Adatok

 Ez itt 398.327 darab "konzultációs" papír. Boríték nélkül:

Ez meg itt 2 178 320 darab. Borítékkal.

Az elsőt A Hang gyűjtötte össze. Erről itt ez a kétlábon járó gerinctelenség állítja, hogy majdnem kétmillió kétszázezer, azaz jóval több, mint az ötszöröse a fentinek.

Nincs több mondanivalóm.

Egy szóról

„A lemondás körüli vitáról pedig csak annyit mondhatok (…), hogy a távozó két asszony kisujjában több méltóság van, mint a baloldal összes vezetőjében együttvéve.”

Valamiért nagyon zavart ez a mondat. Nem azért, mert sokminden eszembe jut Novák Katalinról és Varga Juditról, de a méltóság bizonyosan nem, hanem mert ott van benne az a "két asszony".

Nem tudunk mit kezdeni a nőkkel. Nemcsak a viselkedésünk zavart és torz, a szavaink is azok. Még a kedvesnek szánt becézéseink is az állatvilágból valók: mókuskám, galambom, csibém, miegymás. De a legrosszabb az "asszony". Nem mondom, a nagy kultúrnyelvek is elég szegényesek tudnak lenni, ha a nőről kell szólni, a német semlegesnemű das Weibje, az angol férfiból nőiesített szavai,  a manből lett woman, a maleből kiegészített female, az olaszoknál a signore utolsó betűjét a-ra cserélő signora mind az alávetettséget jelöli, de egyik sem annyira szánalmasan, mint a magyar asszony. Az értelmező szótár az alánból eredezteti, nekem ezzel kapcsolatban súlyos kétségeim vannak, de ez itt nem nyelvtudományi értekezés, hadd rögzítsek annyit, hogy az én nyelvérzékem szerint az "asszony" lekezelő, suta és idétlen.

Ideteszek két részletet ebből a blogból, mind a kettő 2013-ból való, magyarázatnak talán jó lesz:

A faluról

„A főzésbe sajnos nem tudok besegíteni, annyi időm nincs, de lesz ott asszony elég.”

„Az elsődleges célom a szertartáson, hogy fegyelmezett apuka legyek, ne szipogjak, ne törölgessem a szemem. Ez az asszonyok dolga.”

                                                                    (Magyarország miniszterelnökének mondatai)

Asszony nem ember, lány nem gyerek. Faluhelyen voltaképpen nő nincs is. Lyány van meg asszony van. Az asszony végképp nem ember, amikor asszony lesz a lyánybú, akkor az azt jelenti, hogy férje, pontosabban ura van neki. Né lesz belőle.

Gyerekkoromban falun nyaraltam. Szerettem ott lenni. Szerettem a falusiakat. A szokásaikat, az életmódjukat, amivel alkalmazkodtak a földhöz. A takarékos mozdulataikat és beszédmodorukat. Aratni az ötvenfokos napsütésben csak úgy lehet, ha az ember akkorát lép, amekkorát kell, akkorát lendít a kaszán, amekkorával a legszélesebb sort tudja levágni, és amit tartani tud a tábla végéig, hogy a mögötte-mellette menő kaszásnak ne kelljen változtatni a maga mozdulatain, hogy ő is tudja tartani a sort, és hogy az asszony mögötte a sarlóval mindig pontosan akkora markot szedjen, szinte gabonaszálra mindig pontosan ugyanakkorát. Ötven fokban nincs beszéd, mindenki tudja és teszi a dolgát. Délben ebéd a fa árnyékában, ha van fa a közelben, ha nincs, akkor az út partján ülve, takarékos mozdulatokkal, lehetőleg lábosból egy szál evőeszközzel, és nincs kérem meg köszönöm, nincs beszélgetés, mert az fogyasztja az energiát.

Az élet falun terem (némely tájnyelven a búzát életnek hívják), az élet lehetősége, létünk, energiánk alapja, az ennivaló.

Napnyugtakor otthon, amikor megjön a csorda, megy a jószág a helyére. A tyúk odébb röppen, a kutya félrehúzódik. Miska neee! Ennyi elég, ha Miska valamiért megáll, akkor még annyi van, hogy az anyád, és kap egyet az oldalára.

Mindenki tudja a dolgát. Az asszony mos, főz, takarít. Azért van. Aztán meg gyereket szül. Ha nem sikerül, akkor lyányt. Az se nagy baj, majd legközelebb lesz gyerek is, ez meg azért csak kell, hogy legyen utánpótlás, mosni, főzni, takarítani.

Télen van beszélgetés. Földről, jószágról. Az öreg paraszt ritkán szól, de akkor okosat mond. Szentenciát. Az asszonyok a falu dolgairól is beszélnek. Születésről, halálról, jegyben járásról, házasságról.

Asszony másról nem beszél. Nem arra való. Legyen szívós, legyen munkabíró, dolgozzon hajnaltól estig, de a komoly dolgok az emberre tartoznak. Azokhoz erő kell, nagy erő, fizikai erő, asszonynak az élet igazán jelentős terepein nincs keresnivalója. Ez jó mulatság, férfimunka volt, írta a magyar irodalom egyik legkiválóbb költője, frailty, thy name is woman (gyarlóság, asszony a neved), mondja Hamlet a saját anyjáról, la donna é mobile (az asszony ingatag), énekeli a mantuai herceg Francesco Maria Piave szövegét a Rigolettóban (Victor Hugo eredeti szövegében: "Souvent femme varie, / Malheureux qui s'y fie." -  prózai fordításban: A nő/az asszony gyakran változik, / Szerencsétlen, aki megbízik benne.) – nagy hagyománya van a nő lenézésének a világ „kultúrájában”. Ahogyan arról legutóbb ennek a blognak az Invokációjában már beszéltem, mostanában azért vagyunk néhányan, akik kezdünk rájönni a nő valódi értékére, a hozzánk, férfiakhoz viszonyított értékére, de még nagyon kevesen, minket leginkább kiröhögni szokás, még nagyon sokáig. De már vagyunk néhányan. Már néhány nő is kezdi elhinni.

Ez a felismerés (mely szerint a nő nem egyenrangú a férfival, hanem magasabb érték) nem faluról indult, és még nagyon sok idő fog eltelni, amíg eljut odáig. A falun egyelőre az asszony az élet szükséges kelléke, hozzátartozik a ház körüli élethez, mint a jószág, de nem ér többet (asszonyi állat). Mint mondtam, szívós és munkabíró.

Mondják, van már sok helyen traktor, a cséplőgép helyett kombájn.

De a paraszti mentalitás nem változott. A hagyományos életmód a génekben van, tessék megnézni az amerikai farmert. Évtizedek óta nem kaszál, és nem egy tehenet tart, hanem sokezres marhacsordát. Ám ha lehet hinni az amerikai irodalomnak, az amerikai farmer leírására tökéletesen alkalmasak a fenti mondatok. Nem állítom, hogy nem növekszik az általános alól való kivételek száma, de sok nemzedék születik még és hal meg, mire a génekből kimosódik, ami évezredek alatt ivódott bele.

A civilizációnak nem a falu a bölcsője. A tudomány és a művészet nem ott terem. Művész jöhet onnan, rendkívüli esetben akár elsőgenerációs is, valami őstehetség, de tudós még ritkábban, és mindketten el kell, hogy menjenek a faluból, le kell vetkőzniük a falusi mentalitást. Az egyszerűség olykor nagyon szép tud lenni, de az emberiség fejlődésének nem lehet alapja.

Egy ország gazdaságát rendben irányítani, a társadalmat a legmagasabb civilizációs szinten tartani, annak szükség esetén példát mutatni, az emberi faj fejlődését előmozdítani – nagyjából ezek volnának a feladatai egy ország első emberének.

Magyarország első embere faluról származik. És a megnyilvánulásai azt mutatják, hogy falusi is maradt.

Esetleg andalodjunk el ezen, és dicsérjük a falut, ahogy én tettem néhány bekezdéssel előbb?

Éppen lehet.

Invokáció

Jóideje gyanakodtam, hogy valami nem stimmel a világ egyik alapvető értékrendjével, talán a legalapvetőbbel, de általában elhessentettem magamtól a szándékot is, hogy ezt egyszer valahol még szóvá teszem, nagy nyilvánosság előtt. Nem akartam, hogy feministának nézzenek.

Most sem akarom. Most csak nem érdekel már. Mert most már bizonyos vagyok benne, annak idején, amikor a személyi számokat kiosztották, nem azért kellett volna a nőknek kapniuk az egyest (1-gyel kezdődő személyi számot), mert ezt az elemi udvariasság így kívánta volna, hanem mert értékesebbek a férfiaknál. Mert a szebbik nem kétségtelenül szebb ugyan (legalábbis nekem), de lényegesen fontosabb, hogy értékesebb is. Úgy értem, a nőség értékesebb a férfiságnál. Majdnem minden szempontból.

Ez egyelőre egy állítás, majd még visszatérek rá, de most nem erről van szó…

Na jó, jól van na, hallom. Hogy ez micsoda marhaság, hogy nézzem csak végig az egyetemes művészettörténet legnagyobb alkotóit, hány nőt tudok mondani a festők, szobrászok, zeneszerzők, írók között.

Igaz, nem sokat.

De hány festményt, szobrot, zeneművet, regényt tetszik tudni megnevezni, ami nem a nőről, a nőségről szól? Megmondom, egyet sem. Rembrandt Éjjeli őrjárata például, igen, az is. Az emberalak nélküli tájképek, Botero két és fél méteres bronz verebe, Beethoven VI. szimfóniája (de még az ötödik is vagy bármelyik), Semprun Nagy utazása mind arról szól, hogy alkotunk valami nagyszerűt, aztán azt letesszük a nő lába elé, ha képletesen is, de letesszük. Vagy az arcába vágjuk. Vérmérséklet kérdése. De hogy érte van minden, az bizonyos. Pénz, siker, hírnév, dicsőség, minden. Legföljebb nem mindenki tudja, hogy azért csinálja. A legnagyobbak mindenesetre mindig tudták. Aki meg nem azért csinálja, akár abba is hagyhatja.

Az egyetemes művészettörténet legnagyobb alkotásai a vágyról szólnak, némelyik egyenesen és olykor durván a birtoklási vágyról, némelyik éteri lengedezésbe csomagolva próbálja leplezni a bevallani nem mert indulatait, de a leplezés mindenütt ott van, mert a férfi minden megnyilvánulása a saját kicsiségének leplezése. A mókuskámozó, nyálcsorgató, nőt ajnározva  lenéző hímnemű, a büdös bunkó tetovált hústorony meg az asszonyt otthon pofozó, utcán masírozó náci ennek a kicsiségnek a gyávasággal kombinált legalja.

(Mostanában az atlanti térség központi problémája a melegek ügye. Bár változatlanul szilárd meggyőződésem, hogy a vallása és a nemi élete mindenkinek a magánügye, amíg ezt nem gondolják így azok is, akik ezekbe a magánügyekbe folyvást durván beleavatkoznak, addig kénytelen vagyok elismerni, minden magára valamit adó embernek ki kell állnia azok jogaiért, akiknek nem hagyják, hogy a nemi életük a magánügyük legyen. Azt nem tudom, ehhez a kiálláshoz feltétlenül hozzátartozik-e, hogy különféle celebek naponta bejelentik, ők a saját nemükhöz vonzódnak, de ez már egy másik kérdés. Ezt csak azért említem itt zárójelben, mert a fenti tétel alól a „másság” sem kivétel – csak bizonyos áttételeket szükséges figyelembe venni.)

A kicsiség nem tudatos vagy csak nagyon kevesekben az. De van.

Teremteni vagy alkotni ugyanis, nem ugyanaz. Ha ilyesmire tetszik gondolni, akkor már közel járunk, de azért ennyire nem egyszerű.

A nő teremt, életet ad, a férfi meg azzal kompenzálja fogyatékosságát, a teremtésre való természetes alkalmatlanságát, hogy alkot. Legalábbis megpróbálja. Némelyek megpróbálják. Van, akinek sikerül. Keveseknek.

Normálisnak nevezhető esetben az élet örömben fogan, de kínban, fájdalomban születik.

Az alkotás nem jár sem kínnal, sem fájdalommal. Aki kínlódik az írással, festéssel, zeneszerzéssel, az inkább hagyja abba, aki nem szereti azt, amit csinál, aki nem örül az alkotás lehetőségének, az inkább ne csinálja. Aki azt a szenvelgő ostobaságot állítja, hogy ő megszenvedi alkotása létrejöttét, annak csak azt tanácsolhatom, ne szenvedjen tovább, menjen el kazánkovácsnak vagy bérelszámolónak, azok is nagyon szép foglalkozások.

Fentiekből sokminden következik. Mindenekelőtt az, hogy a nő bármit képes megtenni, amit a férfi, ugyanez fordítva nem így van (buta és könnyen visszaverhető kötözködésekbe nem szívesen mennék bele hímivarsejtekről és lombikokról).

A férfiember fennkölten azt mondja, a teremtés képessége adva van, ezzel szemben az alkotásért meg kell dolgozni.

Na és?

A „meg kell dolgozni” értékesebb, mint az „adva van”?

A tehetség például, ami szükséges az alkotáshoz adva van, azért nem kell tenni semmit, nem lehet megdolgozni érte, nem lehet szerezni, venni, az vagy van vagy nincs, de babonás rémülettel tekintünk a tehetséges emberre, holott az egyszerűen csak tehetségesen jött a világra. Akkor most mi legyen a tehetséggel? Mégis inkább nézzük le ajakbiggyesztve, mert az adva van? A „munkaalapú társadalomban” a dolgozásnak van értéke, példaképünk a talicskát toló kubikos?

Vagy (jobb esetben) az adva lévők közül a tehetség nagy érték, a teremtés képessége meg hétköznapi, nem nagy dolog?

Pusztán azért, mert fogalmunk sincs róla, mi a tehetség, a gyerekszülésről meg azt képzeljük, hogy mindent tudunk (egy frászt, még a nők legnagyobb része sem), akkor a gyerekszülésre ügyet sem vetünk, na és aztán, gyereket szülni minden nő tud?...

Azt tervezem, hogy beszélgetek erről olyanokkal, akik tudnak is arról, amiről nekem csak sejtéseim vannak, azaz nőkkel, csak még a beszélgetés megjelenési formáját nem tudom, igyekszem, jó volna ennek igazi rádiós beszélgetésnek lennie. Meglátjuk.

Még valami, mielőtt ennek a bevezetőnek a végére érnék. Az előbb elengedtem a fülem mellett a harsogó kérdést: na és aztán, nagyokos, hol vannak a nők a világtörténelemben, hol vannak a história legjelentősebb alakjai között?

Jelentem, jóformán sehol, hálistennek. A világtörténelem politikusokról és egyházakról szól, valamint az általuk kivégzett embermilliókról. Háborúkról. Ehhez a nőknek nincs közük. Ha volna, másképp nézne ki a világtörténelem. (Mellesleg megnézném azt az eddig még soha el nem készült értéktáblázatot, ami mindenféle mérhető szempontok alapján súlyozza a világtörténelem jeles alakjait, hogy ott melyik férfiember ér fel I. Erzsébethez vagy Viktóriához, hirtelenjében ez a két angol királynő jutott eszembe.) Az előbb azt mondtam, a férfi azzal kompenzálja fogyatékosságát, a teremtésre való természetes alkalmatlanságát, hogy alkot. Némelyik. A többi háborúzik. Imád katonáskodni, azt tartja a férfiasság netovábbjának. Valamint a bunyót és a szotyolaköpködést. Lehetőleg focimeccsen. A katonaságon kívül a focimeccs még nagyon férfias. Minden formájában...

Ennyit 11 évvel ezelőttről. A mi miniszterelnökünk azóta sem változott.

 Majdnem elfelejtettem, ez volt a címlap:

Egy gimnáziumi lapról

Ezt itt most muszáj, bocsánat. Az utókornak. Lehet, nem is olvasható (kár volna, mert már 18 éves koromban is olyasféle volt a stílusom, amilyen most), de ennek itt a helye, egyszer talán még filológiai értéknek fog számítani.

Az öcsémtől kaptam, ő kettővel alattam járt az Apáczaiba. Neki megvan ez az újság, én nem is emlékszem rá. A dátum alapján negyedikes voltam, '61 júniusában érettségiztem. Azt is az öcsémtől tudom, hogy a lapot egy Rózner Géza nevű elsős szerkesztette, ezek szerint ezt a cikket is ő kérte tőlem. Akkor azt lehetett tudni, hogy filmrendezőnek jelentkezem a főiskolára. Arra sem emlékeztem, hogy ez a Rózner nevű fiú odajárt, bár ezzel kapcsolatban rémlik valami. 46-47 évvel ezelőtt mintha említette volna, hogy ő akkor volt elsős, amikor én érettségiztem, de ez is csak most ugrott be, rég elfelejtettem. Azért jött be a Rádióba a hetvenes évek vége felé, mert hozott egy hangjátékot, én voltam a dramaturgja. Akkor már Bereményi Gézának hívták ezt a fiút.

A Ballada a katonáról című filmről az elmúlt 63 évben nem változott a véleményem, az egyik legjobbnak tartom a filmművészet történetében, Bondarcsuk Emberi sorsával együtt. Pedig akkor legalább annyira viszolyogtam attól az országtól, mint most.

Az utolsó (csonka) hasábban (azt nem én írtam) az a tudósítás az Apáczai kosárlabda bajnokságának döntőjéről azért jópofa, mert ott is szerepel egy Tóth Béla nevű, aki gyönyörű kosarat dobott - ezt a nevet is sikerült tökéletesen elfelejtenem, pedig az én voltam, azonos a Ballada a katonáról című cikk írójával. A bajnokságot a IV. a., azaz mi nyertük, mint minden évben addig is. Nem nagy szám, én akkor már ifjúsági válogatott voltam...

Szóval... Tiszta szívvel, ez volt az én gimnáziumom folyóirata.

Apportírozás

Lehet, nem értek valamit. Felbolydultunk. Este tüntetés lesz. "Influenszerek" szervezték (rosszul leszek a kifejezéstől is, a jelentéstartalmától is, ez a fogalom, ez a "foglalkozás" idézi elő az emberiség végleges pusztulását, a politikával, kereszténységgel, bulvárral, tőzsdei pénzmanipulációval együtt).

Azt mondják a szervezők, maradjon távol a politika, mert ez a tüntetés politikamentes lesz, a gyermekvédelemről fog szólni. Jó. A gyermekvédelem mint olyan ezek szerint nem politika. Hanem mi? De egye fene, rendezzünk hatalmas megmozdulást a gyermekvédelemért. A csúti primitív dörzsöli a kezét, ez is sikerült. A birka nép megint azt csinálja, amit ő akar. Kimegy az utcára a gyermekvédelemért. Majd ordítoznak, aztán megkapják, amit akarnak. Olyan gyermekvédelmet, amit csak el bírnak képzelni.  Kívánhatnak bármilyet. Megkapnák a csődület nélkül is, de így jobb, mert így nem jut eszükbe, hogy készülhet akár a legtökéletesebb gyermekvédelmi rendszer, működni nem fog. Ahhoz ugyanis, hogy egy ilyen funkcionálhasson, kell egy alapos és minden részletében kiváló iskolarendszer. Aztán működő gazdaságra bazírozott intézmények, képzett személyzettel, rendben tartott egészségű országlakosok, akik elégedettek a világ folyásával... Mondjam tovább?

Sikerült kiválasztani egy olyan részproblémát, ami önmagában nagyon fontos ugyan, de az egészhez mérve szinte láthatatlan, mert abban a rettenetes romhalmazban, ami maga alá temette, csak olyan dolgok vannak, amiknek a rendbetétele nélkül gyermekvédelemről beszélni beszűkült ostobaság.

Az a legborzalmasabb, hogy egyetlen hangot sem hallottam a sok okos megnyilvánulótól, ami legalább érintette volna annak megállapítását, hogy már megint bedőltek, már megint képtelenek az értelmes cselekvésre.

Fenn az ernyő

Van még egy kérdésem, lehet, nem is az utolsó. Tényleg kell gondolkodni azon, ki legyen Novák Katalin utóda? Tényleg kell még egy hátramozdító ebbe a működésképtelen politikai gépezetbe? Iszonyatos pénzekért. Kell a Sándor-palota nevű ernyő az ekhós szekérre úgy, hogy nincs alatta semmilyen áru, de  még kirakni való tükrös mézeskalács sincs, éppen ezért már kas sincs? Meddig akarjuk fenntartani a monarchia struktúráját úgy, hogy folyvást kinevezgetünk kormányzót, köztársasági elnököt, miközben ennek a tisztségnek az égvilágon semmi funkciója nincs, annyi sem, amennyi a királynak volt? Az angolok, belgák, hollandok meg a többi királyság olyan drága díszpintyet tart fenn, amilyet akar, nekik legalább van valami hagyományuk, múltjuk emögött, de a Magyarországnak nevezett képződmény mi a fenének erőlködik? Az egy szem, izzadságosan "megválasztott" és nyögvenyelősen fenntartott, semmilyen múlthoz nem kötődő és semmilyen jövőt nem teremtő Mátyáson kívül egyetlen királya sem volt ennek az ezer éves hazugságban élő népnek (az "Árpád-háziakat" ugye nem tetszik komolyan gondolni), mégis tovább akarjuk erőltetni a királyutód gyanánt kitalált vizesnyolcast, a köztársasági elnököt?

Megint meg kell alázni valakit? Kitenni annak, hogy egy rosszízlésű, gerinctelen tanulatlan tahó a lába kapcájának használja?

Csak kérdezem.

Cui prodest 2

Valamit nem mondtam tegnapelőtt, most pótolom. A "birodalom", ennek a pitiáner, csúti kakasnak a szemétdombja a megsemmisülés határán van. Minden szétesett körülötte, az ország nem működik, az európai intézményekben keresztülnéznek rajta, ha szóba állnak vele, megrendszabályozzák. Valami még nagyobbat, még undorítóbbat kellett kitalálni, ami ebben a szánalmas közéletben, a gondolkodásra, értelmes kérdések feltevésére képtelen "politikusok" és "újságírók" körében az eddigieknél sokkal nagyobbat szól. Nem volt nehéz előre látni, hogy senkinek nem jut eszébe, a csúti kakas feláldozza az egyik legkevésbé fontos tisztségviselőjét, ezzel hetekig ellesznek a bambák, beszélnek, találgatnak, elméleteket gyártanak, ilyenformán nem marad idejük foglalkozni azzal, hogy az úgynevezett hazájuk egy középafrikai banánköztársaság kulturális és gazdasági szintjére sok emelet mélyről néz csak fel, a folyamatos süllyedés következtében hamarosan azt sem fogja látni.

Én nem tartom sokra ezt a mi köztársasági elnökünket, gerinctelen, tartás nélküli szerencsétlen pára. De annyira ostoba nem lehet, hogy ne látta volna, amit tesz, amire parancsot kapott, az felháborító, undorító, önmagában köztörvényes bűncselekmény (bűnpártolás miegymás). De mert gerinctelen, tartás nélküli szerencsétlen pára, ezt is megcsinálta. Majd kap kárpótlást. Sajnálnám, ha nem fordulna fel a gyomrom ettől az egész gusztustalanságtól.

P.S.: Amit eddig tett a csúti primitív, az úgy 35-40 évvel vetette vissza az országot. Szakértelemmel, empátiával, Marshall-segéllyel együtt is legalább 10-15 év, mire ezt rendbe lehet tenni, hogy arról a nulláról indulhassunk újra, amit 1990. jelentett. Egyre több, egyre nagyobbat durranó petárdákat kell fellőnie, egyre gyakrabban, hogy tovább rabolhasson és gyilkolhasson - most majd a "választásokat" kell ismét megnyerni. De attól tartok, az igazi készülődés már nem erre irányul. Hanem a Capitolium ostromára. Már csak az van hátra. Annyira primitív ez a lény, hogy nem látja, azt már nem fogja túlélni. Ha magával rántja az egész országot a megsemmisülésbe, akkor sem. Úgy fog belepusztulni ebbe a 34 évbe, ahogyan eddig minden kollégája.

Csak azt ne kérdezzék, mikor. Ezzel a szerencsétlen, hozzá hasonlóan tanulatlan néppel még sokáig lehet ezt csinálni... Bár talán sokáig már nem...