Volt egy edző a Vasasban, időnként átjött megnézni
a kölyökmeccseket. Ádler Zsigmondnak hívták, talán van olyan, akinek ismerős a
név: ő volt Papp László edzője. Bár ha jól emlékszem, akkor még nem, amikor az
én utolsó meccsemet látta. De mindegy is, ebben a történetben Pappnak nincs
szerepe. Odajött hozzám és azt kérdezte, miért nem ütöttem ki az ellenfelemet.
Kóválygott a gyerek minden nagyobb ütés után, ha akkor újra megütöd, vége a
meccsnek. Nem ütök meg olyat, aki kóvályog, mondtam én (a „kóvályog” biztosan
stimmel, ezt még sokszor hallottam Ádlertől). Akkor hagyd abba, kisöreg, mondta
Ádler, sose lesz belőled bokszoló. Megfogadtam a tanácsát, igaza lett. Azért
kellett egyáltalán elkezdenem, mert a felmenőim férfiága szerint pipogya
kisgyerek voltam, akit mindenki megverhet, mert én nem tudok és nem is merek
visszaütni. Majd ott megtanulom.
Jelentem, a tanulást tényleg elkezdtem, de ott én
nem arra jöttem rá, hogy eddig nem mertem visszaütni, csak arra (mai
fogalmazás, nem akkori), hogy magasan van az ingerküszöböm, nehéz annyira
kihozni a sodromból, hogy üssek. Mindig nagyobb voltam a kortársaimnál. Nem
mindenkinél, csak úgy statisztikailag, úgy értem, többen voltak kisebbek. Azt
meg valószínűleg a családom anyai ágából hoztam genetikailag, hogy az ember a
gyengébbet nem bántja. Ami mint tudjuk, jórészt ellene mond a
világtörténelemnek. Más kérdés, tetszik-e nekem a világtörténelem. Vizsgálta
valaha valaki, hányszor győzött a jó és hányszor a rossz? Vagy mielőtt ezt
vizsgálnánk, meg kellene határozni a jó és a rossz fogalmát? Talán nem. Talán
az úgynevezett épérzékű emberek képesek külön választani jót és rosszat. A
gyenge nem feltétlenül jó, az erős nem feltétlenül rossz. Megszámlálhatatlan
körülmény motiválja a gyengeséget is, az erőt is. Más gyengének lenni a
földrajzi Európa közepén és más Afrika közepén.
De Ádlernak abban igaza volt, a boksz nem az a
sport, ahol helye van etikai és lélektani megfontolásoknak. Nem ennek a
sportágnak a közönségét kell megnevelni azzal, hogy a ringben jó példát
mutatunk emberségből.
Kiröhögtek volna, ha felnőttként megvárom, amíg az
ellenfelem magához tér. Kifütyülnek és igazuk van. Nem arra váltottak jegyet,
hogy egy humanista szemléltető oktatásán vegyenek részt, hanem arra, hogy
lehetőleg vért lássanak, de minimum kiütést. Azt, hogy a gyengébb fekszik a
padlón és kiszámolják.
Jó volna, ha a politika az úriemberek sportja
volna. Nem az. Ehhez képest az amerikai futball (szerintem a világ
legundorítóbb és legostobább sportja) galamblelkű kislányok szabadidős
elfoglaltsága. Erre nem azért váltottam jegyet, hogy ismét végignézzem, amint
életfogytiglani börtönbüntetést érdemlő gazemberek megint elsétálhatnak a
rabolt holmival, mert mi szelídek vagyunk és megértők.
Én nem tudnám csinálni, nem véletlenül undorodom a
politikától. De azt már G. B. Shaw is megmondta, attól, hogy nem tudok tojást
tojni, meg tudom ítélni a rántotta minőségét. Az ország azért tart itt, mert
félreértelmezzük a fogalmakat. Attól, hogy a politika nem úri sport, még
játszhatják úriemberek, akik képesek úri módon játszani. Churchill (hogy ismét
őt hozzam példának) elég jó házból való, jól nevelt ember volt, remek stílusa
elég sokszor okozott élvezetet azoknak, akik tudták értékelni az ilyesmit. De
sosem mondta, hogy majd a győzelem napja után ismét elkezdjük becsülni egymás
értékeit. Nem vagdalkozott, nem tört-zúzott a kocsmában, csak a maga módján
hozzájárult ahhoz, hogy érvényt szerezzenek a nürnbergi törvényeknek (Werner
von Braunt nem ő lopta ki Németországból).
A megfelelő hűvös távolságtartással egy ideig
természetesen kénytelen együttműködni ez a nyertes társaság az ancien regime
hivatalban maradt tagjaival. De csak a megfelelő
hűvös távolságtartással, és csak azokkal, akikkel muszáj.
Semmi gondjuk ne legyen, az iratmegsemmisítők
hétfő reggel elindultak, sokmindent nem fognak megtalálni már, ha akarnak sem.
De ha nem is akarják. Ha ezentúl együttműködünk.
Könyörgök alássan, nem ez az európai viselkedés.
Az együttműködés valószínűleg mindig hasznosabb és feltétlenül elegánsabb, mint
az öldöklő verseny, de a kettő között vannak még viselkedésformák.
A nyálas megbocsátás nem európai viselkedésforma. Az csak nyálas megbocsátás.
