A stadionból kisétálva azonban mégsem a himnuszból a balsors köszönt vissza. Akadtak persze csalódott arcok, de összességében elégedettség látszott a magyarokon. Látták, megértették az erőfeszítést, amit a mérkőzésbe beletettek a focisták.
Jó volt itt lenni, a része lenni ennek az egésznek. Nekem nagyon jó élmény volt az eredményt leszámítva
– összegzett Imre, akinek őszinte mosoly ült az arcán.
Iszonyat.
Az 1954-es világbajnokság után nem merték beengedni a fővárosba a magyar csapatot, mert meglincselték volna őket. Másodikok lettek ugyanis, elvesztették s döntőt Nyugat-Németország ellen.
Igaz, kiemelkedően a világ legjobb csapata volt a magyar. Az is igaz, nem voltak kirívóan gazdagok, csempészni hagyták őket, de nem volt sokmilliós havi fizetésük.
A fent olvashatók alapján ennyit változott ez a nép 1954. óta. Nem hittem volna, hogy 54-hez képest lehet még lejjebb süllyedni, hogy egy nép lehet annál bárgyúbb, hogy az a szolgalelkűség, ostobaság lehet még sötétebb. Hogy egy nép totálisan hozzábutulhat a despotájához, lehet ugyanolyan ócska és sunyi. "Látták, megértették az erőfeszítést, amit a mérkőzésbe beletettek a focisták." Ezt a prepotens, bűnöző bandát, akik rezzenéstelen arccal lopják a magyar adófizetők pénzét, ezt imádják. Egy, a közepesnél gyengébb képességű "válogatottat", amit az adott garnitúrából állítanak össze, mely garnitúra hű cseppje annak a szennytengernek, amiben élünk. Soha nem tudtam volna elképzelni sem, hogy zavarna, ha egy magyar válogatott győzne valamilyen jegyzett csapat ellen. Szerencsére ettől nem kell tartanom.
