Azok ott emberek! Mindenfelé járkálnak, nincsenek felkészítve arra a megrázkódtatásra, hogy egyszercsak feltűnik egy nagyseggű, nagyhasú torzulat és rövid, durungra hízott lábain végigcsörtet az épületen. A látvány rendkívül gusztustalan. Az EU-épület portásának helyében én nem engedném be. Azt mondanám, nem tudom, mit, de csináljon valamit magával, mert így ide nem lehet bemenni. Mint egy ízléstelenül felöltöztetett növendékgorilla. Csak az azért nagyobb. És nincs rajta jajszínű nyakkendő, mert azt biztosan nem lehetne ráadni, megharapná azt, aki megpróbálja.
Nyolcvan éves fennállásom alatt soha nem
undorodtam úgy semmitől, ahogyan ettől a textíliákba bugyolált hájhalmaztól.
Jó, kétségtelenül önmagában a látvány is förtelmes, egy eleve szerencsétlen
alkatúnak született kitüremkedés, aki mindent megtesz azért, hogy ezt a
formátlanságot tovább rondítsa. De a hányingert, ami azonnal erőt vesz rajtam,
ahogy csak hallok Magyarország miniszterelnökéről, nem a két lábon billegő
emberszabású majom képzete váltja ki, hanem a belső tulajdonságai. Az illető
kétségkívül egy rendkívül buta alak, de annyira talán nem, hogy ne tudatosan
építené minden tevékenységét az emberiség selejtjére. Úgy képzelem, hogy annak
idején leült a tükör elé, és a túloldalon látható képnek föltette a kérdést:
kire lehet ő bármilyen hatással? A válasz azonnal megvolt, nyilvánvalóan csak a
rosszminőségű emberre. Nem hiszem, hogy így szó szerint jutott erre az
eredményre, és hogy az önismeret juttatta ide, miszerint lévén ő iszonyatosan
rosszminőségű, nyilvánvalóan ezt az ösztönéletet ismeri, ezt képes
felpiszkálni, minden alantas reflexet rögtön képes működésbe hozni, hiszen ahhoz
nem szükséges semmiféle gondolkodás – valószínűleg úgy vélte, az ő zsenialitása
folytán jelentős hatással bír az emberekre. A feribátyám és a helóröfi nem
valamilyen elemző folyamat eredménye, ez jön neki zsigerből, és a tapasztalat
azt mutatja, a hatás elementáris és ezredmásodpercre érkezik. Márpedig
feribátyámból jut mindenhová, ez nem tanultság szerint oszlik meg, ez
jellemkérdés. Az én hajdani egyetemi csoporttársam, az akadémikus marótmiki
lényegében ugyancsak egy feribátyám, bármikor bármire rávehető, mert ő is egy
rosszminőségű ember, ahogyan minden társadalmi rétegben, mindenféle származású
és olvasottságú csoportban rengeteg van belőle, a feribátyám féle, alapjában
véve primitív sejthalmaz alaptulajdonsága a félelem, a gyűlölet és rajongás, utóbbi
kettő bármikor cserélhető, az alattvalóság vágya mindent elsöpör, a vezérkos
létszükséglet, a kolompot mindig hallani kell, hogy jelezze az irányt.
Egy diktátor a dolog természeténél fogva mindig a
rosszminőségű emberekre bazíroz. A baj az, hogy a rossz minőség sem egyforma,
vannak változatok, még a rajongó tömeg tulajdonságai sem egyformák. Az igazán
nagy baj az, hogy az újkori világtörténelem despotái között egyetlen olyan
pitiáner zsebtolvaj sincs, akinek a tábora a csúti növendékgorilláéhoz
hasonlóan primitív volna, mely tábort olyan földszintes eszmékkel és olyan szimpla,
minden rafinériától mentes hazugságokkal lehetne egyben tartani, amilyenekkel a
belőlük előnyomakodott magyar miniszterelnök él…
Már az elején kellett volna mondanom, próbálom
megmagyarázni magamnak, miért érzek ilyen heves undort ettől az alaktól és
minden csatlósától. Éltem már a nyilasok között, eszmélésnyi létemben jelen
volt Rákosi Mátyás és Gerő Ernő, a nagy Szovjetunió és benne Sztálin, a mi
dicsőséges 56-os szabadságharcunkat én magam vívtam odakint az utcán,
ilyenformán nekem nem lehet beadni azt az árnyalatlan és szomorú tódítás
halmazt, ami a nagyszerű, szabadnak született pesti srácokról szól, és ami a
valóságot helyettesíti, én magam zavartam el a Kilián-laktanya kapujából azokat
a Szálasi-vitézeket, akik meg akarták ismertetni Maléter Pállal a magyarok
istenét, azaz sok-sok förtelem töltötte ki a régmúltamat és ennek a nikotex
változata a további évtizedeimet, de ehhez a sunyi lumpenparaszthoz hasonlót
elképzelni sem tudtam.
Csak azt akarom mondani, hogy nem tudom
megmagyarázni. Egy-két oldalon bizonyosan nem. Írtam egy négyszáz oldalas
könyvet arról, miért képtelen ez a nép európaivá lenni, miért szánalmas az
egész történelme. Abban a könyvben végülis benne van a magyarázat a csúti
szotyolahéjköpködőre. Ahogyan egy törzsi létből előnyomakodott, primitív
gyűlöletkupacnak sikerült a kereszténység nevű iszonyatos fegyverrel lenyomni
és állati sorban tartani a népet, abból voltaképpen magától értetődően
következik a jelen. A szentnek nevezett István – most már tudjuk – egy
évezredre elintézte a magyar embert, az ő öröksége a középkor semmittevéssel
elmúlt sokszáz éve meg a Szapolyaik, Rákóczik, Kossuthok, Horthyk, Rákosik,
Kádárok és az ő öröksége az a szerencsétlenségáradat, amit a legújabb 32 év
hozott, benne az abszolút mélységgel, ami 12 éve feribátyámról és helóröfiről
szól.
Ami valószínűleg azért váltja ki belőlem ezt a
borzalmas undort, mert képtelen vagyok feldolgozni az elképesztő kontrasztot a
„lehetne” és a „van” között.
