A "fociról"

Megkövetem minden olyan honfitársamat, akit ez a régi mondatom megbántott, írta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter péntek délután.

Ne tegye. Azoknak kellene őt megkövetniük, akik megbántódtak azon a mondaton, ha a szellemi színvonaluk alkalmassá tenné őket ilyesmire.

Nálunk ugye elsírják magukat férfiak azon, hogy nem jut be a magyar válogatott a világbajnokságra. Őszintén szólva szerintem csak ennyit kell elmondani a mai Magyarországról, és már nagyon sokat tudunk róla - ezt mondta Lannert Judit korábban. E megállapítása korrekt, pontos és minden benne van. Bocsánatért folyamodni annak kellene, akinek az értékrendje a futballeredmények alakulását tekinti a csúcsnak, aki sok évtized után még mindig nem veszi észre, hogy a magyar futball kimúlt, hogy a temetetlen holtat egy tömeggyilkos fasiszta segéddiktátor gyalázta meg azzal, hogy nem hagyta békében nyugodni, hogy milliárdokat költött a tetemre a pénzünkből. Aki maga is büdös fasiszta lett a csúti rém kreatúráinak imádata által, mely mozgó bábok undort és megvetést váltanak ki mindazokból, akik képesek a realitások észlelésére. Aki nem látja, hogy a magyar futballválogatottnak annyi esélye van a világbajnokságra, mint egy hógolyónak a pokolban.

Az igazán nagy baj persze az, hogy a mindig megbízhatóan okos Pottyondi Edina is megrója Lannert Juditot, mondván, nem érti a focinak a társadalmi, közösségformáló erejét, meg hogy más országokban is sírnak. A "miniszterasszony" bizony érti, talán majd ő képes is tenni azért, hogy 30-40 év múlva kevesebb torz mentalitású ember menjen ki az iskolapadokból, de a jelen primitívségéről nem tehet. Csak azt furcsállom, hogy Pottyondi Edina "a foci közösségformáló erejét" valamiféle dicséretes, kívánatos tendenciának tartja - bárhol a világon, nemhogy nálunk, hogy nem tesz egy kis lépést, ahonnan már látná, a máshol is síró férfiak nem a mieinket emelik fel, hanem azokat az országokat rángatják le, ahol ezek a síró férfiak még mindig ott tartanak... Nagyon sajnálom, komolyan, szeretem hallgatni Pottyondi Edinát, nézni is, mert jók a gesztusai, pontosak a dramaturgiai eszközei, eddig mindenben egyetértettem vele - erre mondja a Van aki forrón szereti végén az Osgood nevű figura, hogy senki sem tökéletes... Bár ha belegondolok, Pottyondi Edina ettől azért még lehet az. Egyszóval sajnálom.

Nna! Csak sikerült keresztbe tenni

Végül az "elemzők" kedvenc megállapításáról, hogy ugyanis nehéz dolga lesz a köztársasági elnöknek. Az lesz bizony, ha tényleg "működni" akar, ha komolyan gondolja, hogy ő fék lesz és ellen (nem egyen) súly. Tudniillik ennek a kormánynak semmiféle hátramozdítóra nincs szüksége. Teszi a dolgát úgy, ahogyan nem magyar kormány nem tette még soha, a világtörténelemben is kevés (ha egyáltalán). Kéretik ebbe nem belekotnyeleskedni, úgy is mint megtestesítő és őrködő. Szép csöndben, észrevehetetlenül, méltón a hivatal komolyságához, akkor nem lesz semmi baj.

Ez egy augusztus 12-i jegyzetem befejezése. Akkor röviden leírtam, mit kell tudni a magyar köztársasági elnök hivataláról, ennek a lényege: a világ legdrágább vizesnyolcasa (vizesnyolcasnak nevezték azt a "takarítási" eljárást, melynek során a segéd nyolcas formájú vízcsíkokat öntött a kocsma padlójára, hogy kisebbnek látszódjék a por).

A Baka András nevű vizesnyolcas belekotnyeleskedett - ugye nem találják disszonánsnak a megnevezést? Ugye nem gondolják, hogy bármiféle tiszteletet érdemelne akár az intézmény, akár a benne funkcionáló parazita? Soha senki hivatalosan nem mondta ki, de kizártnak tartom, hogy egy akármilyen stupid politikus ne tudná, mit ér Magyarországon a köztársasági elnök, afelől meg végképp semmi kétségem nincs, hogy Magyar Péter tisztában van vele. Azért is tett olyan látványos gesztust a kinevezéskor, hogy legalább azt a látszatot keltse, mintha itt most valami nagyszerű történne.

És akkor jön a minden funkció nélküli díszpinty, és megmutatja, hogy ha már hasznosat tenni nem tud is, kárt okozni azért képes. Egy közepes képességű alsótagozatos két mondatból megértené, mit jelentett ennek az országnak a történetében a poltpéterszerű kitüremkedés. Hogy ha van kizáró tényező egy munkavállaló bármilyen tisztségben való foglalkoztatásával kapcsolatban, az a korábbi főügyészségi vezető beosztás - utcaseprőgép vezetését sem szabad rábízni, nem a legfőbb ügyészi munkakört. Ez ilyen hihetetlenül egyszerű. Azt már tényleg nem értem, minek kell itt olyan ostobaságokkal ködösíteni, mint a fivérének a viselt dolgai, kit érdekel! Osztályvezető volt a poltpéterféle főügyészségen - te úristen, van olyan iszonyatosan buta ember, akinek magyarázni kell, mit jelent ez?!

P.S.: Most meg beszédet mond az ENSZ-ben, és már megint a bosszút emlegeti: "A bosszúállás nem megengedhető, az igazságszolgáltatás nem válhat politikai fegyverré". Egyszer már próbáltam megmagyarázni, most megismétlem (igaz, nem 600 000 és 3 millió közötti hallgatóságnak, mint a rádióban, hanem csak egy 30-40 000-es blogban, de innen is eljuthatna... na ezt hagyjuk). 70 éves kor fölött az embernek már támadhatna igénye a szavak jelentésének tisztázására, minél fogva nem mondana olyan marhaságokat, hogy ezt a kormányt nem vezérelheti a "bosszú". Először is miért ne vezérelhetné, ha a szó jelentéstartalmának köznépi értelmezését vesszük, azaz azt a keserű indulatot, amit a 16 éven át rajtunk élősködő, pusztító, tömeggyilkos gazemberek váltottak ki a népből. Ha létezne a "bosszúnak" általános, intézményi megnyilvánulása, "érezhetne" a jelen kormány bosszúvágyat, dehát nincs ilyen. A bosszú az egyén, legföljebb a család, a nemzetség önhatalmú kifejeződése, ami a hivatalosság, a hatóság megkerülésével torolja meg a rajta esett sérelmet (vendetta - nyilván ismerik a szót, az eredő, a latin vindicta, bosszút jelent, a 20. században kapta az önbíráskodás kiegészítő jelentést). A jelen kormány az én képviseletemben arra vállalt kötelezettséget, hogy érvényt szerez az igazságosságnak, hogy demonstrálja, a tettnek következményei vannak, hogy bűn nem maradhat büntetlenül. Dehát nemcsak ezt mondta Baka András New Yorkban. Hanem azt is, hogy "hetven éve a szovjetek eltiporták azt a reményt, hogy a magyarok önmagukat kormányozzák. Felhívásaink eljutottak az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez, de a nemzetközi közösség nem tudta megakadályozni vereségünket." Nem is akarta. Bár az akkori és ottani politikusok sem voltak sokkal értelmesebbek a maiaknál, azt azért elég gyorsan belátták, hogy egyetlen mozdulat, amit Magyarország érdekében tesznek, nemcsak újabb világháború kitörését jelenti, hanem atomháborút is. Aztán még azt is mondta, hogy "emlékszünk arra, milyen árat kellett fizetnünk függetlenségünk elvesztéséért" - amit itthon már mindenki megszokott, de ott lehet néhány ember, aki megütődve teszi fel a kérdést: hogyan lehet elveszteni valamit, ami sosem létezett. Miféle "függetlenségről" beszél ez az ember? Egyáltalán, minek kell nekünk végighallgatni valakit, akinek nincs egyetlen figyelemreméltó mondata sem, marhaságokat viszont bőségesen ont magából?

Azt mondják, nagyon hamar nagyon felbosszantott engem egy vizesnyolcas, miféle aránytévesztés ez? Az a baj, hogy kártékony, hogy a kocsmapadlóra locsolt folyadék nem víz, hanem kénsav. Valamit kellene tenni vele...

Európa meghülyült

Sok kiváló elme volt az ismeretségi körömben, néhányan (nagyon kevesen) még élnek. Közülük is kiemelkedik Gábor György, hajdani rádiós kolléganőm egykori férje. Valamikor jókat beszélgettünk a Pagodában (azoknak, akik nem tudják, mi volt az, a Magyar Rádió büfébejárata elé épített üveg ”társalgó”, amit a formája miatt neveztek el Pagodának:

de sokkal inkább agora volt, mindenki találkozóhelye, beszélgetések, megbeszélések színtere, szerintem az ország elsőszámú szellemi műhelye, ahol a magyar kultúra alapjai születtek, ahonnan a legfontosabb, meghatározó gondolatok elindultak – a barbárság legfelháborítóbb megnyilvánulását jelentette a Rádió elpusztítása). Egyszer-kétszer már elhatároztuk Gyurival, hogy ott folytatjuk, ahol 2000. körül abbahagytuk, dehát ez nem egyszerű, a Rádiót lerombolták, én falura költöztem… Most ideteszek néhány részletet egy írásából, ami egy kitüntetés kapcsán született, és ami az ő írásaihoz hasonlóan izgalmas, helyenként döbbenetes olvasmány (a kurzivált fettel megjelenő alcímek tőlem valók, ezekkel jelzem, hogy részleteket emelek ki).

Az előzmény:

Canterbury érseke 2026. szeptember 11-én, a terrortámadások huszonötödik évfordulóján a Megbékélésért és Vallásközi Együttműködésért járó Hubert Walter-díjjal tüntette ki Hafiz Muhammad Tahir Mehmood Ashrafit. Ashrafi, a Pakisztáni Ulema Tanács elnöke 2007-ben az „Allah kardja” címet adományozta Oszáma bin Ládennek. Indoklása szerint, ha Salman Rushdie megkaphatja a „Sir” címet, az oroszok, amerikaiak és britek ellen harcoló mudzsáhid is megérdemli az iszlám magasztos címét. A regényíró és a tömeggyilkos így került ugyanarra az erkölcsi mérlegre: az egyik könyvet írt, a másik emberek ezreinek haláláért felelt.

Ashrafi támogatja a pakisztáni istenkáromlási törvényeket, amelyek alapján az iszlám megsértését halállal büntethetik, és amelyekkel ahmadijjákat, keresztényeket, más vallási kisebbségeket és vallástalanokat üldöznek. Törvényesnek nevezte az Afganisztánban szolgáló NATO-csapatok elleni öngyilkos merényleteket – később azt állította, hogy szavait kiragadták összefüggésükből. Helyeselte azt a miniszterelnöki kijelentést is, amely a hidzsábot elhagyó nőket felelőssé tette az ellenük elkövetett szexuális erőszakért; vallotta, hogy a férfi első felesége beleegyezése nélkül további három nőt vehet feleségül; október 7. gyilkosait pedig „szabadságharcosoknak” nevezte.

Ezt az embert tüntette ki Canterbury érseke a megbékélés szolgálatáért. Szeptember 11-én.

A magyarázat:

A történet mögött több rejlik intézményi ostobaságnál. A keresztény világ egyes meghatározó képviselői meglepő rokonszenvvel fordulnak az iszlám tekintélyelvű, jogfosztó és erőszakot igazoló irányzatainak képviselői felé. A hajdani hitviták ellenfeleit összebékítette egy új közös ellenség: a szekuláris világ. A keresztény főpap és a radikális imám egyaránt gyanakvással szemlélheti azt a világot, amely az emberi jogokat, a lelkiismereti szabadságot, a nő önrendelkezését és a törvény előtti egyenlőséget transzcendens felhatalmazás nélkül is érvényesnek tekinti. Innen nézve a radikális imám közelebb kerülhet a püspökhöz, mint a szekuláris humanista: elfogadja az isteni törvény elsőbbségét, a test feletti vallási rendelkezést, a nő szabadságának korlátozhatóságát és az istenkáromlás közügyi jellegét. Másodlagossá válik, hogy az egyik Bibliának, a másik Koránnak nevezi a végső tekintély forrását. Így jön létre a hatalmi vallásköziség, a tekintélyek ökumenéje. A püspök és az imám egymás hitét tévesnek tarthatja, egymás társadalmi tekintélyét mégis készségesen megerősítik. Összeköti őket az autonómiától, a pluralizmustól és a vallási privilégiumok elvesztésétől való félelem.

Ehhez társul az anglikán egyház egy részében meghatározóvá vált palesztinizmus: Palesztina ügye politikai kérdésből kvázi vallássá emelkedik, saját ártatlanságtannal, eredendő bűnnel, mártírológiával és megváltástörténettel. E hitvilágban Izrael minden rossz metafizikai forrásává, a palesztin ügy pedig erkölcsi felmentőlevéllé válik.

A tanulság:

A mai Európa meghülyült. Erkölcsi emelkedettségnek képzeli az önfeladást, toleranciának az önfelszámolást, párbeszédnek saját hangja elnémítását. Az utolsó óra utolsó percébe lavírozta magát, és még mindig ünnepélyesen magyarázza, milyen nagyszerűen halad. Mire észreveszi, hogy eltűnt alóla a part, késő lesz visszafordítani a hajót.

Innen már én jövök, mindaz, ami eszembe jutott Gábor György esszéjéről, amit ő (lévén komoly vallástörténész, nem mondhatott ki, némelyeket talán nem is akart, de a szövegben ott van), viszont én megtehetem.

Kevésbé vagyok jóindulatú, nem feltételezem, hogy Canterbury érseke „erkölcsileg emelkedett” akarna lenni. Feljebb, az általam „magyarázat” alcímmel illetett részben rejlik a valódi ok: Európa tényleg meghülyült, mert nem veszi észre, hogy „a keresztény világ egyes meghatározó képviselői meglepő rokonszenvvel fordulnak az iszlám tekintélyelvű, jogfosztó és erőszakot igazoló irányzatainak képviselői felé” – írja Gábor György, ami nem is olyan meglepő, teszem hozzá én, a keresztény világ meghatározó képviselőinek csak körül kell nézniük Európában (megtették), és meg kell kísérelniük annak tudomásul vételét, hogy a vallás kezd kimúlni a fejlettebb országokban, és bár délen meg a szlávoknál még tartja magát, a pusztulás ott sem fogja elkerülni a kereszténységet (nem veszik tudomásul). Mit lehet tenni? „A keresztény világ egyes meghatározó képviselőit” nyilván minden megoldás érdekli. Egyszerre három is adódik: az első, a sokezeréves hagyományra támaszkodó antiszemitizmus, ami azért bőséges tömegbázist kínál minden országban, a második az európai fejlettek hihetetlenül kártékony és ostoba menekültügyi politikája, ami felmentő lehetőséget ad a keresztény egyházak mindenütt egyformán jellemtelen főpapjainak az iszlámmal való barátkozásra, a harmadik a magukat „patriótáknak” meg egyebeknek nevező neonáci pártok teleszájjal szétordított, acsarkodó kereszténysége – nem hiszem, hogy kell mondanom, két utóbbi magától értetődően használja a készen kapott, az anyatejből magukba szívott zsidógyűlöletet.

Mi fontosabb a keresztény egyházaknak? Az emberi jogok tiszteletben tartása, országuk törvényeinek elfogadása, vagy a vallási privilégiumok megtartása? Az iszlám terror iránt elfogadó rokonszenvvel viseltető, a náci pártokra szövetségesként tekintő keresztény főpapok szeme előtt a 21. században váratlanul kínálkozó lehetőség lebeg: ezekkel a tömeggyilkosokkal együttműködve vissza lehet állítani az egyházaik középkori dominanciáját.

Londonban a magukat vallásosoknak tartók között közel 30 százalék muszlimnak, hindunak jelenti magát, csoda, hogy Canterbury érseke, az anglikánok főpapja bejelentkezett a „legócskább ember” címének viselésére? Hogy akár ezzel a közel 30 százalékkal szövetkezve ráerőltessék Nagy Britanniára a jogfosztás és az erőszak, azaz a bármilyen színű egyházak uralmát? A ferédzsek, löpenek, wilderszek, trámpok, a patrióták, aefdések szája tele van a bevándorlók iránti gyűlölettel, de ugye senki nem gondolja, ha az azok közül meglehetős bőséggel kikerülő terroristák segítségét kell igénybe venniük, nevezetteknek lesz egy szemernyi skrupulusuk, hogy ezeknek a gyilkosoknak a közreműködésével szerezzék meg a hatalmat? És most íme, az örvendetesen barátságos társ, Canterbury érseke és a vele nyilván boldogan együttműködő többi keresztény…

A mai Európa meghülyült – írja Gábor György. Már elég régen kezdődött ez az elhülyülési folyamat, teszem hozzá én, és ahogy múlik az idő, mértani haladvány szerint növekszik a károk nagysága. Nem tudom, valaha működött-e valamiféle önvédelmi reflex az Unióban, de azt látom, hogy már hosszú ideje fogalmuk sincs arról, mit kellene tenni az egyházakkal és a nyilvánvalóan neonáci pártokkal, amilyen például az afd meg a patrióta meg a fene tudja a többiek nevét, szaporodnak, mint a bolondgomba, miért? Mert lehet. Mert az EU tagállamai nem ismerik a saját törvénykönyveiket és alkotmányaikat, amik alapján a készülődés pillanatában fel lehetne oszlatni ezeket a pártokat, és a szekularizáció törvények szerinti alkalmazásával régen el kellett volna hallgattatni az egyházakat.

Esetleg el kellene olvasni néhány könyvet. Ajánlom például Montesquieu-t. Elég régen, kevés híján 300 éve írta A törvények szellemében-t. Lassan el kellene gondolkodni a mondat jelentésén: „Pour qu'on ne puisse abuser du pouvoir, il faut que, par la disposition des choses, le pouvoir arrête le pouvoir” (Majdnem szó szerinti, értelemszerű fordításban: hogy a hatalmi visszaélés ne legyen lehetséges, a dolgokat úgy kell alakítani, hogy a hatalmat egy másik hatalom állítsa meg.) Ha elfogadnak tőlem egy már-már szájbarágó értelmezést, a le pouvoir arrête le pouvoir azt jelenti, hogy az erőszakot erőszakkal kell (il faut – nem lehet, hanem kell) megállítani.

Dehát van nekünk itt Európában szólásszabadságunk. Hadd mondja, mi meghallgatjuk, mert mi olyan liberálisak vagyunk, hogy ülve nyaljuk a holdat. Ennek eredményeként most ott van az afd jelzetű kanál szennyvíz a Németország nevű hordó borban. Valamint Canterbury érseke. Akivel visszavonatták ugyan a kitüntetést, de meg nem történtté tenni nem tudták, a gyalázat ott marad az egész brit birodalomban, ami Hume, Locke és Stuart Mill országából elég gyorsan nigel farage országa lett. Meg Canterbury érsekéé. A franciákat, hollandokat és legriasztóbb módon a skandinávokat is idesorolva. (Mi most rúgtuk le magunkról valamennyi között a legundorítóbbat, mert felnőtt ebben az országban egy egészen valószínűtlen ember, aki a magyarokból nem a szokásos legrosszabbat hívta elő, hanem azt a jót, amit már szinte egyedül csak ő látott. Ad ez némi reményt Európának? Észreveszi egyáltalán Európa, hogy van itt egy ilyen ország? Bizonyos jelek arra utalnak, hogy van rá némi esély.)

Az általam fentebb említett erőszakot a maga teljességében legutóbb a II. világháború szövetségesei alkalmazták. Most majd megint megvárjuk, amíg nevezett pártok és egyházak nekiállnak az atlanti térség elpusztításának? Vagy kipróbálunk néhány hatásos erőszakfajtát, amihez még nem szükséges a hadseregek mozgósítása és az atombomba…

A törvényhozás megszentelt csarnoka

Mindenekelőtt tessék szíves lenni egy intézménynevet megjegyezni: Privileges Committee, magyarul Kiváltságok Bizottsága. Ez a testület az angol parlamentben működik. Sok egyéb között az a dolga, hogy megbüntesse a hazudozó képviselőket. Ezt ott úgy hívják, hogy a parlament szándékos félrevezetése, ami az ottani házszabály szerint a parlament megsértése. Aminek súlyos következményei vannak…

Van egy 365 oldalas magyar kiadvány, 2026. január 31-én jelent meg, a neten bárki elolvashatja. Ebben, a magyar parlament Házszabályi Rendelkezések című kötetében ajánlanám három kifejezés megkeresését: a hazugság, igazmondási kötelezettség, félrevezetés szavakat, de nem vagyok olyan rosszindulatú, hogy fölösleges feladatok elvégzésére biztassam önöket – ezek nincsenek a 365 oldalon, egyszer sem. A magyar országgyűlésben szabadon lehet hazudozni, mert a házszabály létrehozói sosem hallottak az igazmondási kötelezettségről, az ország népének félrevezetése természetes gyakorlat az ország házában. Ezenkívül gyalázkodni is szabad, legalábbis a házszabály nem tiltja. Úgy emlékszem, az első szabadonválasztott miniszterelnök még szórakoztatónak is találta a köznapi életben felháborítónak ítélt stílust, a magyar országgyűléshez képest Augiász istállója maga volt a rend és tisztaság. Harminchat éve nem látok semmiféle törekvést arra, hogy a „tisztelt ház”-ról ne egy falusi kocsma jusson az ember eszébe… Bocsánatot kérek a falusi kocsmáktól, csúnya dolog volt őket lerángatnom a magyar parlament színvonalára.

Most tessék elképzelni azt a nagyon nehezen elképzelhető momentumot, hogy a házszabályba felvesznek egy paragrafust, mely szerint a képviselők büntetőjogi kötelessége az igazmondás, a hazugság első és enyhe esetben egyhavi kitiltást von maga után, a következő hazugság automatikus következménye a mandátum örökre való elvétele, az illető képviselő életfogytig való eltiltása mindenféle közszerepléstől. Ha egy pillanatra belegondolnak, nem az a csodálkozó kérdés merül fel önökben, hogy „ez nem így van?” Hogy a képvelőség alapja nem az igazmondás kötelezettsége? Hogy be lehet menni az Országház üléstermébe, ott szólásra jelentkezni és elkezdeni hazudozni?

Tessék mondani, hogy’ a rossznyavalyába’ merészel egy megválasztott képviselő hazudni, méghozzá nyilvánvaló, mindenki által ismert tények ellenkezőjét állítani? Hogyan lehetséges az, ami a magyar „törvényhozás” megszentelt csarnokában történik, hogy ugyanis bemegy oda valaki, akinek milliók életkörülményeiről kell dönteni, és elkezd összevissza hazudozni, az ócska, primitív életét meghatározó gyűlöletet ráfröcsögni egy másik emberre, aki nem olyan, mint ő? Hogyan lehetséges az, hogy például egy köztörvényes bűnöző, akit például Kanadába be sem engedtek, a régen kiérdemelt, több évtizedes börtön helyett bemenekülhet a fentnevezett csarnokba, és mentelmi jog mögé bújva féregnek nevezheti azt az embert, aki az ezeréves megalázottságból először emelte ki ennek az országnak a népét?

Van a lóversenypályákon egy testület, Versenyintézőség a neve. Tevékenységének a lényege az, hogy ha bármilyen tisztátalanságot tapasztal, be- vagy feljelentés nélkül is hivatalból óvjon, és az elkövetett szabálytalanságot megtorolja. Valamikor, sok évtizede olykor tagja voltam a háromtagú testületnek. Egyszer a pálya egyik legjobb zsokéja, legnagyobb sztárja „meghúzta” az általa lovagolt favoritot, azaz kivette a versenyből, hatodik lett. Berendeltük. Azt mondtam neki, Zsiga, nagyon csúnyán meghúztad a Leandert. Letagadta. A többiek egyetértésével öt versenynapra eltiltottam, ez nagyon súlyos büntetés, mindenféle szempontból, elsősorban a futamonként járó lovaglási pénz megvonása miatt ez már akkor soktízezer forintot jelentett. Tudod, Zsiga, miért kaptál öt napot, pedig eggyel megúszhattad volna? Mert hazudtál. Na tűnés… A Versenyintézőség határozata természetesen mindig megjelent a lóverseny újságjában, a Pesti Turfban.

A lóverseny komoly dolog, a versenyek és a pálya működésének tisztasága létkérdés. Az ember a maga naivitásában azt hinné, hogy a parlament is komoly dolog, annyira feltétlenül, mint a lóverseny, hogy a működésének tisztasága érdekében fel kellene állítani egy olyasféle testületet, amilyen a Versenyintézőség a galoppon. Ami figyeli az ülésnapok lefolyását, és hivatalból fellép a tisztességtelen viselkedés ellen. Nem szükséges bíróság elé vinni az ügyeket, sőt kifejezetten nem kívánatos. Csak kell egy szabályrendszer, benne a büntetési tételekkel. Mely tételek lényege, ahogyan már fentebb említém, hogy a második hazugság örökös eltiltás. Kilencmillió ember életéről, életkörülményeiről van szó. Tudom, azon a „szellemi” színvonalon, amit a jelenlegi „ellenzék” elért, ez egyáltalán nem érthető. Éppen ezért kell őket a lehető leggyorsabban eltávolítani.

Privileges Committee, tetszik emlékezni? Ennél gyorsabb és tisztább megoldást nem tudok. A magyar országgyűlés történetében először ül a padsorokban száznál több olyan ember, akik nem ostoba pártkatonák, akiknek a tisztességében és szakértelmében meg lehet bízni. Sok dolguk van. Nagyon sok. Nem nagyon van fontosabb egy ilyen szabályrendszer felállításánál.

Mégegyszer: a második hazugság örökös kitiltás. Talán lesz köztük olyan, aki megérti, miért létfontosságú ez a szabály. Az maradhat.

P.S.: Hallom a károgásokat: az nem olyan egyszerű, bizonyítás, jogorvoslat, fellebbezés, a gyanúsított jogai… Nix. Semmi ilyesmi nem jöhet szóba, a parlament működésébe bíróság különben sem szólhat bele, de ezért írtam, hogy az kifejezetten nem kívánatos. A szabály világos és egyértelmű. A megszegésének következménye is. A három-öt-hét feddhetetlen, vitathatatlanul kompetens testületi tag tekintélye, szakértelme bőven elegendő. Születhet igazságtalan ítélet? Nem valószínű, de nem is teljesen lehetetlen. És akkor mi van? Egy sokkal nagyobb ügy érdekei fontosabbak, mint az, hogy esetleg valakinek vissza kell mennie dolgozni oda, ahonnan jött. Ja hogy esetleg nincs neki rendes polgári foglalkozása?

Hááát…

Mire várnak?

Elolvastam Kardos András bejegyzését (sokkal jobbak az idegei, mint az enyéim), ami valami hírtévés műsorból idéz, ezt:

A minap betelefonál X néni, nyugdíj, gyűlölet, Orbán imádat, és azon dühöng, hogy nincs egy mesterlövész, akik végre lelőné Magyar Pétert. Néni hörög, és a fiatal ámde annál is orbánistább mikrofon hölgy a stúdióban nem szól neki...

Sokszor leírtam már, újra megteszem: mi kell még ahhoz, hogy ezt a "médiumot" szabályszerű bírói végzés eredményeként bezárják? Ez nem rendszerfüggő kérdés, ez a "tévé" minden valamelyest működőképes atlanti térségbeli ország törvényei szerint eltakarítandó, méghozzá nyomtalanul. Kártékony, iszonyú pusztítást végez a társadalomban, nem "szelep, ami kiengedi a gőzt", hanem uszító, az emberiség legaljának sötéten fasiszta gyilkos gerjedelmeit tartja életben.

Minimális önvédelmi reflex - tetszik tudni, mi az és hogy működik?

Elmondom mégegyszer

Csakhogy ez a jogállami keretek között nem megy ilyen gyorsan - írja az újság, nyilván azért, mert ezt mondják neki. Azt is mondták neki, hogy: Azzal igyekezett nyugtatni az elégedetlenkedőket, hogy a jogállamot csak jogállami módszerekkel lehet visszaépíteni, és bár szerinte sokakban él a késztetés, „hogy kattanjanak a bilincsek”, az igazságszolgáltatás nem úgy működik, hogy csak úgy börtönbe zárnak valakit.

Kicsit már röstellem leírni, de kénytelen vagyok: a megalapozott gyanú a jogállami módszerek közé tartozó eljárás. A megalapozott gyanút követő letartóztatás is oda tartozik. Ez utóbbi akkor válik esedékessé, ha szökés, elrejtőzés veszélye áll fenn, ami például akkor tekinthető alaposnak, ha a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyú és a következménye súlyos büntetés, például sok év börtön.

Vegyünk csak egy tucatot a főbűnösök közül (sokkal többen vannak), élükön természetesen a csúti szörnyeteggel és némely családtagjaival, valamint egy-két miniszterével. Ha ezeket holnap vezetőszáron elviszik (az eszköz használata természetesen szabályszerűen indokolt, bizonyos liberális véleményekkel szemben a fásyféle is az volt), az úgynevezett közvélemény máris elégedetten dől hátra, és sokkal türelmesebben várja a folytatást. Holnapután egy kijelölt bíró kitűzheti a tárgyalás időpontját a következő munkanapra, és mielőtt valaki aggályosan megjegyezné, hogy például a csúti szörnyeteg bűnlajstromát magában foglaló többszázezer oldalt ennyi idő alatt nem lehet elolvasni, közlöm, hogy nem is kell. Ha szükséges, én magam segítek kiválasztani egy (mégegyszer: egy, azaz 1) olyan vádpontot, aminek a büntetési tétele életfogytiglan (több ilyen van), és annak alapján a bíró kihirdeti az ítéletet. Ha akarják, tőlem tárgyalhatják a többit még húsz évig, a csúti undormány megkezdte a fegyházbüntetést, ahonnan már csak egyetlen esetben szabadulhat - a jelzett eset módszere kizárólag a hamvak erős vízsugár által való szétszórása lehet. Én még azt is javaslom az eljáró bíróságnak, hogy mellékbüntetésül újítsa fel azt a szép római jogtechnikai hagyományt, aminek damnatio memoriae a neve, azaz az emlékezet kárhoztatása. Ami azt jelenti, hogy a nevét soha többé senki nem írhatja le.

Dühöngés

 

Adok egy jó tanácsot: Szabadulj meg a feleslegtől!

 

A 70-es években olvastam mindenféléket egy Lee Iacocca nevű mérnökről (a fenti idézet tőle való), aki csodát tett a Chryslerrel. Bement a gyárba, körülnézett, aztán kihajigált sokmindent, átalakította az irodákat, a műhelyeket, és a veszteséges autógyárból az egyik leggazdagabb céget tervezte meg - nagyon vázlatosan valami ilyesmire emlékszem.

 

Ez most arról jutott eszembe, hogy olvastam egy cikket ma reggel, amin úgy begurultam, hogy azóta sem térek magamhoz, iszonyatosan elegem van ebből a baromi sajtóból és az általa rendszeresen bemutatott, elképesztően kártékony emberekből. Már a címtől vörös köd úszott el a szemem előtt:

 

„Nagyon erős kézi irányítás zajlik a miniszterelnöki hivatalból” – élesen bírálta az új kormány eddigi munkáját Radó Péter oktatáskutató

A cikk beltartalmától aztán felfordult a gyomrom, el kellett mennünk ügyeket intézni, az autóban végig kiabáltam az utat, szegény feleségem próbált csitítani, hogy kíméljem az idegeimet, dehát mi az, hogy az "oktatáskutató" nagyon erős kézi irányítást lát?! Hol látja?! Honnan nézve véli úgy, hogy ítélkezhet?! Mert azt teszi, nem?! Persze csak gondolom, mert az "oktatáskutató" nagyon erős kézi irányítást lát, és én nem tudom, mi az. Itt, az autóban ennek a kifejezésnek van értelme, mert fogom ezt a kormányt, és irányítom vele az autót, de azt az állatian ostoba közhelyet, amit minden önálló gondolkodásra képtelen nulla beszél a szájával a kézi irányításról, azt nem értem. Ha mondani akar valamit az "oktatáskutató", akkor azt a mondanivalót kellene valahogy értelmes mondatokká formálnia. Ha azt akarja mondani, hogy valaki megparancsolja, mit kell tenni, akkor mindenekelőtt ne "miniszterelnöki hivatalozzon", hanem nevezze meg az elkövetőt, persze csak akkor, ha saját fülével hallotta, amikor a most éppen meg nem nevezett kiadta a parancsot, vagy legalább látta azt a leírt utasítást.

És ha már föltettem a kérdést a buta és jellemgyenge kijelentéséről, jöjjön a következő: mi az, hogy "oktatáskutató"? Az mit csinál? Mit kutat? És azt hol teszi, és ha van a "kutatásának" eredménye, az hol látható? Megnéztem a címben megnevezett nagyképűsködő emberről szóló adatokat, ezekkel kapcsolatban is csak kérdéseim vannak: mi az az Oktatáspolitikai Elemzések Központja? Ott mit csinálnak? Mi az az "oktatáspolitika"? Például az iskolakötelezettség korhatárának leszállítása idetartozik? A teljes magyar iskolaügy szétrohasztása? Az is? Ha volt egy ilyen intézmény, akkor ezügyben mit tett? Ha semmit, akkor miért vették fel a fizetésüket? Erős a gyanúm, hogy Lee Iacocca mindenekelőtt az "oktatáskutatókat" szórta volna ki, aztán az intézményüket. Annak idején magyarszakosként (a művészettörténet nem tanárszak volt) rákényszerültem, hogy pedagógia, neveléstörténet és neveléselmélet című előadásokra és szemináriumokra járjak. Annyi felháborító marhaságot, mint amiket ezek a "diszciplínák" foglaltak magukba, olyan töményen még soha sehol nem hallottam. Ezt a halmazt sikerült átemelni különféle intézetekbe? Ezeknek az eredménye a magyar diákok legújabb PISA-tesztje? Azt mondta még az "oktatáskutató", hogy „Az oktatási rendszer szereplői így nem tudják, mire számítsanak, nem lehet felkészülni semmire”. Ehhez képest Lannert Judit egy 27 pontos intézkedési listát adott ki a kinevezése után nem sokkal, benne annak deklarálásával, hogy a tankötelezettséget visszaemelik 18 éves korra, hogy eltüntetik a központi bürokráciát, növelik az intézmények önállóságát és lazítják a kötelezően előírt merev módszertanokat. Előbbi mondatához az "oktatáskutató" még azt is hozzátette, hogy az „abszolút filmszínház” az oktatáspolitikában is működik.

Ezek után még azt akarom kérdezni, fent nevezett "oktatáskutatót" mi a nyavalya különbözteti meg a parlamentben randalírozó primitív, ócska fasiszta bűnözőktől? Valamint azt, ha képtelen egy egyszerű számtani feladat elvégzésére, hogy ugyanis százhúsz nap alatt egy új kormány hogyan tudna rendbe tenni körülbelül százhúszezer gyalázatos bűntett következményeként létrejött ügyet, akkor miért nem próbálja előbb a saját hiányos ismereteit pótolni, úgymint osztás, szorzás? Hátha sikerülne legalább odáig eljutnia, hogy nem dumál bele olyan dolgokba, amikhez tökhülye. Ha már nélkülöznie kellett a gyerekszobában megszerezhető illem alapszabályait.