Azt szeretném kérni, hogy segítsenek, mert én tehetetlen vagyok. Le fog esni a könyvem, mint egy kanál méz.
Most nagyképűsködni készülök, aki az ilyesmit rosszul tűri, itt álljon meg, ne olvasson tovább.
Azt mondják a hozzáértők, ez a könyv fontos, az egyik legfontosabb, amit az utóbbi időben írtak. De hiába az, éppen azokhoz nem jut el, akikhez azért kellene eljutnia, hogy célhoz érjen. A milliókat "elérő" média olyanokat juttat el a milliókhoz, akikre a tömegek kíváncsiak, a tömegek pedig a saját szellemi színvonalukon lévőket akarják, mert magukat akarják nézni, ahogyan a majom nézi magát a tükörben.
Most jön a nagyképűség. A "fejlődés" jelen állapotát tekintve tény, hogy a civilizáció legmagasabb fokán az atlanti térség tartózkodik, azaz a magukat kereszténynek nevező országok (egyelőre nem bizonyítanám a megállapításomat, csak közlöm, ehhez a kereszténységnek úgyszólván semmi köze nincs, az ázsiai "kistigrisek" meg a nagytigris Japán egy teljesen más ideológia alapján - inkább attól függetlenül - jutott el ugyanerre a szintre, és az ebből a szempontból mindegy, mennyit másoltak a nyugati technikai kultúrából és mennyi a sajátjuk).
Ennek a keresztény alapú civilizációnak a népe körülbelül annyiban van magasabb tudati szinten a hettita harcosnál, amennyiben tudja, hogyan kell felszállni a villamosra. Dehát erre a három évezreddel ezelőtt élt harcost is meg lehet tanítani néhány másodperc alatt. A keresztény alapú civilizáció népe ugyanis nem azt a technikai kultúrát hordozza magában zsigeri szinten, amit három évezred óta pár tucat ember létrehozott, hanem ugyanazokat a pogány mítoszokat és beépült reflexeket, amikkel a hettita harcos élt együtt. Az atlanti térség népe azért utasítaná vissza felháborodottan, amit állítok, mert ők a Bibliára esküsznek, és nem Tarhuntaszra, a viharistenre. Egyelőre nemcsak hiába magyaráznám, miszerint a kettő között alig van különbség, hanem inkább azt kockáztatnám, hogy minimum eretneknek nyilvánítanak és máglyahalálra ítélnek.
Pedig alig van különbség. Elmondtam, leírtam már sokszor: a Bibliára esküdő amerikai elnök és a dobozba zárt szellemek előtt cincogva táncoló andamán földműves lényegében ugyanazt teszi - rituális mozdulatsort mutat be egy jelkép előtt, az egyik tagolt hangokkal kíséri a tevékenységét, a másik cincog.
A Bibliára pedig azért lehet esküdni, mert bár ezt még soha senki nem mondta ki azok közül, akik a Bibliára esküdöznek, de attól még tény: a Biblia pogány mítoszok és mondák helyenként módosított, máshol kiegészített változata. Emberek által szentnek (azaz emberfelettinek) nyilvánított szövegek. Amik addig szentek (más néven érinthetetlenek), amíg ezt a közmegegyezést fel nem váltja egy másik. Mely közmegegyezés ki nem iktatja egyszer s mindenkorra a szentség fogalmát az ember életéből. Ami eltörli a kétségbevonhatatlant, a megkérdőjelezhetetlent és az érinthetetlent.
A fentebb említett, keresztény civilizációban élő embermilliárdok szellemi állapotának igen jelentős százalékban a Biblia az oka. Pontosabban az a fals szemlélet, ami mindig kártékony volt, de a nem is olyan régmúltig praktikus magyarázatot lehetett rá adni: a Biblia alapján félemlítették meg a keresztény "civilizációban" élő tömegeket, és lökdösték vissza évezredeken át a hettita harcos szintjére. Ezt ma meg lehet tenni a Biblia nélkül is. Ha másért nem, ezért volna érdemes végre ezt a könyvet az érdemének megfelelő helyre illeszteni.
A nagyképűségem nem abban leledzik, hogy azt képzelem, előttem még soha senki nem illette a Bibliát érdemleges kritikával, én vagyok az első. Majdnem mindent leírtak már, ami a Názáreti című könyvben van (hangsúlyozom: majdnem). De hadd kérdezzek valamit. Mennyi esély van arra, hogy egy Kelszosz nevű görög filozófus bibliáról írt szövegét (tudomásom szerint ő volt az első, aki kétségbe vonta a kereszténység állításait) tehát hogy Kelszoszt lefordítják a világnyelvekre, és sokmillió példányban el is adják? Vagy hogy Reimarus 18. századi elemzése a "történeti Jézusról" széles körben válik népszerűvé?
Az igazi nagyképűség annak állítása, hogy az én könyvem az első és tudomásom szerint az egyetlen, ami a Biblia általános kártételén belül a legnagyobb és legszélesebben fertőző kártételt próbálja megnevezni és ezáltal eltüntetni: a názáreti Jézus hamis, hazug leírását, jellemzését, kinek hogyan tetszik.
Ha ezt elhiszik nekem, és azt melléteszik, hogy ez a regény népszerűbb és olvasmányosabb módon van megírva, mint Kelszosz vagy Reimarus vagy akár Spinoza művei, azaz van esélye a széles körben való elterjedésre, akkor segítsenek. Úgy, hogy terjesztik, ahol csak tudják: ezt a könyvet érdemes elolvasni. Az okosok azt mondják, nincs az a milliókhoz eljutó média, ami fölvehetné a versenyt a "szájon át" való terjesztéssel.
Isten fizesse meg.
Aztán itt van még egy részlet, csak mert valamennyire ide való.
Visszaült a terpentinfa alá.
Az eső elállt, a Sós-tenger felől még mordult néha az ég.
A gyérszakállú öregember
közelebb jött.
- Miért mondtad, uram,
hogy romboljuk le a Templomot? Úgy gondolod, így akarnánk lázadni a minket ért
igazságtalanság miatt?
A kőrisbotot a földre
fektette, ráállította a tarisznyát.
- Állj ide, kérlek, a
botnak erre az oldalára.
Intett a kékruhás lánynak.
- Te állj ide, a bot mellé
a másik oldalra.
Jöttek az emberek a
Gecsemáné-kert felől is meg a Juh-kapun át a városból.
Felállt, odament a
lányhoz, lehajolt, hogy az arcába nézhessen.
- Mit gondolsz, lát téged isten?
- Igen, lát.
- Bizonyos vagy benne?
- Egészen.
Az öregemberhez fordult.
- Ez a bot meg ez a
tarisznya egy nagy, vastag, magas fal. Azt a lányt ott a fal másik oldalán
látja isten, a lány bizonyos benne.
- Én is az vagyok – mondta
az öregember.
- Ha az én botom helyén
tényleg egy nagy magas fal volna, akkor téged isten bizonyára nem látna.
- Dehogynem.
- Hiszen épp az előbb
állítottuk, hogy a lányt látja a fal túloldalán, akkor téged nem láthat.
- Már hogyan ne látna, isten
mindent lát, isten mindenkit, mindenhol lát.
Fölvette a botot és a
tarisznyát, visszaült a terpentinfa alá.
- Akkor mit akartok a
Templomban? Mit akartok Jeruzsálem legnagyobb állatkereskedésében? Mit akartok
a pénzváltók között? Azt mondtad az előbb, hogy a főpap lányának a boltjában
dolgoztál. Miért nem oda jártok imádkozni? Ott csak egy-két kufár van meg
egy-két vevő. Ott azért az isten könnyebben megtalál titeket, mint fent a
Mórija-hegyen a vásári tolongásban. Vagy talán attól féltek, hogy a takácsboltban
ti nem találjátok istent? Pedig ő ott van.
- Imádkozni a Templomban
kell.
- Ki mondta?
Az öregember bizonytalanul
körülnézett. Jöttek az emberek a Gihón-forrástól meg a Botránkozás hegye felől.
- Nem tudom, uram, ki
mondta. Az ember a Templomba jár imádkozni.
- Az ember sehová sem jár
imádkozni. Az írás úgy szól, imádkozzál az Úr előtt, a te istened előtt, de azt nem mondja, hol kell
keresned az istent, hogy elé állhass. Az írás csak azt mondja, hogy minden termésedből meg kell adnod a tizedet a lévitának. Te
elég öreg vagy ahhoz, hogy még emlékezz, az írás a papokat nevezi lévitának. És
az írás azt is mondja, vigyetek kedves illatú
egészen égőáldozatot az Úrnak, két fiatal tulkot, egy kost, és esztendős
bárányt hetet, és azokhoz való ételáldozatul olajjal elegyített háromtized efa
lisztlángot egy tulok mellé, két tizedet egy kos mellé. Hová kell vinned az
állatokat és ételeket, öregember?
- A Templomba,
uram.
- És hol
veszed ezeket az állatokat és ételeket?
- A
Templomban, uram.
- Na látod.
Mert égőáldozatot csak a magát lévitának nevező pap mutathat be, aki már régen
nem Lévi nemzetségéből való, aki attól az időtől fogva csaló, hogy magát papnak
nevezteti. Te nem mutathatsz be áldozatot, csak ő, és ő is csak a Templomban.
Ezért hiszed, hogy imádkozni a Templomba jár az ember. A Templomba akkor menj,
ha a papot akarod hizlalni, mert az írás úgy rendelkezik, hogy övé az állat egy
része. A legjobb része. Amiért korábban neki fizettél, és most visszaadod neki.
Ha istennel van beszélnivalód, menj a Gecsemáné-kertbe vagy menj föl a
Golgotára, vagy kerüld meg a Mórija-hegyet és menj az Emmaus felé vezető úton,
menj bárhová, csak minél messzebb a Templomtól.
Sokszázan
gyűltek már össze. Hallgattak.
Vastag köpenybe öltözött,
fedetlen fejű férfi jött, ahogy keresztültolakodott a tömegen, szétnyílt
köpenye alatt kék-vörös csíkos ruha látszott. Megállt, körbe fordult, gyors
pillantásokat vetett a fa alatt állókra. Közelebb jött, türelmetlenül és
rekedten suttogott.
- Te vagy a názáreti?
Mondd gyorsan, te vagy a názáreti? Csak te lehetsz, rögtön tudtam, hogy csak te
lehetsz, meg még a leírás is rád illik.
Felállt, vállára vetette a
tarisznyát, leszúrta a kőrisbotot.
- Milyen leírás? Igen, én
vagyok.
- Azt mondták, magas és
erős, rövidre van vágva a haja, és nem visel szakállt. A Palotánál
teljesítettem, azt akarom mondani, hogy a Palotától jövök, a templomfelügyelő
most hívja össze a Szanhedrint, le akarnak tartóztatni téged.
- A templomfelügyelő nem
hívhatja össze a Szanhedrint.
- Ne mondj ellent, kérlek,
tudom a dolgomat, a főpap Kafarnaumban van, a templomőrség parancsnoka meg vele,
utánuk a felügyelő következik, de mindegy ki következik, mert meg fognak ölni
téged, már Maszadába is küldtek futárt.
- Te miért kockáztatod az
állásodat miattam?
- Honnan tudod, mi az
állásom?
- Kilátszott a
templomőrség ruhája a köpenyed alól.
A férfi összehúzta a
köpenyt. Még közelebb hajolt, és még rekedtebben suttogott.
- Én voltam az a katona,
akinek el kellett volna fogni téged tavaly, amikor eljöttél Qumránból, csak te
előbb leütöttél a lóról, aztán megkötöztél, aztán eloldoztál, aztán beszéltél
nekem Mózes törvényéről és Salamonról és aranyról és örökkévalóságról. És beszéltél
a szombat törvényéről is. Azt mondtad akkor, hogy a szombat törvénye az
emberért van, és nem az ember van a szombat törvényéért. A szombat törvénye
azért tilt, hogy felszabadítson, és nem azért, hogy megbéklyózzon. Megjegyeztem.
Minden szavadat megjegyeztem. És most hallottam, hogy valaki Betániában
megszegte a szombat törvényét, és tetőt épített egy házra, és akkor én már
tudtam, hogy az csak te lehetsz, és azért jöttem, de azt nem tudtam, hogy úgy
hívnak, a názáreti. Menekülj, szépen kérlek, menekülj, mert ezek meg akarnak
ölni, és meg is fognak ölni. Nekem most vissza kell menni.
- Menj gyorsan.
- Ne bízz ebben a
tömegben. Sokan csak azért jöttek, hogy lássák, mikor elvisznek. Sokan nem
szeretnek téged.
- Tudom. Ők azt szeretik,
ami van, és nem kívánják azt, ami lehetne.
- Lehet, hogy ők vannak
többen.
- Lehet.
A katona elment.
A kékruhás lány közelebb
jött.
- Meg akarnak ölni. Miért?
Hagyta, hogy a lány
átölelje.
- Mert megszegtem a
szombat törvényét. A szombat törvényének megszegéséért pedig a törvény szerint halálra kövezés a büntetés.
- Törvény, törvény,
törvény. Nem akarom hallani ezt a szót.
A lány elengedte, háttal
fordult, két karját oltalmazólag kitárta, kiáltása leért a Kidrón-völgy aljára
és felkúszott a Templom oldaláig.
- Odafent törvényt ülnek.
Ki akarja azt a törvényt?
- Senki – mondta az
öregember.
Senki, mondta a mögötte
álló, senki, senki, ment tovább a szó, mire a Siloám tornyától visszaért, szó
már nem volt, csak morajlás.
Vállig érő hajú férfi
lépett ki a tömegből, szakálla, köpenye sáros volt. Közelebb jött, megállt a
terpentinfa alatt, a tömeg felé fordult.
- Tegnap zuhogott az eső,
villámlott és dörgött az ég. A házam még nincs kész, nincs teteje. A feleségem
vajúdni kezdett. A villám belecsapott a pajtába, a jószág szétszaladt. Akkor
jött ő Betánia felől, gerendákat tett a konyha fölé, vesszőből és nádból
fedelet csinált, a kisfiam már a fedél alatt született meg. Nem segíthettem,
mert tegnap szombat volt, és nekem szombaton nem szabad dolgozni. Az eszembe
sem jutott, hogy neki sem szabad. Mert nincs olyan, amit neki nem szabad, mert
amit tesz, az a törvény. Csak rám nézett, és a kisfiam fejére tette a kezét, és
tudtam, hogy ő a törvény. De amíg ő a tetőt készítette, ketten jöttek
Betániából, aztán visszafordultak. És akkor tudtam, hogy kerülővel a Városba
jönnek feljelentést tenni. Otthon hagytam a fiamat meg a feleségemet,
elrohantam Betániába és Betlehembe, és mindenki tovább vitte a hírt, és most én
is azt kérdezem tőletek, ki akarja, hogy törvényt üljenek őfölötte?
- Ő a törvény – kiáltotta
a kékruhás lány.
Ő a törvény, mondták az
elöl állók, és mire a Siloám tornyától visszaért a szó, már azt mondta
mindenki, ő a Messiás.
A terpentinfa alá ült, nekitámasztotta
a hátát, maga mellé tette a botot meg a tarisznyát. A sokezer ember mind leült
a Kidrón-völgyben és hallgatott. A falevélről lecsúszó esőcsepp ebben a
csöndben csattanó hangot adott, elnémultak a madarak is.
- Azt mondtam, ha istennel van beszélnivalótok, menjetek a Gecsemáné-kertbe
vagy menjetek föl a Golgotára, vagy kerüljétek meg a Mórija-hegyet és menjetek
az Emmaus felé vezető úton, menjetek bárhová, csak minél messzebb a Templomtól.
Úgy beszélt,
mintha egy emberhez szólna, alig emelte föl a hangját.
- Akkor
hallgattatok, és láttam az arcotokon, nem szeretitek, amit mondok, mert nem
értitek, miért mondom. Ha pedig nem értitek, akkor vagy rosszul mondom, amit
mondok, vagy rossz az, amit mondok. Azt mondtam, ha istennel van
beszélnivalótok, menjetek bárhová, csak minél messzebb a Templomtól. Előbb
pedig azt kérdeztem, mit akartok a Templomban? Mit akartok
Jeruzsálem legnagyobb állatkereskedésében? Mit akartok a pénzváltók között?
Mert az nem jutott eszembe, hogy nem nektek kell elkerülnötök a Templomot, ha
beszélnivalótok van istennel, hiszen nem ti tettétek Jeruzsálem legnagyobb
állatkereskedésévé.
Benyúlt a tarisznyába,
kivett egy köteg pergament. Lapozgatott. Egyetlen ember sem mozdult.
- Mózes törvényei között
nem találtam egyet sem, ami azt írná elő, hogy neked meg neked vagy a te kicsi
gyerekednek pénzt kellene váltanod, és ezért a Templomban annyi asztalt kell
felállítani, hogy te meg te vagy a te kicsi gyereked már nem fértek be. De ti
mindannyian akartok ünnepelni, és az ünnepen az ember nem akar egyedül lenni.
És ha a Gecsemáné-kertben vagy a Golgotán találkozhattok istennel, miért ne
találkozhatnátok vele a Templomban, ahol együtt lehettek? Egy kérdés maradt
csak. A kufárokkal akartok találkozni vagy istennel?
Sokezren mondták ki a szót
egyszerre.
- Istennel.
Felállt, vállára vette a
tarisznyát, az öregemberre nézett.
- Azt kérdezted, miféle
törvény szerint lehet titeket kitiltani a tornácról. A főpap azt mondta,
pogányok vagytok. Ti itt mind, akiket prozelitáknak neveznek a Templom papjai.
Előkelő, finom emberek a papok, görögül szólnak hozzátok, mert nem akarnak vagy
nem mernek arámiul megnevezni titeket. Hogy csak a néhány írástudó értse,
jövevények vagytok vagy talán éppen idegenek, nem is mehettek be a Templomba,
csak a Pogányok Udvarába. Most már oda sem. Dehát prozelita itt mindenki, mert
szabad bejárása a Templomba már csak a papoknak van és a kufároknak. A
Nikánor-kapuhoz vezető lépcsőn kalitkák és ketrecek állnak, az Asszonyok
udvarán pénzváltó asztalok, pénz pengése veri fel a Királyi Oszlopcsarnok és
Salamon Csarnokának csendjét. Jövevény vagyok én is, jövevények vagytok
mindannyian. Most megyek és kizavarok a Templomból minden kufárt.
Ment. Felálltak előtte,
félrehúzódtak, széles utat nyitottak a Szemét-kapuig. Mögötte összezárt a
tömeg, mentek utána némán és zajtalanul.
