A könyvet rendkívül izgalmasnak, jogos indulattal megírt, jó értelemben vett provokatív műnek tartjuk, amelynek – gondoljuk – mindenképpen meg kellene jelennie.
Néhány évvel ezelőtt kiadónk bizonyosan „beleállt” volna e mű kiadásával kétségtelenül együtt járó szakmai és politikai vitákba, de manapság a könyvnek és a kiadónak is csak a mocskos lejárató hadjáratokat, sárdobálást kellene eltűrnie, amelyeket nap mint nap tapasztalhatunk, ezt pedig nem akarjuk.
Kis, független kiadó vagyunk, amelyik a jelenlegi politikai és gazdasági helyzetben nem biztos, hogy sokáig állva tud maradni.
Ugyanakkor reméljük, hogy az Ezerév – Semmi nem úgy van hamarosan kiadóra talál. Ehhez sok sikert kívánunk!
Nem ismerem személyesen a kiadó szerkesztőjét, egyszer beszéltem vele telefonon, rokonszenves volt. Nem haragszom rá. Nem is teszek ide semmit, amiről rá lehetne ismerni, csak ezt a levélrészletet. Ezt is csak látleletként. Hogy ránézhessünk és tárgyilagosan megállapíthassuk: ezért olyan ez az ország, ami miatt már sehol nem emelhetjük fel a tekintetünket.
Mit is kellene eltűrnie a kiadónak? "Lejárató hadjáratokat, sárdobálást"... Esetleg "szakmai és politikai vitákat". Hogy milyen áron? Miért kellene mindezt elszenvedni? Egy olyan könyv megjelentetéséért, ami a magyar történelem során először nemcsak megállapítja erről a népről, hogy szerencsétlen, nyomorult és szánalmas, hanem azt is leírja, miért és mióta az. És hogy mit kellene tennie, ha változtatni akar ezen az állapoton.
Nem valószínű, hogy a szerencsétlen, nyomorult és szánalmas nép megdobálja sárral a kiadót, de ha mégis, nem éri meg? Egy könyvért, ami szembenézésre késztet, ami ezerévi hazudozás után elmondja a valóságot, hiteles adatokkal, dokumentumokkal bizonyítva, hogy semmi nem úgy van, ahogyan "történészek" és politikusok hada tolja le a torkunkon, és tesz minket nevetségessé magunk és a világ előtt. Nem kell "beleállni" szakmai és politikai vitákba, nem a véleményemet írtam meg, hanem adatokat és dokumentumokat soroltam fel, amiknek a létén vagy nemlétén nem lehet vitatkozni. Az ugyanis nem vitatéma (csak egy példát mondok a könyvben leírt számtalanból), hogy egy egész "uralkodóházat", valamint eseményeket és intézményeket neveztünk el valakiről, aki a mesék által megjelenített módon soha nem létezett. Nem vitatéma ugyanis, hogy tudunk-e bármit egy Árpád nevű "vezérről", mert a létét semmiféle hiteles dokumentummal nem tudjuk alátámasztani, azt sem tudjuk, hol és mikor született, azt sem, mit tett, hogyan és hol élt, mikor halt meg és hol van eltemetve.
„Szívesen elidőznénk Arthur udvarában, de –
úgy tűnik – nem is volt udvara. A Kerek Asztal lovagjainak kalandjai is a
mondák körébe tartoznak, évszázadokkal Arthur halála után keletkeztek, számos
ciklusa nem is Angliában, hanem a kontinens dalnokainak képzeletében
született.” - írja Szántó György Tibor az Anglia történetében.
Pedig micsoda remek
dolog lett volna Anglia nagy történetét elkezdeni egy olyan lánglelkűvel, mint
Arthur király. Akkor ráadásul, amikor Angliának még nem is volt nagy története.
Jöttek-mentek a kelták meg a rómaiak meg a szászok meg a dánok, alakulgatott
valami, dehát Arthur! Hogy’ tudna nekilendülni vele a történelem! Ja hogy nem
is volt király? Na és aztán!
Arthur a mondák körébe
tartozik. Anglia uralkodóinak sora évszázadokkal később, 829-ben kezdődik Egberttel. Ha nincs korábbról adat,
alátámasztható történelmi tény, akkor az legenda. Amit lehet szeretni, lehet
róla mesélni, jobbnál jobb (és rosszabbnál rosszabb) filmeket készíteni, de
Anglia történelméhez a tudományos történelemírásban semmi köze nincs, Arthur legenda és mint ilyen, az irodalomtudomány része.
Árpád? Vagy volt ilyen
nevű vezér vagy nem volt. Szántó György Tiborhoz hasonlóan azt állíthatom, hogy
évszázadokkal későbbi uralkodók dalnokainak fantáziájában született a mi
honfoglaló nagy fejedelmünk. Van rá esély, hogy ezeknek a fantázia szülte
állításoknak volt valamilyen alapjuk? Persze, hogy van. De jó volna belátni,
hogy egy nemzet történelmének a megalapozásához ez vészesen kevés. Az egész „honfoglalást” a különféle törzsekkel
és vérszerződéssel együtt évszázadokon át mint egzakt történelmi tényt tálalni,
azaz kijelenteni, hogy az úgy volt és kész, az nem merészség, hanem
arcátlanság, a magyar történelemírás hitelének rombolása olyan történészekkel
kapcsolatban is, akiknek nincs közük ehhez a korszakhoz, akiknek a munkássága
nem megszokott mesékből indul ki (nincsenek sokan). Lelkiismeretfurdalás nélkül
ki merem jelenteni, ha bármilyen komolynak elfogadott történész, akadémikus sejhajrá
bármivel kapcsolatban kimondja Árpád vagy az Árpád-ház nevét mint létezőt,
azonnal hiteltelenné teszi az összes többi szövegét.
Tessék nekem megmondani, ezen hogyan lehetne vitatkozni? Egy eljárás persze elképzelhető: az opponens bemutat egy hiteles bizonyítékot Árpád létezéséről, születési hely és idő satöbbi - de ez sem vita, ez cáfolata az én állításomnak. A többi ökölrázás...
Na jó. Hagyjuk a fenébe az egészet. Csak szomorú ilyen módon is elszenvedni az arcomba köpést.
