Ismerik a véleményemet a
demokráciáról. A demokrácia eredménye például Magyarország jelenlegi
miniszterelnöke. (Komolyan mondom, nem akarom elhinni, a demokrácia hívei úgy
vélik, a nép uralma, a nép akarata által fejlődik az emberiség? Bízzuk a népre,
az mindig tudja, mi a jó? Tessék szíves lenni néha történelemkönyveket olvasni,
hol a fenébe’ volt a nép, amikor pozitív változások vitték előre az emberré
válás folyamatában? Legjobb esetben otthon kussolt, de általában inkább az
utcára ment dühöngeni.)
Csak azért említem most a
demokráciát, mert az olyan finom dolognak számít. Mert azt mondják okosnak
tartott emberek, hogy Magyarországon nincs diktatúra (ez volna a demokrácia
ellentéte?), mert nincsenek büntetőtáborok, és a börtönökben nincsenek
politikai foglyok. Mert a vélemény nyilvánítás szabadságát például ennek a
förtelmes társadalmi berendezkedésnek a jótéteményei közé szokás sorolni, és ez
a falusi futballista is folyton arra hivatkozik, hogy ebben az országban lehet
beszélni meg vannak fórumok… Hagyjuk most ezeknek az elemzéseit, hogy hány
ilyen fórum van, meg hogy a vélemény nyilvánítás szabadsága nem azt jelenti, az
eltérő vélemény hangoztatója életben maradhat, beszéljünk csak a demokráciának
arról a nagyszerű tulajdonságáról, ami lehetővé teszi a szélsőségek féken
tartását. És a diktatúrának arról a tulajdonságáról, aminek a lényege, hogy egy
elmebeteg a legfőbb hatalom birtokában fékezhetetlen, azt tesz, amit akar.
Ebben az országban egy szélsőségesen
buta, faragatlan, gátlástalan elmebeteg a legfőbb elöljáró, tetszik látni
valahol valakit vagy valamit, aki vagy ami képes volna féken tartani ezt a
rossz ízlésű tébolyultat? Nem akarom hosszan feltartani az olvasót, épp elegen
írnak épp eleget a részletekről, Kossuth-térről, Várkertről, szobrokról és
emlékművekről, korrupcióról, nepotizmusról és mindenféle középkori megnyilvánulásokról,
én csak egy dologra akarom felhívni a figyelmüket. A felcsúti stadionra. Ezt
úgy mellesleg szokás kicsit kárhoztatni, hogy ejnye-ejnye, hát szabad ezt?
Gondoljanak bele kicsit alaposabban.
Egy csúti parasztgyerek szereti a futballt, vágyai netovábbjaként álmodozik egy
hatalmas stadionról, amibe több ember fér be, mint a falu teljes lakossága.
Aztán miniszterelnök lesz, és felépítteti a stadiont. És senki nem szól neki, hogy
ilyet Idi Amin és Bokassa sem csinált.
Ez a lényeg. Hogy senki nem szól. Az
illető tisztviselő, a primitív ösztönök által vezérelt klinikai eset azt
csinál, amit akar, és senki nem szól neki, hogy ezt nem lehet.
Megírom én a véleményemet, megírja
más is, nekem elvették az állásomat, bárhová megyek, mindenhová utánam nyúlnak
a miniszterelnök pribékjei, másokkal nem tudom, mi történik, de ez teljesen
érdektelen. Mert bárki bármit mond a falusi futballistáról, annak őrá nézve
nincs következménye. Ez a lehető legjobban működő diktatúra. Egy ostoba, rossz
külsejű, elhízott dugó peckesen járkál fel-alá a világban, azt mondja Európa
legdúsabb és legszínesebb nemzetiségű országáról, hogy itt sosem ismerték a multikulturalizmust, lejárat engem és minden magyar születésű embert, és
semmilyen tettének nincs semmilyen következménye.
Tehet bármit. És tesz is.
