, de most itt a legbiztosabb jelzés: egy focioldal, ahová a világ szotyolaköpködői írnak. Szerintük a "Pancho Aréna" (ettől a névtől is kiráz a hideg) a legszebb "luxusstadion". Tetszik tudni, mi az? Nem? Én sem tudom. Amiket ez a nyomasztó giccsparádé "maga mögé utasított", azok stadionok - luxus nélkül. Azokat nem egy egy megalomániás beteg építtette a hálószobaablaka elé.

Van pénz, Guszti bácsi?

Tetszett látni a tegnapi Barcelona-meccset? Tetszett olvasni néhány nappal ezelőtt a bejegyzésemet edzőkről és kapitányokról? Nem örülök, hogy ilyen hamar ilyen erőteljesen erősítette meg a valóság az elméletet, mert kedvelem a Barcelonát, de attól még a lényeg nem változik: Luiz Enrique ugrálhatott, csapkodhatott, ha egyszer a sportolónak valamiért nem megy, megfeszülhet, akkor sem lesz más az eredmény.

Mondják, a játékosok elfáradtak. Lehet. Bár nem hiszem. Messi napi 66 millió forintnak megfelelő összeget keres... Csak mondom. Ennyi pénztől egy intelligens, jóindulatú ember is elszemtelenedik, és ki tudja, mire lesz képes (nézzék csak meg a mi hordóhasú, vidéki futballistánkat - az talán ennyit nem bír lopni naponta, de biztosan nem sokkal kevesebbet - , meg van győződve róla, hogy ennyi pénzzel már érinthetetlen).

Svájccal játszott az Aranycsapat. A számokra már nem emlékszem, de a történetet Kocsistól hallottam, azaz majdnem "elsőkézből".

Puskás a kezdés előtt megkérdezte Sebestől: van annyi pénz, amennyit kértünk, Guszti bácsi? Nincs, takarodjatok ki a pályára. A svájciak öt perc múlva egy nullra vezettek. A félidő vége felé újabb kérdés: van pénz, Guszti bácsi? Nincs. A szünetben kettő null. Második félidő tizedik perc: van pénz? Nincs. Néhány perc múlva három null. Eltelik fél óra, még mindig három null. Öcsi, gyere ide! Meglesz a pénz! A meccs végeredménye négy három az Aranycsapat javára. Ilyen is van. Csak mondom.

Egyvalami nincs. Hogy az edzőtől, kapitánytól bármi változik, ha a sportoló nem bírja, nem akarja.

Megöntözni, kitépni

Ronda dolgot csinálok. Kijárok a kertbe jó alaposan megöntözni egy kutyatej bokrot. Akkora, hogy még a fűnyíró sem bírt vele. Most vizet adok neki.

Hogy amikor már jó sokat ivott, gyökerestül kitéphessem.

Azzal mentegetem magam, még mindig jobban jár, mintha megmérgezném. Így csak átdobom majd az utca túloldalára a csalitosba, amilyen szívós, ez kinő ott újra.

A csalitosban. Jó, mi? Megöntözzük, aztán kitépjük. A csalitosban már akár élhet is. Egész jó terv...

A győztes

„A pálinka nemzeti kincsünk és nemzeti italunk. A magyar nemzet jövője is a pálinkáról fog szólni”

A legsötétebb, legborzalmasabb butaság versenyében ünnepélyesen eredményt hirdetek. Sokáig hezitáltam, a Kósa-Kontrát-Tállai belsőhármas minden egyes megnyilvánulása elbizonytalanít, mindig az éppen beszélőt tartom nyerőnek, aztán megszólal egy másik, és kenterbe veri az előzőt. De azt hiszem, nem könnyelműsködöm el az ítéletet, ha a fent idézett mondatot alulmúlhatatlannak jelentem - Tállai verhetetlen.

Ebben a két mondatban minden benne van. A seggnyalás, a szövegértelmezésre való teljes képtelenség, a reménytelen küzdelem, hogy saját helyzetét a közvetlen környezetében észlelni tudja - azt hiszem, felelősségem teljes tudatában állíthatom, én még ilyen bornírt, teljes homályban bizonytalanul bolyongó alakot nem láttam. Az elvtársak annak idején csillogó elmék voltak ehhez a szerencsétlenhez képest.

Folyamatos jelenléte és funkcionálása a leghiánytalanabb természetrajzi ábrázolása annak az igénynek, amit az ország első tisztségviselője támaszt az alárendeltjeivel kapcsolatban.

A Tállai-szint az, amit még képes átlátni.

Ki sért kit

Nem kedvelem a Tarlós nevű főpolgármestert. Nem a külseje miatt, mint tudjuk, arról nem (vagy alig) tehet, ismerek mást is, aki leginkább egy SS Sturmführerre emlékeztet, mégis rendes ember.

A szóban forgó először is politikus, ami önmagában elég ahhoz, hogy kerüljem a társaságát, de ezen kívül rossz modorú, nagyképű, pökhendi alak - szerencsére nem kell a személyes ismerőseim közé sorolnom, ezeket a tulajdonságait a közönség előtti megnyilvánulásai manifesztálják.

De.

Most nekiment egy különben rokonszenves és tehetséges, Lakner Zoltán nevű "politológus" (nem tudom, mi az, de sokan élnek ebből az elnevezésből). Azért ment neki Tarlósnak, mert az mondott valamit egy Vitézy Dávid nevűről, akit ugyancsak van szerencsém nem ismerni, és Lakner szerint fölháborító, amit Tarlós megengedett magának.

Ideírom a mondatot:

... "nem egy mindenhonnan elcsapott, sértődött, bezárt múzeumot kegyelemből igazgató közgazdász fogja meghatározni egy diszkógömbös, Tütü nevű night-clubból, mi legyen a budapesti közlekedésfejlesztéssel".

Nekem nincs bajom ezzel a mondattal. Nem trágár, nem megalázó, nincs benne semmi olyan stíluselem, amiért kárhoztatható volna.

Azt nem tudom, jellemző-e arra, akiről szó van. De az már nem stíluskérdés.

A nemi erőszak és az aranyérmek

Valamit tisztázzunk. Hogy ez a Kiss László nevű erkölcsbajnok hány aranyat hozott. Egyet sem. Tudsz úszni? Nem. És ha megfizetem?

A legendás nagy kapitányok. Mint például Sebes Gusztáv. Legendásabb kapitányabb nincs. Az Aranycsapat szövetségi kapitánya volt, ha valaki nem tudná. Sok "szakember" minden idők legjobb futballcsapatának tartja a magyar válogatottat. Én is.

Az olvasó kedvéért itt most sebtében összeállítok egy névsort, egy lehetséges válogatottat. Henni, Rudas, Kispéter, Dalnoki, Kovács I., Vilezsál, Kertész, Csordás, Palotás, Molnár Szimcsák. Négy-öt ilyen csapatot még föl tudnék sorolni, de azt is megtehetném, hogy az ötvenes évek NB I-es mezőnyét ideírom, valószínűleg végigverték volna a világot. Csak középcsatárokból mutatok néhányat, aminek láttán minden kapitány ma is megnyalná a tíz ujját: Deák, Mátrai (igen, a későbbi hátvéd, aki 18 éves korában már 11 másodpercen belül futotta a százat, az ÉDOSz, majd a Kinizsi - így hívták akkor a Ferencvárost - középcsatára volt), Szilágyi, Babolcsai, Tichy, Machos...

Feleki László és Tabi László, a kor azóta is utolérhetetlen sportújságírói már kielemezték, miért játszott akkor annyi világklasszis a magyar pályákon, ezzel most nem untatom önöket (grundfoci, szegénység, lezárt határok), csak azt a tényt akarom hangsúlyozni, hogy volt miből választani. Egy Aranycsapatot Mari néni is össze tudott volna rakni, akár jobbat, mint Sebes (Buzánszky politikai választás, kellett egy vidéki a csapatba, ő a Dorogban játszott, kapásból mondok öt jobbat nála, Lóránt nem volt az első háromban, Zakariásnál szürkébb balfedezet alig található, Budai sehol például Sándorhoz vagy Kertészhez képest), Sebesnél jobb kapitányt meg úgy is ki lehetett volna jelölni, ha valaki eldob egy kavicsot, és kiválasztja azt, akit eltalált.

Csak azt akarom mondani, hogy nincsenek zseniális kapitányok, akik hozzák az aranyakat. Azokat a sportolók hozzák. Egerszegi Krisztina nem esetleges, Kiss László helyén bárki lehetett volna, a nagy legenda futóedző (elfelejtettem a nevét) azért volt olyan remek, mert Iharos világcsúcsokat futott, és mellette föl lehetett sorolni Rózsavölgyit, Táborit, Szentgálit, Kovácsot.

A fantasztikus "úszópápa", a dicsőséges Széchy Tamás az én véleményem szerint több kárt csinált, mint amennyi hasznot hajtott, förtelmes "módszere" elsősorban abból állt, hogy kegyetlenül hajszolta és verte az úszókat. Ma már lehetetlen bebizonyítani, de jó okkal valószínűsíthető, egy kevésbé agresszív, a sportoló képességeit kiszolgáló edzővel több és jobb eredmény lett volna.

Nincsenek lángeszű, kiemelkedő képességű edzők, csak olyanok, akiknek szerencséjük van, mert az ő idejükben születtek kiemelkedő képességű sportolók. Készíthetnek kiváló edzésterveket, kutathatják az élettani jellemzőket és az étkezési szokásokat, Csík Ferenc vagy Csák Ibolya nélkül elmehetnének bérelszámolónak.

Félreértés ne essék, elismerem, vannak jó edzők, szükség is van rájuk, mindenféle okból.

De az aranyérmet a sportoló nyeri, és ebben a tevékenységben az edző szerepe jóformán kifejezhetetlenül csekély és esetleges. A sportoló nem cserélhető ki, az edző bármikor.

A fenébe már ennek a nyavalyás alaknak a dicséretével, nem nyert egyetlen aranyat sem.

Egy mezei rágcsáló megnyilvánulásai

Itt van ez a mitugrász, ez a súlyosan beszédhibás, iszonyatosan buta, mindent elsöprő ostobaságából fakadóan pökhendi kisvárosi újgazdag, a maga kültelki ízlésével. Ez itten egy miniszter, valószínűleg senki nem próbálta részletezni neki, hogyan kellene viselkednie, mit lehet mondani, mit nem.

Méltatlankodik. Visszautasít és fölényeskedik. A fahídon átmenve felszól az elefántnak, hallod, hogy dübörgünk?

A Freedom House még lejjebb "értékelte" Magyarországot.

"Szijjártó Péter elmondta: nonszensz a jelentés tartalma, és nonszensz az is, hogy Budapesttől több ezer kilométerre lévő irodákban ücsörgő emberek akarják megmondani, Magyarország milyen állapotban van.

Hozzátette: nonszensz az is, Magyarországot amiatt akarják "lehúzni", hogy milyen álláspontot képvisel a bevándorlási válságról.

Értelmezhetetlennek nevezte a tárcavezető, hogy olyan országból érkezik kritika a bevándorlási válságra adott magyar válaszra, amely nem kerítést, hanem falat épített a déli határára, és amelynek elnökválasztási kampányában minden, és annak ellenkezője is elhangzik."

Jól megadta az amerikaiaknak. Azt azért még vártam, hogy "maguk meg verik a négereket". Egészen addig vártam, amíg a fent idézett utolsó mondatot el nem olvastam, hogy ugyanis "minden és annak az ellenkezője is elhangzik".

Nyikita Szergejevics Hruscsov sokmindent mondott az amerikaiakról, nem szerette őket. Lehet, ez a fent idézett utolsó mondat az ő fejében is megfordult. De sose mondta ki, pedig ugyancsak nagyon buta ember volt. Pedig az Amerikai Egyesült Államokat az ellenségének tekintette. Azt azért tudta, nem jó ilyeneket mondani egy olyan országban, ahol "az ellenkezője" nem hangozhat el.

Ez a szerencsétlen, visszamaradott hólyag a funkciójánál fogva első számú megtestesítője annak a viszonynak, amit úgy neveznek: Magyarország és az Egyesült Államok szövetségesek.

Két megjegyzés

Azóta várok, hogy a kormánynak nevezett erőszakszervezet először közölte diadallal, nőtt a kiskereskedelmi forgalom a vasárnapi boltbezárás óta. Azt várom, hogy legalább egy gazdasági újságíró megszólaljon: a kiskereskedelmi forgalomnak az a dolga, hogy nőjön, azt kérjük modellezni, mennyivel nőtt volna, ha az üzletek nincsenek zárva vasárnap.

Hatgitay András a nem tudom, hányadik, aki azt mondta, nem lehet egy embert kétszer büntetni. Jelentem, ez nem is történt meg. Nem hallottam ugyanis, hogy a bíróság új perben új ítéletet hozott volna. Ha ez megtörténik, az a "kétszer büntetés". Mint a korabeli jegyzőkönyvekből kiderült, az ominózus (kellemetlenül emlékezetes), érthetetlenül enyhe ítélet az úszó negyedik (vagy ötödik) erőszakos cselekedete után született. Ugyancsak érthetetlenül nem halmazatiként, azaz a megelőző esetek a mai napig büntetlenek maradtak.

Ami most történik, nem büntetés. És legfőképpen (sajnálatos módon) nem bűnhődés.

Mielőtt elfelejtem: kevés olyan bűn van, ami szerintem nem évülhet el, még gyilkosságot is el lehet követni hirtelen felindulásból vagy jogos önvédelemből.
Egy nőt megerőszakolni jogos önvédelemből - nehéz elképzelni. Hirtelen felindulásból? Az súlyosbító körülmény!

Ezek itt vannak

Hagytam elterjedni magamról azt a sokaktól megkülönböztető tulajdonságot, miszerint én annyira kedvelem a nőket, hogy ez a vonzalom már-már feminizmusnak is nevezhető.

Van benne valami. Most sem akarom cáfolni, csak talán finomabb árnyalatokat festenék a képre. A feleségem (akit különben szívesebben nevezek a két fiam mamájának, bár ez kétségkívül körülményesebb) lapozgatott a tévéadók között, és egyszer csak kihívott a szobámból, hogy mutatna valamit. Ilyenkor rosszat sejtve megyek a televízió képernyője elé, pedig szokott ő mutatni szépet, kedveset, érdekeset is.

Most egy zöld holmiba öltözött nőt mutatott, az illető beszélt valamiről, de meglátni és teljesen jelentéktelennek találni egyetlen pillanat műve volt, ilyenkor az én kitűnően működő szervezetem úgy löki vissza az alattomosan támadó traumát, hogy felhúz egy szinte áthatolhatatlan falat a jelenség elé, nem engedi eljutni hozzám annak semmilyen megnyilvánulási formáját. Azaz például hallom, hogy beszédjellegű hangokat bocsát ki, de nem értem, látom, hogy mozog, de nem tudnám leírni, mit tesz, még azt sem, ül-e vagy áll. (Pilinszky János nevezetű régen meghalt barátom azt mondta, így sikerült viszonylag sérülésmentesen /mármint lelki sérülésmentesen/ túlélnem a börtönt, ő is valami ilyesmit próbált, neki nem mindig sikerült.)

Megmondta a feleségem, hogy kicsoda ott az a nő, meg azt is, mi a címe a "műsornak" (nevezzük inkább "tartalomnak"?). Ez zsír. Ez volna a cím. Jó rövid. A nő meg az egyik kormánypárti "politikusnak" a felesége, annak, amelyik nálam igen előkelő helyen áll abban a versenyben, amit a legjellemtelenebb és legtenyérbemászóbb díjáért írtam ki. Hatalmas a mezőny, a New York maratonon nem indulnak annyian, ebben az első öt között lenni nem akármilyen teljesítmény, ez a pengefejű, magyarvizslás gerincbajnok hosszú évek óta pontszerző helyen áll. Na ennek a felesége töltötte meg széndioxiddal a stúdió atmoszféráját, hozzá hasonlók társaságában

Így telnek csütör- vasár- és ünnepnapjaink (a remek időhatározót gimnáziumi történelemtanárunk hozta egy szocialista magyar faluból, a tanácsházán volt kifüggesztve). Ezek a lények tenyésznek mindenütt, jelen vannak, térfogatukkal mindenfelé közlekedve kiszorítják a levegőt, századok ültenek el, s ők alattok mélyen enyésző fénnyel járnak (bocsánat Vörösmarty) nem egyedül, hanem tömegestül.

Csak azt akartam mondani, hogy egy nőtől azért ennél többet várok. Újra és újra végtelen szomorúsággal állapítom meg, nem elég pusztán nőnek születni. A nőségért tenni is kell, mondhatnám, méltóvá kell kell lenni ahhoz, hogy valaki igazán nő lehessen. Az ember azt hinné, mi sem egyszerűbb.

Dehát tetszik látni.

A szudáni vadászokról

Tessék mondani, még mindig? Tényleg ez a legfontosabb? Hogy egy úszóedző mit tett nem tudom, hány évvel ezelőtt? Meg hogy most miket hazudozik össze-vissza, meg hogy a halhatatlan és érthetetlen, szenilis sportolók hogyan állnak mögé ennek az alaknak, ahelyett, hogy csöndben maradnának annak a hihetetlenül mélyen húzódó erkölcsi és intellektuális szintnek a sötétségében, ahol az egész életüket leélték, de nem ezért szerettük őket? Tényleg meg kell beszélnünk ennek az undorító esetnek minden részletét, ezen a végtelenül gusztustalan történeten is meg kell tapasztalnunk, hol tart ennek az országnak a közvélekedése Európához képest?

Már megint sikerült valami a vidéki futballista hájtömegnek? Nem működik igazán a migránsügy, a terrorfenyegetettség sem jött be, gyorsan kellett valami, és ez a nép megint bebizonyította visszamaradottságát: egy úszóedző nemi életével foglalkozik, miközben Magyarország egyre gyorsuló ütemben csúszik bele a szakadékba.

Nem akarom részletezni. Talán tudják, itt már régen nem egyes szakterületekről van szó, nem az oktatás és az egészségügy van válságban, egy szétlopott ország válik minden területen működésképtelenné. Minden egyes Kiss-ügy arra jó, hogy a hordóhasú újabb százmilliókat lophasson.

Nem kedveltem azokat, akik hirtelen erkölcsi fölénybe kerültek a hajdani besúgókkal szemben, és halált megvető bátorsággal nekik mentek (úgy értem, a mások halálát megvető bátorsággal), és nem értettem, mire jó sírgödrökben turkálni, azokat sem kedvelem, akik most ezt az ügyet piszkálják - félre ne értsenek, a besúgókat és a nemi erőszaktevőket még annyira sem kedvelem.

Nemcsak azért nem kedvelem ezeket a múlt áporodott szennyesében kotorászókat, mert gyávák, mert előre tudják, hogy a tevékenységükkel semmilyen kockázatot nem vállalnak, hanem azért sem, mert még büszkék is magukra, amivel minden szempontból méltónak bizonyulnak miniszterelnökük szeretetére - similis simili gaudet.

Egy ócskalelkű bugris sokévtizedes késéssel megkapja azt, amit sokévtizeddel ezelőtt kellett volna kapnia, meglettem volna enélkül, de jó, hogy megtörtént, alávalóbb bűncselekmény nem sok van, mint amit ez a "sportember" csinált.

De könyörgök, itt rablógyilkosok, gyerekgyilkosok garázdálkodnak a legfelső állami funkciókban!

Tuskó Hopkins most éppen névsort olvas offshore ügyben. Nem lehetne inkább azzal foglalkozni? Valaki a tanácsadói körből olvashatta Az elátkozott partot, gondolta, ami Tuskónak bevált a szudáni vadászoknál, az jó lesz ebben az országban is. A szellemi színvonal bízvást hasonlítható a szudáni vadászokéhoz.

Hitel

• 
• Kerner Zsolt
• GAZDASÁG
• 2013. augusztus 12., hétfő 10:02
•  0
•  22

Az MNB augusztus hatodikán minden tartozását kifizette az IMF-nek. A 2009-ben felvett hitelből még 632,25 millió SDR-t, körülbelül 216 milliárd forintot kellett volna kifizetni 2014 júniusáig, de ezt már most törlesztették. Az SDR (Special Drawing Rights, Különleges Lehívási Jogok) az IMF valutája. Azért ez, mert az IMF minden törlesztőrészlet előtt közölheti, hogy milyen valutában kéri azt visszafizetni. Az SDR így gyakorlatilag egy követelés, amit bármilyen pénzre be lehet váltani.

Ez itt fönt egy hír 2013-ból.

Ez itt lent meg egy másik máról.

Vagy két IMF van, vagy valaki valamikor hazudott.

A falusi futballista világnézetéről 2013-ban leírtam: magyar paraszt és magyar proli erkölcstelennek tartja, ha valakinek adóssága van.

De a magyar paraszt és proli sem fizeti vissza kétszer, ha adóssága van.

Akkor?

Kormányinfó: Párizsból üdvözölte az újságírókat Orbán

2016. április 07., csütörtök, 14:00 Utolsó frissítés: 1 órája

Szerző: Mizsur András

Címkék: népszavazás; Lázár János; sztárjk; vasárnapi boltzár; Kormányinfó;

Kinyomtatom Elküldöm Hozzászólások (0)

 

 

A miniszterelnök pezsgőt is küldött volna a kormányinfón megjelent újságíróknak annak apropóján, hogy nyolc év után először ma nem tartozik Magyarország az IMF-nek. Összesen 4400 milliárd forintot fizetett vissza az ország, szerdán utalták el az utolsó 500 milliárdos részletet.

Varsóban tévedtek

Egy héttel ezelőtt leírtam, hogy az iszlám államnak valószínűleg fogalma sincs a magyar kormány létezéséről. Akkor jöttek a hírek a CIA figyelmeztetéseiről, hogy Közép-Európa meg Varsó meg Budapest, és én még mindig nem éreztem szükségesnek a meakulpázást, miszerint tévedtem volna, mert lám, az iszlám állam milyen szörnyen megfenyegetett minket. Azért nem gondoltam, hogy tévedtem, mert nyilvánvaló volt, a pedagógusok elől futva valamit ki kell találni, miért is nem foglalkozik a magyar kormány az oktatásüggyel.

Ez ment egy hétig. Most valakinek végre eszébe jutott, meg kellene kérdezni a CIA-t, valóban szóltak-e a magyar kormánynak az iszlám fenyegetésről.

Mielőtt ez a valaki közhírré tette volna, a CIA semmit sem tud az általa küldött információról, a magyar kormány villámgyorsan beismerte - na mit? Hogy Varsóból tévesen tájékoztatták őket. Nem azt, hogy ők hazudtak, hanem hogy Varsóból.

Kérdezze meg már valaki a lengyeleket.

Origo

Baj van. Most láttam egy négy nappal ezelőtti tudósítást arról, hogy megnyilvánult az egyik úszóedző. Azt mondta, hogy "a tiszteletlenség nem uralkodhat a tisztesség felett". Aki ezt mondta, azt Turi Györgynek hívják, és a tudósítás szerint 35 éve munkatársa Kiss Lászlónak.

Ez baj. Nagyon nagy baj. Az ugyanis minősíti az embert, kit fogad munkatársának. Különösen 35 évig. És az is minősíti az embert, ki áll ki mellette.

Ezt január 11-én írtam Kiss László úszókapitányról (Turi György az, aki saját maga beszélt arról, hogy verte a lányokat, mert az régebben még nem volt olyan nagy baj).
Az Origón most megjelent egy hír Kiss László hároméves börtönbüntetéséről, amit csoportosan elkövetett nemi erőszakért kapott a 60-as években. Szinte lehetetlen, hogy egy olyan orgánum, amilyen az Origo, megjelentessen egy ilyen hírt ellenőrizetlenül, de én remélem, hogy csak valamilyen félreértés következtében...
Sajnos a Turi Györggyel való 35 éves együttműködésben benne van ez a lehetőség. Sokszor leírtam már, az embert a legrosszabb cselekedetei minősítik. Egy "kommentelő" fel van háborodva, ilyet közölni, mikor azóta hány olimpikont nevelt meg minden, meg hogy elévült már. Büntetőjogilag talán. Az embert a legrosszabb cselekedetei minősítik, azok nem évülnek el.
Hitler szerette a kutyákat és barackot nyomott a gyerekek fejére. Más nagyságrend, persze. De a lényeg ugyanaz.
Ha már fel akar háborodni valaki, nem az Origón kell.

Csillogás

"Helmut Kohl a találkozóval azt kockáztatja, hogy szertefoszlik a róla mint tiszteletre méltó idős államférfiról kialakult kép. Felmerül a kérdés, vajon nem ismerte fel, hogy csak díszletként szolgál Orbánnak ahhoz, hogy "lemossa riválisát, Merkelt?" - kérdezte."

Siebenhaar nevű német újságíró, aki ezt kérdezte a Handelsblatt című gazdasági újságban. Az ember azt hinné, hogy egy ilyen újságba legalább közepes képességűek írnak. Az első mondat még rendben is van, legföljebb annyit módosítanék rajta, hogy a szertefoszlás már múltidejű: ahogy a hír megjelent, Kohl maradék reputációja eltűnt.

De hogy a magyar szotyolás riválisa volna Merkelnek... Különösen hogy lemosná... Na ne tessék! "...olyan nagy "csillogást" pedig nemigen biztosíthat neki senki, mint Helmut Kohl." Mármint a magyar hordógyomrú futballistának. Ez éppen lehetséges. Hogy Kohlnak vannak olyan kapcsolatai a biztosító társaságoknál, amikkel el tudja érni, hogy egy csillogást biztosítsanak. De hogy Kohl társasága segítene valakinek bármiféle presztízs elérésében. Szegény öreg Vico Torriani jut eszembe, aki sosem volt egy világsztár, de a hazájában, Svájcban kétségkívül ismerték - egy időben. Aztán amikor már ott sem, akkor eljött Magyarországra, majdnem megtöltötte a Kisstadiont. Egy kiöregedett étterem tulajdonos, aki a saját vendéglőjében olykor még dalra fakadt.

Szegény öreg Kohl. Nem tudom, szokott-e énekelni. 86 évesen még lehet, 86 éves korára általában senki sem hülyül el, aki korábban ne lett volna... na hogy is mondjam. De hogy egy vele való találkozás után valaki csillogó legyen...

Hamarosan a sötétség

Könyörgök (és nem könyörgöm), próbálják meg a lehetetlent, szóljanak és írjanak, ha a magyar sajtóban terjedő förtelmekkel találkoznak, bár megállíthatatlannak látszik, de hátha...

Most olvastam, hogy "...de az is lehet, hogy lyukra futott az egész magyar kibervédelem, és a következő terrorakciót már a magyar állam gépeivel hajtja végre az Iszlám Állam?" A "lyukra futás" az a támadási helyzet a futballban, amikor egy játékos észreveszi, hogy egy területen nincs senki az ellenfél hátvédei közül, azaz lyukas a védekezésük, úgyhogy "lyukra fut", hogy szabadon kaphassa meg a labdát, és ellenállás nélkül törhessen kapura. Azaz a "lyukra futás" nem azt jelenti, hogy valaki tévedett, hülyeséget csinált, elrontotta a dolgot, hanem annak éppen az ellenkezőjét: aki lyukra fut, lehetőséget ad a társainak, hogy gólhelyzetet teremtsenek. Aki lyukra fut, az nem "árnyékra vetődik", mint tette azt az egész magyar kibervédelem.

Azt hinné az ember, hogy egy ilyen országban, ahol csak épülnek és épülnek a stadionok, ezt minden "újságíró" tudja. Mit szól a szotyolaköpködő, ha ilyet olvas?

Aztán azt is olvastam, hogy valaki érti a dörgést. Szépen kérem, ne higgyék a sok marha magyarázatot, miszerint ezt meg azt jelenti a dörgésnek az ő értése, mert az csak azt jelenti, hogy aki ezt a szófordulatot használja, annak fogalma sincs az anyanyelvéről, azon belül az ornitológia alapjairól.

Érteni a dürgést lehet, sőt kell is, ha valaki siketfajdot akar lőni. Én magam nem akarok, még verebet sem, de azt tudom, hogy a siketfajdot beugrással lehet megközelíteni, az erdőben távolról lelőni ugyanis lehetetlen. Ha a vadász meghallja a madarat, és nagyjából be tudja mérni a dürgőfa irányát, akkor már csak ki kell várnia, amíg a fajd belekezd szerelmi nótájába. Az egyes strófák között van egy, amit a vadásznyelv köszörülésnek hív, amikor a madár ehhez a "versszakhoz" ér, teljesen megsüketül, de - csak akkor. A nóta más részeinél hall, méghozzá jobban, mint bármelyik állat, ha a vadász akkor mozdul, akár fordulhat is vissza, azt a madarat többé nem látja. Egyszóval érteni kell a dürgést, ha valaki a siketfajd közelébe akar jutni.

Puskástul. És nem puskástól, mert utóbbi mindössze azt jelenti, hogy egy Puskás nevű embertől indulunk valahová vagy legföljebb egy olyantól, akinek puskája van. A házba ajtóstul szokás berontani (vérmérséklettől függően) és nem ajtóstól, mert utóbbi csak azt jelenti, hogy egy Gyula határában egykor volt faluból érkezünk (ahol mellesleg a világ egyik legnagyobb zsenijének, Albrecht Dürernek a papája született, akit éppen ezért Ajtósnak hívtak, majd midőn kivándorolt Nürnbergbe, Türer (azaz Ajtós) lett belőle, azt keményítette a fia Dürerré).

A stul-stül ugyanis nem tájnyelvi változata a tól-től-nek, hanem a valamivel együtt jelentésű rag formája. Eltartott ujjú fővárosi sznoboknak is.

Dalszöveg

Tegnap föltettem egy zenét, elég gyorsan kiszálltam belőle, elkeserített, amibe belegondoltam.

Dehát nem lehet úgy hagyni, még akkor sem, ha az egyik célom az volt, hogy ismét fölfedezzem Katona Klárit.

A lány gyönyörű, a hang, az énektudás tökéletes. És a klip kiváló, nem? A vágás majdnem kifogástalan, a díszlet, a világítás, a színészi játék, amit a rendező kért, férfiember csak elomolhat rajta.

Egy baj van. Nem tudom, utasításra-e vagy csak az öncenzúra működött, a stáb úgy készítette el ezt a klipet, hogy elfedje, eltüntesse a vers és a zene és velük együtt az énekesnő mondanivalóját. Ez a klip arról szól, hogy milyen bájos, milyen finom kis rokokó világban élünk. Ez itt, ez a versszöveg nem arról szól. És Klári sem azt énekelte.

Nem lesz semmi baj velünk, ha jók leszünk.
Minden úgy ki van találva,
A zakó belefér a kabátba.
Az ég kék, zöld a fű.
Ez így gömbölyű.

Kaptam rózsaszín, meg rácsos a szemüveget,
Mégis lilának látom a helyzetet.
Ezzel az dühít, hogy bezártál.
Azzal boldogít, hogy befogadtál.
Csak hűtlenségem hű.
Ez nem gömbölyű.

Hogyha egy irányba körözni nem elég.
Minden intelem csak szappan-szappan-szappan buborék.
De ha más szeretne, mást is szeretnék.
Nekem ez jó.
Nekem ez jó.
Nekem ez jó.
Neked ez rossz!

Rosszul megcsinált világban élhetünk.
Nem lesz elég jó nekünk, ha jók leszünk.
Így a lámpaoszlop tövében,
Meg kell botlani a sötétben.
Az ég zöld, kék a fű.
Ez nem gömbölyű.

Téged jóra csábít minden, mi gömbölyded.
Engem vonzanak a rejtett szegletek.
És a kör ezzel bezárul.
Az hoz össze, ami elárul.
Csak hűtlenségünk hű.
Hű, ez nem gömbölyű.

És mert nagyon is vonzó az, ami változó.
Néha neked is egy új hajó volna jó.
Ám ha más szeretne s mást is szeretnék.
Nekem ez jó.
Nekem ez jó.
Nekem ez jó.
Neked ez rossz!

Szépen elrendezett világban élhetünk.
Nem lesz semmi baj velünk, ha jók leszünk.
Minden jól ki van találva,
A popsi belefér a nadrágba.
Az ég kék, zöld a fű.
Ez így gömbölyű

És az a világ, ami ellen Dusán ezt írta, és amit Katona Klári hihetetlen érzékkel fel is mutatott, az nem volt olyan undorító, mint ez a mai. Arra is érvényes ennek a versnek minden szava.

De a maira hatványozottan.

Menjenek vissza a tegnapi bejegyzésre, hallgassák meg újra.

Tapasztalni fogják, hogy amiben élünk, förtelmesebb, mint amit első pillantásra látunk.

Pedig ez a mi kis világunk első pillantásra is hányinger.