Názáreti 14.

Azt írtam korábban, hogy a kereszténység tanainak hirdetésével elpusztított milliók életét semmiféle műalkotással nem lehet ellentételezni.

Fenntartom. De elismerem, ez így kevés. Azt is írtam, hogy az emberiség kiválasztott egyedei a kereszténység megalapítása előtt is képesek voltak az alkotásra, ez - száz százalékos bizonyossággal állítható - így folytatódott volna a kereszténység megalapítása nélkül is.
Ezt is fenntartom.
Az első mondathoz nem tudok hozzátenni semmit, szemléleti kérdés, az emberi élet értékének meghatározása a függvény, ami bizonyos (rendkívül ostoba) lények tudatában módosíthatja a megállapítás igazságtartalmát. Mondják az olvasottságukra büszke értelmiségiek, hogy a középkorban más volt az emberi élet értéke. Nem volt más. Soha nem volt más. Most sem más (értéktelen) attól, hogy az iszlám állam és az ahhoz hasonlók megvetik és értéktelennek, pusztítandónak tartják a mások életét.
A második mondat igazságtartalma könnyebben bizonyítható, bár annak is van gyenge pontja: a mérhetőség úgyszólván teljes hiánya, a matematikától való távolság. Azaz véleményekre vagyunk kénytelenek hagyatkozni, esztétikai értékítéletekre. Ha nem bánják, most nem kezdem taglalni a különböző iskolák leírásait, amik mind a maguk ítéletét tartják megalapozottnak, a jobbak ezek közül igyekeznek eljutni az esztétikum matematikai megközelítéséig (lásd aranymetszés), de én most inkább közmegegyezésekre hivatkozom, olyan evidenciákra, amiket alacsonyabb kulturális szinteken sem szokás vitatni.
Előbb azért tisztázzunk valamit: nem akarom kidobni a kereszténység ihlette műveket. Sem a közvetlenül vallásos holmikat, sem az áttételesen ehhez az ideológiához kapcsolhatókat. Nem azért, mert nem is lehet, ha lehetne, sem tenném. Vannak, legyenek. Sorrendet sem állítok fel, amiben elhelyezhetők a vallásos és nem vallásos műalkotások, bizonyítandó, hogy az utóbbiak valahogy mindig értékesebbek, mert ezt nem tudom bizonyítani, valószínűleg azért nem, mert Haydn Teremtését vagy Mozart Requiemjét elég körülményes volna összehasonlítani a két zseni bármelyik más művével.
Azzal a gondolattal már eljátszottam, hogy például a gótika égre törő templomait Jézus szabadságeszményétől próbáljam eredeztetni, feltételezve, hogy a kor építészei megértettek valamit a Biblia lebutított szövegei mögül kihallható, elhallgattathatatlan hang tanításából. Dehát ez a blog nem a gótika dicséretéről szól, meg amit mondanék - mint már említettem -, azt úgy sem tudnám bizonyítani.
Mondjam, hogy amikor belépek a római Szent Péter templomba, eszembe nem jut a szentnek nevezett primitív, "Jézust háromszor megtagadó" halász, és isten mindenhatósága sem? Ezzel szemben hökkenten állok, és a szó szoros értelmében nem kapok levegőt attól az érzéstől, hogy milyen elképesztő tér vesz körül, és ebben a térben milyen kicsi vagyok Michelangelóhoz képest.
Gondolkoztam azon is, említsem-e Kopernikuszt, Galileit, Keplert, Newtont, de úgy döntöttem, nem volna elegáns dolog, beül a közönség a meccsre, én meg az első és egyetlen ütésemmel a padlóra küldöm az ellenfelet. (A többieket, Einsteint, Bohrt, Heisenberget, Neumannt azért nem idézem meg, mert nekik már kevésbé vagy egyáltalán nem kellett megküzdeniük az egyházzal.)
Marad egy rövid, szinte a végtelenségig bővíthető felsorolás.
Palazzo Vecchio, Ospedale degli Innocenti, Montecchio Precalcino, Palazzo Rucellai, Nemzetgyűlési palota Csandigarh-ban.
Don Quijote, Hamlet, Két úr szolgája, Tom Jones, Nyomorultak, Tisztes úriház, Háború és béke, Bűn és bűnhődés, A varázshegy, A per, Zabhegyező, Közöny (L'étranger), Iskola a határon.
A négy évszak, Londoni szimfóniák, Don Giovanni, Cosí fan tutte, Jupiter szimfónia, VI. (Pastoral) szimfónia, IX. szimfónia (Örömóda), Szerelmi bájital, A sevillai borbély, Befejezetlen szimfónia, Les Preludes, A csodálatos mandarin, Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára, Leningrádi szimfónia, West Side Story.

Parasztlakodalom, Toledo látképe, Éjjeli őrjárat, Velence látképe, Az ásító inas, Impresszió, a felkelő nap, Napraforgó, Jeanne Hébuterne, Dokkmunkás, A gondolkodó, A csók.

Na jó. Ennyi talán elég.

Még egyszer: nem állítok fel értékrendet. Nem kérdezem, hogyan viszonyul Mozart Kommet her, in frecher Sünder-je mondjuk a Glassharmonica rondóhoz vagy Bach Wie schön leuchtet der Morgenstern-je mondjuk a Badinerie-hez a h-moll szvitből. Már csak azért sem, mert bármit írt ez a két ember, az fölötte áll bármilyen értékítéletnek, amit egy hozzájuk képest szóra sem érdemes "kritikus" leírna. (Arról nem is beszélve, hogy Mozart - nézetem szerint - Jézuson kívül a másik, aki igazolja az evolúciónak azt az elméletét, hogy tény, az emberi faj jelenleg a fejlődés legfelső foka. De van följebb is. Példa rá Jézus és Mozart.)

- Gyere ki, meglátjuk, milyen leszel mint Kronosz katonája. Pasziklész ad nekünk két szép fa gladius-t meg pajzsokat.

Leon szaladt ki elsőnek a falba vágott ajtón.

- Ismered a görög színházat? – kérdezte Mara.

- Az épületet? Nem.

- Itt Szkitopoliszban van görög színház. Úgy tudom, egész Izráelben ez az egy. Az orkhésztra egy kör alakú tér, ott fogunk mi játszani. Aztán van egy épület, úgy tudom, arra sincs szavunk, az a szkéné, annak az egyik ablakában lesz Leon.

- Én is benne leszek? – a kisfiú ugrált örömében.

- Persze hogy benne leszel. Nélküled az egész nem ér semmit. Az ablak most az a bokor, oda ülj le, jó? És majd vágj rémült arcot, ha éppen azt látod, hogy nem tudlak megvédeni, és örülj, amikor azt látod, hogy én nyerek. Kezdhetjük? Onnan jössz, oldalról, van két szárnya a szkénének, amögül kell előjönnöd, legyen most az a puszpáng a paraszkénion. Várj egy kicsit. Mi lenne, ha zenével kísérnénk? Pasziklész, kihoznád az ugabodat? Rafáél, tudsz dobolni?

- Én nem, de azt hiszem, Delila tud.

- Sára is – állt meg Pasziklész. – Gyertek, lányok, hozzuk a hangszereket.

 Delila és Sára is bement a házba. Rafáél elindult utánuk, átlépte a csatornát, a kőfal előtt megállt.

- Rájöttem, én hogyan tudok részt venni a játékban. Én leszek a közönség. Ha eltekintenétek tőle, hogy most felmásszak a fal tetejére, leköteleznétek, de különben az elvárható lelkesedéssel kísérem az előadást, tapsolok, ha tetszik. És mit is csináljak, ha nem?

- Athénban búzik a közönség, mint a marhacsorda – mondta Mara – Epidauruszban kereplőket forgatnak, és azt hallottam, hogy az aszpendoszi közönség fütyül. Melyiket választod?

- Kereplőm nincs, fütyülni nem tudok, teheneket nem szívesen utánoznék. Ha nem tetszik valami, majd csöndben maradok. Vészt jóslóan fogok hallgatni. Jönnek a zenészek.

- Hoztunk egy tökdobot – mondta Sára – és egy kecskebőröst meg két tamburint, szisztrumot is kettőt meg cintányért nagyot és kicsit, és mit szólnátok, ha ezt a kicsi, hathúros pszántért odaadnám Leonnak? Úgy kezdődne az egész, hogy ő pengetne egy olyan mélázó dallamot, megmutatom, jó?

Sára megpendítette egymás után a pszántér első, harmadik és ötödik húrját, kicsit hagyta őket rezegni, aztán lágyan végigpengette az összes húrt, ezt is hagyta kizengeni, aztán még egyszer eljátszotta ugyanazt.

- Értitek, hogyan gondolom? Ez olyan szelíd és békés hangulat, és majd erre tör rá a csatazaj. Na? Miért nem szóltok?

- Kivirultál – szólalt meg Pasziklész.

A fa gladius-t húzta végig a tenyerén, mert nem akart felnézni, mikor a többiek mind felé fordultak. Nem akarta, hogy valaki megint azt mondja, ő gyógyította meg Sárát.

- Megmutatod még egyszer? – kérdezte a kisfiú. – Fogom tudni én is ilyen szépen pengetni?

- Te még szebben – mondta Sára –, mert a kicsi ujjad jobban befér a húrok közé. Megpróbálod?

Leon beharapta a felső ajkát, alaposan megnézte a húrokat, az elsőre ráillesztette a hüvelykujját, a harmadikra a mutatóujját, az ötödikre a középsőt, egymás után megpengette a három húrt úgy, hogy az előző még szólt, aztán a hüvelykujját finoman végighúzta, majd elkezdte elölről. A felnőttek tapsoltak.

Pasziklész az ugabon megismételte a pszántéron hallott dallamot, aztán eljátszotta gyorsabban ugyanazt, majd egyre gyorsuló tempóban még négyszer. Közben intett a fejével Sárának, ő megrázta a szisztrumot, akkor Pasziklész Delilának bólintott. Delila két mély dobütéssel válaszolt a szisztrum csilingelő hangjára, majd gyorsan letette a tamburint, és ő is megrázta a másik szisztrumot. Sára erre az ujjaival megpergette a kecskebőr dobot, Pasziklész meg egy magas hangról indítva eljátszotta lefelé az előbbi futam fordítottját.

Szóltak a dobok, csörgők, cintányérok, az ugab izgatott dalt rögtönzött, Pasziklész ismét bólintott, ezúttal Marának. A lány terpeszbe ugrott, előre nyújtotta a kardját.

Letette a kőrisbotot meg a tarisznyát, felkapta a gladius-t és a fegyvert suhogtatva elindult Mara felé. Félreugrott, miután a lány védte az első csapást, majd a vállán átgördülve Mara lába felé szúrt. Szabályszerű gladiátorharcot rögtönöztek, közben szólt a zene.

- Akkor volna ez még hatásosabb – lihegve állt meg, Marát átkarolta, és magához húzta –, ha igazi kardokkal csinálnánk. A harchoz hozzátartozik a fegyverek csengése, ehhez a ritmushoz, amit ti adtok, még külön jól szólna.  Nincs gladiátor, aki jobban vívna Maránál, ráadásul pontosan ütemre mozog. Megterveznénk gyorsan, milyen sorrendben vágok fejre, testre, lábra. Te úgy vágsz vissza, ahogy a legjobbnak látod, nem kell féltened, engem másfél éven át egy igazi gladiátor támadott, megtanultam védekezni. Mit gondoltok?

- Van igazi gladius is itthon – mondta Pasziklész –, kihozom.

Elindult, megállt.

- Arra gondoltam, hogy nem a szatírjátékot hagynám a végére, hanem ezt a rögtönzést, mert ennél hatásosabb befejezést nem tudok elképzelni. Jó?

- De még milyen jó – lelkesedett Mara – én nem mertem mondani, nehogy elfogultsággal vádoljon, nem elég, hogy mindenhová odacsődítem a népet, ahol beszél, most még a harci rögtönzését is dicsérem. Pedig olyan átlagosan mozogsz, nem? Az a gladiátor, aki küzdeni tanított, mit mondott neked? Hogy nagyon gyenge, amit csinálsz, és sokat kell még tanulnod?

- Nem mondott semmit. Csak hogy ne felejtsem el, amit tanultam, még majd hasznát veszem.