Meghallgattam Lengyel Lászlót. Okosakat mondott, mint mindig. De volt egy dermesztő pillanat, amikor világossá vált, hogy ő sem képes föltenni a leglényegesebb kérdést: miért nézzük még mindig másnak a miniszterelnökséget bitorló alakot és a bűntársait, mint amik valójában? Miért beszélünk róluk úgy, ahogyan emberszabású emberekről szoktunk, miért nem nevezzük őket úgy, ahogyan minden hozzájuk hasonlóan viselkedő alakot szoktunk nevezni: köztörvényes bűnözőknek?
Azt mondta Lengyel László, hogy a jelenlegi miniszterelnök, ha elveszti a huszonhatos választásokat, ellenzékben kíméletlen lesz. NEEEM!!! Még mindig nem világos?! Hogy nem lehet ellenzékben, csak a megfelelő büntetésvégrehajtási intézetben? Mennyit kell még rabolnia ennek az országnak a népétől, hány százezer embert kell nyomorba, halálba kergetnie, hogy végre úgy kezeljék, ahogy mindenki mást kezelnének - bár hozzá hasonló rabló nem sok van a világon!
Most mondom századszor, a huszonhatos nem olyan választás lesz (ha lesz), amilyen egy parlamenti választás szokott lenni. Ha esélye volna egy "ellenzéki" győzelemnek (nem lesz), akkor vér fog folyni. Ez a pitiáner kis falusi tolvaj sokkal jobban meg van ijedve a saját elszabadult tombolásától, mint azt bárki el tudja képzelni. Nem így képzelte ugyanis, amikor hozzákezdett. A tyúkszaros udvarból kis lopásokat lehet tervezni, alacsony szintű aljasságokat, a bosszúvágyának, a benne felgyülemlett gyűlöletnek azt a grandiózus kielégülését, amibe ez a szerencsétlen, ezer éve folyamatosan megalázott és megfélemlített nép beletaszigálta, álmodni sem merte, ha mégis, izzadtan, sikoltozva riadt fel. Mindenki mással ellentétben ő tudja, mit tett, iszonyatosan buta és sunyi ugyan, de annyira nem, hogy ne értené, innen nincs visszaút.
Sok példa van a világtörténelemben, mi történik az ilyen alakokkal, bár a mi kis fiókdiktátorunkhoz hasonlóan kisszerű figura talán még nem szívta az emberek vérét.
Egyszóval ne tessék nekem a jövő ellenzékijéről beszélni.
