Arról nem tehet, hogy porbafingónak született és az is maradt, arról csak mi tehetünk, hogy lehetőséget adunk neki ilyen külsővel a nyilvánosság elé állni - egy ország képviseletében. Bár azon érdemes volna elgondolkodni, mennyire tökéletesen fejezi ki ez a figura ezt az országot. Dagadtra hízott, egy darab fejhús az inggallér fölött (ezek már nem születési adottságok, ezen lehetne változtatni), rendkívül buta, de legalább agresszív és önelégült tekintet. A többiekkel nem nagyon foglalkoznék, háromról nem is tudom, kik azok, nem is érdekel, az osztrák gyerek meg egyszerűen baromi ellenszenves a lágyan ondolált hajával, a harmonikázó csőnadrágjával, a kinőtt zakójával, a világos acélkékhez kötött barna nyakkendőjével, hogy a polgári családból, Nyitra megyéből származó nagymamám szóhasználatával éljek, egy jabranc (nem tudom, mit jelent, de akikre a nagymamám ezt mondta, azok ilyesfélék voltak).
Megkérdezték a James Bond-filmek jelmez tervezőjét, melyik cég öltönyeibe öltözteti Sean Connery-t (nem Sir, amikor ezt a szerepet játszotta, még nem volt az, mint ahogyan a Bondarcsuk rendezte Háború és béke sem orosz film, hanem szovjet), a jelmeztervező visszakérdezett, mi az, hogy melyik cég, csak nem képzeli, hogy egy olyan angol úr, amilyen James Bond, fölvesz valami Armani-féle konfekció toprongyot? Ezek az egyenruhások itt fent divatos, cipőre rogyó nadrággal szerelt butikrongyokba vannak bugyolálva, egy nem túl elegáns londoni klub portása már a bejárat közeléből is elküldené őket.
Az angol királynő mellett négy angol miniszterelnököt látnak, egyszerű hétköznapi viseletben. Nem divatosan vannak öltözve, hanem úgy, ahogyan egy magára valamit adó férfiembernek illik megjelenni, ha kimozdul hazulról. Egyedül a munkáspárti Gordon Brown engedte meg magának, hogy meleg színcsaládba tartozó, de kékkel, feketével tompított vörösbor-, meggy- satöbbi (a képen nem pontosan azonosítható) színű nyakkendőt kössön egy valószínűleg fekete (grafitszürke) öltönyhöz.
Mint már mondtam néhányszor, a miniszterelnöki beosztást a világ legnevetségesebb és legfölöslegesebb tisztségének tartom, éppen ezért kívánatos, hogy aki ilyen címzéssel veszi föl az adófizetők pénzét rövidítő fizetését, legalább igyekezzék szerényen, minden feltűnést kerülve felöltözni. A divat mint tudjuk a nagyközönség lenézése rosszízlésű, minden egyéb munkakörre alkalmatlan exhibicionisták által, de erre a szörnyűségre szükség van, mert az ember vágyát, ami a paradicsommadárral való összevetésben az embert hozza ki győztesnek, nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ebben az össznépi illegetésben viszont bizonyos feladatot ellátó munkavállalóknak tiltott részt vennie. És talán éppen azért, mert a bármiféle feladat megoldására alkalmatlan miniszterelnök, aki még munkavállalónak sem nevezhető, ezek között is az első helyen van.
Namost mindezekhez képest kiállni a világ elé egy olyan gyűrött gatyában, amit előzőleg több kutyával próbáltak megetetni, de mindegyik kiköpte, egyszerűen arcátlanság. A hordószerűen kitüremkedő sörhasra gombolt, valószínűleg fémszálakból szőtt, a gatyától elütő sötétségű lajbi nyílásába helyezett savanyúcukor színű istráng vélhetően azt az elriasztásra való célt szolgálja, hogy senkinek ne legyen kedve annál fogva a feje körül megpörgetni a viselőjét.
Most képzeljék el, hogy az a középen fényképezkedő durung egy kedves, szerény, az országot évek óta a felemelkedéshez segítő humanista, aki mindent megtesz azért, hogy ne is tudjanak a létezéséről, hiszen a lehetetlen beosztásától függetlenül éjt nappallá téve dolgozik minden Magyarországon élő magyar állampolgár jólétéért, és bár mindenhová hívják, lehetőleg kivonja magát a nyilvános szereplésekből, de közemberrel és médiamunkással megkülönböztetett figyelemmel bánik, megválogatja, hogy mely politikussal hajlandó szóba állni, a despotáknak eszébe nem jut akárcsak üzenni is ennek a nagyszerű embernek - elképzelték? Nem? Na jó. Ne is próbálják. Nem lehet.
