Keresés ebben a blogban

2023. december 11., hétfő

Cui prodest…

 

Elkezdik bontani a hajdani Magyar Rádió épületeit vagy még nem, ezen megy a huzakodás – amennyire én meg tudom ítélni, nem sokáig, bontani fognak, pusztítani, ahogy eddig is azt tette a magyar történelem eddigi legkártékonyabb, legvisszataszítóbb képződménye, a csúti gyűlöletgóc.

Semmit sem tudok bizonyítani, csak elmesélek egy történetet. Nem hosszú, viszont legalább utálatos.

2004-ben végleg eltávolítottak a Rádióból. Egy évvel azután, hogy megkaptam a Pulitzer-díjat, és ötvenöt évvel azután, hogy a Mária Terézia téri Gyakorló Általános Iskola gyerekkórusának tagjaként először beléptem a Bródy Sándor utca 5-7 kapuján (a Mária Terézia térből később Horváth Mihály tér lett, az általános iskolából még később Fazekas Mihály Gimnázium).

Hosszú volna és nem is fontos, kik győztek meg arról, hogy indulnom kell az elnöki pályázaton. Leírtam, amit kellett, beadtam. A nagyfene demokrácia nevében addigra már volt egy Magyar Rádió (MR) Közalapítvány, annak egy kuratóriuma, annak is egy elnöke. Az illető korábban riporterként vált ismertté a Politikai Adások Főszerkesztőségén (PAF) – nem nagyon ismertté, de a futottak még kategóriában létezett Ipper Pál, Mester Ákos, Bolgár György, Győrffy Miklós, Bölcs István és a többiek mellett. Ideírom a nevét, ne kelljen keresgélni: Gellért Kis Gábornak hívták, már rég nem riporterként dolgozott, az MSZP nevű párt mint e konglomerátum képviselőjét jelölte őt a kuratórium elnökének. Telefonált, hogy menjek be hozzá, jóindulatúan figyelmeztetett, nincs értelme az indulásomnak, megvan már a leendő rádióelnök. Mármint az ő személyes jelöltje, akit vélhetően elfogadtatott a pártjának korifeusaival is.

Nem vontam vissza a pályázatomat, egyszerűen kíváncsi voltam a várható kutyakomédiára. Pedig ami következett, azt elképzelni sem tudtam.

Ugyanennek a nagyfene demokráciának a nevében felállítottak egy úgynevezett társadalmi kuratóriumot is. A demokrácia (mint tudjuk) az a rendszer, amit a szakértelem totális hiányára bazíroznak, azaz minden lényeges, az emberi életet alapvetően befolyásoló közügyben olyanok döntenek, akiknek halvány fogalmuk sincs arról, amiben döntenek. Na ezeknek az ügyeknek a számát duzzasztották tovább ezzel a „kuratóriummal”. Volt abban mindenféle ember, bizonyára olyan is, aki a saját területén jó szakembernek számított, rádiózás ügyben legjobb esetben annyi ismerettel bírtak ezek a tagok, hogy tudták, melyik gombbal lehet bekapcsolni a rádiókészüléket, valamint – lévén valamennyien valamilyen értelmiségi foglalkozásúak – lehetett valami elképzelésük a „szakismeretként” definiált, halványan értelmezhető fogalomról. Egy közös tulajdonság kötötte össze őket: valamennyien a nemrég bukott párt, a fidesz nevű gyülekezet küldötteiként ültek ebben a testületben. Amely fidesz nevű gyülekezet a többi „párt” elnevezésű, minden egyéb társulásnál kártékonyabb alakulat egyikeként, a többinél is jobban gyűlölt engem, tudván, hogy finoman szólva nem kedvelem őket. Ez a kuratórium akkor már három vagy négy „elnökválasztást” nyilvánított eredménytelennek, minthogy nem találtak alkalmas személyt. A pályázatokon indulók névsorát tekintve ezen olyan nagyon nem csodálkoztam.

Beültem a nagykuratóriumi meghallgatásra. Kérdeztek. Válaszoltam. Ennek az lett a meghökkentő következménye, hogy a kuratóriumi elnökségnek beküldött ítélet szerint én sokszor többet tudok a rádiózásról, mint az összes többi jelölt együttvéve. Ezt az a titkárnő mondta meg nekem, aki az ügyeket intézte a kuratóriumi elnökségen, és korábban az én egyik munkatársam volt. Az volt a szabály, hogy pozitív nagykuratóriumi ítélet esetén a kuratóriumi elnökségnek is meg kell hallgatnia azt, akit a népiek alkalmasnak találtak.

Nem akarom hosszúra nyújtani, mikor abszolút nyilvánvaló lett, hogy a pályázatomat el sem olvasták, és nem is igazán érdekli őket, mit tennék a Rádióval, felálltam, és közöltem a nagyérdemű konklávéval, miért nem látom értelmét, hogy tovább játsszuk ezt a szánalmas komédiát. Azt is mondtam, hogy igazuk van, én a Magyar Rádió kivégzésében és az épületek kiárusításában nem volnék partner.

Nem érkezett feljelentés rágalmazásért, úgy tudom, a jegyzőkönyvbe sem került be ez a mondatom. Pedig szívesen a szemébe néztem volna annak, aki engem megvádol alaptalan feltételezés hangoztatásáért.

Most majd bontják a Magyar Rádió épületeit.