Az Ezerév című könyvem írása közben természetesen sokszorosan többet olvasok, mint amennyit írok, mostanában éppen körülnézek a "honfoglalást" megelőző korokban, mi minden történt akkortájt a világon. Valahonnan előjött egy elég régi emlék, 16 éves korom táján foglalkoztatott a buddhizmus, akkor találtam az Egyetemi Könyvtárban egy írást az upanisadokról, a cédulám még megvan, de arra csak idézeteket írtam, amik tetszettek, azt nem, milyen könyvben találtam őket (csináltam ilyet máskor is, sosem voltam rendes, precíz filosz). Most utánanéztem, újabban jelentek meg mindenféle könyvek, ha szert teszek némi rendkívüli jövedelemre, meg is veszem őket, de gondolom, jó drágák, az nem mostanában lesz, hogy egy könyvesboltba vásárlóként mehetek be, nem mint bámészkodó. Naszóval, az upanisadokról annyit kell tudni, hogy jelentős részük az időszámítás előtti VIII-VII. században keletkezett, az upanisad valami olyasmit jelent, hogy ülj mellém, azaz a tanítómester és a tanítvány viszonyára utal, különben a védikus irodalom része (a Védáról csöndes véleményem szerint a legfontosabb tudnivaló az, hogy a zsidó Bibliával ellentétben nem Isten szavának közvetítője, azaz a négy Véda megszemélyesíthetetlen.) Az upanisad szépirodalmi (valóban szép) szinten tanítások sorozta, a Brahman, azaz a Legfelső Létező példabeszédekkel, versekkel, történetekkel való megjelenítése, magyarázata.
Ideteszem azt a hajdan kiírt idézetet (remélem, pontos legalább, ha már nem tudom, melyik upanisadból való):
„Fehérfényes, kedvesem, menj el tanulni, mert a mi nemzetségünkben nem lehetnek tudatlan, csak születés általi papok! Elment a fiú tizenkét évesen, és huszonnégy éves korára minden tudást megtanult. Visszatért akkor büszkén, nagyeszűnek és tanultnak gondolva magát.”
Megvan a lényeg? Nem lehetnek tudatlan, csak születés általi papok. Ezt úgy 2700 évvel ezelőtt írták le valahol Indiában.
Azt most hagyjuk, a "kereszténység" miért éppen a zsidó Bibliát vette át a saját förtelmes igéinek hirdetése céljából... tudják, mit? Ne hagyjuk. Ha már a tanulásról esett szó, hadd mutassak egy másik idézetet. Szorgalmas olvasóim (és hajdani hallgatóim) elég sokszor hallották, hogy a világtörténelem egyik legnagyobb (ha nem a legnagyobb) gonosztevőjének a Szent Pál néven bűnöző Sault tartom, nézetem szerint soha senki nem idézett elő olyan tömeghalált, amit ő okozott a "kereszténység" kierőszakolásával. Egyik "kedvencemet" rakom ide, a Pál levele a korinthusbeliekhez ádáz részletét:
14. RÉSZ
Az istentiszteletben többet ér a prófétálás, mint a nyelveken szólás. Utasítás azok használatára. Az asszony hallgasson a gyülekezetben.
prófétálás: a próféta sajátos tevékenysége, Isten szavának közvetítése. - Szoros értelemben a ~ a jövő megmondása, tág értelemben megtérésre buzdító intés, figyelmeztetés és fenyegetés.
Tetszik látni a leglényegesebb szót? Fenyegetés. A kereszténység alapszó készletéből az egyik legfontosabb.
És akkor most a legundorítóbb mondatok egyike, amit különben a katolikusok valószínűleg abszolút rendjén valónak találnak:
Az alaphangot a "tanulásra" Mózes V. könyve adta meg ("...azt mondta nékem az Úr: Gyűjtsd egybe nékem a népet, hogy hallassam véle beszédeimet, hogy tanuljanak félni engem, minden időben, a míg e földön élnek, és tanítsák meg fiaikat is...")
Félni és fenyegetni. Íme a kereszténység. Ne tessék azt hinni, hogy tendenciózusan kiragadtam valamit, igazolandó a saját tézisemet. Ellenpróbaként hadd javasoljam, találjanak a fenti upanisad idézethez legalább egy kicsit hasonlót.
