Vannak örökéletű nagy marhaságok. Kártékony törvények, törvényként tisztelt proverbiumok, "erkölcsi" nyársatnyeltségek. Az egyik az ártatlanság vélelme, ami mindenkit megillet (elsősorban a mindenki számára nyilvánvaló bűnöst), mindaddig, amíg bíróság el nem ítéli. Mondok egy-két ilyen ártatlant, jó? Ártatlan például Hitler, Mussolini, Sztálin, Franco, Pinochet, Mao Ce-tung, Hirohito, Horthy Miklós, Rákosi Mátyás, Kádár János és e pillanatban még ártatlannak kell neveznünk a világtörténelem leggusztustalanabb gazemberét, százezrek rablógyilkosát, egy ország és vele egy nép pusztulásba taszítóját, a csúti kertitörpét - ezt a legutóbbit remélhetőleg már nem sokáig.
A másik az a magas erkölcsiségű mondat, hogy az erőszak nem old meg semmit. Neville Chamberlain például a békés párbeszédet választotta, és azzal ment haza, hogy Hitler alapjában véve jó ember és meggyőzhető. Lobogtatta is az egyezményt, amit ő harcolt ki. Mostanában rendszeresen beengednek a magyar parlamentbe negyvenvalahány nyavalyás, ócska köztörvényes bűnözőt, nyilván azért, mert a hely szelleme által erőszakmentesen próbálják meggyőzni őket, mennyire csúnya dolog, amit csinálnak ahelyett, hogy virágot szednének a réten, és a fűben ülve néznék a naplementét. Groteszkebb helyzetet elképzelni sem tudok, mint a naponta nálunk láthatót: egy neonáci, gyűlölettől fröcsögő és butaságtól éppen csak el nem bődülő börtöntöltelék áll a magyar országház üléstermében, és széles mozdulatokkal hazudozik és gyalázkodik, bele a vele szemben ülők arcába, azokéba, akik a magyar történelemben először egy tisztességes, jószándékú, a vállalt feladathoz értő képviselőcsoportot képeznek, és senki nem megy oda, hogy pofáncsapja (bocs a kifejezésért), vagy legalább felszólítsa a teremszolgát, vezesse ki azt a sötétlelkű brigantit.
A harmadik a megbékélés, megbocsátás, aminek az a lényege, hogy a bűnözőket felemeljük, megsimogatjuk a buksijukat, és akkor azok egyszerre nagyon jófiúk lesznek, azaz a legfontosabb az elegáns elintézése múltbeli atrocitásoknak. Amerikai és nyugat-európai jogászok nagyszámú csoportjai elítélték a későbbi nürnbergi pereknek már a gondolatát is, mondván, olyan törvények alapján tervezik a büntető eljárást, amelyek az elkövetéskor még nem léteztek, "nem elegáns dolog", mondta az amerikai legfelsőbb bíróság legelső bírója. 2002-ben Medgyessy Péter temette az árkokat a megbékélés meg az elegancia jegyében, ezzel az iszonyúan blőd "gesztussal" szabadítva rá a magyar népre a csúti szörnyeteget.
Az Indiana Jones sorozat nyitó filmjében van egy első pillantásra vígjátékinak látszó jelenet: a kairói piacon a címszereplő elől rémülten széthúzódik a tömeg, láthatóvá válik egy fekete burnuszos, vérszomjas arab egy hatalmas jatagánnal, amit egyik kezéből a másikba dobál, majd két kézzel maga előtt megforgatja, e nyilvánvaló mozdulatokkal jelezve, hogy Indiana Jones a következő pillanatban ketté lesz hasítva. "Indi" néhány pillanatig nézi, láthatóan átfutnak az agyán a lehetséges megoldások, aztán a revolvertáskájából előkapja a coltját, és lelövi a hadonászót. Nem hiszem, hogy akár Spielbergnek, akár bárki másnak megfordult volna a fejében az itt következő eszmefuttatás, de a jelenetben benne van.
Mit lehet csinálni ezzel a kaján vigyorú gyilkossal? Mindaddig, amíg csak a levegőben vagdalkozik, természetesen ártatlannak kell tekinteni, hiába nyilvánvaló, hogy a következő pillanatban ölni fog, és hogy nem ez lesz az első ilyen tette. Mindegy, az erőszak nem old meg semmit, nyilván hányatott gyerekkora volt, verték a szülei, talán éhezett is, le kellene ülni ezeket megbeszélni vele, a lelkére hatni, megmagyarázni neki, miért haszontalan, csúnya dolog, amire készül - a konfliktusnak ez az elegáns, pozitív elintézési módja. Ezek helyett Spielberg lejátszik egy ironikus western jelenetet, amivel közli, közismert, nyilvánvaló bűnözőről egy pillanatig sem feltételezzük, hogy ártatlan lehet (a világtörténelemben még soha nem fordult elő), a ránk irányuló erőszakkal szemben az annál lehetőleg több fokozattal hatásosabb erőszak alkalmazandó (a világtörténelemben mindig így volt), mert az itt látható gyilkossal soha nem lehet és nem is szükséges, sőt kifejezetten tilos megbékélni (a világtörténelemben mindig tragédia lett ennek még a kísérletéből is).
Harmadikos vagy negyedikes lehettem, amikor szünetben a folyosón odajött hozzám egy nyolcadikos, két kézzel mellbelökött, aztán nekivágott a falnak (mondták, hogy ifjúsági kalapácsvető bajnok), mert mint később kiderült, a Mariházi-ikrek közül a Kati azt mondta neki, hagyja őt békén, mert ő engem szeret (a Mariházi-ikrekbe az egész első emelet szerelmes volt - nem lévén még koedukáció, a Horváth Mihály téri általános iskola első emeletére jártak a fiúk, a harmadikra a lányok). Sok évvel később valami dolgom akadt a nyolcadik kerületben, a Baross utcában felszálltam a 74-es trolira. Akkor már 190 centi voltam, valamivel több, mint 90 kiló. A hátsó ablaknál állt a hajdani kalapácsvető, nálam 4-5 évvel idősebb, fejjel kisebb, nyeszlett fiú, éppen előtte egyenesedtem föl, akkor vettem észre. Rám ismert, az arcából egy pillanat alatt kiment a piros. Mi van Gyula? - kérdeztem barátságos mosollyal, régen láttalak, megemberesedtél, csak nem hagytad abba a versenysportot? Mint huszonvalahány évvel később Indiana Jones-nak, nekem is átvillant az agyamon, most mi legyen. Végül a legkegyetlenebb eljárást választottam, csevegni kezdtem, azaz percekig hagytam rettegni a hajdani agresszort, aki a nála sokkal kisebbet és gyengébbet fölkente a falra és véresre verte csak azért, mert egy lány azt a kicsit szerette - ez nem kor-, ez jellemkérdés, az illető különben is az iskola réme volt, mindenkibe belekötött, kereste a balhét, hogy üthessen, mindig a gyengébbet...
Magyar Péter az ünnepi beszédében tett egy félmondatos megjegyzést a párizsi utcán lefényképezett csúti torzulatról. Az eltartott kisujjú magyar értelmiségnek ez nem tetszett, azt mondták, nem volt elegáns.
Finom volt és szelíd. Noha a megjegyzés nem tartalmazta az ártatlanság vélelmét, átlengte a várható törvényes, jogalkamazó erőszak ígérete, és semmi nem utalt a megbékélés, az árokbetemetés szándékára, a szövegtöredék éppen annyit jelenített meg a tárgyból, amennyi szükséges volt annak felfogásához, kire és mire utal. A magyar miniszterelnök viselkedésében az a természetes elegancia látható, amit a parvenü pesti kispolgár azért nem fog soha megérteni, mert a neveltetésének hiányosságai miatt hiányzik belőle az érzékeléséhez szükséges receptor.
Nem tudom, kiderült-e, mit akartam mondani.