„Kiemelkedő államférfi vagy a hatalomvágytól elvakított diktátor? Máig megoszlanak a vélemények Napóleonról az ehhez hasonló kérdésekben. Persze a válasz – ahogy általában – nem egyértelmű, Napóleon személyiségének és viselkedésének néha egyik, néha másik vonásai kerekedtek felül, és akár szinte egy időben is tudott nagylelkű és diplomatikus, illetve bosszúálló és szűklátókörű lenni – ahogy ez például a tilsiti békékben is megmutatkozott.”
Van egy elméletem. Annyira magától
értetődő, hogy nyilván ezért nem olvastam sehol – senki nem veszi magának a
fáradságot ilyesmit leírni: minden foglalkozás művelőire érvényes egy általánosnak
tekinthető százalékos megoszlás szabálya. Eszerint 95% rossz a területen
alkalmazottak közül, azaz olyan csapnivalóan végzi a munkáját, hogy az éppen
csak eltűrhető, gyakran tűrhetetlen. 3% közepes, nevezhetnénk korrektnek is,
nincs vele semmi baj, észrevehetetlen. 1,9% jó. Örömét leli a munkájában,
mindenki felnéz rá, hozzá lehet fordulni, minden szakkérdésre tud megfelelő
választ, szívesen is adja. A rosszak és a közepesek aránya országonként
változhat, a fenti elsősorban ránk jellemző, de a kettő összege mindenhol
konstans.
Egy tized százalék kiváló.
Ez a már-már törvényszerűnek nevezhető
szabály érvényes az utcaseprőre, a csillagászra, a csatornatisztítóra és a
kutató orvosra. Érvényes a történészre is.
A fenti idézet a 98%-ba tartozótól való, a
BBC Historyban jelent meg, egyetért vele sokszázezer szakmabeli és
sokszázmillió fogyasztó. Még több százmillió csak az első mondat első felével
ért egyet, mert ezt hallja 200 éve a számtalan gyalázatos, kártékony
történésztől.
Holott miről van szó? Az illető egy
felfuvalkodott, hatalmi tébolyban tomboló tömeggyilkos, aki milliók halálának
közvetlen okozója, felmérhetetlen pusztítás és szenvedés maradt a nyomában,
amihez képest totálisan mindegy, tett-e valami jót is. Az illetőnek a
világtörténelem legbüdösebb szemétdombján van a helye, ezen a megállapításon
semmi módon nem lehet vitatkozni, mert egy tömeggyilkos tetteire nincs mentség,
sem magyarázat, nincsenek szempontok és különféle nézőpontok, a halottak hekatombája
és az elpusztított javak romjai kizárnak minden elemzést. Azaz nem
véleménykérdés, ami megoszolhat. Fel sem merülhetne semmi ilyesmi, ha nem a
történelemtudományt a lehető legostobábban művelő 98% volna a meghatározó, és
mint ilyen, nem az emberiség egyik legförtelmesebb foglalkozási
csoportosulásaként fertőzné a köznép agyát.
A történészek feladata annak leírása, hogy
az apró termetű káplár előbb megtagadta a szülőhazáját a francia forradalomért,
aztán a forradalmat a saját hatalmának kiteljesítéséért, államcsínnyel lett
konzul, majd császár. Nix „zseniális hadvezér” meg ehhez hasonló, gondolkodásra
való képtelenségre mutató tódítások – a zseniális hadvezér is csak a
tömeggyilkos gazember szinonímája.
Azaz a válasz – a BBC History
szerencsétlen okoskodójának ostoba mondatával szemben – abszolút egyértelmű.
Ahogyan minden, Napóleonhoz hasonló gazember megítélése egyértelmű kellene hogy
legyen, tekintet nélkül a figura korabeli nimbuszára.
„Nagy” Sándor, vagyis III. Alexandrosz
impozáns világbirodalmának méricskélése kétségkívül látványosabb a halottak
számának és a felperzselt földeknek a felmutatásánál. A hunok vadbarbár
Atillájára ugyanez vonatkozik, azzal a megjegyzéssel, hogy róla kevesebbet
tudunk, mint macedón kollégájáról.
Spengler írta le 1918-ban, hogy „a valódi történelemben Arkhimédész, összes
tudományos felfedezésével együtt, nyilvánvalóan kevésbé
volt jelentős, mint az a katona, aki Szürakuszai bevételekor agyonütötte őt.”
A „valódi történelem” a bulvár. A „valódi
történelmet” írók szereptévesztésben élő bulvárhírlapírók. Ócska kis fiókvámpírok,
akik a hónuk alatt egy vekni kenyérrel járnak tunkolni abban a vérben, amit a
világtörténelem elmeháborodott despotái ontottak ki, zseniális hadvezérek,
hódítók, főpapok és egyéb politikusok.
A birka nép meg csak megy, megy, mendegél
a vágóhídra. A menet két oldalán a történelemtudósok állnak, és kedvtelve
jegyzik fel a hullák számát.
P.S.: Az összefüggést a francia és a
jelenleg regnáló, pitiáner magyar gazember között tavaly november 21-én már
megírtam.
