Hallgassanak egy
kis zenét. A sok nyavalyás politika után. Nem kötelező, csak ajánlott.
Találtam egy
szép, már-már tökéletes felvételt Ravel F-dúr vonósnégyeséből, nevenincs
amerikai fiatalok játsszák, én ezt ennél jobban még nem hallottam.
Csak azért szeretném,
ha meghallgatnák, hogy híveket szerezhessek egy régi elméletemnek (még
gimnazista koromból való), amivel komoly nagy zenetudósok sem vitatkoztak,
amikor megemlítettem nekik, volt, aki kicsit csóválta a fejét, volt, aki
megveregette a vállamat, Várnai Péter figyelemreméltónak nevezte, Bartha Dénes,
az általam nem ezért legnagyobbra tartott zenetudós pedig azt mondta egy
rádióműsoromban, hogy ő ezt sosem merte így kimondani, remek dolgok születnek
az ifjonti hevületből.
Amit ő sosem
mert így kimondani, mindössze annyi, hogy szerintem az egész 20. századi zene
Ravel köpenyéből bújt ki, ezt a köpenyt pedig Liszttől örökölte. A legnagyobb
huszadik századiakra gondolok, még a Ravelnél alig fiatalabb Bartókra és
Sztravinszkijra is.
És most jön az
igazi merészség: ebben a vonósnégyesben benne van a 20. század.
