Mielőtt folytatnám, amit legutóbb elkezdtem, egy gyors javítás: tudom már, mi a neve annak a sportriporternek, aki Londonból Risztov Éva versenyét közvetítette. Bármilyen kicsi is ennek a „fórumnak” a látogatottsága, úgy illik, hogy ideírjam. Székely Dávidnak hívják, és szívesen írom le a nevét akárhányszor, mert alaposan rászolgált a megbecsülésre és elismerésre. A Tour de France-t közvetíti egy kollégájával (ő is jó) – kiválóan.
Egy általam kedvelt sportot is tönkre lehet tenni, ha tehetségtelen, nagyképű, saját magával nagyon elégedett ostoba dilettáns közvetít, de vissza is tud csábítani egy olyan ember, aki legalább az alapvető követelményeknek képes megfelelni.
Székely Dávid annál sokkal több, őt élvezet hallgatni. Érti a szakmáját, ért ahhoz a sportághoz, amiről beszél, helyesen ejti az idegen neveket, mindent tud a földrajzról, a történelemről, amit az illető futam kapcsán tudni illik, sőt annál sokkal többet is, átjön a hangszórón, hogy szereti a munkáját, és nem szívességet tesz nekem a szövegével, amivel a képembe csapja a (többnyire fals) információkat, nem primitív és hülye szóvicceket farag, hanem humora van.
Ünnepélyesen visszavonom a hasonlító mondatomat, mely szerint „még nem egy Gundel Takács”, mert már van olyan (ugye érthető, Gundel Takács Gábor nálam a mérce, aki Vitray és Gyulai után felcsillantotta a reményt, lehet még figyelni magyarul beszélő sportkommentátorra – eddig Szabó Gáboron kívül ezt senkiről nem lehetett állítani).
Székely Dávid, isten hozott az egyelőre még eléggé néptelen fedélzeten.
Most pedig vissza az eredeti témához.
Essünk túl végre ezen a feminista-kérdésen, mármint hogy miért gondolhatják úgy sokan, én feminista szövegekkel traktálom itt a nagyérdeműt.
