Menjenek innen. De tényleg. Aki teheti, meneküljön. Ez reménytelen. A falusi futballista biztosabb, állandóbb és megszüntethetetlenebb, mint a törökök, a Habsburgok és a szovjet csapatok együttvéve. Ő kossutapánk és ferencjóska és rákosipajtás és kádárapánk, és ráadásul még a lelkünkből lelkedzett is, ő a magyar néplélek maga, őt ez a nép termelte ki magából. Nem azért nem lehet leváltani, elzavarni, mittudomén mit csinálni vele, mert nincs más, mert ellenzéknek az a balsors banda tenyészik, és ül bele a finom langyosba, hanem mert ez kell, ez a legkisebb parasztgyerek, aki majd megmutatja, ezen még el is lehet érzékenyülni, mert ez éppen olyan, mint amilyenek mink vagyunk, buta, primitív, nagypofájú, kihaénnem melldöngető senkiházi, akinek fogalma sincs róla, mennyire ócska és szánalmas.
Menjenek innen. Ez a nép megkapta, amire vágyott. Nem idegen despota ül a nyakán, hanem az ő kutyájának a kölyke. Hazai segget nyalhat éjjel-nappal, ez a vidéki gyerek az ólak mellől garantáltan nem fogja őt kimozdítani abból a létből, ahol otthon érzi magát, nem lesznek kérdések sem, nemhogy válaszok, minthogy a magyar ember nem szereti a kényelmetlenségeket. Gazfelverte repedt aszfalt városon, áporodott disznószarszag falun, hozzá gigantikus kertitörpe: focistadion a libalegelő helyén. Amit a legkisebb parasztgyerek hozott hazulról kultúra gyanánt.
Menjenek innen. Ha kedves az életük.
