Názáreti

Holnap a boltokban lesz az új könyvem. Kell, hogy tudjanak róla. Mindjárt fogják érteni, miért.

Vallásos családban nőttem fel, hatéves koromtól kezdve ministráltam a Jó Pásztor Kápolnában. Már akkor sem szerettem azt, amit a vallás jelentett, már akkor sem kevertem a fogalmakat, tudni véltem, hogy a hit mást jelent.

Tizennégy éves koromban kimutatkoztam annak az istennek, "akit" a katolikus vallás annak nevez. Azóta istenben reménykedő ateistaként élek.

1969-ben Örkény István tanítványává fogadott, mesterem lett irodalomban és életben. Az utolsó vacsora című novellámat elolvasva megkérdezte, tisztában vagyok-e azzal, hogy minden írásomban Jézust írom. Nem tudtam. De a mesteremnek ebben is igaza volt.

Rájöttem, hogy a vallásos neveltetésem kitörölhetetlenül az agyamba vésett egy embert, akit Jézusnak hívnak. Akiről akkor még elég keveset tudtam, de annyit igen, hogy annak a vallásnak, amiből elmenekültem, nem lehet köze hozzá.

Évtizedek óta készültem erre a könyvre. Az évtizedek alatt bizonyossággá vált a sejtések halmaza: a Biblia "Krisztusa" (hideglelést kapok ettől a megnevezéstől) nem is hasonlít arra az emberre, akit Jézusnak hívnak. Az a harminc év körüli alak, aki jórészt (egy Lukács evangéliumában olvasható félmondat kivételével) tanulatlan ácsnak van leírva, csodákat tesz, és nem túl szellemes mondatokkal tanít, az nem lehet Jézus.

A világtörténelem legnagyobb hatású emberének kellett tennie valamit, amiért annyira gyűlölték, hogy később megölték.

Abból nem derül ki, mit tett, amit tudunk róla, abból csak annyi nyilvánvaló, ilyesmiért senkit sem feszítenek keresztre.

Az én könyvem egy emberről szól, aki Názáretben született (majd még visszatérek rá, Jézus nem Betlehemben született, tudományosan be van bizonyítva), és aki 9 és 19 éves kora között tette azt, amiről úgy gondolta, hogy tennie kell.

A világirodalomban (a szép- és szakirodalomban) semmi sincs, ami Jézusnak a 9 és 19 éves kora közötti életéről szól. Raj Tamás kutatott föl nekem egy etoni doktoranduszt, akit tizenvalahány évvel ezelőtt felhívtam, mert Tamás azt mondta, ez az ifjú valami ilyesmivel foglalkozik. A nagydoktori (nálunk ezt így hívják) disszertációját írta arról, miért nem tudunk semmit Jézusról például 9 és 19 éves kora között.

A világirodalom Jézusról szóló szép- és szakirodalmát a "Jézus élete" címszóval ellátott dobozban megtalálhatják. Az én könyvem ilyenformán nem Jézus élete - ez az ötbetűs név nincs is leírva benne egyetlen egyszer sem.

Ilyen a könyv borítója:

A kiadó kiválasztott részeket, amik itt-ott meg fognak jelenni. Ideteszek most egyet, hogy érthetőbb legyen, mi ez a könyv.

- Azt kérdezte akkor Heródes, már megszületett ez a zsidók királya? Azt mi még nem tudjuk, most keressük, hogy tisztességet tegyünk a színe előtt, mondtuk, és nem a zsidók királya, mert több lesz ő, mint király, de Heródes akkor már nem figyelt ránk. Ült, rémült tekintettel nézett maga elé, reszketett a keze, aztán felugrott, és kirohant. Nem is szólt hozzánk. Rossz nevelést kapott, arra gondoltam. Utána mentem, hogy elköszönjek. Akkor hallottam, hogy azt kiabálja, mindet, az összes gyereket, aki nincs még kétéves. Mindenhol, egész Júdában és Galileában, azonnal elpusztítani. Akkor a testvéreimmel kimentünk a palotából, és fellármáztuk Jeruzsálemet, hogy mindenki meneküljön, akinek kicsiny gyermeke van. És akkor este megláttuk a csillagot, és elindultunk Názáret felé.

Az öreg keresztbe tette karjait a mellén, meghajolt. A cardo elcsöndesedett, az árusok és az utazók kijöttek az oszlopok közül, mind többen lettek.

Állt a kőrisbotra támaszkodva, nézte az öreg burnuszost.

- Köszönöm, amit értem tettél. Szép a csillagmeséd.

Az öreg fölegyenesedett.

- Isten fiának tudnia kell, hogy Isten fia.

- Az én apámat Józsefnek hívják. És te is isten fia vagy, tiszteletreméltó aggastyán, meg ő is és ő is, mindenki. Hallottam már ezt a történetet, és nagyon csúfnak tartom a feltételezést, hogy isten kisdedek élete árán küldi a Megváltót. Mert akárhányat mentettél is meg, apámtól tudom, hogy Heródes gyerekek ezreit gyilkoltatta meg. Miattam? Te hogyan tudnál élni azzal a tudattal, hogy a születésed ezrek halálát okozta? Én nem akarok olyan isten fia lenni, aki áldozatokat vár, az élet ne követeljen vért, az élet ne foganjon vérben. Az az isten, akinek én a fia vagyok meg te is és mindenki, az az isten nem ilyen.

- Isten nem poroszló. Nem áll mindenki minden tette mögött, nem irányítja senki tetteit és gondolatait.

- Akkor miért az istenhit?

- Mert hinni Istenben egyszerű és nem jár semmiféle felelősséggel. Nem hinni, hanem tudni Isten jelenvalóságát nehezebb, mert nem várhatod, hogy helyetted gondolkodjon és helyetted cselekedjen. A gyerekeket a születésed után ölték meg, és nem azért, hogy te megszülethess.

A fazekas közelebb jött.

- Tudom végre, kiért halt meg a kisfiam. Tizenhat évvel ezelőtt Jeruzsálemben laktunk. Azt akartuk, hogy a kisfiam jól érezze magát Izráel földjén, és ne legyen Szkitopoliszba bezárva. Dávidnak neveztük el, féléves volt, amikor a katonák kitépték a feleségem öléből.

A fazekas úgy szorította kötényéhez a kancsót, hogy a kancsó megrepedt és összetört.

- A feleségem azon az éjjelen felakasztotta magát.

- Nárdus-kenőcs, mandragóra, koriander és ruta és minden – kiabálta egy szűkszemű, sárgaruhás kövér arab. – Nárdus-kenőcs, mandragóra, koriander – egyre halkult az arab hangja, ahogy közelebb ért, majd elhallgatott, megállt.

A fazekas letérdelt, összeszedegette a cserepeket.

- Mindenki tudta, miért gyilkol Heródes. És senki sem tudta, az ő gyereke lett volna-e a Megváltó. De mindenki, akinek megölték a gyerekét, abban reménykedett, hogy nem. Hogy a Megváltó megszületett és él. Megtisztelnétek azzal, hogy elfogadtok tőlem egy csésze adinamont?

Levette válláról a tarisznyát, maga elé engedte az öreg sábait, a széknek támasztotta a kőrisbotot, leült. A sárgaruhás arab kenőcskereskedő tett néhány lépést a fazekasműhely felé, gyékényből font sztamnoszát a lábához helyezte, mellette és mögötte felsorakoztak mind az árusok. Ő az, ő az, mondták egymásnak.

- Ez az idős, bölcs ember meghajolt előtted, és Isten fiának nevezett. Te ezt szépen és szelíden visszautasítottad. Én csak egy egyszerű fazekas vagyok, ezért arra kérlek, nézz itt most körül, nézd a sok embert, akik mind rád figyelnek. Milyen bizonyság kell neked? Négy napja ott voltam Jeruzsálemben. Álltam az ember mellett, aki elmondta a tömegnek, hogyan építettél tetőt a háza fölé, pedig szombat volt. Ott voltam az emberek között, akik téged hallgattak a nagy eső után, és veled mentek föl a Templomba, akik nélküled mozdulni sem mertek volna. Pedig nem is mondtad, hogy menjünk veled.

Ölébe vette a tarisznyát, keresgélt benne, aztán meggondolta magát, a tarisznyát visszatette az üres székre.

- Uram, milyen bizonyságot akarsz?

Két tenyerébe temette az arcát. A cardón csend volt, senki nem mozdult. Lassan felnézett, előbb csak a tömeg fölé, aztán egyenként a szemekbe. A kalitkaárus maszatos kislánya abbahagyta a majszolást, nagyra nyitott szemmel nézett vissza. A kenőcsös arab levette a tarbuszát, a kezében forgatta, majd visszatette a fejére, de nem egyenesedett föl, tekintetét a földre irányította. A vékony, hegyes szakállú koldus térdre ereszkedett, előbb az égre nézett, aztán az őt vizsgáló szempárba, karjait széttárta, gyűrött orrán könny gördült le. A kalitkaárus asszony lehajolt a kislányához, megcsókolta a haját, félszemmel nézett vissza. A sokaságban mindenki egyenként csak a rá szegeződő szempárt figyelte, és semmi, senki mást.

Nézte a csöndes és mozdulatlan embereket, mindenkit egyenként.

A fazekas halkan szólalt meg.

- Uram, ha te nem az vagy, akinek hiszünk, akkor miért halt meg a kisfiam? És még sokezer gyerek. Ez a tiszteletreméltó aggastyán és te talán tudjátok Isten jelenvalóságát, de minket engedjetek hinni. Istenben és az ő fiában.

Felnézett a fazekasra, aztán vissza a tömegre.

- Ha az vagyok, akinek hisztek, akkor feltámasztom a megölt gyerekeket. Ha az vagyok, akinek hisztek, akkor ezen a földön már nem volna gyűlölet. Volna harag és bosszúság, talán türelmetlenség is, de nem volna megvetés, nem volna lenézett és megalázott ember. Akkor négy napja Jeruzsálemben nem kellett volna fölmennem a Templomba, és nem kellett volna elzavarnom Annás főpap kereskedőit, mert akkor nemcsak kereskedők nem volnának, de Annás főpap sem lehetne főpap, mert nem volna aranyépület, amiben főpapok lehetnek olyanok, amilyen Annás főpap. Ha az vagyok, akinek hisztek.

Elhallgatott. Világos hajú, kékszemű fiú jött elő a tömegből, megállt Sidrák előtt.

- Büntess meg, uram, nem bírtam a tevéddel. Elfutottam szégyenemben, de nem éreztem jól magam, amiért elfutottam.

Sidrák felállt, körülnézett, aztán zavartan, szó nélkül visszaült.

A fazekas beledobta a kanalat a keverőtálba. A kezére fröccsent adinamont letörölte a kötényével, odament Sidrák asztalához, egyre gyorsabban törölgette a kezét, hogy ne látszódjék a remegése.

- Hogy hívnak téged, ne haragudj rám, amiért kérdezem, ki vagy te?

- Dávid vagyok, Adriel fia. Úgy neveztek engem Jeruzsálemben, hogy Dávid az árva. Akik fölneveltek, azt mondták, apám fazekas volt, Adrielnek hívták, meghalt, amikor anyám felakasztotta magát.

A fazekas odament a világoshajú, kékszemű fiúhoz, a fiú fejét a melléhez szorította, aztán nagyon lassan oldalt fordult.

Visszanézett a fazekasra. A tarisznyát közelebb húzta, mintha keresni akarna benne valamit, lehajtotta a fejét, de aztán fölemelte, megint a fazekasra nézett. Tekintete zavart volt és kicsit szomorú.

Sidrák halkan szólalt meg.

- Feltámasztotta a fazekas fiát.

Aztán hangosabban megismételte.

- Feltámasztotta a fazekas fiát. És mind a sokezer kisgyereket. Mind élnek valahol.

Gúni mondta először utána, majd a kalitkaárus asszony, aztán a kenőcsös arab. Aztán a mondat végighullámzott a tömegen.

- Feltámasztotta a fazekas fiát. És mind az összes gyereket.

Férfias játék

Láttam egy nagyon rossz filmet. Azért néztem végig, mert Matthew McConaughey ebben is kiváló volt, Kaszás Attila hangja meg hasonlóan remek. Több mint sport a címe, és tényleg több mint sport amiről szól. Egy mentalitást dicsőít, a rombolást, a mészárlást tartja kívánatos módszernek, és ami a legundorítóbb, azt hirdeti, csak a győzelem számít, a győzelem bármi áron. Az amerikai futballról szól a film.

Valószínűleg nehéz felfogású vagyok, és gyenge az asszociációs képességem is, mert én csak ennek a filmnek a kapcsán jöttem rá valamire. Kicsit enyhít a helyzeten, hogy mindjárt két dologra is.

A csökött agyú, angol futballt játszó "sportemberek" azt akarják behozni ebbe a hajdan szellemes, fejlett gömbérzéket és magas játékintelligenciát igénylő sportágba, amitől az amerikai futball a legtaszítóbb és legdurvább - az ellenfél megsemmisítését. "Leütközi" - mondja a baromian ostoba sportkommentátor, és úgy gondolja, ez rendben van, így kell ezt csinálni. Az amerikai futballban igen. A játékvezetők is rendjén valónak tartják, "engedik a kemény játékot" - mondja a baromian ostoba sportkommentátor. Aki a maga stupiditásával talán mindenkinél többet árt, mert nem látja, hogy a bíró megöli a játékot, és a tribünön tomboló ösztönlény ezt most már meg is követeli. Ő vért akar látni. A pályán is, nemcsak a lelátón.

Ezenkívül arra is rájöttem, hogy a szotyolaköpködő miért rajong azért, amiről azt hiszi, ez a futball. Mert ennek most már világos az üzenete: azt a néhány játékost, aki még tud valamit ennek a sportágnak a lényegéről, meg kell akadályozni abban, hogy érvényesítse ezt a tudást. Lerántani, földbe döngölni, széttaposni, elvenni a kedvét az élettől is.

Rombolni, pusztítani, mert harc az élet. Ezt látta ott, ahonnan jött.

A baromfiürülékkel borított udvarról nézve

Mondtam többször is, címmondatokat olvasok, jobbára az is sok. Most itt van a legújabb.

"Politikusként politikust lehazugozni, az nem valami eredeti, szerintem nincs is sportértéke."

Ezt a falusi futballista mondta.

Mi az, aminek van sportértéke? Komolyan kérdezem, tényleg nem értem, mi a sportérték. Megnéztem a nagy értelmezőszótárban, 39 "sport"-tal kezdődő szó van, a "sportág"-tól a "sportoló"-n át a "sportújság"-ig, a sportérték nincs ott. A magyar nyelv értelmező szótárát annak idején még olyanok szerkesztették és írták, akik tudtak magyarul, ami azt jelenti, hogy az anyanyelvükkel viszonylag jól bánók közül nem egyedül én nem tudom, mi a sportérték.

De megpróbálom értelmezni. Azért érzem magam erre feljogosítottnak, mert a főváros nyolcadik kerületének legsötétebb zugában nőttem fel, prolik és cigányok között, otthon vagyok a primitív emberek nyelvében. Tizenöt éves koromig falun töltöttem a nyarakat, a paraszti mentalitás sem ismeretlen előttem, igaz, ilyen sunyi furkóval, mint amilyen a csúti kövér, nem találkoztam.

Naszóval, mi lehet az a sportérték? Nyilván valami pozitív fogalom, aminek emlegetésével a beszélő jelzi, hogy a maga értékrendjében magasra taksál bizonyos tulajdonságokat, jelenségeket, viselkedés formákat, azaz elismeréssel szól valamiről. A "sportérték" - ha jól értem - valamennyi érték közül a legnagyobb, annak segítségével mérhetők a világ dolgai. A beszélő szellemi képességeinek szintjén. Aminek nincs sportértéke, az nem jó.

Tisztázzuk, mi a sport. A testi erőnek, ügyességnek, gyorsaságnak különböző mozgásformákban való megnyilvánulása. (Az érték fogalmát ebben a pillanatban nem tartom fontosnak definiálni.)

Mozart Variációk egy francia gyermekdalra. Ezt a szotyolaköpködő is hallhatta már Hull a pelyhes vagy Nagyszakállú Mikulás szöveggel. Ennek mekkora a sportértéke? Cé, cé, gé, gé, á, á, gé, gé... és így tovább, ez így violinkulcsban nem egy nagy dolog, a sportértéke úgyszólván nulla. Közepes képességű hároméves rövid gyakorlás után képes a feladatot elvégezni. Ha ehhez hozzávesszük a basszuskulcsban írt, egyidejűleg játszandó cé, cé1, e1, cé1... és így tovább billentyűk lenyomását, a sportérték ezáltal sem növekszik.

De vegyük például Liszt h-moll szonátáját. Az nagyjából olyan fizikumot követel, mint egy... mint egy... Hát nem tudom megmondani, milyet, mert egy futballpályát alapul véve ez olyan öt perc lehet fel-alá rohangálva labda nélkül... Nem tudom, na. Nincs nagy sportértéke, az biztos. Tessék csak megnézni ezt a kis nyeszlett lányt, ezt a Vang Judzsát.  Ez belefejelne egy szögletről ívelt labdába, nem tudom, mi lenne szegénykével. Az más kérdés, hogy a világ legrobusztusabb középhátvédje sírva könyörögne, hogy ne bántsák már a kezét, ha egy percig kellene elviselnie azt, amit a Vang nevű kislány keze órákig képes produkálni...

Á, nincs ennek semmi értelme. Csak rá kell nézni Vang Judzsára. Vagy akár arra a korpulens Szokolovra. Puhány alakok. Körülbelül annyira, mint a ványadt zeneszerzőjük, ez a Mozart. Meg a többi kripli. Dürer, Haydn, Dosztojevszkij, Einstein, Bohr, Neumann, Hawking...

Sportértékben nullák.

A baj csak az, hogy ezt az országot egy olyan alak testesíti meg, aki az udvarról (Jóreggelt Európa, 2013. július 23.) nézi a világot, és sportértékben méri azt a keveset is, amit belőle felfogni képes.

Az emberélet útjáról és értékéről

Elkezdtem nézni A zongorista című filmet. Abbahagytam. Nem akarok hisztériás kifejezéseket használni, maradjunk abban, hogy nem volt kedvem tovább nézni.

Néhány napja szünetet tartottam a munkámban, kimentem kicsit lapozgatni a televízió adókat. Megálltam egy beszélgetésnél. Kovalik Mártát láttam, hajdani rádiós kolléganőmet, egy még hajdanabbi kollégám (egyik legközelebbi barátom), Kovalik Károly első feleségét. Ősidőkből származó ismeretség, de nem ez a lényeg, hanem hogy Márta volt az egyik legjobb rádiós és legtiszteletreméltóbb ember, akit valaha ismertem. A műsorban, aminél most megálltam, valamilyen dokumentumfilmről beszélgettek, amiben egy vadászgép lelőtt egy utasszállító repülőt kétszáz utassal, ezáltal megmentve hetvenezer ember életét - a részleteket nem tudom, későn kapcsolódtam be. A tesztkérdés úgy hangzott, ki ért egyet a vadászgép kapitányával, aki figyelmen kívül hagyva a parancsot lelőtte az utasszállítót. A különböző országok közvéleménye túlnyomó többségben a vadászpilótának adott igazat, de Japánban a húsz százalékot sem érte el a helyeslők aránya. Miért, hangzott a riporteri kérdés. Voltak ilyen-olyan válaszok, akkor Kovalik Márta halkan megszólalt: Japánban mindig más volt az emberi élet értéke, mint amit mi tartunk róla, ők a parancsmegtagadást tartották fontosnak, annak alapján ítéltek. Ma, kérdezte a riporter. Még ma is, mondta Márta.

Azért nem volt kedvem tovább nézni A zongorista című filmet, mert amíg néztem, az a gondolat járt az agyamban, hogy a csúti futballista sem értékeli túl nagyra az emberi életet. És most már az amerikai elnök sem. Ez a két barbár fenekedve gyűlöli a muszlimokat azért, mert azoknak nem számít értéknek az ember élete. Miközben a szotyolaköpködő dagadék és az amerikai kupec pontosan ugyanúgy vélekedik az emberi élet értékéről, ahogyan az iszlám állam nevű förtelem: az övéik élete értékes, a többi dögöljön meg.

Ez a mi rablógyilkosunk ahhoz elég buta, hogy ezt a fenti tételt ne legyen képes levezetni, de annyit azért lát, az újbarbárság kora az ő náci, népirtó eszméit viszi diadalra. Még nem mondta ki, mit kell tenni a népvándorlás megállításának érdekében. De ha kimondja, nagy diadalüvöltés lesz. Ahogy az első és a második világháború kitörésekor is az volt.

A magyar hazafiak üvöltöttek.

Szóljanak, ha úgy látják, borúlátó vagyok.

Mit kell tudni?

Mindent az olvasókért.

Utána néztem, ki lehet amerikai elnök, és ha már erre vettem a fáradságot, azt is megnéztem, ki lehet magyar miniszterelnök.

Az amerikai elnököt választani kell. Ha megválasztják, akkor elnök lesz. Egyetlen feltétele, hogy az Egyesült Államokban kellett születnie - vagyis a megkötés a legkevésbé fontos tulajdonságot emeli ki, azért ugyanis senki nem tesz semmit, hogy valahol megszülessék. A világ legnagyobb hatalmú embere eszerint bárki lehet (ja, még el kell múlnia 35 évesnek), csak az számít, hol jött a világra. Lehet bármilyen büdös bunkó (mint az most látható élőben), ha megválasztják, ő dönti el, megnyomja-e az atomtáska piros gombját. Követelmény nincs.

Magyar miniszterelnök meg végképp bárki lehet (amint az évek óta látható élőben). Követelmény egyáltalán nincs. Bár... Hovatovább azért az hátránynak fog számítani, ha valaki el tudta végezni az általános iskolát. A butaság, a faragatlanság, a tudatlanság, a beteges hatalomvágy, a köztörvényes bűnök elkövetésére való hajlam, a gerinctelenség, a rossz ízlés, a pökhendiség már most is szinte behozhatatlan előnynek számít (amint az évek óta látható élőben).

Ha ismernek valakit, aki minden értelmes emberi tevékenységre alkalmatlan, de eléggé gátlástalan és szünet nélkül hazudik, mondják neki, hogy induljon el a miniszterelnöki posztért. Ne tessék azt hinni, hogy viccelek. Halálosan komolyan mondom: politikusnak lenni végtelenül egyszerű. Semmi nem kell hozzá. Csak az, hogy megválasszák.

A nép meg - legalábbis Amerikában és Magyarországon - tökéletes biztonsággal képes szelektálni. A legócskább emberek között is megtalálja a legeslegócskábbat.

Egy tudósításról

Kiütöttük Andorrát, nagyszerűen futballoztunk

Jelentem, én nem. Nem voltam benne a kiütésben. És nem is futballoztam nagyszerűen. Ez eddig tízmillió mínusz egy. De szerintem nem vagyok egyedül. Talán nem mindenki vett részt ebben a kiütésben, és lehet, voltak, akik nem futballoztak nagyszerűen. Ezenkívül akkor sem "lapátoltam", amikor félhajóval vertük a mezőnyt, és akkor sem úsztam, amikor feljöttünk a harmadik helyre a vegyes váltók között, ami pedig igazán szép eredmény lett volna tőlem. Ilyenformán abból is ki fogok maradni, amikor legközelebb belerúgunk a seggünkbe. Abban a bírói tanácsban viszont szívesen benne lennék, amelyik súlyos büntetéssel sújtana minden sportfirkászt, aki többes szám első személyben nyilvánul meg.
De nem is ez a legnagyobb baj.
Komolyan lehet ilyeneket mondani meg írni? Lehet eufóriás hangulatban ünnepelni, hogy a világ egyik legkisebb országának csapatát sikerült legyőzni? És egyáltalán, lehet egy kicsit is pozitívan értékelni azt a balsors bandát, amelyik futball címén produkál valami olyan mozgásformát, ami nyomokban talán emlékeztet a jelzett sportra, dehát azért az nem ilyen.
Lehet, hogy egyedül én undorodom ettől az egész magyar válogatottól?
Egy pillanatig eltöprengtem azon, miért nem undorodtam az ötvenes évek magyar futballjától. Nem, nem azért, mert azok a legjobbak voltak az egész világon. Hanem talán azért, mert Rákosi elvtárs nem volt futballista. És nem épített stadionokat. Egyet kivéve, dehát a Népstadion felavatásakor már több, mint egy éve olimpiai bajnok volt a magyar válogatott, és mindenki tudta, hogy az NB I. első tíz csapatából bármelyik végig verné az összes valamire való nemzeti válogatottat. Egy sportág nem az infrastruktúra összkomfortjától fejlődik. Ha egyáltalán van összefüggés, sokkal inkább annak hiányában. Stadiont nem azért szokás építeni, hogy legyen valami a libalegelőn, hanem azért, hogy a rengeteg tehetség valahol megmutathassa, mit tud. Ha a közönség korábban nem járt ki tömegestül megnézni, hogyan legelnek a libák, akkor sem fog oda járni, ha azontúl tribünökről nézheti a háziszárnyasok táplálkozását. Vagy a magyar futballistákat - a látványok szórakoztató kvóciense megegyező.
A szotyolaköpködőnek ezúttal ne tessék szólni. Fenti okfejtés meghaladná a szövegértő képességét.

Megjöttek a fehérvári huszárok

Valamit nem mondtam ki tegnap, legalábbis expressis verbis nem: a másik elnökjelöltet sem kedvelem. Azért nem szóltam róla, mert elég nyilvánvalónak vélem, hogy a politikát és politikust elvető és megvető ellenszenvem az amerikai elnökökkel sem tesz kivételt. Sőt. De ezt most hagyjuk.

Van itt valami más.

El kellett gondolkodnom, szükséges-e, hogy taglaljam, mit kell tudni a politikai korrektségről. Végül arra jutottam, hogy nem. A lényeg benne van a kifejezésben. Az is, hogy a korrektség előtt ott van a jelző, ami az én értelmezésemben már-már a fosztóképző funkcióját tölti be (a latin szó sok jelentése közül hármat látok kiemelendőnek: helyes, becsületes, feddhetetlen), de megengedek annyit, hogy ezeket a fogalmakat a politika is szeretné ismerni.

Nem úgy a csúti hízott jobbszélső. Ő boldog, hogy egy hozzá hasonló bunkó lesz az amerikai elnök. Ideírom, mit vár a világhatalmi kupec uralmától:

"...visszatérhetünk a politikai korrektség bénító kényszerétől megszabadult egyenes, őszinte beszédhez..."

Sok kislányt meghágtak*. Ez lesz őszinte beszédnek. A fehérvári huszárok, akik sok kislányt meghágtak. Ehhez jön még a nadrágon kívül hordott ing a hordó méretűre növesztett gyomor által kinyomva, valamint a szotyolaköpködés. A többit most nem sorolom. Azt a baromi furkó újságírót sem idézem, aki régivágású magyar úrnak nevezte ezt a prosztót, amiért kezet csókol a "hölgyeknek", legutóbb éppen az angol miniszterelnöknek. Aki mellesleg a politikai korrektségből indulva nem rántotta el a kezét, és nem mondta: miniszterelnök úr, az ízléstelen kültelki tempóját a magához hasonlókkal gyakorolja, mielőtt idejön, vegyen néhány órát egy pesti hajléktalantól, az valószínűleg többet tud az illemszabályokról.

Mi jön még?

*2012. októberében mulatott a magyar miniszterelnök. Népszerűségét növelendő fontosnak tartotta közzé tenni a "cigányozásáról" készült videót. Ezen alkalommal "énekelte" (gajdolta) a jelzett szöveget a különben förtelmes műdal "sok kislányt megfőztek" eredetije helyett. A pedofília kívánatosságának a legmagasabb helyről való hirdetésének jegyében.