Keresés ebben a blogban

2024. december 7., szombat

Összefüggések

A magyar kormány egyik leggusztustalanabb tagja, bizonyos Semjén Zsolt Aranygyapjas-rendet kapott. A magyar történész, akinek olykor nagyon jó írásai is megjelennek, magyarázatot ad, hogyan kaphatta ezt a Habsburgok által alapított kitüntetést a nevezett alak. Az "újságíró", aki Ungváry Rudolfot kérdezte képtelen egyetlen magyar mondat leírására, dehát ez már csak a magyar "újságírás" szokásos formája, azért a lényeg kihámozható ebből a baromi cikkből, Ungváry ismét jó és alapos. Viszont az iromány végén van egy keretes anyag, azt nem kellett volna. Csak abban tudok reménykedni, hogy Ungváry ezt nem így mondta, ez is az "újságíró" fogalmazványa:

II. Rákóczi Ferenc Habsburg-ellenes uralkodó azért lehetett tagja az Aranygyapjas-rendnek, mert ő a spanyol ágtól, a Bourbonoktól kapta a kitüntetést, azért, hogy ezzel is bosszantsák a Habsburgokat – mondta el lábjegyzetként a történész.

A helyzet ugyanis az, hogy Rákóczi nem a "spanyol ágtól" kapta a kitüntetést, és nem is azért, hogy "bosszantsák a Habsburgokat", Rákóczinak semmi közvetlen kapcsolata nem volt a spanyolokkal, azoknál magasabb helyről jött az Aranygyapjas - XIV. Lajostól. Legalább a Bourbon stimmel.

Ideteszek egy részt az Ezerév című, valószínűleg soha meg nem jelenő könyvemből:

Budavár visszavétele a magyar történelem egyik nagy büszkesége, de Budát nem a magyarok foglalták vissza. A hamarosan Buda visszafoglalása után kezdődő Rákóczi féle „szabadságharc” előzményeit nem is ott, hanem a vasvári békénél kell keresnünk, ami a magyar főurak birtokait török kézen hagyta. Ami miatt a mi főuraink hirtelen nagyon meggyűlölték a Habsburgokat.

Azaz nem is olyan hirtelen. Kilenc évvel Vasvár előtt Zrínyi Miklós (a mi nagy költőnk) nádorrá akarta választatni magát, majd midőn ez nem sikerült, (úgy vélte – alaptalanul –, a Habsburg udvar gáncsolta el), a II. Rákóczi Györgynek írt levelében arra próbálta rávenni a fejedelmet, hogy függetlenedjen a Habsburgoktól. „Míg Rákócziban élt annak a reménye, hogy megvalósíthatja azt, ami eddig egyik elődjének sem sikerült, és létrehozhatja a töröktől és Habsburgoktól egyaránt független magyar királyságot, addig Zrínyi leszámolt ezzel az illúzióval, és a realitásokkal való szembenézésre ösztönözte a fejedelmet

is. Úgy akarta a királyságbeli Magyarországot a Habsburgoktól elszakítani és Rákóczi uralma alá juttatni, hogy a török hatalmat érdekeltté tegye, amennyiben Erdély státusát kívánta Magyarország számára is megnyerni.” 

A dicsőséges keleti orientáció szép hagyományai a 17. századra nyúlnak vissza, a kívánatos török „barátság” épp a több mint száz éve tartó török megszállás közepette látszott komfortosabbnak a nyugatnál, miért? Mert Zrínyi úgy érezte, nem kapja meg a Habsburgoktól a kellő „tiszteletet”. Pedig valójában megkapta. Éppen annyit, amennyit megérdemelt.

A mi szabadságszerető kurucaink a sértett főuraknak a szerencsétlen jobbágyai közül kerültek ki. Ők lettek a „bujdosók” (a szokásos, ostoba betyárromantika korai alakjai). A „bujdosók” 1697-ben fölkeresték az ő Rákóczijukat (akkor már Ferencet), hogy ugyan állna esetleg az élükre. Történelmünk egyik legragyogóbb csillaga, a vezérlő fejedelem ettől úgy megijedt, hogy Bécsig rohant lóhalálában. Jelenteni és mosakodni, nehogy az udvarban másoktól hamarabb tudják meg a rebellió tervét. Magyarán: följelentette a „bujdosókat”, köztük a saját jobbágyait. Tudtátok? Nem? Jé. Innen már egyenes a történet. A Habsburgok a jelentéstől fogva rajta tartották a szemüket a mi szabadságharcos fejedelmünkön. A birtokok zsugorodtak és szegényedtek.

XIV. Lajos viszont úgy gondolta, a keleti szövetségre mint a satu másik pofájára, ismét szüksége volna. Egyszer már gondolta így korábban, mikor úgy döntött, neki kell mennie a spanyoloknak nyugaton, a Habsburgoknak keleten, ehhez mint még keletibb szövetségest, megnyerte magának Wesselényit és az ő összeesküvését. Nem „jött be” ugyanis a devolúciós törvényre hivatkozó követelése, miszerint az ő feleségének, Mária Terézia francia királynénak mint a meghalt spanyol király első gyermekének kell örökölnie a spanyol birtokok nagy részét, úgy körülbelül fél Nyugat-Európát (ez a Mária Terézia nem azonos a „mi” későbbi Mária Teréziánkkal, annak csak felmenő rokona, Ausztriai Mária Terézia, Habsburg-házi spanyol és portugál infánsnő, főhercegnő, XIV. Lajos hitveseként Franciaország és Navarra királynéja volt 1660-tól 1683-ban – 44 évesen – bekövetkezett haláláig). Ezért aztán spanyolok és franciák egymásnak estek, az úgynevezett devolúciós háborút végül az angolok és hollandok szövetsége döntötte el, a franciák vesztettek. A magyarok (szép hagyományaikhoz híven, amiket ezután is folytattak) megint a rossz oldalra álltak, az összeesküvés résztvevőit a Habsburgok kivégezték. Én nem vagyok híve semmiféle kivégzésnek, de az ítélet, amin a magyar történelemírás szokás szerint felháborodik – a kor törvényei alapján – természetesen jogos volt (Madarász Viktor Zrínyi és Frangepánja ettől persze még egészen kiváló festmény). XIV. Lajos az előző háborúban Wesselényinek ígért pénzt, hogy keletről tartsa rettegésben a Habsburgokat. Valamiért a Habsburgok nem rettegtek a kétbalkezes összeesküvőtől. Most Rákóczinak ígért még több pénzt, hátha ő ügyesebb lesz a korábbi, devolúciós háborúba bevont Wesselényinél.

Rákóczi nem volt ügyesebb. Minden lényeges csatát elbukott, vesztett Gidrafán, Zsibón, Trencsénben, Romhányban, XIV. Lajosnak semmi haszna nem volt belőle. Rákóczi összevissza kapkodott, becsődölt a veretett pénzével, nem tudta megnyerni sem a magyar nemességet, sem a lengyeleket, az oroszokról nem is beszélve, végül meglépett, (mint 138 évvel később Kossuth nevű kollégája), Károlyi Sándorra hagyva mindent, vigye el ő a balhét. Előbb XIV. Lajos udvarában várta meg, amíg kinézik onnan, aztán átment azokhoz a törökökhöz, akik néhány éve még ősellenségként tartották megszállva az országot, és akik miatt a főurak (Wesselényivel és Zrínyivel – Miklós öccsével – az élükön) felháborodtak a vasvári béke rendelkezésein. Gusztusos, nem? A nagy löttyös kurucromantikával végigöntött dicső szabadságharc lényegében sértődött és méltatlankodó főurak fakezű, kontár háborúja a francia király szponzorálásával és a jobbágyok életével és vérével.

Ennyit Semjén Zsolt aranygyapjáról.