Sok évtizede nem értek valamit: a római-, a nemzetközi- és a magyar jog nem ismeri a hazugság fogalmát. Pontosabban hallott már róla, de nem foglalkozik vele. Nem fontos.
A vádlottnak nem kötelező igazat
mondania.
A vádlott nem büntethető azért, ha
saját magára nézve hazudik.
Ezeket a mondatokat csak úgy mondják, paragrafust nem
tudok mutatni. A Btk.-ban két szó garantáltan nem található: a
"hazugság" és az "igazmondás". Húsz évig voltam igazságügyi
szakértő, ezidő alatt tizenvalahány többhetes jogi ismereteket közlő
tanfolyamon kellett részt vennem és vizsgáznom, a legkiválóbb jogászok adtak
elő, mindig föltettem a kérdést, miért nem foglalkozik a jog a hazugsággal,
senki nem tudott válaszolni, azaz elkenték a dolgot, hogy ugyanis az "nem
jogi kategória". Vagy úgy. Az egyik (feltűnően értelmes előadást tartó)
megyei főbírónak úgy tettem fel a kérdést, hogy mi lenne, ha nem hazugságnak
nevezném a szóban forgó fogalmat, hanem igazsággyilkosságnak.
Valóságölésnek. Ténygyilkosságnak. Ó, hát azért az erős, nem? A
kisgyerek is hazudik, amikor azt mondja, megírta a leckét, pedig nem is írta
meg. Nem! A kisgyerek füllent. Esetleg lódít. Vagy ahogyan a Felvidéki
nyelvjárás jelölte ezt a cselekedetet, gurít. És még jónéhány szinonima
idetehető, de ez nem szemantikai kérdés. Az általam gyártott szóösszetételek
alaposabban és világosabban láttatják a "hazugság" lényegét és a
megértés fontosságát, a büntetőjogi definíció fontosságát. Annak rögzítését,
hogy politikus, történész vagy bármely nyilvános foglalkozás képviselője
büntetőjogilag tartozik igazat mondani. Valós, több, egymástól független forrás
által igazolható adatokat, tényeket, dokumentumokat közölhet, a véleményére a
fene sem kíváncsi. A "szólásszabadság" említése is büntetést von maga
után. (Mikor jön rá az emberiség, hogy ezt az iszonyatosan kártékony
ostobaságot törölni kell az emberi jogok felsorolásából? A szólásszabadságot alapvető alkotmányos jognak tartják a
civilizált országok. Nem sikerült rájönnöm, mi indokolja ennek a jognak a
megszövegezését. Az sehol nincs leírva, hogy az ember szabadon vehet levegőt,
amikor csak akar, ehet, ihat, üríthet, alhat – ezek majdnem azonos funkciói az
embernek azzal, hogy ha mondanivalója van, megszólal. Azt mondja például, hogy
szereti a töltött káposztát. Vagy a homárt. Ezt rögzíteni kell az alkotmányban
mint alapjogot? Ja hogy esetleg olyat mond, ami másokat sérthet? Méghozzá
nyilvánosan? A véleményével? Tessék szíves lenni megmondani nekem, ahhoz miért
van joga bárkinek? Mert ha félretesszük a szólásszabadságot leíró, álnaiv
szöveget, mindannyian tudjuk, hogy erről van szó. A szólás- és vélemény
nyilvánítás szabadsága a piszkoskodást engedi szabadjára, a gátlástalan hazudozást,
hogy bárki bármikor elmondhassa azt a „véleményét”, amivel valaki más nem fog
egyetérteni.) A
valóságnak, a tényeknek a megváltoztatása, elferdítése, tagadása ugyanis az
emberi sors torzulásának az alapja, a világtörténelem nagy tragédiái kivétel
nélkül egyetlen ősbűnre vezethetők vissza: a hazugságra. Mindeközben nemcsak a
Btk.-ban nincs szó róla, a hét főbűn sem tartja számon, és az Ásszeret
hádivrót, a mózesi kőtáblába vésett eredeti Tízparancsolat sem
tartalmazza. A Biblia úgy mellesleg meg-megjegyzi, hogy van ilyen, de nem
tartja fontosnak.
A politika a hazugság tobzódása, a politikus a hivatásos
hazudozó. Földesi Tamás, a Jogi Kar hajdani dékánja írt egy
tanulmányt a hazugság és a büntetőjog összefüggéseiről - kiemelendő, mert
különben a jogászok nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel, az ő könyvéből
idézek:
„… a politika és igazság viszonyának alább
leírt átalakulását az egyszerűség kedvéért a hanta fogalmával
kísérlem meg összefoglalni, amely a bullshit szalonképes
változata. Ebben a beszédmódban nem annyira az igazság direkt elrejtéséről van
szó, mint inkább a tények iránti érdektelenségről. Politika és igazság viszonya
úgy alakul át, hogy a hazudozás és igazmondás relevanciájára vonatkozó
megfontolások egyre inkább eltűnnek. Aki ezt követi, nem foglalkozik az
elmondottak érvényességével, közömbös a dolgok igaz vagy hazug minőségével
szemben. A hantázók azért állítanak valamit, hogy magukról egyfajta képet
sugalljanak …”
Földesi kiváló jogász volt, de ő is perifériális
dolognak tartotta a hazugságot. Elképesztő. Ahhoz sokkal jobban kellene
ismernem az ókori történelmet, hogy megállapíthassam, Alexandrosz vagy III.
Dareiosz perzsa király hazudott-e nagyobbakat a Thébaiban kitört lázadás
ügyében, ki hogyan hamisította meg az iszthmoszi szövetség esküjének szövegét a
thébai perzsa barátságról - a lényeg a hazugságok sorozata a világtörténelem egyik
legnagyobb gazemberének, a Nagy Sándorként magasztalt „hódítónak” a tömegeket
pusztító háborúinak indításakor, azok közben és utánuk. ...Mondjátok meg a
nemzetnek, hogy a franciák is hithű muzulmánok… Temérdek áldás hull azokra az
egyiptomiakra, akik mellénk állnak. Gazdagság és megbecsülés lesz
osztályrészük… De százszor is jaj azoknak, akik a mamelukokat segítik ellenünk.
Nem lesz számukra menekvés, és még az emléküket is eltöröljük.” Ezt a kiáltványt például Egyiptom lakosságához
1798-ban ragaszttatta ki Bonaparte Napóleon, midőn lerohanta és megszállta az
országot. A gleiwitzi
incidens (1939.
augusztus 31-én lengyel milicistának öltözött német ügynökök foglalták el a Németországhoz
tartozó gleiwitzi rádióállomást, a terrorakció után lengyelül olvastak be egy
szöveget, amiben Németországot támadták) kellett Hitlernek ahhoz, hogy a
lengyeleket agresszornak kiáltsa ki, hogy ürügye legyen Lengyelország
megtámadására... A csúti torzulattól nem tudok idézni, 36 éve hazudik
folyamatosan, emberek százezreit nyomorította vagy ölte meg, egy országot vetett
vissza a fejlődésben legalább 30 évvel, már Európát és a Föld többi országát is
kezdte megfertőzni a maga végtelen aljasságával – ezeknek az alapja is a
hazugság… És így tovább, példák végtelen sorával tudnám illusztrálni a hazugság fundamentális,
kiváltó szerepét a világtörténelem emberirtásaiban, de valamiért ezt a jogászok
nem engedik eljutni a tudatukig. Sőt, az a benyomásom, hogy védik a hazugságot
mint alapjogot, mintha az része volna a szólásszabadság elnevezésű, ugyancsak
végtelenül kártékony baromságnak.
Kis ország vagyunk, de egy nagy szervezet tagjai.
Jogász hölgyek és urak, kíséreljék meg valahogy eljuttatni a megfelelő
fórumokra, hogy a nyilvános hazudozás súlyosan büntetendő cselekedet kell
hogy legyen, különös tekintettel a politikusi és történészi hazugságra, e két réteg
képviselői kizárólag legalább három, egymástól független forrásból származó
adatokat közölhetnek, a véleménynyilvánítás ugyancsak súlyos büntetést von maga
után. Ideje volna belátni, hogy ennek a paragrafusnak a hiánya olykor a
használhatatlanságig gyengíti a büntető törvénykönyvek sarkalatos törvényeit.
Fentieket most elsősorban azért terjesztettem az
olvasó elé, hogy lássák, miért tarthatatlan az a totálisan értelmetlen
gyakorlat, hogy a jelenlegi magyar úgynevezett "ellenzéket" beengedik
az ország házába, ahelyett, hogy gyorsított eljárásban kapnák meg a minimum 20
éves, de még nagyobb számban életfogytig tartó fegyházbüntetésüket. Ez az 58
köztörvényes bűnöző kizárólag hazudozni jár be a parlamenti ülésekre, hogy
megnehezítsék, időben elhúzzák a kormány munkáját. Mi kedves mindnyájan meg
tűrjük, és még jó, hogy többségünkben inkább túlzottan finomnak tartjuk Magyar
Péter válaszait ezeknek az elképesztően undorító alakoknak a gyalázkodásaira.
Az ellenzékkel kapcsolatos tudnivalókat kétszer is részleteztem a közelmúltban
(Ezeregyszáz év után, május 22. - Van élet ellenzék nélkül, június 6.), most
csak annyit ismétlek meg belőle, amennyi feltétlenül szükséges: Magyar Péterről
pillanatnyilag el tudom képzelni, hogy minden esetben riaszt – engedelmet kérek
érzékeny lelkű olvasóimtól – a szarjelző készüléke, ennélfogva megkérdezi a
környezetében lévő okos embereket. Ilyenekkel vette körül magát, nem kis
részben ebből is következtetek arra, hogy ritkán fog helytelenül dönteni.
Különben szólnak ők akkor is, ha MP nem kérdez…A válaszom a címben föltett
kérdésre, hogy csak ellenzék nélkül
van élet. Nem az ilyen köztörvényes bűnözők nélkül – bármilyen ellenzék
nélkül.
„Azt tanítottam: hozzátok rendbe a vén
házat; tisztítsátok meg a szennytől, mely körülveszi etc. Az érintettek nem
végezték el ezt… Kossuth és társai pedig jobbnak látták felgyújtani!...”
Ez Széchenyi István naplóbejegyzése 1848. március
16-án. Széchenyi és Deák vesztett. A főurak és köznemesek szabadságot akartak
és függetlenséget – önmaguknak, a Habsburgoktól. Fogalmuk sem volt róla, mit
kezdenének vele, mert a „vén ház” nem lett megtisztítva a szennytől, azzal
pedig, hogy rágyújtották a népre, saját magukat is annál rosszabb helyzetbe
lökték, mint amit el tudtak volna képzelni. A Kossuth nevű förtelmes,
mindenféle lelkiismereti skrupulustól mentes, beteg zsarnok mai örökösei is
valami ilyesmire törnek.
Jogász hölgyek és urak, méltóztassanak villámgyorsan
kitalálni valamit, hogy ezt az 58 brigantit napokon belül el lehessen
távolítani, mielőtt nagyobb bajt csinálnak. 2002. és 2010. között egyszer már
felfordították az országot. Megint meg kell várni? Egyelőre „csak”
akadályozzák, lassítják a szenny megtisztításának folyamatát. Egyelőre csak
hányingert keltenek a hihetetlen arcátlanságukkal, ami mindenekelőtt abban
mutatkozik meg, hogy egyáltalán mernek emberek közé menni, megjelenni bármiféle
nyilvánosság előtt, ahelyett, hogy valamely sötét pincében húznák meg magukat,
várván a törvényszerűen érkező hatóságot, ami a bíróságra, majd a fegyházba viszi
őket.
Tisztítsák már meg a szennytől a vén házat.