Kínos is meg kényes is, valószínűleg kell majd magyaráznom is, mit miért mondok, de a dolog annál fontosabb, hogy csak azért, mert kínos, ne is beszéljünk róla.
Sokat kell olvasnom, az átlagosnál is többet most, hogy írom az Ezerév című könyvemet, a honfoglalás kapcsán a vándorló népek történelméről keresgélek mindenfélét, így találtam egy egészen kitűnő könyvet, a Romológiai ismeretek címűt, Fábiánné Andrónyi Katalin szerkesztette és írta. Ennek egy fejezetén azért álltam meg, mert hosszú ideje próbálok rájönni egy jelenség megfejtésére, ami azért volna jó, mert szeretjük ugyan ismerni a jó dogok eredőit is, de az ártalmasságok okairól kötelező tudni, ahogyan - mint már többször említettem - a mikrobiológusok és a virológusok sem azért kutatnak, mert szeretik a baktériumokat és a vírusokat.
Nem értem, miért kell a magyar nép adóforintjaiból Szíriában kórházat építeni meg Vietnamban nem emlékszem, mit meg mindenfelé abban a világban, aminek a sajátosságai - hogy is mondjam - nem olyanok, amilyenek az európaiak, egyszóval a fejlettségnek egy másik fokán állnak. Most még. Arról meg vagyok győződve, hogy ez nem a vidéki futballista betegségének a tünete, vagy legalábbis nem pusztán az, annál mélyebben gyökeredző okokat kell keresnünk, ha ennek a gyakorlatnak a sűrű ismétlődését meg akarjuk akadályozni.
Évekkel ezelőtt a csúti kis bimbasi az udvaron kereste a gyerekeket, midőn a kommunista és fasiszta veszélytől tartott, akkor éppen az oroszok valamely megnyilvánulását bírálta (még nem működött a lift, amivel azóta Putyin seggébe közlekedik), és Angela Merkel egyik intézkedése nem tetszett neki, azért kommunistázott és nácizott, azért aggódott a magyar gyerekekért, és akart sürgősen kinézni az udvarra. Akkor ezen a szóhasználaton morfondíroztam, leírtam a kert és az udvar között mutatkozó, lényegesnek tekinthető kulturális eltérést, arra a következtetésre jutottam, ha valakiben mély nyomokat hagyott az udvar, és a viselkedése, a szóhasználata, a napi megnyilvánulásai arról árulkodnak, hogy megmaradt udvaron nevelkedett parasztnak, az nem baj, az csak akkor baj, de akkor nagyon nagy baj, ha időközben addig irtotta maga körül az embereket, amíg a miniszterelnökségig kapálództa el magát. Mert bármily keveset tartok is erről a teljesen értelmetlen és üres, tartalmatlan funkcióról, amíg a világban dívik ez a hivatal, addig oda széles látókörű, művelt, olvasott, jó külsejű, bizonyos konzervatív polgári ízlésnek megfelelő módon közlekedni képes emberek kívánatosak, mert az országlakosokról ennek a hivatalnak a betöltőjéről alkotják meg véleményüket a más országban élők.
Na jó, dehát ez még "csak" a stílustalanság, a neveletlenség, az ízléstelenség magyarázata, ehhez csak érintőlegesen tartozik hozzá az idegengyűlölet, de az udvaron, a baromfiszaros környezetben felnőtt paraszt nem épít Szíriában, és nem akarja látványosan, sok pénz átutalásával megvédeni az üldözött keresztényeket, egyáltalán, nem akarja elhitetni a közvéleménnyel, hogy ő hithű keresztény, aki szívén viseli a valahol állítólag üldözött keresztények sorsát.
Vissza a Romológiai ismeretek című kitűnő könyvhöz (tényleg remek, a világ dolgai iránt érdeklődő ember számára "kötelező olvasmány"). Megismerhető belőle a cigányság történelme, az előítéletességnek a cigány szemszögből való látképe, a butának tartott cigány kisgyerek, aki otthon beás nyelven beszél, és az iskolában nem meri bevallani, vagy alig vagy egyáltalán nem ért magyarul, hogyan tudna ugyanúgy részt venni a tanulásban, mint egy "magyar" és így tovább. Van egy rész a cigány önismeretről, azonosságok és különbözőségek a cigányságra jellemző tulajdonságokról. Ideteszek belőle néhány sort:
"A cigány csoportok közötti konfliktusok egyik eredője, hogy a társadalmi megítélés
egységesként kezeli őket. A köznyelv, hétköznapi szóhasználat nem beszél cigány
csoportokról, ők viszont önmeghatározásuk során igyekeznek elkülönülni egymástól. Például
az integrálódni vágyó cigányban (általában magyar anyanyelvű, letelepült, gyakran romungró)
feszültséget kelt, hogy rasszjegyei miatt sztereotip megítélésnek vetik alá, és ezzel olyan
tulajdonságokkal ruházzák fel, mint a másik cigány csoport tagjait (cigány anyanyelvű,
esetleg kóborló, gyakran oláh cigány). Ugyanakkor a hagyományait, szabadság szeretetét
fontosnak tartó (általában oláh) cigány lenézi a „szolgalelkű”, szabadságát feladó, integrálódó
magyar anyanyelvű cigányt....
Az oláh cigányok saját magukat, különösen vagyonos, elsősorban lókereskedéssel foglalkozó
rétegüket tekintik „igazi cigányoknak”, vagyis – fonetikusan írva – csácsó romnak. Szerintük
„az igazi romák abból élnek, hogy a parasztoktól vagy a termelőktől vesznek, és azoknak
adnak el... Ugyancsak az
igazi rom szimbolikus megjelenítését szolgálja az ember értékének látható kifejezése, ami a
felhalmozásban, a látható és tezaurált vagyon felmutatásában, a jó élet kimutatásában
nyilvánul meg...
Tehát az oláh cigányok értékrendjében előkelő helyet foglal el a vendégeskedés, mulatozás, és
ők azok, akiknél nagyon fontos a javak, vagyon megmutatása. Ez a hozzáállás magyarázza
például a nagyméretű arany ékszerek viselését, a rengeteg pénzbe kerülő esküvők, temetések
és egyéb ünnepségek megtartását. Ezen alkalmakkor a külvilágnak – cigánynak és nem
cigánynak egyaránt – saját nagylelkűségüket, gazdagságukat akarják megmutatni. A cigány
értékrend szerint ez a normális, ez az elvárható, aki nem így cselekszik, az megsérti rokonait."
Tetszik érteni? Én nem azt mondom, hogy baj, ha az oláh cigányok ilyenek. Még azt sem, netán bajnak tartanám, ha valakinek ez annyira tetszik, hogy másolni akarná a lókereskedő cigányok szokásait (bár annak kicsi a valószínűsége, hogy bizonyos gének híján tökéletesen sikerülne). Én csak azt tartom bajnak, ha valaki miniszterelnöki beosztásban viselkedik úgy, mint egy cigányvajda, ha olyan lakodalmat rendez a köztörvényes bűnözőhöz férjhez menő lányának, amilyet egy cigányvajda rendezne, ahol "az asszonyok dolga, hogy sírjanak és főzzenek".
De a legnagyobb bajnak azt tartom, hogy "a saját nagylelkűségét, gazdagságát akarja megmutatni" de nem a saját, lókupeckedéssel megkeresett pénzével, hanem a közel tízmillió magyar állampolgártól elrabolt milliárdokból.
Valamint azt tartom nagyon nagy bajnak, hogy ezt a különben súlyosan beteg, cigányvajdai allűrökkel tomboló alakot egy igen csekély számú kisebbség "megválasztja" (mely csekély számú kisebbség is a töredékére fogyna, ha a hatalomhoz törleszkedő szerencsétlenek megszagolnák annak a pániknak az izzadságos bűzét, amit ez a tróger áraszt a nap huszonnégy órájában), és a túlnyomó többség ezt úgyszólván szótlanul tűri, amihez képest egy birkanyáj is forradalmi tömegnek számít.
A Szíriában és egyéb hasonló helyeken nagylelkűsködő magyar miniszterelnökről egy Mátyás téri figura jut eszembe az ötvenes évekből, aki a nála kisebbeket próbálta magához édesgetni fejsimogatással meg stanicliból osztogatott savanyúcukorral, hogy mutassa a saját fontosságát és hadvezérségre való rátermettségét. A vezetékneve azonos volt a jelenlegi magyar miniszterelnökével, csak ő a keresztségben a Gyula nevet kapta. Gyula, a gyáva. Így ismerték kerületszerte.
