Ha elnézik nekem, a napi
eseményekről mondanék valamit. Olvastam egy képaláírást az egyik napilapban,
ideírom szó szerint: „A kritika a civilek
dolga, a politikai alternatíva állítása a pártoké.”
Nem! A jóisten szentséges
szerelmére, nem! A pártoknak nincs semmilyen dolga, legkevésbé az, hogy
megmondják, másoknak mi a dolga, például a „civileknek”. A pártoknak már régen
el kellett volna takarodniuk förtelmes töltelékükkel, a politikusokkal együtt
(nemcsak itt, Magyarországon, hanem mindenütt a világon). Sokszor elmondtam,
annak idején a rádióban is, itt ebben a sorozatban is: az emberiség
legkártékonyabb képződménye a politika és az ő erőszakszervezete, a párt.
Döbbenten és végtelen szomorúsággal szemlélem azt a korlátolt, fantáziátlan
toporgást, ahogy még az általam okosnak tartott emberek is tehetetlenkednek –
hát igen, a pártok nélkül persze nem megy, mert a törvények ugyebár, a törvények
szerint ugyebár csak pártok indulhatnak, és a tömeg milyen tehetetlen a
politika nélkül.
Nem! A tömeg azért tehetetlen, mert
bedumálták nekik, hogy a törvényeket a pártok gusztustalan, nyúlós és büdös
televényéből felszínre nyomakodott arrogáns alakok hozzák, akiket
közmegegyezéssel a nép képviselőknek nevez, holott a saját érdekeiken kívül nem
képviselnek senkit és semmit, a saját érdekeiknek meg a természetes fejlődés
mindenáron való akadályozása felel meg, létüknek ez az alapja. Hatalmuk van
hozzá. Ők legalábbis azt hiszik, hatalmat kaptak a „választóktól”, pedig egy
frászt. Szolgálatért nyavalyogtak, hogy hadd szolgálják a kedves népet. Az
embereket, a lakosságot, mindenkit, semmi mást nem akarnak, csak szolgálni,
majd meg fogjuk látni. Aztán egyszer csak hatalomra kerülnek, a birka nép meg
nem mondja, hogy nem erről volt szó, beletörődik. Ad ezeknek a senkiháziknak
rengeteg pénzt, lakást, autót, testőrt, szolgákat (a legpazarlóbb épületek
mindenütt a templomok és országházak), és a saját nyakára ülteti őket, eltűri,
hogy parancsolgassanak, lopjanak, hazudjanak. Aztán várja, hogy a haza fényre
derüljön.
Nem derül. Mert a politika nem
intellektuális tevékenység, a politikusokat állati ösztönök vezérlik: a
dominanciára törés, azaz a hatalomvágy és az erőforrások megszerzésére
irányuló, az útból mindent félresöprő düh, ez az ember nevű, alapjában véve
primitív faj esetében a pénzszerzés dühe. A homo politicus eleve önmagában
való ellentmondás, a politicus nem lehet homo, csak animal, animal politicum, mert
ösztönéletet él, legyőzni a fajtársat, és egyedül birtokolni ételt-italt,
mindent. Ideírhatnám, hogy tisztelet a kivételnek, de nem írom, mert nincs
kivétel, a szándék önmagában kizárja a tiszteletet – aki ma politikusnak áll,
tudhatná, mit tesz, ha olyan lényegre tapintóan nem is, ahogy föntebb leírtam.
Csak egy pillanatra kell magába néznie, és rögtön látja, az a szándéka, hogy másoknak
előírja, hogyan legyen, holott ő maga sem tudja. Tudniillik nincs mit tudni, mert
amiről a politikus azt képzeli, ő ért hozzá, ahhoz nem lehet érteni, minthogy
nem létezik. Pénzügy, iskolarendszer, egészségügy, építés, közlekedés,
szállítás, jog (törvények) – ezek létező dolgok, ezekhez értenek emberek. Ezek
lehetnek ügyek, amiket intézni kell. Ezeknek az ügyeknek az intézése az a
szolgálat, amire egy társadalomnak szüksége van. De ezekhez nincs szükség
miniszterelnökre, államelnökre és egyéb hátramozdítóra (azért nem mondok
léhűtőt, mert az már valami ezekhez képest, a lét hűteni kell, azaz tenni
valamit).
Ügyintézőket tessék keresni,
olyanokat, akik a jeles ügyben a legjobbak. Technikai kérdés, abban a
pillanatban, ahogy kizártuk a pártokat. Mondok példát, jó? Itt volt ez a több
tízezres tüntetés, azt mondták, nem volt politikus, nem tudták, mit tegyenek. Pedig
csak oda kell menni az ország házához, és kizavarni onnan az összes politikust.
Volt már ilyen. Aztán nekiülni a tárgyalásoknak, kiválasztani a tömegből azokat
a hiteles embereket, akik alkalmasak az alkalmas emberek kiválasztására. Öt,
hét, kilenc ember kiválasztására, akik formát adnak a további technikának.
Aminek a leglényegesebb eleme, hogy nincs semmiféle „krácia”, sem demo, sem
bármi egyéb (kratein – jelentése:
uralkodni). Senki nem uralkodhat senkin, az együttélés alapja a teljes szabadság,
aminek egyedüli korlátja az orvoslásból ismert szabály, a nil nocere, azaz a nem ártani.
Nincs uralom és nincs fenyegetés, csak törvény van, aminek lényege ugyanaz a szolgálat,
ami az ügyintézők kötelessége. Mindenki
teszi a dolgát, mindenkinek az a dolga, amihez ért. Ehhez mindenekelőtt a politikusokat
kell eltávolítani, az „örökös miniszterelnököket”, akik gyerekkorukban már arra
készültek, és az összes hozzájuk hasonló bűnözőt.
Tudom, persze, hogy tudom, ez nem
megy egyik napról a másikra. De egyszer valahol el kell kezdeni. Miért ne
lehetne éppen itt, Magyarországon? Állítólag világtendencia a politika „leértékelődése”.
Valószínűleg sehol nincs egyrakáson annyi köztörvényes briganti egy parlamenten
belül, mint nálunk. Ezzel szolgáltathatnánk példát a világnak. Hogy mi kezdjük
megtisztítani az életünket.
