Elvtársak! Vége!

Miért keresné bárki egy több mint négyéves bejegyzésemet? Viszont most jó lenne elolvasni. A csúti primitív most átnevezte a 2002-es fasiszta bandákat - jó, ha ismerik az előzményeket.

2021. április 4., vasárnap

Louis Bonaparte brumaire tizennyolcadikája

Nem nézem le annyira az olvasót, hogy részletesen elősoroljam a 2002-es polgári körök történetét, mielőtt az itt következő idézetet kimásolom a Louis Bonaparte brumaire tizennyolcadikája című könyvből. Ha elolvasták, majd még mondok valamit.

 „Bonaparte tehát jogosult volt arra, hogy a maga részéről körutazásokat tegyen a francia département-okban, és aszerint, hogy milyen hangulatra talált abban a városban, melyet jelenlétével szerencséltetett, hol leplezettebben, hol nyíltabban, saját restaurációs terveit kifecsegje és szavazatokat toborozzon a maga számára. Ezeknél az utazásoknál, melyeket a nagy hivatalos ’Moniteur’-nek és Bonaparte kis magánmoniteurjeinek természetesen diadalmenetként kellett ünnepelniük, Bonapartét állandóan kísérték a December 10-i társaság tagjai. Ez a társaság 1849-ben alakult. A párizsi lumpenproletariátust jótékony társaság alapításának ürügye alatt titkos szekciókba szervezték, minden szekciót bonapartista ügynökök vezettek, az egésznek az élén egy bonapartista tábornok állt. Kétes létfenntartási eszközökből élő és kétes származású tönkrement kéjencek, a burzsoázia lezüllött és kalandor hajtásai mellett csavargók, kiszolgált katonák, kiszabadult fegyencek, szökött gályarabok, csalók, uccai komédiások, lazzaronik, zsebtolvajok, szemfényvesztők, játékosok, maquereau-k (kitartottak), bordélyosok, teherhordók, literátorok, kintornások, rongyszedők, köszörűsök, üstfoltozók, koldusok, szóval az az egész határozatlan, elemeire bomlott, ide-oda hányt tömeg, melyet a franciák ’la bohème’ névvel jelölnek; ezzel a vele rokon elemmel alkotta meg Bonaparte a December 10-i társaság magvát. ’Jótékonysági társaság’ – amennyiben a társaság minden tagja Bonapartéval együtt szükségét érezte annak, hogy a dolgozó nemzet költségére jót tegyen önmagával. Ez a Bonaparte, aki a lumpenproletariátus főnökeként lép fel, aki egyedül itt találja meg ismét tömegformában azokat az érdekeket, amelyeket ő személyesen követ, aki az összes osztályok söpredékében, üledékében, hulladékában felismeri azt az egyetlen osztályt, amelyre feltétel nélkül támaszkodhatik, ez az igazi Bonaparte, Bonaparte sans phrases (igazi valójában). Öreg, ravasz kéjenc lévén, a népek történelmi életét és azok legfőbb állami akcióit a legközönségesebb értelemben vett komédiának fogja fel, maskarádénak, ahol a nagy jelmezek, szavak és pózok csak a legkicsinyesebb gazság leplezésére szolgálnak… Csak ha majd ünnepélyes ellenfelét az útból eltette, ha majd maga is komolyan veszi császári szerepét s a napóleoni álarccal az igazi Napóleont véli ábrázolni, akkor lesz saját világnézete áldozatává, azzá a komoly bohóccá, aki most már nem a világtörténelmet tekinti komédiának, hanem a maga komédiáját világtörténelemnek. Ami a szocialista munkások számára a nemzeti műhelyek… az volt Bonaparte számára a December 10-i társaság, az ő sajátos pártserege. Utazásai alkalmával e társaság vasúton szállított osztagai szolgáltak számára improvizált közönség gyanánt, nekik kellett a közlelkesedést játszaniok, vive l’Empereur!-t (éljen a császár-t) üvölteniök, a republikánusokat inzultálniok és elpáholniok, persze a rendőrség védelme alatt… a December 10-i társaság az ő műve volt, az ő legsajátosabb gondolata. Amit ezen kívül eltulajdonít, azt a viszonyok hatalma adja kezébe… de ő a polgári nyilvánosság előtt a rend, vallás, család, tulajdon hivatalos jelszavaival… a rendetlenség, a prostitúció és a tolvajlás társaságával, ez Bonaparte maga mint eredeti szerző, és a December 10-i társaság története az ő saját története… A December 10-i társaságnak addig kellett Bonaparte magánhadseregének maradnia, amíg sikerül neki a tényleges hadsereget December 10-i társasággá változtatni… Mint fatalistának, Bonaparténak az a meggyőződése, hogy vannak bizonyos felsőbb hatalmak, amelyeknek az ember és különösen a katona képtelen ellenállni. E hatalmak közé sorolja elsősorban a szivart és pezsgőt, a hideg szárnyast és foghagymás kolbászt. Ezért az Elysée termeiben egyelőre a tiszteket és altiszteket traktálja… foghagymás kolbásszal…”

A könyv, amiből az idézet való, 1947-ben jelent meg Moszkvában, az Idegennyelvű Irodalmi Kiadónál, könyvtáram egyik legjelesebb kötetének tartom. A mű szerzője Karl Marx.

A marxizmust mint államvallást undorítónak találtam, a címszó alatt elkövetett kulturális bűnözést sok év börtönnel sújtottam volna, ha rám bízzák a főkolomposok büntetését. De Marxot akkor is az emberiség egyik legjelentősebb elméjének tartottam, most is annak tartom. Fent idézett írása nézetem szerint a világtörténelem írás egyik alapműve, mostanában olvastam újra sok évtized után – kénytelen vagyok beismerni, nem emlékeztem a részletekre.

Lehetetlen, hogy a csúti futballista környezetében legyen valaki, aki Marxot olvas, kiváltképpen olyan, aki erről a műről hallott volna.

Viszont szinte lehetetlen, hogy valaki ennek a műnek az ismerete nélkül képes volt az itt leírtakat szinte pontról pontra megismételve létrehozni a „polgári köröket”, azaz a csúti futballista December 10-i társaságát.

A könyvvel, amihez ez a mű kellett, már hónapokkal ezelőtt elkészültem, de nem láttam értelmét közzétenni a fenti idézetet pusztán a filológiai izgatottság okából. Most azért bocsátom a – remélhetőleg szaporodó – nyilvánosság elé, mert hiába várok arra, hogy valaki felhívja a figyelmet valamire, ami itt van előttünk, amibe bele van verve az orrunk, és aminek a következményeivel képtelenek számolni azok, akiknek a dolguk volna. Akik 2002. óta nem veszik észre, hogy Magyarországot a csúti futballista irányítja. Hogy az a hihetetlenül tehetségtelen, teszetosza „baloldal” azóta is bambul, néz ki a fejéből értetlenül, hogy itt mik bírnak történni. 2019-ben Bonaparte magyar tanítványa, akinek sikerült alaposan alulmúlnia a francia történelem egyik legnagyobb gazemberét, egy pillanatig nem figyelt, az 1998. óta tartó töretlen uralma elkényelmesítette, úgy vélte, azokat az önkormányzati választásokat félkézzel is behúzza. E figyelmetlenség következtében beleszaladt egy hatalmas ütésbe, padlóra került. Akkor Budapest főpolgármestere gesztusokat kezdett tenni. Úriemberként viselkedett.

A boksz és a politika nem gentlemansport. Amikor az ellenfél felkászálódik a padlóról, és még benne van a pofon, akkor szokás újra megsorozni, azaz addig ütni, amíg kiszámolják. Budapest főpolgármestere másfél év elteltével kezdhetné belátni, hogy akkor másképp kellett volna viselkednie, minden lehetősége megvolt rá, hogy ne hagyja magához térni az ellenfelet. Vele együtt az összes többi „ellenzékinek” is volt ideje ezen elgondolkodni.

Nem sikerült. Most megint összefogásosdit játszanak, előválasztásokra készülnek meg arra, hogy lesz közös miniszterelnök jelöltjük. Mely jelöltségversenyben jelenleg egy különös múltú párt vezetője áll az élen. Demokráciást játszanak kedves mindnyájan és irtó komolyan veszik magukat. És egy pillanatig sem fordul meg a fejükben, hogy esetleg ez a demokráciásdi nem lesz kerek. Hogy inkább talán elemezni kellene azt a helyzetet, amibe Magyarország kormányzója, a főméltóságú úr került. Lehet persze olyan elméleteket gyártani, hogy már csak kapkod, hogy maga intézte el magát, meg hogy a sarokba szorult patkánynak nincs stratégiája a menekülésre, de én nem hinnék ezekben az elméletekben.

Van itt egy ifjú ember. Látom ám, hogy gyanakodva nézik, talán olyan is akad a politikusok között, aki arra gondol, hogy csak a hatalom megszerzése a cél, a többi majd ugyanúgy folytatódik, ahogyan a csúti csinálta, csak kulturáltabban, rafináltabban – lehet is ennek valami alapja. Csak hát ő az egyetlen, aki valódi ellenfél lehet. Ha nem bánják, itt és most nem elemezném, miért, aki akarja, elhiszi nekem becsületszóra, hogy vannak racionális érveim, miért tartom Fekete-Győr Andrást egyedül alkalmasnak arra, hogy tegyen valamit.

Azt persze nem értem, miért akarja ő is megvárni 2022-t, miért ad bő egy évet a bonapartista gazemberségek kifejlesztésére, azokkal a jogi lépésekkel, amiket meg akar tenni 2022-ben miért kell megvárni 2022-t, dehát nem kell nekem mindent értenem.

Mindenesetre én ezen a nagy demokratikus összefogáson elgondolkodnék, hogy a remélt nagy demokratikus felhatalmazás meglesz-e és ha netán ez az előválasztás összejön, az valóban azt a felhatalmazást jelenti-e. Nekem mindenesetre egyfolytában olyan érzésem van, hogy gyerekkorom Népligetében állok a Vajda Péter utca szélén, ahol szent esküvéssel fogadtuk, hogy egymásért mindent megteszünk, és a hajdani beszkárt-pályát bitorló bandát úgy kisöpörjük, hogy írmagjuk sem marad (nem tudtuk, mi az írmag, de jó dühös szó volt).

Akkora verést kaptunk a ligeti stricikből álló társaságtól, hogy többen kórházba is kerültek közülünk.

A beszkárt-pálya a ligeti striciké maradt.

Megy most egy ember gyalog Nagyvárad felé, akit egyre növekvő rokonszenvvel figyelek - ő talán tudja, hogy ez a gusztustalan, ostoba, lumpenproli elnevezésű "klub" (az eredeti film címe - Fight Club - mást jelent) a padlón heverő nagyszájú szánalmas kapaszkodása. Magyar Péter talán azt is tudja, hogy nem kell egyebet tennie, mint minden tápászkodási kísérlet kezdő mozdulatánál visszalökni ezt a gyáva, ócskalelkű köztörvényes bűnözőt, amíg érte nem jönnek az igazságszolgáltatás alkalmazottai.

Reménykedjünk.

Parentálás

Azt mondta a különben értelmes magyar politológus,  ..."Gyurcsány politikai pályáját a kudarcok dominálták, holott komoly víziókkal és formátummal rendelkezett..." Ezzel nem is csak az a baj, hogy a magyar politológus nem tudja, a mi nyelvünkben a "vízió" a betegesen túlfeszített képzelet rémlátomását jelenti, a vallásos révület jelenéseit, érzékcsalódást, lázálmot - a magyar politológus nincs egyedül ezzel, a magukat újságírónak képzelő propagandisták sem ismerik már az embert, akinek nincs víziója, hanem tervei vannak, akinek elképzelései a jövőről esetleg fel tudnának sorakoztatni olyanokat, akiket megragadnak az elvégzendő feladatokkal járó izgalmak, a tennivalók logikus sorrendje, amik megkönnyítik a döntéseket, mindazokét, akik mostantól figyelemmel fogják kísérni a programját a nyilvánosság elé kerülő embernek... A magyar újságíró arról az emberről tud, akinek víziója van, annak meg "követői".

Ilyen-olyan nekrológokat írnak Gyurcsány Ferenc politikai pályájáról, de senki nem képes leírni a lényeget.

Hárman voltak az egész magyar történelemben, akiknek világos fogalmai által vezetve ez a nép kitörhetett volna abból a szánalmas vegetálásból, amit 50 év szünet kivételével folytat megingathatatlanul. Az első Deák Ferenc, annak az 50 évnek a megteremtője, amit a Kiegyezéssel létrehozott, és amit a magyar történelem legkártékonyabb figurájának, egy Kossuth nevűnek a közreműködésével a végtelenül ostoba arisztokráciának, az akkori jobboldalnak sikerült megsemmisítenie. (A jobboldal kártékonyságáról, életellenes, emberellenes, fejlődést gátló pusztításairól már több helyen írtam és beszéltem, idéztem Márait, Arendtet, Sontagot, elmondtam sokszor, hogy a jobboldal nem politikai kategória, hanem büntetőjogi probléma.) A második Németh Miklós, aki csak elkezdeni tudta az országépítést, az iszonyatosan ostoba dzsentroid jobboldal pillanatok alatt legyilkolta a reményt is, hogy ebből itt egyszer ország lesz. A harmadik Gyurcsány, az egyetlen magyar politikus, aki el akarta mondani a népnek, milyen ocsmány az a rendszer, amit politikának neveznek, és kérni akarta ezt a szerencsétlen birka gyülekezetet, hogy segítsenek kitörni ebből. 

Ideteszek néhány sort az Ezerév című könyvemből, hogy világos legyen, miről beszélek, mely könyvvel a fiatalokat, a Z generációt akartam megszólítani, hiába, mert nem kalkuláltam be a zsigeri félelmet, ami az úgynevezett magyar értelmiséget, benne a könyvkiadókat tartja fogva:

"A politikának a legkiválóbb emberekre volna szüksége, de semmit nem tud kínálni, amiért ezek az emberek vonzónak találnák. Itt nálunk folyamatos és jóformán szünet nélküli az ezer éves istváni hagyomány – az évszázadok múltával csak a népirtás módja vált rafináltabbá és alakult nagyipari méretűvé. A nép kiszolgáltatottsága maradt olyan, amilyen István korában volt, az információáramlás gyorsulásának következtében ezt most már többen tudják, mint a XI. század elején. De változtatni rajta azok sem akarnak, akik tudják, hogy az ázsiai létforma megalázóan ellentétes a mi teleszájjal deklarált európaiságunkkal. A politikussághoz a világon mindenütt kötelező kelléknek tartott kíméletlenség és kegyetlenség még inkább taszítja a jó minőségű embert, az a minimális létszámú intellektus, ami erre a pályára tévedt, törvényszerűen nélkülözi a hathatós működéshez szükséges, ártalmasságra indító géneket. Ti lehettek az elsők, akik képesek felfogni, hogy a „belülről bomlasztás” ájtatos és bornírt képmutatása helyett tudatosan kell vállalni a politika művelését, mert a világot megváltoztatni nem eszmékkel lehet, hanem a törvényhozó és végrehajtó hatalom erejével. Kiválónak lenni pedig nem ahhoz kell, hogy ezzel a hatalommal élni tudjatok a jó érdekében, hanem ahhoz, hogy az odavezető úton ne silányuljatok ugyanolyan ócskalelkűvé, amilyen minden tenni képes politikus. A politikát persze végülis meg kell szüntetni, ki kell múlnia az ember életéből éppen úgy, ahogyan a hasonlóképpen kártékony kereszténység is ki fog múlni, azt már lehet is látni, az már elindult az enyészet felé. A politika eltüntetése sajnos nem a ti feladatotok, hanem az unokáitoké. De nektek kell elkezdeni."

Gyurcsány alkalmatlan politikusnak. Nem tudta kiiktatni az árulóit sem, és nem tudott mit kezdeni egy igazán aljas gazemberrel. Valószínűleg még ma sem hiszi el, hogy ezeket kíméletlenül be kellett volna vágni a kóterba, a parlamenti elnökasszonyt meg a hadügyminisztert minimum 15 évre, a csúti banditát meg többszörös életfogytiglanra. Az emberséges politikus contradictio in adiecto.

Magyarország címermondata

 Senkit nem hagyunk az út szélén

Mindenkit belökdösünk a villamos alá 

Lehet, hogy már késő?

Olvasok megjegyzéseket a csúti primitív legújabb megnyilvánulásáról. Mindenki fel van háborodva azon, hogy Ferenc pápa nem lehetett a "fölbujtója, bátorítója..." ennek a miniszterelnöki hivatalt bitorló kitüremkedésnek, mert a pápa mindenféle olyanokat mondott, amik ellene szólnak annak, amit ez a tudatlan főemlős tesz. De senkit nem zavar a magyar nyelv folyamatos kerékbetörése, amit ez az isten rosszkedvében teremtett gyűlöletgóc rendszeresen gyakorol. Ezúttal bűnsegédként említi az egyházfőt, azt mondja, Ferenc pápa az ő "fölbujtója", ami csak részben azért érdekes, mert eddig egyszer sem ismerte be, hogy az ő leglényegesebb meghatározása a köztörvényes bűnözősége. Az azért bizonyos szempontból szomorúbb, hogy a magyar értelmiség krémje vagy nem ismeri egy magyar szó jelentését, vagy úgy gondolja, igazán nem fontos szót emelni anyanyelvének megrontója ellen. 

Az Értelmező Szótár gyakran hibás, hiányos, de a "felbujt" címszó rendben van: Felbujt vkit vmire: vmely bűncselekmény elkövetésére titokban rábír, rábeszél vkit. Gyilkosságra, lázadásra, lopásra bujt fel vkit... Vkit bujtogatva vki ellen ingerel. Felbujtja a tulajdon családja, a szomszédja ellen... felbujtás - jogtalan, gonosz cselekedetre való rábírás, rábeszélés, ösztönzés...

Egy primitív, ostoba emberszerű lény nem tartja fontosnak az emberré válást, mert nem tudja magáról, hogy ő primitív és ostoba, ő ezt a létet ismeri, ezt tartja természetesnek. Nem azért szükséges a primitív, ostoba megnyilvánulásait szóvá tenni, mert abból az illető tanulni fog. Hanem mert a gaz nagyon virulens, ha a megjelenése pillanatában nem irtjuk, mindent ellep. 1989. június 16-án kellett volna észlelni és nyomban cselekedni...

Életfogytiglan

 „Aki a magyar törvényeket és a magyar szabályokat nem tiszteli, annak semmilyen szinten nem kell Magyarországon maradnia” – mondta az MTI tudósítása szerint Pintér Sándor belügyminiszter...

Aki ezeket a törvényeket és szabályokat írja, elfogadtatja és rákényszeríti a magyar népre, annak viszont egy bizonyos szinten mindenképpen Magyarországon kell maradnia. Ezt fegyháznak hívják.

Hát istenem...

Ezt mondta a Magyarország miniszterelnöki hivatalát bitorló alak: 

"...ez az a pillanat, amikor megnyílik a föld az ember lába alatt és eltűnik a süllyesztőben..."

Fent leírt figura ezzel azt mondta, hogy már a Földgolyó is elszégyelli magát miatta, megnyílik alatta a föld, hogy mindörökre elnyelje azt a gyalázatot, amit az ő személye és tevékenysége jelent. Valamint el kell takarodnia a nyilvánosság elől, leszerepelt, förtelmes tetteivel eljutott odáig, hogy el kell tűnnie az emberek szeme elől - az ilyenekre mondják azt, mikor végre kiiktatták a közéletből, hogy eltűnt a süllyesztőben.

Ez az iszonyatosan buta, tanulatlan, faragatlan lény azt akarta mondani, hogy elképedt azon, amit egy magyar EU képviselő mondott. Az idézett mondat lett belőle. Azon a szellemi szinten, ahol a leírt élő szervezet tartózkodik, legalább körülbelül meg tudják fogalmazni azt, amit mondani akarnak. Egy nagyvárosban a kültelken élő lumpen általában meg tudja értetni magát a környezetével. A Magyarország miniszterelnöki hivatalát bitorló alak ül a rádióstúdiónak magasztalt, arra kevéssé hasonlító helyiségben, kezében valamilyen írószer, amivel valamit firkál, jó esetben pontpontvesszőcskét, de inkább csak mindenféle krikszkrakszokat, és közben többé-kevésbé artikulált hangokat ad ki, amik segítségével vagy sikerül körülbelül kifejeznie azt, amit a szerencsétlen adottságaival a szerencsétlen körülmények között felnőve össze bír rakni az elméjében, vagy nem sikerül. Többnyire nem. Én ilyen agyberendezésű emberek között nőttem fel a főváros legsötétebb kerületében, nyaranta pedig egy faluszélen, én értem az egyszerűnek nevezett embereket. Azt is értettem, hogy ez a hátrányos helyzetű, érzelmi felszereltségét tekintve az ősközösségben ragadt főemlős március 15-én csak azt mondta el hangosan, amit az ő köreiben természetesnek tartanak, amit a papájától hallott a születésétől fogva, amiben ő a jelen pillanatig nem talál semmi kivetni valót. Ha egyáltalán eljutott hozzá a homo sapiens-ekből álló társadalom helytelenítése, nyilván nem is értette, mi bajuk van ezeknek azzal, hogy poloskának tekinti a különféle, az ő körein kívül eső embereket. Ezt ő így érzi és így tartja helyénvalónak egészen kicsi kora óta, és ha ez valakinek nem tetszik, akkor azzal egyetlen teendő van, jól fejbe vágni és addig verni, amíg utána nem mondja, az áttelelt poloskákat el kell takarítani. Mit lehet ezen nem érteni? Óva intek mindenkit attól, hogy próbálja megmagyarázni a Magyarország miniszterelnöki hivatalát bitorló alaknak, mennyire nincs rendjén, amit beszél, csak begurulna és fenyegetődzni kezdene, mint az apja hasonló helyzetekben. Ez a fajta élőlény nem bírja felfogni az övétől eltérő frekvencián érkező hangeffektusokat, csak mélységes megvetést érez a beleiben kavarogni. És el akarna tűnni a süllyesztőben.

Az emberi kapcsolatokról

A kanadai Cambridge-ben láttam először olyan szerkezetet, ami néhány másodpercre elgondolkodtatott, de akkor még nem láttam a lényeget. Az akkori, 2005-ös naplómból teszek ide néhány sort:

„Vásárlás után fizetünk. A kocsit beállítja az ember egy számítógép mellé, a gép túloldalán egy acél forgózsámolyon körben műanyag zacskók sorakoznak, a legközelebbinek nyitva a szája. Valami műszer jelzi, ha már eleget raktál bele, akkor fordul a zsámoly, jön a következő tátott szájú zacskó. Az árut előzőleg végig húzod egy másik pokolgép előtt, ilyen nálunk is van, ez leolvassa a vonalkódot. Mikor végeztél, a masinát megeteted a hitelkártyáddal, az elviszi a pénzedet, aztán mehetsz. Azt nem pontosan értem, miért nyavalyognak a politikusok az egész világon növekvő munkanélküliséget tapasztalván, ha egyszer az ajkukat nyalogatják, amikor bekopog hozzájuk a feltaláló egy ilyen műpénztárosnővel.”

A kezdetek sokkal régebbiek, nem tudok pontos dátumot. Azért nem tudok, mert nincs. A kanadai műpénztárosnő is csak része egy folyamatnak. A személytelenség, az emberi kapcsolatok kiölésének legmélyét az internet „közösségi oldalaival” értük el, de nyilván lesz ez még mélyebb is. A Kamaszok című angol négyrészes sorozat karcolja az emberiség visszafejlődésének lényegi elemeit, de az igazán fontos dolgokig nem jut el (nem is akar, nem is feladata, így jó, ahogy van). Hogy ugyanis az internet különféle helyein bárkiről bármit meg lehet tudni, pontosabban bárkinek az életében lehet vájkálni. Aminek folyományaként bárkire rá lehet zúdítani bármilyen hazugsághalmazt, és az ebből fakadó gyűlöletet, mely gyűlölet aztán járvány szerűen, villámgyorsan terjed szét. Nincs ugyanis olyan ember, akit valamilyen emberfajta ne gyűlölne. És az emberiségnek nincs is egyéb igénye, mint nézni önmagát sok-sok példányban, igazolva látni a saját csököttségét a mások cselekedeteiben, és ezekkel az azonos csordához tartozókkal együtt gyűlölni a más csordához tartozókat. Soha ilyen széles nyilvánosságot, ilyen tömeges jóváhagyást nem kapott a primitív ember ösztönélete, soha ilyen iszonyatos eszközt, ilyen tömegpusztító szerkezetet nem kaptak azok, akiknek érdeke az emberiség minél sötétebb butaságban tartása, hogy a csordaszellem legyen a természetes lét. Hogy az embernek rohamosan csökkenjen az esélye az állatvilágból való kiemelkedésre. Mindez két dimenzióban, fel-le, balra-jobbra egy lapos képernyőn, személyes, a másik embert láthatóvá, megérinthetővé tevő kapcsolat nélkül. 2025-ben az ember elektronikusan gyűlöl, ami nem volna olyan nagy baj, de úgy is szeret, azaz mostanában „rajong”, mert egy-két évtizede ez az egyetlen pozitívnak hitt viszonyulási forma. A „követők” rajonganak. Nemcsak megérinteni nem lehet azt, akiért rajonganak, beszélni sem lehet vele. Mással sem. Elektronikusan sem. Gépről szóló hang mondja, hogy „minden ügyintéző foglalt”. Az is marad végig a másfél órán át, amíg valaki képes hallgatni a zajt-zörejt, ami zene címén a hallgatóból árad.

Mindez valamikor a 20. század közepén úgy kezdődött, hogy az ember látott valamit az utcán, hazarohant, megnézte, benne van-e a tévéhíradóban, ha benne volt, az ember az eseményt megtörténtnek tekintette. Ha nem volt benne, az esemény elvesztette a hitelét és a jelentőségét. Ma egy fiú  egy lánnyal nem tud mit kezdeni, ha a lányt nem találja az instán. A közöttük lévő kapcsolat azáltal nem válik valóságossá, hogy egymás mellett ülnek az osztályban, valamilyen viszony akkor kezdődik, ha „ráírnak” egymásra (nem a homlokukra, hanem a vatszapra), ha a buszon ülve a telefonjukkal (bocs, a telójukkal) csetelnek. És legfőképpen, ha „elolvasták” a mások véleményét arról a lányról. Mely vélemények mindenféle piktogramokkal jelennek meg. Minél többféle emoji van egy lány (vagy fiú) alatt, annál érdekesebb. Hogy valójában milyen, az nem fontos, bonyolult fogalmakat nemcsak az ábrák nem képesek üzenni, a befogadó nem is értené – visszajelző személyiség híján így válik egyre szimplábbá és érdektelenebbé a legszínesebb egyéniség is…

Az egymás közötti kapcsolatok megölésének természetes következménye az érzelmi elszegényedés, azzal pedig együtt jár az elbutulás, ha elfogadjuk azt az alaptételt, mely szerint az értelem fejlődése eo ipso emocionális indíttatású. Egyszerűbben (és magyarul) szólva az a vágy, hogy valaki okos akar lenni, mindenekelőtt érzelmi kérdés. Ám az a szintje és minősége az érzelemnek, az az igény, ami kimerül abban, hogy megszagolja valaki egy másik fajtárs hátsóját, ahogyan azt némely emlősállatok teszik, nem hozza magával a motivációt A varázshegy elolvasására. Ennélfogva elég gyorsan el fog pusztulni az ember kultúrája. A kezdeteken már túl vagyunk. A zene évtizedekkel ezelőtt kiszenvedett, elmúlt századok zeneszerzőinek műveiből élünk (már aki). Nemcsak zeneszerző nincs már, festő és szobrász sincs, és Bob Dylan kapja az irodalmi Nobel-díjat. Föl tetszett háborodni Vészabó Noémi Munkácsy-díján. Miért, kinek kellett volna adni? Van jelentős képzőművészünk, csak én nem tudok róla? Vészabó Noémira „van igény”. Ki másra?

1916-ban egy zürichi színházban Tristan Tzara a dadaisták bemutatkozó estjén kiment a színpadra és megborotválkozott. A produkció a dadaista művészet lényegét mutatta be. A színházban körülbelül ötvenen voltak. Ma a tiktokon valaki pofákat vág, milliók nézik. A zürichi „előadást” kifütyülték, de többen tapsoltak is. A tiktokot lájkolják. Millióan. Akinek nem tetszett a dadaizmus, még nézhette Matisse, Derain, Renoir, Degas, Modigliani képeit. Akinek nem tetszik a tiktok, ma is nézheti Matisse, Derain, Renoir, Degas, Modigliani képeit. Vagy Vészabó Noémit.

Ahhoz képest, ami a színházakban van színielőadás helyett, Tzara borotválkozása maga volt a nemes művészet. Faragatlan, műveletlen, ostoba, nagyképű, önmaguktól ájult rendezők gyalázzák meg a világirodalom remekműveit, és alázzák meg a tehetetlen színészeket. Esetleg (mint a színházművészet magasiskoláját) a közönség nézhet párbeszédesített faliújságot, a napi politikának a word futószalagján gyártott, drámai előadásként hirdetett performanszát…

A fész meg a többi gyilkos förtelem egyedekre szaggatja szét a társaslénynek született emberiséget, az egyes családtagok otthon félrevonulva kotorásznak mindenféle vadidegen emberek magánügyeiben, amit azok éppen ezeknek a számukra vadidegen embereknek teregetnek ki, és ha már rengeteg ilyen vadidegen „követőjük” van, akkor azt mondják, hurrá. Ha még rengetegebb, akkor már úgy hívják őket, hogy „influenszer”, attól kezdve bármit tehetnek, utánozni fogják őket a „követők”. Mint például azt a korábbi ketrecharcost, akit a Kamaszokban is említenek, egy nő- és fajgyűlölő bűnözőt, akit régen többszörös életfogytiglanra kellett volna ítélni, mert nincs az a tömeggyilkos, aki nagyobb pusztítást tudna végezni az ifjúságban, mint ez az alak. És ebből a fajtából rengeteg van. Ugye nem kell mondanom, a trumpféle, putyinféle és a rajtuk fityegő orbánféle fertőzőgóc sem létezne a fész meg a többi ehhez hasonló iszonyat nélkül…

Amíg Zuckerberg és a hozzá hasonlók vagyonát el nem kobozzák, ezeket a figurákat életfogytiglan fegyházba nem zárják, és az erről szóló bírósági ítélet egyben örökre el nem törli a „közösségi médiát”, addig nehéz elképzelni, hogy az emberiség ezt is megússza. A kereszténység és a demokrácia után ezt a harmadik tömeggyilkos pusztítást szinte lehetetlen túlélni…

P.S.: Majd' elfelejtettem a "mesterséges intelligenciát". Az emberi birkaság legborzalmasabb holmiját. Ha ezt ki nem irtják nagyon rövid időn belül úgy, hogy soha többé vissza ne tudjon jönni (lehet, már most is késő), akkor a fajunknak adok még tíz-tizenöt évet. Nincs az a természeti katasztrófa vagy hidrogénbomba, ami alaposabban és gyorsabban tudná kipusztítani az embert...