Begurultam (szoktam). Tamás Róbert idézett egy hozzászólást a Kolozsvári Szalonnán, aztán elmondta róla a maga véleményét. Ahhoz nincs is hozzátenni valóm, az fontos és a lényegről szól. Én inkább kérdéseket szeretnék föltenni. Mutatom az idézetet:
Van valami felemelő abban, amikor művelt és éles eszű emberek dobálódznak mások számára homályos jelentésű kifejezésekkel.
Ja nincs.
Most akkor tényleg ezzel lett STÍLUSOSAN helyretéve a galád?
Annyira könnyen tudunk valakiből legyőzendő ellenfelet kreálni.
Aztán le is győzzük. Vagy legalább megalázzuk.
Az már majdnem győzelem.
A írás amúgy valóban jó. Szépen felépített meg minden.
Talán lájkolnám is, ha mondjuk (politikai oldaltól függetlenül) valamelyik szóvivő, vagy frakcióvezető, vagy bármely szakmáját gyakorló politikus stílusában értékelhetetlen megnyilvánulását venné górcső alá. Talán ilyen (értékelhető) célpontot sem kéne sokáig keresni…
Nem vagyunk egyformák, no.
Hát bizony nem vagyunk egyformák. Nekem ugyanis az volna az első kérdésem (ha a hozzászóló megengedi, hogy kérdéseket tegyek föl, és nem tekinti nyegleségnek), hogy miért éppen az védendő, aki belegázolt egy másik emberbe? Elsőnek gázolni még szabad, sőt kívánatos, de aki gázolt, az már élvezi óvó és ölelő karjainkat, ő érinthetetlen, nehogy megijedjen szegényke, és esetleg legközelebb már ne legyen bátorsága belegázolni egy másik emberbe? Ironikusan említjük a "galád" melléknevet, jelezve rosszallásunkat? Miért gondolja a hozzászóló, hogy ebből a "galád"-ból, akit különben senki nem nevezett galádnak, csak a hozzászóló (nem véletlenül persze, merthogy valójában az, galád), egyszóval hogy ebből a másik embert megalázni igyekvő emberből valaki is "ellenfelet" akarna "kreálni"? Különösen "legyőzendő" ellenfelet. Harcolunk? Küzdünk? Aztán győzelmet aratunk? Csupa tusakodás az élet? Mint a csúti futballista, ellenséget látunk mindenhol?
Egy jelentéktelen kis piszkoskodóról van szó, aki megpróbálta felfújni magát, hogy jelentősnek látsszék - nem ellenség, még csak nem is ellenfél. Nagy valószínűséggel bomlasztani próbált, azért pufogott olyan proverbiummal, ami máshol, a helyén, azaz helyesen értelmezve valóban fontos, ott, ahol alkalmazta, egyszerűen csak idétlen volt. Ez volna ellenfél?
És ha a kifogásolt, "amúgy valóban jó írás" egy politikusnak szól vagy szóvivőnek vagy frakcióvezetőnek, akkor rendben van? Netán az ellenfél volna? Melyikük? Egyet tessék megjelölni ("politikai oldaltól függetlenül").
Miért tetszik gondolni, hogy az megalázás, ha valakinek felhívjuk a figyelmét a piszkoskodásaira? Ha valakivel közöljük, ahhoz még tanulnia kell, hogy intellektuálisan próbáljon letiporni egy olyan magasan lévő intellektust, ahová ő nem lát fel?
Miért tetszik gondolni, hogy egy ilyen arrogáns kis alak egyáltalán megérti a hozzászóló által "stílusos"-nak tartott írást?
És legfőképpen miért tetszik fölényeskedni? Mindenkivel, aki részt vett ebben az akcióban, messzire eltartva magától a figurákat, előkelően kimondva, miszerint "nem vagyunk egyformák, no", ami kevésbé finomhangoltan azt jelenti: ócska civakodó alakok vagytok hozzám képest, de lám, én most leereszkedtem hozzátok, hogy alkalmatok legyen okulni egy világos elme fényes mondatain.
Csak csöndesen ismétlem, a szövegértés nem olyan bonyolult dolog, kicsit tanulni kell hozzá. Akkor ez a fensőbbség, ez az ugyancsak elég szerény képességű nagyképűsködő hozzászóló is megérti majd, miről szól a kifogásolt írás.
Vagy nem. Akkor meg úgyis mindegy.
