Szegény ártatlan

Most hogy mind többet kerül szóba a maffia "elszámoltatása", a jogászok is egyre gyakrabban használják az "ártatlanság vélelme" kifejezést, én meg minél többet hallom, annál jobban idegesít.

Itt most némi mentegetődzésféle következik. Ahogy vénülök, úgy szembesülök napról napra sűrűbben azzal a kényszerű megállapítással, hogy milyen borzasztó keveset tudok a világról, ennélfogva napról napra több kérdést teszek fel. Egyetemista koromban (lévén érzelmileg többszörösen érdekelt) sok időt töltöttem a francia tanszéken, már-már tiszteletbeli francia-szakosnak számítottam. Akkor olvastam először Diderot mondatát, meg is ragadt bennem: ce qu’on n’a jamais mis en question n’a point été prouvé - azaz "amit sohasem vontak kétségbe, az nincs bebizonyítva". Aztán itt van még a kétszáz évvel korábbi, latinul író francia, minden idők egyik legzseniálisabb embere, Descartes sokak által idézett szentenciája: de omnibus dubitandum est - azaz "mindenben kételkedni kell". Végül mindennek az alapja, amin szerintem mindkét idézett francia ugyanúgy megdühödött, mint én (bizonyítani persze nem tudom), Vincentius Lirinensis "örök" mondása az 5. századból: quod semper, ubique et ab omnibus - szó szerinti fordításban amit mindig, mindenhol és mindenki, értelemszerűen "az igazi hitet mindig mindenhol, mindenki hiszi", ebben éppen csak az nincs kimondva (de benne van értelemszerűen), hogy akkor pedig ez az örök és kétségbevonhatatlan igazság. Mentegetődznöm meg azért illik, mert egy olyan több évezredes, szinte szentként tisztelt és megszámlálhatatlanul ismételt alapszabályt vonok kétségbe, amit eddig (ha eszébe jutott is valakinek) soha senki nem mert megtenni, viszont erről rögtön eszembe jut egy másik alapigazság: egyél tehénszart, sokmilliárd légy nem tévedhet...

Innen kezdve egyelőre rövid leszek, nincs most időm egy alapos munkát igénylő tanulmány megírására, akinek van kedve, gondolkodjon el az állításomon, de kiindulásképpen becsületszóra higgye el nekem, az itt következő megállapítást bizonyítani is tudom: az "ártatlanság vélelménél" kártékonyabb marhaságot nehéz volna kitalálni, ez a tétel kizárólag a bűnösöket védi, az esetek többségében olyan hatásfokkal, hogy rászabadítja az emberiségre a legádázabb tömeggyilkosokat, nagy százalékban örökre büntetlenül, de mindenképpen akkor büntetve, amikor már késő.

Nem tudom, a jogi egyetemen ez mikor kerül a tananyagba, de nekünk (igazságügyi szakértőknek) minden vizsga alapját jelentette ezeknek a jogi szabályoknak az ismerete:

ei incumbit probatio qui dicit, non qui negat 

in dubio pro reo 

Az első azt jelenti, hogy a bizonyítás azon áll (azt kötelezi), aki állít, nem azon, aki tagad

a második pedig azt, hogy kétség esetén a terhelt javára - legalábbis a magyar jogi nyelv ezt a fordítást használja, de én a későbbiek miatt már ezt is némi kétséggel fogadom, a reus ugyanis bűnöst jelent (a reo a szó ablativus-a), és bár a Ballagi Nagyszótár mellékjelentésnek a beidézettet adja meg, az ilyesmit a népnyelv csűrés-csavarásnak tartja.

A megállapításom természetesen csak a jogalapú társadalmakban érvényes, a diktatúrákban (amilyen például nálunk volt az elmúlt 16 év) említeni sem érdemes, ebben bárkit meg lehet vádolni, az "ártatlanság" értelmezhetetlen fogalom, tehát úgyszólván mindegy, bűnös valaki vagy ártatlan.

Itt és most csak egy-két körülményre hívom fel a figyelmüket, mindenekelőtt az "ártatlanság" és a "gyanúsítás", majd a "letartóztatás" ellentmondásaira. Ha valakiről kötelezően azt kell feltételeznem, hogy ártatlan, miféle törvénybe ütköző cselekedetet hajtok végre, midőn megengedem magamnak a törvénytelen elszánást, hogy valaki ellen bűncselekmény gyanúja alapján indított nyomozást rendeljek el? Hiszen ő ártatlan a jogszabály szerint. Vádat emelek valaki ellen, aki ártatlan, majd letartóztatom és fogdába zárom?

Vagy azzal az álságos, már-már gusztustalan elnevezéssel, hogy "ismeretlen tettes" ellen indítok eljárást, meg is kerültem az "ártatlanság vélelmét"? Egy ország népe nézte és szenvedte végig, hogy a miniszterelnöki hivatalt bitorló primitív gazember kifosztja, tönkreteszi őt, hogy ezermilliárdokat rabol, közvetve emberek százezreinek a halálát okozza, és most hónapok óta növekvő aggodalommal várom, mikor fogják legalább ismeretlen tettesnek nyilvánítani, és mint "ártatlant" bíróság elé állítani. Hogy valami mindenki számára világos bizonyítékot mutassak az "ártatlanság vélelmének" tarthatatlanságára.

Amíg a tisztességesek a saját szabályaik szerint akarnak bánni a bűnözőkkel, addig mindig az utóbbiak lesznek előnyben. Amint azt a fentemlített ábra is mutatja.

A sötét butaság áthatolhatatlan sűrűsége

Az egyik napilapszerű portál novellapályázatot hirdet. Dicséretes. Komolyan mondom, tényleg annak tartom. A portál megmutatta a bírálóbizottság tagjait. Ez már elgondolkoztatott. 

Annak idején (1990. előtt) a Magyar Rádióban valaki kitalálta, hogy mikrofonengedélyhez köti a nyilvános megszólalást. Az engedély megszerzéséhez egy bizottság ítélete kellett. Bőzsöny Ferenc, a bemondók főnöke felhívott (akkor még nem dühöngött a "rendszerváltás" után ránk tört politikai hovatartozás gyűlölete), hogy megy a bizottság elé, menjünk együtt (kettőnk között volt egy soha meg nem hirdetett, csak úgy a rádiósok körében kialakult és soha el nem dőlt "verseny", hogy melyikünk hangja mélyebb, azaz kié a Rádió legmélyebb hangja). A Puskin-épületben rendezkedett be a bizottság (így hívtuk az Esterházy-palotát, fogalmam sincs, miért), ott találkoztunk Ferivel. A "versenyünknél" kevésbé köztudottan a Rádióban csak kettőnknek volt nyelvész doktorátusa, Bőzsöny hivatalosan használta is a doktori címét, én soha. Ő lévén az idősebb, udvariasan előre engedtem. Benyitott, benézett, aztán becsukta az ajtót - kívülről. Azt mondta, nézzek be én is. Megtettem. Én is becsuktam az ajtót, én is kívülről. Ferivel ott helyben megállapítottuk, hogy a bizottság tagjainak mindenekelőtt meg kellene szerezniük az engedélyt, hogy ítélkezhessenek. Mi ketten esetleg vállalnánk, hogy döntsünk róluk - valószínűleg nem adnánk ki azt az engedélyt. Mentünk a dolgunkra, kettőnknek soha nem volt mikrofonengedélyünk - szerencsére senki nem vette a bátorságot, hogy kérdőre vonjon minket...

A novellapályázat bírálóbizottságának a tagjairól nem tudok semmit. Kettejük nevét már hallottam, bizonyára rendes emberek, nyilván okosak is, de ez hervasztóan kevés. A "bírálóbizottság" tagjaitól egyenként is elvárom a szakmai tekintélyt, hogy igazolható legyen, korábban már jogot szereztek a mások tudása feletti ítélkezéshez, a testület enélkül minimum komolytalan. Elhiszem, hogy van véleményük, de egy zsűri akkor hiteles, ha az általa képviselt szakma egzakt normáinak fölényes birtokában teszi a dolgát, ha a tagok nem az ízlésüket akarják rám tukmálni, hanem a matematikai pontossággal részletezett indoklásukat, ami az eredmény kihirdetéséhez vezetett.

A fent említett portálon olvastam egy másik "bírálóbizottságról": Political Capital: Magyar Péter könnyen elkoptathatja magát - ez a címe az ítéletüknek. Aha. Aztán még az is van ott, hogy "Magyar Péternek egyelőre Magyar Péter a legnagyobb politikai ellenfele, mivel jórészt egyedül van a politika színpadán, a kormányzati kommunikáció az általa folyamatosan közvetített műsorra épül. Magyar Péter a mindent leuraló jelenlétével, az olykor óhatatlanul hibás döntéseivel és túlmozgásos kommunikációjával könnyen elkoptathatja magát – fogalmaz az elemzés."

Ha felidézem a gyerek- és ifjúkorom bizonyos epizódjait (sokszor leírtam már, a nyolcadik kerületben nőttem fel, annak is a leggonoszabb fertályában, ami az ötvenes években a mostaninál is gonoszabb volt), olykor elszégyellem magam, hogyan voltam képes olykor szó nélkül odavágni úgy, hogy vér és csonttörés volt az ütés eredménye, mikor tudtam, hogy hiába próbálnék bármit mondani, a sötét butaság  sűrűsége áthatolhatatlan, csak elhallgattatni lehet annak az előrevetítésével, hogy ha az illető még egyszer megszólal, nagyobbat és fájdalmasabbat kap.

Amikor ilyeneket olvasok, mint ez itt fent, hajlamos vagyok fölmenteni magam hajdani tetteim miatt, tényleg nincs más megoldás. Most álljak oda magyarázni, hogy a "túlmozgásos" viselkedés egy pszichiátriai kórkép egyik jelzője, mely tünet kiváltó oka egy bizonyos agyi károsodás? Vagy hogy semmi olyan fölényes társadalomtudományi felkészültségről nem láttam bizonyítékot, ami a fenti szöveg íróját feljogosítja a minősítésre: Magyar Péter döntései "hibásak"? Vagy kérdezzem meg, mi "mindent ural le" (hová "le" te szerencsétlen) a "jelenlétével"?  

A novellapályázat bírálóbizottságának a tagjait legalább megbízta valaki azzal, hogy ítélkezzenek - nem ezek a tagok tehetnek róla, ha esetleg kevesek ők az ilyesmihez. De a Political Capitalt ki a nyavalyakórság kérdezte?!

Mindenesetre most tényleg meg vagyok győződve róla, hogy annak idején helyesen döntöttem. Ilyenkor nincs más megoldás... és utána még szólni, hogy még egy ilyen, és akkorát kapsz... Na jó. Tényleg, mondja meg nekem valaki, mit lehet csinálni, hogy ezeket a "bírálóbizottságokat" valahogy elhallgattassuk. Ki a fene hatalmazta fel ezeket az iszonyatosan buta, kártékony alakokat arra, hogy megnyilvánuljanak valakiről, akinél többet soha ennek az országnak a történelmében nem tett senki az emberhez méltó élet lehetőségéért? Akinek a cselekedeteit megítélni csak rendkívül bölcs, sokat bizonyított emberek tiszte lehet - azok legalább azt is tudnák, milyen nagyrabecsüléssel együtt járó feladatot kaptak.

Befognák végre?

Népi vitára nem, de szakmaira szükség lenne az alkotmánybíró-választáshoz – mondta Majtényi László a Reggeli gyorsban, aki helytelennek és elfogadhatatlannak nevezte az egypárti jelölést. Sonnevend Pál szakmai felkészültségét nagyra tartom, ugyanakkor kapásból tudnék mondani nyolc-tíz másik embert, akiét szintén. Szakmai vitára lenne szükség – hangsúlyozta a jogtudós.

Sietek megjegyezni, Majtényit valamikor normális, elismerendő embernek, szakmájához értőnek tartottam (a személyes viszonyunk is jó volt). Most döbbenten látom, miképp veszíti el a reputációját néhány másodperc alatt.

Komolyan nem értem, miféle reflexek működése hülyíti el a korábban használható embereket. Majtényi nagyra tartja Sonnevend felkészültségét, de "kapásból" tudna mondani nyolc-tíz másik embert. Jó. És? Én is tudok legalább nyolc-tíz ilyet. Ha kicsit alaposabban utána gondolok, többet is, húsz év alatt (amíg igazságügyi szakértő voltam), legalább huszonöt olyan bíróval dolgoztam együtt, akik alkalmasak volnának alkotmánybírónak. És? Akkor vitatkozzunk szakmailag? Jó. Meddig? Melyik az a pont, ahol már megállhatunk, mert itt van már a kánaán? Amikor a sok felkészült közül kiválasztottuk a legfelkészültebbet. És azt ki fogja megmondani, melyikük az? Majd a Majtényi eldönti? Addig meg húzzuk csak az időt, mert az a puszta tény, hogy találtunk egy kiválóan megfelelőt, nem elég? "Szakmai vitára lenne szükség"? Minek, az isten szerelmére, minek? Csak azért, hogy 16 év nyomorúság, leginkább hallgatás után megmutassák ennek a Magyar Péternek, hogy ők milyen igazi félliterköpő demokraták, bezzeg ő nem az, mert ez a despota megelégszik azzal, hogy ezeket a nyavalyásokat kihúzta a szarból, majd egyedül ő választotta ki azokat a remek embereket, akikkel együtt dolgozik? Vagy mi a sistergős rosseb nyitotta ilyen nagyra ennek a sok fanyalgó okosnak a száját?

Hírek

"...a Pesti Srácok volt főszerkesztője és az egyik legnagyobb elérésű megafonos viszont bizakodóak a jövőt illetően. Szerintük bőven vannak és lesznek támogatók."

A nürnbergi perben Julius Streichert halálra ítélték és kivégezték, az emberiség ellen elkövetett bűnökért. Mit tetszik gondolni, az a néhány millió magyar, aki kénytelen volt elszenvedni fentnevezettek környezetmérgezésének következményeit, kimeríti az emberiség fogalmát? Ma már nincs halálbüntetés, remélem, a Föld civilizáltabb részén nem is lesz soha, de fentnevezettek tevékenysége azért legalább 20-25 évet megérdemel. Támogatók? Persze hogy lesznek. Mindaddig, amíg találnak olyan moslékot, ami az ő napi táplálékuk. Ha ezek a fasiszta hulladékok eltűnnek, velük együtt szívódnak fel a fogyasztóik is. De ahhoz előbb el kell ítélni ezt a bagázst az összes hozzájuk hasonlóval együtt. Ugye senki nem hiszi azt, hogy az a gyalázatos undor, ami ezeknek a "bizakodóknak" a váladékaként kapott nyilvánosságot, része volna a "sajtószabadságnak"? Ugye senki nem hiszi, hogy azzal minden el van intézve, ha ezek a brigantik "elveszítik" az állásaikat, megszűnnek az ocsmány holmijaik? 

Azoknak a tömegtájékoztató segédmunkásoknak a megbüntetésére, akik a fenti "cikket" közlésre érdemesnek tartották, sajnos nincs semmilyen paragrafus. Pedig ha minden ilyen cselekedetük következményeként három nap, három éjjel (hat órai alvással és néhány liter ivóvízzel) folyamatosan le kellene másolniuk papírra ceruzával a saját piszkukat, talán keresnének valakit, hogy tanítsa meg nekik az újságírásnak legalább az alapszabályait.

Damnatio memoriae

Az emlékezet elátkozása, azt jelenti a cím, a római büntetőjog része volt.

Megint elemeznek. Az "újságírók". A szerkesztők. Mi a rossznyavalyát, tessék mondani? Ennek a torzszülött, létalatti lénynek a megnyilvánulásait?

Legalább most, hogy igazi politikai hulla lett belőle, legalább most hagyják abba!

Kitörölni az emlékezetből az összes undorító figurát! Egyetlen rövid tudósítást akarok olvasni, azt is csak egyszer, és soha többé egyik nevet sem: hogy melyik kapott életfogytiglant a csúti rémen kívül, és a többi hány évet. És nem fog érdekelni, hogyan telnek napjaik a fegyházban.

Hogy a fene enné a teljes hallgatásba ezt a sok baromian tehetségtelen firkászt!

A 24 magyar fővádlott pere

1945 novembere és 1946 szeptembere között Nürnbergben tartották meg azt a pert, amelyben először állítottak nemzetközi bíróság elé egyéneket, egy bűnös rendszer néven nevezett létrehozóit és működtetőit. 1945. május 8-án írta alá Németország a kapitulációs okmányokat. Ha jól számolok, 6 hónap és 12 nap telt el a napig, amikor Lord Geoffrey Lawrence főbíró megnyitotta a pert 1945. november 20-án. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy a rommá lőtt Európában négy nemzet, az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Franciaország és az Egyesült Királyság bírói és ügyészei megszervezzenek és elindítsanak egy nemzetközi eljárást, amiben addig nem létezett paragrafusokkal kiegészítve ítéletet hoztak a bűnösök felett. Az öt legfontosabb elv alapján:

A személyes felelősség elve;

A nemzetközi jog erősebb a nemzeti jognál;

A felségjog elve nem biztosít mentelmet;

A felsőbb parancs nem mentesít;

Mindenkit törvényes eljárás illet meg

2012. április 12. óta eltelt 3 hónap és 11 nap. Egy kis országban, ahol a rommá lőtt lelkeket, a rabszolgalétnél mélyebbre alázott tudatot nehezebb felszabadítani a hétköznapi fasizmus, a homo erectus zsigeri gyűlöletének pusztítása alól, mint akárhány kőépületet újjáépíteni. Akárhogy van is, a világtörténelem legundorítóbb, legaljasabb, leggyávább, legprimitívebb figuráját és annak csatlósait hagyni, hogy szabadon okádhassák bele a magyar légtérbe azt a gyorsan terjedő járványos betegséget, amivel a koponyájukba szorított agykezdemény fertőzte eddig is ezt a szerencsétlen népet, olyan könnyelmű figyelmetlenség, ami megsemmisüléssel fenyegeti a gyönyörű tavaszi felszabadulást. Nagyon szépen kérem a sokmindenre és sokmindenkire hatni képes Magyar Pétert, nézze meg az áprilisi éjszakán készített felvételeket arról az eufóriáról, amit ő segített kitörni fiatalokból és öregekből, és hagyja magán eluralkodni az érzést, mi lesz, ha az visszasorvad az évezredes, lesütött tekintetű alattvalóságba. Ezt egyetlenegyféleképpen lehet megakadályozni. Mindenekelőtt tartóztassák le a legócskább gazembert, a csúti szörnyeteget, és vágják be egy cellába, a gyanúsítás vádpontjait ugye nem kell sorolnom. Ezt holnap reggel. Aztán a nap folyamán a többit gyorsan és lehetőleg egyszerre. A per helyszínének kijelölése még várhat egy-két napot. A tanácskozásra kijelölendők névsora a letartóztatások napján el kell hogy kezdődjék, köztük azoké, akik lehetőleg holnapután elindulnak a Nemzetközi Bíróság székhelyén folytatandó tárgyalásokra, ahol megbeszélik annak a módját, milyen összetételű jogászi együttes álljon fel ahhoz a vádhoz, ami a csúti rémnek az EU-ban okozott kártételeit tárgyalja...

Tessék szíves lenni elhinni nekem, semmi nem sürgősebb és semmi nem fontosabb ennél. Ez a végtelenül taszító humanoid torzulat elkezdte felébreszteni a köpködőket, akik újra érzik, hogy a vezér még virulens, innen már közel van a tévéostrom, a tankelkötés, de ezúttal gázolni is fognak, nemcsak köpködni. Abban egyetértek Magyar Péterrel, hogy nem szabad maga és az emberek közé testőröket állítani. De ahhoz, hogy ezt viszonylag szabadon folytathassa, a minimum 24 vádlottas pert el kell kezdeni. És jó sokáig folytatni az adatok, dokumentumok elősorolásával, amitől a köpködő ivadéka már visszanyeli a nyálát.

Csak egyedül én voltam a bolond

 Ezt május 22-én írtam: szó sincs semmiféle rendszerváltásról. Ami itt történt, az még így nemcsak a magyar történelemben nem fordult elő, hanem sehol máshol sem: hogy egyetlen ember bármiféle vérontás nélkül megváltoztassa egy nemzet életkörülményeit, hogy a megtört tekinteteket fölemelje, nem az ég felé, csak a másik ember tekintetéig, és mindegyikből derűt fakasszon, hogy ne reményt adjon, hanem a bizakodás eddig ismeretlen érzését. Hogy ezeregyszáz év hazug nyomorúsága után esetleg végre eljussunk oda, ahová elindult 850 körül A Don mellől az a 100-120 000 ember, telve kíváncsisággal és reménnyel.

Azt írtam, hogy felszabadította ezt a népet.

Az történt velem, ami 84 éves fennállásom óta még soha: bizakodni kezdtem. 

Nem kellett volna. Ezt a népet ugyanis nem lehet felszabadítani. Próbálkozhatott itt Mária Terézia oktatási reformmal, egészségügyi rendeletekkel, a jobbágyok életkörülményeinek javításával, II. József a felvilágosodás eszméivel, a magyar rendek a maguk sunyi módján ellenálltak, jutalmul megkapták I. Ferencet meg a magyar jakobinusokat. Nem sokkal később Széchenyi és Deák helyett egy hőbörgő nacionalista despota kellett, a százezrek halálát, nyomorát okozó Kossuth, a kiegyezés európaisága helyett ismét a magyar rendek bosszúja tüzelte fel a magyarságot, kutya Szerbia, gyerünk neki a világnak, mi vagyunk az I. világháború leglelkesebb és legutolsóként kitartó rajongói, aztán a teljesen jogos trianoni döntés után könnyek hullatói...

A "magyar rendek" évszázados stupiditásának általános örököse, a magyar "értelmiség" folytatja az elpusztíthatatlan hagyományokat, a butaság olyan mélységekbe süllyedt, ahová már nem bír leszüremkedni semmiféle fény. Íme az Amnesty International Magyarország "állásfoglalása": Nem Polgár Judittal van baj, hanem Magyar Péter eljárásával.

A következő köztársasági elnök kiválasztását nem lenne szabad elkapkodni, Magyar Péter mégis úgy csinál, mintha nem lenne idő és lehetőség érdemi társadalmi vitát tartani a következő államfőről.

Szombaton a miniszterelnök 14 perccel Sulyok Tamás bejelentése után még azt mondta „nem szivarszobákban” szeretne jelöltet találni, és egyeztetni fog a frakciójával és az ellenzékkel, illetve a civilek javaslatait is várja.

Ehhez képest vasárnap este Magyar Péter – 16 ismert magyar ember Polgár Judit ötszörös sakkolimpiai bajnok ajánlását követően – már arról írt, hogy másnap felkéri őt államfőnek.

Itt az ideje, hogy a mindenkori kormány és parlamenti többség felhagyjon végre azzal a gyakorlattal, hogy egymaga dönti el, ki legyen az ország következő elnöke.

Ez egy "jogvédő civil szervezet" megnyilvánulása. Ha a butaság fájna, ülve nyalnák a Holdat. Dehát már ők vannak többen. Ők a hangosabbak. Az ő "liberalizmusuk", az ő "szólásszabadságuk" harsog. Magyar Pétert nem a fasisztoid, "ellenzéki" aljasság fogja megfojtani, hanem a "rendi Magyarország". Az új hangadók. Az elemzők, a politológusok, a független civil szervezetek. A szerencsétlen, ezeréve megalázott magyar nép legújabbkori eltiprói.

Keserűen idézem ismét Madáchot:

E gyáva népet meg nem átkozom,
Az nem hibás, annak természete,
Hogy a nyomor szolgává bélyegezze,
S a szolgaság vérengző eszközévé
Sülyessze néhány dölyfös pártütőnek.
Csak egyedül én voltam a bolond,
Hivén, hogy ilyen népnek kell szabadság.