Keresés ebben a blogban

2021. augusztus 31., kedd

Majd jól kell ám kormányozni

 

Azt hallottam, hogy 2022-től jól kell kormányozni. Hogy miért? Mert ha nem, akkor egy év múlva „visszajön Orbán és bosszút áll”.

Komolyan? Honnan jön vissza? Az életfogytiglani fegyházbüntetésből? Amihez mellékbüntetésként jár a közügyektől való örökös eltiltás? Vagy az elszámoltatáson nem ezt kell érteni? Esetleg (egy esetleges, de mindinkább kizárható választási győzelem esetén) netalántán, esetlegesen le tetszenek ülni egy kockás (négyzethálós) papír elé, és össze tetszenek adni mindenféle számokat, aminek a végén majd kijön, hogy voltaképpen minden rendben van, és nem is kell tovább csinálni ezt az elszámoltatást? Menjen békével egy országpusztító tömeggyilkos? Aki attól kezdve majd jó alaposan meg fogja figyelni, jól kormányoznak-e az utána jövők, mert ha nem, akkor ő visszajön és bosszút áll. A megfigyelésétől pedig jó alaposan rettegni kell, mert ő aztán tudja, mit figyel meg, hiszen ki tudná jobban, milyen a jó kormányzás. Amit tapasztal, azt csak ahhoz kell hasonlítania, amit ő csinált, kis különbség és már jön is bosszút állni. Hibát észlel és már jön is. Úgyhogy nagyon kell vigyázni, nem akármilyen kontroll alatt kell majd kormányozni.

Tetszik tudni, önmagában az a szóhasználat, amivel feltételezzük, hogy az illető „bosszút áll”, elegendő egy perindításhoz. Egy miniszterelnök, aki a választási vereségért bosszút akar állni. Dehát nem erről van szó. Még csak arról sem, hogy nagy kékszemű kisgyerekek a piros rollijukkal úgy képzelik, ez a jelenlegi miniszterelnök megvárja, hogy hibázzanak, mert ő csak alapos okkal támad.

Hanem arról van szó, hogy ha egy jelenlegi miniszterelnök jelölt el tudja képzelni a „visszajön Orbán és bosszút áll” lehetőséget, akkor én azt mondom, ne jöjjenek ők. Kösz, nem kell. Én nem akarok végignézni még egy árok betemetést vagy bármi másnak nevezett megbékélést. Nem akarom végignézni annak a nyílt beismerését, hogy mi is tolvaj tömeggyilkosok leszünk, ezért az elmúlt 32 év leggyalázatosabb tolvaj tömeggyilkosát politikusnak tekintjük, aki esetleg követhetett el hibákat, de egy politikus a törvények fölött áll, ami természetesen ránk is érvényes.

Elmondom mégegyszer, másképp a nürnbergi perek tanulságait. Hitler öngyilkos lett, jó, ez alapjában véve lényegtelen (a mi kis fiókhitlerünkkel ez nem fordulhatna elő, túlságosan gyáva, buta és jellemtelen  még egy öngyilkossághoz is), de a többi megvárta a bírósági tárgyalásokat. Nyilvánvalóan azért (ki is mondták, ők nem bűnösök), mert meg voltak győződve róla, nyerni fognak, és szabadon távozni. Hiszen ők politikusok és mint ilyenek elindítottak egy háborút, amit elvesztettek, hát istenem, az egész világtörténelem erről szól, jól kinéznénk, ha most elkezdenék zaklatni a politikusokat, amiért háborúznak.

Tessék egy pillanatra elképzelni, hogy Göring, Rudolf Heß, Bormann, Ribbentrop, Robert Ley, Dönitz, Kaltenbrunner, Schacht, Walther Funk, Hans Frank, Seyß-Inquart, Rosenberg, Wilhelm Frick, Julius Streicher, Hans Fritzsche nem áll semmiféle bíróság elé, hanem szabadon szervezkedik, hogy ha a szövetségesek rosszul kormányoznak, akkor ők bosszút állnak. Tessék elképzelni, mi lett volna a német néppel, ha ezeket az alakokat futni hagyják.

És most tessék elképzelni, mi lesz a magyar néppel… tudják mit? Nem is kell elképzelni. Elég felidézni a 2002-es és az utána következő eseményeket. Egy akkori politikussal (most lett 75 éves) ültünk a Sziget cukrászda elé pakolt asztalok egyikénél, és ő akkor azt mondta, nyugodjak meg, csak figyeljem az eseményeket, mi lesz azután, hogy ezeket bilincsben elvitték. Akiről beszélek, alapjában véve sosem volt igazán politikus, csak egy nagyon okos értelmiségi, aki egy ideig úgy gondolta, neki dolga van a politikában, mert helyre kell hozni mindazt, amit korábban elrontottak. Hogy kik, azt most nem sorolom.

Nem volt mit megfigyelnem. Nem vitték el bilincsben az ország jelenlegi miniszterelnökét. A következményeket ismerjük.

Csak azt akarom mondani, hogy egyszer ennek véget kell vetni. Az elkövetett köztörvényes bűnökért ki kell szabni a hatályos törvények által előírt büntetéseket. A fent felsoroltak nagy részét kivégezték. Ez ma szerencsére lehetetlen, sokszor mondtam, a halál nem büntetés. De a ma világosan ismerhető névsort fel kell olvasni egy nürnbergihez hasonló per nyitányaként, és az elmúlt 11 év bűnöseit el kell ítélni, hogy soha többé ne fertőzhessék tovább ennek az országnak a népét. Ha a jelenlegi kormánypárt fő tisztségviselői, a többi bűnrészessel együtt, az ideológusaikkal, „újságíróikkal”, papjaikkal együtt megkapják a nekik járó fegyházbüntetést, akkor van rá esély, hogy 30-35 év múlva ez az ország elinduljon az európaivá válás felé.

Ha „visszajön Orbán és bosszút áll”, ha ezt egyáltalán valaki képes megemlíteni, akkor viszont hagyjuk a fenébe az egészet. Akkor tessék szíves lenni eltakarodni a fenébe, akkor maradjon ez a tömeggyilkos briganti, mert akkor legalább nem lesz felfordulás, nem fog vér folyni, megy tovább minden úgy, ahogyan azt ezer éve megszoktuk.

 

2021. augusztus 21., szombat

Ítélet Nürnbergben


Az amerikai ügyész mondja Stanley Kramer remek, már-már remekműnek nevezhető filmjében, hogy a náci bírák „eltorzították, kiforgatták, megcsúfolták az igazságot, a jogot”.  A bíró pedig azt mondja záróbeszédében, hogy „az a személy, aki mint cinkos, közreműködik, bűnös”. Meg azt is mondja, hogy a náci bírák perében az igazi vádló valójában maga a civilizáció.

Abban a perben, amit legkésőbb tíz évvel ezelőtt el kellett volna indítani a magyar miniszterelnök és a cinkosai ellen, pontosan ugyanúgy maga a civilizáció az igazi vádló, ahogyan 1948-ban a náci bírák perében is az volt. Amit ez a vidéki alak, aki maga hangsúlyozza folyton a vidékiségét eddig elkövetett a civilizáció és ezáltal az emberi faj ellen, az persze nem marad büntetlenül.

Vannak bizonyos folyamatok, amiken nem lehet erőszakot tenni. Rendre megpróbálják mindenféle emberek, de még soha senkinek sem sikerült. A történelem ugyanis olyan rend szerint működik, ami megközelíti a természet törvényeinek áthághatatlan szigorúságát. A történelem szabályosan dramatizált és következetes. Valahol egyszer régen olvastam egy okos műben, hogy nincsenek szabályosan dramatizált jellemek. Az az érzésem, hogy ez tévedés. Csak azok vannak. A szerző remélhetőleg úgy gondolta, hogy nincs tisztán fekete és tisztán fehér jellem, hogy mindenkiben lennie kell mindenféle egyéb színnek. Persze, kell. De attól még nem lesz senki szabálytalan. „Úgy döntöttem, hogy gazember leszek S utálom e kor hiú gyönyörét.” A világirodalom egyik legnagyobb zsenijének ez a mondata első hallásra remek és meghökkentő, különösen a szép bevezetés után. Másodikra is az. De harmadikra már föl kell tennem azt a kérdést, amit Tímár tanár úrtól hallottam először harmadikban, és azóta mindig fölteszem: igaz ez? Mármint ennek a III. Richárd nevű figurának lehet ilyet mondania? Nyilvánvalóan nem. A gazemberség nem döntés kérdése ugyanis. III. Richárd már azelőtt is gazember volt, hogy elhatározta volna.

Mondanom sem kell, (de azért persze kell mondanom), nem az írók tanították a történelmet, azaz nem aszerint vizsgáljuk az eseményeket, hogy mit mond azokról az irodalom, hanem éppen fordítva. A történelem pedig rendben működik, szabályosan, következetesen, nincsenek meglepő fordulatok (kár, hogy a történészek 99 százalékának erről fogalma sincs), ha valami ilyesmit tapasztalunk, rögtön tudhatjuk, hogy hiányosak az ismereteink. Azért működik így, mert az emberről szól, az ember pedig szabályos és kiismerhető faj, pontosan annyira, mint az állatvilág más fajai. A történelemben nem létezik az egyszercsak. Az a mesében van. Ahol egyszercsak megjelenik az ördög vagy az angyal. A mese a transzcendencia megjelenítése, az irodalomnak egy sajátos műfaja, a mese az ember számára érthetetlen jelenségek valóságossá formált leírása, alapélménye az ismeretlentől való félelem. A vallás is mese. Menekülés a szörnyűnek látott valóságtól. Minden egyes, valami módon homogénnek tekinthető embercsoport (például egy nemzet) minőségét a történelemírása határozza meg – minél több benne a meseelem, minél inkább hiányoznak belőle a hiteles adatok, dokumentumok, az illető embercsoport annál alacsonyabb fejlettségűnek számít.

A „magyar” elnevezésű embercsoport tegnapi megnyilvánulása elég pontos leképezése volt a nemzetnek magasztalt társulás jelenlegi állapotának.

Megpróbálom röviden összefoglalni, miért. Augusztus huszadika – amit eléggé nem sajnálható módon kivétel nélkül minden kvalifikált értelmiségi általánosan elfogadott, nagyszerű ünnepnek nyilvánított – tisztán vallási ünnep, annak minden mesebeli homályával együtt. „Forrása” ennek az eseménynek és a dátumának egy Hartvik püspök nevű egyén. Az illető „tudósítóról” annyit sejtünk, hogy valószínűleg élt valamikor a 12. század elején, azaz sok évtizeddel István halála után született. Hartvikról különben egy Czvittinger Dávid nevezetű, bizonytalan időben született irodalomtudóstól értesültünk, aki viszont a 18. századból üzeni nekünk a püspökről való tudnivalókat. Mely tudnivalók közül minket most a püspök műve érdekel, aminek az a címe, hogy Szent István király legendája, ami a jelzett esemény leírását tartalmazza. Tetszik érteni? Egy ember, akinek a születési dátumát nem ismerjük, hatszáz évvel később ír egy  másik emberről, akiről végképp semmit nem tudunk, csak azt, hogy állítólag szájhagyomány alapján leírt egy mesét (legendát), amit egy ausztriai kolostorban őrzött kódex tartalmaz. A kódexet a 14. században írták. A mese egy olyan eseményről szól, aminek sehol semmilyen egyéb nyoma nincs. Egy olyan ember „szentté avatásáról”, akinek körülbelül sem ismerjük a születési dátumát, a helyét is csak sok jóindulattal 120 kilométeres sugarú körön belül, akinek a szüleiről mindössze homályos utalások vannak bizonytalan eredetű írásokban, akinek a neveltetéséről, iskoláztatásáról semmilyen ismeretünk nincs, akiről mindössze annyit tudunk teljes bizonyossággal, hogy a létének egy misepaláston kívül az égvilágon semmi nyoma nincs, aki semmit nem hagyott maga után, sem legalább néhány betűnyi írást, sem építményt, sem intézményt. A róla szóló, korabeli, csekély hitelt érdemlő leírások szerint az illetőt megkoronázták, ami után a kereszténység nevű förtelmet tűzzel-vassal (a szó szoros értelmében) beleverte a szerencsétlen, évezredek óta törzsi körülmények között élő sámánista népébe. Valamint még azt tudjuk teljes bizonyossággal, hogy a legkorábbi időpont valamikor a 17. századra tehető, amikor létrejön a tulajdonképpeni állam. Engel Páltól, a rendkívül kevés, igazi tudós, tisztességes történészek egyikétől idézek: „Ez a modern politikai szervezet először Hollandiában jött létre, s az állam szó is a hollandok révén került be a nemzetközi jogi terminológiába. Tehát a középkorban még szavunk sem volt rá, hazánkban a nyelvújítók alkották meg az 1800-as évek elején a latin status és a német Staat szó magyarításaként az államot.” Amiből értelemszerűen következik, hogy nevezett király államot egészen bizonyosan nem alapított. Ezt akkor sem tehette volna, ha a fent vázolt képlet alapján nem tudnánk pontosan, hogy az illető mindössze egy megkoronázott törzsfőnök volt, ha feltételezhetnénk, hogy tanult, érdeklődő, a fejlődést segítő ember a mi Istvánunk, dehát ennek pontosan az ellenkezőjét látjuk bizonyítottnak: egy homályos múltú, véreskezű despota gazembert tartunk történelmünk legnagyobb alakjának. Akit a tegnap látott módon lehet ünnepelni – az ünneplés ízléstelenségét, gusztustalanságát bízvást nevezhetjük a szóban forgó személy teljes karakteréhez pontosan illeszkedőnek.

Ugyancsak a fent vázolt képlet alapján tudható, hogy Magyarország miniszterelnökétől nem is várható más, Magyarország ezer éves történelméből az következik, hogy egy ilyen alak hazudik, lop, csal és áttételesen, azaz nem sajátkezűleg tömegeket küld a halálba. Méghozzá előre megfontolt szándékkal, bűnszövetkezetben kivitelezve.

Döbbenten hallgatom az „elemzőket” és más megmondókat, hogy legjobb esetben megemlítik, a környező országokban sorra hozzák a megszorító intézkedéseket, és értetlenül állnak a jelenség előtt, miszerint nálunk ez nem így van, nem is értik.

Hervasztó élmény naponta látni, hogy egyetlen egy nincs közöttük, aki legalább gyanakodna a nyilvánvaló tényre: Magyarország miniszterelnöke előre megfontoltan nem hoz megszorító intézkedéseket. A tegnapi tűzijáték és a többi tömegrendezvény ugyanis pontosan azt az eredményt fogja hozni, ami régen el van tervezve. A totális, mindenki számára nyilvánvaló vészhelyzetet, ami megköveteli a teljes zárást. Benne az „ellenzék” játszásibul tervezett akciójával, amivel meg akarják választani az ő játszóterük legelső pajtását, aki majd itt rendet csinál.

Magyarország jelenlegi miniszterelnökét egy kétlábra álló rókamanguszta is legyőzné jövő tavasszal, az illetőnek lejárt ugyanis az ideje, a történelem ugyanis szabályosan dramatizált és következetes – egy ilyen köztörvényes bűnöző gazembernek legföljebb ennyi volt lehetséges így a 21. században. Rókamanguszta legyőzné, a jelen „ellenzék” aligha.  

 

 

 

  

2021. augusztus 17., kedd

Afganisztán

 

„Az amerikai katonáknak nem szabad meghalniuk egy háborúban, amit maguk az afgánok nem vállalnak.”

Ezt Joe Biden mondta. Nem pontosan értem, miért ítélik el őt azért, mert hazahívta a katonáit, de most nem is akarok ezzel foglalkozni.

Itt vannak nekünk a mi saját tálibjaink, az sokkal inkább érdekel, mi magunk miért nem vállaljuk a mi háborúnkat ellenük. Hogy ezek a fiúk-lányok miért játsszák továbbra is a mulatságos kis ellenzékiesdijüket, és teszik reménytelenné például az én hátralévő éveimet. Hogy miért képzelik úgy, majd most itt összehívnak mindenfelé mindenféle őrsgyűléseket, és választanak maguk közül rajtanácselnököt, és akkor ettől majd történik valami. Tényleg nem tetszik észrevenni, hogy a mi fidesz vallású tálibjaink halálra röhögik magukat ezen az alsótagozatos katonásdin?

Nem arról van szó – amit különben hónapokkal ezelőtt leírtam – hogy az „érvényben” tartott vészhelyzetükkel azt csinálnak, amit akarnak, nem is arról, hogy a vírus megint a tálibjainknak hozza a negyedik hullámot, és a kis kéknyakkendős pajtások nem tudják megtartani az „előválasztásnak” nevezett tánciskolai foxtrottot (kettőt balra, egyet jobbra). Hanem hogy ennyire képtelenek annak a – valószínűleg csak az emberre jellemző – képességnek az alkalmazására, amit gondolkodásnak neveznek. Valamelyik kisdobos felsikoltott örömében, hogy ő milyen jót talált ki, felugrott a homokozóban, kiszórta a kisvödréből az összegyűjtött kavicsokat és kutyatej virágokat, és azt kiáltotta: előválasztás. Hú, megtetszett ám ez a többieknek, hogy végre legalább egymás között játszhatnak megint demokráciásdit, mert a csősz a játszótér túloldalán van, és lehet, hogy nem vette észre, mire készülnek. Pedig dehogynem. Csak a csősz született smasszer, rendes náci alkat, amilyennek minden csősznek lennie kell, és pontosan tudja, amíg a pajtások a homokozón belül visítoznak, addig nem kell beavatkozni. Vagyunk néhányan, akik látjuk, mennyire igaza van. Ezek a gyerekek valóban képtelenek belegondolni, mit tesznek, egyelőre tépik ki egymás kezéből a kislapátot, és az esedékes győztes körülnéz, hogy ő milyen demokratikusan cselekedett, mert a demokrácia kimondja, hogy győzzön az erősebb. És akkor majd az fogja szórni a homokot a kisebbek szemébe.

Na jó. A dologban az az igazán baromi, hogy még a saját hülye játékukhoz illeszkedő alapszabályok meghatározására is képtelenek. Amik közül az első, hogy nem választunk rajtanácselnököt úgy, hogy azok mindenféle, érthetetlen nevű szervezeteket képviselnek. Nix ilyen párt meg olyan párt. Hagyjuk most már a kisdobos-metaforát – Mari néni nem tudja, mi az a DK és mi az a Momentum, nem is érdekli, mindössze gyanúsnak találja, hogy ezek mind mások és másnak is akarnak látszani, miközben őt az érdekelné, ki fogja börtönbe csukni azokat, akik elviselhetetlenné szikkasztották az ő életét. Jön ez, aztán jön az, egyik azt mondja, szavazzon a Jobbikra, másik meg azt mondja, elempé, a rosseb fog ezekkel vacakolni, menjenek innét.

Nem tudom, újat mondok-e, Mari néni kellene a megválasztásukhoz, ha valóban működtetni lehetne a demokrácia módszereit, és Mari néni csak azt érti, hogy ahonnan ezek jönnek, azt úgy hívják, (mondjuk) Emberpárt. Mind ugyanazt akarja, de Mari néninek az tetszik igazán, aki megkérdezte szerdán, mit tart ő fontosnak. Úgyhogy legyen az.

Dehát mint mondtam, ez akkor sem működne, ha legalább idáig eljutott volna ez a szerencsétlen, teszetosza társaság.

Elmondom századszor is: ne tessék választásokról meg a demokrácia dicsőséges győzelméről álmodozni, mert a mi tálibjaink eszközkészletéből az hiányzik. A mi Abdul Baradarunk 1998-ban vette át a tényleges hatalmat, és azóta gyakorolja. Volt egy látszólagos, nyolcéves cezúra, mert a nép nem akarta a tálibokat, így azok a nyolc év alatt csak a barlangokból irányítottak, de a hatalom egy pillanatig sem került ki a kezükből. És a nép beletörődött. Egyre többen gondolták úgy, mindegy hová húzzák azt a két, egymást keresztező vonalat, úgysem változik semmi. Előfordult, hogy a magyar „választók” 15-20 százaléka is a tálibok neve mellé tette a jelet, nekik meg ez bőven elég volt, hogy győztesnek hirdessék magukat. Azóta gyilkolnak, pusztítják az országot, de nincs mit tenni, az Európai Unió már sokkal régebben ismeri az alaptételt, mint az amerikaiak: nekik nincs dolguk, ha a tálibok elleni háborút maguk a magyarok nem vállalják.

Afganisztán és Magyarország között egyetlen lényegi különbség van, az pedig mindösszesen a topográfiai helyzet: az ottani ázsiai nép valóban Ázsiában él, hegyekkel körülvéve, elzárva még az ázsiai külvilágtól is, az itteni ázsiai nép meg Európa szélén él, könnyű idelátni, a mi tálibjaink attól tartanak, ha túl messzire mennek, érvényesíteni fogják ellenük az európai szabályokat. Nem fogják persze, baromira nem érdekli őket az egész, de amíg a mi tálib miniszterelnökünk legalább ennyire be van szarva a várható retorziótól, addig egyvalamit meg lehet tenni, amit Afganisztánban nem. Be lehet perelni ezt a vallási fanatikus, köztörvényes bűnöző bandát.

Nem politikai perekről beszélek, ki tudja, hányadszor. A bétéká alapján indítandó perekről. Meglévő, jelenleg is hatályos törvények alkalmazásával.

Ez a mi Baradarunk egy szimpla köztörvényes bűnöző, egy kisstílű, ócska gazember, akit a környezete győzött meg arról, hogy ebben az országban nemcsak az ezüst eszcájgot lehet ellopni, amire ő predesztinálva volt, hanem bármit. Milliárdokat. És lehet majmolni a hajdani, gyalázatos jobboldalt, a hozzájuk hasonló ócska gazembereket, lehet uradalmat építeni Hatvanpusztán, szánhúzó rénszarvast lőni, regulázni, leventemozgalmat gründolni, betiltani, zsidózni, bármit. Kiélni egy torz lélek minden gyűlöletét és bosszúvágyát, letarolni egy egész országot, megnyomorítani egy egész népet, senki nem fog szólni. Ehhez vannak szokva.

A mi tálibjainknak teljesen igazuk van, itt ezt kell csinálni.

A mi „ellenzékünk” „választásokra” készül. Holott régen perek százait kellett volna indítani, már régen nem volna kérdés, mi lesz ezekkel a Kárpát-medencei tálibokkal.

Még most sem tudják. Pedig most már különben is késő. 

2021. augusztus 8., vasárnap

Sárga vagy zöld

Tessék ezt végighallgatni, aztán beszéljünk róla.




Ha alaposabban belegondolnak, Rajkin félelmetes jelenete a diktatúra leglényegesebb alkotóeleméről szól: az eszmét szenvedélyesen szeretni kell. Nem elég eltűrni, végrehajtani egy elmebeteg minden bornírt, kártékony és pusztító parancsát, azokat meggyőződéssel imádni kívántatik, mert aki csak lélektelenül teszi az előírtakat, az nem elfogadható alattvaló, az esetleg még fel is lázadhat.

Rajkin dermesztő slusszpoénja azt mondja, ennek a rendszernek nincs semmilyen tűréshatára, bármeddig el lehet menni, mert az a természetes az alattvaló számára, hogy az ő elmebeteg uralkodója bármit kívánhat, ami az emberi elme számára ésszerűtlen. Azért tettem ide ezt a remek előadást, mert szerintem van ebben egy olyan elem, amin nekünk itt és most el kellene gondolkodnunk, pusztán az intellektuális játék kedvéért. Gyakorlati haszna nincs ennek a gondolatkísérletnek, ahhoz értelmes politikusok kellenének, ami mint tudjuk, önmagában való ellentmondás. Rajkin kongeniális alakításában benne van a figura kegyetlen cinizmusa, annak az alaknak a perverz gyönyöre, amivel kínozhatja a vazallusait, és ami mögött végig ott van a tudatosság, hogy ő ugyanis tisztában van vele, amit tesz, az aljasság.

Most pedig ráteszem a levéltetűt a mikroszkóp tárgylemezére – elemezni fogom Magyarország miniszterelnökének a viselkedését. A viselkedésének az ingerpályáit. Ebben a figurában nincs semmi cinizmus, mert a cinizmushoz szükségeltetik bizonyos mennyiségű tudatosság, Magyarország miniszterelnöke pedig nélkülözi ezt a képességet. Ő egy viszonylag egyszerű elmekórtani eset, akinek az állapota a laikus szemlélő számára is jól láthatóan rohamosan romlik. Azt hiszem, nem ismerjük azt az embert (lehet, többen is vannak), aki a saját perverziójának a kiélésére évekkel ezelőtt megtalálta ezt a szánalmas, ám tökéletesen működő médiumot, ezt a tanulatlan, rosszízlésű, faragatlan pojácát, aki olyan elementárisan vágyakozik a bosszúja kiélésére, a gyűlölet széthintésére, hogy ezzel az agresszív mániájával fanatizálni képes a hozzá hasonlóan tanulatlan, rosszízlésű, faragatlan embereket. Ebből pedig hatalmas a kínálat, ennek a népnek még a felsőoktatásban képzett rétegei is tanulatlannak tekinthetők, az edukáció minősége meghatározza ugyanis ennek a képzésnek az eredményét, az intézményből kikerülő rosszízlésű diplomások csak még mélyebbre süllyesztik a tömegek átlagszintjét.

A 2010. óta fennálló rendszerhez szükséges komponensek közül az alapok ezer éve megvannak: a tudatlan, erőszakkal butaságban tartott, törzsi struktúrában tenyésző nép ideális alattvalói tömeget jelent bármilyen elvetemült alak számára, ez az ázsiai jellemzőit soha le nem vedlett sokaság vonzza a zsarnokság különféle változatait. Az évszázadok során bebizonyosodott, nem is tudna mit kezdeni valamilyen despota ferde hajlamai iránt való rajongás nélkül. 1989-ben a felszínre nyomakodott egy elképesztően rossz minőségű ifjonc, aki nyomban el is kezdte további förtelmes ragályokkal fertőzni ezt a szerencsétlen népet, és aki a húsevő növények árasztotta rothadó bűzhöz hasonló szaggal vonzotta magához a pszichiátriai szakirodalomból ismerhető ferdült jellemeket. 2010-re összeállt a lehető legtorzabb konstelláció: a rossz minőségű ifjonchoz odatapadt néhány perverz intellektus, akik tudták magukról, hogy gyávák kiélni a beteges vágyaikat, valamint azt is tudták, hogy ez az időközben formátlanná hízott dugó olyan iszonyatosan buta, hogy még a meglévő, ugyancsak elementáris gyávaságát is képesek legyőzni a kártékonyság iránti heves indulatai.

Ritka az olyan antropomorf képződmény, akiből olyan mértékben hiányozna mindenféle gátlás, mint Magyarország miniszterelnökéből. Még a legprimitívebb biológiai szerveződés is hordoz magában egy ösztönt, ami megakadályozza abban, hogy a saját fajtáját kiirtsa. Ebből a mi miniszterelnökünkből ez is hiányzik, a látványos, robbantgatós, véres öldökléstől csak a gyávasága tartja vissza, mert nem tudja, hogy az Európai Unió akkor sem avatkozna be, ha koncentrációs táborok krematóriumaiban égetne el cigányt, zsidót, homoszexuálist és minden tanult embert, akinek felfordul a gyomra, ha csak meghallja az ő nevét.

„A Nyugat azért támad minket, mert annyira sikeres társadalmat építettünk, amiben jobb élni, mint Nyugaton.”

Ilyet sima cinikus hatalommániás nem mond. Egyszerű gátlástalan gazember sem. A mélysötét butaság legalsó bugyraiba is bevilágít annyira a valóság pislákoló fénye, hogy a fenti mondatot megfoganni sem engedi, nem kimondani. Ez a mondat az elmekórtan kutatási területein jelenthet olyan indukciót, amely egy új, eddig ismeretlen és rendkívül veszélyes betegség leírását teszi szükségessé.

Lehetne ennek a mondatnak a vonzata az is, hogy bírósági eljárás keretei között felkérjenek egy elmeszakértőt a beteg megvizsgálására, dehát mondtam, ahhoz értelmes politikus kellene.

Egyelőre annyit tudunk, hogy ez a kesztyű már fekete.