Rájöttem valamire.
Betelefonáltam a bankba, kérdeztem volna valamit, de előbb ők kérdeztek.
Keresnem kellett valamilyen számot, türelmetlen lettem, csapkodtam, ide-oda
dobáltam a papírokat – mikor letettem a telefont, rájöttem, miért. A
hatósággal beszéltem. Mi itt folyamatosan, évtizedek óta a hatósággal
beszélünk a postán, a bankban, a közértben, a piacon, minden olyan helyen, ahol
intéznünk kell valamit, feladást, befizetést, ötért túrót, mindegy, odaát a
hatóság embere áll vagy ül velünk szemben. Hivatalos személy. Postás vagy
zöldséges kofa, erőt kell vennünk magunkon, hogy természetesen tudjunk
viselkedni, nehogy észrevegye, félünk tőle. Így van ez persze akkor is, amikor
a postás megy a zöldséges kofához, meg akkor is, amikor a zöldséges kofa járul
a Postán a pult mögött ülő színe elé. Körbe vagyunk félemlítve.
Ennek a falusi
futballistának ezt sikerült teljesen visszahoznia, a még el sem múlt rettegést
és gyűlöletet. Azt hallom mindenhonnan, ez itt nem igazi diktatúra. Mert
még ez meg az működik. Egy frászt. Teljesen mindegy, szabad-e különféle
fórumokon beszélni, még akkor is, ha látszólag nem lesz következménye, mert lesz.
Rögtön, ahogy a beszélő kimondta, ami ennek a rémületesen ostoba
fiókdiktátornak nem kedves, már tudja, de legalábbis érzi a zsigereiben, hogy ezt
nem kellett volna. Hogy ennek következményei lesznek.
Ennek a rémületesen
ostoba fiókdiktátornak vannak olyan tanácsadói, akiket nem lehet ismerni. A
debil külsejű lokálban pislogó természetesen nem tartozik közéjük, akikről
beszélek, tenyésztetten romlott lelkű, valódi gonosztevők, akik pontosan
tudják, hogyan lehet egy embert, és ebből kiindulva azt is, hogyan lehet egy
egész nemzetet megnyomorítani.
A diktatúrát minden
politikával foglalkozó „szakember” az intézményrendszerben keresi, pedig ott
csak a felszíni jelenségeket találja. Lehet működtetni olyan hivatalokat, amik
a fejlett demokráciákban működnek. Lehet garantálni a bíróságok függetlenségét
és így tovább. A lényeg az, hogy a hivatalba a már megfélemlített jobbágy
menjen be, és a bíróságokra a magától értetődően nem független ügyészség olyan ügyeket
engedjen, amikről a függetlenség illúziójában tengődő bíró olyan ítéletet hoz,
amilyet akar.
A diktatúra alapja
nem rendszer, hanem hangulat. A rettegés és gyűlölet automatikusan,
ha tetszik, önjáróan működteti a diktatúrát. A falusi futballista azért kiabál
demokráciáról és polgári szabadságjogokról, mert ezt, amit itt leírtam, ő sem
érti. Nem is kell értenie. Megkap mindent, ami neki kell, korlátlannak látszó
hatalmat, és olyan vagyonnyilatkozatot, amiről azt mondják neki, jó lesz ez, ne
aggódjon, sosem fog kiderülni.
A többi nem számít.
Építhet stadiont meg várnegyedet, kiélheti zavaros elméjének bármilyen vágyát, mert
nem is érti, mit tesz, nem képes felfogni, hogy ebben az országban gyerekek
százezrei éheznek. Valószínűleg úgy véli, ez nem is igaz, de ha mégis, nem
számít.
Az ország működik.
A falusi futballista azt hiszi, a közgazdaságtudományból ismert elemek,
szabályok vezérlik a gazdaságot és a társadalmat, és minden jól van.
Pedig a rettegés
és gyűlölet működteti, a lehetetlen feltételek között munkálkodó
emberek, akik már régen nemcsak a holnaptól félnek, hanem a jelen pillanattól
is.
Ezért fog az egész
összeomlani.
