Némi nyomást érzek a gyomromban. Ez olyankor jön, amikor nem tudom eldönteni, hogy hangosan röhögjek, vagy még hangosabban üvöltsek a dühtől.
Csórikáim, ez szánalmas. Ez a két gazdátlan csomag. Legalább az egyikben lett volna valami. Mondjuk egy kígyónak látszó sikló. Vagy svábbogarak, esetleg egy leszedált patkány.
Az a korábbi robbanó csomag bajt csinált. Volt egy olyan érzésem, hogy véletlenül, ez a tehetségtelen banda még azt sem tudja megszervezni, hogy a robbanástól senki ne sérüljön meg. Egy szegény lány az áldozata ennek a nyavalyás, rablógyilkosnak is béna bagázsnak. Úgyhogy az eredeti tervtől most el kellett állni. Az egyik csomagnak legalább pukkannia kellett volna, de a minapi után most már nem mernek kockáztatni. Ha ez is robbanna, esetleg már az egész ország tudná, mi történik itt.
Jajistenem! Az egész ország? Ez itt? A csúti kövér rajongói? Még ezt sem tudják, hogy ezt a birka népet üres csomag nélkül is meg lehet vezetni. Csak le kell zárni néhány utcát, és sopánkodni, hogy ezek a migránsok milyen egy terroristák, teleszórják a fővárost gazdátlan csomagokkal! Ez bőven elég, meg lesz nyerve a népszavazás. Ha nem, akkor is.
Néhány hátizsák, és Mari néniék lelki szemei előtt a poklok tüzei lángolnak.
Ez itt valamikor egy ország volt. Legalábbis ehhez a mostanihoz képest.
