Judzsa

Nem tudom, hányan olvassák ezt a blogot összesen (különféle számokat látok, azokból az összlétszám nem megállapítható), de ha csak egyvalaki van önök között, aki ezt itt még nem látta/hallotta, akkor már kötelező ide föltennem.

Ismerik a véleményemet: Vang Judzsához fogható zongorista elképzelhetetlen, ilyen soha nem volt és nem is lesz (valószínűleg), egyszer majd, ha több időm lesz, írok róla, attól tartok, annak az írásnak a terjedelme sokszáz oldal, ha azt akarom, hogy értelme legyen megírni.

Mozartról is elég sokat beszéltem már, itt most csak két ifjú muzsikust kell megemlítenem: Fazil Say-t és Arkagyij Volodoszt. Mindketten készítettek egy-egy jazzes átiratot a Török-indulóként ismert Mozart műből (A-dúr szonáta, K331., 3. tétel). Mindkettő kongeniális, mindketten remekül játsszák a magukét.

Ez a világcsoda lány (Vang Judzsa) készített magának a kettőből egyet. Nem tudom, a két fiú (még egyszer, fantasztikus muzsikusok) hallotta-e ezt a változatot. Ha igen, nyilván elsírták magukat, mert addig nem tudhatták, milyen átiratot készítettek.

Ennyi. Nézzék, hallgassák. Nem hiszem, hogy lehet elégszer.

P.S.: Elfelejtettem szólni, figyeljék a Carnegie Hall közönségét, amikor észreveszik, hogy ez nem az eredeti A-dúr szonáta, hanem jazz, egy különlegesen finom frázisnál beletapsolnak, ahogyan azt jazzkoncerteken szokták, Vang Judzsa pedig elégedett mosollyal veszi tudomásul, ahogyan azt jazzmuzsikusok szokták.