Názáreti 37.

Egyszer leírtam valahol, hogy minden a nőért történik. Kerestem is, mert amilyen lusta vagyok, jó lett volna ide áttenni, egy csomó mondat újraírását megspórolhatnám, dehát nem emlékszem, hová írtam ezt és mikor.

Úgyhogy kezdjük elölről. Minden a nőért történik. Az ő figyelméért, a kegyeiért, a szerelméért. Minden tett, minden alkotás, minden háború. Ha tetszik, minden jó és minden rossz, amit férfiember cselekedni, létrehozni képes, azt a nőért teszi (igen, a Szent Péter templom is, állítólag Michelangelo a fiúkat szerette, de az ebből a szempontból mindegy).

Na jó, álljunk meg egy pillanatra, ez így túl sommás kijelentés. Hogy minden a nőért. Hímsoviniszta. Mert hiába férfiakból áll a művészettörténet (irodalom és zene beleértve) és a világtörténelem, akkor is figyelembe kell vennünk egyrészt a saját nemükhöz vonzódókat, másrészt a nőket. Méghozzá azért kell figyelembe vennünk, mert a tételt csak árnyalják, de a lényegen nem változtatnak. Michelangelót és mondjuk Proustot nem a nők érdekelték, és bár I. Erzsébet a "szűz királynő" értelmező jelzővel vált érdekes celebbé a történelem bulvárfogyasztói számára, azért az tudható, hogy legalábbis kísérletezett a férfinem megismerésével.
Belemenjünk a részletekbe? Kicsit.
Azért mondom, hogy minden a nőért történik, mert azóta, hogy az ember két lábra állt, minden pillanatnyi helyzetet az egymásnak rontó, szűkagyú férfiemberek "oldottak meg", a kisebbrendűségi érzésből fakadó fizikai erőfölény döntött, anélkül, hogy tudták volna, valóban csak a pillanatnyi helyzetet ferdítették el, ahelyett, hogy megoldották volna. Ennélfogva a világot folyton a férfiak alakítják. Olyan is. A nők alig győznek enyhíteni ezen a helyzeten.
A férfiak, hogy is mondjam, egyszerűbb lények úgy általában, mint a nők. Éppen ezért azzal sincsenek tisztában, hogy az általuk alakított és uralt világ a nőkről szól. Minden. A legmagasabb rendű alkotások és a legalacsonyabb szintű konfliktusok, az utcai verekedésektől a világháborúkig minden őket ábrázolja és őket akarja.
Miért beszélek a nőkről és miért nem a szerelemről, hiszen végülis arról van szó? Mert nem arról van szó. Tudom, nem szeretik, különösen, hogy már sokadszor mondom: az ember az állatvilág része. Az állat pedig - jelenlegi tudásunk szerint - nem szerelmes, az állatot a fajfenntartás ösztöne vezérli. Az emberiség legnagyobb részét is. A szivárványszínű férfi társat keres és kielégülést - ez a fajfenntartás ösztönéből fakad, és az alapmotiváció szempontjából mindegy, hogy egy meleg pár nem képes a szaporodásra. (Talán nem véletlen, hogy a férfiak is, nők is végül valahogyan gyereket akarnak, béranyával vagy örökbefogadással, de a lényeg, az ösztön működik.)
A szarvasbika bőgése elhallatszik az erdő széléig meg azon túl is, az emberi faj legfejlettebb egyedeinek a "bőgése" pedig körbejárja a Földet, az Elektra, a g-moll szimfónia és az Örök tavasz a hódítás eszközei, a nő ábrázolása, akkor is, ha a nő mint figura éppen nem jelenik meg. Rembrandt Önarcképe is a nőnek szól. Az emberiség túlnyomó többsége pedig a kocsmában bőgve megy neki a másik bikának, amelyik el akarja venni a tehenét (bocs), effektíve vagy éppen csak áttételesen.
Egyszóval a nőért történik minden.
És most tessék elképzelni a katolikus egyházat. A pápaságot. A Föld vallásosainak harmada keresztény, ennek a harmadnak pedig több, mint a fele római katolikus. Ezt a hatalmas tömeget azok irányítják, akiknek fogalmuk sincs az emberi élet alapjairól. Akiket lényegében semmi nem motivál, akiknek nincs semmilyen célja, akiknek a legtermészetesebb ösztön elfojtásával  kell foglalkozniuk éjjel-nappal, életük végéig. Akiknek a nő nem jelent - mert nem jelenthet - semmit, ugyanúgy kell rájuk nézniük, ahogy egy férfira. Hívő, az egyház tagja és kész. Tetszik érteni? Ez iszonyatos. Egy férfiembernek egy nő csak egy figura.
Pápa csak férfi lehet, katolikus pap is csak férfi lehet. Embernek látszó lények vágyak és célok nélkül. Ami céljuk pedig lehet, az a hatalom, a legtorzabb személyiségjegyek egyike ez a betegség vagy egy másik torz érzemény, egy evidens hazugságfolyam szolgálata, a kereszténység alapeszméjének terjesztése, az üdvözülés, a túlvilág ígérete.
A katolikus egyházból hiányzik a nő - azaz a képesség az empátiára, a gyengédségre, a megbocsátásra, a szelíd iróniára, mindenre, ami jó az emberben, és ami az emberi fajt kiemeli az állatvilágból.
Az Ószövetségben van egy gyönyörű könyv, a katolikusok legnagyobb része nem szívesen emlegeti - ha egyáltalán hallott róla, ez az Eszter könyve. Zsidókról szól, nem szeretjük. Ott van, de nem vesszük tudomásul. Majd elfelejtettem, előbb még ott van a butácska, az ősbűnt elkövető és ezzel az emberiséget a Paradicsomból kizáró alak - mi volna más, nő, Havvának hívják, magyarul Éva. Jézus anyja egy szűz. Nagyjából ennyi. Némely alakok feleségeiről még van néhány sor - ennyi a Biblia nőábrázolása. Az Énekek éneke meg tömény pornográfia, arról végképp ne essék szó.
A Biblia nőellenességéről sok elemzés született, a pápaság és a katolikus papság beteges elzárkózását mindentől, ami a nőről szól, nem szokás emlegetni.
Ez még kimaradt abból, amit minap a vallásról mondtam.

- A gazdatisztet tavaly megkértem, hogy menjen el. Van azóta másik, ő kint lakik a Karmel északi lejtőjén, a Kisón partján. Tíznaponként jön be hozzám. Legutóbb a lányát küldte. Érdekes nő. Olvastál Szapphót? Tudsz olvasni? Persze hogy tudsz.

- Még nem tudok görögül.

- Ó igen. Hamarosan hozzákezdünk, de előbb ezt az asszonyt el kell mondanom neked. Tudod, az jutott eszembe róla, amit Szapphó írt Atthisznak. Sok fényes kenetet sima szép bőrödre előttem itt kentél, balzsamokat, fejedelmi szert s édes lágy kerevetre is dőltél rózsaszirom között, s vágyadtól szabadult e helyen szíved. Ez szép, ugye? Görögül azért szebb. Arisztotelész szerint zavaró, hogy ezt egy lánynak írta, engem nem zavar. Az sokkal jobban, hogy a gazdatisztem lányáról ilyesmi jut az eszembe. Tudod, milyen az a nő? Buja. Érdekes szó, nem? Jeremiás használja ezt a szót. A te paráznaságaidat és nyihogásaidat, bujálkodásodnak undokságát, a halmokon, a mezőn láttam a te utálatosságaidat. Jaj néked Jeruzsálem! Nem leszel tiszta ezután se? Meddig még? Másképpen, de ez is szép, igen. Miért mondtam ezt?

- A bujálkodást idézted Jeremiástól.

- Igen, de miért?

- A gazdatiszted lányáról jutott eszedbe.

- Igen. Megvan. Jeremiás azt mondja, azért én is arcodra borítom fel a te ruhádat, hogy látható legyen a te gyalázatod! Sok csúnyát mond Jeremiás a bujaságról, de nekem valahogy nem az utálatosság és gyalázat jutott eszembe, igaz, nem is egy város bujaságáról beszélek. Igen. Lehet, hogy egy város bujasága utálatos. Delila csak buja, de nem utálatos. Delilának hívják a gazdatisztem lányát.

- Gondoltam.

- Ez a kép tetszik nekem, hogy én is arcodra borítom fel a te ruhádat, bár Jeremiás talán nem örülne neki. Annak, hogy nekem ez tetszik. Viszont ha jól meggondolom, Jeremiás sem volt mentes a bujaságtól, ha szabad ilyet mondani egy férfiemberről, különösen egy öregemberről. Most jut eszembe, olvastam valahol, hogy Jeremiás hatvan éves sem volt, amikor meghalt, akkor pedig nem volt öreg, és egy viszonylag fiatal férfiról feltételezhető a bujaság, ha szerinte Jeruzsálem buja lehetett. Márpedig az arcra felborított ruha képe igenis buja ember előtt jelenhet csak meg, ha ugyan nem vagyok túlságosan szelíd, mert lehet, hogy pontosabb volna Jeremiással kapcsolatban a kéjelgő kifejezés használata. Arcodra borítom fel a ruhádat. Igen, ez inkább kéjes kép, mint buja.

- Akkor is, ha Jeremiás gyalázatról beszél? Azért én is arcodra borítom fel a te ruhádat, hogy látható legyen a te gyalázatod, így mondta, ugye?

- Láttál már lányt vagy asszonyt, hogy mi van a ruhája alatt, ha nem tartod aljasnak a kérdésemet?

- Nem tartom annak, hogy ne láttam volna.

- Akkor neked is ismerned kell a választ, hol van ott a gyalázat? Aiszóposz rókája jut eszembe, már megint egy görög, hallottál Aiszóposzról?

- Nem.

- Nem baj, hamarosan fogod őt görögül olvasni. Aiszóposz ír egy rókáról, aki megérzi a szőlő illatát, és elkezd felugrálni a tőkéhez, hogy szakítson magának egy fürtöt. Ugrál, de hiába, nem éri el a szőlőt. Akkor elsomfordál, és azt morogja, tulajdonképpen nem is akartam azokat a fürtöket, úgyis savanyúak és íztelenek. Jeremiás, Jeremiás, nem savanyú az a szőlő, csak te nem érted el.

- Szegény Jeremiás.

- Igazad van, tiszteletlen voltam vele, Jeremiás bocsáss meg nekem. Delila egyáltalán nem úgy beszélt velem, ahogyan egy szolgának kell beszélnie az urával. És nekem az tetszett. Tudod, mikor Ehud odajött hozzám, hogy anyám parancsára meg kell korbácsoltatnia engem, az más volt. Ehud a gazdatiszt. Az előbbi, nem Delila apja. Amióta Delila nálam járt, ennek az új gazdatisztnek a jellemével is vannak gondjaim. De most Ehudról akartam mondani valamit. Igen. Odajött hozzám, mélyen meghajolt, és azt mondta, uram, anyád parancsára meg kell téged korbácsolni. Azt mondtam, rendben van, mikor, hol és ki fog engem megkorbácsolni. És akkor az a kövér, hatalmas ember elsírta magát, hogy ő azt nem bírja tovább, hogy én gúnyolom őt, és ő őrlődik anyám és közöttem, pedig én komolyan kérdeztem, hogy mikor, hol és ki fog engem megkorbácsolni. Mert én akkor azt tartottam helyesnek, hogy anyám parancsol, és azt mások végrehajtják. Ehud ronda és undok könnyei gondolkoztattak el, hogy milyen jogon parancsol és milyen jogon fenyeget valaki? Hogy mit jelent úr és szolga viszonya. Nekem van sok olajfám és sok birkám, ezért én fenyegetően fölmutathatom az ujjamat, és mások nyomban azt fogják tenni, amit parancsolok, vagy azt nem fogják tenni, amit tiltok. Mert mások úgy gondolják, hogy rengeteg olajat adok el és rengeteg birkát, és ezért rengeteg olyan embert vehetek, akik tömlöcbe vethetik azokat, akik nem azt teszik, amit parancsolok. Ebből annyi igaz, hogy rengeteg olajat és birkát adok el, de egyetlen olyan emberem sincs, akikkel másokat fenyegethetek, én meg teljesen alkalmatlan vagyok arra, hogy magam fenyegessek meg bárkit. És ezt az összes szolgám tudja, mégis azt teszik, amit akarok.

- Az előbb azt mondtad, megkérted Ehudot, hogy menjen el. És ő elment. Úgy is mondhattad volna, hogy megparancsoltad neki, menjen el. Hogy elkergetted.

- Értem, értem. Tudom, hogy nem a szavak számítanak meg hogy közben szelíden mosolygok-e. Csak azt akarom mondani, hogy nem a megfelelő tekintélyt tiszteljük. Hogy Delila nem azért viselkedett velem másképp, mint a többi szolga, mert azt találta értékesnek, ami egyedül értékes lehet egy emberben, hanem azért, mert buja. Azért jutottak eszembe Ehud könnyei, mert szerettem volna tudni, melyik a nagyobb hatalom, a gazdagság vagy a bujaság.

- Delilát nem küldted volna el. Ha anyádat szolgálta volna, ha anyád legszigorúbb parancsait ő közli veled, ha meg akar korbácsoltatni, akkor sem.

- Jaj de szörnyű dolgokat tudsz mondani. Kérdezni is, mondani is szörnyűket tudsz. Mert most ezzel válaszoltál a kérdésemre, a nagyobb hatalom a bujaság.

- Nem. Elmondok neked valamit. Egy évvel ezelőtt találkoztam egy emberrel, akinél okosabbat, bölcsebbet aligha képes bárki akár elképzelni is. Nincsenek szolgái és nincsenek urai, és hogy mit gondol istenről, azt most még hagyjuk. Nem tudom, parancsolt-e valamikor valakiknek, talán igen, de már régen nem parancsol senkinek, és abban bizonyos vagyok, hogy neki soha senki nem tilthatott meg semmit, és soha senki nem fenyegethette meg. Van egy unokája, egy kislány, Mirjamnak hívják. Amikor én először voltam náluk, Mirjam tizenegy éves volt. Mindjárt mondom tovább, de most menjünk el innen, mert ezek a te olajfáid tényleg túlságosan illatosak. Menjünk.

Kivette Rafáél kezéből a poharat, letette a székre, elindultak.

- Mirjamnak olyan színű a haja, mint a  csurgatott kaftanméznek, amikor rásüt az alkonyi nap. Azt hiszem, ezt a színt te igazán tudod értékelni, ennek valóban a lényegét kell látni, ezt valóban inkább elképzelni érdemes, mert ha látod, nehezen vagy hajlandó elhinni, hogy ilyen létezik. Napszagú a haja, sokat gondolkoztam rajta, mikor először jött olyan közel hozzám, hogy megérezhettem a haját, milyen is, de nem leírható, mert nem hasonlítható semmihez, amit már ismersz, azért mondom, hogy napszagú a haja.

- Ha szabad közbeszólnom egy pillanatra, úgy vélem, nem egy tudós, közömbös leírásnak vagyok tanúja.

- Én is úgy vélem. A szeme sötétzöld, ha Mirjam árnyékban van, amikor meg rásüt a nap, olyan barna, amilyen az őszi tölgy levele.

Kinyitotta a kaput, Rafáélt előre engedte.