Két ember beszélt

Valamikor (a miniszterelnök egyik megnyilvánulása kapcsán) írtam a faluról, hogy ott asszony nem ember, lány nem gyerek.

Tegnap este ketten elemezték a miniszterelnök március 15-i beszédét, gondoltam, írok erről egy-két mondatot, azzal akartam kezdeni, hogy mind a két ember eléggé fiatal ahhoz... És akkor eszembe jutott, hogy majd rám szólnak, egyikőjük nő volt. Azt akartam mondani, hogy ne már megint, jó?

Aztán rájöttem, a múltkor a magyar faluról beszélvén annyira ennek a miniszterelnöknek a végtelenül egyszerű gondolkodásmódjára koncentráltam, hogy nem vittem tovább a gondolatot: nemcsak a magyar nyelvben él ez a megalázó és ostoba nemi diszkrimináció, sőt. A magyar még jobban is áll az úgynevezett kultúrnyelveknél, mert nekünk legalább van egy köznyelvileg használatos, első szótári alakként megjeleníthető szavunk, ami az ember fogalmát képes megkülönböztetni a hímnemű embertől: a férfi.

Az úgynevezett kultúrnyelvek egyértelműen és világosan hímsoviniszták. Az ember és a férfi első szótári alakja ugyanaz az angolban (man), a franciában (homme), az olaszban (uomo), a spanyolban (hombre), és bár a németnek két különböző szava van első szótári alakként (der Mensch - ember, der Mann - férfi), azért ők is hajlamosak a köznapi érintkezésben egy szót használni, a nők lenézésében a német nyelv is az élvonalban van, (lásd ein Mann, ein Wort - azaz egy nő hiába ígér bármit, azt nem kell komolyan venni, mert csak a férfi szava tekinthető értékesnek).

Szóval két ember elemezte ennek a vidéki futballistának a beszédét, és nekem megint Abody mondata jutott eszembe: ha egy levéltetűt mikroszkóp alá teszel, elefántnak fog látszani, pedig akkor is csak egy levéltetű.

De az egyik kérdés jó volt: fasiszta beszédet mondott-e a miniszterelnök. Kerülgették mindenfelől, még azt is majdnem kielemezték, mi a különbség a fasizmus és a nácizmus között (szerencsére alig foglalkoztak a témával, a lényeget tekintve ugyanis teljesen mindegy, mik a történelmi meghatározói az egyiknek és mik a másiknak, mintha az egyiket enyhébbnek tartották volna, mint a másikat, mentsük föl talán a fasizmust, mert a nácizmus rosszabb, jézusmária, gondoltam), de a válaszok nem hangzottak valami tisztán.

Talán azért, mert még mindig nem tetszik érteni: a fasizmus és a nácizmus egy-egy iszonyatos súly, meghatározó förtelem a világtörténelemben. A miniszterelnök meg súlytalan. Nem tényező, semmilyen szempontból, fasisztának és nácinak is súlytalan. A szándékait nem ismerem, az indulatait sem, megnyilvánulásaiból lehet következtetni a benne folyamatosan forró gyűlöletre és bosszúvágyra, de ezekre sincs semmilyen bizonyíték, az illető egyszerűen iszonyatosan buta, valamint reménytelenül és gyógyíthatatlanul beteg. Úgy vélem, szeretne valami fasiszta szerű rendszert maga körül, valószínűleg egy náci szerűt még inkább, ennélfogva a megnyilvánulásai is olyanok, mint amilyenek annak idején a fasisztákéi meg a nácikéi voltak. Úgy tizedesi szinten. Vagy ahogyan a járási pártvezető beszélt.

A beszéd arrogáns volt, gyűlölködő és rémületesen buta. Amilyen egy járási pártvezető lehetett valahol Szicíliában, aki szeretett volna tizedes lenni a hadseregben.

Ne tessék elemezni. Mindig olyan. Buta embernek nincs okos beszédírója. Nem tudná elmondani.

A lényeget majdnem elfelejtettem. Az illető nemcsak borzasztóan buta, hanem ebből eredően hihetetlenül gyáva is. "A magyar kormány komolyan veszi az iszlám állam fenyegetését" - mondotta ez a szánalmas alak, mert képtelen felfogni, hogy neki most a pedagógusok fenyegetését kellene komolyan venni. Persze egy gyáva embertől ez a magától értetődő, hátha nem veszik észre, hogy az iszlám állam nemhogy nem fenyegeti a magyar kormányt, az iszlám állam valószínűleg azt sem tudja, hogy a magyar kormány a világon van.
Legalább azt mondaná a pedagógusoknak, hogy a bátyám átdob a kerítésen. De még ennyire sem telik. Futás közben hátranézni sem mer.