Már megint - még mindig

"Szabad sajtó nélkül nincs szabad ország! Esélyt csak az irányítótestületek tagjainak érdemeken alapuló kiválasztása adhat. Ám a szabályozás minősége ebben az esetben is baljós árnyékot vet a média jövőjére, amint a demokrácia esélyeire is" - írja a korábban megbízhatóan, úgyszólván etalonként idézhető Majtényi. Befejezéséül egy olyan eszmefuttatásnak, amiben a Tiszát ülteti a hátsó padba.

A hátsó paddal a tárgyalt esetben egyetértek. Az összes érveléssel piszkosul nem. Egy olyan kiválóan értelmes embernek, aki elkövetett ugyan egy csaknem megbocsáthatatlan bűnt, de azt lemondásával enyhítette (elfogadta a fasisztakommunizmus egyik legundorítóbb intézményének, az emberi életlehetőségeket megfojtó Országos Rádió és Televízió Testületnek az elnöki hivatalát), egyszóval egy ilyen embernek az azóta eltelt húsz év alatt legalább a kérdést föl kellett volna tennie, mit rontott el, és az a rontás miért volt végzetes, végülis megbocsáthatatlanul ostoba és kártékony. Hogy Majtényi (és vele együtt kivétel nélkül mindenki) még mindig csak áll és néz, és nem érti az egészet, ebből a fenti, végtelenül és szomorúan bárgyú mondatból üvölt bele a dologban tanácstalan ember arcába: "Esélyt csak az irányítótestületek tagjainak érdemeken alapuló kiválasztása adhat." Ott van a saját mondatában a vírus, keresni sem kell: miféle irányítótestületek?! Ki kért ilyesmit a rádiósok és televíziósok közül akkor, amikor ránk szabadult "rendszerváltás" címen a korábbinál is felháborítóbb politikusuralom, az urambátyám dzsentroid, az előző rendszertől vérig sértett, tehetségtelen, rosszindulatú, semmihez sem értő senkik bosszúszomjas kicsinyessége, a "demokrácia" címszó alatt tomboló butaság és alkalmatlanság?

Több parlamenti párt "médiaszakértője" hívott fel 1990-ben, hogy segítsek létrehozni az úgynevezett médiatörvényt. Alaposan tájékozódtak, mondták egybehangzóan, és minden autentikus rádiós azt mondta, engem kell kérni, ha a rádiózásról akarnak szakértőt kérdezni. Az volt a válaszom (ezután még többször is), hogy a médiatörvény létrehozásában szívesen részt veszek, két perc alatt készen is lesz, csak azt méltóztassanak tudomásul venni, hogy médiatörvényre az égvilágon semmi szükség nincs, mindössze azt kell paragrafusban rögzíteni, hogy mostantól politikus akkor teheti be a lábát bármelyik intézménybe, ha egy szerkesztő vagy riporter hívja riportalanynak. De hogy kitöltsem az ígért két percet, ehhez még azt tudom hozzátenni, hogy a politikus urak által elképzelt médiatörvény létének két feltétele van: az egyik a despotizmus deklarálása, ezzel egyidejűleg annak meghirdetése, hogy országunkban a demokráciának nincs helye, a másik annak az intézkedéssorozatnak az elindítása, aminek célja a csillagászati-, fizikusi-, hentes-, vízvezetékszerelői törvény megírása, melyeket követ az összes többi foglalkozást külön-külön jogszabályokba foglaló törvények megalkotása, mert ezen az alapon nem lehet csak úgy hagyni, hogy egy rakodómunkás vagy egy mikrobiológus a rászabott törvény nélkül végezze a munkáját.

Tetszik érteni? Majtényi "irányítótestületekről" delirál. Mi az? Milyen érdemek alapján lehet oda bekerülni? Hogy a beteges rossznyavalyába képzeli bárki, hogy belepofázhat egy rendkívül nehezen megtanulható szakma dolgaiba?! Hogy merészeli valaki előírni egy rádiósnak vagy egy televíziósnak, hogy az miképpen végezze a munkáját?! A politikus urak úgynevezett "demokráciája" mindenekelőtt annak a tudomásul vételét jelenti, hogy ők ügyintézők, és nem urai valamint parancsolói az állampolgárnak, különös tekintettel a nevezett állampolgárok tájékoztatását, épülését és szórakoztatását élethivatásának tekintő és azt ennek megfelelő szinten gyakorló rádiósoknak és televíziósoknak.

Minden átkozott uralkodó (kezdetben a királyok, császárok és egyéb kreatúrák) természetesnek tekintették, hogy a népnek ők mondják meg, a népnek mi a dolga és azt hogyan kell elvégeznie, ennélfogva a kereszténység nevezetű korbácsos ideológiától kezdve a könyveken, újságokon át minden egyes médiumra rátelepedtek, mert azt tartották, az ő joguk ezek kezelése és a megfelelő irányok kiszabása. Majd jöttek a XX. században a fasisztakommunista rendszerek, azok még szigorúbban a kezükben tartották ezt a kétségkívül nagyon hatékony eszközt. És Majtényival az élen a jelen despotái is azt képzelik, "irányítótestületek" szükségesek ahhoz, hogy a demokrácia látszatának a fenntartásával tolják le a torkunkon a "politika" nevű rettenetes, gyilkos betegség akaratát.

A Tisza azért ültetendő a hátsó padba, mert természetes folytonosságnak tekinti azt a baromi intézkedéssorozatot, ami változatlanul uralkodni akar a különféle médiumokon, mert képtelen felfogni, hogy ezeknek nem ő a munkáltatója, felügyelő és adott esetben szankcionáló szerve meg kizárólag az ügyészség, ott lehet ugyanis feljelentést tenni, ha egy rádiós vagy televíziós köztörvényes bűnt követ el. Irányadó szakirodalom a Ptk. és a Btk. Minden egyéb a szakma és a maga által választott testület dolga.

Tessék mondani, nagyon nehéz ezt megérteni?

Segélykiáltás

Az anya és apa után újabb szó szűnt meg a magyar nyelvben, az éjszaka. Sok éve már senkinek nincs anyja, apja, csak édes van mindenkinek (már leírni sem bírom a szót, annyira idegesít), jónéhány éve a magyar "újságíró" számára hajnal van, bármely éjszakai órában. "Szombat hajnalban, valamikor 1 óra 24 perc magasságában tűzgömb világította be az égboltot" - ez itt a mai "hajnal". Azt most próbáljuk figyelmen kívül hagyni, hogy az időnek nincs "magassága", búcsúzzunk el így magunk között az éjszaka fogalmától.

A kezdet és a vég zavaros a magyar nyelv értelmező szótáraiban, dehát mondtam már többször, a Nyelvtudományi Intézet (ha van még ilyen) évszázadok óta adós egy tisztességes, alapos, a nyelvtudományt szakszerűen alkalmazó értelmező szótár szerkesztésével, a máig használatos hétkötetesnek körülbelül a 80 százaléka hebehurgya tautológia - ezért aztán az éjszaka "estétől reggelig tart", a hajnal meg a "napfelkelte körüli időszak, kora reggel". Ez persze nem jelenti azt, hogy a szakirodalom linkségei felmentést adnak az újságírónak, minthogy elvileg nevezett munkaeszköze a nyelv, arról pedig minden egyes érintettnek magának kell gondoskodnia, hogy ez az eszköz használható állapotban legyen az ő napi munkájában. Általános iskola hatodik osztályában már tanítják Csokonait, a Magyar! Hajnal hasad! című, nem a legjobbak közül való, de mindenképp figyelemre méltó versét, ha máshonnan nem, abból azért meg lehet tanulni, mit jelentenek a napszakok. Az már kétségkívül valamivel magasabb szint, ahol az értelmező azzal is tisztában van, hogy a hajnalhasadás évszakfüggő, azaz máskor kezd derengeni az égalja napkelte előtt nyáron és máskor télen, de ez sem olyan megerőltető ismeret, aminek nehéz a birtokába jutni.

Egy bizonyos. 1 óra 24 perckor minden évszakban az éjszaka sötétsége uralkodik olyan komor mélységgel, ami csak az újságíró fejében megülő, örök sötétséggel mérhető.

MI (AI)

Életemben először, és attól tartok, utoljára egyetértek a pápával.

„A világnak nincsen szüksége olyan mesterséges intelligenciára, amely leértékeli az emberiséget, ellenkezőleg a bölcsesség megvilágította emberi intelligenciára van szüksége..."

"...soha nem szabad megengedni a mesterséges intelligenciának, hogy szétbomlassza a társadalomnak ezt az őssejtjét, „az embereket és kapcsolatokat adatokra és szimulációkra egyszerűsítve, a fiatalok elméjét vágyakat eltorzító tartalmakkal elárasztva..."

Wigner Jenő szerint kell lennie a világegyetemben valaminek, ami a tudatosságnak az ember számára ma még elképzelhetetlenül magas szintjén áll – Wigner egy interjúban azt mondta, a kvantummechanika bizonyíték isten létére.

Én nem mondom, hogy a mesterséges intelligencia bizonyíték isten létére, csak azt, hogy a hit, azon belül nyilván az istenhit kezd formát, méghozzá nagyon veszélyes formát ölteni. Wigner világegyetemben létező tudatossága megjelent a földön. És ahogyan a különféle hiedelmek közül az eddigi legpusztítóbb, a kereszténység deformálta az emberiséget a maga rémületesen ostoba meséivel, ez az új, támadhatatlanul a legtökéletesebb, hideg racionalitáson alapuló vallás is azt fogja tenni, csak félek, ez még a kereszténységnél is borzalmasabban - az elbutította és egymás gyilkolására uszította az embereket, ez előbb elemberteleníti, eltorzítja az embert, aztán elpusztítja.

Ideteszek egy idézetet, ne haragudjanak meg rám, ne tekintsék nagyképűségnek, egyszerűen ez jutott eszembe, mert ezt a szöveget ismerem, minthogy én írtam, és mert hirtelen nem jut eszembe jobb, pedig bizonyára sok van, ami erről szól. A Menon Club című könyvemből veszek ki egy részt, 2010-ben írtam. Akkor még (úgy tudom) nem létezett a ma ismert mesterséges intelligencia. A könyv főszereplője Croy Zsigmond, egy létező család általam teremtett tagja, aki 1941-ben az angol és a magyar hírszerzés legmagasabb rangú szürke eminenciása volt. A másik figura a nagy szerelem, a Miranda nevű gyönyörű lány, az angol elhárítás Spanyolországba kihelyezett tisztje. A szakmájukról szól a dialógus:

Már látszottak a Valenciába bevezető út fényei, Croy lefékezett, félreállt.

-      Most nagyon figyelj. Bizonyos szempontból hervasztó és még félelmetes is, de komolyan mondtam, mert úgy is gondolom, hogy a világon mindennél fontosabb vagy. Ez egyikünknek sem jó, mert így nem tudok arra figyelni, ami a dolgom volna, és ami például ahhoz szükséges, hogy életben maradjunk, de ez akkor is így van. Valamit kellene tenni, hogy ne így legyen, de nemcsak nem tudom, mit, nem is akarom.

-      Kérdezhetek valamit? Ha a munkád volna fontosabb nálam, akkor annak a városnak a határában hány másodperc alatt végeztél volna azokkal az alakokkal?

-      Az más, ott téged féltettelek.

-      És ha a többi ehhez hasonlót, amiktől majd esetleg meghalnánk, de mondjuk én mindenképpen meghalnék, csak azért csinálod annyira jól, aminél jobban már nem lehet, mert engem féltesz, az esetleg nem lehet elég?

Zsigmond hallgatott. Egyesbe tette a váltót, lassan elindult.

-      Nagyon nehezet kérdeztem? Vagy csak nem tudom magam rendesen kifejezni?

-      Azon gondolkoztam, tartalmatlanabb-e valakiért dolgozni, mint csak úgy, bele a világba tenni, amit kell – szólalt meg Zsigmond. – Nem tudom, érthető-e, min gondolkozom.

-      Tudod mi van? Én már akkor kezdtem gyanakodni, hogy te egy nagy gyerek vagy, amikor megsértődtél, mert nem értetted, mi történik veled, de azt nem gondoltam volna, hogy nem is nagy gyerek vagy, hanem kicsi.

-      Egy érzelmi fogyatékos, mi?

-      Rosszabb. Nekem ehhez kicsi a humán műveltségem, mi az ellentéte a fogyatékosnak?

-      Túltelített.

-      Az. Na az vagy te. Jól ledöngölve minden emberi megnyilvánulás, mert az akadályoz a munkádban. Tudod mi van? Valaki kitalálta, hogy a te foglalkozásod érzelemmentességet követel, mert ezt csak úgy lehet jól csinálni, ha fapofával nézel ki a fejedből. Tudod, ki volt az, aki ezt kitalálta? Egy érzelmekre képtelen kőbunkó, aki ideológiát faragott a saját csököttségéhez. Mennyivel tud gyorsabban gondolkodni és cselekedni az, aki érzéketlen az emberivel szemben?

-      Amennyivel gyorsabb az, aki nem mérlegel.

-      Mit nem mérlegel?

-      Semmit.

-      Az a bérgyilkos. Meg esetleg a hóhér. Nekik nem kell mérlegelni. Mert nem kell nekik dönteni. Nem is dolguk, nem is képesek rá.

Miranda az ajtó mellé húzódott és oldalt fordult, hogy jobban lássa Zsigmondot. Halkan beszélt és lassan.

-      A hideg ésszerűségnek tudod mi az eredménye? A nihil. A megsemmisülés. Az a helyzet ugyanis, hogy hidegen és ésszerűen a világ megmagyarázhatatlan, mert annak, ami itt minket körülvesz, annak racionálisan nincs semmi értelme. Aki nem mérlegel, annak végülis ölnie kell, vagy valaki mást vagy önmagát. Két hónapja voltam Ludwignál, mikor odáig jutottam, hogy lelövöm, felgyújtom a házait, aztán elmegyek. Ha racionálisan végiggondolod, találsz valami hibát abban az eredményben, amire jutottam? Enni, aludni máshol is tudok, ez az élőlény csak zavar, nincs rá semmi szükségem. A hideg racionális döntés végső soron olyan, mint az állat ösztöncselekvése. Csak mi racionálisnak nevezzük, hogy adjunk valamit az emberi méltóságnak. Ésszerű az, ami érzelmileg is igazolható. A hideg ésszerűség embertelen, és ami embertelen, az nem lehet ésszerű.

Beértek Valenciába. A Turia partján elég rossz volt az út, vissza kellett venni a sebességből.

-      Ha egy évvel ezelőtt lelövöm Ludwigot, te sosem találod meg a másik hármat, akiket én kapartam ki a szolgálat számára úgy, hogy nem lőttem le azt a görényt, hanem végeztem a munkámat, kevésbé hidegen elemezve. Ha nem kerítem elő azt a hármat, ők tovább ölnek közvetve és közvetlenül tíz- és százezreket. Akarsz hidegen ésszerű lenni? Vagy marhaságokat beszélek?

Média

Na öntsünk tiszta vizet a nyílt kártyák közé. Nem egy hónap alatt nem lehet megtisztítani azt az izét, ami a hajdani Magyar Televízió után lett, és azt a Magyar Rádió helyett összetákolt sufnit, amihez képest a falusi kisbíró maga volt a professzionális hírszolgáltatás, a nyakába akasztott dob meg a magas kultúra terjesztője, hanem valószínűleg tíz év alatt sem.

Elmondom, miért. Indításnak ideteszek egy részletet egy 2002. február 17-én elhangzott műsoromból (Magyar Rádió, Petőfi-adó, Jóreggelt Európa):

Mondtam az előbb a háromszor ekkora országra épített Parlamentet emlegetve: ez egy 10 milliós kicsi ország, ennek legföljebb annyi újságíróra, rádiósra, televíziósra telik, amennyi az alapintézményekben kitermelődik.

Nem vásárlóerő és fogadókészség nincs 72 napilapra, nem tudom, hány hetilapra, többtucat rádióra, ki tudja hány magyar nyelvű tv-re,  hanem szakember nincs hozzá. Nemcsak politikai okok miatt nem lehet eladni bizonyos tömegtájékoztató termékeket, hanem elsősorban ólomnehéz tehetségtelenség miatt.

Egy kicsi országnak van bizonyos számú fizikusa, tehenésze, újságírója és kazánkovácsa, de egyikből sem tud többet termelni, mint amennyit a rendelkezésére álló genetikai állomány előállítani képes. Nem terem több tehetséges tehenész akkor sem, ha tízszer annyi istállót építünk. Hiteles emberből ennyi van, 20-szor ennyi nincs. Vannak bizonyos dolgok, amikre még a miénknél nagyobb létszámú nemzetek sem képesek. Hogy egyebet ne említsek, az 1 milliárdon felüli Kínában nem találtak egyetlen építészt sem, aki megfelelő lett volna a kínai Nemzeti Színház megtervezésére, egy franciát bíztak meg. Pedig ők nem 10 millióan vannak.

Kis híján negyedszázada mondtam ezt az első fideszbagázs uralkodásakor, azóta a helyzet nagyon sokat romlott. A Magyar Rádiót a Kondor-Such duó kivégezte, a Televíziót a fene tudja, kik, mi maradt? Lényegében semmi. Előbb a Szabadság téri épület belsejét rombolták szét, aztán a Bródy Sándor utcai Rádiót pusztították el. Előbbi házban nyolc évig voltam operatőr 1962-től '69-ig, az utóbbiból 1949-től 2004-ig ki sem jöttem, ha mellette jóideig mást is csináltam (újságírást, vendéglátós muzsikálást, tanárságot gimnáziumban és egyetemen) a rádiózást soha nem hagytam abba. A Televíziót bővítgették, miután onnan eljöttem (kiköltözött a Tőzsdepalota másik "lakója", a metesz - MTESZ - lett sok új iroda meg az első emeleti folyosó helyett az "aula" nevű büfé), de igazi változás nem történt, elég volt ennek az országnak az a két csatorna, amit ott, a Szabadság tér 17-ben töltöttek meg műsorokkal. A Bródy Sándor utcai intézmény sokat fejlődött műszakilag, de az 55 év alatt, amit ott töltöttem, a törvényszerű túlnépesedés miatt felhúzott irodaházon és üzemépületen kívül minden maradt úgy, ahogy volt.

A Rádióban 1600-an dolgoztak, amikor engem eltávolítottak (a tévében ugyanakkor nyilván többször annyian). Ebből hányan voltak igazi, klasszikus "rádiósnak" tartható munkatársak? Mondok egyetlen példát, hogy az állításom majd érthető legyen: ha azt kérdezik, hány kiemelkedő képességű, úgyszólván tökéletes riportert tudok mondani, a válaszom az, hogy egyet. Szilágyi Jánost. A többiek, a naponta hallható, ismert nevek egyszerű rádiós újságírók, akiknek a mikrofon a munkaeszközük, de nem rádiósok - nem is sokat tudtak a rádiózás lényegéről. Ugyanez a tévében: Vitray Tamás és Gyulai István. Nem riporternek, hanem tökéletes televíziósnak volt még egy név, Kepes András. Tökéletes rádiós valamivel több, például Sebestyén János, László György. A többi - és ez a lényeg - azok a névtelenek vagy alig ismertek, akik a "hely szellemét" teremtették és jelentették nemzedékről nemzedékre, Balyó Mária a Rádióban, Kremsier Edit a tévében, és utoljára, de legelsősorban a műszak, Újházy és Gajdos, Zsoldos Mari és Borlai Kinga a Rádióban, Mócsi és Dinnyei a stúdiók és közvetítőkocsik főnökei, Hidvéghy Sanyi és Gyarmati Pista, a fővilágosítók a tévében...

Megszámoltam a Port hu.-n 37 magyar nyelvű tévé van. 12 sportadó. A fidesz nevű fasiszta banda pusztítása mekkora esélyt adott új Szilágyik, Vitrayk, Kepesek, Újházyk jelentkezésének? 1998. óta folyt a szisztematikus rombolás. Törvényszerű, hogy ebben a pöcegödörszagú közéletben a lehető legjellemtelenebb, legócskább alakok töltsék meg az úgynevezett közszolgálati rádiós és televíziós állásokat, más néven a fideszbagázs göbbelszi propagandagépezetét (adjunk a píszínek, tisztelet a kivételnek? - alig hiszem, hogy volna akár egy is). Természetesen adódik a megoldás az eltávolításukra: egyetlen mozdulattal kisöpörni a teljes állományt annak kikötésével, hogy soha többé semmilyen tömegtájékoztató intézménybe nem tehetik be a lábukat.

Jó. És? Ki megy a helyükre? Ez többezer munkahely, ebből rengeteg "attraktív" pozíció, olyanok, akik a hangjukat, arcukat adják. Hol van ilyen? A szőke lány, aki hosszú vívódás után végre otthagyta a hitgyülekezetes tévét, és aki nemcsak tisztességes, de elég tehetséges is. Ez eddig egy. Kepes még él, 78 éves, Vitray is, ő 94. Rádiós? Egyet sem tudok.

Az a bizonyos "hely szelleme", amit fentebb említettem, évtizedek alatt alakul ki, a Rádióban jó 50 év kellett hozzá, kezdve Scherz Edével és Filotás Lilivel, a stúdióban egyenes adásban zongorázó Bartók Bélával, a Televíziós genius locit az ötvenes évek közepén odaérkezett rádiósok alapozták meg, ott is kellett volna még sok évtized...

Mi lesz most? Csodák mint tudjuk, nincsenek. Leginkább semmi sem lesz. Majd 30-40 év múlva, ha minden jól megy (miért menne?), ha Magyar Pétert, a politika csodagyerekét nem tudják megfojtani, ha lesz ideje kinevelni azok utódait, akiket most még készen kapott, de félek, nincs sok Kapitány, Orbán Anita, Forsthoffer, Lannert, Tarr, Hegedűs, nekik maguknak kell gondoskodniuk a saját utánpótlásukról.

Egyszóval ne reménykedjenek, ez van. Azaz reménykedjenek, mert a légkör alkalmas olyanok jelentkezésére, akiket nem ismerünk még, ahogyan az itt felsoroltakról sem tudtunk semmit. Hogy képzést hol kapnak? Na, azt nem tudom. Vagyunk ugyan néhányan, akiknek még van jártányi és szellemi ereje legalább a tanácsadáshoz, de tessék sietni, nincs sok időnk...

P.S.: Néhány órája tettem föl ezt a jegyzetet, talán még nem késtem el ezzel az utóirattal. 

Valamikor a 90-es évek közepe táján valami közös dolgunk akadt György Péterrel (ő azóta meghalt, egyike volt a nekem fontos, bizonyos szempontból pótolhatatlan embereknek), átmentem hozzá az egyetemre, valamilyen médiatudományi tanszéknek volt a vezető professzora. Arra emlékszem csak, hogy hosszú ideje készültünk arra a műsorra, de hol ő nem ért rá, hol én, akkor kérdeztem meg tőle, mi ez (az akkor még viszonylag új) diszciplína, és tanítanak-e rádiózást. Ne bosszants, mondta akkor Péter, hányszor hívtalak, hogy gyere át docensnek, azt is mondtam, hogy attól még rádiózhatsz, sőt…

Nem tudom, megvan-e még ez a tanszék, ha igen (remélem), nyilván vannak hallgatói. Politikailag ártatlan lányok és fiúk, akiknek már elsőéves koruktól kell hogy legyen valami fogalmuk a tanulandó szakmájukról. Keressék meg ezeket a gyerekeket, állapodjanak meg velük (technikai kérdés), a tanulás mellett olyan gyakorlatban lesz részük, amilyenben egyetlen más egyetemistának sem. Csináljanak műsorokat, olyan esetleneket, amilyen csak telik tőlük, készítsenek műsorstruktúrát, építsenek fel egy közszolgálati rádiót és televíziót. Nyerjenek meg néhány önként jelentkezőt a régi, minden szempontból feddhetetlen nagyok közül, akik segítenek (én például szívesen, ha elfogadnak, és nem tekintik nagyképűségnek a saját magamnak adott címzést). Ilyen még bizonyosan nem volt a médiatörténelemben, a hatása szerintem lehet minden szempontból pozitív. Annál, amire most van kilátás, egészen biztosan jobb lenne.

Még valami (teszem hozzá 21-én). Volt egy Walter Cronkite nevű televíziós az Egyesült Államokban, Amerika leghitelesebb emberének tartották. Ő vezette évtizedekig a CBS híradóját. "És ez így van jól" - mondta például, amikor úgy gondolta, hogy amit hírként és az azt követő eseményként közölt, az úgy volt helyes. Azaz volt véleménye, voltak érzelmei, a tévéhíradóban megjelent Cronkite egyénisége, a néző ehhez, ennek az egyéniségnek a kisugárzásához mérte a napi politikát. 

Na ez az a csúcsa a televíziózásnak, ahová nemcsak nem jutott el soha magyar tévés, nem is törekedett rá senki, mert soha nem ismerték fel, mit jelent a hitelesség, és az hogyan érhető el. Hogy ugyanis ott a képernyőn az nem egy emberformájú felolvasógép, hanem egy ember, akinek az volna a legfontosabb jellemzője, hiszek-e neki, érdekel-e, amit mond. Egy két éve inkább ösztönösen, mint tudatosan várom a hitgyülekezetes tévén, hogy Gesztesi Máté jelenjen meg a híradó vezetőjeként, mert szívesen nézem, szívesen hallgatom. Jók és választékosak a magánszövegei, azokat is értelmezi, amiket olvas, és ami a legfontosabb, nem látom, hogy a súgógépet nézi, azt látom, hogy velem akarja elfogadtatni, amit mond.

Cronkite is elkezdte valamikor. Én az m1 híradójában kipróbálnám ezt a fiút. Szerintem elvinné a hátán az egészet, ha hagyják, hogy belefolyjon a szerkesztésbe, hogy azt a maga ízléséhez igazítsa. Bizonyos vagyok benne, hogy jól járna vele az egész intézmény.

Az élet lehetne akár szép is

"...nem tudom, okozott-e valakinek szenvedést vagy hátrányt. Írt-e lejárató cikket. [Felhívták közben a figyelmemet arra, hogy Pankotai Lili lejáratásában élen járt.] Használt-e minősíthetetlen nyelvezetet. Önmagában az a tény, hogy a Mandinernek írt, az én szememben azt jelzi, hogy magas volt a toleranciája a kormányzati korrupcióval és gyűlöletbeszéddel kapcsolatban. Ez ízlésbeli dolog: az én ízlésemnek nem felel meg..."

Ezt olvastam a neten egy jónevű, általában jól író, valószínűleg okos embertől (nem ismerem személyesen, a papája egy napig csoporttársam volt a Színművészetin, ő jónevű rendező lett, pár éve halt meg). Az nagyon nagy baj, ha egy okos ember (különösen ha még nő is az illető, azaz nagy eséllyel okosabb egy férfinál) azt írja, hogy a mandinernek írni "ízlésbeli dolog". A latin proverbiumok jórészt alapigazságokat közölnek, döntő érv lehet hivatkozni rájuk - a de gustibus non est disputandum is ilyen. Csak ez a veszélyes, a vele való visszaélésre alkalmas fajtából való, az esetek jelentős hányadában a használója leplezni próbálja az állítás felelőssége elől való menekülését. Esetünkben annak kimondása alól használtatik mentesítésre az ízlések emlegetése, hogy a nevezett szennylapba írás az ember ócskaságának, selejtes jellemének bizonyítéka. Szó nincs ugyanis rossz ízlésről, különösen "magas toleranciáról a kormányzati korrupcióval és gyűlöletbeszéddel kapcsolatban" (minő fentebb stílbe burkolt, rafinált irónia), hanem arról van szó, hogy a közíró tartózkodik az egyenes definíciótól. Talán nem is gyávaságba hajló óvatosságból, hanem mert nem látja, hogy a kártékonyság nem "ízlésbeli dolog" - nem tudom, melyik változat a rosszabb, félek, azt utóbbi. Ez a szemlélet hagyta térdig járni a trágyalében az ország népének nyomasztóan magas százalékát, mondván: a fidesz szavazónak más a véleménye és ízlésekről ugyebár... Nem. Ez nem véleménykérdés. A fidesz szavazó, a meggyőződéses primitív, iszonyatosan buta gyűlöletgóc (tessék megnézni, hányan maradtak) azért tudta magával rántani a szimplán bárgyú szerencsétleneket, mert minden tekintélyesnek vélt "értelmiségitől" ezt a baromian pusztító hülyeséget hallották. Hogy a fidesz szavazónak "joga van a véleményéhez, neki csak más az ízlése". A fidesz szavazó bűnsegédi bűnrészes volt ennek az országnak a majdnem totális elpusztításában, és a maradékuk most is az, ártalmas fertőzés, az emberhez méltó élet szennyezője.

A jelen parlamenti "ellenzék" nem a szólásszabadság manifesztációja, hanem a még mindig nyitott szájjal bámuló bornírtság terméke. Az "ízlésbeli dolog" iszkolása a romboló valóság elől. A mandinerbe író meg a fideszképviselő a mihazásokkal együtt köztörvényes bűnöző, adekvát tartózkodási helye valamely büntetésvégrehajtási intézmény.

Szeretnénk élvezni azt a lehetőséget, hogy részt vehetünk, osztozhatunk a rengeteg gondban-bajban, amit most egy nagyon jól kezdő kormány igyekszik eltakarítani. Mely kormánynak nincs szüksége semmiféle "ellenzékre", valamint a végtelenül ostoba "fékekre és ellensúlyokra" sem.

Hozzák már haza a dagadt szörnyeteget Horvátországból, és tisztítsák meg tőle és a csatlósaitól ezt a még mindig jobb sorsra érdemes népet.

Színház

Azon tűnődöm, mekkora marhaságot mondhat valaki, amiből még nem kell azt a következtetést levonni hogy az illető szellemi képességeivel, jellemével, erkölcsi minőségével vannak súlyos bajok. Például "a színház ilyen, régen a színházi büfékben azon röhögtek „boldogan”, amiért ma büntetés jár." Vagy itt van ez: "a színházi közeg maga szüli meg ezt a fajta helyzetet, amiben a rendező ötlete érvényesül." Aztán végül, ahol megszűnik minden kétség, az illetőt nem szeretném a közelebbi ismeretségemben tudni, az Eszenyi Enikővel kapcsolatos véleménye: Eddig azt akarták, hogy kérjen bocsánatot. Mit csináljon még? Haljon meg? Meg még az is hozzá, hogy "a magyar színház nem annyira gazdag, hogy egy ekkora tehetséget elrugdosson a pályáról."

Leírtam már egyszer-kétszer, hogy a születésem után nem sokkal anyám levitt engem Balatonföldvárra, az első nyaramat az ottani házunkban, a Kulipintyóban töltöttem. A szomszédunk a Germán-Bajor házaspár volt - Bajor Gizi sokak szerint minden idők legnagyobb színésznője szépen kérte anyámat, hadd lehessen a keresztanyám. Azaz voltaképpen beleszülettem a színház világába, és ott is éltem le az életem legnagyobb részét. Dolgoztam színházban díszletezőként, éltem vidéki színészházakban (egyik feleségem színésznő volt, akkor ráadásul világhírű a filmjeivel), operatőrként, rendezőként is belülről láttam ezt a világot, nekem még Ajtay Andor mondta, hogy a kocsi előállt szövegre is bejön a Rádióba, ha én vagyok a rendező... egyszóval nehéz nekem újat mondani. Végig ültem Gellért Endre és Várkonyi Zoltán sok rendezését, de az ő zsenialitásukhoz fel nem érőkét is, Kazán Istvánét, Kazimir Károlyét, Dolgoztam Szinetárral, Horvaival, Ádám Ottóval a tévében, voltam operatőre Vámos Lászlónak... Soha senki nem röhögött azon a színházi büfékben, amiért ma büntetés jár - egyszerűen nem fordulhatott elő ahhoz hasonló sem. És senki nem akarja, hogy Eszenyi Enikő meghaljon - akihez fogható tehetséget sokat tudok mondani, nála sokkal nagyobbakat is számosat, csak azt akarja minden valódi színházi ember, hogy egy olyan alak, mint a nevezett soha többé ne kerülhessen olyan helyzetbe, amiben másokhoz szólhat. Színházban. Kocsmában bármikor.

Máté Gábor - tőle valók az idézetek - jó név volt valamikor. Én sosem kedveltem, sosem jutott eszembe egyetlen szerepre sem, de mondom, jó név volt. Szerintem ezzel az Ördögkatlan-beszélgetéssel kiiratkozott a színházi világ tisztességes, igazi részéből.

A civilségről

"Egyúttal csalódottak vagyunk, amiért a törvénymódosítás nem veszi figyelembe a szülők számára fontos szempontokat. Az igazgatói kinevezésekkel kapcsolatban csak a nevelőtestület véleményezési jogát állították vissza, de a szülők véleményezési jogát nem. Ez azt jelenti, hogy a Tisza-kormány helyben hagyta a Fidesz azon elfogadhatatlan gyakorlatát, hogy az iskolák szülői közössége nem ismerheti meg az igazgatói pályázatok anyagát, a szülők nem tudhatják meg, hogy az új iskolai vezetők mit terveznek..."

"Észrevételeinket megküldtük a kormánynak és a Tisza oktatási bizottsági tagjainak is, de egy udvarias köszönetnyilvánítást leszámítva érdemi reakciót nem kaptunk, valódi párbeszéd az említett kérdésben nem volt. Nem vették figyelembe a törvénymódosításra beküldött egyéb jobbító javaslatainkat sem, mint ahogy a Civil Közoktatási Platform javaslatai, melyek az autonóm és demokratikus működés hatékonyabbá tételét szolgálták, szintén érdemi reakció nélkül lettek figyelmen kívül hagyva"

Én meg csalódott vagyok, mert nem kérdeztek meg, kit vehetnek föl péknek a helyi sütödébe, pedig szoktam kenyeret venni. És a Csillagászati Intézet igazgatóját is az én szempontjaim figyelmen kívül hagyásával nevezik ki, holott én rendszeresen nézem az éjszakai égboltot...

Miért akar mindenki mindenbe beledumálni? Miféle demokratikus működésről tetszik hablatyolni? Tényleg azt hiszi a "civil közoktatási platform", hogy egy ilyen szervezet léte lehet más, mint felháborító ostobaság és dühítő arcátlanság? Mi az, hogy "civil"? Nem katonai? Netán nem egyetemet végzett pedagógus? Ha az utóbbi, akkor miért nem látja be, hogy nem pofázhat bele a hivatásosok munkájába? A sebészeti klinika tanszékvezetőjének a kinevezésébe miért nem akar beleszólni, lehet, hogy volt már páciens, minden joga megvan hozzá? A rossznyavalya törje ki a nyüzsgönc demokráciahívőket, miért nem bírnak csöndben maradni olyan szakmai kérdésekben, amikhez semmi közük nincs?

Van két egyetemet végzett fiam, annak rendje és módja szerint végig figyelemmel kísértem az iskolai pályafutásukat. Vannak unokáim, a legidősebb most fog érettségizni, a legkisebb a jövő hónapban lesz elsős az általánosban, ők is fordulnak hozzám mindenféle kérdésekkel. Annak idején elvégeztem az idevágó egyetemet, tanítottam gimnáziumban, rövid ideig egyetemen is (ahhoz nem volt elég bátorságom, és a felkészültségemet is kevésnek tartottam, hogy első osztályosokat tanítsak). Mindez olyan régen volt, hogy ma már nem volna képem hivatásos oktatási kérdésekben megnyilvánulni.

Fogják már be végre!