Valamit a Krisztusról. Mondtam, a világból lehet kizavarni ezzel a szóval. Szitkozódásra jó, Jézusról szólva ne tessék használni. Raj Tamásnál voltunk nagyobb társaságban, valaki azt mondta, Jézus Krisztus. Tamás csöndesen odaszólt: nem kell a Krisztus, elég a Jézus, úgy jobban tudjuk, kiről van szó.
Ő akkor nem magyarázta meg, én most teszek egy kísérletet.
A Krisztus görögből lett magyarítva. a Khrisztosz szóból. Ez a messiás - arámiul mesíkhá - görög megfelelője. A messiás azt jelenti, felkent. Az a személy - király, próféta, főpap - akit olajjal fölkennek a trónra. (Kuncogást vélek hallani, igen, értem, nekem is az jut róla eszembe, némelyik mai "királyt" magam is felkenném, de úgy, hogy csak kanállal lehessen levakarni.)
Jézust senki nem kente föl, meggyőződésem, hogy tiltakozott volna ellene, ha valaki megpróbálja.
A Messiás (vagyis a görög Khrisztosz) szónak van egy jelentésárnyalata, a Szabadító (esetleg Megszabadító, Megváltó), sőt több is ez talán, mint árnyalat, a köznyelvben a Messiás inkább ezt jelenti.
Van is erre sok példa a Bibliában, különösen a Szent Pálnak nevezett jellembajnok írásaiban.
Ezekről legközelebb.
Leül a kút kövére,
elmosolyodik, felnéz Simonra.
- Megjegyeztem egy mondatot,
pedig akkor még nem tudtam, hogy találkozni fogok Simonnal Kürénéből. Így
hívják a városodat görögül. A gyönyör még akkor is jó, ha a legilletlenebb
tettekből származik, mert ha a cselekedet helytelen is, a gyönyör önmagáért kívánatos
és jó. Ezt Annikerisz egyik tanítója mondta, egy kürénéi hedonista filozófus.
Egyetértesz vele?
- Igen. Sosem hallottam
ennek az Annikerisznek a nevét, de igaza van. Te most egyetlen mondattal
megmagyaráztad nekem, miért nem jövök el Cirénéből. Ott sosem mondaná senki,
hogy azért van vizem, mert lopom valaki mástól.
- Kürénéi Simon. Egy
hedonista filozófus. Örülök, hogy megismertelek.
Isznak, aztán
elköszönnek, Simon kikíséri őket. Elindulnak föl, a Golgota felé.
- Ez a lépcső –
mondja Izmáel. - Ide mindennap feljönni, képzelheted. Följebb már nincs víz,
vagy a Felsővárosba kell lejönni, vagy a Betesda-tóhoz, ha nem akarsz szomjan
halni.
- Ez a kürénéi
ember nem adna vizet?
- Az afrikai zsidók
csak tavasszal jönnek meg ősszel. Tavaszon betakarítják a csepleszt, elvetik a
kölest, aztán ősszel kölest aratnak, csepleszt vetnek. Viszik haza zsákokban a
termést, azt hallottam, ott nem terem olyan, mint itt. Azt hallottam, Líbiában
nincs olyan meleg, de tavasszal sincs eső. Ebben az utcában, kivált a nap felőli
oldalon nyáron még a kóró is elfonnyad. Különben az a kút is hamar kiszárad.
Gyerekkoromban azzal segítettünk otthon, hogy kordéval vittük a cirénéiek
zsákjait Jamniába, a kikötőbe. Előfordult, hogy két sékelt is kaptunk a
gazdagabbaktól meg az öregebbektől, mert Henna szép kislány volt. Henna a
nővérem. Az ő háza ott van fent, majdnem a lépcső tetején, mikor Jeruzsálemben
vagyok, nála lakom. Ha fölérünk, inkább ne szólalj meg, bizalmatlan és
mindenkitől fél. Hátul az udvarban van egy fészer, ott fölveheted a ruhát.
Az asszony
harminc-harmincöt éves lehet, kendője, homlokszalagja világoskék és tiszta,
pillantása gyanakvó. Amikor a két férfi belép, mintha menekülni akarna, de a
hirtelen mozdulat megáll, az asszony visszafordul, lassan letérdel, kezét ráteszi
a kőrisbotot fogó kézre, a másik kezet a fejére vonja.
- Te vagy az –
mondja halkan és a szeme fényes lesz a könnytől –, te vagy az, akiről Bereniké
mesélt. Nem engedi kimosni a kendőjét, mert letörölte vele a homlokod, éjjel is
a nyakában van. Hat nappal ezelőtt ült a Jordán partján, és az ugab
felsikoltott, mikor belefújt, Bereniké azt mondja, a boldogságtól, pedig akkor
még mögötte voltál, nem láthatott téged, és korábban hiába próbált belefújni,
nem szólalt meg, csak a levegő jött ki belőle. Bereniké azt mondta, el fogsz
jönni.
Lehajol, fölemeli
az asszonyt, magához öleli.
- Ne félj. Bereniké
olyan, amilyennek látni akartad, és olyan is lesz mindig. A szépség nem
kiszolgáltat, hanem megvéd.
- Bereniké azt
kérdezte, ki vagy te. Ha most én is azt kérdezném, ugyanúgy nem válaszolnál,
ugye? De én nem kérdezem. Ott voltam Izmáellel a Kidrón-völgyben, ott álltam,
amikor megkérdezted a lánytól, látja-e isten. És pár évvel korábban az
Asszonyok udvarában kerestem Berenikét, mert folyton elszaladt, mikor hallottam
nevetni a papokat. Egy kisfiút álltak körül, a kisfiú azt kérdezte, isten ott
lakik-e a Szentek szentjében. Hát persze, mondta az egyik pap. És éjjel is meg
nappal is ott lakik? Akkor nevettek, és azt mondták, persze, mindig. Miért
tartjátok istent bezárva, kérdezte az a kisfiú, és akkor a papok már nem
nevettek. Miért tartjátok istent elzárva előlem és a mamám elől, mert ugye mi
nem mehetünk be a Szentek szentjébe? És ha el van zárva, akkor mi ugye hiába
imádkozunk, mert ő ott bent nem hallhatja. Akkor az egyik pap azt mondta, elég
mérgesen, hogy isten mindent hall és mindent lát, mert isten mindenütt ott van.
Akkor hány isten van, kérdezte a kisfiú, és ti melyiket szolgáljátok? Ha azt,
akit bezártatok, akkor az miféle szolgálat és miféle isten, aki hagyja magát
bezárni, ha a többit, azok miért hagyják, hogy az egyiket bezárjátok?
- Mit gondoltál,
isten létét kétlem, vagy a papokkal van bajom?
- Mielőtt Bereniké
megszületett, talán én is ezt a kérdést tettem volna fel. De én csak azt a
csöndes és sápadt asszonyt néztem, akit te a mamádnak neveztél. Én nem tudom,
te vagy-e a messiás vagy isten fia, hallottam rólad sokmindent akkor is, azóta
is, csak azt tudom, hogy a világ minden gonoszsága és minden boldogsága rád
nehezedik, és azt is tudom, hogy te már nemcsak kérdezel, te már válaszolsz is,
mert több vagy, mint messiás és több az isten fiánál is, mert ezek csak semmit
mondó csodavárások, de az a sápadt és riadt asszony sokkal nagyobb terhet érez
a világ minden gonoszságánál és minden boldogságánál, mert ő tehetetlen, mert
csak azt tudja, hogy szeretne ezektől megóvni téged, de azt is tudja, hogy nem
lehet.
Két kézzel markolja
a kőrisbotot, az állát a csuklójára támasztja. Nézi Hennát, lassan kérdezi.
- Butaságot
mondtam, ugye? Mikor azt mondtam, ne féltsd Berenikét.
- Te mindent tudsz.
Tudod azt is, milyen anyának lenni. De nem érzed. Nem baj. Ha éreznéd, nem
mernél olyan lenni, amilyen vagy. Az nagy baj volna.
Vállával a falnak
dől, hallgat.
- Az a gyanúm, hogy
én egy szörnyeteg vagyok.
Henna elmosolyodik.
- Most mondtál
butaságot. De butaságot mondani mindenkinek kell tudni, istennek is és annak
is, aki nála is több, mert butaság nélkül csak a tökéletes van, a tökéletes meg
álságos, mert csak a némaság tökéletes.
- Kezdek félni.
- Mert okosat
mondtam? Ezt tőled hallottam, amikor kifelé a Templomból megálltál az Ékes-kapu
előtt, és válaszoltál a mamád kérdésére.
- De azt nem
mondtam, hogy butaságot mondani mindenkinek kell tudni, istennek is és aki nála
is több.
- Azt nem. Ezt
egyedül te nem mondhatod. Ugye tiéd lesz az a ruha a fészerben? Menj átöltözni.
Várnak a Golgotán.
- Henna!
- Maradj csöndben,
Izmáel. A mamája ezt mondaná. Ő most nincs itt. Helyette itt vagyok én.
- Az előbb még
térdeltél előtte, és a fejedre tetted a kezét.
- És ő
meggyógyított.
- Nem is csinált
semmit – mondja Izmáel.
- De. Hagyta, hogy
a fejemre tegyem a kezét.
Megy át a hátsó
kerten. A szél Nabateából nyári hőséget hoz. Félig nyitva hagyja az ajtót, a
fészernek nincs ablaka, sötét lenne. Leveszi a táliszt. Halkan és lassan csukódik
az ajtó. Bereniké letolja a válláról és a földre engedi a ruháját.
Hagyja, hogy a lány
átölelje. Bereniké teste remeg, mintha fázna, de a teste forró, forróbb, mint a
nabateai szél. Magához szorítja. Az arcával simogatja a lány arcát. Bereniké
felnéz, az ajtórésen átvágódó fényvonal megvilágítja a hangtalan nevetését és a
vágyakozástól csillogó szemét.
- Tudom, hogy
várnak rád. De kellett éreznelek. Lázas vagyok, mióta otthagytál a Jordán
partján. A kendőmön őrzöm az arcodat.
- Visszajövök. A
Golgotáról visszajövök, ide hozzád. Várj meg itt.