Ment a találgatás napokon át – talán még most is megy – miért adta el a bankár az ő részvényeit. Az egy bizonyos fenékbe naponta közlekedő, a nyelvcsapások számának növelését útközben gyakorló, valamilyen rejtélyes okból „újságnak” nevezett papírtermék villámgyorsan leírta, hogy a bankárnak egészségügyi gondjai vannak, azért ad el, nehogy valaki esetleg politikai okra gyanakodjon. Netán törés állt volna be… ó irgalom atyja, ne hagyj el! Törés? A feltétlen hűség honában? Ahol senkinek eszébe nem jutna…
Tessék mondani, akkor miért tetszik rémüldözni, és sietve közölni marhaságokat, ha itt nem lehet semmi baj, akkor miért? Csak nincs valami baj?
A Feltétel Nélküli És Bárgyú Hűség Rendszerében ugye nem történhet semmi olyasmi?
Csak kérdeztem.
Erről az eladásról nekem nem egészségügyi probléma jutott eszembe, igaz, olyasmi sem, amiket „elemzők” mondanak. Nekem a kufárok jutottak eszembe.
A kufár szavunk az ófelnémet „koufor”-ból származik, ugyanonnan, ahonnan a német irodalmi nyelvből ismert Käufer, azaz eladó. Nem kereskedő, eladó. Az az ember, aki csak elad, nem firtatjuk, hogyan jutott hozzá ahhoz a holmihoz, amit ránk akar sózni, eladja nekünk és kész. Ő a kufár. Történelmi szerepe a történettudomány által elhanyagolt, ám jelentős, körülbelül 40-50 éve tudjuk, mennyire. Nem is jelentős, meghatározó. Mindig is az volt. Jézus kiűzte a templomból, a kufár pedig bosszúból megalapíttatta az egyházat. Egyszerűen szólva boltot csináltatott a hitből. Nem ő maga csinálta, csak működtette a befolyását. Kétezer éve mindig így tesz. Papok, királyok, hadvezérek és egyéb jelentéktelen politikusok ringatják magukat abban a hitben, hogy ők alakítják olyan förtelmesre a történelmet, amilyennek ismerjük, pedig ők csak végrehajtják a kufárok rafináltan vagy egyszerűen és egyértelműen kinyilvánított utasításait.
A kufár nem okos ember, de csavaros eszű és hihetetlenül érzékeny a pénz- és vérszagra. Utóbbiból lehet ugyanis a leghatásosabban és legrövidebb időn belül a legnagyobb pénzt csinálni. Mondok gyorsan példát is: az egyik legügyesebb kufár értesült az Aids-vírus természetéről, és még meg sem halt az első beteg, amikor ő már felvásárolta az összes elérhető óvszergyár összes részvényét.
A kufár sokat finomodott az elmúlt évezredek során, mint ahogyan a legnagyobb gazemberekből viszonylag rövid időn belül fejlődött ki az úgynevezett arisztokrácia, a két társaság között elég sok az átfedés. De finomodás ide vagy oda, mindkettő csak boltos marad, szatócs mentalitással és szatócs ízléssel, bármekkorára nőtt is a vagyona. A boltosok uralma pedig mára olyan méreteket öltött, amelyek egyre gyorsabban sötétítik el az emberi szellem fényét, undokul loccsanva csap át minden gáton a butaság sárfolyama, kifordítva önmagából a legszilárdabb jellemet is, hogy az forradalmakról, tisztítótűznek vélt tömeggyilkosságokról kezdjen vizionálni. Pedig mint tudjuk, a forradalmak nem oldanak meg semmit. A kufár pedig már jó ideje tudja, miképpen kell elejét venni bármilyen lázadásnak. Mondok megint példát.
Néhány éve meglátogattam egy régi kedves barátomat, fölöttem járt néhány évvel az építészkaron, akkor találkoztunk, amikor nekünk, bocskoros művészettörténészeknek át kellett járnunk a Műegyetemre, hogy magunkba szívjunk egy keveset az építészet csodálatos tudományából. Az én barátom közben volt már mindenféle tisztségnek a viselője, kiváló szakember, remek tanár, jó humorú, bölcs ember. Úgyhogy semmi keresnivalója azok között, akik a fontos döntéseket hozzák. A kufárok rájöttek ugyanis, hogy 65 éves kor után válik az okos ember úgyszólván tévedhetetlenül okos emberré, akit már semmiféle furfanggal nem lehet félrevezetni, aki képes lehet megóvni a gondjaira bízott embereket az összes kis és nagy aljasságtól, aki figyelmeztethet, hogy vigyázat, arrafelé veszélyes. Ilyenformán a kufárok hozattak egy olyan rendeletet, amelynek értelmében 65 éves kor felett még taníthat az egyetemi tanár, de tisztséget már nem viselhet, beleszólása a világ dolgaiba nincs többé, arra ott vannak a fiatalok.
Ha netán nem elég világos: eladni a fiataloknak lehet, a 19 és 49 év közötti korosztály a reklámok célcsoportja, 49 fölött kufárszemmel már senki nem ember. Hogy Tóth Árpádot idézzem, józan robotra, friss tülekedésre a 49 fölötti nem alkalmas, a 65 fölötti meg kiváltképpen nem. Azt a rémületes maszlagot ugyanis, amit marketing, reklámpszichológia és egyéb, ezekhez hasonlóan hangzatos címeken emleget a kufár, bizonyos szellemi szinten fölül már nem lehet megetetni senkivel. Gondoljanak bele, mit kezdene az emberiség értelmesebbik hányada egy olyan „tudománnyal”, amely a marketing tudományához hasonló hatásfokkal dolgozik: nemcsak az nem meghatározható, az intézkedéseknek hány százaléka hatásos, de még az sem, hol keresendő ez a néhány százalék.
A kufár kiiktatta hát a bölcseket, hosszú időre elhárítva ezáltal minden akadályt a barbárság hömpölygésének útjából… Jut eszükbe némely magas művészetet kívánó megnyilvánulás, az emberi szellem itt-ott fellelhető jelenléte? Nem fontos, higgyék el, nem fontos, kufár szempontból elhanyagolható, a kufár – mert az évszázadok során mégiscsak kialakult benne némi nagyvonalúság – a kufár csak legyint, egy-két jobb épület szétszórva a Földgolyón, egy-két jobbfajta irodalmi alkotás meg ilyesmi már csak nem lehet igazán zavaró. És igaza van. Tényleg nem az.
Le Corbusier és Ottlik Géza jóformán senkit sem érdekel. Már az is intellektuális csúcsteljesítménynek számít, ha valaki azon gondolkodik, miért adta el a bankár az ő részvényeit.
A helyes válasz egyelőre nincs meg.
Próbáltam segíteni.
