Mennyit ér egy ember? 3.

Forradalom – licensz az ölésre

Annak idején Che Guevara ünneplésének következtében foglalkozgatott a tömegtájékoztatás a fenti  kérdéssel, változatos vélemények jelentek meg a közönség előtt, de a médiamunkások elég gyorsan abbahagyták a feladvány feszegetését. Nagyjából úgy lehetne összefoglalni az ügy fölényes elintézését, hogy jó, Che persze forradalmár volt, ami ugyebár mellette szól, mert forradalmárnak lenni ugyebár pozitívum, de hát túl sok ember vére tapad a kezéhez, ami viszont ugyebár nem annyira komilfó. Úgyhogy azért ő csak ne legyen példakép. És akkor jött a pillanat, midőn korunk ifjú Guevara-rajongója élő adásban visszakérdezett, hogy na jó, de mi a helyzet Petőfivel. Amire az volt a válasz, hogy az más, mert akkor itten mi meg voltunk szállva meg ilyesmi, de mintha a riporter nem tartotta volna elég jónak a saját érveit.

Mennyit ér egy ember? 2.

 március 15., október 6.

Az évtizedek óta tisztázandó kérdés az, fontosabb-e hamis és hangos ünnepi pátosszal hizlalni az amúgy is túlfejlett nemzeti öntudatot, mint egy nemzeti megemlékezéssel fejet hajtani, és beismerni, hogy volt két rossz momentuma a magyar történelemnek, amikor felelőtlen alakok (más néven politikusok) ezrek halálát okozták (vagy mondjunk inkább – pontosabban – hőzöngőt, a mások életével játszadozót?). Mit nyerünk az effajta „nemzeti ünnepeinkkel”? Március 15-én és október 23-án egy-egy görcsösen félreérteni akart „ünnepnapot”, az év maradékában álságos és minden alapot nélkülöző nemzeti büszkeséget, magasztos szabadságvágyunk hangoztatását, ami számunkra mindig előbbre való volt az értelmes cselekvésnél – remek program gyermekeink nevelésére. Menj neki fiam mindennek és mindenkinek, harcolj, törj, zúzz, rombolj és gyilkolj, mert ennél okosabbat sajnos ma sem tudunk neked ajánlani.