Milyen jövő vár erre a kisfiúra?
Istenfélelemben, menekülőben a valóságtól, kiszolgáltatottan, mindenféle
értelmes tettől, tudástól elrekesztve, bezárva a vallás tiltásainak,
elrendeléseinek, annak leglényegéhez tartozó hazugságainak a legsötétebb
börtönébe, az onnan való szabadulás majdnem totális reménytelenségével.
Már most könyörög egy iszonyatos,
megfoghatatlan hatalomhoz, amiről nem tudja, hogy az soha semmi módon nem fog
segíteni. Viszont egész életében korlátozni fogja. És már most el kell
fogadnia, hogy boldog majd a halála után lesz a mennyek országában.
A tanáraim szerint okos gyerek voltam. A
Horváth Mihály téri Gyakorló Általános Iskola (a későbbi-mai Fazekas) akkor is
az ország legjobb iskolája volt, ott legjobb tanulónak lenni valószínűleg nem lehetett
egyszerű, mindennapos dolog. Különösen nem az osztály, hanem az iskola legjobb
tanulójának – fogalmam sincs, ezt milyen ismérvek alapján határozták meg, de
hetedikben és nyolcadikban én voltam ez a bizonyos legjobb.
Évekig tartó küzdelem után tudtam kitépni
magam az emberiség valaha létrehozott legförtelmesebb ideológiájának kényszerzubbonyából.
Kiszolgáltatott, védekezésre képtelen gyerekeket
kényszerítenek a „hittan” elnevezésű, agy- és lélekgyilkos „tanórákon” való
részvételre, elintézve ezáltal ennek az országnak a szellemi fejlődését a
következő 25-30 évre.
Természetesen elismerem minden vallásos
olvasóm jogát a fentieken való felháborodásra, mint ahogyan elismerem a
vallásszabadság törvényességét is. Ez itt fönt csak az én véleményem.
