Csak szép nyugodtan - és nagyon gyorsan

Unger Anna: A jogállami megoldás nem az, hogy pofára odamegyek Felcsútra, és azt mondom, Mészáros Lőrinc, jöjjön velem!

A baj az, hogy de. Az a jogállami megoldás, hogy az ügyészség kiadja a letartóztatási parancsot, azzal "odamegyek Felcsútra", azaz odamegy a megfelelő hatósági ember, bilincsbeveri ezt a szánalmas pojácát, és bevágja a kóterba. A "jogállami megoldás" ezt úgy nevezi, hogy alapos gyanú. És minthogy mindenféle veszély fennáll, a bíróság addig hosszabbítja az előzetest, amíg szükséges ahhoz, hogy megszülessen az életfogytiglani ítélet, a teljes vagyonelkobzás meg az összes többi, ami egy ilyen kiemelt bűnügyben meg kell, hogy szülessen. Amit a bíróság - ugyancsak a jogállami megoldásnak megfelelően - egyszerűsített eljárásban megtárgyal, majd meghozza a megfelelő ítéletet (az egyszerűsített eljárás és az ehhez szorosan kapcsolódó "tisztességes eljáráshoz való jog" elég szabadon értelmezhető, az egyes perek sajátosságaihoz igazítható).

A baj az, hogy az NVVH most megválasztott elnöke mint minden jóindulatú, jóságos móricka, akinek a jog alapjai is hiányoznak az ismeretei közül, azt tartja "jogállamiságnak", amit minden hithű liberális, hogy ugyanis a "jogállamiság" lényege a bűnös jogainak a mindenekfelett való elsődlegessége. A bűnöst megilleti az "ártatlanság vélelme", a bűnösnek "joga van a tisztességes tárgyaláshoz és szakszerű védelemhez", meg az összes többi ehhez hasonló, felháborító borzalom hozzátartozik a "jogállamiság" hiedelméhez. Hogy miért tartják ezt a jogállamiság alapjának? Mert minden okuk megvan rá, mert a jog sokezer éves történetében ez mindig így volt, ezt tette hangsúlyosabbá az emberi jogok deklarációja - és egyebek között ettől szenved az emberiség. A bűnözők jogaitól. Attól, hogy Unger Anna azt mondja, amit fent idéztem, mégegyszer: nem akarom őt bántani, csak azt teszi, amit mindenki, aki a jogállamiság alapjairól azt tudja, amit tudni kötelező. Sokmillió ember nézte, szenvedte azt, ami ebben az országban történt, sokmillió ember tudja, mert nincs kétsége, nem is lehet senkinek, hogy Mészáros Lőrinc milyen bűnöket követett el, és most azt kell hallgatniuk ezeknek a millióknak, hogy az ártatlanság vélelme őt is megilleti, hogy a jogállamiság miatt nem lehet neki azt mondani, "jöjjön velem"...

Igazságügyi szakértői működésem során volt egy per, amiben szakértőnek "rendeltek ki", amiben egy hárommilliárdos bűnügyben kellett ítéletet hozni. Ha csak a saját szakvéleményemben megállapítottak alapján szemléltem az ügyet, az annak alapjául szolgáló bizonyítékok nyilvánvalóan mutattak arra, hogy a jogerősen kiszabható ítélet az életfogytiglan alatti legsúlyosabb, további mérlegelésnek semmi értelme nem volt, enyhítő körülmények nem voltak és így tovább - a bíró a tárgyalást berekesztette, a következő tárgyalás napját valamivel több, mint félévvel későbbre tűzte ki. Tetszik kérdezni, miért. Nem tudom. Húszéves "pályafutásom" alatt többszáz ügynek voltam a szakértője, egyet sem tudok mondani, amiben bármi indokolta volna a többhónapos "elnapolást". De kivétel nélkül minden büntetőügyben órákig kellett hallgatnom a védőügyvédnek az esetek nagy többségében ostoba, nyilvánvalóan időhúzásra való szövegeit, amikre a bírók helyében annyit mondtam volna (csak mert jólnevelt vagyok), hogy kuss, leülni, ehelyett hallgatni kellett, mert ez a jogállamiság...

Mondok még egy példát. Akartunk alapítani egy kereskedelmi rádiót, öten a Magyar Rádió munkatársai közül. Az erre alakított jogi társaság ügyvezető igazgatójának engem kértek fel. Ahhoz, hogy el tudjunk indulni, be kellett szerezni mindenféle engedélyeket. Összeszámoltam, ha a kérelmünk rendesen végig járja az előírt útját, körülbelül egy-másfél év múlva lesz meg minden hivatalos papír. Leírtam egy listát a titkárnőmnek, kiket hívjon fel, közben én is telefonálgattam a szobámból egy néhány másik telefonon. Bejelentkeztem mindenhová, az intézmények vezetőit jórészt ismertem, mondtam, nem érek rá, ma délután háromkor ott vagyok, holnap reggel kilenc, mondtam a frekvenciafelügyelet igazgatójának, Ferikém, jól vagytok? Helyes, sietek, csak egy aláírás... Másnap délután nálam volt az összes engedély eredetije, a másolatokat mindenhol iktatták. A megfelelő agilitás (ha úgy jobban tetszik, türelmetlenség, abból nekem hatalmas mennyiség van), a körülmények, eljárások, helyek ismerete, és másfél év helyett egy nap.

Kedves Unger Anna, tessék nyugodtan pofára odamenni Felcsútra, és azt mondani, Mészáros Lőrinc, jöjjön velem. A dolog tökéletesen rendben lesz jogállamilag. Sokmillió magyar ember felhatalmazásával megerősítve.

P.S.: Szegény Ligeti Miklós. Választási lehetősége kettő van. Elfogadja a közreműködési felkérést: hülye mamlasz, ennek a nőnek? Nem fogadja el: jól tette, naná, majd ennek a nőnek.

Csak csöndesen jegyzem meg, attól tartok, a mérlegelés tárgya az, akar-e bármi áron segíteni egy ilyen jelentőségű ügyben...

Már megint - még mindig

"Szabad sajtó nélkül nincs szabad ország! Esélyt csak az irányítótestületek tagjainak érdemeken alapuló kiválasztása adhat. Ám a szabályozás minősége ebben az esetben is baljós árnyékot vet a média jövőjére, amint a demokrácia esélyeire is" - írja a korábban megbízhatóan, úgyszólván etalonként idézhető Majtényi. Befejezéséül egy olyan eszmefuttatásnak, amiben a Tiszát ülteti a hátsó padba.

A hátsó paddal a tárgyalt esetben egyetértek. Az összes érveléssel piszkosul nem. Egy olyan kiválóan értelmes embernek, aki elkövetett ugyan egy csaknem megbocsáthatatlan bűnt, de azt lemondásával enyhítette (elfogadta a fasisztakommunizmus egyik legundorítóbb intézményének, az emberi életlehetőségeket megfojtó Országos Rádió és Televízió Testületnek az elnöki hivatalát), egyszóval egy ilyen embernek az azóta eltelt húsz év alatt legalább a kérdést föl kellett volna tennie, mit rontott el, és az a rontás miért volt végzetes, végülis megbocsáthatatlanul ostoba és kártékony. Hogy Majtényi (és vele együtt kivétel nélkül mindenki) még mindig csak áll és néz, és nem érti az egészet, ebből a fenti, végtelenül és szomorúan bárgyú mondatból üvölt bele a dologban tanácstalan ember arcába: "Esélyt csak az irányítótestületek tagjainak érdemeken alapuló kiválasztása adhat." Ott van a saját mondatában a vírus, keresni sem kell: miféle irányítótestületek?! Ki kért ilyesmit a rádiósok és televíziósok közül akkor, amikor ránk szabadult "rendszerváltás" címen a korábbinál is felháborítóbb politikusuralom, az urambátyám dzsentroid, az előző rendszertől vérig sértett, tehetségtelen, rosszindulatú, semmihez sem értő senkik bosszúszomjas kicsinyessége, a "demokrácia" címszó alatt tomboló butaság és alkalmatlanság?

Több parlamenti párt "médiaszakértője" hívott fel 1990-ben, hogy segítsek létrehozni az úgynevezett médiatörvényt. Alaposan tájékozódtak, mondták egybehangzóan, és minden autentikus rádiós azt mondta, engem kell kérni, ha a rádiózásról akarnak szakértőt kérdezni. Az volt a válaszom (ezután még többször is), hogy a médiatörvény létrehozásában szívesen részt veszek, két perc alatt készen is lesz, csak azt méltóztassanak tudomásul venni, hogy médiatörvényre az égvilágon semmi szükség nincs, mindössze azt kell paragrafusban rögzíteni, hogy mostantól politikus akkor teheti be a lábát bármelyik intézménybe, ha egy szerkesztő vagy riporter hívja riportalanynak. De hogy kitöltsem az ígért két percet, ehhez még azt tudom hozzátenni, hogy a politikus urak által elképzelt médiatörvény létének két feltétele van: az egyik a despotizmus deklarálása, ezzel egyidejűleg annak meghirdetése, hogy országunkban a demokráciának nincs helye, a másik annak az intézkedéssorozatnak az elindítása, aminek célja a csillagászati-, fizikusi-, hentes-, vízvezetékszerelői törvény megírása, melyeket követ az összes többi foglalkozást külön-külön jogszabályokba foglaló törvények megalkotása, mert ezen az alapon nem lehet csak úgy hagyni, hogy egy rakodómunkás vagy egy mikrobiológus a rászabott törvény nélkül végezze a munkáját.

Tetszik érteni? Majtényi "irányítótestületekről" delirál. Mi az? Milyen érdemek alapján lehet oda bekerülni? Hogy a beteges rossznyavalyába képzeli bárki, hogy belepofázhat egy rendkívül nehezen megtanulható szakma dolgaiba?! Hogy merészeli valaki előírni egy rádiósnak vagy egy televíziósnak, hogy az miképpen végezze a munkáját?! A politikus urak úgynevezett "demokráciája" mindenekelőtt annak a tudomásul vételét jelenti, hogy ők ügyintézők, és nem urai valamint parancsolói az állampolgárnak, különös tekintettel a nevezett állampolgárok tájékoztatását, épülését és szórakoztatását élethivatásának tekintő és azt ennek megfelelő szinten gyakorló rádiósoknak és televíziósoknak.

Minden átkozott uralkodó (kezdetben a királyok, császárok és egyéb kreatúrák) természetesnek tekintették, hogy a népnek ők mondják meg, a népnek mi a dolga és azt hogyan kell elvégeznie, ennélfogva a kereszténység nevezetű korbácsos ideológiától kezdve a könyveken, újságokon át minden egyes médiumra rátelepedtek, mert azt tartották, az ő joguk ezek kezelése és a megfelelő irányok kiszabása. Majd jöttek a XX. században a fasisztakommunista rendszerek, azok még szigorúbban a kezükben tartották ezt a kétségkívül nagyon hatékony eszközt. És Majtényival az élen a jelen despotái is azt képzelik, "irányítótestületek" szükségesek ahhoz, hogy a demokrácia látszatának a fenntartásával tolják le a torkunkon a "politika" nevű rettenetes, gyilkos betegség akaratát.

A Tisza azért ültetendő a hátsó padba, mert természetes folytonosságnak tekinti azt a baromi intézkedéssorozatot, ami változatlanul uralkodni akar a különféle médiumokon, mert képtelen felfogni, hogy ezeknek nem ő a munkáltatója, felügyelő és adott esetben szankcionáló szerve meg kizárólag az ügyészség, ott lehet ugyanis feljelentést tenni, ha egy rádiós vagy televíziós köztörvényes bűnt követ el. Irányadó szakirodalom a Ptk. és a Btk. Minden egyéb a szakma és a maga által választott testület dolga.

Tessék mondani, nagyon nehéz ezt megérteni?

P.S.: Egy nappal később teszem hozzá, mert talán nem volt elég érthető: a jelen helyzet, a lényegében totálisan megsemmisített "közszolgálati" médiumok, és a többinek a béka alatt sok emelettel tartózkodó szellemi színvonala, azaz a teljes elbutulás természetes következménye a "médiatörvénynek", annak a förtelmes folyamatnak, aminek a jelenben látható eredménye az, hogy a politika kiirtotta a tömegtájékoztatást. Attól tartok, az általam politikai csodagyereknek nevezett Magyar Péter ugyanúgy nem érti, nem tartja fontosnak ezt a kérdést, ahogyan az a két-három tisztességes ember sem tartotta annak, akiknek még aktív koromban próbáltam megmagyarázni, mit jelent egy megfelelően működő közszolgálati rádió. És hogy ez a megfelelő működés egyetlen feltétellel tartható fent: ha a politika örökre kitakarodik onnan. Ehelyett mi történt? Rádió nincs. Televízió nincs. Az elemzők, akiknek "segükbe is felyük van", azt mondják, ez a "közösségi média" térhódítása, ez természetes folyamat, a fészbuk megöli a rádiót is meg a televíziót is. Aha. Rémületes majomarcot vágnak majomkatonák, majomkézben majomfegyver, a majmoké a világ. Weöres Sándor majomországa megszületett. A médiatörvény által. A rádiózás és televíziózás sok társadalomtudománnyal együtt halálra lett ítélve a "politológia" mint "tudomány" keletkezésének pillanatában. A kegyelemdöfést az "elemzők" adták meg.

P.S.2: Ez az "irányítótestületek" nem hagy nyugodni. Hogy' a fészkes fenébe veszi magának a bátorságot bárki, aki például egy rádióst akar irányítani?! 1949-ben mentem be először a Bródy Sándor utcai kapun mint a Mária Terézia téri általános iskola (ma Fazekas gimnázium) gyerekkórusának a tagja, és 2004-ben jöttem ki onnan, miután eltávolítottak. Az ötvenöt év alatt végig jártam a Rádió minden szakterületét, erősáramú szerelő és takarító nem voltam, ezeken kívül minden, a művészeti részektől kezdve a magyar és idegennyelvű politikai adásokon át a szállítási osztály sofőrségéig - még vízállásjelentést is olvastam fel, amikor a bemondó rosszul lett mellettem az élőadásom közben kötelező hírek felolvasásakor -, de én nem merném vállalni, hogy egy igazi rádióst "irányítsak". Szekér elé fogott két lovat szívesen, bármikor. Voltam mindenféle legfeleső vezető is, ha kérdeztek, válaszoltam, és vállaltam a felelősséget mindenki munkájáért, aki mellettem dolgozott. De irányítani... Politikusok, amint irányítanak? A pokolban egy üstben főni kellemesebb lehet.

Segélykiáltás

Az anya és apa után újabb szó szűnt meg a magyar nyelvben, az éjszaka. Sok éve már senkinek nincs anyja, apja, csak édes van mindenkinek (már leírni sem bírom a szót, annyira idegesít), jónéhány éve a magyar "újságíró" számára hajnal van, bármely éjszakai órában. "Szombat hajnalban, valamikor 1 óra 24 perc magasságában tűzgömb világította be az égboltot" - ez itt a mai "hajnal". Azt most próbáljuk figyelmen kívül hagyni, hogy az időnek nincs "magassága", búcsúzzunk el így magunk között az éjszaka fogalmától.

A kezdet és a vég zavaros a magyar nyelv értelmező szótáraiban, dehát mondtam már többször, a Nyelvtudományi Intézet (ha van még ilyen) évszázadok óta adós egy tisztességes, alapos, a nyelvtudományt szakszerűen alkalmazó értelmező szótár szerkesztésével, a máig használatos hétkötetesnek körülbelül a 80 százaléka hebehurgya tautológia - ezért aztán az éjszaka "estétől reggelig tart", a hajnal meg a "napfelkelte körüli időszak, kora reggel". Ez persze nem jelenti azt, hogy a szakirodalom linkségei felmentést adnak az újságírónak, minthogy elvileg nevezett munkaeszköze a nyelv, arról pedig minden egyes érintettnek magának kell gondoskodnia, hogy ez az eszköz használható állapotban legyen az ő napi munkájában. Általános iskola hatodik osztályában már tanítják Csokonait, a Magyar! Hajnal hasad! című, nem a legjobbak közül való, de mindenképp figyelemre méltó versét, ha máshonnan nem, abból azért meg lehet tanulni, mit jelentenek a napszakok. Az már kétségkívül valamivel magasabb szint, ahol az értelmező azzal is tisztában van, hogy a hajnalhasadás évszakfüggő, azaz máskor kezd derengeni az égalja napkelte előtt nyáron és máskor télen, de ez sem olyan megerőltető ismeret, aminek nehéz a birtokába jutni.

Egy bizonyos. 1 óra 24 perckor minden évszakban az éjszaka sötétsége uralkodik olyan komor mélységgel, ami csak az újságíró fejében megülő, örök sötétséggel mérhető.

MI (AI)

Életemben először, és attól tartok, utoljára egyetértek a pápával.

„A világnak nincsen szüksége olyan mesterséges intelligenciára, amely leértékeli az emberiséget, ellenkezőleg a bölcsesség megvilágította emberi intelligenciára van szüksége..."

"...soha nem szabad megengedni a mesterséges intelligenciának, hogy szétbomlassza a társadalomnak ezt az őssejtjét, „az embereket és kapcsolatokat adatokra és szimulációkra egyszerűsítve, a fiatalok elméjét vágyakat eltorzító tartalmakkal elárasztva..."

Wigner Jenő szerint kell lennie a világegyetemben valaminek, ami a tudatosságnak az ember számára ma még elképzelhetetlenül magas szintjén áll – Wigner egy interjúban azt mondta, a kvantummechanika bizonyíték isten létére.

Én nem mondom, hogy a mesterséges intelligencia bizonyíték isten létére, csak azt, hogy a hit, azon belül nyilván az istenhit kezd formát, méghozzá nagyon veszélyes formát ölteni. Wigner világegyetemben létező tudatossága megjelent a földön. És ahogyan a különféle hiedelmek közül az eddigi legpusztítóbb, a kereszténység deformálta az emberiséget a maga rémületesen ostoba meséivel, ez az új, támadhatatlanul a legtökéletesebb, hideg racionalitáson alapuló vallás is azt fogja tenni, csak félek, ez még a kereszténységnél is borzalmasabban - az elbutította és egymás gyilkolására uszította az embereket, ez előbb elemberteleníti, eltorzítja az embert, aztán elpusztítja.

Ideteszek egy idézetet, ne haragudjanak meg rám, ne tekintsék nagyképűségnek, egyszerűen ez jutott eszembe, mert ezt a szöveget ismerem, minthogy én írtam, és mert hirtelen nem jut eszembe jobb, pedig bizonyára sok van, ami erről szól. A Menon Club című könyvemből veszek ki egy részt, 2010-ben írtam. Akkor még (úgy tudom) nem létezett a ma ismert mesterséges intelligencia. A könyv főszereplője Croy Zsigmond, egy létező család általam teremtett tagja, aki 1941-ben az angol és a magyar hírszerzés legmagasabb rangú szürke eminenciása volt. A másik figura a nagy szerelem, a Miranda nevű gyönyörű lány, az angol elhárítás Spanyolországba kihelyezett tisztje. A szakmájukról szól a dialógus:

Már látszottak a Valenciába bevezető út fényei, Croy lefékezett, félreállt.

-      Most nagyon figyelj. Bizonyos szempontból hervasztó és még félelmetes is, de komolyan mondtam, mert úgy is gondolom, hogy a világon mindennél fontosabb vagy. Ez egyikünknek sem jó, mert így nem tudok arra figyelni, ami a dolgom volna, és ami például ahhoz szükséges, hogy életben maradjunk, de ez akkor is így van. Valamit kellene tenni, hogy ne így legyen, de nemcsak nem tudom, mit, nem is akarom.

-      Kérdezhetek valamit? Ha a munkád volna fontosabb nálam, akkor annak a városnak a határában hány másodperc alatt végeztél volna azokkal az alakokkal?

-      Az más, ott téged féltettelek.

-      És ha a többi ehhez hasonlót, amiktől majd esetleg meghalnánk, de mondjuk én mindenképpen meghalnék, csak azért csinálod annyira jól, aminél jobban már nem lehet, mert engem féltesz, az esetleg nem lehet elég?

Zsigmond hallgatott. Egyesbe tette a váltót, lassan elindult.

-      Nagyon nehezet kérdeztem? Vagy csak nem tudom magam rendesen kifejezni?

-      Azon gondolkoztam, tartalmatlanabb-e valakiért dolgozni, mint csak úgy, bele a világba tenni, amit kell – szólalt meg Zsigmond. – Nem tudom, érthető-e, min gondolkozom.

-      Tudod mi van? Én már akkor kezdtem gyanakodni, hogy te egy nagy gyerek vagy, amikor megsértődtél, mert nem értetted, mi történik veled, de azt nem gondoltam volna, hogy nem is nagy gyerek vagy, hanem kicsi.

-      Egy érzelmi fogyatékos, mi?

-      Rosszabb. Nekem ehhez kicsi a humán műveltségem, mi az ellentéte a fogyatékosnak?

-      Túltelített.

-      Az. Na az vagy te. Jól ledöngölve minden emberi megnyilvánulás, mert az akadályoz a munkádban. Tudod mi van? Valaki kitalálta, hogy a te foglalkozásod érzelemmentességet követel, mert ezt csak úgy lehet jól csinálni, ha fapofával nézel ki a fejedből. Tudod, ki volt az, aki ezt kitalálta? Egy érzelmekre képtelen kőbunkó, aki ideológiát faragott a saját csököttségéhez. Mennyivel tud gyorsabban gondolkodni és cselekedni az, aki érzéketlen az emberivel szemben?

-      Amennyivel gyorsabb az, aki nem mérlegel.

-      Mit nem mérlegel?

-      Semmit.

-      Az a bérgyilkos. Meg esetleg a hóhér. Nekik nem kell mérlegelni. Mert nem kell nekik dönteni. Nem is dolguk, nem is képesek rá.

Miranda az ajtó mellé húzódott és oldalt fordult, hogy jobban lássa Zsigmondot. Halkan beszélt és lassan.

-      A hideg ésszerűségnek tudod mi az eredménye? A nihil. A megsemmisülés. Az a helyzet ugyanis, hogy hidegen és ésszerűen a világ megmagyarázhatatlan, mert annak, ami itt minket körülvesz, annak racionálisan nincs semmi értelme. Aki nem mérlegel, annak végülis ölnie kell, vagy valaki mást vagy önmagát. Két hónapja voltam Ludwignál, mikor odáig jutottam, hogy lelövöm, felgyújtom a házait, aztán elmegyek. Ha racionálisan végiggondolod, találsz valami hibát abban az eredményben, amire jutottam? Enni, aludni máshol is tudok, ez az élőlény csak zavar, nincs rá semmi szükségem. A hideg racionális döntés végső soron olyan, mint az állat ösztöncselekvése. Csak mi racionálisnak nevezzük, hogy adjunk valamit az emberi méltóságnak. Ésszerű az, ami érzelmileg is igazolható. A hideg ésszerűség embertelen, és ami embertelen, az nem lehet ésszerű.

Beértek Valenciába. A Turia partján elég rossz volt az út, vissza kellett venni a sebességből.

-      Ha egy évvel ezelőtt lelövöm Ludwigot, te sosem találod meg a másik hármat, akiket én kapartam ki a szolgálat számára úgy, hogy nem lőttem le azt a görényt, hanem végeztem a munkámat, kevésbé hidegen elemezve. Ha nem kerítem elő azt a hármat, ők tovább ölnek közvetve és közvetlenül tíz- és százezreket. Akarsz hidegen ésszerű lenni? Vagy marhaságokat beszélek?

Média

Na öntsünk tiszta vizet a nyílt kártyák közé. Nem egy hónap alatt nem lehet megtisztítani azt az izét, ami a hajdani Magyar Televízió után lett, és azt a Magyar Rádió helyett összetákolt sufnit, amihez képest a falusi kisbíró maga volt a professzionális hírszolgáltatás, a nyakába akasztott dob meg a magas kultúra terjesztője, hanem valószínűleg tíz év alatt sem.

Elmondom, miért. Indításnak ideteszek egy részletet egy 2002. február 17-én elhangzott műsoromból (Magyar Rádió, Petőfi-adó, Jóreggelt Európa):

Mondtam az előbb a háromszor ekkora országra épített Parlamentet emlegetve: ez egy 10 milliós kicsi ország, ennek legföljebb annyi újságíróra, rádiósra, televíziósra telik, amennyi az alapintézményekben kitermelődik.

Nem vásárlóerő és fogadókészség nincs 72 napilapra, nem tudom, hány hetilapra, többtucat rádióra, ki tudja hány magyar nyelvű tv-re,  hanem szakember nincs hozzá. Nemcsak politikai okok miatt nem lehet eladni bizonyos tömegtájékoztató termékeket, hanem elsősorban ólomnehéz tehetségtelenség miatt.

Egy kicsi országnak van bizonyos számú fizikusa, tehenésze, újságírója és kazánkovácsa, de egyikből sem tud többet termelni, mint amennyit a rendelkezésére álló genetikai állomány előállítani képes. Nem terem több tehetséges tehenész akkor sem, ha tízszer annyi istállót építünk. Hiteles emberből ennyi van, 20-szor ennyi nincs. Vannak bizonyos dolgok, amikre még a miénknél nagyobb létszámú nemzetek sem képesek. Hogy egyebet ne említsek, az 1 milliárdon felüli Kínában nem találtak egyetlen építészt sem, aki megfelelő lett volna a kínai Nemzeti Színház megtervezésére, egy franciát bíztak meg. Pedig ők nem 10 millióan vannak.

Kis híján negyedszázada mondtam ezt az első fideszbagázs uralkodásakor, azóta a helyzet nagyon sokat romlott. A Magyar Rádiót a Kondor-Such duó kivégezte, a Televíziót a fene tudja, kik, mi maradt? Lényegében semmi. Előbb a Szabadság téri épület belsejét rombolták szét, aztán a Bródy Sándor utcai Rádiót pusztították el. Előbbi házban nyolc évig voltam operatőr 1962-től '69-ig, az utóbbiból 1949-től 2004-ig ki sem jöttem, ha mellette jóideig mást is csináltam (újságírást, vendéglátós muzsikálást, tanárságot gimnáziumban és egyetemen) a rádiózást soha nem hagytam abba. A Televíziót bővítgették, miután onnan eljöttem (kiköltözött a Tőzsdepalota másik "lakója", a metesz - MTESZ - lett sok új iroda meg az első emeleti folyosó helyett az "aula" nevű büfé), de igazi változás nem történt, elég volt ennek az országnak az a két csatorna, amit ott, a Szabadság tér 17-ben töltöttek meg műsorokkal. A Bródy Sándor utcai intézmény sokat fejlődött műszakilag, de az 55 év alatt, amit ott töltöttem, a törvényszerű túlnépesedés miatt felhúzott irodaházon és üzemépületen kívül minden maradt úgy, ahogy volt.

A Rádióban 1600-an dolgoztak, amikor engem eltávolítottak (a tévében ugyanakkor nyilván többször annyian). Ebből hányan voltak igazi, klasszikus "rádiósnak" tartható munkatársak? Mondok egyetlen példát, hogy az állításom majd érthető legyen: ha azt kérdezik, hány kiemelkedő képességű, úgyszólván tökéletes riportert tudok mondani, a válaszom az, hogy egyet. Szilágyi Jánost. A többiek, a naponta hallható, ismert nevek egyszerű rádiós újságírók, akiknek a mikrofon a munkaeszközük, de nem rádiósok - nem is sokat tudtak a rádiózás lényegéről. Ugyanez a tévében: Vitray Tamás és Gyulai István. Nem riporternek, hanem tökéletes televíziósnak volt még egy név, Kepes András. Tökéletes rádiós valamivel több, például Sebestyén János, László György. A többi - és ez a lényeg - azok a névtelenek vagy alig ismertek, akik a "hely szellemét" teremtették és jelentették nemzedékről nemzedékre, Balyó Mária a Rádióban, Kremsier Edit a tévében, és utoljára, de legelsősorban a műszak, Újházy és Gajdos, Zsoldos Mari és Borlai Kinga a Rádióban, Mócsi és Dinnyei a stúdiók és közvetítőkocsik főnökei, Hidvéghy Sanyi és Gyarmati Pista, a fővilágosítók a tévében...

Megszámoltam a Port hu.-n 37 magyar nyelvű tévé van. 12 sportadó. A fidesz nevű fasiszta banda pusztítása mekkora esélyt adott új Szilágyik, Vitrayk, Kepesek, Újházyk jelentkezésének? 1998. óta folyt a szisztematikus rombolás. Törvényszerű, hogy ebben a pöcegödörszagú közéletben a lehető legjellemtelenebb, legócskább alakok töltsék meg az úgynevezett közszolgálati rádiós és televíziós állásokat, más néven a fideszbagázs göbbelszi propagandagépezetét (adjunk a píszínek, tisztelet a kivételnek? - alig hiszem, hogy volna akár egy is). Természetesen adódik a megoldás az eltávolításukra: egyetlen mozdulattal kisöpörni a teljes állományt annak kikötésével, hogy soha többé semmilyen tömegtájékoztató intézménybe nem tehetik be a lábukat.

Jó. És? Ki megy a helyükre? Ez többezer munkahely, ebből rengeteg "attraktív" pozíció, olyanok, akik a hangjukat, arcukat adják. Hol van ilyen? A szőke lány, aki hosszú vívódás után végre otthagyta a hitgyülekezetes tévét, és aki nemcsak tisztességes, de elég tehetséges is. Ez eddig egy. Kepes még él, 78 éves, Vitray is, ő 94. Rádiós? Egyet sem tudok.

Az a bizonyos "hely szelleme", amit fentebb említettem, évtizedek alatt alakul ki, a Rádióban jó 50 év kellett hozzá, kezdve Scherz Edével és Filotás Lilivel, a stúdióban egyenes adásban zongorázó Bartók Bélával, a Televíziós genius locit az ötvenes évek közepén odaérkezett rádiósok alapozták meg, ott is kellett volna még sok évtized...

Mi lesz most? Csodák mint tudjuk, nincsenek. Leginkább semmi sem lesz. Majd 30-40 év múlva, ha minden jól megy (miért menne?), ha Magyar Pétert, a politika csodagyerekét nem tudják megfojtani, ha lesz ideje kinevelni azok utódait, akiket most még készen kapott, de félek, nincs sok Kapitány, Orbán Anita, Forsthoffer, Lannert, Tarr, Hegedűs, nekik maguknak kell gondoskodniuk a saját utánpótlásukról.

Egyszóval ne reménykedjenek, ez van. Azaz reménykedjenek, mert a légkör alkalmas olyanok jelentkezésére, akiket nem ismerünk még, ahogyan az itt felsoroltakról sem tudtunk semmit. Hogy képzést hol kapnak? Na, azt nem tudom. Vagyunk ugyan néhányan, akiknek még van jártányi és szellemi ereje legalább a tanácsadáshoz, de tessék sietni, nincs sok időnk...

P.S.: Néhány órája tettem föl ezt a jegyzetet, talán még nem késtem el ezzel az utóirattal. 

Valamikor a 90-es évek közepe táján valami közös dolgunk akadt György Péterrel (ő azóta meghalt, egyike volt a nekem fontos, bizonyos szempontból pótolhatatlan embereknek), átmentem hozzá az egyetemre, valamilyen médiatudományi tanszéknek volt a vezető professzora. Arra emlékszem csak, hogy hosszú ideje készültünk arra a műsorra, de hol ő nem ért rá, hol én, akkor kérdeztem meg tőle, mi ez (az akkor még viszonylag új) diszciplína, és tanítanak-e rádiózást. Ne bosszants, mondta akkor Péter, hányszor hívtalak, hogy gyere át docensnek, azt is mondtam, hogy attól még rádiózhatsz, sőt…

Nem tudom, megvan-e még ez a tanszék, ha igen (remélem), nyilván vannak hallgatói. Politikailag ártatlan lányok és fiúk, akiknek már elsőéves koruktól kell hogy legyen valami fogalmuk a tanulandó szakmájukról. Keressék meg ezeket a gyerekeket, állapodjanak meg velük (technikai kérdés), a tanulás mellett olyan gyakorlatban lesz részük, amilyenben egyetlen más egyetemistának sem. Csináljanak műsorokat, olyan esetleneket, amilyen csak telik tőlük, készítsenek műsorstruktúrát, építsenek fel egy közszolgálati rádiót és televíziót. Nyerjenek meg néhány önként jelentkezőt a régi, minden szempontból feddhetetlen nagyok közül, akik segítenek (én például szívesen, ha elfogadnak, és nem tekintik nagyképűségnek a saját magamnak adott címzést). Ilyen még bizonyosan nem volt a médiatörténelemben, a hatása szerintem lehet minden szempontból pozitív. Annál, amire most van kilátás, egészen biztosan jobb lenne.

Még valami (teszem hozzá 21-én). Volt egy Walter Cronkite nevű televíziós az Egyesült Államokban, Amerika leghitelesebb emberének tartották. Ő vezette évtizedekig a CBS híradóját. "És ez így van jól" - mondta például, amikor úgy gondolta, hogy amit hírként és az azt követő eseményként közölt, az úgy volt helyes. Azaz volt véleménye, voltak érzelmei, a tévéhíradóban megjelent Cronkite egyénisége, a néző ehhez, ennek az egyéniségnek a kisugárzásához mérte a napi politikát. 

Na ez az a csúcsa a televíziózásnak, ahová nemcsak nem jutott el soha magyar tévés, nem is törekedett rá senki, mert soha nem ismerték fel, mit jelent a hitelesség, és az hogyan érhető el. Hogy ugyanis ott a képernyőn az nem egy emberformájú felolvasógép, hanem egy ember, akinek az volna a legfontosabb jellemzője, hiszek-e neki, érdekel-e, amit mond. Egy két éve inkább ösztönösen, mint tudatosan várom a hitgyülekezetes tévén, hogy Gesztesi Máté jelenjen meg a híradó vezetőjeként, mert szívesen nézem, szívesen hallgatom. Jók és választékosak a magánszövegei, azokat is értelmezi, amiket olvas, és ami a legfontosabb, nem látom, hogy a súgógépet nézi, azt látom, hogy velem akarja elfogadtatni, amit mond.

Cronkite is elkezdte valamikor. Én az m1 híradójában kipróbálnám ezt a fiút. Szerintem elvinné a hátán az egészet, ha hagyják, hogy belefolyjon a szerkesztésbe, hogy azt a maga ízléséhez igazítsa. Bizonyos vagyok benne, hogy jól járna vele az egész intézmény.

Az élet lehetne akár szép is

"...nem tudom, okozott-e valakinek szenvedést vagy hátrányt. Írt-e lejárató cikket. [Felhívták közben a figyelmemet arra, hogy Pankotai Lili lejáratásában élen járt.] Használt-e minősíthetetlen nyelvezetet. Önmagában az a tény, hogy a Mandinernek írt, az én szememben azt jelzi, hogy magas volt a toleranciája a kormányzati korrupcióval és gyűlöletbeszéddel kapcsolatban. Ez ízlésbeli dolog: az én ízlésemnek nem felel meg..."

Ezt olvastam a neten egy jónevű, általában jól író, valószínűleg okos embertől (nem ismerem személyesen, a papája egy napig csoporttársam volt a Színművészetin, ő jónevű rendező lett, pár éve halt meg). Az nagyon nagy baj, ha egy okos ember (különösen ha még nő is az illető, azaz nagy eséllyel okosabb egy férfinál) azt írja, hogy a mandinernek írni "ízlésbeli dolog". A latin proverbiumok jórészt alapigazságokat közölnek, döntő érv lehet hivatkozni rájuk - a de gustibus non est disputandum is ilyen. Csak ez a veszélyes, a vele való visszaélésre alkalmas fajtából való, az esetek jelentős hányadában a használója leplezni próbálja az állítás felelőssége elől való menekülését. Esetünkben annak kimondása alól használtatik mentesítésre az ízlések emlegetése, hogy a nevezett szennylapba írás az ember ócskaságának, selejtes jellemének bizonyítéka. Szó nincs ugyanis rossz ízlésről, különösen "magas toleranciáról a kormányzati korrupcióval és gyűlöletbeszéddel kapcsolatban" (minő fentebb stílbe burkolt, rafinált irónia), hanem arról van szó, hogy a közíró tartózkodik az egyenes definíciótól. Talán nem is gyávaságba hajló óvatosságból, hanem mert nem látja, hogy a kártékonyság nem "ízlésbeli dolog" - nem tudom, melyik változat a rosszabb, félek, azt utóbbi. Ez a szemlélet hagyta térdig járni a trágyalében az ország népének nyomasztóan magas százalékát, mondván: a fidesz szavazónak más a véleménye és ízlésekről ugyebár... Nem. Ez nem véleménykérdés. A fidesz szavazó, a meggyőződéses primitív, iszonyatosan buta gyűlöletgóc (tessék megnézni, hányan maradtak) azért tudta magával rántani a szimplán bárgyú szerencsétleneket, mert minden tekintélyesnek vélt "értelmiségitől" ezt a baromian pusztító hülyeséget hallották. Hogy a fidesz szavazónak "joga van a véleményéhez, neki csak más az ízlése". A fidesz szavazó bűnsegédi bűnrészes volt ennek az országnak a majdnem totális elpusztításában, és a maradékuk most is az, ártalmas fertőzés, az emberhez méltó élet szennyezője.

A jelen parlamenti "ellenzék" nem a szólásszabadság manifesztációja, hanem a még mindig nyitott szájjal bámuló bornírtság terméke. Az "ízlésbeli dolog" iszkolása a romboló valóság elől. A mandinerbe író meg a fideszképviselő a mihazásokkal együtt köztörvényes bűnöző, adekvát tartózkodási helye valamely büntetésvégrehajtási intézmény.

Szeretnénk élvezni azt a lehetőséget, hogy részt vehetünk, osztozhatunk a rengeteg gondban-bajban, amit most egy nagyon jól kezdő kormány igyekszik eltakarítani. Mely kormánynak nincs szüksége semmiféle "ellenzékre", valamint a végtelenül ostoba "fékekre és ellensúlyokra" sem.

Hozzák már haza a dagadt szörnyeteget Horvátországból, és tisztítsák meg tőle és a csatlósaitól ezt a még mindig jobb sorsra érdemes népet.

Színház

Azon tűnődöm, mekkora marhaságot mondhat valaki, amiből még nem kell azt a következtetést levonni hogy az illető szellemi képességeivel, jellemével, erkölcsi minőségével vannak súlyos bajok. Például "a színház ilyen, régen a színházi büfékben azon röhögtek „boldogan”, amiért ma büntetés jár." Vagy itt van ez: "a színházi közeg maga szüli meg ezt a fajta helyzetet, amiben a rendező ötlete érvényesül." Aztán végül, ahol megszűnik minden kétség, az illetőt nem szeretném a közelebbi ismeretségemben tudni, az Eszenyi Enikővel kapcsolatos véleménye: Eddig azt akarták, hogy kérjen bocsánatot. Mit csináljon még? Haljon meg? Meg még az is hozzá, hogy "a magyar színház nem annyira gazdag, hogy egy ekkora tehetséget elrugdosson a pályáról."

Leírtam már egyszer-kétszer, hogy a születésem után nem sokkal anyám levitt engem Balatonföldvárra, az első nyaramat az ottani házunkban, a Kulipintyóban töltöttem. A szomszédunk a Germán-Bajor házaspár volt - Bajor Gizi sokak szerint minden idők legnagyobb színésznője szépen kérte anyámat, hadd lehessen a keresztanyám. Azaz voltaképpen beleszülettem a színház világába, és ott is éltem le az életem legnagyobb részét. Dolgoztam színházban díszletezőként, éltem vidéki színészházakban (egyik feleségem színésznő volt, akkor ráadásul világhírű a filmjeivel), operatőrként, rendezőként is belülről láttam ezt a világot, nekem még Ajtay Andor mondta, hogy a kocsi előállt szövegre is bejön a Rádióba, ha én vagyok a rendező... egyszóval nehéz nekem újat mondani. Végig ültem Gellért Endre és Várkonyi Zoltán sok rendezését, de az ő zsenialitásukhoz fel nem érőkét is, Kazán Istvánét, Kazimir Károlyét, Dolgoztam Szinetárral, Horvaival, Ádám Ottóval a tévében, voltam operatőre Vámos Lászlónak... Soha senki nem röhögött azon a színházi büfékben, amiért ma büntetés jár - egyszerűen nem fordulhatott elő ahhoz hasonló sem. És senki nem akarja, hogy Eszenyi Enikő meghaljon - akihez fogható tehetséget sokat tudok mondani, nála sokkal nagyobbakat is számosat, csak azt akarja minden valódi színházi ember, hogy egy olyan alak, mint a nevezett soha többé ne kerülhessen olyan helyzetbe, amiben másokhoz szólhat. Színházban. Kocsmában bármikor.

Máté Gábor - tőle valók az idézetek - jó név volt valamikor. Én sosem kedveltem, sosem jutott eszembe egyetlen szerepre sem, de mondom, jó név volt. Szerintem ezzel az Ördögkatlan-beszélgetéssel kiiratkozott a színházi világ tisztességes, igazi részéből.

A civilségről

"Egyúttal csalódottak vagyunk, amiért a törvénymódosítás nem veszi figyelembe a szülők számára fontos szempontokat. Az igazgatói kinevezésekkel kapcsolatban csak a nevelőtestület véleményezési jogát állították vissza, de a szülők véleményezési jogát nem. Ez azt jelenti, hogy a Tisza-kormány helyben hagyta a Fidesz azon elfogadhatatlan gyakorlatát, hogy az iskolák szülői közössége nem ismerheti meg az igazgatói pályázatok anyagát, a szülők nem tudhatják meg, hogy az új iskolai vezetők mit terveznek..."

"Észrevételeinket megküldtük a kormánynak és a Tisza oktatási bizottsági tagjainak is, de egy udvarias köszönetnyilvánítást leszámítva érdemi reakciót nem kaptunk, valódi párbeszéd az említett kérdésben nem volt. Nem vették figyelembe a törvénymódosításra beküldött egyéb jobbító javaslatainkat sem, mint ahogy a Civil Közoktatási Platform javaslatai, melyek az autonóm és demokratikus működés hatékonyabbá tételét szolgálták, szintén érdemi reakció nélkül lettek figyelmen kívül hagyva"

Én meg csalódott vagyok, mert nem kérdeztek meg, kit vehetnek föl péknek a helyi sütödébe, pedig szoktam kenyeret venni. És a Csillagászati Intézet igazgatóját is az én szempontjaim figyelmen kívül hagyásával nevezik ki, holott én rendszeresen nézem az éjszakai égboltot...

Miért akar mindenki mindenbe beledumálni? Miféle demokratikus működésről tetszik hablatyolni? Tényleg azt hiszi a "civil közoktatási platform", hogy egy ilyen szervezet léte lehet más, mint felháborító ostobaság és dühítő arcátlanság? Mi az, hogy "civil"? Nem katonai? Netán nem egyetemet végzett pedagógus? Ha az utóbbi, akkor miért nem látja be, hogy nem pofázhat bele a hivatásosok munkájába? A sebészeti klinika tanszékvezetőjének a kinevezésébe miért nem akar beleszólni, lehet, hogy volt már páciens, minden joga megvan hozzá? A rossznyavalya törje ki a nyüzsgönc demokráciahívőket, miért nem bírnak csöndben maradni olyan szakmai kérdésekben, amikhez semmi közük nincs?

Van két egyetemet végzett fiam, annak rendje és módja szerint végig figyelemmel kísértem az iskolai pályafutásukat. Vannak unokáim, a legidősebb most fog érettségizni, a legkisebb a jövő hónapban lesz elsős az általánosban, ők is fordulnak hozzám mindenféle kérdésekkel. Annak idején elvégeztem az idevágó egyetemet, tanítottam gimnáziumban, rövid ideig egyetemen is (ahhoz nem volt elég bátorságom, és a felkészültségemet is kevésnek tartottam, hogy első osztályosokat tanítsak). Mindez olyan régen volt, hogy ma már nem volna képem hivatásos oktatási kérdésekben megnyilvánulni.

Fogják már be végre!

Illusztráció a törvényes bűnpártoláshoz

Kérem ezt itt figyelmesen elolvasni:

A teljes adathordozót ugyanis nem lehet pusztán arra hivatkozva lefoglalni, hogy az a bűncselekmény elkövetésére utaló adatokat tartalmazhat, ha a szerver üzemeltetője vagy tulajdonosa nem érintett a bűncselekményben. A Fidesz szervereinek lefoglalásainál a Legfőbb Ügyészség szerint emellett adatvédelmi problémák is felmerültek, mivel a lefoglalás olyan személyes adatokat, illetve több olyan személy adatait is érintheti, amelyek nincsenek összefüggésben a büntetőeljárással. Ezeket az adatokat eleve ki kellett volna szűrni a lefoglaláskor.

Nem egészen két hete írtam a nemzetközi jognak arról a többezer éves gyakorlatáról, aminek a lényege a bűnpártolás. A jog mindenhol a civilizált világban a bűnösöket védi, minden paragrafus arra irányul, hogy a lehető legnehezebb legyen a bűnöst bűnösnek nyilvánítani, az "ártatlanság vélelmével" és az arra épített rengeteg jogszabállyal a jog körömszakadtig védi a bűnösöket. Miről is szól ez itt fent? 

Törvényes volt a kutatások elrendelése a Fidesz szervereit biztosító központban, a szerverek lefoglalása azonban nem zajlott szabályszerűen – írja a Legfőbb Ügyészség a szerdai közleményében. Az Ügyészség szerint a nyomozó hatóság a szerverparkban nemcsak a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) ügyében releváns adatokhoz fért hozzá, hanem más adatokhoz is, ezért arra kötelezte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészséget, hogy kizárólag ezekre az adatokra szűrve végezze el ismét az eljárást.

Azaz felvenni a szemellenzőket, villanyt eloltani, körülnézni tilos, mert az nem "szabályszerű". Egy 16 éven át az emberiség ellen elkövethető bűnök majd' mindegyikét elkövető bűnszervezet, egy bizonyos fidesz nevű ügyében csak egy 17 milliárdos ügyben lehet vizsgálatot folytatni, a többiről, a többezer milliárdról, emberek százezreinek megnyomorításáról és meggyilkolásáról szóló adathalmazt tessék azonnal visszaadni, mert a lefoglalás olyan személyes adatokat, illetve több olyan személy adatait is érintheti, amelyek nincsenek összefüggésben a büntetőeljárással. Ezeket az adatokat eleve ki kellett volna szűrni a lefoglaláskor. Tetszik érteni? Azok nincsenek benne a 17 milliárdos ügyben, azok csak a sokezer milliárdosra, a tömeggyilkosságokra, a pusztításra világítanak rá, a jog pedig arról szól, hogy azt most nem lehet vizsgálni, mert most a 17 milliárdosra van engedély.

Augusztus 2-án a fentiek még nem voltak ismertek, akkor a legfőbbek még csak készültek erre a gyalázatos intézkedésre. Az akkori írásomból, a Szegény ártatlanokból emelek ki egy részt:

Egy ország népe nézte és szenvedte végig, hogy a miniszterelnöki hivatalt bitorló primitív gazember kifosztja, tönkreteszi őt, hogy ezermilliárdokat rabol, közvetve emberek százezreinek a halálát okozza, és most hónapok óta növekvő aggodalommal várom, mikor fogják legalább ismeretlen tettesnek nyilvánítani, és mint "ártatlant" bíróság elé állítani. Hogy valami mindenki számára világos bizonyítékot mutassak az "ártatlanság vélelmének" tarthatatlanságára.

Amíg a tisztességesek a saját szabályaik szerint akarnak bánni a bűnözőkkel, addig mindig az utóbbiak lesznek előnyben. Amint azt a fentemlített ábra is mutatja. Hitler például ártatlanként halt meg, Göbbels is. Sztálin is. Benjamin Franklin, a fent nevezett franciákhoz hasonlóan ugyancsak az egyik legkiválóbb elme azt mondta: inkább meneküljön meg száz bűnös, mintsem egyetlen ártatlan szenvedjen a büntetés terhe alatt. Tessék szíves lenni egy kis időre elgondolkodni ezen a mondaton, éppen csak addig, amikor még nem okoz fájdalmat a felismerés, Franklin bizonyára véletlenül felcserélte a két szót, és 240 éve senki nem mer szólni, hogy állj az egész, ez pontosan fordítva van, ekkora rémületes hülyeséget ne hagyjunk szegény amerikai neve mellett. Hiszen nem száz, egyetlen szabadon hagyott bűnös hatalmas károkat okoz az emberiségnek, még egy pitiáner tolvaj is. Az ártatlanról meg (működő társadalomban) pillanatokon belül kiderül, hogy nem bűnös, különösen ha az "ártatlanság vélelmének" nevezett ostobaságnak megfelelően nem kötelezzük az ügyészt az "ei incumbit probatio qui dicit, non qui negat" alkalmazására, azaz hagyjuk, hogy az igazmondás kötelezővé tételének betartásával a vádlott bizonyíthassa az ártatlanságát. Franklin mondata tehát (a fatális tévedéstől megszabadítva) így szól: inkább szenvedjen száz ártatlan a büntetés terhe alatt, mintsem egyetlen bűnös elmeneküljön.

Most éppen (negyedik hónapja) hagyjuk, hogy 58 köztörvényes bűnöző naponta bejárjon az ország házába, ahol ugyancsak nincs eskü alatt kötelezővé téve az igazmondás, ki tudja, miért, és ezek az undorító alakok negyedik hónapja akadályozhatják a viszonylag zavartalan újjáépítését annak a rombolásnak, amit ők végeztek ennek az országnak a népén - az ártatlanság vélelmének elve alapján.

Az első számú rablógyilkos ártatlanságának vélelméről most nem is szólva, akit az új kormány megalakulásának délutánján be kellett volna zárni, minthogy milliók látták bizonyítottnak az illető szinte példátlan bűnhalmazát - kivéve az ártatlanság vélelmére bazírozott nemzetközi jogrendet.

A köztársasági elnökségről röviden

Pufognak a jelentés nélküli mondattöredékek, mondja-mondja boldog-boldogtalan, hogy "a nemzet egységének megtestesítője", aki "őrködik az államszervezet demokratikus működése felett, valamint ő a Magyar Honvédség legfőbb parancsnoka" (azaz egy tornából felmentett öregember, aki katonát közelről akkor lát majd, amikor "ellép a sorfal előtt"). Föltette már valaki a kérdést, hogyan lehet megtestesíteni egy egységet? Ráadásul egy olyan "nemzeti egységet", ami soha nem létezett és nem is fog, mert ez a nemzet, az úgynevezett magyarság soha nem volt képes ilyesmire. Vagy hogy miképp kell őrködni egy államszervezet "demokratikus" működése felett, mely államszervezet soha, legjobb pillanataiban sem működött "demokratikusan". Ott áll a vártán a köztársasági elnök, és ha gyanús mozgást észlel, felkiált, hogy állj vagy lő a mamám? Mert ő maga nem lőhet, nincs neki mivel, és hatásköre sincs, hogy bármilyen erőszakszervezetnek bármilyen utasítást adjon...

Ezenkívül a most megválasztott elnök majd "visszaadja a kiüresített hivatal méltóságát". Hogyan lehet visszaadni valamit, ami soha nem létezett? Hacsak nem találunk ki valami szépen szóló mesét egy legendás köztársasági elnökről meg az ő felemelő függetlenségéről. Azaz nagyszerű példaképnek állítjuk Sólyom Lászót, a nagybecsű MDF, a boldog emlékezetű, nyilas beütésű, enyhén horthysta párt, a "rendszerváltást" évtizedekre tönkre tevő, végtelenül ostoba konglomerátum alapító elnökségi tagját, a fidesz által jelölt, a párthoz mindvégig hűségesen, a szélsőjobboldalisághoz finoman dörgölődzve működő elnököt, akinek egyetlen határozott megnyilvánulása az volt, amikor elment tüntetni a bánáti bazsarózsa mellett a saját hadserege ellen...

Imádom ezeket az ön- és közámító hazugságokat. Ahogyan eljátsszák maguknak és ezzel egyúttal a lehető legszélesebb nyilvánosságnak, miszerint itt valami rendkívüli tiszteletre alapos okkal számot tartható méltóság választtatott az ország legmagasabb hivatalába. Miközben egy tevékenységi kör és funkció nélküli vizesnyolcas költözik be egy sóhivatalba. Aminek - talán éppen ezért - megadjuk a módját, mert elképesztő pénzbe, soksok milliárdba kerül ennek a pomádékirálynak az illegése. Félre ne értsenek, személy szerint Baka Andrással semmi bajom nincs, hacsak az nem, hogy az ember 70 éves kor felett azért a megfelelő szellemi színvonalon ismerni szokta a körülötte elterülő valóságot, és képes lehetne különbséget tenni a Legfelsőbb Bíróság valós megbecsülhetősége és a köztársasági elnök palotájának álságos, üveggyöngy csillogású értéktelensége között. És talán 70 éves kor fölött az embernek már támadhatna igénye a szavak jelentésének tisztázására, minél fogva nem mondana olyan marhaságokat, hogy ezt a kormányt nem vezérelheti a "bosszú". Először is miért ne vezérelhetné, ha a szó jelentéstartalmának köznépi értelmezését vesszük, azaz azt a keserű indulatot, amit a 16 éven át rajtunk élősködő, pusztító, tömeggyilkos gazemberek váltottak ki a népből. Ha létezne a "bosszúnak" általános, intézményi megnyilvánulása, "érezhetne" a jelen kormány bosszúvágyat, dehát nincs ilyen. A bosszú az egyén, legföljebb a család, a nemzetség önhatalmú kifejeződése, ami a hivatalosság, a hatóság megkerülésével torolja meg a rajta esett sérelmet. A jelen kormány az én képviseletemben arra vállalt kötelezettséget, hogy érvényt szerez az igazságosságnak, hogy demonstrálja, a tettnek következményei vannak, hogy bűn nem maradhat büntetlenül.

Végül az "elemzők" kedvenc megállapításáról, hogy ugyanis nehéz dolga lesz a köztársasági elnöknek. Az lesz bizony, ha tényleg "működni" akar, ha komolyan gondolja, hogy ő fék lesz és ellen (nem egyen) súly. Tudniillik ennek a kormánynak semmiféle hátramozdítóra nincs szüksége. Teszi a dolgát úgy, ahogyan nem magyar kormány nem tette még soha, a világtörténelemben is kevés (ha egyáltalán). Kéretik ebbe nem belekotnyeleskedni, úgy is mint megtestesítő és őrködő. Szép csöndben, észrevehetetlenül, méltón a hivatal komolyságához, akkor nem lesz semmi baj.

Csak ezt a bődületes öblögetést kéretik végre abbahagyni.

A bűnszövetkezet

Vona Gábor szerint bunkóság volt, hogy a Mi Hazánk nem áll fel, amikor a parlamentben megemlékeztek a roma holokausztra

Azt talán most hagyjuk, miért éppen egy fasiszta kitüremkedést kellett erről megkérdezni, úgy is mint igazán autentikus véleményformálót (esetleg "még ő is?" - ez azért elég csökött kis indok, még a "magyar újságíró" béka feneke alatti szintjét sem éri el), inkább azt a kérdést akarom feltenni, ezt akkor ennyivel elintéztük? Amúgy halmazatilag a parlament ülésezéseinek sorában, nem sokkal a sükösdi gyerekek produkciójáról való "kivonulásuk" után. Tessék szíves lenni Magyar Pétert megkérdezni (mondtam, hogy szólok, ha valami nem tetszik), miért gondolja, hogy az obligát, baromian idegesítő "bocsánatkérés" a megfelelő elintézési mód.

Ideteszek néhány idézetet:

332. § Aki nagy nyilvánosság előtt
a) a magyar nemzet ellen,
b) valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport, illetve annak tagja ellen, vagy
c) a lakosság egyes csoportjai, illetve azok tagjai ellen - különösen fogyatékosságra, nemi identitásra, szexuális irányultságra tekintettel -
erőszakra vagy gyűlöletre uszít, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

216. § (1) Aki más valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz vagy a lakosság egyes csoportjaihoz tartozása vagy vélt tartozása, így különösen fogyatékossága, nemi identitása, szexuális irányultsága miatt olyan, kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy az adott csoport tagjában riadalmat keltsen, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(3) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a közösség tagja elleni erőszakot
a) fegyveresen,
b) felfegyverkezve,
c) jelentős érdeksérelmet okozva,
d) a sértett sanyargatásával,
e) csoportosan vagy
f) bűnszövetségben (kiemelés tőlem BB)
követik el.

Úgy tudom, van néhány jogász az ország házában. Ők nem ismerik ezeket a paragrafusokat? Vagy rendben lévőnek tartják a fentiek figyelmen kívül hagyását? Nem elég gyalázat, hogy ezt a hat köztörvényes brigantit beengedik abba az épületbe? Nem ennek a puszta gesztusnak kellett volna elejét venni azoknak a törvényhelyeknek az alkalmazásával, amiket ezek többszörösen áthágtak?

Alapos gyanú, őrizetbe vétel, elzárás - jogtechnikai kérdések. Ugye nem azért hagyják ezeket randalírozni, mert valamelyest egyetértenek velük?

A fene egye meg az undorító, ostoba, fafejű liberáltuskó politikusi mentalitásukat!

Házszabály

Ha kérdezik, milyen helynek, milyen súlyú intézménynek tartják a parlamentet, mit mondanának? Nyilván azt, hogy az egy komoly hely, egy ország életében a legkomolyabb, a legjelentősebb, nem véletlenül nevezik az ország házának az épületet, ahol a parlament az üléseit tartja.

Jó. Akkor esetleg azt is meg tudnák mondani, egy ilyen súlyú intézményt hogyan bazírozhatnak összevissza hazudozó, az esetek többségében véleményüket, méghozzá megalapozatlan, ostoba hazugságokból eredő véleményüket piaci kofák színvonalán hangoztató, az esetek többségében közepes, de inkább nagyon gyenge képességű, és ugyancsak az esetek többségében jellemtelen, erkölcstelen emberekre? Akik nem tiszteletre nem méltók, még arra sem, hogy a saját "választóik" minimálisan megbízzanak bennük. Azt mondják, a parlamentek már csak ilyenek.

Jó. Akkor esetleg azt meg tudnák mondani, mi akadályozza a világ parlamentjeit abban, hogy olyan esküvel kötelezzék a tagjaikat az igazmondásra, aminek a megszegése súlyos börtönbüntetéssel jár? Mutatok valamit.

"Én, (az eskütevő neve) fogadom, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek, jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom; országgyűlési képviselői tisztségemet a magyar nemzetjavára gyakorolom. (Az eskütevő meggyőződése szerint) Isten engem úgy segéljen!"

Ezt kell elmondani a magyar parlamentben. Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek - tetszik tudni értelmezni ezt a mondatot? Hogyan kell Magyarországhoz hűnek lenni? Mindig szeretni fogom és sosem ...ok félre? Itt élned halnod kell? Bartók nem szerette Magyarországot, nem volt hű? Vörösmartynak, a világ különben egyik legzseniálisabb költőjének a végtelenül ostoba, hazug, kártékony (bár kétségkívül nagyon szép, könnyekre ható) verse a mérce vagy Bartók Concertója? És az alaptörvény? Az mi? 

 Ez például alaptörvény, Newton gravitációs törvénye. Esetleg az lehet egy alaptörvény, hogy ne lopj. Magyarországnak melyik az alaptörvénye? Csak nem az, ami így kezdődik:

NEMZETI HITVALLÁS * 

MI, A MAGYAR NEMZET TAGJAI, az új évezred kezdetén, felelősséggel minden magyarért, kinyilvánítjuk az alábbiakat:

Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.

Büszkék vagyunk az országunk megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő őseinkre.

Büszkék vagyunk arra, hogy népünk évszázadokon át harcokban védte Európát, s tehetségével, szorgalmával gyarapította közös értékeit.

Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét. Becsüljük országunk különböző vallási hagyományait.

Ehhez kellene hűnek lenni? Hogy büszkék vagyunk? Mire is? Az István nevű király semmilyen alapra nem helyezett semmiféle államot. Egyetlen "hőst" sem ismerünk, aki "országunk szabadságáért, függetlenségéért" küzdött volna, minthogy ez az ország sosem volt sem szabad, sem független. Országunk soha nem védte Európát, a kereszténységnek meg nincs semmiféle "nemzetmegtartó szerepe"... 

A magyar parlamentben ezekre a hazug, semmitmondó, definiálhatatlan fogalmakra tesznek "esküt" azok, akik például napjainkban gyalázkodnak, hazudoznak és randalíroznak az ország házában.

Mit tennének, ha minden egyes hazug állításért, gyűlölettől fröcsögő "véleményért" egy-egy év börtön járna? Minden újabb hazugságért és véleményért újabb egy év.

Magyarországnak az egész történelmében most először van olyan kormánya és olyan parlamenti frakciója, amelyik eddigi rövid működése során bizonyította tisztességét, jószándékát és a munkájukhoz szükségesnél magasabb, impozáns szakértelmét. Tessék mondani, miért nem teremtenek olyan munkafeltételeket, ami mindenekelőtt a hazudozást tiltja meg? Ha az "ellenzéknek" netán ellenvetése volna, el tudom képzelni Magyar Péter arcán azt a mosolyt, ami ezt a mondatot kíséri: ez a házszabály ránk is vonatkozik...

P.S.: Kérdezik, na jó, de hogyan. Sokféle megoldás lehet. Csak egyet említek: házbizottság, 3-5-7 taggal, minden ülésnap végén visszahallgatja a felszólalásokat. Jegyzőkönyv. Parlamenti szünnapokon minden gyanús állítással szemben megkeresik a bizonyító erejű ellentmondást. A szankció havonta bíróságon, saját testületben... technikai kérdések. Elég gyorsan csökkenne a bizottság ügyeinek a száma. Elég gyorsan nagy csend lenne az ellenzéki oldalon...

P.S.2.(aug. 8.): 

A Fidesz frakcióvezetője szerint Baka András addig lesz államfő, míg Magyar Péter egy kommenttel le nem váltja

Az efféle, végtelenül aljas és ostoba "vélemény" 2 év. Először. A következő 4.

Ilyen is van

Van itt egy szöveg, egyelőre csak úgy ideteszem, minden magyarázat nélkül, olvassák el, aztán még mondok valamit:

“Mindenről szólt, amivé valaha válni akartál. Aztán mindarról, amiről azt kívántad, bárcsak soha ne is kívántad volna. Olyan volt, mint egy kellemes viszketés, amit mindenáron meg akarsz vakarni. Csakhogy ez a viszketés a bőröd alatt van, és nem éred el. Így a kellemes viszketés lassan elviselhetetlenné válik. Azt mondja neked, hogy amire a legjobban vágysz, azt soha nem kaphatod meg. És amire a legjobban vágysz, azt valójában már egyszer megkaptad... majd elveszítetted. ”

Nézzenek föl, tartsanak egy kis szünetet. Megvan? Akkor most ha valaki ezt itt fent nem a világ legócskább, legprimitívebb, legostobább mondatai közé sorolja, ha valaki egyebet is talál benne, mint egy félművelt szélhámos nagyotmondó, értelmetlen ürességét, az itt abba is hagyhatja az olvasást, az menjen el a moziba, és nézze meg Christopher Nolan legújabb bombasztikus agymenését, az Odüsszeia címet bitorló időkitöltést. Én biztosan nem fogom megvenni előle az utolsó jegyet. Ha ugyanis valaki képes a fentieket elmondani az árbochoz kikötött Odüsszeusznak tulajdonítva ezeket a förtelmes marhaságokat, midőn állítólag valaki arról kérdezi, milyennek találta a szirének énekét, az bármilyen gazemberségre képes.

2024 januárjában még ezt írtam:

Megnéztem az Oppenheimer című filmet. Christopher Nolan valószínűleg jól ismeri a szakmáját, nem nagyon tudom megítélni, az általa létrehozott filmek ugyanis nem érdekelnek, kivétel nélkül olyanok, amikre gimnazista koromban azt mondtuk az értelmesebb osztálytársaimmal, hogy zagson. Azaz olyanfajta "művészi" alkotás, ami nem fontos, nem szól semmiről, ahhoz meg túlságosan komolyan veszi önmagát, hogy limonádé lehessen, azaz egyszerű, léha szórakoztatás. De elismerem, sok munka van a Nolan-filmekben, és sokan nézik, bár a tömegfogyasztásra bazírozott kereskedelmi szemlélet engem inkább taszít.

Ma már kicsit restellem, hogy annak idején ennyire pozitívan értékeltem a világkultúra egyik legaljasabb gonosztevőjét.

Már megint

Nem bírom, na! Bizonyára bennem van a hiba, hogy nem tudok hathatósan elmenekülni ennek a törökgábor nevű istencsapásnak a megnyilvánulásai elől, dehát már csak a címeket olvasom el a "napilapokban", és így is állandóan beleütközöm ebbe a károgó ostoba vénasszonyba. Meg hát nem is lehet szó nélkül hagyni a korlátolt, félkegyelmű megnyilvánulásait - a baj az, hogy remek kis sajtónk ezeket közli szájszélnyalogató boldogsággal, ami azt jelenti, azt sokszorosan többen olvassák, mint a Jóreggelt Európát, amit különben egyáltalán nem bánok, nem mindegy, milyen társaságban látják az embert... Naszóval azt eresztette maga alá ez a dalitársulati tragika, hogy "...ha a miniszterelnök mondja meg, hogy ki (nem) lehet a köztévé vezetője, akkor az kormánytévé..." Dobpergés, pukedlis hajlongás a függöny előtt.

A miniszterelnök nem mondott semmit, két szót írt valahová, azaz a véleményét az ügyről. Nem azt, hogy lehet vagy nem lehet. Szerencsére az érintettek ezt elolvasták, és ennyi elég volt nekik, hogy a hülye, meggondolatlan választásukat visszavonják. A miniszterelnök soha sehol nem mondta meg, kiknek kell csinálniuk a köztévét, mindössze annak a kívánságának adott hangot, hogy ez az intézmény működjön úgy, ahogyan egy ilyen médiumnak a klasszikusnak nevezhető hagyományai azt úgyszólván kötelezően meghatározzák. Ha ez így megfelel a kormánynak, akkor az rendben van, amennyiben én rendben lévőnek nyilváníthatok valamit, ami az én fogalmaim szerint rendben van - mentségemül és kijelentésem védelméül szolgáljon, hogy eltöltöttem a tömegtájékoztatásban jó hatvan évet, ilyenformán volt lehetőségem megismerni azt a normarendszert, ami egy ilyen médium vitathatatlan jellemzője.

Kérem szépen végre megérteni, az ilyen törökgáborokra nem lehet alkalmazni a szólásszabadság különben végtelenül és baromian együgyű szabályait, mert ez a fajta beszédkényszeres fröcsögő borzalmas károkat okoz, azaz egyszerű köztörvényes bűnöző. Én nem bánom, tartsák csak háziőrizetben nyomkövetővel felszerelve, és rakjanak rá hangszigetelt szájkosarat, csak valahogyan hallgattassák már el végre.

Szegény ártatlanok

Most hogy mind többet kerül szóba a maffia "elszámoltatása", a jogászok is egyre gyakrabban használják az "ártatlanság vélelme" kifejezést, én meg minél többet hallom, annál jobban idegesít.

Itt most némi mentegetődzésféle következik. Ahogy vénülök, úgy szembesülök napról napra sűrűbben azzal a kényszerű megállapítással, hogy milyen borzasztó keveset tudok a világról, ennélfogva napról napra több kérdést teszek fel. Egyetemista koromban (lévén érzelmileg többszörösen érdekelt) sok időt töltöttem a francia tanszéken, már-már tiszteletbeli francia-szakosnak számítottam. Akkor olvastam először Diderot mondatát, meg is ragadt bennem: ce qu’on n’a jamais mis en question n’a point été prouvé - azaz "amit sohasem vontak kétségbe, az nincs bebizonyítva". Aztán itt van még a kétszáz évvel korábbi, latinul író francia, minden idők egyik legzseniálisabb embere, Descartes sokak által idézett szentenciája: de omnibus dubitandum est - azaz "mindenben kételkedni kell". Végül mindennek az alapja, amin szerintem mindkét idézett francia ugyanúgy megdühödött, mint én (bizonyítani persze nem tudom), Vincentius Lirinensis "örök" mondása az 5. századból: quod semper, ubique et ab omnibus - szó szerinti fordításban amit mindig, mindenhol és mindenki, értelemszerűen "az igazi hitet mindig mindenhol, mindenki hiszi", ebben éppen csak az nincs kimondva (de benne van), hogy akkor pedig ez az örök és kétségbevonhatatlan igazság. Mentegetődznöm meg azért illik, mert egy olyan több évezredes, szinte szentként tisztelt és megszámlálhatatlanul ismételt alapszabályt vonok kétségbe, amit eddig (ha eszébe jutott is valakinek) soha senki nem mert megtenni, viszont erről rögtön eszembe jut egy másik alapigazság: egyél tehénszart, sokmilliárd légy nem tévedhet...

Innen kezdve egyelőre rövid leszek, nincs most időm egy alapos munkát igénylő tanulmány megírására, akinek van kedve, gondolkodjon el az állításomon, de kiindulásképpen becsületszóra higgye el nekem, az itt következő megállapítást bizonyítani is tudom: az "ártatlanság vélelménél" kártékonyabb marhaságot nehéz volna kitalálni, ez a tétel kizárólag a bűnözőket védi, az esetek többségében olyan hatásfokkal, hogy rászabadítja az emberiségre a legádázabb tömeggyilkosokat, nagy százalékban örökre büntetlenül, de mindenképpen akkor büntetve, amikor már késő.

Nem tudom, a jogi egyetemen ez mikor kerül a tananyagba, de nekünk (igazságügyi szakértőknek) minden vizsga alapját jelentette ezeknek a jogi szabályoknak az ismerete:

ei incumbit probatio qui dicit, non qui negat 

in dubio pro reo 

Az első azt jelenti, hogy a bizonyítás azon áll (azt kötelezi), aki állít, nem azon, aki tagad

a második pedig azt, hogy kétség esetén a terhelt javára - legalábbis a magyar jogi nyelv ezt a fordítást használja, de én a későbbiek miatt már ezt is némi kétséggel fogadom, a reus ugyanis bűnöst jelent (a reo a szó ablativus-a), és bár a Ballagi Nagyszótár mellékjelentésnek a beidézettet adja meg, az ilyesmit a népnyelv csűrés-csavarásnak tartja.

A megállapításom természetesen csak a jogalapú társadalmakban érvényes, a diktatúrákban (amilyen például nálunk volt az elmúlt 16 év) említeni sem érdemes, ebben bárkit meg lehet vádolni, az "ártatlanság" értelmezhetetlen fogalom, tehát úgyszólván mindegy, bűnös valaki vagy ártatlan.

Itt és most csak egy-két körülményre hívom fel a figyelmüket, mindenekelőtt az "ártatlanság" és a "gyanúsítás", majd a "letartóztatás" ellentmondásaira. Ha valakiről kötelezően azt kell feltételeznem, hogy ártatlan, miféle törvénybe ütköző cselekedetet hajtok végre, midőn megengedem magamnak a törvénytelen elszánást, hogy valaki ellen bűncselekmény gyanúja alapján indított nyomozást rendeljek el? Hiszen ő ártatlan a jogszabály szerint. Vádat emelek valaki ellen, aki ártatlan, majd letartóztatom és fogdába zárom?

Vagy azzal az álságos, már-már gusztustalan elnevezéssel, hogy "ismeretlen tettes" ellen indítok eljárást, meg is kerültem az "ártatlanság vélelmét"? Egy ország népe nézte és szenvedte végig, hogy a miniszterelnöki hivatalt bitorló primitív gazember kifosztja, tönkreteszi őt, hogy ezermilliárdokat rabol, közvetve emberek százezreinek a halálát okozza, és most hónapok óta növekvő aggodalommal várom, mikor fogják legalább ismeretlen tettesnek nyilvánítani, és mint "ártatlant" bíróság elé állítani. Hogy valami mindenki számára világos bizonyítékot mutassak az "ártatlanság vélelmének" tarthatatlanságára.

Amíg a tisztességesek a saját szabályaik szerint akarnak bánni a bűnözőkkel, addig mindig az utóbbiak lesznek előnyben. Amint azt a fentemlített ábra is mutatja. Hitler például ártatlanként halt meg, Göbbels is. Sztálin is. Benjamin Franklin, a fent nevezett franciákhoz hasonlóan ugyancsak az egyik legkiválóbb elme azt mondta: inkább meneküljön meg száz bűnös, mintsem egyetlen ártatlan szenvedjen a büntetés terhe alatt. Tessék szíves lenni egy kis időre elgondolkodni ezen a mondaton, éppen csak addig, amikor még nem okoz fájdalmat a felismerés, Franklin bizonyára véletlenül felcserélte a két szót, és 240 éve senki nem mer szólni, hogy állj az egész, ez pontosan fordítva van, ekkora rémületes hülyeséget ne hagyjunk szegény amerikai neve mellett. Hiszen nem száz, egyetlen szabadon hagyott bűnös hatalmas károkat okoz az emberiségnek, még egy pitiáner tolvaj is. Az ártatlanról meg (működő társadalomban) pillanatokon belül kiderül, hogy nem bűnös, különösen ha az "ártatlanság vélelmének" nevezett ostobaságnak megfelelően nem kötelezzük az ügyészt az "ei incumbit probatio qui dicit, non qui negat" alkalmazására, azaz hagyjuk, hogy az igazmondás kötelezővé tételének betartásával a vádlott bizonyíthassa az ártatlanságát. Franklin mondata tehát (a fatális tévedéstől megszabadítva) így szól: inkább szenvedjen száz ártatlan a büntetés terhe alatt, mintsem egyetlen bűnös elmeneküljön.

Most éppen (negyedik hónapja) hagyjuk, hogy 58 köztörvényes bűnöző naponta bejárjon az ország házába, ahol ugyancsak nincs eskü alatt kötelezővé téve az igazmondás, ki tudja, miért, és ezek az undorító alakok negyedik hónapja akadályozhatják a viszonylag zavartalan újjáépítését annak a rombolásnak, amit ők végeztek ennek az országnak a népén - az ártatlanság vélelmének elve alapján.

Az első számú rablógyilkos ártatlanságának vélelméről most nem is szólva, akit az új kormány megalakulásának délutánján be kellett volna zárni, minthogy milliók látták bizonyítottnak az illető szinte példátlan bűnhalmazát - kivéve az ártatlanság vélelmére bazírozott nemzetközi jogrendet.