Olykor lelkiismeret furdalásom támad, amikor a papokról beszélek, és eszembe jut például az egyik evangélikus pap, akit évtizedek óta ismerek, remek embernek tartom. Csak hát pap. Jó, az evangélikusok lelkésznek hívják ezt a foglalkozást, dehát az mindegy, azért csak pap.
Valakinek a foglalkozása, az lehet baj? Mondjuk a kőművesek a foglalkozásuknál fogva ilyenek vagy olyanok? Persze, hogy nem.
A Van aki forrón szereti utolsó mondata (a filmtörténet egyik legkiválóbb utolsó mondata) lehet esetleg megoldás a dilemmára? Nobody is perfect, azaz senki sem tökéletes. Hogy teszem azt ez a Sanyi példás családapa és jó férje a feleségének, hazaadja a fizetését meg minden, csak hát hóhér. Azaz van egy kis hibája, dehát kinek nincs. Vagy ávós őrnagy. Mármint a Sanyi. Vallatótiszt. Esetleg börtönőr. Vagy inkvizítor. Rendes ember, csak foglalkozására nézve hóhér, ávós, börtönőr, inkvizítor.
Nincs ilyen. Nem rendes ember ugyanis. Azaz a képlet épp fordított. Van egy meghatározó jellemhalmaz, Sanyi foglalkozása. Aztán egy ilyen foglalkozású embernek lehetnek jó tulajdonságai (persze ez a "jó tulajdonság" is nézőpont kérdése), de a foglalkozása minősíti Sanyit. Hóhérnak, ávósnak (vallatótisztnek), börtönőrnek, inkvizítornak bizonyos irányultsággal állnak. Összefoglaló néven ez az irányultság egy hajlam, egy erős motiváció arra, hogy az illető másoknak ártson. (Bizonyára olvasták Robert Merle Mesterségem a halál című könyvét - Rudolf Höss valóban példás családapa, tipikus kispolgár volt, mellesleg az auschwitzi-i tábor parancsnoka.)
Ez már nem nézőpont kérdése. Még akkor sem, ha a "pályaválasztás" nem tudatos, ha Sanyi nem tudja, hogy ő ártani fog, midőn inkvizítornak megy, ha buzgónak hiszi magát a "hit védelmében", ami persze a vallás védelmét jelenti, ha meg van győződve róla, ő a rossz embereket fogja máglyára küldeni.
Az evangélikus vallás alapja, hogy Isten Jézus Krisztus kereszthalála miatt kegyelmes az emberekhez. Amivel nem az a baj, hogy mi miatt, hanem az, hogy az isten nem kegyelmes. Sem Jézus "Krisztus" kereszthalála miatt, sem más miatt. Nem kegyelmes, nem is haragszik, nem büntet és nem is bocsát meg. Ezenkívül az evangélikusok szerint az ember nem a jó tettei, erkölcsei miatt, még csak nem is hite miatt üdvözül, hanem egyedül Isten kegyelme miatt. Itt már nemcsak az a baj, hogy isten nem kegyelmes, hanem az is, hogy nem tudom, mit kellene értenem azon, miszerint az ember "üdvözül". Természetesen más sem tudja. Ha bárki azt mondja, hogy ő tudja, akkor hazudik. Nem füllent, hazudik. Kártékonyan, az embernek ártva, mert hagyja, hogy az ember megragadjon egy bizonyos szellemi szinten, sőt, nemcsak hagyja, tesz is érte.
Tetszik érteni? Lehet (sőt bizonyos), aki pap akar lenni, nem tudja, hogy ártani fog. Sőt úgy tudja, hogy jót fog tenni. És ebben igaza is van, mert valóban tesz sok jót.
Csak azoknak a jóknak a tevéséért nem kell papnak menni. Pontosabban nem papnak kell menni. Azaz nem isten kegyelmének és az ember üdvözülésének hirdetésével kell megpróbálni jót tenni, mert ezek nem adhatók el egy csomagban. Segítek neked a napi megélhetésben, de közben meg kell tanulnod, hogy isten kegyelmes és te végül üdvözülni fogsz. És ha káromkodsz vagy paráználkodsz, akkor penitenciaként el kell mondanod két miatyánkot és egy üdvözlégyet (nem tudom, az evangélikusoknál így van-e). Azaz minden este imádkoznod kell, mert az szükséges az üdvözüléshez, de ha rosszat tettél, akkor is imádkoznod kell, akkor az imádkozás nem az üdvözüléshez kell, úgy is mondhatnám, az ilyen penitencia-imádkozás nem számít bele az üdvözülésbe, az imádkozás ilyenkor büntetés.
Solt Ottilia például nem volt pap. A Szegényeket Támogató Alap nem kínált üdvözülést.
Nem tudom, na, sosem beszéltem ilyesmikről senkivel, aki akárcsak vallásos, nemhogy pap. Viszont amiket fentebb elősoroltam, azok tények, azokkal semmiféle "hit" nem állítható szembe. Súlyos örökség papnak lenni, bármilyen vallásban. Még akkor is, ha ezt ők másképp gondolják.
Akire a bejegyzés elején céloztam, kiváló ember.
Csak ne mondaná azt, hogy isten kegyelmes és az ember üdvözül.
Ha
tudnád és értenéd, mit tesz, és főképp ha értenéd, miért teszi, akkor az már
nem isten cselekedete volna.
