Bevallom becsületesen, soha nem olvastam végig egyetlen nyomtatott oldalt sem abból a rengetegből, amit Jókai Anna írt. Mentségem nincs, magyarázatul elég legyen annyi, hogy sosem volt időm visszamenőleges keresztény úriasszonyok hullámzó kebleire (© F.A.), azaz én is végigolvastam ugyan például a boldog emlékezetű átszállójegy hátoldalát (Örkény István: Mi mindent kell tudni), de sosem volt időm aulikus írók szövegeire.
Nem ismertem Jókai Annát személyesen, nem is vágytam rá soha, hogy megismerjem. Tudom, a napokban halt meg, de ez itt nem nekrológ, csak köszönetnyilvánítás egy új életigazságért, amit az ő temetése kapcsán fedeztem föl. Íme egy tudósítás címe:
Orbán, Kövér és Áder is ott volt Jókai Anna búcsúztatásán
Azt eddig is tudtam, nem mindegy, az embert ki dicséri. De abba csak most borzongtam bele, hogy az ember temetésére bárki elmehet. Szokták idézni - természetesen rosszul - Shaw mondatát: "kitüntetést visszautasítani nem lehet. Élj úgy, hogy ne kapd meg". Ami rendben van, de azt Shaw sem tudta, hogyan lehet úgy élni, hogy valamilyen intézmény ne tudjon a saját halottjának tekinteni, és a temetésén ne lehessen jelen politikus. Semmilyen, nemhogy a fent leírt gazemberek.
Jó, persze, esetünkben ez rendben van, azon a temetésen ezeknek az alakoknak ott kellett lenniük.
Egyszóval azon morfondíroztam, ki lehet-e tiltani a temetőkből az úgynevezett közjogi méltóságokat.
Egyszóval az sem mindegy, ki megy el az ember temetésére. Bizonyos lények jelenlétét utólag hiába nyilvánítják halottgyalázásnak, a gyalázás már megtörtént.
