Rongylabdával fociztunk, ezt ma már elképzelni is nehéz, de nem is ez a fontos. Legföljebb azért, mert ez a „labda” értelemszerűen nem pattant, a durva, sérülést okozó mozdulatok gyakoribbak voltak.
A Mátyás tériek és a Kálvária tériek között folyt az örökrangadó, úgy értem, örökké csak mi játszottunk egymással, a nyolcadik kerületben senki nem mert a közelébe menni ennek a két bandának. Csak azért nem mondom, hogy cigányok játszottak a prolik ellen, mert mindkét csapat belőlük állt, cigányokból és prolikból.
Minthogy mindkét csapatból voltak barátaim, sőt, majdnem mindegyik a barátomnak (ha szigorú vagyok, jó haveromnak) számított, sosem éreztem diszkriminatívnak ezeket a szavakat. Cigányok és prolik, közöttük nőttem fel. Nem voltam közülük való, nehezen fogadtak be, de ez végül azzal az érdekes eredménnyel járt, hogy sok nagy véres és csonttörő verekedés eredményeként én egyedül nyugodtan járhattam éjszaka a Mátyás téren is, a Kálvária téren is. A két igazán jó barátom az ellenség, a Mátyás téri csapat tagja volt.
