Fats Domino és Presser Gábor

Mielőtt valaki azt hinné, rosszindulatú vagyok, és lopással gyanúsítok egy írót (meg egy színészt), gyorsan hozzáteszem az iménti bejegyzéshez: érdekességnek szántam, nem bizonyítéknak - mellesleg az íróval is, a színésszel is jó viszonyban vagyok évtizedek óta, először nekik szólnék, ha volna miért szólni. Azt akarom mondani, hogy az ötlet lehet véletlen egybeesés.
Fentiek alátámasztására íme egy analógia. Az első zene Fats Domino szerzeménye:

A második Presser Gáboré:

Hallgassák meg a kettőt egymás után, még a hangnem is stimmel.
Az első felvétel 1955. március 30-án készült. Presser Gábor akkor 7 (hét) éves volt, és a szovjet zóna legbiztonságosabb országában élt, lélek az ajtón se be, se ki.
De ha netán kimehetett volna, Fats Domino szerzeményét akkor is legföljebb Amerikában hallhatta volna, ott is rövid ideig, a rádióállomások a lemezforgalom alapján forgattak le zenéket, a La-la című nóta megbukott, tudomásom szerint úgynevezett LP-re később sem került fel, egyszerűen eltűnt.
Európában (közelebbről Hamburgban) egy régizene őrült, bizonyos Richard Weize megalapította a Bear Family Records nevű céget, 1975-ben.
A történet jó és érdekes, de most nem arról van szó, hanem arról, hogy a teljes életmű kiadások sorozatban Fats Dominohoz 1991-ben jutott el a Bear Family, abban az albumban jelent meg először a La-la a nagyközönség számára is hozzáférhetően.
Presser a Valaki mondja meget 1972-ben írta.
A magyarázat szimpla és szinte magától értetődő: mindkét szerzemény egyszerű szekvencia, a nagy slágerek legbiztosabb alapreceptje. Azon belül mindkét szerzemény a lehető legegyszerűbb dallamképlettel dolgozik, egy parlando-szerű sémával, bárkinek eszébe juthat. Csak nem így. Ahhoz, hogy az egyik közel negyven évvel a keletkezése után fölkerüljön a slágerlistákra, a másik meg a musicalszínházak világslágere legyen, két olyan zseni kell, mint Domino és Presser.