Názáreti 32.

Még egyszer, hogy minden részletében érthető legyen. Azt írtam tegnap, hogy Jézust sokan hallgatták. De összehasonlíthatatlanul többen gyűlölték, mert féltek tőle.
Mennyiségre bontva: ez egyrészt azt jelenti, hogy sokan követték, bármerre járt, és sokan hallgatták, mit mond. Számos helyen olvashatók az evangéliumokban, az Apostolok cselekedeteiben, Pál leveleiben olyan mondatok, amikből nem nehéz kiolvasni, Jézus "tanításai" nem valami rendszeres időben és helyen való oktatás keretében zajlottak. Járt-kelt mindenfelé kisgyerekkorától kezdve, hatévestől harminc éves koráig is élt (ez nem az evangéliumokból derül ki, az Újszövetség nem tud Jézus nagyjából 24 évéről, de engedjük meg magunknak azt a lazaságot, hogy ezt a Szentírás bizonyossága híján is feltételezzük), dolgozott, tanult, ha kérdezték, válaszolt (esze ágában nem volt tanítani). Olykor sokan jöttek össze, sokan hallgatták.
De (másrészt) nem annyian, mint amennyien eldöntötték, hogy ez a názáreti nem lehet a messiás. Mert a messiás az nem ilyen. Arra csak következtetni lehet, milyen alapon jutottak erre az eredményre, és különben milyennek kellett volna lennie az igazi messiásnak, erre itt nem vállalkozom, szeretnék inkább a többé kevésbé konkrétumnak tekinthető értesüléseknél maradni. Ha már elfogadtuk ilyennek azt, hogy a Gabbatán összegyűlt tömeg a názáreti megfeszítését kívánta, akkor azt azért tényként kezelhetjük, hogy másféle messiást vártak.
A mennyiségre bontás végeredményeként bízvást megállapíthatjuk: Jézus követői (ha tetszik, hívei) sokan voltak. De az ellenségei, akik gyűlölték, sokszorosan többen. Azaz mindenki tudott róla, hogy közöttük jár, aki a messiás, illetve valaki, akiről azt mondják, ő a messiás, de persze nem az. Azaz mindenkinek volt valamilyen viszonya hozzá, és ez a viszony minden esetben a magas hőfokon izzó érzelem.
A hatalomnak ez jó, ha tudja használni. És persze tudta. Csak az volt a kérdés, hozzá a követők tábora áll közel, vagy a gyűlölőké. Ezt nem nehéz eldönteni. Mint ahogyan azt sem, hogy a követők kevesebben vannak ugyan, de még így is túl sokan. A názáreti hallgatóságában mindig ott voltak a hatalom szolgái, az ő jelentéseik szerint a názáreti veszélyes, a híveinek száma gyarapszik. Az pedig nem jó, mert isten és ember kapcsolatát olyanná akarja alakítani, amiben az isten nem csap le többé büntető nyilaival, és az ember nem használható alattvalóként. Ezt természetesen nem lehet hagyni, ha a büntető isten, amivel a papok (a hatalom Izráel földjén) fenyegetnek, nincs többé, vége a papok hatalmának is.
Itt következik a legnehezebb kérdés: hogyan halt meg Jézus. Mindenekelőtt itt van a szörnyülködő bulvár feltalálója, a horrorfestő Máté:

27. Akkor a helytartó vitézei elvivék Jézust az őrházba, és oda gyűjték hozzá az egész csapatot.
28. És levetkeztetvén őt, bíbor palástot adának reá.
29. És tövisből fonott koronát tőnek a fejére, és nádszálat a jobb kezébe; és térdet hajtva előtte, csúfolják vala őt, mondván: Üdvöz légy zsidóknak királya!
30. És mikor megköpdösék őt, elvevék a nádszálat, és a fejéhez verdesik vala.
31. És miután megcsúfolták, levevék róla a palástot és az ő maga ruháiba öltözteték; és elvivék, hogy megfeszítsék őt. (Mt 27.)

Ez ugyebár ahogyan van, úgy marhaság. Utánanéztem mindenhol, "a helytartó vitézei" kizárólag római katonák lehettek - ezt ma biztonságtechnikai intézkedésnek neveznék, nem védheti a megszállók legfőbb tisztségviselőjét a megszállt ország fegyverese.
Nem ismerjük a római katonák szellemi felkészültségét, lehettek akár nagyon okosak és olvasottak (analfabéták voltak), de egy bizonyos. Semmit nem tudtak Jézusról és nem is érdekelte őket. Azt feltételezni róluk, hogy visszamaradott négyéves gyerekek módjára elkezdjenek csúfolni egy vadidegen embert olyan kellékek felhasználásával, amiknek az összeválogatása az egész ügy pontos ismeretében is bonyolult volna, arra csakis egy nem teljesen egészséges félresikerült firkász képes.
Nyilván nem véletlen, hogy Lukács ezt az ostoba képsorozatot nem vette át.
Dehát nem is ez az érdekes. Hanem az a zavaros fogalmazásmód, ami az ítéletet és a végrehajtást írja le.
A kor jogi rendszeréről tudni kell, hogy halálos ítéletet még a legfőbb bírói szervezet, a Szanhedrin sem hozhatott, és értelemszerűen végre sem hajthatott. Azt már tudjuk, hogy Jézus elítélésével Heródes Antipász és Pilátus is foglalkozott, pedig nem az ő dolguk lett volna, ők túl magasan voltak ahhoz, hogy ilyenképpen ítélkezzenek. Nem is tették.
Az lehetetlen, hogy az evangélisták nem ismerték a jogrendszert, amiben Jézust elítélték. Az is lehetetlen, hogy ne lettek volna tisztában azzal, egy ilyen halálos ítélet leírását nem lehet elkenni, és minden lényeges elemét homályban hagyni. Ennélfogva nem lehet véletlen, hogy az evangéliumoknak ez a része el van kenve.
Ideteszem a megfelelő idézeteket, hogy lássák, miről beszélek.
Előbb Máté:

Akkor elbocsátá nékik Barabbást; Jézust pedig megostoroztatván, kezökbe adá, hogy megfeszíttessék.

Márk szó szerint veszi át, Lukács következik:

És Pilátus megítélé, hogy meglegyen, a mit kérnek vala.
És elbocsátá nékik azt, a ki lázadásért és gyilkosságért vettetett a tömlöczbe, a kit kértek vala; Jézust pedig kiszolgáltatá az ő akaratuknak.

Végül János:

Azok pedig kiáltoznak vala: Vidd el, vidd el, feszítsd meg őt! Monda nékik Pilátus: A ti királyotokat feszítsem meg? Felelének a papifejedelmek: Nem királyunk van, hanem császárunk!
Akkor azért nékik adá őt, hogy megfeszíttessék. Átvevék azért Jézust és elvivék.

Nix. Nem "vevék át" és nem "vivék el". És nem "adá a kezökbe" és nem "szolgáltatá ki az ő akaratuknak". Mert nem teheti. És ezt nemcsak Pilátus tudja, tudniuk kell az evangélistáknak is. És minthogy tudják, inkább elnagyolják az ítélet kihirdetését és végrehajtását, mert fogalmuk sincs róla. (Lukács talán érzett némi lelkifurdalást, nála szerepel egy százados, aki lebeg a levegőben, mert nem tudni, honnan került elő, és milyen fegyveres erő századosa, római nem lehet, az áll ott,  hogy látván pedig a százados, a mi történt, dicsőíté az Istent.)
Nem merek mást mondani, mint hogy nem tudom, mert nem tudható, hogyan halt meg Jézus. Azt sem, mikor.
Egy bizonyos. A halálát elfedő, vérben tocsogó hókuszpókusz része az egész történethalmaznak, jól illeszkedik abba, amit tegnap mondtam: valahogyan meg kellett magyarázni ennek az embernek a rendkívüliségét. Ahhoz hogy használni tudják.
Valahogyan eltüntették, mert azt nem hagyhatták, hogy tegye, amiről úgy gondolta, hogy tennie kell.
Sokáig vártak, hogy végre eltiporhassák a názáretit.

Júdás feláll, hátrahajolva megropogtatja a derekát, tesz néhány lépést a barlang nyílása felé, megáll, visszafordul.

- Nem tud másképp küzdeni ellened. Ha nem bírja meggyalázni a nevedet, felhasználja. Hagyd, hogy eltüntesselek a gideónok szeme elől. Írd le, amit mondanál. Az megmarad, és nem nálad értelemszerűen butább emberek fognak mesélni rólad, és nem kifejezhetetlenül buta emberek fogják majd elmondani a saját szavaikkal, amit tőled hallottak, és amennyit abból felfogtak.

Názáreti 31.

Ideteszem még egyszer a két idézetet, hogy ne kelljen folyton visszamenni. Az egyik:

15. Ünnepenként pedig egy foglyot szokott szabadon bocsátani a helytartó a sokaság kedvéért, a kit akarának.
16. Vala pedig akkor egy nevezetes foglyuk, a kit Barabbásnak hívtak.
17. Mikor azért egybegyülekezének, monda nékik Pilátus: Melyiket akarjátok hogy elbocsássam néktek: Barabbást-é, vagy Jézust, a kit Krisztusnak hívnak?
18. Mert jól tudja vala, hogy irigységből adák őt kézbe.

19. A mint pedig ő az ítélőszékben ül vala, külde ő hozzá a felesége, ezt üzenvén: Ne avatkozzál amaz igaz ember dolgába; mert sokat szenvedtem ma álmomban ő miatta.

20. A főpapok és vének pedig reá beszélék a sokaságot, hogy Barabbást kérjék ki, Jézust pedig veszítsék el.

21. Felelvén pedig a helytartó, monda nékik: A kettő közül melyiket akarjátok, hogy elbocsássam néktek? Azok pedig mondának: Barabbást.

22. Monda nékik Pilátus: Mit cselekedjem hát Jézussal, a kit Krisztusnak hívnak? Mindnyájan mondának: Feszíttessék meg!

23. A helytartó pedig monda: Mert mi rosszat cselekedett? Azok pedig még inkább kiáltoznak vala, mondván: Feszíttessék meg!

24. Pilátus pedig látván, hogy semmi sem használ, hanem még nagyobb háborúság támad, vizet vévén, megmosá kezeit a sokaság előtt, mondván: Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől; ti lássátok!

25. És felelvén az egész nép, monda: Az ő vére mi rajtunk és a mi magzatainkon.

26. Akkor elbocsátá nékik Barabbást; Jézust pedig megostoroztatván, kezökbe adá, hogy megfeszíttessék.

27. Akkor a helytartó vitézei elvivék Jézust az őrházba, és oda gyűjték hozzá az egész csapatot.

28. És levetkeztetvén őt, bíbor palástot adának reá.
29. És tövisből fonott koronát tőnek a fejére, és nádszálat a jobb kezébe; és térdet hajtva előtte, csúfolják vala őt, mondván: Üdvöz légy zsidóknak királya!

30. És mikor megköpdösék őt, elvevék a nádszálat, és a fejéhez verdesik vala.

31. És miután megcsúfolták, levevék róla a palástot és az ő maga ruháiba öltözteték; és elvivék, hogy megfeszítsék őt. (Mt 27.)

És a másik:

13. Pilátus pedig a főpapokat, főembereket és a népet egybegyűjtvén,
14. Monda nékik: Ide hoztátok nékem ez embert, mint a ki a népet félrevezeti: és ímé én ti előttetek kivallatván, semmi olyan bűnt nem találtam ez emberben, a mivel őt vádoljátok:
15. De még Héródes sem; mert titeket ő hozzá igazítálak; és ímé semmi halálra való dolgot nem cselekedett ő.
16. Megfenyítvén azért őt, elbocsátom.
17. Kell vala pedig elbocsátania nékik ünnepenként egy foglyot.
18. De felkiálta az egész sokaság, mondván: Vidd el ezt, és bocsásd el nékünk Barabbást!
19. Ki a városban lett valami lázadásért és gyilkosságért vettetett a tömlöczbe.
20. Pilátus azért ismét felszólala, el akarván bocsátani Jézust;
21. De azok ellene kiáltának, mondván: Feszítsd meg! Feszítsd meg őt!
22. Ő pedig harmadszor is monda nékik: Mert mi gonoszt tett ez? Semmi halálra való bűnt nem találtam ő benne; megfenyítvén azért őt, elbocsátom!
23. Azok pedig nagy fenszóval sürgeték, kérvén, hogy megfeszíttessék; és az ő szavok és a főpapoké erőt vesz vala.
24. És Pilátus megítélé, hogy meglegyen, a mit kérnek vala.
25. És elbocsátá nékik azt, a ki lázadásért és gyilkosságért vettetett a tömlöczbe, a kit kértek vala; Jézust pedig kiszolgáltatá az ő akaratuknak. (Lk 23.)

És még egy mondat a későbbiekhez, ez nikotex Jánostól való:

Ettől fogva igyekszik vala Pilátus őt szabadon bocsátani; de a zsidók kiáltozának, mondván: Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja; valaki magát királylyá teszi, ellene mond a császárnak!

Térjünk vissza Pilátushoz. Akár a bombasztikus Mátét olvassuk, akár a csöndesebb Lukácsot (akár a másik kettőt), azt látjuk, hogy a nép azt kiáltja: feszítsd meg. Nincs hangzavar, nincs összevissza kiabálás, amiből esetleg erősebben kihallható az is, hogy feszítsd meg, ez egyetlen, az egész tömeg kívánságát kifejező üvöltés, feszítsd meg. Logikus a kérdés, miért nincs legalább egy hang, netán egy kisebb csoport, amelyik azt kiabálja, hogy Barabbást akasszák föl?

Mit tudunk a tömegről? Leginkább semmit. Sokaság - ezt tudjuk. Úgy általában. Mert különben a tanítás célszemélyei a tanítványok (apostolok), mire ugyanis az evangélisták elkezdik "idézni" Jézust (azaz leírják azokat az érdektelen és lapos mondatokat, amilyen formában eljutott az agyukig a szöveg), addigra a tömeg nincs sehol. A hegyi beszéd (Máténál) úgy van fölvezetve, mintha a sokaságnak szólna, de ha figyelmesen tetszik elolvasni, az a tanítványoknak szól. A nép sehol.

Egy esetben tudjuk bizonyosan, hogy a sokaság jelen van: a fent idézett helyen. János le is írja:

Pilátus azért, a mikor hallja vala e beszédet, kihozá Jézust, és űle a törvénytevő székbe azon a helyen, a melyet Kőpadolatnak hívtak, zsidóul pedig Gabbathának.

A Gabbata egy tér volt Jeruzsálemben, a Felsővárosban (a "Kőpadolat" a görög Lithosztratosz - kővel borított - fordítása), a Hasmóneusok palotája és a Templom között. Ez önmagában is elég nagy terület, hosszúsága  nagyobb volt a magyar főváros Kossuth-terénél, szélessége meg sokkal nagyobb. De ha hozzávesszük a Külsővárosnak az Antonia-erődig húzódó részét is (márpedig hozzá kell vennünk, ha ténynek tekintjük azt a két szót, hogy "kihozá Jézust"), akkor még nagyobb teret kapunk (kérdés persze, hogy a János néven író evangélista volt-e valaha Jeruzsálemben, és ha nem /úgy tudom/, akkor megbízható forrásból származtak-e a leírásai /hogy ugyanis kihozá Jézust/, reméljük, igen). Ha ezen a területen szellősen helyezkedett is el a tömeg, az szerény számítások szerint is legalább százezer ember (ne tessék hinni a különféle filmek ábrázolásainak, a rendezők egyik esetben sem vették a fáradságot, hogy térképekkel és az épületek egymástól való távolságaival vacakoljanak, és főképp nem tudtak megfizetni akkora statisztériát, számítógépes sokszorozással végképp nem vesződtek).

Jézust sokan hallgatták. De összehasonlíthatatlanul többen gyűlölték, mert féltek tőle. Azért féltek tőle, mert nem értették, mit beszél. Ha olyanokat mondott volna, amiket az evangélisták sok évvel a halála után leírtak, akkor ez mind nem történik meg. Nincs tömeg a Gabbatán, nincs feszítsd meg - nincs miről beszélni. Azaz nincs Újszövetség. Nem tudunk semmit az emberről, aki Názáretben született, és tette, amit tennie kellett, hogy megismertesse istent az emberekkel, megtörje a papok uralmát, megszüntesse a butaságot és a belőle fakadó állandó rettegést. Ha az a harminc éves ács olyan, amilyennek leírták, akkor az senkit sem érdekel. Akkor nemcsak a Gabbatán nincs tömeg, sehol.

Ez a Biblia feloldhatatlannak látszó ellentmondása. Ezért kellettek a csodák, a feltámasztások, az összes hókuszpókusz. Mert valahogyan meg kellett magyarázni ennek az embernek a rendkívüliségét, a valósággal nem lehetett. Akkor ugyanis a Názáreti elérte volna a célját - a megfélemlített tömegek elkezdenek ember módjára élni, nincs tönkre nyomorított, formálható massza, nincs új vallás.

Egy nagyon nagy baj van, amivel nem tudok mit kezdeni. Ahhoz, hogy elérje a célját, a Názáreti is kevés volt. Ahhoz isten kellett volna segítségül. De nem segített. Felmerülhetne a kérdés, miért nem.

Csak hát - mint tudjuk - ennek a kérdésnek semmi értelme sincs. Ha ugyanis értenénk, isten mit miért tesz, már nem volna isten. Azt hiszem.

Reggel azt mondtam, azért akarlak követni mindenhová, hogy tanuljak és hogy ne engedjelek ingerültnek és türelmetlennek lenni, mert láttam, nem szereted, hogy ilyen vagy. Ezt most visszavonom. Nem tudtam, hogy a te küzdelmed az istennel való küzdelem. Én oda nem tudlak követni.

Názáreti 30.

Bennem is felmerül a kérdés (mondtam itt többször), hogy abból a bulvárszövegből, ami a négy evangéliumban olvasható, miért nem az marad fenn egy akármilyen finom szűrés után, hogy Jézus volt a világtörténelem legnagyobb demagógja. Mert voltak nála ügyesebb demagógok, akik a buta emberek számára jobb szövegekkel ámítottak? Ez kevés. Mert istent ígérte és a mennyek országát? Minden pap ezt teszi minden nap. A Názáreti 28.-ban említett bájgúnár időnként százezrek előtt mondja a magáét. Mert jó a történet az istentől gyereket szülő, de közben szűzen maradó nőről, akinek a hites urát az angyalok értesítik, hogy a felesége megcsalta? Tudat alatt minden "hívőben" munkálkodik az ördög, hogy egy balkézről született gyerek prédikál a paráználkodásról, közben ő is együtt él egy házasságon kívüli kapcsolatban valami cédával, akiről nem is lehet tudni, kicsoda és mivel csavarta el a szerencsétlen fejét? Rossz, rossz, rossz. Minden második bé film ilyesmiről szól, ráadásul ezeket ügyesebb svihákok írják, mint amilyen a négy evangélista(?) volt. Harmadnapra feltámadott és magára vette az ember minden bűneit? Ne tessék azt képzelni, hogy valaha valaki feltette a kérdést, akkor miért vannak még mindig bűnök, több és csúnyább, mint valaha. Magára vette és kész. Ezért feszítették meg.

Kell hogy legyen értelmes magyarázat, az kevés, hogy én "hiszem", Jézus nem lehetett olyan, amilyennek ábrázolják.

Egy közeli ismerősöm az írta az elektromos faliújságjára, hogy engem hallgatott a rádióban, és onnan tudja: a Biblia egy tévedés. Akár iróniának szánta, akár komolyan gondolta, mindenképpen baj, ha ez jön át abból, amit beszélek. Mert ennek éppen az ellenkezőjét próbálom közhírré tenni - a Biblia tökéletesen elérte a célját. A cél ugyanis az volt, hogy az ember türelmes és engedelmes birkaként legyen kezelhető, ennek érdekében pedig bármit meg lehet tenni, még azt is, hogy Jézust vásári csodadoktorrá alázzák, és annak az istennek a pökhendi szócsövévé teszik, amely isten büntet és félelemben tart.
A történések leírásával feltehetően nincs baj, nem lévén más, hitelesnek elfogadható forrás, hinnünk kell, az eseményekről való "tudósítás" annyira valószerű, hogy körülbelül úgy lehetett. Annál is inkább vélhetjük reálisnak, mert a puszta történéssel kevésbé lehet manipulálni, könnyebb róla lehántani a nyilvánvaló ellentmondásokat és a józan ésszel elfogadhatatlan, "csodás" elemeket.
A baj ott kezdődik, amikor egy rendkívüli ember mondatait közvetíti egy nála nagyságrendekkel alacsonyabb szintű intellektus. Ez még akkor is hamis eredményt ad, ha nincs mögötte csalási szándék, dehát van. A cél ugyanis így érhető el.
Úgyhogy még egyszer: a Biblia nem egy tévedés. Úgy is mondhatnám, tökéletesen megvalósította, amit létrehozója, a papok képviselte hatalom elvárt tőle. 

Talán azt is mondtam már, én egy istenben reménykedő ateista vagyok. Aki bizonyos pillanataiban (nem tudom, ezek világos vagy homályos pillanatok-e) el-eljut odáig, hogy kell lennie valamilyen istennek. A könyvemben le is van írva, milyen az isten, akit Jézus akart volna megismertetni az emberrel, ha hagyták volna. Nem, nem. Nem azzal nem hagyták, hogy megölték (vannak kétségeim a halálának körülményeit illetően). Azzal, hogy lerángatták a saját szintjükre, a világtörténelem legszebb jellemét és legvilágosabb elméjét összekenték a papok és az őket követő nép morális váladékával.

Azt mondtam az előbb, kell hogy legyen értelmes magyarázatom arra, miért tartom Jézust olyannak, amilyen a názáreti a könyvemben, és miért tartom hamisnak és hitványnak a Biblia-festette képet.

Említettem (talán többször is), nem vitatom a Biblia történeteinek valóságalapját. Nyilván volt valami tiszta kép, amit minden evangélista olyanra mázolt, amilyen neki tetszett, illetve amilyet a megrendelő látni kívánt. Egyet hadd mutassak ezek közül, azt hiszem, tanulságos.

Emlékeznek a minapi, Mátéból vett sorokra? Hogy apád-anyád csak utánam? Hogy nem vagy méltó, ha őket jobban szereted. Megkerestem ugyanezt Lukácsnál.

51. Gondoljátok-é, hogy azért jöttem, hogy békességet adjak e földön? Nem, mondom néktek; sőt inkább meghasonlást.
52. Mert mostantól fogva öten lesznek egy házban, a kik meghasonlanak, három kettő ellen, és kettő három ellen.
53. Meghasonlik az atya a fiú ellen, és a fiú az atya ellen; és az anya a leány ellen, és a leány az anya ellen; napa a menye ellen, és a menye a napa ellen.
54. Monda pedig a sokaságnak is: Mikor látjátok, hogy napnyugotról felhő támad, azonnal ezt mondjátok: Záporeső jő; és úgy lesz.
55. És mikor halljátok fúni a déli szelet, ezt mondjátok: Hőség lesz; és úgy lesz.
56. Képmutatók, az égnek és a földnek ábrázatáról tudtok ítéletet tenni; erről az időről pedig mi dolog, hogy nem tudtok ítéletet tenni?
57. És mi dolog, hogy ti magatoktól is meg nem ítélitek, mi az igaz?
58. Mikor pedig a te ellenségeddel a fejedelem elé mégy, igyekezzél az úton megmenekedni tőle, hogy téged ne vonjon a bíró elé, és a bíró át ne adjon téged a poroszlónak és a poroszló a tömlöczbe ne vessen téged.
59. Mondom néked, hogy nem jősz ki onnét, mígnem megfizetsz mind az utolsó fillérig. (Lk 12.)

Tetszik látni a különbséget? Meghasonlanak. Jó, de miért? Esetleg a záporeső miatt. Vagy a hőség. Egy fenét fogok én itt bíbelődni a magyarázatokkal, mondja Lukács, gondoljatok, amit akartok. Nekem csak azt mondták, hogy félelmet kell keltenem, hát itt van a poroszló meg a visszafizetendő. Az utolsó fillérig. Aztán kezdj vele, amit akarsz. Mintha azt mondaná Lukács, jön majd egy csomó olyan, mint az amerikai prédikátor, az úgy megmagyarázza, hogy belefeketedsz. Akár kérted, akár nem. Egy bizonyos. Ez a Christofferson nem fogja azt mondani, hogy a Lukács néven írt szöveg szerzőjének valamivel jobb ízlése volt, és nem akarta szörnyeteggé formálni Jézust.

Na jó, még egy példa. A Názáreti 15.-ben idéztem egy szövegrészt (Mt 24.), és azt állítottam, nem az írta, aki a többit, kilóg az evangéliumból. Átvesznek ebből részeket a későbbiek. Márknál még valamennyire érthető, de már inkább zavaros (Mk 13. 13.) Lukácsnál még annyira sem érthető, szét van szedve a szöveg, finom homály, semmi más (Lk 21. 12.) János meg a szokásos nikotex fogalmazás, legjobbnak látja, ha az egészet rátolja az Úrra, így Jézust menthetőnek véli - persze nem az (Jn 15. 21.)

Na jó, érjünk a végére. Sok hely van az evangéliumokban, ahol csak olvasni kell tudni, és nyilvánvaló, miféle lehetett az eredeti helyzet, milyenek voltak az emberek, mi volt a történetük. Ezek közül csak egyet teszek ide, abban a meggyőződésben, hogy ez az egy is elég a bizonyításhoz.

15. Ünnepenként pedig egy foglyot szokott szabadon bocsátani a helytartó a sokaság kedvéért, a kit akarának.
16. Vala pedig akkor egy nevezetes foglyuk, a kit Barabbásnak hívtak.
17. Mikor azért egybegyülekezének, monda nékik Pilátus: Melyiket akarjátok hogy elbocsássam néktek: Barabbást-é, vagy Jézust, a kit Krisztusnak hívnak?
18. Mert jól tudja vala, hogy irigységből adák őt kézbe.
19. A mint pedig ő az ítélőszékben ül vala, külde ő hozzá a felesége, ezt üzenvén: Ne avatkozzál amaz igaz ember dolgába; mert sokat szenvedtem ma álmomban ő miatta.
20. A főpapok és vének pedig reá beszélék a sokaságot, hogy Barabbást kérjék ki, Jézust pedig veszítsék el.
21. Felelvén pedig a helytartó, monda nékik: A kettő közül melyiket akarjátok, hogy elbocsássam néktek? Azok pedig mondának: Barabbást.
22. Monda nékik Pilátus: Mit cselekedjem hát Jézussal, a kit Krisztusnak hívnak? Mindnyájan mondának: Feszíttessék meg!
23. A helytartó pedig monda: Mert mi rosszat cselekedett? Azok pedig még inkább kiáltoznak vala, mondván: Feszíttessék meg!
24. Pilátus pedig látván, hogy semmi sem használ, hanem még nagyobb háborúság támad, vizet vévén, megmosá kezeit a sokaság előtt, mondván: Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől; ti lássátok!
25. És felelvén az egész nép, monda: Az ő vére mi rajtunk és a mi magzatainkon.
26. Akkor elbocsátá nékik Barabbást; Jézust pedig megostoroztatván, kezökbe adá, hogy megfeszíttessék.
27. Akkor a helytartó vitézei elvivék Jézust az őrházba, és oda gyűjték hozzá az egész csapatot.
28. És levetkeztetvén őt, bíbor palástot adának reá.
29. És tövisből fonott koronát tőnek a fejére, és nádszálat a jobb kezébe; és térdet hajtva előtte, csúfolják vala őt, mondván: Üdvöz légy zsidóknak királya!
30. És mikor megköpdösék őt, elvevék a nádszálat, és a fejéhez verdesik vala.
31. És miután megcsúfolták, levevék róla a palástot és az ő maga ruháiba öltözteték; és elvivék, hogy megfeszítsék őt. (Mt 27.)

A fontos részeket kiemeltem, hogy a valódi történet könnyebben követhető legyen. A legfontosabb a sokaság jelenléte. Máténál csak később derül ki, alant olvasható a lényeget mindig jobban látó Lukácsnál: a főpapok és főemberek is ott voltak. Máté azt írja, irigységből adták őt kézbe, Lukács megint pontosabb és fontosabb információt ad: sem Pilátus, sem Heródes nem értette a vádat. Egy bizonyos: a fogoly személye jelentős. Hogy kinek mennyire és miért, az olyan kérdés, amire az evangéliumokban nincs válasz. Mely válasz viszont elég egyszerűen kikövetkeztethető.
Jézus egyelőre sem a rómaiakra, sem Heródes Antipászra nem találtatik veszélyesnek. A bajt csak a főpapok és főemberek látják, valószínűleg próbálják is megértetni, de nem sikerül. Ha sikerülne, maguknak megszerezhetnék az esélyt a túlélésre, a rómaiaknak megspórolhatnának egy költséges háborút.
Máté szerint a főpapok és a vének rábeszélték a sokaságot, hogy Barabbást válasszák. Kicsit túl hamar és túl hatásosan sikerült ez a "rábeszélés". Arról nem beszélve, hogy úgy elképzelem: Pilátus fölteszi a kérdést, aztán megvárja a rábeszélés eredményét. Esetleg szavazást kér, kit sikerült meggyőzni, kit nem. Ugyan már. Lukács a valósághoz közelebbi helyzetet írta le: Pilátus föltette a kérdést, mire felkiálta az egész sokaság, mondván: Vidd el ezt, és bocsásd el nékünk Barabbást!

Hogy miért? Mert Barabbás békén hagy minket. Nem kérdez, és nem akarja megváltoztatni az életünket. Nem vonja kérdőre a papjainkat, nem szól bele a vallásunkba, nem zavarja ki a templomból azokat a nélkülözhetetlen embereket, akik pénzt váltanak nekünk, és beszerzik - fáradságos munkával - az állatokat, hogy gyakorolhassuk az égő áldozat szép hagyományát. Ott voltunk néhányszor, amikor az a másik, akit itt most szabadon akarnak engedni, beszélt, hát felháborító dolgokat mondott.

Tetszik gondolni, hogy túljátszom a jelenetet? Ó nem. Visszafogott vagyok és mérsékelt.
Hú, de belemelegedtem! Most látom, ki tud ennyit elolvasni?
Bocsánatot kérek, holnap folytatjuk.

13. Pilátus pedig a főpapokat, főembereket és a népet egybegyűjtvén,
14. Monda nékik: Ide hoztátok nékem ez embert, mint a ki a népet félrevezeti: és ímé én ti előttetek kivallatván, semmi olyan bűnt nem találtam ez emberben, a mivel őt vádoljátok:
15. De még Héródes sem; mert titeket ő hozzá igazítálak; és ímé semmi halálra való dolgot nem cselekedett ő.
16. Megfenyítvén azért őt, elbocsátom.
17. Kell vala pedig elbocsátania nékik ünnepenként egy foglyot.
18. De felkiálta az egész sokaság, mondván: Vidd el ezt, és bocsásd el nékünk Barabbást!
19. Ki a városban lett valami lázadásért és gyilkosságért vettetett a tömlöczbe.
20. Pilátus azért ismét felszólala, el akarván bocsátani Jézust;
21. De azok ellene kiáltának, mondván: Feszítsd meg! Feszítsd meg őt!
22. Ő pedig harmadszor is monda nékik: Mert mi gonoszt tett ez? Semmi halálra való bűnt nem találtam ő benne; megfenyítvén azért őt, elbocsátom!
23. Azok pedig nagy fenszóval sürgeték, kérvén, hogy megfeszíttessék; és az ő szavok és a főpapoké erőt vesz vala.
24. És Pilátus megítélé, hogy meglegyen, a mit kérnek vala.
25. És elbocsátá nékik azt, a ki lázadásért és gyilkosságért vettetett a tömlöczbe, a kit kértek vala; Jézust pedig kiszolgáltatá az ő akaratuknak. (Lk 23.)

Názáreti 29.

Isten, haza, család. Ez az Amerikai Egyesült Államok hadseregében szolgáló tengerészgyalogosok jelmondata. Gyanítom, hogy a többi fegyvernemé is, de bizonyos csak a tengerészgyalogosokban vagyok, azt egy filmben hallottam, a filmet pedig a jelenkor legkiválóbb és legalaposabb forgatókönyv írója, Aaron Sorkin írta.
Ijesztő. Két megfoghatatlan és értelmetlen fogalom, amiért az amerikai katona harcba indul, hogy öljön. Hogy megöljék. Az életét adja azért az istenért, ami nem létezik máshol, csak a különféle egyházak papjainak ostoba szólamaiban (mely istennek a papok által hirdetett büntető és fenyegető munkaköreivel sokkal több köze van a papok által átkozott sátánhoz, mint ahhoz az istenhez, aki elöl az egyház zárja el mindenkori "gyülekezetét" bő ezerhatszáz éve, akitől minden pap retteg, pedig nem tud róla semmit). És az életét adja az amerikai katona azért a hazáért, ami a civilizált világnak éppen azon a részén van leöntve émelyítőre cukrozott és habosra felvert tejszínes baracklekvárral, ahol az ember a legkevésbé várná - az Egyesült Államok egy bombasztikusan felmagasztalt fogalomzavarral hajszolja bele az állampolgárait a lehető legellenszenvesebb nacionalizmusba. Teszi ezt anélkül, hogy valaha valaki megpróbálta volna meghatározni a haza fogalmát. (Ezt most én is átugrom, nem erről van szó, maradjunk az első helyen jelölt istennél.)
Ez a förtelmes hendiatrisz (az efféle jelmondatokat nevezik így, azaz "hármasságnak", mint amilyen a veni, vidi, vici vagy az ein Volk, ein Reich, ein Führer - utóbbit csak azért említem, mert engem az amerikai tengerészgyalogosok hendiatrisza erre emlékeztet legélénkebben) azért igazán ijesztő, mert lényegében egy rövidített variációja a tegnapi idézetnek (Mt 10. 34-40.) "A ki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó én hozzám; és a ki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó én hozzám."
Az amerikai tengerészgyalogos (a világ jelenleg legnagyobb hatalmának katonája) méltó az Úrhoz (a ki engem befogad, azt fogadja be, a ki engem küldött), mert atyjánál és anyjánál, fiánál és leányánál jobban szereti a vallásának papjai által rátukmált istent, és a politikusai által belé dumált hazát. A szülei és a gyerekei a harmadik helyen vannak a szeretetlistáján. Vezet egy követelődző, öntelt, közhelyekben beszélő, folyton fenyegetődző, ellenőrizhetetlen hülyeségeket ígérő fantom, második helyezett a politikusoknak az erőszakszervezetek által védett, mindenkit folyton fenyegető hatalma, amiről a sötétségben tartott állampolgár úgy tudja, hogy azt hazának hívják.
A Máté evangéliumából tegnap idézett részek leírása óta eltelt úgy kétezer év.
Tessék mondani, változott valami?

Az Úr nem haragszik az ő kiválasztott népére, mert sohasem választotta ki, mert az Úr, a haragvó és félelmetes Isten nem létezik.

Názáreti 28.

Megmutatom, mire gondolok, jó? Amikor az embereket megalázottságban és félelemben tartó portréról beszélek, amilyenné a négy evangélista torzítja Jézust. Szinte bárhonnan hozhatnék példát az egész Újszövetségből, idetehetném akár az egész Hegyi Beszédet, de inkább idézek egy részt Mátéból, mindjárt látni fogják, miért éppen ezt:

34. Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert.
35. Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támaszszak az ember és az ő atyja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő napa közt;
36. És hogy az embernek ellensége legyen az ő házanépe.
37. A ki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó én hozzám; és a ki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó én hozzám.
38. És a ki föl nem veszi az ő keresztjét és úgy nem követ engem, nem méltó én hozzám.
39. A ki megtalálja az ő életét, elveszti azt; és a ki elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt.
40. A ki titeket befogad, engem fogad be; és a ki engem befogad, azt fogadja be, a ki engem küldött. (Mt 10.)

Máté evangéliuma szerint ezt itt Jézus mondja. Igaz, nem a népnek, "csak" a "tanítványainak", más néven az "apostoloknak", dehát végülis mindegy. Ezt gondolja, ezt mondja.

Tetszik érteni a fenti szöveget? Elég nehéz nem érteni, ugye? Baromi mondatok. Minden bigott ájtatos, aki egyáltalán eljut idáig az olvasásban, és dermedten appercipiálja, hogy ez bizony védhetetlen és magyarázhatatlan, nekiül és elkezd magyarázkodni.

Mutatok egy ilyet is. Jelentős személyiségtől fogok idézni, az illető "szénior apostol" egy Tizenkét Apostol elnevezésű kuratóriumban, ne kérdezzék, mi az, nem tudom, nem is érdekel, nem kívánok alapos ismereteket szerezni erről a területről. Ügyvédként végzett, de volt misszionárius is. Úgy vélem, afféle prédikátor vagy mi, van belőle jó sok az amerikai földrészen, én taszítóbb emberfajtát nehezen tudok elképzelni, kártékonyabbat is körülményes találni, olyasmi lehet, mintha összegyúrnánk Göbbels-t Torquemadával, és üdvözült mosolyt ragasztanánk az ábrázatára. D.Todd Christoffersonnak hívják, és az itt következőket mondja a fenti szövegről (idejében szólok, akármilyen erősnek érzi is magát valaki, tanácsos az olvasás előtt bevenni egy Daedalont vagy valami egyéb, szédülés, hányinger ellen való pirulát):

"Azt mondani, hogy nem azért jött, hogy békét hozzon, hanem fegyvert, első benyomásra ellentétesnek tűnhet azokkal a szentírásokkal, melyek úgy utalnak Krisztusra, mint a „békesség fejedelme”, valamint a születésekor elhangzó kijelentéssel: „dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat, illetve más ismert utalásokkal, mint amilyen a „békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek”. „Való igaz, hogy Krisztus békét hozni jött: békét hívő és Isten között, békét az emberek között. Ám Krisztus eljövetelének elkerülhetetlen eredménye az, hogy konfliktus támadjon: Krisztus és az antikrisztus, a világosság és a sötétség, Krisztus gyermekei és az ördög gyermekei között. Ez az összetűzés még egyazon család tagjai közt is felbukkanhat.”

Biztos vagyok benne, hogy e világméretű nézőközönségből sokan személyesen is megtapasztaltátok, mit fejez ki az Úr ezekben a versekben. Biztosan van közöttetek, akit az édesapja és édesanyja, vagy a saját testvérei kiközösítettek, amikor elfogadtátok Jézus Krisztus evangéliumát, és szövetségre léptetek Ővele. Így vagy úgy, de a Krisztus iránti felsőbb rangú szeretetetek megkövetelte azon kapcsolataitok feláldozását, melyek kedvesek voltak számotokra, és sok könnyet hullattatok. Mégis töretlen szeretetetekkel állhatatosan viselitek a keresztet, és nem szégyellitek Isten Fiát...

...Igen, a Jézus Krisztus Egyházához való csatlakozás ára magas lehet, de az intés, hogy Krisztust emeljük minden más fölé – még akár a legszűkebb családtagjaink fölé is –, azokra is vonatkozik, akik a szövetségben születtek. Sokan úgy lettünk az egyház tagjai, hogy nem voltak ellenzőink, talán gyermekként. A kihívás, mellyel nekünk kell szembenéznünk, az, hogy hűek maradjunk a Szabadítóhoz és az Ő egyházához az olyan szülőkkel, rokonokkal, testvérekkel vagy akár gyermekekkel szemben is, akiknek viselkedése, hite vagy döntései lehetetlenné teszik, hogy az Urat és őket egyszerre támogassuk. Ez nem szeretet kérdése. Szerethetjük és úgy is kell szeretnünk egymást, ahogyan Jézus szeret minket. Ahogy Ő mondta: „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.” Ám az Úr arra emlékeztet bennünket, hogy „a ki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó én hozzám; és a ki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó én hozzám”. Így bár a családi szeretet folytatódik, a kapcsolatok néha megszakadnak, és a körülményektől függően időnként még akár a támogatást vagy toleranciát is felfüggesztjük a magasabb rendű szeretet érdekében."

A közönség épülésére sokmindent megteszek (amint látják), higgyék el nekem, ez itt a legokosabb az összes ilyen bibliamagyarázó prédikátor közül.

Iszonyatos, nem? Amikor egy mélysötéten buta ember is eljut odáig, hogy itt valami nem stimmel, itt ezt szalonképessé kellene tenni, mert ezen még Mari néni is elálmélkodik...

Pedig Mari néni nem. És az egészben ez a legiszonyatosabb. Mari néni nem olvas bibliamagyarázót, ő egy hatalmas, homogén tömeg része, akiknek azt mondták, hogy "A ki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó én hozzám; és a ki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó én hozzám." Aki pedig ezt mondja, az évezredek óta a pap. A legnagyobb tekintély. Szinte az egyetlen. Mari néni és Lajos bácsi attól kezdve, hogy nekik ezt megmondták, ehhez fogják tartani magukat. Mert méltók akarnak lenni.

Abban a homályban, amiben ezek az emberek élik az életüket, nem igazán körvonalazhatók az olyasféle fogalmak, mint a gyermeki vagy szülői szeretet, az kiváltképpen zavaros, mit jelent az, hogy méltó, de körülbelül sejtik. És ebből a sejtésből hatalmas, szilárd és megmásíthatatlan meggyőződés lesz, ami egy életen át olyan is marad. Amit akár a mások élete árán is megvédenek. Halott katonák millióinak maradványai vannak elásva a tömegsírokba, akik mind meg akarták védeni ezt a meggyőződést. Méltók maradtak hozzá a mások élete árán. Meg a sajátjuk árán.

Ezért förtelmesek ezek a szövegek. Ugye tudják, nem véletlenül vannak benne az evangéliumban. Azok, akik ezt írták, nagy valószínűséggel abból a tömegből valók voltak, ahol nem szokás kérdezni, nem azért, mert a választ úgysem értenék, hanem mert a kérdés feltevése önmagában sértés számba megy. Mit mondtál? Általában ez az első és utolsó kérdés. Általában az üt, aki a kérdést föltette, de üthet a másik is. A nyelvtudomány kétféle kérdést ismer: az eldöntendő és a kiegészítendő kérdést. A nyelvtudomány felkent papjainak (hogy stílusos legyek) fogalmuk sincs róla, hogy az általuk nem ismert, harmadik kérdéstípus az, ami gyakoribb az első kettőnél, ez a sértő kérdés, amire nincs válasz. Mit gondolsz, ki vagy te, hogy mersz idejönni, fizetsz egy korsóval, anyád mit szólna, és így tovább. Ezek a kérdések. Az nem elképzelhető kérdés, hogy Jézus ezt miért mondta meg hogy Jézus ugye nem mondhatott ilyet. Marad az, hogy méltónak kell lenni. Meg az, hogy Jézus és az Úr előbbre való. Szülőnél, gyereknél, mindenkinél. Nem nehéz.

Holnap folytatjuk.

Senkinek nem jut eszébe, hogy isten nem fenyegethet és nem büntethet, mert ha ezt tenné, nem volna isten?

Názáreti 27.

Azt mondja az egyik főpapnak öltöztetett figura a Passió című filmben, meggyőzni akarván Pilátust, hogy azért kell halálra ítélni a vádlottat, mert Messiásnak és a zsidók királyának hirdeti magát. És még azért is halálra kell ítélni, mert arra szólítja fel híveit, hogy ne fizessenek adót a császárnak.

Namármost. A rómaiakat egyáltalán nem érdekelte, ki nevezi magát a zsidók királyának, olyan hülye főpap nincs, aki ezt ne tudta volna. Ennél már csak az adófizetésről szóló mószer a nagyobb marhaság. A főpapot valószínűleg ette a sárga irigység, amiért Izráel földjén a templomadó volt a legkisebb összeg, és az adószedők erre fordították a legkisebb gondot, de bármilyen irigy volt is, nyilvánvalóan tudta, az ő harácsolásának mértéke azért alacsony, mert van két másik adó, ami fontosabb az övénél: bizonyos tartományokban Heródes Antipász szedi az adót (majd annak jelentős részét tovább adja Rómának), a többi (nagyobb) területen pedig a császár vámosai intézik a provinciák pénzügyeit. A főpapnak nem azért nem fordulhatott meg a fejében az adóelkerülés fogalma, mert annyira ostoba volt (attól persze megfordulhatott volna), hanem mert abban az időben nem ismerték az adóbevallást. Azaz a filmbeli "Krisztus" (aki szintén nem egy lúmen) azért nem szólíthatta fel a híveit ilyesmire, mert a főpaphoz hasonlóan neki is tudnia kellett: az évenkénti római árverésen dőlt el a provinciák értéke, azaz a licitáló vámosok határozták meg, mekkora adót képesek beszedni egy-egy tartományban. Tetszik érteni? Beszedni. Nem az íróasztaluknál ültek, hogy összeadják a beérkezett adóbevallások összegét, hanem kint voltak a "terepen", és a szó szoros értelmében tűzzel-vassal behajtották az adót. Méghozzá akkorát, amekkorát ők jónak láttak. Senkinek nem fordulhatott meg a fejében, hogy ne fizessen adót, ez ugyanis nem döntés kérdése volt.

A főpap dumájára (úgy mondja a filmben, hogy most mekkorát mond) Pilátus elkomorul, és - mint aki tényleg meggyőzetett a halálos bűnről - magához rendeli a "Krisztust".

Holott az adekvát reakció az lett volna, hogy a Pilátust játszó színész befelé fordított tenyérrel néhányszor jobbra-balra elhúzza a kezét az arca előtt, és értetlenül néz.
Azt mondtam korábban, hogy nekem könnyű többet tudni Jézus koráról, mert magasabbról és szélesebben láthatom kétezer év tudományos kutatásainak jóvoltából, mint ahogyan az evangélisták láthatták, de a fent leírtakat ők is tudhatták volna. Mert mindenki tudta, minthogy kivétel nélkül mindenkit érintett. Az evangélisták nem tartották fontosnak ezt leírni, mert ezek helyett sok együgyű mondat leírására kellett az energia.
A film "alkotóinak" nincs mentségük. Sem arra, hogy ezt az adóügyet bírták kitalálni, sem arra, hogy képekkel és zajokkal tették hangsúlyosabbakká az evangélisták együgyűségeit.
Ezeket még tegnap kellett volna elmondanom, arról jutott eszembe, amit Mirjamról írtam. Hogy ugyanis a filmesek nagyon szerették ezt a Bibliában igencsak elnagyolt, elhanyagolt nőalakot (ebben különben hasonlít a többi nőalakra, valamiért a Szentírás nem tartja fontosnak a nőket - hm, hogy is mondjam, ismerik az ezzel kapcsolatos véleményemet). Annyira szerették, hogy ebben a filmben a közvélemény szerint a világ akkor legszebbnek tartott színésznője játszotta Mária Magdalénát, Monica Bellucci.
Fentieknél sokkal nagyobb baj, hogy a "Krisztus" olyan szövegeket mond, amilyeneket a Bibliában adnak a szájába. Nemcsak ebben a filmben, hanem az általam ismert összes Jézus-regényben. Azaz minden egyes megjelenési forma azt a képet erősíti, amit az Újszövetség fest: egy nem túlságosan okos kétkezi munkás megalkuvó, minden egyes mondatával a hatalom érdekeit szolgáló, az embereket megalázottságban és félelemben tartó portréja rajzolódik ki azáltal, hogy mindenki elfogadja azt, amit a négy evangélista leírt.
Az világos, hogy az egyháznak ez az érdeke ezerhatszáz éve. Az nem világos, hogy értelmes emberek, akik írnak és különféle drámai műveket alkotnak ezt hogy nem veszik észre.

Mindent kiforgatnak, amit mondtam és tettem, mert a népnek bűnösnek kell lennie, hogy állandóan rettegésben lehessen tartani.

Názáreti 26.

Kényes téma, megbotránkoztató. De beszélni kell róla, mert egy rádióriporter megkérdezte, mi a viszonya a názáretinek Mirjamhoz. Ha politikus volnék, mellébeszélek, hogy csak a könyvből derüljön ki, dehát megkérdezték, illik válaszolni.

A könyvemben Mirjamnak hívják azt a lányt, akit a festők inkább ismerni véltek, mint a Biblia. nem is beszélve bizonyos írókról és filmesekről. Mária Magdalénának nevezi mindenki, irodalmi és filmes ábrázolásában szájszélnyalogató perverziót vélek felfedezni (jujj, az isten fia, a messiás nőre néz és még bujálkodik is, nahát!). Különben viszont krisztusoznak rendesen, és maradnak engedelmesen az ismert és finoman szólva egysíkú evangéliumi ábrázolásnál, csekély és sekély fantáziával kiegészítve az ismert vonásokat és történeteket (az én birodalmam nem evilágról való, mondja a torzra vert alak Pilátusnak a Passióban, és engem a rosszullét kerülget, mert ezt a filmet az antiszemitizmusa miatt kárhoztatták, holott csak egy gusztustalan horror, az evangéliumok paradicsomlére és masztixra írt megzenésítése).

Mirjam magdalai, azaz a Genezáreti-tó (Galileai-tenger) partján állt városból származó, talán római közvetítéssel lett Magdaléna (Magdolna), sajnos sem héberül, sem arámiul nem tudok, gyanítom, hogy a Mária Magdaléna mindössze egy görög félreértelmezéssel keletkezett fordítási hiba.

Mirjamot hívhatnák éppen másképp is, különösen ha azt vesszük, a nevén kívül semmi köze nincs a bibliai alakhoz, de ennyire voltam megalkuvó - legyen legalább a név ismerős. Ahogyan Bereniké figurájában is megtartottam valamennyit a Veronika kendőjéről szóló apokrif legendából (tudomásom szerint a Biblia nem említi Veronikát).

Mirjam a nagy és 19 éves korban öröknek vélt szerelem. De nem a hűséges szerelem. Nézetem szerint ugyanis a hűségnek nevezett érzemény az öregkori feloldozás sok évtized kisebb nagyobb kicsapongásai után (legalábbis a férfinépnél, a nőket nem ismerem eléggé, hogy róluk effajta kijelentéseket tehessek). Eszmélésnyi kortól kezdve (egyénenként változó, 3-6 éves fiúkról beszélek) egy ismeretlen lány felbukkanása mindenképpen az izgatottságnak egy formáját hívja elő, ennek hőfoka és tovább fejlődésének iránya függ a lány külső megjelenésétől, komplexebb igényű fiú esetében belső tulajdonságaitól, valamint az illető ifjú vérmérsékletétől és bátorságának gátjaitól. A monogámia béklyói is különféleképpen korlátozzák a cselekvést, van aki azonnal szakít akár aznap megismert, előző szerelmével, van aki a spejzolásnak a táplálkozásból transzformált szokásának hódol, és elraktározza a régi szerelmet, legalábbis egy időre.

A Názáreti című könyvben több lány is szerepel. Nincs ebben semmi különös. Annak a názáretinek, akiről az én történetem szól, semmi köze nincs Krisztushoz. Sem a messiáshoz, sem isten fiához, és végképp semmi köze nincs semmiféle vallásalapítóhoz.

A lányokhoz annál több. Közülük is az egyik legkedvesebb az a kékruhás, aki többször is megjelenik a könyvben.

Pasziklész visszajött a gladius-okkal, aztán megsimogatta Leon tarkóját, ők is elmentek a többiek után.

- Láttam egyszer Epidauruszban egy karvezetőt, akit az ottani archon nem beszélőnek nevezett, hanem koreutésznak. Ott még én is a kar tagja voltam, és az volt az érdekes, hogy ez az ember táncokat tanított nekünk. Mondtuk a szöveget, és közben mindenféle mozdulatokat kellett tennünk. Egyszerre is meg két részre osztva is. A koreutész felírta a szkéné egyik lépcsőjére a sorrendet, aszerint táncoltunk. Mit szólnál, ha most valami hasonlót csinálnánk?

- Azt szólnám, hogy okos dolog. Mennyire van tőlünk a közönség?

- Ha a szkéné előtt vívunk, akkor messze, de szerintem körbe kellene táncolnunk az egész orkesztert.

- Akkor nem vághatok a kard lapjával, mert látják. Tartsd a fejed fölé a gladius-t. Megmutatom, jó?

Odament Marához, mögé állt, megfogta a karját, fölemelte.

- Így vízszintesen tartsd meg, amíg én rávágok, és ahogy védted, így oldalt kiviszed a mozdulatot, csinálsz lefelé egy fél kört, és máris indítasz egy vágást a lábamra. Ezt jegyezzük meg, ezzel kezdünk. Hány figurát akarsz?

- Miért, hány van? – kérdezte Mara, és finoman hátradőlve belesimult a két oldalról ölelő karokba.

- Attól függ, mire gondolsz.

- Most először arra, amiket a gladiátortól tanultál.

- És később másodszor?

Mara kibontotta magát az ölelésből, megfordult.

- Miért van az, hogy máskor nem tudok hosszabban a szemedbe nézni és most meg tudok?

- Mert most olyat készülsz kérdezni, amihez rám kell nézned.

- És akkor most te is másképp nézel rám?

- Lehetséges. Hol tartottunk?

- Hogy mi a másodszor.

- És mi?

- Ez borzasztó, hogy milyen tudsz lenni. Olyan ártatlan szelídséggel nézel rám, mintha fogalmad sem lenne arról, mit akarok kérdezni.

- Nincs is.

Mara állt, nézte a rá szegeződő tekintetet, próbált találni benne valami cinkos mosolyt legalább, de nem volt abban semmi más, mint ártatlan szelídség. Mara leült a fűre, aztán felállt, elfordult.

- Akkor is kimondom, ha már egyszer elhatároztam, mert tudom, hogy igazam van. Másodszor azt akarom tudni, hogy hány figurát tanultál Delilától.

Mara két kézzel markolta meg az arcát, teljesen háttal fordult, a tenyerével lefojtott hangon szólalt meg újra.

- Láttam, hogyan nézett rád. Egy nő csak egyetlen esetben tud így nézni. Én is szeretnék így nézni majd rád. Tudtad, hogy ez a második, amire gondolok, mi?

Nevetve tárta szét a karját. Mara megfordult és odament. Átölelte a lányt, aztán kicsit eltartotta magától. Mara megint eltakarta az arcát.

- Ne! Ne mondj semmit! Persze, hogy ilyen kérdésre te nem válaszolsz, de muszáj volt kimondanom. Mert hiába vagyok biztos benne, hogy úgy is tudtad, mire gondolok, kimondva más. Dolgozzunk. Ne haragudj rám, hogy ilyen erőszakos vagyok. Nem kellett volna megtörölnöd az arcomat.

- De. Meg kellett törölnöm.

- Dehát én nem is vagyok szép. Amikor vizes a képem, akkor meg különösen nem.

- Igazad van. Amikor vizes az arcod, nem szép vagy, hanem gyönyörű, de ezt a többiek előtt mégsem mondhattam. Más fogalmaink vannak a szépségről. Praxitelész istennői szabályosak, ami azt jelenti, hogy unalmasak. Tényleg dolgozzunk. Én védem a lábamat, de te tovább támadsz.

Mara leült a földre, könyökével a térdére támaszkodott, két tenyerébe fogta az arcát.

- Te nem lehetsz senkié, mert mindenkié vagy. Mindenkié kell lenned, ha nem akarod, akkor is. Tudtad? Ebben a mindenkiben van egy csomó lány. Olyanok, mint én. És mindegyik úgy képzeli, hogy te az övé vagy. Joga van hozzád. Az előbb azt mondtad, nem vagy messiás. Lehet. Csak férfi, szerető, bálvány, akit imádni lehet, akihez imádkozni lehet, fiúgyerek, akit simogatni akarsz, akit álomba ringatnál, nagy erős karok, amik fölkapnak és megvédenek minden bajtól, és ez még csak a nőknek. Mindenkinek azt jelented, amire ő vágyik. Nevezheted magad bárminek. Akár messiásnak, ha úgy véled is, hogy  nem vagy az. Tudod, miért? Mert még mindig sokkal egyszerűbb annak nevezni, mint ami tényleg vagy.

- Ha most idejön egy másik nő, akkor oda kell adnod neki?

- Ez csak elmélet, te buta.

Mara hirtelen felugrott, a még mindig ártatlan szelídségű szemekbe nézett.

- Te most az enyém vagy?

- Most igen.

- Meddig?

- Amíg nem jön egy másik nő, például egy ostoba, gonosz, nyolcvan éves banya.

- Csúfolsz, mi? Pedig az előbb igazam volt, ugye tudod? Vívjunk?