Bátortalanul írom le azt, ami itt következik. Valószínűleg nem én vagyok az első, aki ezt leírja, csak még sehol nem olvastam ilyesmit vagy ha mégis, akkor elkerülte a figyelmemet vagy elfelejtettem.
A március 15-i "forradalmat" adottnak vettem, több helyen le is írtam, hogy az tényleg méltó az ünneplésre. Ezt most sem szándékozom visszavonni, csak azt szeretném nagyon halkan megkérdezni, mitől is lett volna forradalom, ami március 15-én Pesten történt. Attól, hogy sokan voltak? Vagy hogy a délelőtti események után mindenki hazament ebédelni? Azzal, hogy majd délután háromkor találkoznak. És akkor találkoztak is. És megint sokan voltak. És fölmentek a Várba, és kiszabadították Táncsicsot. Nem volt nehéz, elengedték. Még csak pofon sem kellett vágni senkit. Aztán megint mindenki hazament. És este díszelőadást tartottak a Nemzeti Színházban, műsorváltozással. Itt sem kellett lökdösődni, mindenki tudomásul vette, Bajza József, a színház igazgatója maga írta rá a színlapra, hogy a meghirdetett előadás helyett Katona József Bánk bánja megy aznap (a meghirdetett darab a Két anya gyermeke, a plakát szerint Soulié Fridrik írta, aki különben a kor divatos francia írója volt, rendes nevén Frédéric Soulié - lám, milyen naprakész műsorpolitikával vezette a színházat Bajza). Az előadás után nyilván tapssal ünnepelték a szerzőt (aki akkor már 18 éve meghalt, 39 éves korában, lényegében sikerélmény nélkül) és a színészeket, majd mindenki hazament és lefeküdt aludni. Másnap felébredtek és minden ment a maga útján, mint azelőtt. Majd' azt mondtam, mintha mi sem történt volna.
Dehát lényegében ez a helyzet, tényleg nem történt semmi olyan, ami legalább halványan emlékeztetne arra az eseménysorra, amit forradalomnak nevez a szakirodalom. A fogalom persze zavaros, ahány tudományág beszél róla, annyiféleképpen teszi, a legjelesebb személyiségek is különbözőket mondanak, de vannak azért közös ismérvek. Mint például az erőszak, ami egy új állam vagy legalább államforma létrehozatala érdekében nyilvánul meg, és ami célként írja le a szabadság elérését.
Namármost. Vegyük a 12 pontot. Se új államforma, se új állam, se szabadság - a radikális magyar ifjúság megmaradt a kívánságnál (követelés helyett), és tett egy szelíd kísérletet a feudális berendezkedés enyhítésére ("urbéri viszonyok megszüntetése"). Igaz, a kinyomtatását körüllengte az erőszak szelleme (Landerer azt mondta, sajnálja, de törvény tiltja, hogy a nyomdagépet átengedje, mire az elszánt és agresszív márciusi ifjak már készültek elhagyni a műhelyt, ám Landerer megállította őket, és közölte, hogy ha valaki ráteszi a kezét a gépre, miközben fennen hangoztatja, miszerint azt ő lefoglalja, akkor Landerer minden hősiessége ellenére is tehetetlenséget fog érezni ennyi robbanó arrogancia láttán, és átengedi a prést, használják, amire akarják), de a sajtó birtokba vétele talán a garázdaság tényállását is csak alulról súrolta.
Ami meg a szabadságot illeti, ezen a napon senki nem foglalkozott vele. A különben zseniális költő, aki szerintem a világirodalom legnagyobbjai közé tartozik, ezúttal írt egy gyújtó hangulatú verset, ami úgy zavaros, ahogy van az ősapákkal, akik szabadon éltek haltak, aztán mégis szolgaföldben nyugosznak, de még ez a költemény sem adja programba az új államformát, mint ahogyan a szabadságot is csak tagadó formában említi, amennyiben rabok tovább nem leszünk. Amúgy dehogynem, azóta is, pedig ha nem lennénk rabok, az önmagában még nem jelentené a szabadságot.
Széchenyi és Kossuth (utóbbinak voltak ám jó pillanatai is) 1830-tól kezdve a maguk eltérő stílusában megírt szövegeivel már elérték, hogy a hazai állapotok változzanak, aznap éppen azért érkeztek Bécsbe, hogy elfogadtassák a Batthyányi-kormány megalakulását. A magyar történelemkönyvek azt írják, Bécs engedett a magyar forradalom hírének nyomására, dehát nem lévén akkor még internet, a bécsi hatalom valószínűleg nem is értesült arról, mi történt Pesten, ha meg netán odaért volna addigra a hír, akkor a császári udvart arról is tájékoztatják, hogy odaát még egy durvább káromkodást sem lehetett hallani. Ezzel szemben a magyar reformkor ebben a pillanatban még egyöntetűen értelmes munkájának elég hathatós nyomatékot adtak az európai forradalmak, mindenekelőtt a február 22-i francia, aztán az egységes német állam megteremtését célzó berlini, a hasonló igényekkel jelentkező, március 14-i római, vele nagyjából egyidőben a hazai, azaz a bécsi, mindezekhez az óráról órára erősödő pánszlávizmus igencsak nyugtalanító eszméje. A bécsi hatalomnak kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy a magyarokkal huzakodjon.
A különféle magyar nyelvű lexikonok és enciklopédiák "forradalom" meghatározásai jórészt az 1896-os Pallas Lexikon definícióját veszik át és variálják (tágabb értelemben minden erőszakos átalakítás, felforgatás a fizikai épp úgy mint a politikai és társadalmi életben; szorosabb értelemben az állam alkotmánynak erőszakos megváltoztatása). De amit ennek a bejegyzésnek az elején említettem, az a külföldi szakirodalomban is általánosnak nevezhető, például az Oxford Encyclopedia rövid és tömör (sudden, social and political change... by force - azaz hirtelen /gyors/ társadalmi és politikai változás... erőszak által), vagy a Larousse hasonlóképpen velős megállapítása (avec violence - azaz erőszakkal) ugyancsak az erőszakot említi, később beleszőve az alkotmányos vagy államforma változtatást.
Célom ezzel a bejegyzéssel nem a polgárpukkasztás volt, hanem éppen egy tétel bizonyításának első kísérlete: a szabadságharc erőltetése finoman szólva hiba volt. Amikor ezt az alapgondolatot először leírtam, még azt hittem, legfőképpen azért volt hiba, mert a forradalom már minden megoldhatót megoldott. Ennek az elméletnek van egy gyenge pontja: a forradalmak ritkán oldanak meg bármit is - de úgy véltem, ezúttal ez másképp történt.
Nem történt másképp. Az 1848-as forradalom és szabadságharc kezdete, azaz 1848. március 15. egy nem túlságosan nagy tömeg lelkes összejövetele lehetett, szép és dicsérendő célokkal, amiben ezt a tömeget senki és semmi nem akadályozta. A fontos dolgok máshol és máskor történtek. Mely fontos dolgokat éppúgy nem lehet a "forradalom" címszóval illetni, ahogy a pesti eseményeket sem.
Kellemes melldöngetést, boldog ünnepet kívánok.
A különféle magyar nyelvű lexikonok és enciklopédiák "forradalom" meghatározásai jórészt az 1896-os Pallas Lexikon definícióját veszik át és variálják (tágabb értelemben minden erőszakos átalakítás, felforgatás a fizikai épp úgy mint a politikai és társadalmi életben; szorosabb értelemben az állam alkotmánynak erőszakos megváltoztatása). De amit ennek a bejegyzésnek az elején említettem, az a külföldi szakirodalomban is általánosnak nevezhető, például az Oxford Encyclopedia rövid és tömör (sudden, social and political change... by force - azaz hirtelen /gyors/ társadalmi és politikai változás... erőszak által), vagy a Larousse hasonlóképpen velős megállapítása (avec violence - azaz erőszakkal) ugyancsak az erőszakot említi, később beleszőve az alkotmányos vagy államforma változtatást.
Célom ezzel a bejegyzéssel nem a polgárpukkasztás volt, hanem éppen egy tétel bizonyításának első kísérlete: a szabadságharc erőltetése finoman szólva hiba volt. Amikor ezt az alapgondolatot először leírtam, még azt hittem, legfőképpen azért volt hiba, mert a forradalom már minden megoldhatót megoldott. Ennek az elméletnek van egy gyenge pontja: a forradalmak ritkán oldanak meg bármit is - de úgy véltem, ezúttal ez másképp történt.
Nem történt másképp. Az 1848-as forradalom és szabadságharc kezdete, azaz 1848. március 15. egy nem túlságosan nagy tömeg lelkes összejövetele lehetett, szép és dicsérendő célokkal, amiben ezt a tömeget senki és semmi nem akadályozta. A fontos dolgok máshol és máskor történtek. Mely fontos dolgokat éppúgy nem lehet a "forradalom" címszóval illetni, ahogy a pesti eseményeket sem.
Kellemes melldöngetést, boldog ünnepet kívánok.
