Názáreti 22.

Beleolvastam az eddigi bejegyzésekbe. Az a rémisztő kép kezd kialakulni, hogy én valami ismeretterjesztő brosúrát próbálok lenyomni a torkukon vagy jó esetben egy morál- és társadalomfilozófiai értekezést. Pedig csak arra akartam felhívni a figyelmüket, hogy bárki eljuthat a felismeréshez, miszerint Jézus alakja abszolút hamis az Újszövetségben, a szövegek alapján olyan kép alakul ki róla, ami méltatlan hozzá - bárki rájöhet erre, csak azt kell elolvasni, ami le van írva, és azt kell kérdezni, amire magától értetődően választ vár egy közepesen kíváncsi ember.

A könyv 22 RÉSZ-ből áll hasonlóan a Biblia felosztásához, minden RÉSZ alatt ott van, hány éves a názáreti abban a fejezetben, kik a főbb szereplői rajta kívül és hol történik. (Az 1. RÉSZ előtt és a 22. után is van egy-egy más betűtípussal szedett, rövid szöveg, ami sok szempontból elüt a könyv egészétől, annyit mondhatok - anélkül, hogy fontos dolgokat elfecsegnék (ezt ma spoilerezésnek divatos nevezni) -, hogy csak ebben a kettőben nincs jelen a názáreti. A többiben úgy van vele az olvasó, mintha a történet egyes szám első személyben volna, de nem egyes szám első személyben van, mégis minden az ő szemszögéből látszik - ez egyszerű technikai megoldás. Azaz nem is olyan egyszerű, minthogy (talán valahol említettem már), a Jézus név egyetlen egyszer sincs leírva a könyvben, és a "názáreti" szó sem szerepel a cselekvés alanyaként (az önök kedvéért most megszámoltam, a szó 42-szer olvasható, ami egy 320 oldalas könyvben nem sok).

A 19 éves kori történetek jelenidőben szólnak, a többi (a 9-10, 15 és 16 éves koriak) múltidőben.

Valahol ennek a bejegyzés sorozatnak az elején leírtam, hány történet van a könyvben a bibliai csodák alapján (azaz hány olyan történetnek kerestem meg a valószínű "eredetijét", amit az ókori bulvár csodaként adott elő) - azóta tudom, hogy annál sokkal több, olyanok mondták, akik már olvasták a könyvet. Nekem még nem volt rá időm.

Egyszóval: egy regényt kínálok, több szóval: egymás után, egymásból következő történeteket. Amik végig arról szólnak, ami a Názáreti című könyv alapkérdése: mit tett, amiért meg akarták ölni. A kérdésre válasz is van.

Atalia elindult haza Jirmejáhuval. Azután már Timóleonnal hamar megérkeztek Qumránba. Egy gyapjú köntösbe öltözött férfi felnézett az égre, és azt mondta, korán jöttetek, Ain-Feskából szombaton nem lehet ennyi idő alatt ideérni. Megszegtétek a szombat törvényét.

- Timóleon egy mérőpálcával lemérte az Ain-Feskából idáig vezető utat, az ötezer nyolcszázhúsz könyök. Útközben három kertben volt elhelyezve étel, miután ott megálltunk és ettünk, csak akkor kerekedtünk fel újra. Ezenkívül futhattunk is, olyan gyorsan, mint a párduc, mert a futást nem tiltja a törvény.

- A futás munkavégzésnek számít, azt pedig a legszigorúbban tiltja Mózes törvénye.

- Az viszont a te törvényed, hogy a futás munkavégzésnek számít, és nem a szombat törvénye. Ami azt jelenti, hogy most itt, a mi kettőnk füle hallatára átalakítottad, vagyis ezáltal megszegted Mózes törvényét. A szombatnapi törvény megszegését pedig halálra kövezéssel kell büntetni. Akkor most mi történjék veled? Az előírás szerint a Szanhedrinhez kell fordulnunk, ki itt a helyi elöljáró?

- Én vagyok.

- Úgy az eset még súlyosabb, mert a megkerüléseddel kell értesítenünk magát a nászit. Méghozzá most rögtön, mert elöljáró törvényszegése azonnali intézkedést követel.

Az elöljáró magas volt, akkora, mint Timóleon, de soványabb. A feje szabályos gömb, a testéhez képest kicsi, kevés sötétbarna haját akkorára növesztette, hogy keresztülfésülhesse a feje búbján. Előreugró keskeny orra, fehérje nélküli,  besüppedt szeme nem illett a koponya kerekdedségéhez, mintha az arcára kevés lett volna a bőr, úgy feszült a pofacsontja és az álla között, a homlokára is csak egyetlen, vékony ránc jutott. A szakálla ritka és gyanúsan fekete, a hangja úgy szólt, mint fűrész a fában. A szája mosolygott, a szeme nem.

- Mélyebb a hangod, mint az enyém, és nagyobb vagy nálam. Ezek nem előnyös tulajdonságok, de megbocsáthatók. Ha csak okoskodnál, az is megbocsátható volna. De úgy vélem, te okos vagy, és ez lehet nagyon veszélyes is. Számodra. Attól függ, hogyan akarod használni az eszedet.

- Mosolyogsz. Nyugodt vagy és fenyegető. Vagyis valamiért nem félsz a törvénytől. Ez is lehet nagyon veszélyes. Számodra. Attól is függ, hogyan akarom használni az eszemet.

Az elöljáró még mindig mosolygott. Még mindig csak a szájával.

- Te vagy a názáreti fiú, ugye? Engem Gideónnak hívnak. Éppen idejében érkeztetek. Megegyeztünk?

A sittimfabot repedt volt és sáros, épp akkora, hogy a végére rá lehetett támaszkodni. Nézte az elöljárót, az megpróbált visszanézni. Gideón türelmetlenül kapkodni kezdte a fejét, majd odalépett a hátrább álló Timóleonhoz, a vállára tette a kezét.

- Nekem most mennem kell. Timóleon megmutatja neked a házat. Holnaphoz hét napra várunk. Nálunk fogsz aludni?

- Csak a nappalokat töltöm itt. Jó helyem van Ain-Feskában, nincs is messze. Szombaton meg úgysem jövök, gondolom, akkor talán nem dolgoztok.

- Helyesen gondolod. Mi tiszteljük a törvényeket.

- Én is úgy hallottam.

Mozdulatlanul állt a botra támaszkodva. Gideón még egyszer próbált ránézni, majd fejét félrebillentve, a földet nézve, gyors és egyenletes lépésekkel, mintha siklana, elsietett.

- A főpap meg fog téged öletni, ez már biztos, tudod?

- Rémüldözöl Timóleon, te nem szoktál rémüldözni. Gideón főpap?

- Az. És mindenki nagyon fél tőle.

- Azért, mert meg szokta öletni azokat, akik nem tetszenek neki?

- Nem tudom. De körülöttünk sok meredek szikla van. És olykor eltűnnek emberek. Absalom a nyugati fal egyik barlangjában lakott, keskeny lépcső vezetett hozzá, azt mondták, onnan zuhant le, amikor haza akart menni, azt mondták, öreg volt már szegény. Absalomot én találtam meg.

Kimentek az északi kapun, balra fordultak, elmentek az előtér mellvédjéig.

- Pár nappal ezelőtt, az almáskertben éppen rügyezni kezdtek a fák, Ain-Feskából indultam Jerikóba szurokért. Itt alattunk megy az ösvény, amin el lehet menni a betániai elágazásig. Ott feküdt Absalom. Absalom barlangja innen még legalább ezer könyöknyire van Ain-Feska felé.

Timóleon megfordult, felült a mellvédre.

- Absalom lejárt hozzánk, segített Ataliának, például mindig ő emelte le a malomkövet, ha én éppen itt dolgoztam. Fehér volt a haja, de nem volt több negyven évesnél. Gideón azt mondta, rakjak sok követ a sírjára, jó ember volt. Visszamentem eltemetni Absalomot. Amíg hordtam a köveket, a barlangjából papok jöttek ki, nagy cserépedényekkel.

Egy veréb szállt le eléjük. Felnézett a két emberre, aztán a csőrével megkocogtatott néhány kisebb kavicsot. Csiripelt egy harsányat, a sziklafalakról visszaverődő hangtól úgy megijedt, hogy elrepült.

- Ott jöttek föl ide, a déli lépcsőn. Még sosem láttam egyiket sem.

Állt a sittimfabotra támaszkodva, hallgatta Timóleont.

- Én temettem el. Egyedül. Senki sem jött oda. Miért? Ha olyan jó ember volt.

Timóleon maga mögé nézett, le a szakadékba, aztán leugrott a kőfalról.

- Absalom ott feküdt lent. Még ki sem hűlt, már feltúrták a lakását. Miért? Miért kellett neked idejönni? Elhiszed, hogy az a legfontosabb, amit tőlem tanultál? Lefegyverezni, földre vinni, kezét lábát törni, hogy ne tudjon mozogni. Majd kapsz egy nagyobb botot, van a csűr mögött egy kőris, azon láttam egy szép egyenes ágat. Aztán ha már nem tud mozogni, azt csinálsz, amit akarsz, de nem jó az ellenfeledet életben hagyni. Nem hálás lesz, hanem bosszúszomjas. És legközelebb lesből fog támadni, hátulról. Ez a mai világ nem a becsületes emberek világa. Miért kellett neked idejönni?

- Talán éppen azért, amit most mondtál.

- Te fogod megváltoztatni a világot?

Timóleon leguggolt, kőtörmeléket vett a markába, lassan visszapergette. Hunyorítva felnézett, a rövid haj körvonalai élesen rajzolódtak a színtelen déli égre, a sötét arcból csak a szem fehérje világított.

- Te fogod megváltoztatni a világot.

Timóleon összeszorította az öklét, felállt, aztán messzire dobta a maradék kőtörmeléket.

- Szeretnék vigyázni rád. Amikor először megláttalak, akkor is az volt, meg amikor beszélsz hozzám, mindig az van bennem, hogy szeretnék vigyázni rád. Egyszercsak majd nem fogok tudni.

- Te már mindig fogsz vigyázni rám, mert megtanítottál vigyázni magamra. Mert tényleg az a legfontosabb, amit tőled tanultam. Most elmegyek, Timóleon. Hat nap múlva visszajövök. Mondd meg Ataliának, hogy a Genezáret-tó partjáról hozok neki fehérliliom hagymát.