Te még olyan fiatal vagy

Nem könnyű ilyesmiről beszélni, dehát vannak például bakteriológusok, akik nélkül az emberiség a jelen állapotánál is betegebb volna - valakinek le kell írnia a baktériumok tulajdonságait, hogy lehessen védekezni ellenük. Bár amilyen gusztusos élőlény egy baktérium azokhoz képest, amilyenekkel most készülök foglalkozni. Dehát muszáj, mert a betegség terjed.

Az ellenzéki nácipárt vezére levelet írt a kormánypártinak. Hogy az illető már nem tud sportszerűen küzdeni és már nincs benne méltóság. Meg hogy már nem lánglelkű ifjú forradalmár, ami valamikor volt.

Azt a betegséget terjesztő lényt, amelyik a levelet elkövette, egyelőre nem írnám le, talán ellenszer sem kell, bebizonyosodik hogy egy életképtelen mutáns. Annyit azért megjegyzek, milyen érdekes szemszög az, ahonnan nézve a büdös bunkó, faragatlan, ízléshiányos, buta, műveletlen csúti futballista sportszerűnek, méltóságteljesnek és lánglelkűnek látszott.

Az alant látható bejegyzést idén szeptemberben írtam. Most másodszor teszem ide, lehet, nem utoljára. Úgy vélem, még nincs meg az ellenszer. A bakteriológus is hosszan elemez, azután lel rá a vegyületre, amivel a kórokozó semlegesíthető. Lehet, könnyebb dolga van.

Ez a szeptemberi bejegyzés arról szól, milyen volt az, ami a fent idézett lény szerint már nem olyan.

Na jó. Veselkedjünk neki. Nem szeretem, amit most fogok tenni, de kénytelen vagyok, mert úgy vélem, még mindig vannak, akik azt hiszik, túlzok, midőn azt állítom, hazánk első számú elöljárójáról nehezen dönthető el, melyik a legrosszabb tulajdonsága: a butaság, a jellemtelenség, az önimádat... és így tovább.

Fönt van az interneten egy Szárszón készült felvétel a 90-es évek elejéről. A futballista fiatal volt, szellemi erejének teljében. György Péter egyenes kérdéseket tett föl, és egyenes állításokat rakott össze. Fontos: akkor a többség egy liberális ifjút ismert, nem ezt a mai gerinctelen rablót, akkor a többségben még élénken élt a 89-es, szovjet csapatokat hazaküldő beszéd, még nagyon kevesen voltunk, akik undorodtunk attól a hőzöngéstől és már beleborzongtunk abba a (különben várható) jövőképbe, amikor ez a gyűlöletkupac teljhatalomra jut.

Nézzék, hallgassák meg, figyeljenek a válaszra. Meg a hallgatóságra. Hogy néhányan már gyanakszanak. Itt van, megmutatom, utána beszélünk.

Ugye nem várják, hogy részletes elemzést adjak? Talán elég néhány lényeges elem megemlítése.

A patkányeffektus: védekezés a sarokban látszatkitámadással. Senki nem bántotta, de már harcolni akar. Nem nevezi meg az ellenfelet, nem választ fegyvert, nem mondja, hogy hol és mikor, csak a harc szükségességéről beszél, és támad. Úgy általában. Nyer már itt is, mint azóta mindig, minthogy nincs ellenfél, aki legyőzhető volna. Ha ugyanis felbukkan egyetlen egy is, akiről gyanítható volna, hogy esetleg visszaszól, akkor hátra arc, menekülj.

Az elkenés: semmilyen kérdésre nem válaszol, mert azt mondja, nem volt kérdés. Ami mégis megkerülhetetlennek látszik (székház-ügy), arra ott van mindjárt a világtörténelem kezdete óta használt séma, a gyávák menedéke: mások is azt csinálják. Más pártok pénztárnokai is együtt ebédelnek. Nem azt mondja, ő miért tette, azt mondja, mások is. Nem ismerjük el, hogy hiba volt, bűnösek vagyunk, azt mondjuk, mások is.

Beszéljünk a kacsáról: mindegy, mi a téma, mindegy mit kérdeztek, a kacsáról tudok egysmást, arról fogok beszélni. Méghozzá úgy, hogy előbb megjegyzem, mennyire nincs semmi értelme annak, amiről mások akarnak beszélni, már csak azért sincs neki értelme, mert az, amiről mások akarnak beszélni, nem más, mint alaptalan és nemtelen támadás, és én nem vagyok hajlandó felvenni a kesztyűt, valamint a mások ingét sem.

Majd én megmondom, miről lesz szó: milyen lehetőségei vannak az értelmiségnek, ez fontos kérdés. Tessék szíves lenni egy pillanatra komolyan venni ezt a nyilvánvaló ostobaságot és tessék megpróbálni válaszolni. Na? Tetszett találni értelmes, nem közhelyekben és általánosságokban tartott mondatokat? Hát persze hogy nem.

És így tovább.

Még egyszer. Egy fiatal liberális beszélt, szellemi erejének teljében. Annyira borzasztó, hogy már akkor nyilvánvaló volt, amit néhányan megállapítottunk: az isten őrizze meg az országot ettől az alaktól.

Nem őrizte meg.

Az utolsó előtti félmondatról még valamit, amit talán eddig nem írtam le. Nem akartam, amíg élt ennek az országnak az a politikusa, aki tiszteletreméltó volt, elsősorban azért, mert valójában nem volt politikus.
Göncz Árpáddal való ismeretségünk még a szocializmusból származott, abból az időből, amikor aláírt, és ezért nemkívánatos személynek nyilvánították. Akkor senki nem akarta megismerni, és az is lehet, hagyták volna éhen halni. A Rádióba nem engedték be, kint a Pollack Mihály téren adta ide a (természetesen aláírás nélküli) lektori jelentéseit, arra már nem emlékszem, milyen névre, hogyan utaltunk, a boldog emlékezetű Szűcs Erzsi - a Dramaturgia lelke és mindenese - találta ki a módszert, ő is készítette el, ő is vette föl a pénzt a pénztárnál. 1989-ben azon a bizonyos napon, amikor a "lánglelkű" hazaküldte a jórészt már hazament szovjet csapatokat (a kivonásukról szóló megállapodást Német Miklós és Horn Gyula már hetekkel korábban aláírta, lehetett is tudni róla), azon a napon beszéltünk telefonon Göncz Árpáddal. Ideírom a dialógust.

- Láttad?
- Láttam.
(egyikünknek sem volt kétséges, miről van szó)
- Mit szólsz?
- El tudod képzelni, hogy mást, mint amit te szólsz?
(rövid szünet a vonal túloldalán)

- Az isten őrizze meg ezt az országot ettől az alaktól.

Ez a mondat annyira megragadt bennem, hogy mindig eszembe jut, amikor ezt a modortalan  csúti parasztprolit meglátom. Az én kedves, öreg barátom nem érhette meg, hogyan fog bűnhődni a szotyolaköpködő briganti. Erről beszéltünk, amikor utoljára voltam fent nála a Vérhalom tetején. Azt mondta, te még olyan fiatal vagy, te talán még látni fogod.
Hááát.