Elmondok egy rövid történetet. Pontos évszámokra és pontos pénzösszegekre nem bizonyos, hogy jól emlékszem, utána nézni nincs hol, ezeket inkább kihagyom, nyugodtan megtehetem, nem annyira fontosak.
Az 1980-as évek végén megszólalt a telefonom a Rádióban. A vonal túlsó oldalán azt mondta a telefonáló, hogy Pál László. Nem tudtam, ki az. Éppen ezért meghökkentett, hogy az volt az első kérdése, mi bajom van vele. Mondtam, semmi, nem tudom, ki ő. Az Ipari Minisztérium államtitkára. Jó, és? Csak azt akarom kérdezni, bántottalak én téged? Mondom, hogy azt sem tudtam, a világon vagy.
Hamar kiderült, hogy én valamelyik főfőelvtársról rosszakat mondtam (Minisztérium, Tervhivatal, nem emlékszem), és a kormányfő fontolgatja az illető elvtárs eltávolítását, mert igazam van, az illető tényleg hülye (ez akkor még szempont volt). Pál László azt kérdezte, látom-e, hogy az illető terület jól működik. Mondtam, épp azért tűnt fel, hogy a fejhús rontja a képet, amikor megszólal, profi kormányban (Németh Miklósé az volt) ez visszatetsző. Pál azt kérte, ne bántsam az illetőt, nem szeretne egy újat beidomítani, hogy a szakmai ügyekbe ne dumáljon bele, legyen elég a nyilatkozástól való eltanácsolása. (Ne tessék olyan nagyon csodálkozni, számított, mit mond a Rádió, bizonyos embereknek meg még azon belül is súlya volt - tudom, ez most éppen hihetetlenül hangzik.) Szóval megteszem? Megtettem. Találkoztunk, kiderült, kortársam és nagyon jó fej, valami barátságféle alakult ki közöttünk. Attól kezdve közelről kísértem figyelemmel a pályafutását. Hozzá hasonlóval soha nem találkoztam: amihez nyúlt, az rövid idő alatt arannyá változott, ő azt mondta, egyszerűen azért, mert ért a szakmájához (villamosmérnök volt és számítógépes), egyéb körülménnyel meg nem törődött. Ahol ő volt, ott minden működött. Aztán hogy működött, Pál László elment onnan. Vagy eltávolították, vagy ő mondott fel. Ipari Minisztérium, Tervhivatal, MOL - nem éppen gittegyletek, akadoztak vagy veszteséget termeltek, Pál odakerült, nyereséges lett, aztán ő elment onnan. Nem sokat beszélt, azt sem kedvesen, ha arra valaki okot adott, hogy ne legyen kedves (az ilyenek voltak mindig többen), inkább cselekedett. A tetteinek következtében az alkalmatlanok eltűntek a cégtől, majd a cég úgyszólván egyik napról a másikra megváltozott, mint a mesében.
Itt érkeztünk meg az MVM-hez (Magyar Villamos Művek). Horn Gyula a fejét verte a falba, midőn rájött, hogy Pál Lászlónak igaza volt, amikor nem akarta engedni az eltökélt privatizációt, dehát mindenki okosabb akart lenni nála. Szétbarmolták az egész ágazatot (Békesivel és Bokrossal a főszerepben), hivatalosan azt közölték, hogy Horn fölmentette Pál Lászlót, de én történetesen ott voltam, amikor Pál rávágta az ajtót a miniszterelnökre, hiába mondtam, hogy hadd beszéljek vele, engem utál, de fél tőlem, Pál László megfogta a karomat, húzott magával, hagyd a fenébe, ha hívnának sem mennék vissza, minden marha belepofázik abba, amiről fingja sincs (bocsánat, így hangzott el, azért ő is dühös volt).
A Magyar Villamos Művek akkor elkezdte termelni a milliárdos veszteségeket. A következő szocialista kormányfő megkérte Pál Lászlót, csináljon valamit az MVM-mel. Miután szétbarmoltátok? Ha lehet, igen, nem én voltam, mondta Medgyesi. Pál elment vezérigazgatónak. Felszámolta a veszteséges helyeket, kifizette az adósságokat, a villamosművek körülbelül 500 milliós nyereségnél tartott, amikor eljött onnan. Ez a kétezres évek elején történt.
Tudom, sikerült szívós munkával kiirtani a szakértelmet. Pál Lászlót tavaly ilyenkor a halálba kergették.
De a 30 milliárdos kölcsönfelvétel akkor is túlzás, nem? Ennyire kell a pénz? Lehet már tudni, hogy az Unió beszünteti a folyósításokat?
Mit tetszik gondolni, ebből a 30 milliárdból mennyi jut az MVM-nek? Szerintem egy fillér sem.
