Fentiek alátámasztására íme egy analógia. Az első zene Fats Domino szerzeménye:
A második Presser Gáboré:
Hallgassák meg a kettőt egymás után, még a hangnem is stimmel.
Az első felvétel 1955. március 30-án készült. Presser Gábor akkor 7 (hét) éves volt, és a szovjet zóna legbiztonságosabb országában élt, lélek az ajtón se be, se ki.
De ha netán kimehetett volna, Fats Domino szerzeményét akkor is legföljebb Amerikában hallhatta volna, ott is rövid ideig, a rádióállomások a lemezforgalom alapján forgattak le zenéket, a La-la című nóta megbukott, tudomásom szerint úgynevezett LP-re később sem került fel, egyszerűen eltűnt.
Európában (közelebbről Hamburgban) egy régizene őrült, bizonyos Richard Weize megalapította a Bear Family Records nevű céget, 1975-ben.
A történet jó és érdekes, de most nem arról van szó, hanem arról, hogy a teljes életmű kiadások sorozatban Fats Dominohoz 1991-ben jutott el a Bear Family, abban az albumban jelent meg először a La-la a nagyközönség számára is hozzáférhetően.
Presser a Valaki mondja meget 1972-ben írta.
A magyarázat szimpla és szinte magától értetődő: mindkét szerzemény egyszerű szekvencia, a nagy slágerek legbiztosabb alapreceptje. Azon belül mindkét szerzemény a lehető legegyszerűbb dallamképlettel dolgozik, egy parlando-szerű sémával, bárkinek eszébe juthat. Csak nem így. Ahhoz, hogy az egyik közel negyven évvel a keletkezése után fölkerüljön a slágerlistákra, a másik meg a musicalszínházak világslágere legyen, két olyan zseni kell, mint Domino és Presser.