Egy személyes történet

A nyolcadik kerület legsötétebb részén nőttem fel. A Kálvária téren laktam, a Horváth Mihály téri általános iskolába jártam (későbbi - mai - Fazekas). A Mátyás téri banda Urifiúnak hívott, ezt átvették a Lujza utcaiak meg a Teleki tériek is. Vártak rám a Jópásztor kápolna előtt, amikor mentem haza az iskolából. Mindennap. Kisebb nagyobb csoportokban, hol ugyanazok, hol mások, jó szórakozásnak tartották a gyalázásomat. Meg azt is, hogy olykor véresre vertek, ha meg mertem szólalni. Márpedig mertem, mindig, már akkor sem bírtam csöndben maradni.

Sok év után eljutottam a gyarapodásban addig, hogy túlnőttem a 180 centit, ezzel együtt előbb a 80 kilót is, aztán mire elértem a 190-et, addigra a 90 kilót is. Jártam boxolni a Vasasba, később dzsúdózni a Honvédba. Eljött az ideje az "elszámoltatásnak". Rendesen visszaadtam mindent, amit kisgyerekkoromban kaptam. Volt abban az elszámoltatásban vér is, csonttörés is, minden, amit korábban én kaptam. Némelykor annál több is, ha akció közben elfogott a keserűség.

Lakott a Nagyfuvaros utcában egy szénlehordó, a Mátyás tériek vezére. Az nem bírt beletörődni abba, hogy a vesztes oldalra került. Olykor megvárt este a kapunk előtt, mikor közeledtem, elfutott, messziről ordítozott. Mindenféle helyzetben gyalázkodott, amíg egyszer megelégeltem, utána mentem, elkaptam, a szó szoros értelmében véresre vertem, közben el is magyaráztam neki, mindezt miért kapja, meg azt is, mit fog kapni akkor, ha még egyszer meglátom.

Nem hiszem, hogy megértette, iszonyúan buta ember volt. De a gyávasága akkor felülkerekedett a bosszúvágyán. Soha többé nem láttam.

Ceterum censeo a csúti rémet börtönbe kell zárni, életfogytiglan.

Hétköznapi benyomások

 

Elég érdekes dologra jöttem rá. Él egy ember itt közöttünk, akihez foghatóan senki nem ismeri ezt az országot. Akinek ez a nép nem statisztikai adat, hanem Mari néni és Lajos bácsi. Akiket megismert. Beszélt velük. Meghallgatta őket. És válaszolt nekik. Ez az ember pertuban van a magyar néppel. Mint Fülig Jimmy a Boldogság Szigetek lakóival. Nem állítom, hogy Magyar Péter (aha, róla van szó, Magyarország miniszterelnöke az, aki kiemelkedően a legjobban ismeri ezt az országot) Rejtő Jenő regényéből vette az inspirációt, de nem volnék meglepve, ha az alapot St. Antonio de Vicenzo Y. Galapagos főherceg, a Boldogság Szigetek uralkodója kínálta volna, aki azt mondta Fülig Jimmynek, hogy „nem vagyok nagy birodalom uralkodója... és mégis úgy érzem, hogy helytelen, ha a sors kegyelméből elfoglaljuk a trónt, mielőtt megismernénk közelebbről az embert. Ez oly kézenfekvő…” Szinte bizonyos vagyok benne, hogy Magyar Péter olvasta a Piszkos Fred a kapitányt, de akár onnan vette az országjárás gondolatát, akár nem, olyat tett, amit előtte senki (az „igazságos Mátyás” című, kissé blőd és gyermeteg mesesorozatnak természetesen semmi történelmi alapja nincs, és nem is a nép megismeréséről szól, hanem hogy a jó király mindig igazságot tesz).

Mondta Magyar Péter többször is, hogy mennyit tanult a két év alatt, de fogalmam sincs, annak tudatában van-e, amit én a parlamenti felszólalásaiból szűrtem le: az ő senkiéhez sem hasonlítható magabiztosságát, ismereteinek szilárdságát nem a megválasztásának elsöprő fölénye adja, hanem a beszélgetések Mari nénivel és Lajos bácsival. Hogy a magyar nép jelentős része a személyes ismerőse. „Szervusz nép, szervusz király”.

Amikor tévéoperatőr voltam, sokat utaztam, sok vidéki riportot készítettem, újságíróként és rádiósként is bejártam az országot Grabolctól Nemesmedvesig, de én messze nem ismertem úgy ezt a népet, mint Magyar Péter. Én is dühös voltam (vagyok is), de nem annyira és nem úgy, mint ő. Nincsenek illúzióim, azzal a rengeteg, iszonyatosan ostoba embertől, akik a finom szalonstílust, az „eleganciát” kérik számon a miniszterelnökön, nem várható el, hogy felfogják, Magyar Péter nem olvasott adatok alapján haragszik, hanem amiatt, amit a kétéves országjárása alatt látott. A személyes tapasztalataiból fakad az indulata – azokhoz képest türelmes és visszafogott…

Csak próbálom megérteni, amit látok. Mióta élek, egy bizonyos „foglalkozású” embertől undorodom, kiráz a hideg, ha csak a szót meghallom: politikus. Akkor ez most mi? Miért kísérem figyelemmel egy ember cselekedeteit, aki a definíció szerint politikus?

Mert csak a definíció szerint az. De ő valójában Mari néni és Lajos bácsi ismerőse. Akikkel beszélgetett, és akiket megértett. Értük haragszik, értük akarja eltakarítani az életük megkeserítőit.

Kicsit félek, mikor tesz valami olyat, ami más lesz, mint amit eddig leírtam. Mikor egyszercsak politikussá válik. Remélem, egyszer sem.

Nem hittem volna, pedig ismerem az undorító fajtájukat

A dél-alföldi, 892-es lélekszámú Kamut polgármestere bruttó 1,1 milliót keres havonta.

Vezetőként, munkáltatóként kevesebbet fogok keresni, mint a munkavállalók. Őszinte leszek, én ezt nem fogom csinálni

– mondta az 5300-as lélekszámú, Csongrád-Csanád vármegyei nagyközség független polgármestere, Molnár Áron, aki idáig bruttó 1,7 millió forintot keresett.

Megpróbálom indulat és demagógia nélkül. Az idézett polgármester a település lakóinak az adójából él. Mit tesz a jelzett összegért, amivel ő különb bármelyik parasztembernél, aki őt fizeti? Mekkora "felelősséggel" jár egy Algyő méretű település vezetése? Mit csinál a polgármester úr kora reggeltől késő délutánig, az úgynevezett munkaidőben? Ki lehetett az a mérsékelt képességű alak (melyik testület), aki (amely) azt a rendelkezést kényszerítette rá erre a szerencsétlen országra, hogy minden egyes községnek fizetett "polgármestere" legyen? Miért nem lázad fel minden egyes közösség egy ilyen felháborító baromság ellen? Miért nem jut eszébe senkinek, hogy például az algyői polgármester menjen el dolgozni, és ha nem arcátlanul dőzsölni akar a mások munkájából, akkor lássa el szabadidejében azt a fantasztikus munkát, amit egy 5300 lakosú település ad egy ügyintézőnek.

A rossznyavalya jöjjön rá erre az alakra és Márki Zay úrra is, próbálják tudomásul venni, hogy ez itt egy nagyon szegény ország, ami romokban hever. Körülbelül mint a második világháború után. Amikor mindenki lapáttal vagy puszta kézzel próbálta előásni a maga és a mások lakóhelyét, és senkinek nem jutott eszébe, hogy ezért akármilyen (nem magas, akármilyen) fizetést kérjen. Pedig azt a rombolást nem ennek az országnak a népe végezte el, mint ahogyan ezt a most mindenkit körülvevő pusztulást a "fideszes" szavazók hozták ránk közvetlenül, és mi mindnyájan benne voltunk közvetve a tehetetlenségünkkel, a közömbösségünkkel, a fatalizmusunkkal.

Befognák végre?! Vagy eltakarodnának végre a jó büdös francba az igényeikkel?! A méltatlankodó duplanullák általában és a hirtelen nagyarcot növesztett Algyő polgármestere meg Márki Zay úr különösen?!

Hatvanpuszta

Jókora terhet vett nyakába az Orbán család a hatvanpusztai uradalom megépítésével. Olyat, amit az állami pénzcsapok elzárása esetén nehéz elképzelni, hogyan tudnának cipelni. Az építés mellett persze a fenntartásba is beszállhatnak Mészáros Lőrinc cégei.

Ezt írja az újság. Azon tűnődöm, hogy a szerkesztőségben nem tudják, kié a "Mészáros Lőrinc cégei" néven manifesztált vagyon, vagy csak azt nem tudják, hogyan kellene ezt minden alkalommal jelezni? Hogy ugyanis még nincs bírósági ítélet, prejudikálni meg nem illendő, de nem akarjuk az olvasóval elhitetni, hogy az atlanti térség legbutább embere birtokolja azt az irdatlan vagyont. Nem akarjuk az olvasóval elhitetni, hogy ebben az országban az elmúlt 16 évben minden rendben volt. Ha ugyanis csak feltevés szintjén megengedjük, hogy az a pénz lehet a gazellaarcú gázszerelő vagyona, akkor azt hirdetjük, hogy ebben az országban az elmúlt 16 (sőt az elmúlt 36) évben minden rendben volt. Hogy a honvédség Központi Tisztiháza, Kaya Ibrahim, Joszip Tot, Schlecht Csaba után végre megtalált "Mészáros Lőrinc cégei" a sajtó végtelenül bamba munkatársai számára is sikeresen elfedik a világtörténelem legaljasabb rablógyilkosának tetteit...

Ceterum censeo a csúti rémet börtönbe kell zárni, életfogytiglan.

Ismétlés három felkiáltójellel

 

2026. május 16., szombat

Segítség!

Ahol felnőttem és ahol (falun) a nyarakat töltöttem, mindig akadt egy görbeujjú öregasszony, aki jókedvű fiatalokat látva azt rikácsolta: fogtok ti még sírni.

Könyörögve kérem, ezt a Török Gábor nevű, ocsmány, károgó öregasszonyt zárja be már valaki, és ragassza le a száját.

Ceterum censeo a csúti rémet börtönbe kell zárni, életfogytiglan.

Ezt írtam majd' két hete. Azóta nevezett elmeállapota sokat romlott. Rendőr és orvos beavatkozását látom szükségesnek, de sürgősen.

Egy kis jelentésvizsgálat

 Balog Zoltán volt az, aki határozottan és nyomatékosan kérte, hogy K. Endre kapjon kegyelmet

Határozottan és nyomatékosan utasítani lehet, nem kérni. A határozottság és a nyomatékosság mögött fenyegetés van. A határozottság azt jelenti, hogy hatékonyan képes cselekedni az, aki határozottan lép fel, ha netán tagadással, engedetlenséggel találkozik. A nyomatékosságnak súlya van, a két szó szinonimája is egymásnak. Nyomatékosan az tud megnyilvánulni, akinek megtorlásra van intézményes képessége.

Fent nevezett (megnéztem) hat éve nem volt már miniszter, amikor határozottan és nyomatékosan avatkozott be az állam mint legfőbb és legerősebb erőszakszervezet működésébe. Egy akármilyen vallású főpap státusza a hajlongásra és talpnyalásra elegendő jogosítványt jelent.

A két módhatározó használata bőven elég arra, hogy keresni kezdjük azt, aki határozottan, nyomatékosan és visszautasíthatatlanul képes utasítást kiadni. A fent nevezett főpap büntetésének megállapításakor javaslom súlyosbító körülménynek tekinteni az ostobaságból fakadó árulást, amivel az ország despotáját rendőrkézre adta... Bár lehet, hogy ezért dicséretet érdemelne.

Ceterum censeo a csúti rémet börtönbe kell zárni, életfogytiglan. 

Ezeregyszáz év után

  

annak érdekében, hogy a Tisza-kormány mulasztását orvosoljuk, a Fidesz–KDNP-frakció törvényjavaslatot terjesztett elő a magyar gazdákat védő intézkedések újbóli bevezetésére, a korábbi Fidesz–KDNP-kormány alatt alkalmazott, az Ukrajnából származó élelmiszerekre vonatkozó importtilalom visszaállítására.

Fidesz–KDNP-frakció. Előterjesztett. Hogy orvosoljanak.

Nem tudok én ezen nevetni. Még keserűen sem. Ezek tényleg azt képzelik, hogy itt fognak pofátlankodni? Évekig? Az országházban, fizetésért? Mintha mi sem történt volna? Nincs gyomrom végig nézni a névsort, de anélkül is biztosan tudom, évekre, évtizedekre börtönben van a helyük, ha „semmit nem csináltak”, akkor is, a puszta tagság egy bűnszervezetben bőven elegendő a perbefogásra és elítélésre. Méghozzá mielőbb, mert nem lehet, hogy csak nekem van hányingerem tőlük. A szemüveges, hízottfejűvel az élükön, aki évtizedeken át szenvtelen arckifejezéssel hazudott és piszkoskodott, fölényeskedett és gúnyolódott.

Tudom, sok a munka, de sokadszor mondom, ennek a köztörvényes bandának az eltakarítása mindennél fontosabb, és nem is igényel akkora apparátust, mint a többi, az ország életének szempontjából valóban meghatározóbb teendők.

Ha belegondolnak, hogy mi is az a bagázs, ami beül most a parlamenti patkó baloldalára (ennyit az „oldalak” jelentéséről és jelentőségéről), akkor ahhoz a dühítő, taszító és egyben végtelenül ostoba elnevezéshez érkezünk, hogy ezek itt az ellenzék. Hogy micsoda? Ellenzék. Aha. Mi is az?

Mindenekelőtt annak nyílt beismerése, hogy a mindenkori és bármelyik országban működő kormány tisztességtelen. A megválasztásakor, kinevezésekor felálló kormány eleve, mondhatnám eo ipso tisztességtelen. Ha ugyanis nem volna az, akkor nem kellene intézményesen szembe állítani a mindenkori kormánnyal egy olyan szervezetet, amelyik szemben áll, nem ért egyet a kormánnyal. Tetszik érteni? Teljesen mindegy, milyen kormányról van szó, azzal nem szabad egyetérteni. Miért? Hát mert nyilvánvalóan tisztességtelen, ezért van szükség olyanokra, akik helyből, magától értetődően nem értenek egyet a kormánnyal. Hogy kikből áll ez a szervezet? Arra is megvan az önként adódó válasz. A politikatörténet legnagyszerűbb vívmánya, a demokrácia alaptétele, hogy a nép csalókból, hazugokból, dilettánsokból álló társaságot fog  a saját fejére ültetni, viszont a nép van olyan okos és bölcs, hogy ezeket a becstelen alakokat nem hagyja csak úgy randalírozni, hanem mindjárt rájuk küld egy olyan bandát, amelyik legalább egyszer már belebukott a kormányzás természetes részét képező bűnözésbe, ezeket nevezi ellenzéknek. Az ellenzék pedig rendkívül fontos a jól működő demokráciákban, mert a parlamentben tevékenykedő ellenzéki frakciók ellenőrzik a kormánypártokat, mivel a kormánypártokkal ellentétben kritikus távolságra vannak a végrehajtó hatalomtól. Azaz attól, hogy a választáson megbuktak, hirtelen nagyon tisztességesek és törvénytisztelők lettek, abszolút alkalmasak az új bűnözők, az új kormány ellenőrzésére. Ennek az ellenőrzésnek az a lényege, hogy bármit tenne a kormány, az ellenzék annak ellene van, akkor is, ha nyilvánvalóan jó és hasznos (véletlenül) a kormány szándéka. Azaz ha megtesszük a következő lépést a logika lépcsőjén, akkor a mindenkori ellenzék a kormányzás kerékkötője, az esetek jelentős százalékában baromi nagy marhaságokat beszél, ezekkel akadályozza azt a kormányt is, ami esetleg tisztességes szándékkal látna neki a kormányzásnak. Félre ne értsenek, attól, hogy ironizálok, ez véresen komoly, nem a véleményemet mondom, hanem tényeket sorolok. Olyan tényeket, amikkel a világtörténelem napi politikával foglalkozó része évszázadok óta tisztában lehetne, de nyilvánvalóan nincs tisztában vele, vagy csak úgy tesz, mintha ezt az egészet nem értené, racionálisnak tekint egy nyilvánvaló esztelen zagyvaságot, némelykor be-beismerve, hogy a demokrácia nem tökéletes, de nincs jobb…

A „rendszerváltás” óta tartó Augiász istállóban ez a fenti szabályok szerint működött, az első kormány a következő választáson akkorát bukott, hogy öröm volt nézni, mi lett ennek a következménye? Az urambátyám, dzsentroid, iszonyúan kártékony rendszert a torkunkon lenyomó bagázs, a három baromian ostoba párt átment „ellenzékbe”. Aztán ez a rendszer maradt, új kormány, a régi ellenzékbe, a pártok rendesen ki is múltak, ne nyugodjanak békében, majd 2010-ben uralomra jutott a világtörténelem legundorítóbb képződménye. Egy jellemtelen, hihetetlenül ostoba, pitiáner bűnözőkből álló konglomerátum, aminek a tagjai még ahhoz is gyávák és tehetségtelenek voltak, hogy fasisztának megfelelők legyenek. Azért próbálkoztak, 16 éven át. Rátelepedtek egy szerencsétlen népre, amelyik egész történelme során soha nem tett semmit, hogy a különféle brigantik uralma alól felszabadítsa magát, egyetlen egyszer, 1956-ban volt egy elkeseredett kísérlete, amikor nem a sértett főurai hajszolták bele valami teljesen értelmetlen „szabadságharcba”, hanem maga a nép, annak is egy parányi része próbált meg kitörni, természetesen a legrosszabbkor, a legreménytelenebb helyzetben, egy ereje teljében lévő, ki tudja, miért kommunistának nevezett fasiszta óriásbirodalommal szemben, esélye, mint hógolyónak a pokolban… Azaz nem volt nehéz uralkodnia az ócskaságnak, a rossz minőségnek, a tanulatlan, gerinctelen aljasságnak, ehhez voltunk szokva. (Nemes Jeles László, mint egy naiv kékszemű kisgyerek, azt mondta: hogy a szabadság mégiscsak valami, amit nem engedünk el. Hogy ez a magyaroknak fontos, és hogy újra képesek a kezükbe venni a sorsukat… - azaz felmondta az évszázados, szomorú, önámító, hazug leckét. „Újra” a kezünkbe vesszük a sorsunkat. Aha. Mikor is volt legutóbb? Mikor nem sodródtunk?) Lényeg az, hogy egy köztörvényes, jórészt életfogytiglani fegyházzal büntetendő banda megbukott valakinek a tetteitől, aki a magyar történelem förtelmes és szánalmas 1100 évének végén először felfedezte az embert a tömegben, más néven a népben. Ezt már mondtam egyszer, most megismétlem, hogy jól tessék érteni: a magyar történelemben először. Voltak már néhányan, akik mondtak okosakat, de sorsfordító alakja a mi ezerévünknek még soha nem volt. Nem tudom, mit hoz a jövő. Nem tudom, mivé válik Magyar Péter, mit tesz ő maga ellen, vagy mások mit tesznek ellene, de ezt, amit itt leírtam, már nem lehet elvenni tőle: ő volt az első, aki megteremtette a lehetőséget, hogy értelmes, emberhez méltó életet kezdjünk élni, ő volt az első, aki a magyar jelzővel ellátott embert valóban embernek tekintette, aki kilencmillió embert csinált egy megalázott néptömegből. Ennyi embernek adott esélyt arra, hogy lehessen belőlük kilencmillió egyén. Mindezt úgy, hogy mosolyogva, nevetve, eufórikusan kiabálva mentek ki az utcára, nem összeszorított foggal, a félelemtől gyötörve pillantottak körül, mikor jön a hatalom, hogy visszazavarja őket az odúikba. Ennyi embernek adott esélyt, hogy maga tehesse szabaddá magát, hogy ne várjon valamire, ami majd helyette, ami majd küldi a megváltót…

Gálvölgyi János ma megjelent félmondata arról szólt, hogy április 12-e után „attól tartott, lezárják a hidakat, mert lőni fognak.” Nem volt egyedül ezzel a szorongással. Én még mindig nem érzem úgy, hogy már megállhatunk, mert itten az ígéretnek földe van (szegény Petőfi, ha egy ilyen embert kaphatott volna). Ezért sürgetem annyira, hogy mielőbb életfogytiglani fegyházba a csúti szörnyeteggel. Tudom, hogy olyan gyáva, amihez képest az emlegetett nyula akcióhős, de éppen ennélfogva, éppen a lobogó gyűlölete és bosszúvágya miatt akkor is rosszabb egy pusztító járványnál, ha most bebújt a föld alá reszketni. Meg fogja találni a magához méltó sunyi aljadékot, aki megszervezi neki a felfordulást…

Tetszik látni az üvöltő kontrasztot? Negyvenvalahány nyavalyás fasiszta, ocsmány börtöntöltelék ült be az Országházba mint ellenzék. Nem látják ők annak a töredékét sem, amit fentebb leírtam, de a belükben érzik, hogy itt most egy olyan jelenséggel kerültek szembe, amit mindenáron el kell söpörniük a föld színéről.

Tessék szíves lenni szólni annak az embernek, aki talán maga sincs egészen tisztán tudatában annak, hogy mit tett: annak a 16 évnek és annak az 1100-nak akkor lesz vége, amikor a még mindig virulens, fertőző gócot kimetszi.

Kérem, szépen kérem, higgyen nekem. Túl régen élek ahhoz, hogy ne lássak olyat is, amit mások még nem…

Ceterum censeo a csúti rémet börtönbe kell zárni, életfogytiglan.