Názáreti 20.

Az orosz Krivosapka négyszer vetett keresztet a starthoz térdelés előtt, kétszer az első felszólításra, aztán megint kétszer a megismételt starthoz. Teguban volt ez látható az atlétikai világbajnokság 400 méteres női döntője előtt, 2011-ben. Közeliben. Ahogyan az ortodoxok szoktak keresztet vetni, azaz "fordítva", előbb jobbra, aztán balra.

A dél-amerikai futballisták is keresztet vetnek, miután gólt rúgtak. A német futballisták nem. A holland atléták sem.

A lengyeleket nem nagyon látni sportközvetítésekben, valamikor jók voltak atlétikában is, futballban is, most ájtatosságban jók, ők is nyilván keresztet vetnek minden start előtt és minden gól után. Az Európai Unió utolsó nemzete, amelyik nem vesz tudomást az elvben megtörtént szekularizációról. Ahogy Magyarországon a csúti futballista is azt hiszi, most kell beszélni a teremtésről.
A tegnap említett Japánban és a "kistigriseknél" többségben vannak, akik nem tartoznak semmilyen valláshoz.
Európában az országként működő országokban vannak régi statisztikák, de évtizedek óta nem tartják számon a vallásokat. Németországban például a régi adat szerint is 10 százalék alatt van a templomba járók száma. Ausztriában mind kevesebben vannak, akik azt mondják, hisznek istenben, a templomba járók nem érik el a lakosság 4 százalékát. "A felmérésekből egyenesen következik, hogy a lakosság Istenre igent mond, de a vallási intézményekből nem kér." Ez áll egy tanulmányban, ami Ausztria vallásgyakorlását elemzi.
A tendencia nyilvánvaló: a kereszténység a legfejlettebb társadalmakban fog leghamarabb elhalni. Amik persze elkeserítő kisebbségben vannak. A hitelesnek elfogadható adatok szerint 2,2 milliárd a katolikusok száma, nagyjából a tíz százalék lakik az említett országokban. És ebben nincs benne az ortodox oroszok nagyjából 80 milliós létszáma - a világ jelenleg második legerősebb katonai hatalmának lakossága, mely népesség, hogyan is mondjam finoman, leginkább Tolsztoj korában érzi magát igazán otthon. Az ortodox vallás kinyilatkoztatása szerint pedig "a Biblia nem emberek által kitalált és leírt könyvekből áll, hanem azok tartalma Isten leírt szava, amelyet kiválasztottjain keresztül nyilatkoztatott ki választott népe számára."
Erről beszélek. Pogány mítoszok és mondák mint isten leírt szava. Ezzel nehéz küzdeni.
Tegnap említettem Kelszoszt, Reimarus-t, Spinozát mint a Biblia bírálóit. Nézetem szerint ezeknek a kritikáknak a nagy része is fals, mert miként a bibliamagyarázók, a bírálók is adottnak vesznek állításokat. Reimarus megszabadította ugyan Jézust a vallásos dogmáktól, de az Újszövetség nagy részével ő sem tudott mit kezdeni. Albert Schweitzer írta le a 20. század elején (30 éves kora körül) a szomorú igazságot: "a kutatások irányát mindig a hipotézisek felállítóinak vágyai és igényei határozták meg."
Senki nem tette föl (legalábbis én sehol nem olvastam) a kérdést, amire a válasz elvezethet a történelem legismertebb emberének a megismeréséhez: miért akarták Jézust megölni? Mindenki adottnak veszi az Újszövetségben olvasható "életrajzot" - a tanulatlan, az írástudókról rendszeresen lenézően, sőt megvetően beszélő Jézus itt-ott mondott mindenféléket (általában nem túl okos dolgokat) az összegyűlt embereknek, valamint minden szembejövő halottat feltámasztott, és egyéb vásári csodatételekkel kápráztatta el a nagyérdemű közönséget. Egy ilyen ember nem veszélyes, ezt az akkori politikusok és papok is tudták. Ezért senkit sem ölnek meg! Akkor mit követhetett el, amiért annyira gyűlölték, hogy a kivégzés módjával az egész akkor ismert világot akarták elrettenteni  (ezt kétségkívül jórészt én is adottnak veszem, bár a könyvemben erről nincs szó)?

Ezt a kérdést tudomásom szerint egyedül a Názáreti című könyv teszi fel, és válaszol is rá. Mert lehet rá válaszolni, a tudomány ehhez minden segítséget megad. Csak kell tudni olvasni, és kell tudni kérdezni.

Amikor kilencéves volt, a kánai Simonnal együtt futottak Kafarnaumba. Magdalánál mentek le a tóhoz, aztán a parton tovább, ez kis kerülőt jelentett, de jó volt a nedves homok szaga, jó volt beszaladni a tóba, aztán kifelé keresztülcsobogni a nádason, ha reggel indultak, így is a városban voltak délben. Meszest játszottak a kafarnaumi fiúkkal meg trenderlit, olykor ott maradtak éjszakára.

Egy reggel olyan korán értek a tópartra, hogy a túloldalon Gergesa fölött a nap széle még bíborszínű volt, kis szivárványfoltokat gyújtott a hullámok taraja fölött szétporló vízben, a fövenyre boruló hab buborékjai kéken, sárgán, zölden pattantak szét. Simon felbukott és a földön maradt. Keze lába görcsbe rándult, szembogara befordult a szemhéja alá, a nyál kicsordult a szája szélén.

Kilencéves volt, kicsi ahhoz, hogy a nála három évvel idősebb Simont elbírja. Rohant fel a meredek parton az útszéli házhoz, ott azt mondták, Magdala felé van egy nagy szürke sziklán álló, hatoszlopos épület, oda menjen. Vörös hajú kislány hasalt az udvar füvén, mellette ősz, simára borotvált öregember ült egy széles, sötétbarna bőrszíjakkal húzott kecskelábú karosszékben. Hárman mentek le Simonhoz. Az öregember fél térdre ereszkedett, szétfeszítette a fiú száját, kihúzta Simon hátraesett nyelvét, két hatalmas tenyerével összenyomta, majd elengedte a bordáit. Aztán felnyalábolta a gyereket, fölvitte a ház tornácára, lefektette egy posztóval borított padra.

- Megszállta a sátán, mondta az öregember. – Hagyjuk kicsit pihenni, hamarosan mehettek tovább. Tegyél kislányom vizes tépést a homlokára.

Nézte Simont, majd az öregemberre emelte a tekintetét.

- Miért mondod, hogy megszállta a sátán?

- Így mondják.

- De te nem így mondanád, ugye?

Az öregember arca olyan volt, mint a szikla, amire a háza épült. Oldalt fordult, hogy belenézzen az őt vizsgáló szempárba, aztán inkább lenézett a padon fekvő kisfiúra, majd lassan vissza a tóra.

- Mert amit tettél, attól a sátán nem ment volna el.

Az öregember leült egy ugyanolyan karosszékbe, amilyen az udvaron állt.

- Tízévesnek néztelek. Talán tévedtem.

- Kilencéves vagyok.

Az öregember szeme sarkában megnyúltak és mélyebbek lettek a ráncok. Mosolygott.

- Akkor tényleg tévedtem. Szentbetegségnek hívják az írástudók, de gondolom, neked ez is kevés. Fogvatartás a betegség neve, görögül epilepszia. Tudsz görögül?

- Nem.

- Tanulj görögül, sokat tudsz meg a világról, ami úgy látom, jobban érdekel a kelleténél.

- Nem volna szabad, hogy érdekeljen?

- Nem volna szabad, ha hosszú életű akarnál lenni, de ezt már most is hiába mondanám. Tudj keveset, vagy tudj mindent, ha mindent tudsz, azt is tudod, hogy hasznosabb volna semmit sem tudnod. Aki keveset tud, az nem tudja magáról, hogy keveset tud, az úgy tudja, hogy ő sokkal többet tud mindenkinél.

Leült, hátát az oszlopnak támasztotta, nézte az öregembert.

- Tudsz olvasni?

- Tudok.

- Mit szoktál olvasni?

- A mamámnak olvasom fel a Tárgumot. A mamám csak arámiul tud.

- Héberül is tudsz olvasni?

- Tudok.

- Hozzám miért héberül szóltál?

- Mert te héberül szóltál hozzám, én csak válaszoltam.

- Ezt a hébert már alig beszéli valaki. Te honnan tudod?

- Apámtól.

- Ott van a bejárati mezuza, el tudod olvasni?

Felállt. Ránézett a kislányra, visszaült.

- Halld Izráel, az Úr a mi istenünk, egy Úr. Szeressed azért az Urat, a te istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből. És az igék, amelyeket a mai napon parancsolok néked, legyenek a te szívedben. Nem volna tisztességes, ha odamennék olvasni, tudom kívülről.

Ismét ránézett a kislányra, amikor pedig az visszanézett, elfordította a tekintetét.

Simon oldalt fordult, felkönyökölt.

- Nem lehet vele. Kezébe veszi az írást, és rögtön tudja. Azért biztos, hogy így van, mert Bertalan kicsit tud olvasni, ő mondta, mikor Máté fölvett valami írást az Annás főpap házánál. Egy katona vesztette el. Bertalan addig olvasta, hogy már megéheztünk, ő meg csak ránézett és tudta kívülről. Nem lehet vele. A trenderliből kizárjuk, mert ha nem zárjuk ki, mindig ő nyer, akármilyen szó van feladva, és az úgy unalmas. Hogy mindig ő nyer.

Simon felült, köhögött.

A kislány bement a házba, hozott vizet, leült a padra, megitatta Simont.

A hajának olyan a színe, mint az otthoni kaftanmézé, mikor a mama a magasba emelte a mézfát, és azt mondta, nézd kisfiam, hogyan kúszik lefelé a kenyérre. Az érett kaftanmézen átnézve a magasan járó nap is vörös. Ilyen. Egy kis göndör fürtöt belefúj a szél a szemébe. Sötétzöld szeme van. Most idenéz. Megint idenéz. Simon iszik, ő meg idenéz.

Ült, hátát az oszlopnak támasztva.

- Miről szólt az írás – kérdezte az öregember.

- Nem emlékszem – mondta Simon – sok nappal ezelőtt volt.

Felállt, közelebb ment az öreg székéhez, úgy ült le a lépcsőre, hogy Simont eltakarta az oszlop, de a kislányt látta.

- Hallgasd meg Izráel a rendeléseket és a végzéseket, amelyeket elmondok én ma fületek hallására, és tanuljátok meg azokat, és ügyeljetek azokra, megcselekedvén azokat. Ez állt a papiruszon. Aztán Annás rendelkezései.

- Ez állt ott? Így? Egy mondat hiányzik. És szólítá Mózes az egész Izráelt és monda nekik. Annás rendelkezései Mózes törvényeinek szavával szólnak?

- A Templom papjainak szólt az írás, hogy a pénzváltók és az árusok ne a tornácon legyenek, hanem nyerjenek bebocsátást a debirbe, mert nagy lesz az ünnepi forgalom. Ledobtam a porba a papiruszt, mert a katonát, aki elvesztette, kiköttették. De azután sem oldozták el, hogy meglett az írás.

- Hallgasd meg Izráel a rendeléseket és a végzéseket, amelyeket elmondok én ma fületek hallására. Mit gondolsz te erről a mondatról, te kilencéves?

- Hogy félni kell tőle. Én is tudom, hogy ez Mózes törvénye, nem Annás írásából tanultam meg, tudtam hamarabb is. Félni kell és engedelmeskedni.

- Mózestől? Mózesnek?

- Istentől, istennek. Mózes mindig azt mondja, hogy ő csak azt mondja, amit isten mond neki.

- Félsz istentől?

- Nem. Én attól az embertől félek, aki azt mondja, hogy félni kell istentől.

A kislány letette a cserépedényt, felállt a padról, elment az oszlop mögött, megállt az öregember székénél.

Nézte, ahogyan a kislány az öreg karjára teszi a kezét.

- Én azt hiszem, hogy ezt a Tórát Mózes sosem látta. Amiről mi úgy tudjuk, isteni eredetű, már sehol sincs. A Tórát nem jó emberek írták, hanem olyanok, akik azt akarták, hogy a többi ember féljen. És azt hiszem, az a Tóra, amit mi olvasunk, sok helyen nem olyan, amilyen régen lehetett.

Názáreti 19.

Azt szeretném kérni, hogy segítsenek, mert én tehetetlen vagyok. Le fog esni a könyvem, mint egy kanál méz.

Most nagyképűsködni készülök, aki az ilyesmit rosszul tűri, itt álljon meg, ne olvasson tovább.

Azt mondják a hozzáértők, ez a könyv fontos, az egyik legfontosabb, amit az utóbbi időben írtak. De hiába az, éppen azokhoz nem jut el, akikhez azért kellene eljutnia, hogy célhoz érjen. A milliókat "elérő" média olyanokat juttat el a milliókhoz, akikre a tömegek kíváncsiak, a tömegek pedig a saját szellemi színvonalukon lévőket akarják, mert magukat akarják nézni, ahogyan a majom nézi magát a tükörben.

Most jön a nagyképűség. A "fejlődés" jelen állapotát tekintve tény, hogy a civilizáció legmagasabb fokán az atlanti térség tartózkodik, azaz a magukat kereszténynek nevező országok (egyelőre nem bizonyítanám a megállapításomat, csak közlöm, ehhez a kereszténységnek úgyszólván semmi köze nincs, az ázsiai "kistigrisek" meg a nagytigris Japán egy teljesen más ideológia alapján - inkább attól függetlenül - jutott el ugyanerre a szintre, és az ebből a szempontból mindegy, mennyit másoltak a nyugati technikai kultúrából és mennyi a sajátjuk).

Ennek a keresztény alapú civilizációnak a népe körülbelül annyiban van magasabb tudati szinten a hettita harcosnál, amennyiben tudja, hogyan kell felszállni a villamosra. Dehát erre a három évezreddel ezelőtt élt harcost is meg lehet tanítani néhány másodperc alatt. A keresztény alapú civilizáció népe ugyanis nem azt a technikai kultúrát hordozza magában zsigeri szinten, amit három évezred óta pár tucat ember létrehozott, hanem ugyanazokat a pogány mítoszokat és beépült reflexeket, amikkel a hettita harcos élt együtt. Az atlanti térség népe azért utasítaná vissza felháborodottan, amit állítok, mert ők a Bibliára esküsznek, és nem Tarhuntaszra, a viharistenre. Egyelőre nemcsak hiába magyaráznám, miszerint a kettő között alig van különbség, hanem inkább azt kockáztatnám, hogy minimum eretneknek nyilvánítanak és máglyahalálra ítélnek.

Pedig alig van különbség. Elmondtam, leírtam már sokszor: a Bibliára esküdő amerikai elnök és a dobozba zárt szellemek előtt cincogva táncoló andamán földműves lényegében ugyanazt teszi - rituális mozdulatsort mutat be egy jelkép előtt, az egyik tagolt hangokkal kíséri a tevékenységét, a másik cincog.

A Bibliára pedig azért lehet esküdni, mert bár ezt még soha senki nem mondta ki azok közül, akik a Bibliára esküdöznek, de attól még tény: a Biblia pogány mítoszok és mondák helyenként módosított, máshol kiegészített változata. Emberek által szentnek (azaz emberfelettinek) nyilvánított szövegek. Amik addig szentek (más néven érinthetetlenek), amíg ezt a közmegegyezést fel nem váltja egy másik. Mely közmegegyezés ki nem iktatja egyszer s mindenkorra a szentség fogalmát az ember életéből. Ami eltörli a kétségbevonhatatlant, a megkérdőjelezhetetlent és az érinthetetlent.

A fentebb említett, keresztény civilizációban élő embermilliárdok szellemi állapotának igen jelentős százalékban a Biblia az oka. Pontosabban az a fals szemlélet, ami mindig kártékony volt, de a nem is olyan régmúltig praktikus magyarázatot lehetett rá adni: a Biblia alapján félemlítették meg a keresztény "civilizációban" élő tömegeket, és lökdösték vissza évezredeken át a hettita harcos szintjére. Ezt ma meg lehet tenni a Biblia nélkül is. Ha másért nem, ezért volna érdemes végre ezt a könyvet az érdemének megfelelő helyre illeszteni.

A nagyképűségem nem abban leledzik, hogy azt képzelem, előttem még soha senki nem illette a Bibliát érdemleges kritikával, én vagyok az első. Majdnem mindent leírtak már, ami a Názáreti című könyvben van (hangsúlyozom: majdnem). De hadd kérdezzek valamit. Mennyi esély van arra, hogy egy Kelszosz nevű görög filozófus bibliáról írt szövegét (tudomásom szerint ő volt az első, aki kétségbe vonta a kereszténység állításait) tehát hogy Kelszoszt lefordítják a világnyelvekre, és sokmillió példányban el is adják? Vagy hogy Reimarus 18. századi elemzése a "történeti Jézusról" széles körben válik népszerűvé?

Az igazi nagyképűség annak állítása, hogy az én könyvem az első és tudomásom szerint az egyetlen, ami a Biblia általános kártételén belül a legnagyobb és legszélesebben fertőző kártételt próbálja megnevezni és ezáltal eltüntetni: a názáreti Jézus hamis, hazug leírását, jellemzését, kinek hogyan tetszik.

Ha ezt elhiszik nekem, és azt melléteszik, hogy ez a regény népszerűbb és olvasmányosabb módon van megírva, mint Kelszosz vagy Reimarus vagy akár Spinoza művei, azaz van esélye a széles körben való elterjedésre, akkor segítsenek. Úgy, hogy terjesztik, ahol csak tudják: ezt a könyvet érdemes elolvasni. Az okosok azt mondják, nincs az a milliókhoz eljutó média, ami fölvehetné a versenyt a "szájon át" való terjesztéssel.

Isten fizesse meg.

Aztán itt van még egy részlet, csak mert valamennyire ide való.

Visszaült a terpentinfa alá. Az eső elállt, a Sós-tenger felől még mordult néha az ég.

A gyérszakállú öregember közelebb jött.

- Miért mondtad, uram, hogy romboljuk le a Templomot? Úgy gondolod, így akarnánk lázadni a minket ért igazságtalanság miatt?

A kőrisbotot a földre fektette, ráállította a tarisznyát.

- Állj ide, kérlek, a botnak erre az oldalára.

Intett a kékruhás lánynak.

- Te állj ide, a bot mellé a másik oldalra.

Jöttek az emberek a Gecsemáné-kert felől is meg a Juh-kapun át a városból.

Felállt, odament a lányhoz, lehajolt, hogy az arcába nézhessen.

- Mit gondolsz, lát téged isten?

- Igen, lát.

- Bizonyos vagy benne?

- Egészen.

Az öregemberhez fordult.

- Ez a bot meg ez a tarisznya egy nagy, vastag, magas fal. Azt a lányt ott a fal másik oldalán látja isten, a lány bizonyos benne.

- Én is az vagyok – mondta az öregember.

- Ha az én botom helyén tényleg egy nagy magas fal volna, akkor téged isten bizonyára nem látna.

- Dehogynem.

- Hiszen épp az előbb állítottuk, hogy a lányt látja a fal túloldalán, akkor téged nem láthat.

- Már hogyan ne látna, isten mindent lát, isten mindenkit, mindenhol lát.

Fölvette a botot és a tarisznyát, visszaült a terpentinfa alá.

- Akkor mit akartok a Templomban? Mit akartok Jeruzsálem legnagyobb állatkereskedésében? Mit akartok a pénzváltók között? Azt mondtad az előbb, hogy a főpap lányának a boltjában dolgoztál. Miért nem oda jártok imádkozni? Ott csak egy-két kufár van meg egy-két vevő. Ott azért az isten könnyebben megtalál titeket, mint fent a Mórija-hegyen a vásári tolongásban. Vagy talán attól féltek, hogy a takácsboltban ti nem találjátok istent? Pedig ő ott van.

- Imádkozni a Templomban kell.

- Ki mondta?

Az öregember bizonytalanul körülnézett. Jöttek az emberek a Gihón-forrástól meg a Botránkozás hegye felől.

- Nem tudom, uram, ki mondta. Az ember a Templomba jár imádkozni.

- Az ember sehová sem jár imádkozni. Az írás úgy szól, imádkozzál az Úr előtt, a te istened előtt, de azt nem mondja, hol kell keresned az istent, hogy elé állhass. Az írás csak azt mondja, hogy minden termésedből meg kell adnod a tizedet a lévitának. Te elég öreg vagy ahhoz, hogy még emlékezz, az írás a papokat nevezi lévitának. És az írás azt is mondja, vigyetek kedves illatú egészen égőáldozatot az Úrnak, két fiatal tulkot, egy kost, és esztendős bárányt hetet, és azokhoz való ételáldozatul olajjal elegyített háromtized efa lisztlángot egy tulok mellé, két tizedet egy kos mellé. Hová kell vinned az állatokat és ételeket, öregember?

- A Templomba, uram.

- És hol veszed ezeket az állatokat és ételeket?

- A Templomban, uram.

- Na látod. Mert égőáldozatot csak a magát lévitának nevező pap mutathat be, aki már régen nem Lévi nemzetségéből való, aki attól az időtől fogva csaló, hogy magát papnak nevezteti. Te nem mutathatsz be áldozatot, csak ő, és ő is csak a Templomban. Ezért hiszed, hogy imádkozni a Templomba jár az ember. A Templomba akkor menj, ha a papot akarod hizlalni, mert az írás úgy rendelkezik, hogy övé az állat egy része. A legjobb része. Amiért korábban neki fizettél, és most visszaadod neki. Ha istennel van beszélnivalód, menj a Gecsemáné-kertbe vagy menj föl a Golgotára, vagy kerüld meg a Mórija-hegyet és menj az Emmaus felé vezető úton, menj bárhová, csak minél messzebb a Templomtól.

Sokszázan gyűltek már össze. Hallgattak.

Vastag köpenybe öltözött, fedetlen fejű férfi jött, ahogy keresztültolakodott a tömegen, szétnyílt köpenye alatt kék-vörös csíkos ruha látszott. Megállt, körbe fordult, gyors pillantásokat vetett a fa alatt állókra. Közelebb jött, türelmetlenül és rekedten suttogott.

- Te vagy a názáreti? Mondd gyorsan, te vagy a názáreti? Csak te lehetsz, rögtön tudtam, hogy csak te lehetsz, meg még a leírás is rád illik.

Felállt, vállára vetette a tarisznyát, leszúrta a kőrisbotot.

- Milyen leírás? Igen, én vagyok.

- Azt mondták, magas és erős, rövidre van vágva a haja, és nem visel szakállt. A Palotánál teljesítettem, azt akarom mondani, hogy a Palotától jövök, a templomfelügyelő most hívja össze a Szanhedrint, le akarnak tartóztatni téged.

- A templomfelügyelő nem hívhatja össze a Szanhedrint.

- Ne mondj ellent, kérlek, tudom a dolgomat, a főpap Kafarnaumban van, a templomőrség parancsnoka meg vele, utánuk a felügyelő következik, de mindegy ki következik, mert meg fognak ölni téged, már Maszadába is küldtek futárt.

- Te miért kockáztatod az állásodat miattam?

- Honnan tudod, mi az állásom?

- Kilátszott a templomőrség ruhája a köpenyed alól.

A férfi összehúzta a köpenyt. Még közelebb hajolt, és még rekedtebben suttogott.

- Én voltam az a katona, akinek el kellett volna fogni téged tavaly, amikor eljöttél Qumránból, csak te előbb leütöttél a lóról, aztán megkötöztél, aztán eloldoztál, aztán beszéltél nekem Mózes törvényéről és Salamonról és aranyról és örökkévalóságról. És beszéltél a szombat törvényéről is. Azt mondtad akkor, hogy a szombat törvénye az emberért van, és nem az ember van a szombat törvényéért. A szombat törvénye azért tilt, hogy felszabadítson, és nem azért, hogy megbéklyózzon. Megjegyeztem. Minden szavadat megjegyeztem. És most hallottam, hogy valaki Betániában megszegte a szombat törvényét, és tetőt épített egy házra, és akkor én már tudtam, hogy az csak te lehetsz, és azért jöttem, de azt nem tudtam, hogy úgy hívnak, a názáreti. Menekülj, szépen kérlek, menekülj, mert ezek meg akarnak ölni, és meg is fognak ölni. Nekem most vissza kell menni.

- Menj gyorsan.

- Ne bízz ebben a tömegben. Sokan csak azért jöttek, hogy lássák, mikor elvisznek. Sokan nem szeretnek téged.

- Tudom. Ők azt szeretik, ami van, és nem kívánják azt, ami lehetne.

- Lehet, hogy ők vannak többen.

- Lehet.

A katona elment.

A kékruhás lány közelebb jött.

- Meg akarnak ölni. Miért?

Hagyta, hogy a lány átölelje.

- Mert megszegtem a szombat törvényét. A szombat törvényének megszegéséért pedig  a törvény szerint halálra kövezés a büntetés.

- Törvény, törvény, törvény. Nem akarom hallani ezt a szót.

A lány elengedte, háttal fordult, két karját oltalmazólag kitárta, kiáltása leért a Kidrón-völgy aljára és felkúszott a Templom oldaláig.

- Odafent törvényt ülnek. Ki akarja azt a törvényt?

- Senki – mondta az öregember.

Senki, mondta a mögötte álló, senki, senki, ment tovább a szó, mire a Siloám tornyától visszaért, szó már nem volt, csak morajlás.

Vállig érő hajú férfi lépett ki a tömegből, szakálla, köpenye sáros volt. Közelebb jött, megállt a terpentinfa alatt, a tömeg felé fordult.

- Tegnap zuhogott az eső, villámlott és dörgött az ég. A házam még nincs kész, nincs teteje. A feleségem vajúdni kezdett. A villám belecsapott a pajtába, a jószág szétszaladt. Akkor jött ő Betánia felől, gerendákat tett a konyha fölé, vesszőből és nádból fedelet csinált, a kisfiam már a fedél alatt született meg. Nem segíthettem, mert tegnap szombat volt, és nekem szombaton nem szabad dolgozni. Az eszembe sem jutott, hogy neki sem szabad. Mert nincs olyan, amit neki nem szabad, mert amit tesz, az a törvény. Csak rám nézett, és a kisfiam fejére tette a kezét, és tudtam, hogy ő a törvény. De amíg ő a tetőt készítette, ketten jöttek Betániából, aztán visszafordultak. És akkor tudtam, hogy kerülővel a Városba jönnek feljelentést tenni. Otthon hagytam a fiamat meg a feleségemet, elrohantam Betániába és Betlehembe, és mindenki tovább vitte a hírt, és most én is azt kérdezem tőletek, ki akarja, hogy törvényt üljenek őfölötte?

- Ő a törvény – kiáltotta a kékruhás lány.

Ő a törvény, mondták az elöl állók, és mire a Siloám tornyától visszaért a szó, már azt mondta mindenki, ő a Messiás.

A terpentinfa alá ült, nekitámasztotta a hátát, maga mellé tette a botot meg a tarisznyát. A sokezer ember mind leült a Kidrón-völgyben és hallgatott. A falevélről lecsúszó esőcsepp ebben a csöndben csattanó hangot adott, elnémultak a madarak is.

- Azt mondtam, ha istennel van beszélnivalótok, menjetek a Gecsemáné-kertbe vagy menjetek föl a Golgotára, vagy kerüljétek meg a Mórija-hegyet és menjetek az Emmaus felé vezető úton, menjetek bárhová, csak minél messzebb a Templomtól.

Úgy beszélt, mintha egy emberhez szólna, alig emelte föl a hangját.

- Akkor hallgattatok, és láttam az arcotokon, nem szeretitek, amit mondok, mert nem értitek, miért mondom. Ha pedig nem értitek, akkor vagy rosszul mondom, amit mondok, vagy rossz az, amit mondok. Azt mondtam, ha istennel van beszélnivalótok, menjetek bárhová, csak minél messzebb a Templomtól. Előbb pedig azt kérdeztem, mit akartok a Templomban? Mit akartok Jeruzsálem legnagyobb állatkereskedésében? Mit akartok a pénzváltók között? Mert az nem jutott eszembe, hogy nem nektek kell elkerülnötök a Templomot, ha beszélnivalótok van istennel, hiszen nem ti tettétek Jeruzsálem legnagyobb állatkereskedésévé.

Benyúlt a tarisznyába, kivett egy köteg pergament. Lapozgatott. Egyetlen ember sem mozdult.

- Mózes törvényei között nem találtam egyet sem, ami azt írná elő, hogy neked meg neked vagy a te kicsi gyerekednek pénzt kellene váltanod, és ezért a Templomban annyi asztalt kell felállítani, hogy te meg te vagy a te kicsi gyereked már nem fértek be. De ti mindannyian akartok ünnepelni, és az ünnepen az ember nem akar egyedül lenni. És ha a Gecsemáné-kertben vagy a Golgotán találkozhattok istennel, miért ne találkozhatnátok vele a Templomban, ahol együtt lehettek? Egy kérdés maradt csak. A kufárokkal akartok találkozni vagy istennel?

Sokezren mondták ki a szót egyszerre.

- Istennel.

Felállt, vállára vette a tarisznyát, az öregemberre nézett.

- Azt kérdezted, miféle törvény szerint lehet titeket kitiltani a tornácról. A főpap azt mondta, pogányok vagytok. Ti itt mind, akiket prozelitáknak neveznek a Templom papjai. Előkelő, finom emberek a papok, görögül szólnak hozzátok, mert nem akarnak vagy nem mernek arámiul megnevezni titeket. Hogy csak a néhány írástudó értse, jövevények vagytok vagy talán éppen idegenek, nem is mehettek be a Templomba, csak a Pogányok Udvarába. Most már oda sem. Dehát prozelita itt mindenki, mert szabad bejárása a Templomba már csak a papoknak van és a kufároknak. A Nikánor-kapuhoz vezető lépcsőn kalitkák és ketrecek állnak, az Asszonyok udvarán pénzváltó asztalok, pénz pengése veri fel a Királyi Oszlopcsarnok és Salamon Csarnokának csendjét. Jövevény vagyok én is, jövevények vagytok mindannyian. Most megyek és kizavarok a Templomból minden kufárt.

Ment. Felálltak előtte, félrehúzódtak, széles utat nyitottak a Szemét-kapuig. Mögötte összezárt a tömeg, mentek utána némán és zajtalanul. 

Názáreti 18.

Van itt még valami. Ha már szó esett a hitvallásokról, meg kell említenem egy érdekes és jellemző epizódot ezeknek a történetéből. Ismeretes egy harmadik hitvallás is, az úgynevezett Athanasius-i hitvallás. Szent Atanáziuszról van elnevezve, talán senki nem tudja, miért. Szent Atanáziusz meghalt ugyanis 373-ban (utánanéztem), a hitvallás keletkezését viszont 430. és 589. közé teszi a tudomány (ez az a tudomány, aminek hiszek, mert egzaktumokkal dolgozik). Ez különben nem túlságosan érdekes, az időpontokkal mindig baj van, a carbon-módszer nem tett jót a legendákra bazírozó történet "tudománynak". Az sokkal érdekesebb, hogy ez a hitvallás 1965. óta nem létezik. Nincs, ne is tessék keresni. Mindjárt elmondom a tudnivalókat, előbb tessék szíves lenni elolvasni, tanulságos lesz:

1. Aki üdvözülni akar, annak mindenekelőtt az egyetemes-keresztyén hitet kell megtartania,
2. mert aki ezt nem őrzi meg teljesen és sértetlenül, az kétségtelenül örökre elkárhozik.
3. Az egyetemes-keresztyén hit pedig ez: az egy Istent a háromságban, a háromságot pedig az egységben tiszteljük;
4. s ne keverjük össze a személyeket, se a lényeget szét ne válasszuk.
5. Más személy ugyanis az Atya, más a Fiú, más a Szentlélek:
6. de egy az Atya, a Fiú és a Szentlélek istensége, egy a dicsőségük, egyformán örök a fenségük.
7. Amilyen az Atya, olyan a Fiú. olyan a Szentlélek is:
8. Nemteremtetett az Atya, nemteremtetett a Fiú, nemteremtetett a Szentlélek.
9. Végtelen az Atya, végtelen a Fiú, végtelen a Szentlélek.
10. Örökkévaló az Atya, örökkévaló a Fiú, örökkévaló a Szentlélek, -
11. de mégsem három az örökkévaló, hanem egy az örökkévaló.
12. Ugyanígy nem három a nemteremtetett, s nem három a végtelen, hanem egy a nemteremtetett és egy a végtelen.
13. Hasonlóképpen: mindenható az Atya, mindenható a Fiú, mindenható a Szentlélek;
14. de mégsem három a mindenható, hanem egy a mindenható.
15. Ugyancsak: Isten az Atya, Isten a Fiú, Isten a Szentlélek,
16. de mégsem három az Isten, hanem egy az Isten.
17. Ugyanígy: Úr az Atya, Úr a Fiú, Úr a Szentlélek,
18. de mégsem három az Úr, hanem egy az Úr.
19. Mert amiképpen a keresztény igazság arra késztet, hogy mindegyik személyt külön-külön Istennek s Úrnak is valljuk, - ugyanúgy az egyetemes keresztyén hit nem engedi, hogy három Istenről vagy Úrról beszéljünk.
20. Az Atyát senki sem alkotta, se nem teremtette, se nem szülte.
21. A Fiú egyedül az Atyától van, - nem alkottatott, nem teremtetett, hanem született.
22. A Szentlélek az Atyától és a Fiútól - nem alkottatott, nem teremtetett, hanem jön.
23. Egy tehát az Atya, nem három Atya, egy a Fiú, nem három Fiú, egy a Szentlélek, nem három Szentlélek.
24. Ebben a háromságban pedig nincs elsőbb és későbbi, nincs nagyobb és kisebb,
25. hanem mind a három személy egyformán örökkévaló és egymással egyenlő: s ezért - ahogy előbb már mondtuk - a háromságot minden esetben az egységben, az egységet pedig a háromságban kell tisztelnünk.
26. Aki tehát üdvözülni akar, az így vélekedjék a Szentháromságról.
27. Az örök üdvösséghez azonban szükséges, hogy bizodalmas hittel higgye Jézus Krisztus Urunk emberrélételét is.
28. Az tehát az igaz hit, hogy higgyük és valljuk: a mi Urunk Jézus Krisztus Istennek Fia - Isten is és ember is:
29. az Atya lényegéből az idő előtt született Isten, - s az anya lényegéből az időben született ember.
30. Egészen Isten, egészen ember, - értelmes lélekkel és emberi testtel.
31. Egyenlő az Atyával istensége szerint, kisebb az Atyánál embersége szerint.
32. S jóllehet Isten és ember, mégsem két, hanem egy Krisztus.
33. Egy pedig nem úgy, hogy az istenség testté változott, hanem úgy, hogy Isten magára öltötte az emberséget.
34. Teljesen egy, nem a lényeg egybeolvadása, hanem a személy egysége miatt.
35. Mert amint az értelmes lélek és a test egy ember, úgy az Isten és ember is egy Krisztus;
36. aki üdvösségünkért szenvedett, leszállt a pokolba, feltámadt a halálból,
37. fölment a mennybe, az Atya jobbjára ült, onnan jön el megítélni élőket és holtakat,
38. eljövetelekor minden embernek saját testében fel kell támadnia és cselekedeteiről számot kell adnia;
39. és akik jót cselekedtek, az örök életre jutnak, akik rosszat, az örök tűzre.
40. Ez az egyetemes-keresztyén hit; aki ezt nem hiszi bizodalmas és tántoríthatatlan hittel, az nem üdvözülhet.

Na? Akkor pedig jól kinézünk. Nincs üdvözülés (engem is folyton ezzel fenyegettek gyerekkoromban, akkor sem tudtam, mit jelent, azóta sem tudom, de ha megkérdeznek, akarok-e üdvözülni, lehetséges, hogy azt mondanám, inkább nem).

Ronda dolog egy hitvalláson poénkodni, bocsánat. A Szent Atanáziusz nevével jelzett hitvallással egészen a második vatikáni zsinatig várt az egyház. Az illető szenttel voltak ugyanis bajok, mindjárt elsőnek az ortodoxia, aminek egyházatyái közül ő volt az első és mindmáig legjelentősebb. Az ortodoxia pedig nemcsak a szeplőtelen fogantatást nem fogadja el, hanem a pápát sem. A pápaság tekintélyét nem elismerni pedig megbocsáthatatlan. Közben viszont Szent Atanáziusz volt az ariánusok legádázabb ellenfele (Arius azt állította, hogy a Fiú-isten nem öröktől való, hanem az Atya-isten „teremtménye”. Vagyis nem egylényegű /homouszion/, hanem hasonló lényegű /homoiuszion/ az Atyával - tetszik emlékezni arra a bizonyos i betűre Az ember tragédiájából. Ezzel sok kortársa szerint Jézus isteni voltát, s egyúttal a Szentháromság tanát tagadta). Atanáziusz az ariánusok tételeinek tagadásával tagadhatatlan érdemeket szerzett.

A mérleg serpenyőjét végül 1962-ben nyomta le Szent Atanáziusz kártékonysága - a második vatikáni zsinat nem tudott megbocsátani, a hitvallást törölték, a Quicumque-hitvallás a zsinat végén, 1965-ben kikerült a liturgiából (kissé jellemzőnek gondolom ezt az egyházi körökben meggyökeresedett elnevezést - a hitvallás első szavát használták, a quicumque szó szerint azt jelenti: bárki).

Hitvallások, szabályok miegymás. Tegnap azt mondtam, ezentúl nem teszek ide részleteket a könyvemből, csak mondatokat, de egy résznek most itt a helye, ha elnézik nekem a következetlenséget.

Abimelek fölállt.

- A maszadai helyőrség. Már emlékszem. Öt éve Maszadán volt dolgom. Ha jelenlétével tisztel meg bennünket a praefectus castrorum, Rómából jövet benéz Jeruzsálembe, aztán nyomban siet Maszadára. Ott szeret lakni. Heródes fürdőházát érzi magához méltónak. Odarendeli mind a négy légió parancsnokait. Meg lányokat, fiúkat, kecskéket, kinek-kinek ízlése szerint. A maszadai helyőrség parancsnokának jól kell ismernie a helyi viszonyokat. A római hadsereg ezredese csak római polgár lehet. Egy arámiul beszélő római polgár, aki saját feladatának tekinti a te megölésedet. Nem nehéz következtetni, miért olyan nagy ember az ezredes.

A fekete köpenyes még mindig a fának támaszkodott. Halkan szólt, amikor már mindannyian őt nézték.

- Jobb, ha most oldozzátok el a kezemet, akkor talán a korbácsolástól eltekintek, és irgalmas lesz nektek a keresztre feszítés.

Abimelek talpra segítette a két jeruzsálemi katonát. Aztán az ezredest.

- Indulás. Te ilyenkor hogyan állod meg, hogy szét ne verd a fejét? Mert én nagyon nehezen.

Fölvette a tarisznyát és a botot. Odament a katonákhoz, kivette a szájukból a kendőjüket, visszarakta a batyujukba. Rájuk nézett, megveregette az arcukat. A katonák elfordították a fejüket.

Abimelek összefogta a két ló kantárszárát. Mentek.

- Nem válaszoltál a kérdésemre, mondta Abimelek.

- Csak gondolkoztam. Egy csatában Aszahél, Joav testvére, üldözőbe vette Avnert. Avner, menekülés közben visszafordult, és leterítette Aszahélt. A városkapuhoz érve Joav számon kérte Avneren, hogy miért ölte meg a testvérét. Rodef volt, védekezett Avner.

Megállt, Abimelekre nézett.

- Ismered a rodef törvényét? Három olyan tilalom van, amit még akkor sem szeghet meg senki, ha különben őt megölik: az emberölés, a bálványimádás és a házasságon kívüli kapcsolat tilalma. Minden más parancsolatot meg lehet, meg kell szegni, ha az ember élete veszélybe kerül. De a rodef törvénye ezek fölött áll.

Újra elindultak.

- A rodef az üldöző, a nirdaf az üldözött. A rodef a nirdaf életére tör, aki pedig a másik ember életére tör, az lemond a maga életéről. Mózes törvénye szerint a nirdaf megvédheti a saját életét, a rodef élete árán is. Mert az Úr megvédi a gyengébbet, aki hozzá fordul oltalomért, így szól Mózes törvénye. És mert a nirdaf gyengébb, a rodefet bárki megölheti.

- Az ezredes a te életedre tört, akkor én a törvény szerint megölhetem.

- Nem én voltam a gyengébb.

- De igen. Megvédted, azt találtad ki, nehéz elásni. Gyenge voltál megölni egy rodefet.

- Nem ölni gyengeség?

- Most mondtad, Mózes törvénye szerint az. Gyengeség.

- Igazad van. A rodef törvénye szerint ezt az embert meg kell ölni.

- Akkor – kérdezte Abimelek.

- Mózes törvénye rossz.

Az ezredes és a két katona megállt.

Ment még néhány lépést, majd megállt, visszafordult, leszúrta a botot. Feje fölött a nap egyre táguló ívben kezdte világosra fakítani a hajnali ég mélykékjét, a tölgyek lombjában már csak egy-két keletnek forduló levél billegett. Abimelek, a két ló és a három hátrakötött kezű szétszórtan álltak a fák között.

- A rodef törvénye nem a gyenge oltalmazása, hanem az erőszak dicsőítése. A rodef törvénye azt jelenti, hogy a ne ölj parancsolata nem érvényes, hogy az ember életénél vannak fontosabb és értékesebb dolgok. A rodef törvénye nem az üldözöttet szabadítja fel az ölés tiltása alól, hanem az üldözőt. Ne ölj, mondja a hatodik parancsolat, csak ölj nyugodtan, majd aztán megmagyarázzuk, mondja a rodef törvénye. Nincs magyarázat. Sem mentség. Az ölés tiltása alól ember nem adhat felmentést, amíg csak szaporodni képes, de teremteni nem. Mózes törvénye nem isten törvénye.

- Gyalázat. A törvényt be kell tartani.

Állt a botra támaszkodva, nézte az ezredest.

- Melyiket?

- A fontosabbikat. A rodef törvényét. Hogy ölni kell.

- Öltél már, ezredes?

- Már hogy ne öltem volna.

- Szeretsz ölni, ezredes?

- A foglalkozásommal jár.

- Szeretsz ölni?

- Az olyanokat, mint te, nagyon.

- Szeretnél megölni?

- Megérdemelnéd.

- Szeretnél megölni?

- Meg foglak ölni.

- Abimelek, oldozd el.

- Uram, ne.

- Oldozd el.

Abimelek odalépett, elvágta a kötelet. Az ezredes a csuklóját dörzsölte.

- Azzal a bottal nem egyenlő a küzdelem.

- Meg szoktad beszélni a feltételeket azokkal, akiket aztán később megölsz? Vigyázol arra is, hogy neked ne legyen előnyöd? Akkor miért hoztad magaddal a pugiót, amikor engem vártál most a betániai úton?

- Anélkül is elbántam volna veled, ha nincs nálad bot.

- Legyen. Ha úgy gondolod, hogy igazságtalan hátrányban lennél.

Levette válláról a tarisznyát, letette a földre, melléhelyezte a kőrisbotot. Még föl sem egyenesedett, máris oldalt vetette magát, térden rúgta a feléje rohanó ezredest. Az felbukott, épp mellette terült el. Elkapta és a két lába közé vette a fekvő ember karját, maga felé rántotta, ballábával a mellét nyomta le, majd a jobb térdhajlatába fogta az ezredes torkát, és egyre nagyobb erővel szorította a földre. Amikor a szabadulni próbáló, feszülő test ernyedni kezdett, és megszűnt a levegő után kapkodó hörgés, akkor elengedte.

Felállt, elvette az egyik jeruzsálemi katona kulacsát, letérdelt, a tenyerébe öntött vízzel meglocsolta az ezredes homlokát és halántékát. Leült, várt.

A többiek nem mozdultak, csak a lovak farkának csapdosása hallatszott.

Az ezredes lassan magához tért.

- Nem öltél te embert soha. Legföljebb szerettél volna. Egy-két napig fájni fog a karod is, a nyakad is, de nagyobb bajod nem esett.

Fölsegítette az ezredest.

Az ezredes körbe forgatta a fejét, köhögött, a lógó balkarját tapogatta, aztán egy hirtelen mozdulattal ismét támadásba lendült. Oldalról akkora ütést kapott, hogy recsegett az állkapcsa. Porzott a fű, ahogy elvágódott. Nehezen állt fel.

Lehajolt a tarisznyáért és a botért, ránézett az ezredesre, aztán a többiekre.

- Akarod megpróbálni még egyszer? Mit akarsz bizonyítani? Hogy a rodef törvénye isten törvénye? Bebizonyíthatod. De ahhoz az kell, hogy megöljelek. A rodef törvénye szerint meg kell, hogy öljelek, háromszor támadtál rám azzal a szándékkal, hogy elvedd az életem, holott egyszer is elég lett volna. Akarod, hogy megöljelek?

Az ezredes leült a földre, tenyerébe temette az arcát.

- Nem tudom bebizonyítani, mert ha megölsz, már nem fogom tudni, hogy megöltél.

- Ha akarod, másképpen is magyarázhatjuk a törvényt. Te támadtál rám, de én nem a gyengébb vagyok, hanem az erősebb. Megvertelek, te vagy a nirdaf, én váltam rodeffé. A törvény szerint jogod van megölni engem. Akarsz most engem megölni?

- Nem.

- Akarod, hogy megöljelek?

- Nem.

- Adjatok neki vizet, aztán menjünk.

Názáreti 17.

Öntsünk végre tiszta vizet a nyílt kártyák közé. A rádiósok utolsó (már tényleg az) nagy, még mindig fiatal nemzedékének a kiemelkedően tehetséges beszélő-szerkesztő riportere, Oláh Andrea készített velem egy interjút, aminek a végén föltette a kérdést: nem azért írtam-e a Názáreti című könyvet, hogy világossá tegyem, Jézust ma is megölnék.

De. Azért. Azért is. Meg azért, hogy a keresztény egyház ezerhatszáz éve ellenállhatatlanul működő, vakhitűt és bizonytalankodót ledaráló fogaskerekei közé hintsem a mondataimat. Első hallásra ez taszító nagyképűségnek hangzik, dehát nem azt mondtam, hogy azok a fogaskerekek ettől majd elkezdenek csikorogni, aztán bedöglik az egész gépezet, csak azt, hogy ebben a reményben írtam a könyvemet. Hogy Jézusnak a Názáreti című könyvből áradó szelleme mostantól kísérteni fogja a szemüket folyton égre emelő ájtatosokat, és esetleg évtizedek múltán kiűzi őket a Templomból mint bűnnel és hamis megbocsátással kufárkodókat.

Az általam használt forrásmunkák írói közül a két legfontosabb Raj Tamás és Vermes Géza - sajnos egyikük sem érte meg a könyvem elkészültét. Raj Tamás állandó figyelemmel kísérte a munkámat, olykor az éjszaka közepén hívtam fel, ha szükségem volt valamilyen adatra, Vermes Gézát nem ismertem személyesen, de talán említettem valahol, Tamástól tudott a könyvemről, az etoni teológus egyetemistát is neki köszönhettem, aki a végső fórum lett a bizonyosságban: soha senki semmit nem írt a názáreti 9 és 19 éves kora közötti életéről, ami ismerhető volna.

Vermes Gézának, a nagyszerű oxfordi történésznek A zsidó Jézus című könyvéből idézek:
"Kedvemre való az a felismerés, hogy a római katolikus egyház határozott állásfoglalásra jutott Jézus zsidó voltának elismerésében és abban, hogy a keresztény teológusoknak komoly figyelmet kell szentelniük a zsidó tudósok idevágó kutatásainak."
Jó, nem? A római katolikus egyház mostanáig ugyanis nemcsak Jézus zsidóságát nem volt hajlandó tudomásul venni (jelzem, most is érzek némi kényszeredettséget), hanem Jézust magát sem.
Tetszik emlékezni? Korábban említettem, Raj Tamás (hozzám hasonlóan, csak ő sokkal régebben) nem állhatta, ha Jézus neve mögé odatették a "Krisztus" szót. Még valami A zsidó Jézusból:
"A keresztény egyház szenvedélyes érdeklődést mutat ugyan Krisztus öröktől való létezése és dicsőséges túlvilági léte iránt, földi pályafutásáról azonban semmit nem közöl a hívőkkel, vagyis mindössze annyit, hogy megszületett és meghalt. A Hitvallás történelmi kapaszkodója nem maga a názáreti Jézus, hanem a kegyetlenségéről hírhedt másodvonalbeli római állami hivatalnok, Pontius Pilátus."
Az ezután következők megértéséhez kénytelen vagyok olyan ismereteket közölni, amiket leginkább elfelejtetni szeretnék, de Vermes mondatainak megértéséhez sajnos szükségesek.
A Hitvallásról van szó. A hitvallás az illető vallás "tanításainak" (idézőjel tőlem) összefoglalója. A keresztény vallás első Hitvallása a Nikaia-Konstantinápolyi 381-ből. A második, ennél rövidebb, de a lényeget érthetőbben összefoglaló az úgynevezett Apostoli hitvallás. Ideteszem a szövegét:

"Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában,

mennynek és földnek Teremtőjében.

És Jézus Krisztusban,

az Ő egyszülött Fiában,

a mi Urunkban,

aki fogantatott Szentlélektől,

született Szűz Máriától,

szenvedett Poncius Pilátus alatt;

megfeszítették, meghalt és eltemették.

Alászállt a poklokra,

harmadnapon feltámadt a halottak közül,

fölment a mennybe,

ott ül a mindenható Atyaisten jobbján,

onnan jön el ítélni élőket és holtakat.

Hiszek Szentlélekben.

Hiszem az egyetemes/katolikus anyaszentegyházat,

a szentek közösségét,

a bűnök bocsánatát,

a test feltámadását

és az örök életet. Ámen"

Ugye nem akarják, hogy ezt itt fönt elemezgessem? Hogy például a "Jézus Krisztusnak" miért is kellett a poklokra alászállni, és miért "az egyetemes katolikus anyaszentegyházat" kell hinni?

Na jó, ezt hagyjuk. A lényeg talán érthető. A "történelmi kapaszkodó", ahogy Vermes Géza írta, azaz a létezett személy Pilátus. A többi az a vakszöveg, amin én már akkor is csodálkoztam, amikor családi parancsra ministrálni jártam, hogy ugyanis, ezt miképpen lehet komolyan venni? Felnőtt emberek ebben "hisznek"? De mennyien!

Az a bődületes az egészben, hogy a harmadik sorban említett "Jézus Krisztus" éppúgy nem valóságos, mint az összes többi (Pilátus kivételével), és ezt a katolikus egyház mindeddig rendjén valónak találta - Vermesnek elhiszem, hogy talán már elgondolkodtak. És a "hívők" (szívesebben nevezem őket vallásosoknak) csak mondják, mormolják minden nap, eszükbe nem jut, hogy istennek hogyan lett a fia... na tényleg hagyjuk ezt.

Mostantól már csak mondatokat veszek ki a könyvemből.

A bűnt és a büntetéstől való félelmet azok a hatalomtól tébolyultak ültették az emberbe, akik mitrát tesznek a fejükre, és isten szolgáinak nevezik magukat.

Názáreti 16.

Két évvel ezelőtt kapott Nobel-békedíjat Malala Júszafzai. Emlékeznek rá? Ugye nem? Ő az a kislány, akit 2012-ben meg akartak gyilkolni a tálibok. Túlélte a támadást. Valahogy Angliába került. Nem Magyarországra. Érdekes, nem? Pedig ide is hozhatták volna, közelebb vagyunk, jók a baleseti sebészeink, akkor még itthon voltak, nem Angliában. Akkor még nem volt telepiszkolva az ország a csúti futballista idegen- és vallási gyűlöletével.

De a gyűlölet már akkor is itt volt. A vallás keltette gyűlölet természetét nehéz leírni, hőfoka vallásonként és népenként változik. A kereszténységére - különösen az utóbbi években - melldöngetően büszke magyarországi primitívek a keresztényi szeretet jegyében nem engedték volna ide Malala Júszafzait. Egy nő (a fene emlékszik a nevére) menekülteket gáncsolt el, fölrúgta a menekültek gyerekeit. Egy nő.

A jelenkori népvándorlás nyilvánvalóan a vallásról szól. A Föld emberlakóinak legförtelmesebb mételyéről. A jó Thomas Robert Malthus már a 18. században közel járt a felismeréshez, midőn leírta megnyugtató elméletét a természet gondoskodó működéséről: a népességnövekedés jótékony féken tartásáról értekezett, aminek megoldásában bizton lehet számítani a járványokra, valamint a háborúkra és a bűnre. Utóbbiról nem sikerült alapos elemzést adnia, megakadályozta benne hithű anglikán vallása, pedig nem járt messze a teljességtől. Talán tudta is, a bűn úgy járul hozzá a népesség csökkentéséhez, hogy a különféle vallások a különféle istenek nevében irtják az embereket. A gyerekeket is.

Kevés taszítóbb megnyilvánulását ismerem az emberi ostobaságnak, mint annak feltételezését, hogy Jézusnak bármi köze lehetett a kereszténység megalapításához.

A magdalai öbölben halászhajók köröztek. Ahogy lassultak, felhallatszott a szélbeálló vitorlák csattogása, a felszínre emelkedő körhálóban kevés keserűhal csillogott.

- Nagyapával szoktuk nézni a halászokat. Egyszer megkérdezte, tetszik-e nekem, amit látok. Azt mondtam, hogy nem. Pedig szép. De én azt látom, hogy küszködnek a halak. Ez olyan kislányos dolog, ugye?

- A nagyapád mit mondott?

- Semmit, csak bólogatott. Aztán később egyszer azt mondta, most nézzek a halászok szemével, akkor mit látok. Azt mondtam, sok halat vagy kevés halat. Sok munkát vagy keveset, sok pénzt vagy keveset. És azt nem, hogy sok embernek lesz mit ennie? Azt nem.

- A halász nem gondol arra, hogy sok embernek lesz mit ennie?

- Ha arra gondolna, nem halász lenne.

- Hanem mi?

- Azt nem tudom. De ha arra gondolna, akkor olyan lenne, mint a nagyapám, de olyan ember nincs. Talán csak még egy. Ha te lenézel a tóra, és látod a halászokat, mire gondolsz?

- Így már nem ér, mert már mindent elmondtál.

Ültek a lépcsőn, nézték a tavat.

- De azért megmondom. Semmire sem gondolok, csak rád. Amióta ma reggel először láttalak itt a fűben hasalni, semmire sem tudok gondolni.

- Pedig nagyon okosakat mondtál a nagyapámnak.

- Neked akartam okos lenni.

- Nem is vagy olyan okos, csak énértem lettél az?

- Nem. Vagyis igen. Nem is vagyok okos, csak teérted.

Ült a két tenyerére támaszkodva, a balkezét lassan csúsztatta a lépcsőn, amíg az ujja hegyével el nem érte Mirjam kezét. Mindketten elszántan nézték a tavat.

- Szép vagy. Lehet, hogy az is elég lett volna, hogy nagyon szép vagy, nem kellett volna okosnak is lenned.

Mirjam kicsit fölemelte a tenyerét, aztán rásimította a közeledő kézre.

A halászok átkiabáltak egymásnak. A Kafarnaum felé eső oldalon lévő három hajón meg-megbillentették a vitorlarudat, hogy a nyugati szél belekaphasson a vászonba, és közelebb sodródjanak a többiekhez. Akkor a dél felőli hajókra átdobták a húzókötelet. Mintha sok nagy dob peregne, úgy szólt a hajók oldala, mikor kiemelték a vergődő halakat.

- Nem, mégsem lett volna elég, hogy csak szép vagy. Mert akkor mindig csak ugyanolyan vagy. Holnap is szép vagy meg holnapután is.

- Amikor elmentem reggel meg amikor futottam visszafelé, mindig csak a te arcod volt előttem, és egyáltalán nem unatkoztam tőle. És Kafarnaumban a fiúkkal azért nem tudtam rendesen játszani, mert rájuk néztem, és akkor is a te arcodat láttam. Tamás azt mondta, olyan vagyok, mint egy bolond. Most még csak a tavat látom, mert nem merek még rád nézni, de azt tudom, hogy egész életemben nem szeretnék semmit sem annyira, mint a te arcodat nézni.

- Az más. Az nem a szépség miatt van, hanem a szeretettől. Mert a szeretet nem unalmas. De szeretni akkor is tudnálak, ha csúnya volnál.

- És ha buta is?

- Akkor is. Ha mostantól csúnya lennél és buta, akkor is.

- De ha csúnyán és bután jövök ide, akkor észre sem vettél volna.

- Dehogynem.

Szorították egymás kezét, és nézték a tavat. Úgy ültek.

Mirjam lassan oldalt fordult, ránézett. Átkarolta a nyakát, magához húzta a fejét, megpuszilta a homlokát. Két tenyerébe vette az arcát.

- Kicsit vérzett. Mostantól már nem fog. Ha majd vérzel, mindig csak megpuszilom a sebedet, és akkor eláll a vérzés, és soha többet nem tud majd vérezni. Soha többet.

Délire fordult a szél. A halászhajók elindultak Kafarnaum felé.

- Gyorsan veszed a levegőt.

- Te is. Egyszerre vesszük gyorsan.

- Akkor is, ha idehajtom a fejemet a válladra?

- Akkor én biztos még gyorsabban.

- Jó, én is.

Két karral ölelte magához Mirjamot, arcát a kislány fejére fektette, és nagyra nyitott szemekkel, erősen nézte a tavat.

- Most is félek. Hogy egyszer el kell engednelek.

- Sosem kell, hogy elengedj. Most már mindig így maradunk. Nézd.

Mirjam kicsit odébb ült.

- Látod? Most is itt van az arcod a kezemben. Érzem. Ha felállok és elmegyek a kert végébe, akkor is itt van az arcod a kezemben. És ha sokkal messzebbre megyek, akkor is.

- Azért ha visszatennéd a fejedet ide a vállamra, akkor azért jobb lenne.

Mirjam nevetett, közelebb csúszott, átölelte a derekát, a vállára hajtotta a fejét.

- Így?

- Igen, így.

Átkarolták és szorították egymást.

Elengedte Mirjamot, eltolta magától, nézte. Két tenyerébe vette az arcát, ujjaival kiemelte a haját a homlokából, aztán visszaengedte. Újra elengedte, nézte.

- Soha többet nem leszek nélküled. Itt vagy benne minden gondolatomban, amíg élek, igaz. Most gyere vissza. Amikor lehet, akkor azért mindig legyél itt.

- Miért nem lehet mindig?

- Nem tudom. Mert nekem el kell menni dolgozni, mert mi szegények vagyunk. De ha nem volnánk szegények, akkor is kellene dolgoznom, mert az apám azt mondta, bizonyítanom kell, hogy okkal és céllal jöttem a világra.

- Ki az apád és mit csinál?

- Ács. Józsefnek hívják.

- Okkal és céllal? Neked semmi okod nem volt a világra jönni.

- Az ok az volt, hogy valakinek célja volt velem.

- Kinek?

- Azt nem tudom. Apám ezt szokta mondani. Talán neki volt az a célja, hogy jó ács legyek.

- Szép házat tudsz készíteni meg asztalt meg széket? Az tetszik nekem, amit az apád mond, hogy valakinek célja volt veled, de ezt nem mondaná, ha azt akarná, hogy jó ács legyél.

- Az kevés?

- Ács sok van, talán jó ács is.

- Tudom már. A cél az volt, hogy veled élhessem végig az életemet. Gyere, mutatok valamit. Szólj Adónijának, hogy lemegyünk a vízhez. Mégse, odalát, ha kijön a konyhából.

Fogta Mirjam kezét, lefutottak a tópartra.

- Biztosan te is szoktad, de biztos te is csak egyedül, úgy sokkal jobb, hogy velem vagy. Feküdjünk hanyatt a vízre, és úgy szeretném, hogy foghatnám a kezedet. Így majd csak a másik kezünkkel tudunk egyensúlyozni, de az elég lesz. Érzed? Így voltunk egyedül, és így most megint majdnem olyan.

Feküdtek a vízen, fogták egymás kezét, lassan sodródtak körbe-körbe, ahogy a partra kicsurgó és visszahúzódó hullámok himbálták őket.

- Sosem jutott eszembe – mondta és oldalt nézett Mirjamra –, hogy lehetek egyszer magamban mással. Érted?

- Azt hiszem, nem – mondta Mirjam hosszú szünet után. – Pedig nagyon szeretném érteni, mert ez most nagyon fontos volna. Azt hiszem.

- Mielőtt megszülettem, ilyen volt a világ, na jó, majdnem ilyen, de akkor egyedül voltam, és az a tökéletes, amikor te olyan vagy, mintha én lennél, én meg te lennék.

- Ezt egy kicsit értem, de az elejét nem. Hogy mielőtt megszülettél.

- Hát amilyen akkor. Hogy látod a mostaninál nagyobb és színesebb fényeket, és hallod a hangokat, amik először mindig tompán szólnak, aztán élesek lesznek. És akkor szólnak hozzád, és elmondanak mindent arról a végtelen világról, amiben lebegsz, és ami gyönyörű, és én mostanában jöttem rá, hogy az azért volt olyan gyönyörű, mert ott semminek nincs neve. Mert az nem jó már, amikor szavak jönnek, mert a szavak abban a pillanatban, mikor kimondják őket, rögtön elkezdenek harcolni egymással. Én erről még soha senkivel nem beszéltem, mert ezekkel a dolgokkal az embernek egyedül is kell maradnia, de te olyan vagy, amilyen az a világ volt. Nem jól mondtam, félreérthető volt, nem mondják, amit hallasz, hanem azok csak hangok, de sokkal jobban tudod, mit kell érteni, mintha mondanák. Nem tudom jól elmagyarázni, dehát te ezt úgyis jobban tudod.

Érezte, hogy Mirjam megszorítja a kezét és magához húzza. Oldalt fordultak, szorították egymást. Azt nem lehetett eldönteni, hogy Mirjam szeme könnyes volt-e vagy csak vizes, de eléggé csillogott. Valószínűleg nem lehetett könnyes, mert nevetett, az arca is meg a szeme is. És nagyon magához ölelte, aztán kicsit elengedte, aztán megint jobban magához húzta.

- Erről még soha senkinek nem beszéltél? – kérdezte Mirjam.

- Nem. És nem is fogok soha.

Adónija jött ki a konyhából.