"...mivel mindig csak azt nézte, hogy mi hasznos, az igazságot pedig mélyen megvetette, és mivel nem tudott hinni az erényben, nemegyszer homályosult el a látása, ilyenkor nemcsak azt nem vette észre, mennyi szépség van az emberi tisztességben meg az igazságban, de azt sem nagyon értette, hogy tulajdonképp mire valók. Ha volt is mély emberismerete, az emberekben csak a bűnös hajlamokat ismerte. ...olyan magától értetődően szerette a hatalmat meg a gerinctelen udvaroncokat, mintha bizony egyenesen trónra született volna, kielégíthetetlen becsvágyát csak földhözragadtsága korlátozta."
Tocqueville írta ezt Lajos Fülöpről, Franciaország 1830-tól 48-ig uralkodott királyáról.
Azt akartam mondani, nem hittem volna, hogy ilyen van. De az a helyzet, hogy meg sem fordult a fejemben, el sem tudtam képzelni. Pedig van ilyen, ez a zseniális francia ezt már 1850-ben leírta: az igazságot mélyen megvetette, meg hogy nem vette észre, mennyi szépség van az emberi tisztességben meg az igazságban, de azt sem nagyon értette, hogy tulajdonképp mire valók. Pedig akiről Tocqueville ezt írta, az a Palais-Royalban született, nem egy magyar baromfiszaros udvarban, az apja a Bourbon-ház leszármazottja, nem egy büdös bunkó, faragatlan, barbár bugris, és mégis, az igazságot mélyen megvetette. Lajos Fülöp megvetette az igazságot, nem értette, a tisztesség és az igazság mire való, de feltehetően ismerte a fogalmakat. És most tessék elképzelni egy emberszerű kitüremkedést, aki úgy veti meg az igazságot, hogy nem is tudja, mi az. Nyilván hallotta már a szót, nem jutott el hozzá annak jelentéstartalma. Nem is akarta, hogy eljusson. Azon a homályos, ködszerű burkon, ami születése óta körül veszi, másképp, nehezebben hatol át a szavak értelme, mint ahogyan a világos értelmű, embergyerek módjára felnövő egyedek fogadják be a külvilág ingereit, ezt egy bizonyos kultúrszinten felül elég nehéz elképzelni, de ilyen van, a gyerekkorom egy részét ehhez hasonlók között éltem le, tudom, hogy másképp látják a világot, azt is, hogy miért. De hogy ez a mi miniszterelnökünk megveti az igazságot, az a Lajos Fülöp analógia nélkül nem jutott volna eszembe. Látom, érzékelem naponta, de azt hittem, energiát kell fektetnie abba, hogy folyamatosan hazudjon, hogy olyan torzzá tegye a valóságot, amilyen mértékben sikerült saját magát eltorzítania.
Egy fenét. Ez a természetes viselkedésformája. Valószínűleg belebetegedne az erőfeszítésbe, ha az igazságot egyszer közel kellene engednie, ha meg kellene próbálnia felfogni, mit jelent az emberi tisztesség.
Nem lettem boldogabb, hogy ezt most tisztáztam. Csak így még groteszkebb lett ez az ország. Ahol egy ilyen alak uralkodik. És ahol magukat "ellenzéknek" definiáló, hasonlóképpen nehéz felfogású emberek még mindig azt játsszák, hogy ez itt egy társadalom, és olyan szavakat használnak, hogy gazdaságpolitika meg oktatás meg egészségügy. Borzasztó lesz egyszer úgy belenézni a tükörbe, hogy tudomásul veszik, egy szabályszerű bűnöző néz vissza rájuk. Sokszor elmondtam, az úgynevezett "fideszszavazó" nem egy olyan ember, akinek más a véleménye, hanem bűnsegédi bűnrészese egy romlott, köztörvényes bűnözőkből álló banda működésének. Sokáig tartott, amíg rájöttem, az egész "ellenzék" kivétel nélkül pontosan olyan bűnsegédi bűnrészes, mint az összes fideszes. Amíg erőltetik a politikusi viselkedést, amíg rá nem jönnek, hogy itt kizárólag a bűnügy eszközei érvényesítendők, addig azok is maradnak. Egy bűnbandát felszámolni ugyanis nem lehet "politikai" eszközökkel. Ahová a mi elöljáróink valók, azt ügyészségnek, bíróságnak nevezik.
Nálam akkor tessék legközelebb jelentkezni, amikor ezt az ócska tolvaj, sunyi, gerinctelen bagázst bilincsben, vezetőszáron viszik az ítélethirdetésre.
