Keresés ebben a blogban

2021. október 5., kedd

Undor 2.

Restellem magam a késésért, mentségem az, hogy ahányszor megpróbáltam folytatni, mindig elragadott az indulat, és nem tudtam eldönteni, az undor tart inkább távol vagy a tehetetlen düh. Mint ahogy azt sem sikerült eldöntenem, ez a két morális torzulat egyszerűen csak nagyon beteg (moral insanity), vagy a miniszterelnökhöz hasonló ócska gazember, utóbbi esetben érdekes történések várhatók még.

A helyzet ugyanis az, gyermekeim ott az áporodott erkölcsi pocsolyában, hogy maguk meg lettek verve. Méghozzá jó alaposan. Lehet itt százalékok rossz illatú takaróit magukra húzogatni, attól még tudjuk mi kedves mindnyájan, hogy valaki bizonyította, ő az egész országban kívánatosabb személy, mint a korábbi társak, mely ismeretnek egyetlen logikus következménye lehet: ott a homokozó sarkaiban a kis sapkájuk megemelése, törzshajlítás előre, karok széttárva, majd távozás udvarias mosollyal.

Ehelyett maguk, aszott kis testek az etika oltárához vezető lépcsősor alján, most összefognak. És megmutatják ennek az országnak, hogy a jellemtelenség, az emberi tartás totális hiánya nem kormánypárti privilégium. Egy magát úrnak álcázó, valójában csak konfliktuskerülő, riadt alak, valamint egy renegát fidesznyik, aki büszke a középkori keresztény nyársatnyeltségére és mint ilyen, nyilván a jelen förtelmes, anakronisztikus keresztény kurzus folytatójaként szeretné újabb templomokkal még nevetségesebbé tenni ezt a szerencsétlen országot, most vállvetve nekimegy annak az embernek, aki méltóságot kínál ennek a népnek, aki az ezer éves történelemben először képes lehet európaivá formálni az ázsiai jövevényeket…

Nahát valami ilyesmit írtam volna, ha másnap folytatom a négy nappal ezelőtti jegyzetet, és ezt nem akartam. Nem mintha ebben a fenti, mérges szövegben volna bármi hiba, netán igazságtalanság, szó sincs róla, ez itt fent tökéletesen adekvát, azaz a helyzethez illő és a helyzetet előidézők pontos leírása. Csak nem jó mérgesen írni, ezért késtem négy napot az ígért folytatással.

Nem múlt el a dühöm, csak kevésbé fortyog, elmorfondíroztam, érdemes-e egyáltalán azzal foglalkozni, miért fordult ki magából ez a két alak (vagy miért fordult be magába, azaz vált olyanná, amilyen a valódi természete). Nem szükséges különösebb elmeél, csak a mai finkelsteineket és cummingsokat kell megkeresni, azaz az úgynevezett kampánystratégákat. Ezek általában az Egyesült Államokból jönnek, esetleg Izraelből, Hollandiából, Dániából, azaz a legfejlettebb, a legfejlettebb jogrendszerű országokból. Ezek általában, legalább a szó átvitt értelmében feltétlenül, szabályszerű tömeggyilkosok – a többi paragrafusról most nem szólok, amiket ugyancsak megszegnek és amik ugyancsak 15-20 éves büntetési tételeket vonnak maguk után.

Tetszett hallani egyről is, akit legalább figyelmeztettek volna, hogy hagyja abba? Tetszik gondolni, hogy ezek az alakok nem tudják, mit cselekszenek? A Brexit című film arra épül, hogy a főszereplője (Dominic Cummings) a lelkiismereti összeomlás szélén tekint vissza a tevékenységére. Ő ezzel valószínűleg egyedül van a kollégái között.

Dehát erre kérdezték valamikor a nyolcadik kerületben, hogy akkor hova sompolyogjak. Ez az egy rohadék többszáz millió ember életét befolyásolta negatív irányban, köztük 65 millió brit polgárét és körülbelül 250-300 000 magyarét a többiekénél is rosszabbá változtatva. Jó, nem volt egyedül. Kellett hozzá a többi aljadék, a politikusok és persze a buta brit polgár is. Dehát ezek be voltak kalkulálva. Most itt van ez a két kisformátumú exhibicionista, ez a két szánalmas megjelenítője az elmúlt harminc év grundháborús acsarkodásának, akik mindezek tetejébe „rendszerváltásról” hablatyolnak. Mi a fenét tudnának ők váltani? Beállnak gyurcsányozni, mert azt hiszik, az a biztos, az a fidesznek és főképp a szotyolahéjköpködőnek bevált? Ezek a „kampánystratégák” azt mondták, ilyen a politika, legyenek csak nyugodtan ócskalelkű bugrisok, mint minden politikus. A két pitibugyor meg ettől fogva nemcsak a megszokott vizesnyolcas formát hozta, hanem elhatározta, hogy gazember lesz. Nem az átlagos, szomorú kis stráfkocsis köpködést folytatja, ami a természetéből fakad, hanem mint harmadik Richárd, igazi gazemberré válik. A baj csak az, hogy ahhoz olyannak kell születni, az nem elhatározás kérdése – viszont ha már el tetszett határozni, ajánlanék egy folyton figyelmen kívül hagyott sort a Shakespeare-darabból: „csúfságomat magam magyarázom”. Mondja Richárd. Ezt tessék majd mostantól otthon gyakorolni, tükör előtt, meleg téglával a hónuk alatt, csúfságukat maguk magyarázzák. Ehhez persze kellene némi önismeret és annyi erkölcsi erő, amennyi még egy gazemberbe is belefér.

Miért kell folyton azt hangsúlyozniuk a politikusoknak, hogy olyan a politika, amilyenek ők? Mari néni elhiszi. Egy szóra. Bizonygatni sem kell neki. Azt mondják a politikusok, hogy a jellemtelenség, az aljasság, a hazudozás, a rablás, a gyűlölet, az embernek ember által való megsemmisítése, a következetlenség, hálátlanság, kisszerű piszkoskodás maga a politika.

Pedig nem. A politika nemcsak ezekkel nem azonos, a hatalommal sem. A politikusok beteges hatalomvágyával végképp nem. A politika lehetővé teszi, hogy a tisztességnek hatalma, más szóval ereje legyen a tisztességtelenség fölött, de a politikusnak nincs semmiféle hatalma, ő az ügyeket intézi, mely ügyek intézéséhez olykor igénybe veheti a politikának azt a lehetőségét, hogy a jog hatalmát (ez szerencsés esetben rokonértelmű fogalom a tisztesség hatalmával) alkalmazza azok ellen, akik bűnt követnek el. Nemcsak nálunk, hovatovább az egész atlanti térségben a tisztesség hatalmát a politikusok ellen kellene használni, ha volna olyan szervezet, ami erre képes.

Dehát van. Pontosabban lehetne. Mondok egy példát.

A lóversenypályákon van egy rendszeresített testület, versenyintézőségnek hívják. Az a feladata, hogy ügyeljen a verseny tisztaságára. Ami nem abban nyilvánul meg elsősorban, hogy itt lehet feljelentést tenni, hanem abban, hogy az üzem minden egyes alkalmazottja, a pályamunkástól a starteren és a lovasokon át az idomárig mindenki tudja: bármilyen szabálytalanságot követ el, a versenyintézőség hivatalból azonnal intézkedik. Felelősségre von, kivizsgál és büntet.

Elmesélek egy esetet, hiteles, a sajátom, jó lesz illusztrációnak meg talán a mind komorabb hangulat oldásának. A pálya egyik zsokéját behívattam (olykor helyettesítettem, ha a testület valamelyik tagja valamiért akadályoztatva volt, és hiányos lett volna a versenyintézőség létszáma), és megkérdeztem, annak tudatában lovagolt-e, hogy a mezőny legjobb lován ül. Igen, dehát a ló nem akart menni. Zsiga, Zsiga, ment volna az szegény, ha hagyod. Hagyom? Kérdezte felháborodva, elnyílt szemmel, dehát úgy megvertem, hogy porzott. A csizmád, Zsiga, az porzott, merthogy azt püfölted, méghozzá a barrier oldalában, hogy ne lássuk. Meghoztuk az ítéletet, a zsoké kint várt. Honnan tudta a mester, hogy a csizmámat ütöttem? Tudod Zsiga, én a Rádióban dolgozom. Aha, mondta és bambán nézett maga elé. Aszt akkor mi van? Jó a hallásom. A csizma másképp szól, mint a ló oldala.

A versenytárgyalásnak, amit például Mészáros Lőrinc szokott megnyerni, más hangja van, mint amilyen egy tisztességes közbeszerzési eljárásnak szokott lenni. És ezt nemcsak én hallom, hanem sokmillió más is. Viszont ebben az országban nincs versenyintézőség. Azaz van, de olyan, amilyen a galopp pályáé lett volna, ha annak a testületnek mondjuk Bodnár Lajos lett volna az első embere, és Benedik Dezső meg Varga Ferenc a két tagja – ezek voltak a pálya legnagyobb „húzóművészei” (ha egy lovat a zsoké nem enged nyerni, arra szaknyelven azt mondják, hogy meghúzta), más kérdés, hogy egyben a legjobb lovasok is. Ez utóbbiban kontrasztosan különböznek a jelen állami zsokéitól, akik mint tudjuk, csak egyszerű, jellemtelen ócska bűnözők.

Ez a két szerencsétlen hólyag most annak az embernek ment neki, aki képes lehet összehozni egy „versenyintézőséget”. Azaz egy olyan civil szervezetet a sok egyéb (lehetőleg működő) civil szervezet között és fölött, ami hivatalból felügyeli a verseny tisztaságát. Valami olyasmi, amilyen most Magyar György és az ő szervezete, aki(k) most végülis eltiltotta(ák) a két duplanullát a tervezett viselkedéstől. (Ne tessék főügyészezni, az a funkció nem alkalmas a mondottakra, akármilyen rendes ember is a tisztségviselő.)

Nem tudom, mi lesz most, hogy ezt a két kártékony, gerinctelen senkit helyre tették. Nem tudom, helyesen ítélem-e meg Dobrev Klárát, vagy csak belevetítem egy okos nőbe, egy átlagon felüli intellektusba mindazokat a jótulajdonságokat, amik szükségesek ahhoz, hogy valaki országot faragjon ebből az Augiász istállójából, és emberi társadalommá szelídítse az ezer évvel ezelőtt ideérkezett, azóta lényegében mit sem változott ázsiai törzseket.

Meglátjuk.