Mélysötétség

Jobb meggyőződésem ellenére kénytelen vagyok idepiszkítani, mert muszáj illusztrálnom azt a néhány mondatot, amit leírni készülök.

Ez volt az egyik hibánk: nem éreztük jól, hogy az emberek számára mi a választás tétje. Mi azt gondoltuk, hogy az emberek számára valóban a háború és béke kérdése, az ukrán háborúból való kimaradás, az ukrán csatlakozásnak a veszélyei, az üzemanyagárak, az energiaárak a fontos kérdések kimagaslóan. Ezek is fontos kérdések voltak az embereknek, de nem olyan nagy mértékben, mint ahogy mi gondoltuk

Ezt egy Rétvári Bence nevű térfogat mondta. Meg még ezt is:

Igenis, van mire büszkének lennünk. Nem lehajtott fejjel kell bejárnunk a parlamentbe. Nem kell eltűrnünk azt, hogy minket gyalázzanak, letolvajozzanak, legazemberezzenek, és a 16 évünkről azt mondják, hogy nem történt semmi, mert a Fidesz-KDNP mindent ellopott. Ezt nem tűrhetjük el!

Nemcsak a főváros, hanem valószínűleg az ország legsötétebb részén nőttem fel, a magyar történelem egyik legsötétebb korszakában, az ötvenes években. És bár az ország legjobb iskolájába jártam, ahol voltak nagyon jó tanárok, köztük később világhírűvé vált író is (Szabó Magda), ők annyira meg voltak félemlítve, hogy bele kellett süllyedniük az általános sötétségbe.

2010-ig azt hittem, az a mélységesen mély butaság, ami akkor vett körül, soha többé nem fogja ellepni ezt az országot. Akkor jött a csúti rém, akinél aljasabb, alattomosabb, gyávább és kisszerűbb bűnöző még nem született erre a földre, e tulajdonságainál csak a butasága volt terjedelmesebb. Nyilvánvaló, hogy csak olyanokkal veheti körül magát, akik hasonlóan aljasok, gerinctelenek, és megközelítően olyan ostobák, mint maga az emberi faj legvisszataszítóbb torzulata, a csúti szörnyeteg.

De azt nem tudtam elképzelni, hogy létezhet ennél a széthízott kertitörpénél butább kitüremkedés. És most itt van. És még önérzetes is. Kérem szépen az elsők között bevágni a kóterba, egy elkülönített és alaposan izolálható épületszárnyba, mert az ilyen fertőző.

Van élet ellenzék nélkül?

 

Látták a videót, ami a miniszterelnöki hivatal erkélyéről készült az Alkotmány utcai „tüntetőkről”? Ha van hozzá gyomruk, nézzék meg, én nem teszem ide, ritkán szennyezem ezt a fórumot, akkor sem effajta piszkokkal. Azok ott a jelen „parlamenti ellenzék” nyíltszíni képviselői voltak. Similis simili gaudet. Akik bent ülnek az Országházban, az az autóbusznyi gyülekezet pontosan olyan, amilyet az Alkotmány utcában láthattunk, csak időnként megpróbálnak viselkedni – sikertelenül. Ezek ott fenekednek, mondják a baromi és aljas ostobaságaikat a mi pénzünkért. Miközben kivétel nélkül mindegyiknek börtönben volna a helye, minimum 15 évre, a többség életfogytig.

Ellenzék. A rövid, de alapos definíciót olvassák el a május 22-iki jegyzetemben.

Tényleg szükség van ellenzékre? A „demokrácia” szabályai szerint feltétlenül. Elmondtam néhányszor a tudnivalókat ezekről a szabályokról, hosszú idő fog eltelni, mire az emberiség rájön (ha addig ki nem pusztítja magát), hogy ez a „demokrácia” a teljes megsemmisüléshez vezető lejtő. Engedjék átfutni az elméjükön a gondolatsort, hogy a szalmafejű amerikai és a csúti szörnyeteg is a demokrácia terméke… Jó, ezt most hagyjuk, most nem erről van szó, hanem Magyar Péter ellenzékéről. Hogy az kell-e neki, hogy mi történne, ha a komplett bagázs megkapná végre a megfelelő büntetést, és bilincsben vinnék el az egész bandát. És ott maradna az a 141 ember ellenzék nélkül. Eltekintve attól a pozitív szaldótól, amit a könyvelési mérleg mutatna az adófizetők pénzéről, hogy ugyanis mennyivel kevesebbe kerülne nekünk a börtönszemélyzet és az ottani teljes infrastruktúra, mint amennyi fizetést kap ez a bűnöző horda. Meg attól is eltekintve, hogy nem kellene nézni és hallgatni a hajnalkákat, elődöket és pócsokat – mondjuk ez sem volna akármilyen könnyebbség. Szóval mi történne? Mi történik egy tengerjáró hajón? Egy újság szerkesztőségében. Egy akadémiai kutatóintézetben. Egy autógyárban. Egy tudományegyetemen. Egy klinikán. Tovább is van, mondjam még? A rektor összehívja az egyetemi tanácsot, ha valami olyasféle gondja akad, aminek a megoldására nem tartja elegendőnek a saját eszméjét. A hajóskapitány megkérdezi a tisztjeit, a matrózait, ha van rá ideje, ha egy vihar miatt nincs, számíthat arra, hogy szólnak neki, ha nem megfelelő utasítást ad. És így tovább. Ezeken a helyeken van mindenféle, ami a helyes működéshez szükséges, egyetlen funkció nincs: ellenzék. Az nemhogy nem kell, egyenesen nemkívánatos. Pontosan úgy, ahogyan a parlamentben is az. Nemcsak a miénkben, a világ összes parlamentjében, legföljebb máshol nem annyira nyilvánvalóan fertőző és undorító egy ilyen társaság, mint nálunk.

Magyar Péterről pillanatnyilag el tudom képzelni, hogy minden esetben riaszt – engedelmet kérek érzékeny lelkű olvasóimtól – a szarjelző készüléke, ennélfogva megkérdezi a környezetében lévő okos embereket. Ilyenekkel vette körül magát, nem kis részben ebből is következtetek arra, hogy ritkán fog helytelenül dönteni. Különben szólnak ők akkor is, ha MP nem kérdez…

A válaszom a címben föltett kérdésre, hogy csak ellenzék nélkül van élet. Nem az ilyen köztörvényes bűnözők nélkül – bármilyen ellenzék nélkül.

Könyörgés

Úgy vagyok ezzel, mint A szőke ciklonban Charles Gordon, aki hatéves büntetése elteltével most fogja elhagyni a fegyházat. Öt évet és háromszázhatvankét napot egészen jól kibírt, de most már kezd az idegeire mászni ez a dolog a fegyházzal, és úgy érzi, hogy a hátralevő három nap elviselhetetlen.

Nagyon szépen kérem, takarítsák már el ezt az alattomos, gerinctelen, aljadék rabló tömeggyilkost! Megnyilvánul! Ki meri nyitni a szájszervét! Azt hiszi, neki még most is szabad! Amíg nincs fegyházban, hiheti! Harminchét évet kibírtam úgy, hogy ezzel a torz kitüremkedéssel egy országban tartózkodtam. Azt a néhány napot, amíg ez még itt lófrálhat, és hangokat adhat ki magából, már nem bírom!

Undor

Orbán Viktor Facebook-oldalán jelentette be, hogy egyetért a vasárnapra a Sándor-palota elé szervezett akcióval. A volt kormányfő támogatja a „Ne féljetek!” címmel a magyar állami vezetők melletti kiállást hirdető szimpátiatüntetést.

Mindennek van határa.

Ezt írta Orbán Viktor.

Lehet "szimpátia"tüntetést szervezni a magyar állami "vezetők" mellett? Persze, hogy lehet. El kell viselnünk x számú iszonyatosan ostoba, kártékony embert magunk körül? Persze, hogy el kell. Bele kell törődnünk, hogy ilyenek mindig lesznek? Persze, hogy bele.

Mi az, amit nem lehet elviselni, amibe nem kell beletörődnünk? Hogy egy köztörvényes bűnöző, egy országrontó, népirtó rablógyilkos még mindig jelen legyen a hazai nyilvánosságban. Hogy létezhet olyan tömegtájékoztató eszköz, ami a fenti sorokat leközli, abban a nyilvánvaló meggyőződésben, hogy ez "hír". Az arcátlanságnak nincs határa, és úgy fest, a tudatlanságnak, az újságírói szakmára való alkalmatlanságnak sincs.

Meddig jártathatja még a száját ez a figura?

A sajt sehol nincs ingyen. Az egérfogóba való ugyanúgy pénzbe kerül, mint bármi más célra szánt sajt. Az egérnek meg végképp nincs ingyen, neki az életébe kerül... Nem akarom én elemezni ennek a hihetetlenül buta embernek a szóképeit, nyilván mások találják ki, akiknek a szellemi színvonala illeszkedik a gazdájukéhoz. Azt sem akarom most újra taglalni, mit jelez azoknak a szellemi színvonaláról ezeknek a rendszeres visszaböfögése, akik állandóan használják például a világ legesetlenebb madarának a nemlétező táncát, csak megint fölteszem a kérdést, meddig kell nekünk még elszenvedni az emberi faj legundorítóbb torzulatának a különféle megnyilvánulásait? Miért nincs még mindig előzetes letartóztatásban? Ha jól tudom, ehhez alapos gyanú szükséges olyan bűncselekmény elkövetéséről, ami szabadságvesztéssel sújtandó, valamint a szökés, elrejtőzés valószínűsége vagy a bizonyítás veszélyeztetése. Nincs bűnöző ezen a világon, aki megközelítené a csúti rémet ezeknek a feltételeknek a meglétében. (Jó, van egy szempont, ami a fentieket bőven felülírja, arról majd akkor, ha megvalósul.)

Ceterum censeo a csúti rémet börtönbe kell zárni, életfogytiglan.

Egy személyes történet

A nyolcadik kerület legsötétebb részén nőttem fel. A Kálvária téren laktam, a Horváth Mihály téri általános iskolába jártam (későbbi - mai - Fazekas). A Mátyás téri banda Urifiúnak hívott, ezt átvették a Lujza utcaiak meg a Teleki tériek is. Vártak rám a Jópásztor kápolna előtt, amikor mentem haza az iskolából. Mindennap. Kisebb nagyobb csoportokban, hol ugyanazok, hol mások, jó szórakozásnak tartották a gyalázásomat. Meg azt is, hogy olykor véresre vertek, ha meg mertem szólalni. Márpedig mertem, mindig, már akkor sem bírtam csöndben maradni.

Sok év után eljutottam a gyarapodásban addig, hogy túlnőttem a 180 centit, ezzel együtt előbb a 80 kilót is, aztán mire elértem a 190-et, addigra a 90 kilót is. Jártam boxolni a Vasasba, később dzsúdózni a Honvédba. Eljött az ideje az "elszámoltatásnak". Rendesen visszaadtam mindent, amit kisgyerekkoromban kaptam. Volt abban az elszámoltatásban vér is, csonttörés is, minden, amit korábban én kaptam. Némelykor annál több is, ha akció közben elfogott a keserűség.

Lakott a Nagyfuvaros utcában egy szénlehordó, a Mátyás tériek vezére. Az nem bírt beletörődni abba, hogy a vesztes oldalra került. Olykor megvárt este a kapunk előtt, mikor közeledtem, elfutott, messziről ordítozott. Mindenféle helyzetben gyalázkodott, amíg egyszer megelégeltem, utána mentem, elkaptam, a szó szoros értelmében véresre vertem, közben el is magyaráztam neki, mindezt miért kapja, meg azt is, mit fog kapni akkor, ha még egyszer meglátom.

Nem hiszem, hogy megértette, iszonyúan buta ember volt. De a gyávasága akkor felülkerekedett a bosszúvágyán. Soha többé nem láttam.

Ceterum censeo a csúti rémet börtönbe kell zárni, életfogytiglan.

Hétköznapi benyomások

 

Elég érdekes dologra jöttem rá. Él egy ember itt közöttünk, akihez foghatóan senki nem ismeri ezt az országot. Akinek ez a nép nem statisztikai adat, hanem Mari néni és Lajos bácsi. Akiket megismert. Beszélt velük. Meghallgatta őket. És válaszolt nekik. Ez az ember pertuban van a magyar néppel. Mint Fülig Jimmy a Boldogság Szigetek lakóival. Nem állítom, hogy Magyar Péter (aha, róla van szó, Magyarország miniszterelnöke az, aki kiemelkedően a legjobban ismeri ezt az országot) Rejtő Jenő regényéből vette az inspirációt, de nem volnék meglepve, ha az alapot St. Antonio de Vicenzo Y. Galapagos főherceg, a Boldogság Szigetek uralkodója kínálta volna, aki azt mondta Fülig Jimmynek, hogy „nem vagyok nagy birodalom uralkodója... és mégis úgy érzem, hogy helytelen, ha a sors kegyelméből elfoglaljuk a trónt, mielőtt megismernénk közelebbről az embert. Ez oly kézenfekvő…” Szinte bizonyos vagyok benne, hogy Magyar Péter olvasta a Piszkos Fred a kapitányt, de akár onnan vette az országjárás gondolatát, akár nem, olyat tett, amit előtte senki (az „igazságos Mátyás” című, kissé blőd és gyermeteg mesesorozatnak természetesen semmi történelmi alapja nincs, és nem is a nép megismeréséről szól, hanem hogy a jó király mindig igazságot tesz).

Mondta Magyar Péter többször is, hogy mennyit tanult a két év alatt, de fogalmam sincs, annak tudatában van-e, amit én a parlamenti felszólalásaiból szűrtem le: az ő senkiéhez sem hasonlítható magabiztosságát, ismereteinek szilárdságát nem a megválasztásának elsöprő fölénye adja, hanem a beszélgetések Mari nénivel és Lajos bácsival. Hogy a magyar nép jelentős része a személyes ismerőse. „Szervusz nép, szervusz király”.

Amikor tévéoperatőr voltam, sokat utaztam, sok vidéki riportot készítettem, újságíróként és rádiósként is bejártam az országot Grabolctól Nemesmedvesig, de én messze nem ismertem úgy ezt a népet, mint Magyar Péter. Én is dühös voltam (vagyok is), de nem annyira és nem úgy, mint ő. Nincsenek illúzióim, azzal a rengeteg, iszonyatosan ostoba embertől, akik a finom szalonstílust, az „eleganciát” kérik számon a miniszterelnökön, nem várható el, hogy felfogják, Magyar Péter nem olvasott adatok alapján haragszik, hanem amiatt, amit a kétéves országjárása alatt látott. A személyes tapasztalataiból fakad az indulata – azokhoz képest türelmes és visszafogott…

Csak próbálom megérteni, amit látok. Mióta élek, egy bizonyos „foglalkozású” embertől undorodom, kiráz a hideg, ha csak a szót meghallom: politikus. Akkor ez most mi? Miért kísérem figyelemmel egy ember cselekedeteit, aki a definíció szerint politikus?

Mert csak a definíció szerint az. De ő valójában Mari néni és Lajos bácsi ismerőse. Akikkel beszélgetett, és akiket megértett. Értük haragszik, értük akarja eltakarítani az életük megkeserítőit.

Kicsit félek, mikor tesz valami olyat, ami más lesz, mint amit eddig leírtam. Mikor egyszercsak politikussá válik. Remélem, egyszer sem.